Kötött pálya

vasút, városi közlekedés, út, térkép, utazás - erminavet (Tevan Imre)

Magyar vasút ma

1 város, 1 villamos

Utazás Transzibériába

MD, a mi motorvonatunk

Vasutasok dolgoznak

Friss topikok

Naptár

szeptember 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

2008.01.11. 19:00 erminavet

A MÁV-nál nincs felelős

A MÁV-csoport egyelőre nem nevezett meg senkit a január 2-i hófrász felelősei közül. Hivatalosan tehát nem lehet tudni, hogy ki tehet a főváros környékén az év első munkanapján munkába siető utasok ezreinek teljesen fölösleges és elkerülhető megszívatásáról. Nincs felelőse annak, hogy a MÁV 2005 óta nem vásárol professzionális időjárás-előrejelzést. Nem tehet senki arról, hogy az ügyeletes illetékes (Farkas Károly, a pályavasút forgalmi főosztálya menetrendi osztályának vezetője) a várható nagy havazásra hivatkozva (amely valójában nem volt várható) lemondta a Budapest környéki elővárosi vonatok jelentős részét. (Összesen több mint 260 vonat nem járt.) Nincs felelőse annak, hogy amikor kiderült, nem esik a hó, nem vonták vissza a döntést.

Nem tehet továbbá arról senki, hogy a MÁV-nál évtizedek óta hazai és EU-s adófizetői százmilliárdokból folyó pályarekonstrukcióknál nem költöttek el állomásonként néhány milliót fűthető váltókra legalább a fővonalak elővárosi szakaszain mindenhol. Nincs felelőse annak, hogy pont azokat az embereket építették le, akik ilyenkor kitakaríthatnák a váltókat, illetve ha már igen, akkor télen nem gondoskodnak pótlásukról átcsoportosítással, alkalmi fölvétellel.

Azért sem lehet felelősségre vonni senkit, hogy a (szaktudásukra egyébként roppant büszke) illetékes szakemberek saját szakkifejezéseikkel sincsenek tisztában, így azt kommunikálták, hogy az összes elővárosi vonatra vonatkozik a lemondás, az utasok tehát azt hihették, hogy egyáltalán nem járnak a vonatok, holott például a 100a jelű vonalon a ceglédiek mentek, csak a monoriak nem. Ugyanígy rosszul nevezték meg a bevezetni szándékozott redukált menetrendet, szombatinak nevezve, holott az egészen más. (Így teljes volt a káosz egész nap, hol hétköznapi, hol hétfői, hol szombati rendet említett a MÁV, pedig a cél egyikkel sem volt azonos, a valóság pedig megint egészen más lett.) És persze arról sem tehet senki, hogy a MÁV kommunikációs részlege egész nap össze-vissza beszélt.

Legalábbis hivatalosan ez a helyzet. A MÁV kommunikáció azt a tájékoztatást adta, hogy a Népszava Heinczinger István MÁV-vezérigazgatót is idéző keddi cikke az irányadó. Abban az szerepel, hogy hétfőn (hetedikén) a MÁV vezetői értekezlete tárgyalt az ügyről, de konkrét felelősöket nem neveztek meg. (Meg az, hogy az indokolatlan káoszban mindössze legfeljebb 30 percet kellett tájékoztatás nélkül várniuk az utasoknak a hidegben a késő vonatokra. Mindössze.)

Azt is hozzátették a kommunikátorok, hogy ez nem a végeredmény, a MÁV vezetése fog még tárgyalni az ügyről. Furcsa is lenne, ha nem neveznének meg felelősöket, pontosabban az az új gazdasági és közlekedési miniszter nyílt arculcsapása lenne, márpedig az ilyesmitől azért (mármint a nyílttól) a MÁV vezetői is tartózkodnak. Kákosy Csaba ugyanis egyértelműen felelősöket követelt az eset másnapján, egyben jó példával járt elöl azzal, hogy felmentette a személyszállító MÁV Start igazgatóságát. Igaz, ez a testület amúgy is hamarosan ment volna, ráadásul nem az igazgatóság követte el a hibát, sőt, az is bizton állítható, hogy az alapvető döntések nem a Startban, hanem anyavállalatánál, a MÁV-ban születtek meg.

A startos vezetők legfeljebb arról tehetnek, hogy szó nélkül elfogadták a MÁV döntését, pedig nekik a vonatok „leközlekedtetése” lett volna az érdekük.

Valójában a színfalak mögött most lázas sopánkodás folyik MÁV-os és minisztériumi vezetők, tanácsadók között, ha igaz, egy hétvégi tanácskozáson is szó fog esni arról, hogy kit kell felelőssé tenni. A gond nem az, hogy nem tudják, ki tette, amit tett. Hiszen a Kötött pályán is megjelent, csak nem képzeli bárki, hogy az illetékes vezetők kevésbé tájékozottak. A már említett pályavasutas osztályvezető döntését a Startnál először Mészáros András üzemirányítási osztályvezető hagyta jóvá, majd ő megbeszélte főnökével, Matéczné Németh Ágnes vezérigazgató-helyettessel.

Nos a döntéshozóknak most azért fáj a fejük, mert ezek az emberek pótolhatatlanok saját területükön. Pontosabban ezt hitették el. Eddig minden reformot, változást túléltek, ha nem az egyik cégben, akkor a másikban volt rájuk szükség vezető beosztásban.

Bizonyos értelemben persze értenek is a vasúthoz, hiszen évtizedek óta ezt csinálják. A baj az, hogy az évtizedekkel ezelőtti vasúthoz értenek. Amelyik tulajdonképpen a gőzmozdonykorszak vasútjából származik. A félkatonai rendben működő, zakatoló, hatalmas, erőforrásokat elemésztő, óriási gépezethez, amelyet sok szénnel, vízzel, emberrel kell táplálni, vagy különben megáll az ország vérkeringése. De a vasút már rég nem az ország vérkeringése, csak egy szánalmasan szétzilált óriás, amelynek valahogy meg kellene élnie a konkurencia (autóbusz, egyéni közlekedés) mellett.

Mielőtt megnéznénk, mihez nem értenek, vegyük szemügyre ezt a másik, apró ügyet. Az ország északkeleti szegletében évek óta nem sikerül biztosítani, hogy a mellékvonalról jövő motorvonat elérje a fővonali csatlakozást Hidasnémetiben. Éppen öt perccel kési le menetrend szerint. Pedig a csatlakozáshoz nem kellene csoda, simán lehetne az utasoknak jó menetrendet írni, de eddig nem lehetett. (Az ügy bekerült a tévébe, rádióba, úgyhogy áprilistól állítólag lesz megoldás.) Miért nem lehetett? Mert ezek a régi vasutasok, igen, ugyanazok, akik a hófrászban hibát hibára halmoztak, nem engedték. A pályavasút forgalmi főosztálya (vezetője Csontos Endre) ragaszkodott pár értelmetlen szabályhoz, hogy negyvennel menjen a vonat, ott, ahol mehetne ötvennel is, meg minden megállóban álldogáljon egy kicsit. És Matéczné emberei ezt is hagyták, amíg nem kellett kínosan magyarázkodni a médiában. Hiszen ők nem cégükhöz, a Starthoz, és az utasokhoz lojálisak, hanem a régi, megcsontosodott vasúti vezetőkhöz. Sok hasonló esetet lehetne még sorolni.

Ezek a káderek egyvalamihez nem értenek. De ahhoz nagyon. A szolgáltatáshoz. Az utasok kiszolgálásához. Figyeljük meg! Mi az első reakciójuk valami problémára? A vonatok leállítása, lassítása. Abból nem lehet baj. Mármint nekik nem lehet bajuk. Az utas? Kit érdekel?

Vegyük észre azt is, hogy hogyan válnak ezek a szakmaiságukra büszke vasutasok saját paródiájukká! A gőzkorszak ziháló, erős és hatalmas vasútja, az a félkatonai ütőér mit tett, ha jött a hó? Hát nem azt, amit a MÁV 2008. január 2-án. Mindenkit berendeltek volna, nem hazaküldték volna a mozdonyvezetőket, mint most. Csizmát csizmához, fogat meg egymáshoz szorítva lapátolta, tolta, seperte volna mindenki a havat a váltók közül, hogy mehessen a vonat, hogy élhessen az ország. És ha a háromméteres hófúvásban már tényleg semmilyen erőfeszítés nem használt volna, akkor lógó orral és ziháló tüdővel, de büszkén, hogy „mindent megtettünk” lemondták volna a vonatokat. Most? Egy osztályvezető azt hallja a rádióban, hogy esetleg hószállingózás lesz, oszt rohan gyorsan kiirtani a fél menetrendet ott, ahol a legtöbb (lenne) az utas. A főnökei meg azóta is védik.

A MÁV-csoportnál valójában egy hatalmas belső háború folyik néhány éve. Az egyre jobban partikuláris érdekekre széteső vasútnál persze számtalan egyéb frontvonal is húzódik, de mi csak koncentráljunk a nagy háborúra. Az állami tulajdonos azt szeretné, hogy egy hatékonyabb, korszerűbb, az utasoknak szolgáltató holding váljon a konglomerátumból. A tulajdonosnak persze nyíltan nem lehet ellentmondani, de el lehet szabotálni mindent. A szolgáltató személyszállító vasút harcosainak fővezére (az ellenfelei, talán a híveinek egy része is cárnak hívta) Devecz Miklós volt, az akkor még a MÁV-on belül létező személyszállítás főigazgatója.

Devecz nem volt vasutas, kívülről jött, a kapitalizmus világából. Az ő nevéhez fűződik az utasbarát, ütemes menetrend bevezetése. Leegyszerűsítés, de tekintsük úgy, hogy az utasbarát menetrend a szolgáltató vasúttal azonos. (Devecz érte el azt is, hogy egy árnyalattal tisztábbak lettek a magyar vonatokon a vécék, amióta nincs, megkezdődött a romlás ezen a téren is.) A régi rend megcsontosodott hívei ott akadályozták, szabotálták az utasbarát menetrendet, ahol tudták.

Gyűlölik, mert kívülről jövő emberek csinálták meg, nem ők az évtizedes tapasztalataikkal. Hát ezek a gyüttmentek jobban értenek a vasúthoz, mint mi? Nehogy már! Az ütemes menetrendet nem sikerült megakadályozniuk, de bevezetését lassították, most sem működik még a Dunántúl zömén. És kiszorították a MÁV-csoportból Deveczet, kirúgták a szolgáltató vasút híveinek egy részét.

Vegyük észre, hogy az említett két példában is az történt, hogy Csontosék, Matécznéék azonnal az ütemes menetrendet támadták! Ha hóra lehet hivatkozni, azonnal szétbombázzák az elővárosi vonalak utasbarát rendszerét (amely zónázó vonatokból és betétjáratokból áll, a részletek itt). Ugyanez történt a hidasnémeti csatlakozásnál. Az értelmetlen szabályok egyetlen célja az lehet, hogy árthassanak az utasbarát, ütemes menetrendnek, amelynek a lényege, hogy rövid átszállási idővel lehet továbbutazni, egész nap, ugyanúgy.

Hogy a régi hívei pontosan miért gyűlölik úgy az ütemes menetrendet, a változást, a fejlődést, azt nem tudom. Eleinte bizonyára szakmai indokaik voltak. A kínálati menetrend több munkát kíván a járművektől, a vasutasoktól. Népszerű lehet tehát a főnök, ha ellenzi, akadályozza a feszítettebb munkavégzést követelő rendet.

És a már említett gyűlölet a kívülről jövő, rövid idő alatt kimutatható sikereket (több utas, nagyobb bevételek) elérő nem vasutasokkal szemben. Hogy miért nem látják be, hogy a vasút túlélésének az utasbarát menetrend az egyetlen módja, azt se értem. Hiányzik az intellektuális felkészültségük? Vagy cinikusak? Mindegy is. Az viszont biztos, hogy ezek a vezetők folytatják a háborút. Ott tesznek keresztbe az ütemes menetrendnek, ahol tudnak.

Ha a minisztérium vezetése most gyáva lesz megszabadulni ezektől az emberektől, minden hónapban lesz egy-egy új balhé a kereskedelmi tévék híradójában. Hiába dolgozik az új Start vezetésében néhány lelkes, néhány okos, néhány bölcs, a piacgazdaságot és a vasutat is értő szakember, a régiek klánja mindenhol ott van. Az elvileg egymással megrendelői viszonyban lévő cégek közötti ügyeket egymás között pacsizzák le, ahogy nekik jó.

Tudjuk, ahogy nekik jó, az azt jelenti: ahogy az ütemes menetrendnek rossz. Vagyis rossz az utasnak. Vagyis csökkenti a bevételeket. És végleg elszabotálja a vasúti reformot.

