Kötött pálya

vasút, városi közlekedés, út, térkép, utazás - erminavet (Tevan Imre)

Magyar vasút ma

1 város, 1 villamos

Utazás Transzibériába

MD, a mi motorvonatunk

Vasutasok dolgoznak

Friss topikok

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

2008.12.12. 22:00 erminavet

Utasok nélkül futó IC-szerelvénnyel spórol a MÁV - Visszásságok vasutunk világából 12.

Takarékosságból kihúzták az egyik vasárnapi miskolci vonatot a menetrendből, mégis oda kell jutnia, mert visszafelé utasokat hoz a szerelvény.

Az utóbbi napokban egy kicsit hanyagoltam a sorozatban a vasárnap induló jövő évi menetrendet. Úgyhogy most ismét megszűnő vonatokról lesz. Illetve egyről, de nem akármilyenről, és nem akármilyen megszűnésről.

Unalomig ismételtem már, hogy nyáron jött Szabó Pál akkori miniszter utasítása arról, hogy 2009.-ben nem lehet több a vonatkilométer, mint idén. Azt is mondtam, hogy így nem lehet valódi költségstoppot elérni, a vonatkilométer egy voluntarista mutató, ha azzal spórolunk, nem feltétlenül érünk el megtakarítást, miközben a nem közlekedő vonat biztosan nem termel pénzt.

Nos most éppen erre látunk szép példát. A vonatirtási kényszer ugyanis oda vezetett, hogy az egyik legfontosabb fővonal mindenki által sikeresnek és stratégiainak mondott termékéből, a miskolci IC-kből is húztak. Mégpedig a hétvégiekből. Nézzük például a Keletiből 8:33-kor induló TVK IC-t. December 14-től nem jár hétvégén, csak munkanap. Egy másik IC a Szinva nevű. Ez az ellenkező irányba megy, 17:28-kor indul Miskolcról Pestre. Ő az új menetrendben nem jár szombaton, csak munkanap és vasárnap. Ha most elárulom, hogy a Szinva és a TVK ugyanaz a szerelvény, a figyelmes olvasó rájöhet a bibire.

A bibi vasárnap van, akkor ugyanis nem megy reggel Miskolcra a TVK, tehát a Szinva csak akkor jöhet vissza a fővárosba délután, ha valahogy eljut a szerelvény Miskolcra. Igen, kitalálta a kedves olvasó! Utasok nélkül fogják levinni egy délelőtti gyorsvonathoz (elé) csatolva. Feltehetően úgy, hogy nem szállhatnak föl rá az utasok. (Ha föl is szállhatnak, akkor sincs jelentősége, hiszen aki akkor akar utazni a gyorsvonattal, az elfér azokon a kocsikon. Ha azonban a saját idejében menne az IC-szerelvény gyorsabban, akkor plusz, az IC-pótjegyet is megváltó utasokat vihetne.)

Nyilvánvaló tehát, hogy irracionális ennek a vonatnak a kihagyása. A vonatkilométert előíró miniszteri ukáznak azonban megfelel. Ez világosan ki is derül a MÁV Start válaszából, amely itt olvasható a kérdéseim után:

1. Az új menetrend pdf-es változatából látom, hogy a miskolci IC-k közül a Keletiből 8:33-kor induló IC 502-es TVK (A) jelzésű, az IC 503-as, Miskolcról 17:28-kor induló Szinva pedig (B) jelzetű. Mivel a két vonat egymás párja, vagyis ugyanabból a szerelvényből állítják ki a két vonatot, felmerül a kérdés, hogy amikor vasárnap a TVK nincs meghirdetve, hogyan jut el a szerelvénye Miskolcra, hogy délután Szinvaként térjen vissza? A megoldás mennyire racionális azzal összehasonlítva, ha utasokat is vinne meghirdetett vonatként Budapestről Miskolc felé?

