Kötött pálya

vasút, városi közlekedés, út, térkép, utazás - erminavet (Tevan Imre)

Magyar vasút ma

1 város, 1 villamos

Utazás Transzibériába

MD, a mi motorvonatunk

Vasutasok dolgoznak

Friss topikok

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

2007.11.15. 10:00 erminavet

Hogyan gyártsunk könnyen, gyorsan elégedett utast?

Érzékeny művészlelkű kollégám, nevezzük Jenőnek, pár napja, este 7 után felháborodva hívott telefonon:

 

Felszállunk a Moszkván egy 61-es villamosra, leülünk, indult is rögtön, majd alig hogy elhagyjuk a teret, a vezető bemondja, hogy kocsiszínbe megy a 18-as vonalán. Ez ugye azt jelenti, hogy a Délinél jó hosszú gyaloglással, kétszeri lépcsőzéssel tudtunk átszállni a kilenc hónapos várandós kedvesemmel. Arról nem is beszélve, hogy aki jeggyel utazik, annak így még egyet kell lyukasztani. Mi a túróért nem lehetett bemondani indulás előtt a Moszkván?

 

Jenő föl is hívott valamilyen békávés ügyfélszolgálatot, ahol öt után persze csak üzenetet lehetett hagyni. Őszintén szólva nem nagyon bíztam benne, hogy ennek túl sok értelme van. Amikor utoljára én tettem panaszt, ráadásul írásban, hónapok múlva se jött válasz. De tévedtem.

Reggel boldogan újságolta ugyanis Jenő, hogy 12 órán belül visszahívta a világ legkedvesebb hangú  diszpécsernője, azt mondta, hogy nagyon igaza van, sűrűn bocsánatot kért, és mivel Jenő megjegyezte a motorkocsi pályaszámát, be tudták azonosítani a vezetőt, akinek meg fogják mosni a fejét.

16 komment

Címkék: újság városi közlekedés utastájékoztatás utaspanasz


A bejegyzés trackback címe:

https://kotottpalya.blog.hu/api/trackback/id/tr7229702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

0xFFFF 2007.11.15. 11:00:21

Miért fogják megmosni ? Nem zsíros a vezető haja hanem későn mondta be a lényeget. A száját kéne kimosni tömény sósavval.

Manyizga (törölt) 2007.11.15. 11:10:13

A fejmosás az hatásos csúnya beszéd ellen? :))

Simán ki kellene rúgni. Annak lenne elrettentő hatása.

Istenno · http://www.veledutaztam.hu 2007.11.15. 11:28:11

Ilyenkor jó lenne, ha nem kéne többször lyukasztani legalább... Bár lehet, hogy távlatilag a még meg nem született gyermek után is kell majd lyukasztani, úgyhogy még örülhetünk :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.11.15. 11:31:31

Azért a kirúgás erős lenne, végül is ez a megélhetése. Hibázott, de azért ez csak kényelmetlenséget és bosszúságot okozott, nagyobb kárt nem. Kapjon valamit, de elég valami nyilvános letolás, vagy pénzbüntetés is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.11.15. 11:36:25

"Ilyenkor jó lenne, ha nem kéne többször lyukasztani legalább..."

Jövőre állítólag bevezetik az sms jegyet, az nem járatra, hanem időintervallumra szólna, és így egy (az eredeti jegy áránál 10-20%-kal drágább) sms-ért akár többször is átszállhatsz. Mivel ilyen sms fizetés más témakörben (parkolás, autópályamatrica) már működik, akár még igaz is lehet a hír...

smidgen 2007.11.15. 11:44:23

emberek akikkel mindig történik valami...

Funkybá 2007.11.15. 11:53:12

Ismerős. Mi is jártunk már így a párommal, igaz, akkor ő még nem volt állapotos. Viszont késő este, hullafáradtan, egykedvűen utaztunk a Moszkváról a 18-as viszonylaton a Szt. Gellért térig, ahol átszállván az akkor még közlekedő 47-49-es UV-re az akkor még működő Szabadság-hídon akartunk volna átjutni, hogy végre hazatérhessünk. Az UV jó sokat várakozott a megállóban, mert épp valami vonalműszaki gubanc volt, meg CB-rádiós forgalomirányítás. A lényeg, hogy ajtó bezár, elindul, majd kb a Szabhídnál belebődül a májkrofonba, hogy na akkor most a következő megálló a Döbrentei-tér. Wazz! Kicsit le voltunk döbbenve. Többen tiltakozni kezdtek, egy nő kétségbeesetten telefonált a párjának, hogy "már egy fél órája itt villamosozok, de még most sem tudom, hová megyek". Szóval jól megszívtuk, de abban az állapotban már egyikünknek sem volt energiája feljegyezni a pályaszámot, időpontot, felhívni a diszpécserszolgálatot, stb. Utólag belátom, hogy sajnos. Sok birka között nekünk is köszönhető, hogy ezek még ma is ott dolgoznak és hogy ilyenek előfordulhatnak. Én kérek elnézést.