Az írás az Index vélemény rovatában is olvasható

166 komment

Címkék: index vélemény politika karrier vasút utastájékoztatás


A bejegyzés trackback címe:

http://kotottpalya.blog.hu/api/trackback/id/tr8293826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

gramercy (törölt) 2008.01.11. 22:43:05

bazz, végigolvastam :D

most csak annyit, hogy jó!


egyébként meg egy ötlet: jó volna talán egy összehasonlító cikk a jövőben az indexen, ami a létező európai vasúti modellek közül emelne ki néhányat és mutatná be

modell alatt a szervezeti felépítést, finanszírozást, tulajdonviszonyokat értem (nem a fizikai vasutat)

pl. angol (teljesen privatizált) vs. svájci, német (pálya állami, szolgáltatás is-is) vs. francia (kb. teljesen állami)

Zombi 2008.01.11. 22:43:30

Számomra a lényeg az eleje meg a vége, közepét csak átfutottam. Jók a megállapítások meg úgy általában az egész írás, hála érte. A vasúthoz PONT nem értek, de pár dolgot hozzáfűzniék a miértekhez. Dolgoztam egy olyan légiközlekedési iparban nyomuló cégnél ami a légiközlekedési piac sajátosságai miatt (zártság a magas tőkeigény, beleértve a goodwill-t, álatlános piaci fejletlenség, stb) képes stagnálást felmutatni egy olyan iparágban, amibe még mindig dől a pénz (információtechnológia). Vezetői hasonló balfékek (németek, magyarok azonos módon), bár nem szervezett "szocialista rokon" módon, egyszerűen a hasonszőrű hülyéket válogatják ki, akik felfelé bukásukkor az ő tevékenységüket képesek lemásolni - semmi többet.
Igen, tehát a hozzá nem értés (nem az vasúti vagy a légiközlekedési szakmai ismeretekről beszélek) szüli a problémákat minden szinten, még azon is, hogy a takarító nem tudja, hol talál vödröt. Idiág nyúlnak le a problémák, határozottan fentről. Amiből hiány van, az a modern menedzsment ismeretek, ami mára egy interdiszciplináris szemléletet feltételez. És jönnek a problémák, operatív problémák, ezek meg csak ülnek, bámulnak maguk elé, nem tudják megoldani, múlt hónapban sem tudták, döntésképtelenek olyan ügyekben ami egy jól működő cég vezetőinél napi rutin. No majdcsak lesz valahogy, Marika főzzön egy kávét és hozza át Balfék kartárshoz a kartotékozó főosztályra, bemegyek hozzá beszélgetni kicsit, a miniszter úr szándékairól fogunk kicsit intrikálni, nem a problémákról amikkel küzdünk, a mi létünk már nem arról szól, a mi létünk már csak egy abszurd xx. századi dráma.
Ez hát a szociológiája: élelmiszerszerzésre nem kényszerített csoport hatákonysága leromlik, vezetése szerep nélküli, ezért nem az "alkalmasak" közül kerül ki, belterjessé válik, ön- és környezetpusztító lesz, mint a kar ami lerothad a betegről akit egy szikla maga alá szorít, és nem tud mozdulni, de előbb a rothadás átkígyózik a testbe és megmérgezi a keringését.
És valóban, elhitetik hogy nélkülözhetetlenek, merthát olyan tudást halmoztak fel. De ezt ők sem hiszik el, senki sem hiszi, ez az egyetlen olyan válasz, amit adhatnak, de nem ez védi meg őket, hanem a "hatalmuk". Ami megint megér egy misét. Sose tudod holnap kit akasztanak fel, a királyt vagy a lázadót, így dominál a félelem. A félelem, ami megintcsak abszurd hiszen fel lehet állni és továbbmenni, csak ezt még nem szokta meg se a magyar, se ez az egész közép-kelet európai szeméttelep.
És a válasz erre a sajátságos, jelenpusztítás tekintetből igen jól struktúrált borzalomra? Kemény mint a kő, nehéz kikezdeni. Lehet jönni azzal, hogy versenyt kell teremteni (egyenlőre felejtsük el a politikai és félműveltségi okokból igen szerencsétlen privatizáció szót), de az a "kötött pálya" miatt legalább olyan sikeres lenne, mint mondjuk a távközlési, ami ugyan 10 év alatt elért egy-két eredményt, de a közelmúltban még mindig olyan betegségekben szenvedett mint a vezetékes telefonszolgáltatás szükségessége az internet előfizetéshez. Mert ha valakit nem kényszerít valami beilleszkedési dolog, akkor nem fog racionálisan viselkedni, akkor kénye-kedvére éppen aktuális hülyesége és pl. nem az időjárás alapján gyárt le szabályokat. Igazi kényszer tehát a verseny? Talán, de mivel itt így nem alakulhat ki, ezért nem helyénvaló a kérdés felvetése se. Szerintem. Bár már igen-igen a csúcsokon jár a társadalmi türelmetlenség bennem, ezért hozzátételét én is el szoktam felejteni.
Fejlődéselméletek és struktúrák megváltozatásának szociológiai kérdéseit éppen csak érinteni merném, mert pofáncsapnak az igazi szociológusok (engem kicsaptak az egyetemről), ezért csak halkan mondom, hogy szerintem mégis. Sokkterápia: összeomlás, adaptív újrafelépítés. Meg lehet változtatni, ha hajlandóak vagyunk megfizetni egy olyan árat, ami mondjuk a máv személyszállításának teljes pusztulása lenne. Hogy ne mérgezze tovább a rothadó karunk egyéb szerveinket, szépen levágni. Ettől azért több. Mindazt a pénzt, amit nem erre áldoznánk azt átforgatnánk az alternatív finanszírozásába: pl a volántársaságokba. A rendszer összeomlana, és kipusztulna minden ami rossz. Természetesen nem csak az. Csak néhány eleme az összeomlásnak: hihetetlen mennyiségű ember maradna átmenetileg munka nélkül, a széthulló cég infrastruktúráját megfújnák bizonyos eszközök pedig tönkremennének maguktól, az eu által is támogatott szállítási formáról a fosszilis üzemanyaggal működőre való átállás hatalmas környezeti tehert jelentene. És így tovább, a legtöbb egyébként nehezen forintosítható. Az újraépítés viszont ugye részben szépítené a gazdasági muatókat (ha valaki ezekbe szerelmes), és megfelelő odafigyeléssel frankón működő struktúrákat hozhatna létre. Az egész hasonlít mondjuk a mobil távközlés megjelenésére a vezetékes világban. Természetesen nem kellene engedni, hogy a nomenklatúra védekezési stratégiája jegyében rátegye a kezét az alternatív megoldásra, és bugyirózsaszínre fesse... Meg még sok minden mást sem szabadna engedni, de nem úgy meg az itt a Magyarlandon (elloptam a kifejezést, bocsi), kimutyizzák, és felépítik végül ugyan azt a szart ami volt előtte, de azt is csak félig, mint a metróállomásokat meg autópályákat vagy akár egészségügyi reformokat. Úgyhogy felejtsük el ezt az egészet amit eddig írtam, nem egy ez nekünk, oké?
Mi maradt még? Pl nyakazás. A miniszter kivégzi a máv start felsővezetőségét és beültet valakit aki mondjuk talán alkalmas a feladatra. Ennek is megvan a fordatókönyve a fejembe. Az előző rendszerhez szocializálódott felső-közép vezetés meg ezt az embert végzi ki. Még a mozdonyvezetőt és a pályamunkást is fel tudja majd használni, mint ahogyan fel lehet mondjuk egy "reform" (egészségügy pl, híreket nem olvasók kedvéért)ellen is, amiről ő szart se tud, de az nem is csoda, mert a lázítója sem, de még az sem aki kitalálta és aki ellen lázadni kell... A hierarchikus félelem-, balhé- és nyomásgyakorló intézmény hihetetlenül jól működik. Én úgy gondolom, hogy még korrupt szakszervezeti vezetők munkája se kellene hozzá, mert kis társadalmunkban a félműveltség kultúrája büszkén vállalandó dolgok közé tartozik. Pláne így, hogy szerintem nemcsak hogy felelőség nélküli szervezetről, de felelősség nélküli társadalomról is beszélhetünk.
Remek. Van még harmadik esély is, ami nagyjából ugyan ez, de minisztériumi felelősségvállalással: nem egyszerűen új igazgatót kinevezni, hanem fix idejű szerződéssel _változás_ menedzsert oda ültetni, és tudatosítani: a minisztérium akarja a változásokat (az úgyis elérhetetlen, azt lehet szidni), ez az ember csak végrehajtó (persze nem kell annak lennie, de ezt a nép úgy sem fogja megérteni). Ennek az embernek ügyesen kell kiválasztania azokat akikben bízhat, azoknak pedig azokat akikben ők bízhatnak és így tovább lefelé. Mi a megbízhatóság kívánalma? Nem is megbízhatóság ez, hanem a változtatási, jobbítási lázban égők felismerése. Nem nehéz ám az. Minden, még a takarítás szintjén is (ha nem lenne kiszervezve), ennek a belső hálózatépítésnek marha gyorsan végig kell zongorázódnia, mondjuk 1-2 nap alatt. Vallást kell alapítani a domináns vallással szemben, elitista egyházat ha tetszik, fanatikusokkal. Kritikus az időtényező. Micsoda fantazmagória, még engem is átlelkesít. De az is marad.
Hm, mi van még itt? Van még ötlet? Nekem most hirtelen nincs, ennyit tudtam, az alkotói válság, nem vonat, ami zakatol a füstös állomás felé, ahol lakok. Kár, pedig költöznék már.

Narrátor 2008.01.11. 22:46:53

Szali1 2008.01.11. 22:39:23

Jó példa: Miskolc - Kazincbarcika, van MÁV-os összeköttetés, a vonatállomás is közel van a városhoz (kb. 5-6 percnyi séta a központtól), az emberek azonban szavaztak: egyrészt egyre zsúfoltabb a 26-os főút, másrészt a Volán 10-15 percenként indítja a buszokat, hogy el tudja vinni a forgalmat. Csak hát a MÁV erre teszik rá, ő lejelenti, mint üzemelő vonal, aztán hátradől, mert tudja, hogy a veszteséget majd az állam úgyis finanszírozza (pl. én is, pedig évente-kététvente ülök csak vonatra).

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2008.01.11. 22:52:23

érdekes: ismereteim szerint több Japán vasúttársaság esetén nyereséges például a személyszállítás is.

Alapvetően a tévedés ott van, hogy ahol közfeladat a személyszállítás olyan vonalakon is, ahol nincs megfelelő utasforgalom, ott ez törvényszerűen vesztességes.

Hasonló tévedés azt hinni, hogy az autós nem fizet az útfenntartásért, hiszen ennek a díja az üzemanyagok árába beépül az esetükben. Nem hiszem hogy a MŰV esetén használt elektronos energia árában lenne ilyen díj.

Alapvetően az a kérdés, hogy a vasúti pálya és a közút kihasználtsága, ezek fenntartásának költsége hogyan arányul egymáshoz.

24 óra alatt hány (és milyen hosszú) ICnek kéne közlekednie Siófok és Budapest között, hogy annyi utas tegye meg ezt az utat rajta mint az M7esen? Hány tehervonat kéne, hogy ugyanez meglegyen árúszállítás kapcsán?

Péládul ez is hozzájárul a vesztességekhez.

De akad ám más is: Ha lassan megy a vonat, attól nem amortizálódik lassabban a mozdony, nem dolgozik olcsóbban amozdonyvezető, a kalauz, nem olcsóbb a világítás, a fűtés... Ergo: Ugyaannyi pénből kevesebb utaskilóméter, kevesebb tonnakilóméter, stb. jön ki.

Másszóval: egy utaskilóméter drágább. Hidd el a sok megálló csökkenti az átlagsebességet, ezeket fenn kell tartani, a vonat felgyorsításának (és lelassításának) is vannak objektív költségei. Az, hogy nem ott van a megálló, ahol gazdaságos, nem ott áll meg a vonat ahol ennek értelme van, stb. bizony megdrágítja a vasút üzemletetését.

El kell dönteni, mi a szempont most:
1.) Közérdekből a falvakat, stb. kiszolgálló vasút, ma, vesztességesen
2.) Nyereségérdekelt személyszállítás
3.) Elsősorban a jövőnek szóló vasútfejlesztés ami kiaknázza, hogy a vasút az elektromos vonatatásnak köszönhetően kevésbé függ a kőolajtól.