2. Mennyi megtakarítás érhető el az 502-es vasárnapi kiiktatásával?

A kialakult szerelvényfordulók a tervezés során nem álltak időben rendelkezésre, miskolci járattervező kollégáink az augusztusban bejelentett menetvonal csökkentéseket elsősorban az utasforgalom alapján végezték el, ugyanis ezen járatok menetrendből való kivétele jelentős vonatkm megtakarítást eredményezett a miskolci területen, a vonatok kihasználtsági mutatói pedig a korlátozást alátámasztották.

A költségek a pályahasználati díjból és a vontatási költségekből tevődnek össze.

Fölhívnám még a figyelmet a megtakarítás mennyiségét firtató kérdésre adott általános és kitérő válaszra. Joggal következtethetünk ebből arra, hogy a miniszteri ukázra végrehajtott egyes vonatkihuzigálásokról úgy döntöttek, hogy nem készültek hozzá a költségek és a bevételek változását fölmérő számítások, de még becslések se. (Se a MÁV Start, se a MÁV-csoport, se a költségvetés szintjén.)

De még nincs vége! A hab a tortán, hogy a szóban forgó szerelvény a MÁV Start egyik legértékesebb szerelvénye lesz. Csupa kurrens kocsiból fog állni. Ez lesz ugyanis a cég büszkeségeiből, a harmadik generációs IC-kocsikból (3gIC) kiállított egyik szerelvény. Ezeknek a valóban tetszetős, az eddigieknél jobb komfortot, például légkondit, minden utasnak 230 voltos csatlakozót, a mosdóban pelenkázót nyújtó vagonoknak csupán egy bajuk van. Hogy mindössze tíz darab készült belőlük, vagyis két szerelvényt lehet velük kiállítani a teljes IC-forgalomhoz szükséges 185 helyett. (Lentebb sajtófotók láthatók a 3gIC-kről) A mi szerelvényünkben ezen kívül étkezőkocsi és olyan vezérlőkocsi is lesz, amelyben kulturáltan lehet kerékpárt szállítani.

A MÁV Start kínálatában tehát ez a szerelvény a csúcs. Minden szolgáltató arra törekedne, hogy ezeket a lehető legjobban pörgesse, a legtöbbet közlekedtesse. E helyett a 2009-es menetrendben szombatonként csupán egy hajnali Pécs-Budapest illetve egy késő esti Budapest-Pécs menetet futnak majd, a napot a Keletiben töltik tétlenül, vasárnap pedig a mindennapos négy menet közül egyben utasok, azaz munka nélkül futnak majd Miskolcra.

Figyeljük az ezt firtató kérdésre adott választ:

3. Úgy tudom, ez a két vonat az új, 3. generációs IC-kocsikból fog állni (+német kerékpárszállító/vezérlő +étkező). Ezekből nagyon kevés lesz egyelőre az országban összesen járó IC-kocsik közül. Nem az volna a racionális, hogy az a két szerelvény, ami kijön belőlük, minél többet menjen, ezzel magasabb komfortfokozatot nyújtva az utasoknak? Miért pont ez a szerelvény hagyja ki szombaton a teljes miskolci kanyart, vasárnap pedig a felét?

Ekkor [vagyis a miniszteri teljesítményvolumen-korlát bejelentése utáni kihúzásoknál] még nem tudták, hogy az IC-járművek milyen szerelvényfordulókban fognak menetrendváltástól közlekedni.

Értem. És azóta sem sikerült változtatni.

 

Visszásságok vasutunk világából - sorozatunk korábbi részei:
1. Tönkretették a magyar vasutat
2. Kétszer annyi utas lett, ritkították a vonatokat
3. Ajkáról ki se fogy az úúúútas
4. Kisiskolás megoldás
5. A menetrend intelligens, de aki eldönti, hogy mi kerül bele
6. Hogyan vizeljünk a vonaton?
7. Bezárt a cálli resti
8. Az ütemes menetrend a parlamentben
9. Puch államtitkár szerint vonat helyett utazzunk busszal
10. Rúgják ki a fölösleges vasutasokat! Most!
11. A MÁV Start nem tudja, miért áll meg a gyorsvonat Csajágon