Funkybá voltam.

neménvótam 2007.11.15. 11:59:40

"Azért a kirúgás erős lenne, végül is ez a megélhetése." Ha egyszer szarul végzi a munkáját akkor simán ki kell rúgni. Legalább pár szintén 0 iq-s kollégája megemberi magát, talán....

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.11.15. 12:39:46

Nagyon könnyen dobálództok itt más emberek megélhetésével... Bármit is mondtok, szerintem ez még nem az a szint, amiért kirúgás jár. Ha balesetet okoz, vagy balesetveszélyes helyzetet teremt (pl. részeg, vagy folyamatosan telefonálgat - utóbbira láttam példát), akkor igen. Ha viszont egy ilyen eset, mint a fenti, csak egyszer esik meg vele... Nem szeretem az egybites, csak fekete-fehérben gondolkodást, ott van még a szürke rengeteg árnyalata is, még ha unalmasabb is, mint a két véglet.

xt (törölt) 2007.11.15. 13:04:29

A fő baj adott esetben az, hogy amíg a vezető ki nem jön a pihenőből, a kutya nem szól senkinek, hogy nem a szokásos útvonalon megy az a nyomorult szerelvény. Miért nem lehet kitenni rá egy másik táblát, vagy bemondani hangosbemondón percenként, vagy kiültetni valamelyik semmirekellő forgalmistát a megállóba, hogy mindenkit tájékoztassson! Egy normális rendszerben ezt nem is a vezetőnek kellene közölni indulás előtt, amikor esetleg már percek óta ülnek az utasok a kocsiban.

Az 1-es villamoson rendszeres, hogy a Reiteren csak elindulás után mondja be a vezető, hogy kocsiszínbe megy, és a következő megállótól már aluljárózni kell, hogy visszajussak az 1-es megállójába. Ez különösen éjjel érdekes, amikor már piás hajléktalanok tartózkodnak odalenn, a kisgyerekes anyukák, meg a nyugdíjasok pedig csoportosan, a falhoz lapulva közlekednek. Hajrá BKV! :(

crash 2007.11.15. 13:09:57

SMS-jegy, az megoldás? Pofátlanság az egyszeri papírjegy ára - miért nincs zónás rendszer, és a jegy az adott zónában adott ideig érvényes ?

Villamosvezető : ki lehet, és ki is kell rúgni, ha fasz. Mulasztott, és egy dolgot nem szabad elfelejteni : az utas az ügyfél. Érte, miatta van fenntartva az egész. Persze, legyen tolerancia a villamosvezetővel szemben... aham... az ellenőr mikor toleráns Veled szemben, hogy jaj, bocs elfelejtettem jegyet lyukasztani ?

fejtágító 2007.11.15. 13:35:19

crash 2007.11.15. 13:09:57
"Villamosvezető : ki lehet, és ki is kell rúgni, ha fasz. Mulasztott,"

Te még sohanem hibáztál munka közben? Mert ha igen, azonal add be a felmondásod.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2007.11.15. 14:45:46

Ez tényleg kis hiba, ennek megfelelően egy kisebbfajta szankció jár érte.
Az sms-jegyről viszont én azt olvastam, hogy kb. 2 jegy ára lesz, így nem sok esetben lesz használható.

Mille38 2007.11.15. 14:54:29

Nyilván ilyenért nem kirúgni kell valakit, hanem fegyelmi bizottságot összehívni, aztán döntsenek valamit. Lehet fegyelmit vagy figyelmeztetést adni, átmenetileg fizetést csökkenteni, vagy ami lehetőség még van a kollektív szerződésben.

HÉV-es 2007.11.15. 15:08:43

Ugyanezt játszák el rendszeresen a 41A jelzésű villamoson, de van hogy be sem mondják, reggel 8 után ugyanis a 19-es vonalán megy a kocsiszínbe, mert napközben nem, csak reggel és este közlekedik. Mi akik már megjártuk, tudjuk, de aki nem, az káromkodik, mikor a Móricz Zs. körtérnél nem a Fehérvári út felé megy.

másik HÉV-es 2007.11.16. 21:17:43

Kedves HÉV-es!
1. Olvastrad már a 41/A menetrendjét? ugyanis meglepő módon meg vannak rajta jelölve azon járatok, melyek a 19-es vonalán kocsiszínbe mennek.
2. Szerintem elég feltűnően szokott virítani a jármű elején és végén a VÖRÖS színű "Kelenföld kocsiszínbe" felirat -> lehet hogy nézni is kéne néha, hogy mire szállsz fel.
3. Már jópár délelőtt volt szerencsém ilyen járathoz, és -lehet hogy mindig én fogtam ki az ilyen vezéreket- legkésőbb a Gellért térnél elkezdték harsogni, hogy nem a 41-es vonalán fognak menni.
süti beállítások módosítása