Angelo_ 2008.01.11. 22:53:37

tonchyka 2008.01.11. 22:24:06

Nem ismerem belülről a MÁV-ot. Biztosan nehéz szakma és a körülmények miatt biztosan nehezebb jól csinálni mint számos más szakmát. Ha egyéni teljesítményeket és sorsokat nézünk biztosan sok hősies, önfeláldozó történetet lehet mesélni. Viszont nem lehet tétlenül nézni azt, hogy az ország sokszáz milliárd forintot öl bele évente abba ami most van és nem látszik remény a változásra. 17 év nem kevés. Ennyi idő alatt felnő egy ember. Sajnálom, hogy ezt kell írnom, de kívülről nézve az egész MÁV kudarca elfedi az egyént és annak jószándékát, teljesítményét, önfeláldozását. Mennyi időt szeretnének még azok akik változtatni akarnak? Még 15 évet? Még 25 évet? És miért kellene az országnak ezt megvárni? Akkor inkább menjenek most, mindannyian: semmit tevők akik megérdemlik és most is jót tevők akikkel szemben ez igazságtalanság. De ez nem történne hiába, mert akkor helyet tudnak adni valami újnak, valami másnak.

nemecsekerno_007 2008.01.11. 22:59:13

MÁV. :) Hehehe, Kádár-rendszer kicsiben. Persze biztos, hogy ott is volt, van olyan ember legyez az idősebb v. fiatalabb akit érdekel a vasút, az új típusú szolgáltató jellegű vasút, csak őket is megeszik a disznók mint aki korpa közé keveredik.
Na arról, hogy a Miklós cár nehéz ember vagy nem csak annyit, nézzétek meg egyszer Gordon Ramsey-t hogy vezeti a kis konyháját. Lehet, hogy nem a legkedvesebb, de azt hiszem jó szakember. (Ja és a többi hasonló, de médiában nem szereplő kollégája is ugyanez)
Vitatkoztok itt pénzről hozzáálásról, meg adóságokról. A személyszállítást mindenütt támogatja az állam, mert amúgy nem éri meg, de van a hol működik. :) Az meg, hogy nálunk még mindig lehet úgy problémákhoz hozzáálni, hogy miként tudjuk elkerülni aztán meg megmagyarázni azt hiszem egy vicc. A problémát meg kell oldani ennyi. A Kékestetőt bárki megmássza, az nem nagy mutatvány. Az a baj, hogy a MÁV-nak még ez se megy és utána elkezd ürügyeket keresni. Szép. Tele vagyunk mesztelen királyokkal, csak senki se szól. :(

lynx (törölt) 2008.01.11. 22:59:23

Olaszországot én nem hoznám fel jó példaként. Aki ment már ott vonattal biztos tudja. Az az ország egy trágyadomb. Inkább ne ők legyenek a kitűzött cél.


pitiáner:

"amióta kihozták egy minisztériumi megrendelésre készített tanulmányban, hogy ugyanannyiba kerül a ritkítás előtti menetrend, az 50%-kal csökkentett sűrűségű menetrend meg a napi 2 vonatpár."

Ez pontosan így volt. Te is a kádáristákhoz tartozol?


Egyébként ami tény: ha egy szolgáltatásra sokat panaszkodnak az emberek, a szolgáltató elgondolkodik. Itt nem ez a helyzet. Ezek után nincs értelme erről vitázni.

Fedup Sári 2008.01.11. 23:04:20

Félek, nem lesz ebből semmi, pedig szükség lenne itthon is vasútra. Siralmas a helyzet ezen a területen is.

elovarosi 2008.01.11. 23:15:59

Decemberben elhatároztam, hogy nem rostokolok a dugóban, hanem kényelmesen olvasgatva jutok el a munkahelyemre. Ez elvileg olcsóbb, időben kb. azonos. Ehhez a Martonvásár-Érd-Déli vonalat kell igénybevennem. Az első héten nem is volt semmi gond pontos volt, szép új vonatok, teljesen meglepődtem. Érthetetlennek tűnt a sok panasz a MÁV-ra. Majd bevezették a téli menetrendet... Azóta nem telik el nap, hogy minimum 15 percet ne késne a vonat ezen a 20km-es szakaszon. Gyakran előfordul, hogy a 20km-es szakaszt 55-60!!! perc alatt teszi meg a vonat. A -10 fokban reggel 20-25 percet kell fagyoskodni a peronon. Iszonyatos állapotú vonatokon kell nemegyszer állva megtenni az utat.
Én nem engedhetem meg magamnak, hogy reggelente 30-40 percet késsek a munkahelyemről és nem vagyok hajlandó 1 órával elöbb elindulni, mintha kocsival mennék. Ennyi, többet nem kisérletezek, marad a kocsi. Sajnos...

Dengezik 2008.01.11. 23:25:20

sziasztok!

érdekes és talán nem egyedi eset történt velem szerdai (jan.9.) napon..történ ugyanis,hogy pestről érkező ic-ről miskolcon átszálltam a 16:39-kor sátoraljaújhely irányába induló vonatra miskolcon...eddig nem is volt gond, sőt , a vonat is csupán egy perces késéssel indult, viszont pechemre olyan kocsian volt hely, ahol sem világítás,sem fűtés nem volt...mivel ugye most januárt irunk, mindkettő jó lett volna,mert igy másfél órát kellett a hideg és sötét kocsiban ülnöm..ami viszont teljesen meglepett, hogy a kalauz megjelent egy kislámpával a kezében és elkérte a jegyemet ellenőrzésre...hirtelen úgy éreztem magam,mintha ukrajnában lennék...szóval ez a mi máv cégünk , az európai unióban...

pech? 2008.01.11. 23:28:39

Pech, hogy nem volt annyi eszed, hogy átmenj egy másik kocsiba (egy-két megálló után biztos lett volna már ott is hely...). Ha 1,5 órát utaztál, akkor Patakig vagy Újhelyig mentél, tehát biztosan érdemes lett volna szétnézned. (Persze, ez nem mentség arra, hogy miért nincs világítás.)
Szóval mindenért azért talán tényleg nem kellene a mávot szidni, még ha ez most olyan trendi is...

Dengezik 2008.01.11. 23:36:01

én átmentem másik kocsiba, csupán érzékeltetni szerettem volna,hogy a máv bármire képes...ja ,és hogy ne legyenek kétségeid a jegy csupán 10%-át fizettem...szóval ennyi...csak gondoltam leirom az esetet,mert nekem pl. nem lett volna merszem elinditani egy ilyen kocsit...de mindegy...ja, és nem azért szidom a máv-ot,mert trendi,hanem azért,mert tudom,hogy mit kapsz a szlovák, illetve a cseh vasúton...és ha te is tudnán, hidd el,hogy te is "trendi"-ként szidnád a máv-ot

pech? 2008.01.11. 23:39:00

Örülök, hogy átmentél, csak akkor, kérlek, ne írd azt, hogy "igy másfél órát kellett a hideg és sötét kocsiban ülnöm..".
Mert akkor valamelyik esetben nem mondtál igazat - akárcsak a mávos vezetők :)
Ha nem indult volna így el ez a kocsi, akkor pedig valószínűleg állnod kellett volna, mert ez a vonat budapestről indul, és miskolcon csak mozdonyt cserélnek rajta és már megy is tovább 12 perc múlva (a miatt az IC-d megérkezik), és ennyi idő alatt javításra vagy kocsicserére nincs idő. Ezt te is beláthatod

Dengezik 2008.01.11. 23:48:17

Volt néhány utas,aki végigülte a másfél órát, és nem hiszem,hogy nem lehetett volna egy kocsit kicserélni...ha már úgyis lekapcsolnak kocsikat miskolcon,akkor ezt is le kellett volna...de ez csak hozzáállás kérdése...valaki veszi a fáradságot,hogy kielégitse az utasok igényeit, valaki nem ...tudom ,hogy pestről indult a vonat 14.05kor ,de ezt nem irtam,mert nem tudom,hogy onnan,hogy indult a kocsi...lehet,hogy már ott sem volt fény és fűtés..hehe...ez sem kizárt

nemokos 2008.01.11. 23:55:40

Nem csak a máv ilyen! Majdnem minden nagy magyar állami csúcsszolgáltató igy működik!!!!!!

marci 2008.01.11. 23:59:19

gratula a cikkhez, nagyon jó

remélem eljön a felelősség kora ebben az országban valamikor

javaslat:
esetleg a japán vezetést kéne importálnunk, ők rendet tennének hamar...

nemokos 2008.01.12. 00:02:41

A határon példáull a határőrök(rendőrök) nem használhatják az éjjellátót mert "úgyis elrontják" arról meg hogy minden járórcsapatnak saját laptopja van nem is tudnak pedig papíron van!

Szóval az ilyen sza..kodást valahogy a civileknek kéne megoldani mert az állam képtelen rá!!!!

PL utazz a MÁV-on jegynélkü nap valaki megcsinálhatná, aki egy kicsit ért a nethez és van olvasottsága a hálón ^ :)

pech? 2008.01.12. 00:18:46

Re: Volt néhány utas,aki végigülte a másfél órát
Elsőre nem ezt írtad, hanem azt, hogy neked ott KELLETT ülnöd.

és nem hiszem,hogy nem lehetett volna egy kocsit kicserélni...
Ki lehet, csak az kb. 30 perces munka az állomáson (pláne, ha középső kocsi), leakaszt, kisoroz, újat tárolóról rátol, összerak, fékpróba, kocsivizsgálat stb. Papírmunka (mert ilyenkor új, ún. vonatterhelést kell írni - hülye papírmunka, de jelenleg ez az állami hivatal által is elfogadott utasítás)

ha már úgyis lekapcsolnak kocsikat miskolcon,akkor ezt is le kellett volna...de ez csak hozzáállás kérdése...
Igen, ha a miskolcon leakadó kocsik előtti kocsiról van szó, de akkor valószínűleg álltál volna - melyik lett volna a jobb?

Ez olyan helyzet, amikor nem igazán lehet jó megoldást találni. De ha ez lenne a legnagyobb baj a mávnál, azt hiszem sokan elégedettek lennénk...

Ceres 2008.01.12. 00:19:19

Sokadik szakszerű remek cikk a témában, grat. Először mindig Moldova tétele jut eszembe: hülye, hülyébb, leghülyébb, rendőr, postás, vasutas. Addig nem lesz módszerváltás az országban, amíg ezt el lehet mondani. Az a szomorú, hogy a több generáció alatt megcsontosodott szemléletet nem lehet vezényszóra megváltoztatni. Se kívülről, se belülről. Nehezebb időkben a szabotőröket lecsukták, mint a sicc. Azért az vicc, hogy egy vegytiszta kapitalizmus közepén akárhány milliárd veszteséget össze lehet hozni, mert a vasút az kell, úgysem lehet következménye semminek. Az összetartás pedig szentség, csak ne változzon semmi, tegnap is jó volt az úgy. Nem hozok fel példákat, hogy külföldön milyen klassz vonatozni, mert elsírom magam.
A posta pont ilyen csökött. Háromszor olyan hosszú a sor, mint 20 évvel ezelőtt. Pedig azóta van email és mobil, de nincs távirat. Csak a szolgáltatást, az ügyfeleket szarják le, de azt központilag. Viszont jó meleg van, mert az jár.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2008.01.12. 00:46:57

Gondolom, nem véletlen:

A Hídépítőhöz igazol az ex-MÁV-os Devecz Miklós

index.hu/gazdasag/ghirek/338651

Otapi 2008.01.12. 01:09:25

to pech:
kb. 5-6 ével ezelőtt rendszeresen utaztam a Miskolci vonalon; amikor az IC-re már nem volt jegy, a normál gyorssal is - igaz, nem sűrűn, de én is találkoztam olyan kocsival, ahol nem volt se fűtés, se világítás - kellemes nem volt, viszont el lehetett férni, meg hangulatos :)
Ha ugyanaz a kocsi volt, akkor meg sem próbálták lecserélni, ha meg nem, akkor miért nagy elvárás hogy a VASUTASOK legyenek felkészülve a hibás kocsik 10 perc alatt való lecserélésére? Mi van ha a fék nem jó, vagy repedt az egyik kerék? Akkor alapból késik x órát vonat a MÁV-nál mert ennyi idő lekapcsolni és lepapírozni? Vagy olyankor az a megoldás, hogy menjen tovább, hátha a műszak végéig nem siklik ki???
Egy szolgáltató cégnél tudni kell kezelni az előre látható hibalehetőségeket is, nem a már kialakult szituációban kellene feltalálni a spanyolviaszt.