36 komment

Címkék: r vasút ütemes menetrend észak magyarország vvv vvv hiány


A bejegyzés trackback címe:

https://kotottpalya.blog.hu/api/trackback/id/tr57819732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2008.12.12. 22:48:02

Szerintem az APEH példáját követendő, a MÁV középvezetésétől felfelé is kéne IQ teszt, a hasonló helyzeteket elkerülendő. Szerintem már egy 70-es alsó limit is minőségi változást hozna..

radactive 2008.12.12. 22:54:39

Azért ez nem semmi - főleg a válasz - mondjuk csoda hogy válaszoltak...

Mindenestre ha Pécs-Budapest vonalon is lesz ilyen szerelvény, legyen az hajnal vagy késő este (18.55 mint legutolsó járat szerintem azért még nem késő este) ki fogom próbálni. És kíváncsian várom, hogy teljesítenek a 230-as - remélem nem úgy mint a mostaniak hogy 20 percenként elszállnak...

radactive 2008.12.12. 22:58:59

jah fordítva - az 19:30 - mindenestre az se késő este - de szombaton így se lesz tömött...

Mikrobi 2008.12.12. 22:59:23

Ha jól értem a MÁV válaszát, azért megtakarítás nekik a gyorsvonathoz kapcsolva, üresen közlekedtetni az IC szerelvényét, mert ilyenkor nem kell plusz pályahasználati díjat fizetni, a vontatás pedig alig kerülhet többe 5 plusz vagon esetében. Ezen kívül talán a kalauzok és a takarítók bérét is megspórolják.

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.12.12. 23:09:44

Mikrobi!

Akkor sokadszor: a pályadíj csak látszólagos megtakarítás az adófizetőnek (és a MÁV-csoportnak), hiszen a MÁV-nak fizeti a Start.

De papíron valóban van a Startnál megtakarítás. Csakhogy nem mondják meg, hogy mennyi, mert nem is számolták ki. A miniszteri parancs vonatkilométerre szólt. Nem is számít a forint!

ti

Mikrobi 2008.12.12. 23:19:30

Jó, én sem értek egyet a járatritkítással. Csak valahogy nekem kilóg a lóláb, ahogy érvelsz itten...

rexter 2008.12.13. 01:13:57

wow. ez igen. tombol nalunk az esz es a racionalitas.

Utas Guszti 2008.12.13. 09:21:03

Egyszer Tápióbicske felé kereszteztük autóval a vonat útját, és mit látok? A 6 vagonból álló szerelvényen 2 (!!!) ember utazott. És ezen a viszonylaton órábként mennek a vonatok...

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2008.12.13. 09:29:12

Hát igen, a vasúti személyszállításhoz nem találsz korrupt értékbecslőt, mint egy fittyfasz kis belvárosi bérházhoz, szóval ha szarér'-hugyér' akarod elkótyavetéltetni a sok zombi közös tulajdonát - és persze kib. nagy sikerdíjat akarsz érte -, akkor az egyetlen lehetőséged a mélybe vinni minden pénzügyi mutatóját. Eladósítod és világnagy faszságokkal elveszed az utazók kedvét. (szárnyvonalak, ütemtelen menetrend, üres IC-k tologtása, mocskos, lepukkant vagonok, télen hűtés nyáron fűtés, stb.) Pár év, aztán majd az új tulaj föltalálja a spanyolviaszt. És akkor lesz örvendezés, meg az "állam rossz gazda" tétel fényes diadala. És akkor lehet tovább államtalanítani. Addig is az olajlobi, és az autólobbi szívesen tejel ezért a lerohasztásért is, gondolom.

Tömegközlekedés, pláne kötöttpályás mindenhogyan bombaüzlet. Olaj fogy, az emberek csak jönnek-mennek, pár év, pár évtized és nem lesz komoly alternatívája a vasútnak.