Mellesleg a majdnem üresen menő világítatan, fűtetlen kocsi is emeli a költségeket, szóval nem a pénz a gond csak a szervezés hiánya.

frici 2008.01.12. 01:46:23

Szerintem ez egy jó cikk volt, a téma érdekes, éppen ezért rászántam az időt, hogy végigolvassam az összes hozzászólást. Eközben felmerült bennem pár gondolat...
Az egyik nagy probléma az, hogy a MÁV nem látja be, hogy nem a 40e alkalmazottból, hanem a több millió utasból él. Az utasokhoz való hozzáállása finoman szólva is elfogadhatatlan. Pech hozzászólása eléggé meglepett. Ha a fűtés és\vagy a világítás nem működik, akkor nem az a megoldás, hogy az utasok átmennek egy másik vagonba, hanem az, hogy azt a kocsit kicserélik egy másikra. A közértben sem én pakolom ki az árut, ha Pista le van gyengülve a nátha miatt.
Azoknak, akik szidják a cikk íróját, mert nem ért a vasúthoz: Miért hiszik, hogy feltétlenül értenie kell neki, illetve a vezetőnek hozzá? Az autógyárak élén álló vezetők szerintem egy gyertyát nem tudnak kicserélni. Ennek ellenére jól működik vállalat. Mert (és ha jól értelmezem a cikk egyik mondanivalója is valami hasonló) a cég vezetőinek ahhoz kell érteniük, hogy a cég hogyan működik jól, nem ahhoz, hogy hogyan jut el a hang az egyik mobilból a másikba, vagy a pék mennyi lisztet tesz a kenyérbe, vagy hogy hogyan készül a cipőtalp.
A pénzről meg az a véleményem, hogy a 300 milliárd helyett (amit persze nem kapott meg, hiszen Érdekes nyilván saját maga kezeli a MÁV pénzügyeit, ezért ilyen jól értesült) kaphatott volna a MÁV 1000 milliárdot is mégsem érne egy fillért sem, pont azért, mert amin változtatni kellene, ahhoz, hogy ne legyen egy romhalmaz az egész, nem feltétlenül pénz kérdése.

errge 2008.01.12. 02:02:56

Jó a cikk. Tényleg szar lehet vidéken lakni és onnan bejönni reggel.

kvp 2008.01.12. 02:51:58

Alapvetoen ket fo problemaja van az embereknek a mav jelenlegi mukodesevel. Az egyik a menetrend a masik a muszaki allapot. A menetrendet ki lehet javitani, csak ahhoz ismerni kellene a palyahalozat allapotat, terhelhetoseget es a varhato utas es teherforgalmat. Ha sporolni kell, akkor meg lehet probalkozni a regebbi de olcsobb megoldasok hasznalasaval is. Pl. varosok kozott inditani lehet egy gyorsvonatot, mig kisebb megallok kiszolgalasara gyujto jaratokat, amikrol at lehet szallni a varoskozi forgalomra. Az atszallast ugy erdemes tervezni, hogy mindig legyen ido ra, meg ha kesik is az egyik vonat. A vonatokat erdemes utemesen jaratni, de idoszaktol fuggoen kell vagonokkal feltolteni, tehat csucsidoben is ugyanaz a mozdony jar, de tobb vagonnal. A maradek addig takarithato, tehat ha felvaltva jarnak akkor folyamatos 24 oras uzemben is van ido a karbantartasra. A varoskozi vonatokat elore kell engedni, mivel ezeknek van idejuk felgyorsulni ket megallas kozott. A helyi gyujto jaratokat viszont kevesebb vagonnal, de igy gyakrabban lehet jaratni, amik osszeszedik a kornyekrol az utasokat az atszallo allomasra. Fontos hogy mindig az utas erjen oda hamarabb, mint a vonat. Tehat varosok eseten reggel gyujto, mig este szoro menetrendet kell kovetni. Ipari parkok fele jaro vonatok eseten ennek forditottja kovetendo, biztositva az atszallas lehetoseget a ket jarattipus kozott. A menetrendet nem a regi iparhoz kell epiteni, hanem az eppen jelenlevohoz. Az 5-os metro is arra volt tervezve, hogy a gazdagreti lakoteperol vigye a munkasokat a kobanyai gyarakhoz. A munkasok azota nyugdijasok, a gyarakat meg mar lebontottak, megis ezt epitik nem egy olyan vonlatat amire szukseg lenne.

Muszaki szempontbol azzal kell fozni ami van. A regi kocsikat fel lehet ujitani, ahol a fo szempont a kihasznaltsag lenne. Ezert belfoldi forgalomban csak termes kocsikat erdemes hasznalni, minel nagyobb ulesszammal, lehetoleg csak egyfajta osztallyal, a leheto legkevesebb karbantartast igenylo felszerelessel. Igy kevesebb vagonba tobb utas fer es meg konnyebb is a szerelveny sajat sulya. Kisebb helyi vonalakon lehet mukodtetni vegyes szerelvenyeket is. Ilyenkor a szemelykocsi az adott helyi ipar terherszerelvenyehez van kapcsolva, amihez hozza lehet adni egy par vegyesarut es/vagy kozuti jarmuveket szallito vagont is, egyfajta tehertaxikent. Ha a vagonok jo sorrendben vannak, akkor az adott allomasokon mindig ott lehet hagyni a vonat vegebol az oda tarto vagonokat, majd visszafele osszeszedni, igy nem kell a vonatnak varakoznia a tehervagonok kirakodasara es kevesebb mozdony kell. Ha a palyan nincs lehetoseg kerulgetni a szerelvenyeknek egymast es egy tehervonat megfelelo sebessegehez nem eleg egy mozdony, akkor fel lehet hasznalni tobbet is. Mukodo vezetoallas csak az elsobe kell, sot diesel elektromos rendszer eseten mukodo aramforras is csak az egyikbe, a masodik mozdonyban eleg ha motorok es a fekek jok. A vegsebesseg nem no, viszont a gyorsulas igen, ami altal csokken a menetido. Tartalek mozdonyok pedig lehetnek a palya adott helyein, tehat ha lerobban egy szerelveny, akkor egy kozelbol odahivott elofogattal tovabb lehetne vinni, majd a vonal vegen mozdonyt cserelni. A vilagon sok helyen hasznaljak ezt a ket megoldast az uzembiztonsag es a teljesitmeny novelesere. Az azsiaban nehol lathato diesel/elektromos vegyesuzemu mozdonyokrol nem is beszelve. (regi szergejeket alakitottak at vegyes diesel/felsovezetekes modra, igy mozdonycsere nelkul lehet sporolni az uzemanyaggal egy felig villamositott vonalon)

Ha egy vonalra pazarlas mozdonyt vagy motorvonatot fenntartani, akkor ott meg mindig jarhat egy sinbusz. Ez lehet egy selejtezett majd atalakitott regi ikarusz is. Sinen meg kevesebb is a fogyasztasa mint uton, tehat akar olcsobb is lehet a helykozi busznal. Villamositott mellekvonalakon nem kell felni a varosi villamos szintu szerelvenyek hasznalatatol sem, hiszen erre lenne igeny. A kis mellekvonalakat a kis gazdasagos mozdonyok altal huzott vegyes vonatok menthetnek meg. A nagyobb vonalak szemelyszallitasat pedig a megbizhatoan jaro elovarosi es tavolsagi szerelvenyek, amik mindig akkor es arra mennek amerre az embereknek a nap adott szakaban dolguk van es mindig eppen annyi vagon van bennuk amennyit 90% kore fel lehet tolteni.

Mikrobi 2008.01.12. 06:08:09

Hát kb. így van ahogy vasutbarat_001 írta. A vasútnál egy fecske nem csinál nyarat, főleg ha kisfecske. Nem csak Hidasnémetiben vannak elbaszott csatlakozások, de gondolom ezzel nem mondok újat.. Több helyen úgy oldották meg azt hogy egy késett vonat ne verje el a másikat, hogy eleve nem csináltak neki csatlakozást, így nem kell várnia rá. Persze így is javítható a statisztika. Az meg hogy nem volt nyomtatott menetrend menetrendváltásra, az kész röhej. Mondjuk ez legfőkébb a Kóka úron múlott.

Misi 2008.01.12. 06:56:36

Nyíregyháza-Budapest vonalon oda és vissza is érvényes "utasbarát" közlekedés:

Debrecenben áll 30 percet a vonat.

Miért???
Azért, h- 4,5 óra legyen a menetidő?

nemtudom · http://azallamenvagyok.blog.hu 2008.01.12. 08:31:18

"Hiányzik az intellektuális felkészültségük?"

igen

Misinek 2008.01.12. 08:37:29

Misi! Melyik vonat áll Debrecenben 30 percet Nyíregyháza-BP között? Két éve voltt utoljára ilyen, azóta nincs...

nemtudom 2008.01.12. 08:38:24

egy dolgog hiányzik a vasúttól: egy ésszerűen felépített minőségirányítási rendszer a tetején pár tökös vezetővel.

Sajnoska 2008.01.12. 08:53:16

A személyszállítás veszteséges, mert a jegyek árát az állam határozza meg ilyen nevetségesen alacsony áron. Szerintem jobb lenne ha a költségek valós árát megfizetné az utazni vágyó közönség és megszűnne mindenféle kedvezmény a jegyekre. A veszteséges vonalakat meg be kell zárni.

Bizola 2008.01.12. 08:55:34

Utas vagyok, de nagyon nem kedvelem én sem az ütemes menetrendet, hogy miért? Itt megváloszolom:

Azért halogatatom hosszan az írást, mert, ha MÁV-ra gondolok, azonnal összeugrik a gyomrom.

Nemrég kecmeregtem ki egy betegségből, amelyet a MÁV fűtetlen kocsijának köszönhettem. Csak aki végigélte, az tudja meg mondani, milyen hideg tud lenni egy teljesen kihűlt vasúti kocsi, amely késve indul, és ráadásul, sok ácsorgással fél óra helyett óráig tart az utazás! Pedig kínomban már télikabátban álltam az ülőhelyem mellett, mégis dideregtem!

A 70-es vonalon járok naponta. Egy „kis” állomásról szállok fel. No, nem azért kicsi, mert kevesen használják, hanem mert ezt valamikor az átkosba, nem lévén káderja, olyan megállóhelynek nyilvánították, amelynek nincs köze a munkásosztályhoz és ezzel együtt a fejlődéshez. Ez elég volt ahhoz, hogy alantas állomásnak sorolják be.

Pedig valljuk be őszintén, hogy visszasírjuk ezeket a régi időket. Visszasírjuk, amikor átszállás nélkül utazhattunk innen akár még Kismarosra is! Mert aztán jött az „ütemes”, meg az idei decemberi menetrend. Azóta a vonatok nagy része csak üresen ide-oda rohangál, valaha jobb sorsra érdemesült állomásunkon át. Most már Pest felé is átszáll az itt lakó pára, he nem akar hosszú ideig Újpesten rostokolni! Mert bár, az átszállás kényelmetlenséggel, meg időveszteséggel és veszéllyel jár, de legalább át tud szállni a szerencsétlen egy Veresegyházáról később beérkező vonatra. Mert azt persze mindig előre engedik. Akkor is, ha sokkal később kerül az állomásra. Mindezt a reggeli csúcsforgalom teljes kellős közepén!

Aztán jól teszi a földi azt is, ha a Pest és Vác közötti településről Vácon keresztül utazik Pestre. Így gyakran legalább negyedórát nyer!

Ha még ez sem rémiszti el a halandót a vasúttól, akkor a lerobbant, festékkel jól összemaszatolt mocskos kocsik állapota ezt hatásosan megteszi. Mert ere járatják a vasúti kocsik selejtjét. Ezért aztán itt vagy hideg van, vagy túlfűtött a kocsi. A világításról nem is beszélve. Lehet, hogy ezen járaton kicsavart izzók által el nem fogyasztott árammal kívánják az okosok a MÁV gazdaságosságát helyreállítani?

No aztán nem beszéltem az állandósult késésekről. Ma szerencsém volt. A fél órás úton csak húsz percet késett a vonat. Mert, mint már említettem, ezeket a vonatokat mindig félreállítják. Bármi is jön, bárhonnan! Így aztán többet áll, mint megy. Ezt jelenti számunkra az "ütemes"!

Ennyire rosszul dolgozni nem lehet véletlenül. Csak a tudatos lezüllesztés lehet a háttérben. Magam is ledöbbentem, milyen drámaian lecsökkent nálunk az utóbbi időben itt az utasforgalom.
Az üresen ide-oda rohangáló vonatok rengeteg energiát, pénzt emésztenek fel. Az eredmény pedig egyértelműen negatív.
Lehet, hogy legközelebb – „érdektelenség miatt” ezeket a járatokat fogják leépíteni?

petya.bacsi 2008.01.12. 09:10:12

Sajnoska: én a jegyárakat nézve nem tudok röhögni. Az ember vesz egy jegyet, kemény ezrekért, és cserébe mit kap: koszt, késést, rosszabb esetben állóhelyet. Igaz, eljut A-ból B-be, jobb esetben a menetrend szerint járó vonattal, rosszabb esetben valami hajmeresztő ok (műszaki, forgalmi ok: görbülő sín nyáron, rendkívüli hóhelyzet télen, tavasszal a madarak, rügyek és a pollenszemek, ősszel meg a sok színben pompázó lehulló levelek) miatt késő vonattal.

A kedvezményeket nem kell eltörölni, egy valami kellene: az ingyenjegy megszüntetése. Én azt mondom: adjuk meg a VDSzSz-nek amit akar (2,5 havi bér a Cargo eladása után, meg fizetésemelés), viszont búcsúzzanak el a második fizetésüktől, az ingyenjegytől. Kíváncsi vagyok, hogy hány vasutas állna ki a VDSzSz mögül, ha veszélybe kerülne az ingyenjegy, amivel az egész família ingyen utazik (első osztályon is!), és komoly ezreket spórol a család. Szerintem nincs még egy ilyen állami cég, ami ekkora ajándékot ad a dolgozóinak, mint a korlátlan számú ingyenjegy.

Bobby Newmark 2008.01.12. 09:11:22

"Szerintem jobb lenne ha a költségek valós árát megfizetné az utazni vágyó közönség és megszűnne mindenféle kedvezmény a jegyekre."

Jhah, tényleg ez kéne. Aztán januárban eldönthetnéd, hogy éves bérletet veszel, vagy olcsóbban egy autót.

Esetleg fel lehetne venni a szabad felhasználású, 7 éves futamidős "karácsonyi" hitelt a bérletre...

Bobby Newmark 2008.01.12. 09:24:17

MÁVos haverom mesélte (ő fiatal, új, és lelkes), hogy milyen durva a bürokrácia, pl hogyan megy egy kitérő (váltó) kicserélése. Csak nagyjából emlékszem, ha érdekel valakit, utánaérdeklődöm majd mégegyszer... (Vagy majd ő kijavít, olvassa ezt a blogot ő is)

Szóval:
Tegyük fel, hogy van pl a Nyugatinál két tökugyanolyan kitérő (váltó). Az egyik egy forgalmas vonalon kissé elhasználódva, a másik kevésbé forgalmas helyen, jobb állapotban.
Az eljárás:
1, leselejtezik a jót.
2, kiszerelik, leltározák
3, leselejtezik a rosszat.
4, kiszerelik, leltározzák
5, megpályázzák (MÁVon belül! pályázzák!) a jó helyére a rosszat
4, megpályázzák a rossz helyére a jót
5, elbírálják a pályázatokat
6, leltárból kiírják a jót, beszerelik
7, leltárból kiírják a rosszat, beszerelik.

És mindez ugyanazon az alvállalaton és üzemmérnökségen belül.
Na, most el lehet képzelni, hogy ez a papírmunka hány emberen megy keresztül és mennyi fölösleges fasszopás van vele... De ennek jelenleg ez a módja. Rend van, és fegyelem.

Sajnoska 2008.01.12. 09:30:15

"Sajnoska: én a jegyárakat nézve nem tudok röhögni. Az ember vesz egy jegyet, kemény ezrekért, és cserébe mit kap: koszt, késést, rosszabb esetben állóhelyet."

A jegyek árai nem fedezik a valós költségeket. Egy új vonatszerelvény vagy egy felújítás meg pénzbe kerül. Kb. azt kapod amit kifizettél:) Ennyi pénzből ezt lehet.

petya.bacsi 2008.01.12. 09:33:45

Sajnoska: ezzel nem tudok egyet érteni. Máshol sem fedezik a valós költségeket, mégis tisztább a vonat, és nagyritkán fordul elő késés, van utastájékoztatás.

Itt a hozzáállással van a gond, mert siránkozni meg mutogatni az utasra, egymásra, másra meg az időjárásra könnyebb, mint szolgáltatni. Ennél utasgyűlölőbb céget a világon nem lehet találni. (Nem az egyszerű vasutassal van a gond, akikkel nap mint nap találkozunk...).

Sajnoska 2008.01.12. 09:36:01

"Jhah, tényleg ez kéne. Aztán januárban eldönthetnéd, hogy éves bérletet veszel, vagy olcsóbban egy autót."

Ebből a jegyárból viszont kb. ezt lehet. Én támogatnám az úthasználati díjat is autóknál és kamionoknál a megtett távolság arányában. A Volán társaságok és a BKV meg mindenki támogatva van. De minek? Mindenki fizesse a valós költségeket! Legyen havi 30-40 ezer a útpályahasználati díj, 20-30 ezer a BKV bérlet, stb.. Egyből kevesebb autó lenne, több bicikli és egészségesebb levegő. A közlekedés agyon van dotálva, szerintem feleslegesen.

petya.bacsi 2008.01.12. 09:38:10

Sajnoska: 20-30 ezer a BKV bérlet? Neked elgurult a gyógyszered?! Az ember a fizetésének a nagyrészét a bérletre költi...

Sajnoska 2008.01.12. 09:39:22

"Sajnoska: ezzel nem tudok egyet érteni. Máshol sem fedezik a valós költségeket, mégis tisztább a vonat, és nagyritkán fordul elő késés, van utastájékoztatás."

Nekünk nincs rá pénzünk hogy finanszírozzunk egy nyugati szinvonalú tömegközlekedést. Amire pénzünk van, az egy keleti szinvonalú közlekedés. És kb. azt is kapjuk. Ilyen alacsony jegyárak mellett nem lehet mit kezdeni.

Sajnoska 2008.01.12. 09:43:10

"Sajnoska: 20-30 ezer a BKV bérlet? Neked elgurult a gyógyszered?! Az ember a fizetésének a nagyrészét a bérletre költi..."

Nem, ez az ár már közelítené a valóságot. Egy ilyen bonyolult tömegközlekedési hálózat fenntartása iszonyatos pénzeke kerül. Akinek meg nincs rá pénze az menjen gyalog vagy biciklivel és képezze tovább magát, hogy jobb álláshoz jusson. Tudatosítani kellene, hogy a közlekedés drága dolog.

petya.bacsi 2008.01.12. 09:45:20

Sajnoska: ehhez a hozzászólásodhoz csak gratulálni tudok. Ha ezt komolyan is gondolod, akkor még inkább.

petya.bacsi 2008.01.12. 09:46:11

Sajnoska: igen, megközelítené, ha az embernek milliós havi fizetése lenne... a minimálbér meg valahol 250e Ft lenne.

Yeolde 2008.01.12. 09:48:35

Ugyanez történt a MALÉV-nál is, a régi vezetők minden elképzelhető módon keresztbe tettek az új kezdeményezéseknek. Szomorú, de sajnos jellemző hozzáállás.

Sajnoska 2008.01.12. 09:55:48

petya.bacsi: "Sajnoska: igen, megközelítené, ha az embernek milliós havi fizetése lenne... a minimálbér meg valahol 250e Ft lenne."

A 20-30 ezres BKV bérlet a jelenlegi fenntartási költségeket talán fedezné. A mostani 8250Ft-os havi bérlet ezt nem fedezi. Most olyanok is igénybe veszik ezt a szolgáltatást, akik ezt nem engedhetnék meg maguknak, mert nem keresnek annyit. Innentől kezdve szociiálpolitika lesz belőle.

A költségek akkor is vannak, ha nem akarod tudumásul venni.

petya.bacsi 2008.01.12. 10:06:11

Sajnoska: tetszik a gondolkodásod: Emeljük a csillagokig egy szolgáltatás árát, miközben a fizetés marad vagy csökken, aki nem bírja, az forduljon fel, menjen biciklivel vagy gyalog. Ha ezt mind komolyan gondolod, akkor keresd meg az elgurult gyógyszered.

Manyizga (törölt) 2008.01.12. 10:29:55

... amikor a "szakemberek" azt magyarázzák, hogy a vasút veszélyes üzem, akkor kicsit átesnek a ló túloldalára. Nagyon veszélyes volt amikor 1847-ben elindult a vasútvonalak építése. Új technológia, az emberek nem ismerték. Ezért kellett félkatonai módon megszervezni, hogy minimalizálják a baleseteket, és EGYÉRTELMŰSÍTSÉK a felelősségi köröket.
Ehhez képest pont ez a rész tűnt el. Az autóvezetés is veszélyes üzem, de ott megbüntetik aki szabálytalankodik. A MÁV-nál még véletlenül se...
Mára a

frici 2008.01.12. 10:30:18

Persze Sajnoska! Ez a jó megoldás. Maradjon ugyanaz a pazarló struktúra, ugyanaz a drága bürokrácia, és ezt fizessük ki mi, aki meg nem tudja, az üljön szekérre, és azzal járjon dolgozni. P+R parkolók helyett meg majd istállókat építünk. Az, hogy mindenki üljön biciklire, egy szép gondolat, de tényleg azt mondod, hogy 8 óra munka után neked még van kedved 1 órát tekerni hazafelé? Jaés még valami: elképzeltem a rendszert amit felvázoltál, illetve egy diákot, aki 270 km-re tanul az otthonától... milyen időközönként mehetne haza szerinted a szüleihez az általad szorgalmazott kedvezménymentes jegyárrendszerben? És lenne még párezer ilyen példa.

Sajnoska 2008.01.12. 10:32:06

petya.bacsi: "Sajnoska: tetszik a gondolkodásod: Emeljük a csillagokig egy szolgáltatás árát, miközben a fizetés marad vagy csökken, aki nem bírja, az forduljon fel, menjen biciklivel vagy gyalog. Ha ezt mind komolyan gondolod, akkor keresd meg az elgurult gyógyszered. "

Nem a csillagokig emeljük az árakat, hanem kifizettetjük a valós költségeket. Jelenleg eljátszuk, hogy a vevő a szolgáltatás teljes árát kifizeti. Nos, nem fizeti ki. A közlekedés nem egy olyan dolog, ami alanyi jogon jár az embernek. A közlekedés egy szolgáltatás, amit meg kell fizetni. Ha jobb szinvonalat akarsz, többet kell fizetni. Jelenleg a lakosság nem tud többet fizetni, mert nincs meg hozzá a megfelelő jövedelme.

petya.bacsi 2008.01.12. 10:36:57

Sajnoska: valós költségeket? Milyen valós költségeket? A vonatozó utas 2x támogatja a Feneketlen Kút Zrt.-t: adójával és a bérlet/jegy árával.

A vonatozásért a mostani árat felháborítóan magasnak tartom. De tudod mit? Maradjon! De ha késik, akkor csengesse ki nekem az aznapra eső jegyárat, és áll az alku + ha mondjuk elkésem valahonnan, akkor az abból származó kárt is.

petya.bacsi 2008.01.12. 10:40:12

Sajnoska: a vasutasok és a családtagjaik is fizessenek az utazásért, és akkor nem kell azt is nekünk fizetni.

utas 2008.01.12. 10:44:36

Az egész MÁV úgy egy nagy kalap szar, ahogy van.

PAPAMACI 2008.01.12. 10:46:12

Addig még hozzánemértő emberek irányitanak egy céget,azt sem tudja a vasuti vezető mi a váltó felvágás ,elismeri hogy utóljára vonaton akkor ült amikor középiskolába járt és havazás miat kimarat a busz ,mig más cégeknél "sikeres" vezetők irányitják a vasutat, mig egy dolgozora négy vezető jüt és a munka törvénykönyve NEMVONATKOZIK a vezetö beosztásuakra adig vasut csak lefelé megy.Ütemes menetrend meg csak akkor jó ha van csatlakozás a vidékieknak.Csak az első ezer legfelső vezetöt kell elküldeni és lenne változás!!!!!

frici 2008.01.12. 10:53:30

Ne haragudj Sajnoska, de minél több hozzászólásodat olvasom el, annál inkább elkap a sírógörcs. Hogy lehet valaki ilyen szűk látókörű?! Fizessük ki a valós költséget? Az a baj, hogy a végletekig hatékonytalan minden téren a MÁV, ennek a valós költségét meg ne kelljen már nekünk fizetni! Szerinted nem jár alanyi jogon a közlekedés... szerintem sem. De szerinted hogy járnának dolgozni azok akiknek nincs akkora a fizetésük, hogy a valós költségű bérletet kifizethessék? Valószínűleg sehogy. És szerinted hányan lennének így vele? Segítek, több millióan. És szerinted mi történne a gazdasággal, ha ezeknek az értékteremtő képessége odalenne?