Normális állam meg környezettudatos és előrébb lát a tavalyi költségvetésnél. Mondjuk évtizedekre.

Narrátor (törölt) 2008.12.13. 10:55:45

Mikrobi, te tényleg hülye vagy. A Cargo kivételével minden MÁV fattyú állami tulajdon, az egyik zsebéből a másikba rakja a pénzt. De amilyen a könyvelés ott, szerintem ezek lazán kihoznák, hogy a 7 törzs helyett csak 4 vagy éppen 13 akart hont foglalni.

2008.12.13. 11:11:25

Én a helyükben indítanék egy Bp-Vác járatot. Kb olyan sűrűn mint a 4-es, 6-os villamos! Talán még annak is több értelme lenne mint ennek a rakás baromságnak, amit kitalál a sok agy!
Az üres vonat jobb, mint a töredék%-ban kihasznákt vonat.
De ami a legjobban felzúzza ilyenkor az agyamat az a sok értelmetlen válasz.
Kb mintha megkérdezed valakitől hogy kér-e inni és azt válaszolja hogy Hétfőn, a moszkván.

Mennyi az annyi kérem szépen? -Hát ez sokmindenől tevődik össze.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2008.12.13. 12:43:16

"Olaj fogy, az emberek csak jönnek-mennek, pár év, pár évtized és nem lesz komoly alternatívája a vasútnak."

1. Annyia nem fogy. Szénből is lehet benzint csinálni. A széntartalékok cirka 500-600 évre elegendőek.

2. A vasút mekkora százalékban villamosított? Az áram hány százaléka jön hőerőműből? Eh...

Tavanic 2008.12.13. 12:47:36

Akkor én elmondanám az elképzelésemet:

1. Nyilvánvaló, hogy a vasárnapi 502-es Keleti-Miskolc a legkevésbé kihasznált vonat volt. Az is nyilvánvaló, hogy az 503-as pedig a legjobban kihasznált vonat a vasárnap Pestre induló diáktömegből adódóan.

2. A költségek a pályahasználati díjból és a vontatási költségből tevődnek össze. Ha az 502-eshez nem rendeli meg a menetvonalat, akkor nyílván nem kell pályahasználati díjat fizetni. Továbbá nem rendeli meg a MÁV Trakció ZTR-től a vontatást sem, így a vonat vontatási költségét sem kell fizetni. Így tehát vasárnap nem létezik az 502-es ezért semmilyen vele járó költség nem keletkezik.

3. Az is nyilvánvaló, hogy a szerelvényt továbbítani kell Miskolcra, hogy az 503-as el tudjon indulni. Azt pedig a leírt módon egy másik vonathoz kapcsolva tudja a START a legkönnyebben megoldani. Ebből semmilyen pluszköltség nem ered, ugyanis a pályahasználati engedély a vonatra szól, nem pedig a továbbított kocsik számára, valamint a vontatási költség sem növekszik mert a Trakciónak teljesen mindegy, hogy 5 kocsit, vagy 10-et huzigál a Gigant.

Ebből pedig látszik, hogy érthető lépés volt ez a Trakció részéről. Az egyetlen amivel egyetértek, hogy akkor tényleg minek a 3. generációs IC kocsi ehhez a vonathoz....

2008.12.13. 13:02:31

A Bp-Vác vonalat is csonkították Kedves Beszólóművész, szóval tényleg szarjanak sünt...

Tavanic 2008.12.13. 13:20:52

Javítanék: az utolsó mondatban természetesen a Start részéről.

Mikrobi 2008.12.13. 14:44:46

Narrátor: a törzseknek mi köze a könyveléshez? Esztelen gyűlölködés helyett talán érdemesebb lenne észérvekkel dolgozni. Ja, hogy ahhoz ész is kéne... Bocs.

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.12.13. 15:07:22

Tavanic!

Állításaid részben helyesek, viszont semmi újat nem tartalmaznak, annyira, hogy már a válasz is olvasható föntebb rájuk. (Pl. az, hogy a pályadíj nem relaváns már MÁV-csoport szinten sem.)