Sajnoska 2008.01.12. 10:55:23

"Ez a jó megoldás. Maradjon ugyanaz a pazarló struktúra, ugyanaz a drága bürokrácia, és ezt fizessük ki mi, aki meg nem tudja, az üljön szekérre, és azzal járjon dolgozni. P+R parkolók helyett meg majd istállókat építünk."
Ha a valós költségeket fizeti ki a jeggyel az utas, akkor már megéri keresni az utas kegyeit, mert annál több lesz a nyeresége. Jelenleg ez nem így van, ezért a MÁV (BKV, Volán, stb..) nem teljes intenzitással törekszik az utazó igényeinek a kielégítésér, mert nem az utazóból van a nyeresége.

"Az, hogy mindenki üljön biciklire, egy szép gondolat, de tényleg azt mondod, hogy 8 óra munka után neked még van kedved 1 órát tekerni hazafelé?"
Ez nem jó egyaltalán a munkásnak. Sőt kifejezetten rossz neki. Ezért is támogatják a jegyek árait. Így olyan szolgáltatást is igénybe tud venni, amire nem lenne pénze. Ez viszont a szolgáltatás minőségének a rovására megy és magasabb adókat generál, ami árt a gazdaságnak, stb..

" Jaés még valami: elképzeltem a rendszert amit felvázoltál, illetve egy diákot, aki 270 km-re tanul az otthonától... milyen időközönként mehetne haza szerinted a szüleihez az általad szorgalmazott kedvezménymentes jegyárrendszerben? És lenne még párezer ilyen példa. "

A diák évente egyszer-kétszer tudna hazamenni, illetve ha dolgozok a tanulás mellett és elkezd jól keresni akkor többször is. Az utazás nem egy alapjog. Illetve biciklivel 2-3 nap alatt meg lehet tenni a távot:)

Sajnoska 2008.01.12. 11:01:17

"Sajnoska: valós költségeket? Milyen valós költségeket? A vonatozó utas 2x támogatja a Feneketlen Kút Zrt.-t: adójával és a bérlet/jegy árával. "

A valós költség, amiből fedezni lehet a fenntartási és fejlesztési költségeket. Most az van, hogy évente a MÁV kap párszáz milliárdot a veszteségeire. A MÁV úgy tud spórolni, hogy nem szolgáltat jelenleg és azt is csinálja néha.


"A vonatozásért a mostani árat felháborítóan magasnak tartom."

Az lehet, hogy a Te jövedelmedhez képest magas. De attól még a költség, költség marad. Ha nem tudod megfizetni, akkor ne vedd igénybe a szolgáltatást.


" De tudod mit? Maradjon! De ha késik, akkor csengesse ki nekem az aznapra eső jegyárat, és áll az alku + ha mondjuk elkésem valahonnan, akkor az abból származó kárt is. "
Nyilván többszörös jegyárak mellett erre is lehet majd lehetőség.

petya.bacsi 2008.01.12. 11:02:51

Sajnoska: "Jelenleg ez nem így van, ezért a MÁV (BKV, Volán, stb..) nem teljes intenzitással törekszik az utazó igényeinek a kielégítésér, mert nem az utazóból van a nyeresége."

Jaj, ébresztő! Akkor is ugyanilyen színvonalas lenne a szolgáltatás. Nehogy már a vonatozás is bekerüljön a luxus termékek/szolgáltatások közé. Megkérdezhetem, hogy mivel foglalkozol, vagy hogy láttál-e/használtál-e tömegközlekedési eszközt?

Sajnoska 2008.01.12. 11:03:35

"Sajnoska: a vasutasok és a családtagjaik is fizessenek az utazásért, és akkor nem kell azt is nekünk fizetni. "

Végülis igazad van, de ez annyira jelentéktelen összeg, hogy sok vizet nem zavar. A probléma nem itt van.

Nagymarosi Elek 2008.01.12. 11:04:51

Nagyon értelmes írás! Vicces ha egyesek szakmaitlansággal vádolják. Kérem a vasutat ne a szakmának csinálják, hanem nekem az utasnak. Az nem szakmaiság, ami az én hátrányomra folyik. A sztrájk árult el mindent. A munkahely a fontos, nem az, hogy miért kell csinálni az adott munkát. Baross Gábor forog a sírjában!

petya.bacsi 2008.01.12. 11:09:01

Sajnoska: Jelentéktelen összeg? Ezt azért nem mondanám. Számolj egy picit utána, hogy egy 5 tagú családnak mennyi a havi bérlete, éves szinten már elég szép összeg, akár második fizetés is lehet... Bár, lehet, hogy neked jelentéktelennek számít az a pár százezer forint.

Csak nem vasutas vagy...?

Sajnoska 2008.01.12. 11:11:07

"Az a baj, hogy a végletekig hatékonytalan minden téren a MÁV, ennek a valós költségét meg ne kelljen már nekünk fizetni!"
A jelenlegi támogatós finanszírozási rendszerben sokkal jobbat nem lehet csinálni. Legalábbis ennyi pénzből nem.

"Szerinted nem jár alanyi jogon a közlekedés... szerintem sem. De szerinted hogy járnának dolgozni azok akiknek nincs akkora a fizetésük, hogy a valós költségű bérletet kifizethessék?"
Valahová biztosan járna dolgozni, mert ha nem dolgozna, nem lenne pénze és éhenhalna. Annyira azért nem alacsonyak a fizetések, legfeljebb nem jut majd annyi élvezeti cikkekre.

" Valószínűleg sehogy. És szerinted hányan lennének így vele? Segítek, több millióan."
Összesen van 4 millió munkavállaló. Sok érdeksérelemmel járna az biztos, azért is nem lépik meg ezt a lépést. A mostani támogatós rendszernek viszont a szolgáltatás alacsonyabb minősége az ára.

" És szerinted mi történne a gazdasággal, ha ezeknek az értékteremtő képessége odalenne? "

Mivel alacsonyabb adókat kellene szedni a támogatások csökkenése miatt új munkahelyek keletkezhetnek és magasabb fizetést kapnának az emberek, mert kevesebb lenne az elvonás.

Lököttt 2008.01.12. 11:12:29

Gratula, jó az írás.

Nagy szerencsémre nekem jelenlegi életvitelem nyomán csak ritkán van szükségem a MÁV szolgáltatásait igénybe venni, de ami tény az tény, amikor igénybe veszem, szinte mindíg bosszankodok valamin.

A szuperintelligens Elvira rendszerük az egyik fővonal, Budapest-Miskolc közötti szakaszon közlekedő vonatok mentrendjét nem voltak képesek rendesen jelölni (amikor is szükség lett volna rá) így alakult hogy a Kelenföldiről át kellett caplatnom Szilveszter napján a Keletibe, Intercityt fogni. Bohózat kategória.

Volt szerencsém egy hónapot Angliában tölteni és elég sokat vonatozni. Ne vegyük számításba a gyorsvasutakat (fr. TGV) de így is kimondhatjuk hogy nem 30 meg 40 évvel vagyunk elmaradva hanem 200.

Várom azt a vezetést aki a régi kádereket egy életre elküldi végre a sunyiba, vagy nyugdíjazza őket és valami végre elkezdődne. Egyre nagyobb a gubanc ugyanis.

Mégeccer, cool a cikk mert bár nem csak a menetrendről szól itt a dolog, sok lényegre rátapint

Bobby Newmark 2008.01.12. 11:12:48

"nem teljes intenzitással törekszik az utazó igényeinek a kielégítésér, mert nem az utazóból van a nyeresége."

Hát akkor bizony lófasz a seggükbe.

Az egy dolog, hogy _az utas_ nem a valós költségeket fizeti. _De_a_többit_kipótolja_az_állam! Tehát a költségei kvázi fedezve vannak, és ha így sem hajlandóak "törekedni az utazó igényeinek kielégítésért", akkor azokat bizony ki kell(ene) rúgni.

Alapvetően hibás az elgondolásod, ha azt hiszed, hogy ha az utasra hárítják a költségeket (az állami támogatást meg megvonják), akkor _bármi_ változás történne.

Sajnoska 2008.01.12. 11:15:24

"Jaj, ébresztő! Akkor is ugyanilyen színvonalas lenne a szolgáltatás. "
Nem. Határozottan nem. Illetve csődbe menne az a cég, amelyik ezzel próbálkozna.

"Nehogy már a vonatozás is bekerüljön a luxus termékek/szolgáltatások közé. "
Ez a szolgáltatás nem ingyenes! Ez pénzbe kerül, amit meg kell fizetni! A minőség pénzbe kerül.

"Megkérdezhetem, hogy mivel foglalkozol, vagy hogy láttál-e/használtál-e tömegközlekedési eszközt? "
Szoftverfejlesztő vagyok. Rendszeresen utazok tömegközlekedéssel, mert nincs autóm. Van biciklim is!:)

petya.bacsi 2008.01.12. 11:16:12

Sajnoska: "legfeljebb nem jut majd annyi élvezeti cikkekre."

Ja, lassan már a kenyér és a tej is annak számít...

petya.bacsi 2008.01.12. 11:17:25

Sajnoska: ezzel a minőséggel tőlünk nyugatabbra már rég lehúzta volna a rolót a MÁV...

Sajnoska 2008.01.12. 11:20:37

"Sajnoska: Jelentéktelen összeg? Ezt azért nem mondanám. Számolj egy picit utána, hogy egy 5 tagú családnak mennyi a havi bérlete, éves szinten már elég szép összeg, akár második fizetés is lehet... Bár, lehet, hogy neked jelentéktelennek számít az a pár százezer forint."

És tudod mennyi a villany / üzemanyag számlája egy vasútvonalnak? Tudod mennyibe kerül egy mozdony? Mennyibe egy kilóméter sín? Azokat ki fizesse?

petya.bacsi 2008.01.12. 11:23:17

Sajnoska: azokat Te, én meg a többi adófizető fizeti.

Magyarán rendben van, a vasutas és a családja utazzon INGYEN a mi számlánkra.

robó 2008.01.12. 11:55:39

Sajnoska! Gondold végig hogy a magyar utak építését fenntartását fedezi e a benzin és a gépjárművek adója? Hát nem! A vasút esetleg indiában lehet profitorientált egy fejlett országban nehezen. A vasút szolgáltatás aminek nagyon fontos szociális(a szegények is tudnak utazni) környezetvédelmi és állambiztonsági funkciója van vagy kellene lenni!
Ha valaki kiszámolná hogy milyen környezetvédelmi haszna lenne miyen szociális felzárkóztató ereje van hány halálesettel lenne kevesebb az utakon mennyivel több pénz maradna az emberek pénztárcájában (ami egyébként a mol-hoz és az oroszokhoz vándorol és növeli a társadalmi külömbségeket és a külkereskedelmi mérlegünket ja és még az autókat is importáljuk) Szóval ha valaki kiszámolná ezeket lehet hogy egy olcsóbb jobb kihazsnálású máv fele ilyen jegyárak mellett is gazdaságos lenne.
Egy moder gondolkodású embernél a PROFIT nem= PÉNZ
És még valami miven ha kitör egy újabb kőolaj válság (elég hozzá hogy terroristák felrobbantsanak egy amerikai finomítót, szeptember 11 re sem gondolt senki hogy megtörténhet) megbénul az ország mert a vasutat hagytuk elsorvadni? Mert ugyebár akkor nem lesz elég az üzemanyag az autósoknak vagy lehet hogy egy hét alatt majd elkocsikázza a magyar a tartalékot és várja a sült galambot A vasút még a XXI.században is stratégiailag NAGYON NAGYON fontos

frici 2008.01.12. 12:02:48

Sajnoska!
Még mindig nem érted, hogy miről beszélek:
"A jelenlegi támogatós finanszírozási rendszerben sokkal jobbat nem lehet csinálni. Legalábbis ennyi pénzből nem."
DE!!! Lehet ennyi pénzből sokkal jobbat csinálni! Laposabb vállalati struktúra, SOKKAL kevesebb vezető (akik egyébként felsővezetői szinten már NEM kell, hogy értsenek a vasúthoz, nekik a vállalatirányítással kell foglalkozniuk) és a bürokrácia visszaszorítása. Ezek közül maximum az új vállalati felépítés megszervezésének és a bürokratikus szabályok egy részének eltörléséhez szükséges informatikai fejlesztéseknek van EGYSZERI költségvonzata, ami valószínűleg már a következő évben megtérülne. Persze valószínűleg még mindig hiánnyal működne a MÁV, de nem mindegy, hogy mennyivel.
Egy valamiben egyetértünk: a jelenlegi támogatási rendszer nem viszi előre a fejlődést. Mármint nem az, amit mi kapunk, hanem amit a vasút. Ha az állam több 100 milliárdos kiegészítéseket fizet, akkor a MÁV-nak nem áll érdekében a fejlesztés. Senki sem dolgozik ugyanannyi pénzért többet, ha nem áll érdekében. Kevesebb támogatás, a vezetők megválogatása, ha ennek ellenére nem történik semmi, az adósság nő, akkor rövid időn belül lefejezés majd a következő gárda tesz valamit, mert tovább akar dolgozni, mint pár hónap.

Lord_Cica (törölt) 2008.01.12. 12:47:09

Egy MÁV-os ismerősöm mondta (felsővezető), hogy biztos hogy nem rúgják ki a vezetőket.
Nagyon be vannak betonozva. Ha le is váltanák valamelyiket, akkor kapna egy másik részleget.
Olyan pénzügyi összefonódások vannak, hogy még ha akarnának is nehéz lenne kiszállniuk a MÁV-ból :) kész maffia, persze a mi pénzünkből

Kioyo 2008.01.12. 13:17:29

Az indexen a cikket olvasva nekem egyértelmű volt, hogy természetesen annak jön jól a máv lerohasztása, aki autóutakban "gondolkodik". Általában az a módszer: 1. lerohasztják 2. indokoltan megszüntetik.
A környezetet, levegőt nem szennyező (!) közösségi közlekedést gátolni akarják, legyen az máv vagy bkv. Jöjjenek az autók, autók, autók és terepjárókat a fővárosba! Maradjanak otthon a kistelepülések autó nélküli lakosaia, éljen a benzingőz és az útépítés, meg a régi kádárkori nbomenklatúra aktv dolgozói - a piramis csúcsától a pövegödörig. Mindenütt ott vannak még.

abbé 2008.01.12. 14:32:29

Ugyanez megy a BKV-nál is, az egész arra megy ki, hogy az egészet lezüllesszék, és aztán potom pénzért eladják valami havernak arra hivatkozva, hogy az "állam nem jó gazda". De mit lehet várni, ha az ország parlamentében kizárólag köztörvényes bűnözők ülnek: aki nem közvetlenül vesz rész a simlikben, az egyszerű bűnrészes.

a legfőbb gond, hogy amíg a teljes politikai elit nem kerül parkolópályára, addig ez az egész nem fog változni, ugyanúgy, mint ahogy az állami vállalatok vezetése sem. Ezek nemcsak teljesen alkalmatlanok, de annyira a saját hasznukat nézik, hogy megérnének hosszú éves börtönbüntetéseket is.

Bambano 2008.01.12. 15:14:27

A vasúti helyzet egyik fő tragédiája, hogy olyan emberek dolgoznak ott 20-30-40 éve, akiknek semmilyen ma komolyan vehető végzettsége sincs (leginkább egyáltalán nincs végzettsége). Ha őket innen kirakják, az halál, mert 55 évesen 8 általánossal végük van a munkaerő piacon. Ezek az emberek ezerrel kapaszkodnak a székükbe és személyes sértésnek vesznek minden változtatást, ami nem az ő 40 éves munkaviszonyát igazolja.

Ha meg jön egy új dolgozó, a nagy tömegben jelen levő régi gyorsan megszoktatja a régi munkastílushoz.

Egyben kellene kidobni/lecserélni teljes egységeket a vasúttól, az lenne a megoldás.

torissrac 2008.01.12. 18:48:27

Bambano!

A Vasúti Tisztképző neked smafu? Életbe el nem tudtad volna végezni! És természetesen a vezetők nagy részének Műegyetemi diplomája is van. Ennyit a tanulatlanságról...

hivatásos naplopó 2008.01.12. 19:02:11

"Vasúti Tisztképző"

szep is lenne, ha katonai fegyelembe lenne a mavnal, akkor azt hiszem a januar elejei csod okozoit helyben vegezte volna ki a statarialis birosag...

vasutas · http://vasutas 2008.01.12. 19:36:38

Lynx!

Ha tényleg utaztál volna az FS-en, nem így beszélnél.

Mennyi szuper vonatjuk van. nem rég adták át Róma-Nápoly között a 300-as pályát, amin az Eurosztár közlekedik. A hatalmas távolságok miatt
sok nagy sebességű vonal van. /nem 160-as, mert az csak emelt sebesség/

Nálunk még ez is csak álom, ami itt-ott kezd megvalósulni csiga tempóban.

Egyébként az egyszerű személyvonatok is tiszták, sokkal tisztábbak,mint nálunk. És nincsenek összefirkálva, ellentétben a metroszerelvényekkel. Azok elég ramatyok.

torissrac 2008.01.12. 20:00:34

hivatasos naplopo!

azt irtam Bambano-nek, hogy egy vasutas vezető nem 8 általánossal dolgoznak a MÁV-vezigen, mint ő állitja.

Hanem Vasútgépészeti Szakközép + utána Vasúti Tisztképző (ha hiszed, ha nem, igy hivták egykor ezt a műintézményt...)

De a többségnek műszaki egyetemi végzettsége is van, plusz nem is besztélve a sokéves gyakorlati szakmai tapasztalatról.

8 általános végzettsége a pályaépitő munkásoknak van....

jajjaj 2008.01.12. 20:19:10

>>>>>>>>>plusz nem is besztélve a sokéves gyakorlati szakmai tapasztalatról.

tomi79 2008.01.12. 20:20:49

Lord Cica: "Egy MÁV-os ismerősöm mondta (felsővezető), hogy biztos hogy nem rúgják ki a vezetőket.
Nagyon be vannak betonozva. Ha le is váltanák valamelyiket, akkor kapna egy másik részleget."
Ez itt a probléma lényege. Sajnos nagyon valószínű, hogy így történik, mert az állami szférában egyszerűen senki nem felelős semmiért, nincs meg a felelősség kultúrája. Majd kapnak egy kis ejnyebejnyét. Végül is minek törné magát a miniszter egy jobb vasútért?
Ha ellenben mégis valami változni fog, ami nagyon kívánatos lenne, és a botrány megteremtette kézenfekvő alkalmat kihasználja az új miniszter az impotens vezetői gárda eltávolítására, megemelem kalapomat előtte...

jajjaj 2008.01.12. 20:21:49

Na szóval a szakmai tapasztalatuk eredményét nap, mint nap tapasztalhatjuk utazáskor, a menetrend böngészésekor - erre nem igazán kellene hivatkozni, mert csak negatív irányba befolyásolja a megítélésüket.
A tipikus vasúti vezetők csak az íróasztaluk markolásával vannak elfoglalva... Miért is nem lehet őket lecserélni? Ne misztifikáljuk már annyira az ő tudásukat, hogy ők nem pótolhatókak....

bakter 2008.01.12. 20:39:51

A kimoderálás miatt kapjátok be a kisfaszomat.
Fostok a madarak kiirtása miatt! Mi?

Varga Péter · http://Trebla 2008.01.12. 22:35:51

Az, hogy a MÁV ott áll, ahol, ez igen összetett probléma eredménye.
Nem értek egyet azzal, hogy a vasúti felsővezetőnek semmit nem kell értenie az irányítása alatt álló céghez. Természetesen nem kell részletesen ismernie pl. egy fékpróba menetét, de azt azért nem árt tudnia, hogy ez szükséges egy induló vonatnál. Korábbi vasutas felsővezetők is diplomás mérnökök voltak, akik végigjárták a MÁV-nál a "szamárlétrát", s rendszerváltáskor az volt az egyetlen bűnük, hogy elkötelezettek voltak az előző rendszerhez. Legalábbis papíron. Aztán jöttek az új "szakmai" vezetők, pl. lásd Tömpe István, vagy említhetném a MOL-tól odakerülteket is, akiket egyszerűen meg lehetett vezetni egy kis hóeséssel.
Egy Rödönyi Károly vagy akár Urbán Lajos, de még Csárádi János sem vette volna be ezeket az indokokat, ellentétben a maiakkal.
Nem kisebbítve a vasutas dolgozók felelősségét a kialakult helyzetért, azért arról sem szabad megfeledkezni, hogy kik azok, akik összefirkálják a kocsikat, felhasítják az üléseket, kicsavarják az izzókat és ezekkel dobálóznak, vajon kik azok, akik még indulás előtt összeszedik a WC-kből a WC-papírt és sorolhatnám. És hát az is igaz, hogy a szállítás jelentős része átterelődött a gépjárművek területére, a személykocsikra, kamionokra, stb.

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.01.12. 23:16:22

bakter!

Miről beszélsz? Ki moderált ki kit? Én nem tudok róla. Jelenleg nem is lehet téged kimoderálni, úgy van beállítva a blog. (Regisztráció nélkül is hozzá lehet szólni, ezeket a kommenteket nem lehet moderálni.)

ti

tomi79 2008.01.12. 23:51:13

Varga Péter: "...akiket egyszerűen meg lehetett vezetni egy kis hóeséssel."
No, akit így meg lehet vezetni, azért nem áll a helyzet magaslatán, és a szakmai tudás mellett az intelligencia is mintha hiányozna...
"arról sem szabad megfeledkezni, hogy kik azok, akik összefirkálják a kocsikat, felhasítják az üléseket, kicsavarják az izzókat és ezekkel dobálóznak"
Ezt azért részben meg lehetne előzni, illetve az utasok ellen elkövetett bűncselekményeket, ha lenne valamiféle biztonsági szolgálat a vonatokon, mert a kalauz nyilván nem mer szólni egy ilyen bandának.

lacibetyár 2008.01.13. 00:28:15

A korábbi, "vasutas" vezérigazgatók idejében ők egy személyben képviselték a vasutat, a mostani szervezetben minden vezetőnek meg van a maga feleőssége, amelyet képvisel a "nem vasutas" felső vezető előtt. Ez idáig rendben is lenne, csak ehhez a megváltozott felelősséghez nem nőttek fel a régi, és nem lettek új "szakmai vezetők". A régiek még abban a hitben vannak, hogy minden úgy jó, ahogy ők mondják, hiszen az "ő" idejükben is így volt, csak azt nem veszik észre, hogy azok az idők elmúltak, megváltoztak, ők pedig nem.

lacibetyár 2008.01.13. 00:48:13

Az előbbi hsz-ban az "ők" alatt a jelenlegi szakamai vezetőket értem, akik már kissé megcsontosodtak a jelenlegi beosztásukban.
Az a gond, hogy nincs lehetőségük emelt fejjel távozni, mert bukásnak értékelné mindenki. Ők tényleg nagyon sokat tettek a vasútért, igazán nem tehetnek róla, hogy körülöttük megváltozott a világ.
szerintem nem gond, hogy nem "vasutas" a MÁV első számú vezetője, mert lehet, hogy eretnekségnek tűnik, de nincsen vasutas szakma. Van pályás, forgalmista, gépész, biztberes. ezek a szakmák egymás melett élnek, de adott esetben a saját szakmai érdekeik vezérlik.
A "hófrász" igazi problémája szerintem nem az volt, hogy a forgalmi ügyeletes rosszul döntött, hanem az, hogy az utasok felé nem volt tájékoztatás. A vonatok közlekedéséhez szükséges információk meg voltak a főmenetirányító-vonali menetirányító-állomási forgalmista között, de a végén a forgalmista nem érezte szükségét, hogy ezeket megossza az utasokkal, a MÁV-Start-hoz tartozó kalauzzal. Ez volt szerintem a legnagyobb mulasztás.
Ezek a dolgok le vannak osztva, ez a pályavasút feladata, de még nem sikerült ezt át is érezni.
A MÁV-Start vezetői a korábbi MÁV-ból, a pályavasútból kerültek ki, a korábbi lojális, kollegális viszonyból nem lesz rögtön profi megrendelő-teljesítő viszony, ehhez bizony egy-két nagy pofonnak el kell csattannia, az sem baj, ha nem a tényleges felelős kapja, majd később keményebben fogja a saját "cégénak" érdekeit képviselni, mert nem akar másodjára is pofont kapni vétlenül.

névtelenül 2008.01.13. 08:22:21

lacibetyar!
nagyjabol egyet ertek veled, de szerintem egy este 10 orasi idiota dontest mar nem igazan lehet jol kommunikalni.
Raadasul a dontes nem volt egyertelmu, hiszen a szombati kozlekedes nem azonos azzal, amirol Farkas almodozott (zonazo vonatok szemellye alakitasa), tehat nem tudott mit mondani egy egyszeru szolgalattevo egy kozepallomason, neki ahogy kudtek a vonatokat, o ugy kuldte tovabb.
Persze, ezt a kommunikaciot is lehetett volna jobban csinalni, de ahhoz olyan kvalitasu iranyitokra lenne szukseg...

Nagymarosi 2008.01.13. 08:39:48

A vasút úgy áll, mint az egészségügy, az oktatás, a közigazgatás. Vagyis mindaz, ami a versenyszférán kívül van. Míg ott a kapitalizmus rendet vágott, addig az államosított részeken az antikommunista szöveg mögött dúl a cuculizmus. A pazarlás, a hatékonytalanság, a lógás, a kapun belüli munkanélküliség, a fogyasztó le..sajnálása. Amíg elhitetjük magunkkal, hogy a baj az alulfinanszírozottság és csak több pénzt kellene önteni a vasútba, egészségügybe, stb a jelen struktúra mellett, addig nem is lesz itt semmi. Amíg az adók elpazarlását senki sem érzi bűnnek, amíg a pazarlást nem tartjuk annak addig nem is lesz itt semmi.
Itt az alapokat kell átszabni. nem azt mondom, hogy pld. a vasút egésze menjen a versenyszférába, de hogy vannak olyan részei, az biztos. Senki sem képzeli, hogy a Volán építse az utat, így a vaspályát se a vasútnak kéne, legalábbis nem a fuvarozó részének. Az se biztos, hogy egységes személyszállítás kéne, mert más a nagy távolságú közlekedés rendszere, a nagy tömegű elővárosi rendszeré és a helyi kistérségi közlekedésé. Lehet, hogy a közlekedést egészében kéne nézni. Miért kell egy kistérségi közösségi közlekedésben külön kötöttpályás társaság és külön buszos. Hiszen a közlekedés lenne a lényeg, annak a hatékony és utasbarát, környezetkímélő és stb. megszervezése.
Mindere van egy így, vagy úgy , de bevállt modellje. Nem biztos, hogy a legjobb, de edig nem találtak ki nála jobbat, tehát nosza rajta vezessük be. Kapitalizmusnak hívják. Talán ez szabályozza ezeket a fekélyes területeinket is. Emberek rá kéne jönni, hogy a komcsik nélküli cuculizmus éppúgy halálra van itélve, mint annak a brezsnyevi változata. Nekem egy grammal se szimpatikusabb egy nemzetíszin pántlikás cuculizmus, a vörösnél.

kérdés 2008.01.13. 09:12:33

"ha igaz, egy hétvégi tanácskozáson is szó fog esni arról, hogy kit kell felelőssé tenni."

Na, és igaz? Volt valami eredménye, vagy kijelölnek valakit felelősnek, akinek így is, úgy is távoznia kellett volna már, így azt hiszik, hogy a minisztert és a közvéleményt is meg lehet nyugtatni, aztán maradhatnak kulcspozíciókban ugyanazok.

(Az már eleve érdekes, hogy miért vezetrheti a felelőskeresést Heinczinger, aki az egyik felelős, hiszen alkalmatlan embereket tart vezető pozíciókban: Mosóczi, Csontos, NÉmet Ági, eléggé meglepne, hogy bármelyik bizalmi emberét beáldozná, így eleve komolytalan az egész vizsgálat...)
Az összes vastag betűvel szedett nevet és sallangjait ki kellene tenni, na akkor lenne sansz rá, hogy valami megmozduljon, és jobb legyen.

Belekotyogtam 2008.01.13. 11:05:37

"Az összes vastag betűvel szedett nevet és sallangjait ki kellene tenni, na akkor lenne sansz rá, hogy valami megmozduljon, és jobb legyen."

Kellene.
A Farkasnak amúgy is befellegzett, mert a menetrendi osztályt átteszik a VPE-be (ahol már rég a helye is lenne a tervezésnek), meg már lassan a nyögdíjjal is kopogtathat nála a postást, így egyértelműen ő lesz az "áldozata" az ügynek.
Mészáros (www.iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=8600921), aki Matéczné egyik kegyeltje és egy volt vezérigazgatónak a fia, nem hinném hogy bármi baja esik, pedig ő volt, aki megutaztatta a Heinczinger fiát is. (w.blog.hu/2006/12/05/szigoruan_ellenorzott_vonat)
Matéczné és Csontos pedig eléggé be van építve a szervezetbe. Ez azért is baj, mert gondoskodtak az utánpótlásukról. Ez azt jelenti, hogy nincs mögöttük a sorban olyan épelméjű, megfelelő (szak)ember, aki a jelenlegi cégen belül uralkodó, a politika által megfertőzött környezetben hajlandó lenne magát eladni, vagy beáldozni, vagy ha van is, akkor maximálisan lojálisak az „öregek csak ne változzon semmi” elveihez.
A Heinczinger esetében pedig csak az a kérdés, hogy a zímensz-ügy újabb hullámait meddig sikerül a jégtakaró alatt tartani.

A fentiekből számomra az következik, hogy hétfőn csak Farkast fognak kiáltani.

Vasutbarat_001 · http://www.orientpress.hu/portal.php?ReszletesHir=1&HirID=27122&ajanlo=RSS 2008.01.13. 13:17:59

Talán erre reagálás ?

www.orientpress.hu/portal.php?ReszletesHir=1&HirID=27122&ajanlo=RSS


„A vizsgálat alapján a MÁV Zrt. visszautasít minden olyan állítást, amely azt sugalmazza, hogy a vasúttársaságok között nem történt meg a felelősség és hatáskörök szétválasztása, nem kielégítő a belső utasítási rendszer a két vállalaton belül. Éppen a rendezett feltételrendszer tette lehetővé, hogy a lefolytatott szakmai vizsgálat hatékonyan tárta fel, milyen személyes mulasztások idézték elő a január 2-i helyzet kialakulását”- írja a társaság.

analfabéta 2008.01.13. 15:47:07

Miért is keresnének felelőst? Abszolút megtakarítás volt az akció, ha a pénzügyi oldalát nézzük...A sztrájkok ideje alatt sem mennek a gazdaságtalan járatok(sem), de a teljes leállás gondolom nem akkora üzlet...meg tán nem sikk minden másnap munkabeszüntetni...

Sásdi András 2008.01.13. 22:29:22

Amihez nem kell pénz: Minden hibát feltárni, abból tanulni, felelőst megbüntetni, folyamatot kijavítani.

Amihez egy kevés pénz azért kell: GPS flottakövetőt minden mozdonyba; a vonatok pillanatnyi helyzetét wap-on, net-en megjeleníteni.

vashas 2008.01.14. 21:15:53

Sziasztok!
A MÁV Start vezetők "elküldéséhez", felelősségrevonásához annyit, hogy a Start igazgatóságából leváltották Őket, de egyből kaptak helyet a MÁV Gépészet és Trakció igazgatóságában.
Vashas

hozzászóló 2008.01.20. 12:30:15

Sziasztok!
A győri műszaki főiskolán is volt vasútüzemi szak. Nem a legjobb tanulók jártak oda. Ha egy ilyen ember találkozik valakivel akinek több esze van első reakciója, hogy keresztbe tegyen neki. Az ok tapasztalataim szerint: Minél hülyébb valaki, annál önérzetesebb. Idejön ez külsős - nem vasutas - és majd ő megmondja nekem mit csináljak? Na, azt már nem. A megoldás, mint minden szervezeti átalakításnál: a vezetőségnek 100%-ig mellette kell állni és aki ellene tesz azt azonnal kirúgni. A könyörületesség a szembehelyezkedők iránt a sikertelenséget GERJESZTI. Gizike sem úgy csinálja és megse rúgták ki, ekkor én sem fogom, mert nem is tetszik.
Vagy megszokja az új rendszert a tahó vagy kirúgják rögtön - csak ebből ért. És még utána is figyelni kell rá, mert suttyomban megpróbál keresztbe tenni. Időről-időre ki kell hangsúlyozni az mebereknek, aki keresztbe tesz kirúgjuk és ki is kell rúgni. CSAK egy mentsége lehet, ha ő messze a legjobb dolgozó, de semmi más. Érdekes egyébként, hogy a hangadókat meg sem próbálják megkeresni és meggyőzni, pedig nagyon sok energiát megspórolnának vele. Ja, és szonnal megvan a lista, hogy kit kell figyelni betartja-e az ÚJ játékszabályokat.
Hozzáteszem egyik vasutasra sem haragszom, mert nem is nagyon ismerek csak egyszerűen így működnek a szervezetek és az emberek.

Raid · http://www.erettsegi2008.hu 2008.01.27. 01:13:00

Egyetértek veled erminavet, kicsit mellé ment a dolog... de azért be kell látni, hogy ott is emberek ülnek... vagy nem, man in black után megtanulta az ember, hogy sose tudhatod :D
Viszont este 10kor már tényleg nehéz kommunikálni a dolgot, amig nincs mindenkienk PDA nőve a fenekébe és várná mondjuk a máv tól az emailt :)

Szali1 2008.02.14. 15:12:38

Ha mindazok, akik itt felszólalnak, összefognának és elmennének a MÁV-menedzsmentjébe megvalósítani mindazt, amit itt leírtunk,tök f*szán működhetne a vasút.
De semmi baj, mindjárt felébredek, és úgyis rájövök, hogy bilibe lóg a kezem:D

Szali1 2008.02.14. 15:24:12

Zombi 2008.01.11. 22:43:30

Zombi, ebben van némi igazság:)

sompolya 2008.03.06. 10:08:51

Azonnal le kell szögeznem, nem vagyok vasutas. Egy utas vagyok, naponta használom, pontosabban szertném használni a vonatot a munkahelyem megközelítéséhez.
Mint lelkes környezetvédő pártolom a vasutat, ahol lehet segítem.
Nem értek viszont egyet a cikk írójával, aki az ütemes menetrendet valami csodálatos, jónak, minden problémát megoldónak igyekszik beállítani.
Eleinte nem bíráltuk mi sem, hiszen nem volt elég tapasztalat. Most viszont látszik, hogy a MÁV a jelenlegi technikai feltételek között képtelen megbírkózni a megnövekedett vontszámmal. Főleg a pályaudvarokon.
Ennek a következménye a napról-naprai smétlődő kisebb-nagyobb késések, vonatkimaradások, végül az utasközönség elmaradása.
Mi ez az ütemes menetrend?
A zónázó-gyorsított-normál sorrendú vionatok bevezetésével egyszerűen szétvágtak egy vonatot három szerelvényre, amelynek az eleje nagyon hamar célbaér, a közepe és a vége kicsit később, a legvége meg legkésőbb stb.
Ez a legvége a mindenütt megállós vonat, olyan, mint a gyerekkori ostor játékban az utolsó: az összes probléma, itt az az összes késés náluk halmozódik fel.
Finoman kifejezve osztja az utasközönséget.
Íme egy ilyen mindenütt megállós utas utas véleménye a 70-es vonalról, ahol legelőször bevezették:
"Régebben is késtek, koszosak, hidegek voltak a vonatok, de mióta az "ütemezett"menetrendre áttértek, a helyzet egyszerűen tragikus. Sződligeteb lakom, onnan járok be naponta, de még úgy nem tudtam sem befelé, sem hazafelé utazni, hogy legalább 15 20 percet ne késett volna a vonat. A tegnap esti eset főleg nagyon durva volt, mikor a fél hatos vonattal, ami negyed hétkor indult, már este fél nyolcra otthon is voltam. Ráadásul a normál vonatokat megritkították, mert ezelőtt 20 percenként mentek, most meg fél óránként/sem/ A havi bérlet több, mint 20 ezer forint és akinek nincs kocsija, sajnos kénytelen a MÁV"szolgáltatásait" igénybe venni. És még van képük olyan plakátokat kirakni, hogy az ütemezett menetrenddel gyorsabban célhoz ér!!!!bár ha az idegosztályt tekintjük célnak, az igaz"
Lehetne egyfajta hibrid gyorsítottrendszer, ami régen volt is, talán most is van, de én csak Gödig követem az eseményeket. Lehetne olyan vonat, ami mondjuk csak Dunakesziig gyors, onnan mindenhol megáll, stb, de a fejesek ragaszkodnak az általuk felépített kasztrendszerhez.
Kérem szépen, vélemény mondás előtt tessék csak először kipróbálni, aztán véleményt mondani.

István Gyuri 2008.03.07. 20:01:16

Látom, még mindig van olyan, aki minden lehetséges fórumot megragad, hogy hirdesse az "igét".

Ami annyi, de annyi hazugsággal, csúsztatással van tele, hogy szinte alig van benne részigazság is...

Ha esetleg valaki, csak itt olvassa az illető hozzászólást, leírom, hogy teljesen felesleges bármit is válaszolni, úgy sem fogadja el a beíró, mert nincs is ilyen szándéka - úgyis szajkózni fogja az ütemesellenes mondókáját!

Április 6-tól egyébként - szerencsére - ki lesz javítva a reggeli palotai előztetés, azon kívül jelentős késések pedig nem fordulnak elő menetrendi okból a vonalon.

Aki nem hiszi, tényleg járjon utána!