Abban persze nincs igazad, hogy egy üresen futó vonatnak nincs költsége. Egy vadiúj, rohadt drága szerelvényt üresen futtatni, pihentetni a legnagyobb pazarlás, amit el lehet követni. Látom irtózol a józan ész használatától, tehát megfogalmazom neked könyvelőül is, hogy értsd: amortizációs költsége van, nem is kevés. Miközben NEM termel bevételt. Semennyit.

Mondataid tehát nem cáfolják, hogy ez így nagyon ostoba döntés.

Összegezve: hozzászólásod tendenciózusan elfogult és buta. Azt mondanám, hogy olyan vasutasos, ha nem tudnám, hogy ezt a kiiktatást a vasutasok zöme is marhaságnak tartja.

ti

is 2008.12.13. 15:44:55

a kirendelt kocsik minősége/újdonsága nem kérdés, abban teljesen igazad van. az egész sorozat pedig kiemelkedő, hasznos, szükséges, ez a civil társadalom, mindenki jöjjön ide példát venni.

viszont az, hogy üresen fusson le, de egy pályahasználati és vontatási díjjal kevesebből, vagy utasokkal meg pálya és vontatási díjjal, az számszaki kérdés. és hiába igaz, hogy a Start és a MÁV két állami cég, egyik zsebből a másikba, akkor is mindenkinek egyesével, magának kell a profitját nézni, mert nincs szocializmus. továbbá a felszabaduló sínen a MÁV esetleg tud fuvaroztatni, nemzetközi szállítmányokat átengedni, további pénzért, ez még nem került beszámításra. márpedig ez az értelme a pálya és a szállítási vasút kettévételének. a szállító vasút a szállítást optimalizálja, a pályavasút meg a pályakihasználtságot. ha a MÁV nem használja ki a megüresedett helyet, akkor persze luzer, és lehet szidni ezért.

VacakBlogHu 2008.12.13. 16:30:35

Erminavet :) Ha már lecseszed Tavanicot legalább figyelmesen olvasd el amit írt! Van ott egy összegzés is! És lebutázás nélkül is el lehet ám mondani hol téved, ha téved és az még jól is venné ki magát...

Tavanic 2008.12.13. 17:11:19

Erminavet: Szerintem meg a te blog írásaid csak arra mennek, hogy egy népszerű portálon lejárassad a Vasutat.

Egyébként ha valakit érdekel mi mennyibe kerül, az olvassa el a Hálózati Üzletszabályzatot, illetve e MÁV Trakció Zrt díjszabását. Abban minden elérhető. Nem azt állítom, hogy minden rendben van a vasuton, de ennyire nem kellene egyoldalúan nézni a dolgokat.

Ami pedig az IC-ket illeti, Sm-Bp viszonylatban hetente a 70 vonatból bk 10 kihaszált: a hétfői 919, 917, csütörtöki 914, 916, 918 pénteki 914, 916, 918, vasárnapi 913, 911.

És ezeken is többségben a diák azaz 50%-os jegyeket veszik...

Ebből azért le kell vonni a következtetéseket... Sajnos a START-nak vannak kötelezettségei. A CARGO legalább ha nincs elég elegy lemondhatja a vonatjait és pénzt spórolhat meg.

Ja és nem vagyok a START alkalmazásában...

toce 2008.12.13. 17:21:52

Mi ez a poszkommunista hozzáállás, hogy a Máv Start és a pályavasút, nomeg a vontatás az egy tulaj. Mégis, független Zrt-k szerinted hogyan számolják ezt el egymás közt?

A fenti járat megszüntetéséből a MÁV start-nak megtakarítása keletkezik. És pont. Minden külső körülmény, a környezetvédelem és a békéért folytatott harc, stb. másodlagos. Akkor foglalkozhatsz vele, ha egyébként jól megy a szekér, ami azért a Startra nem igaz.

Sajnos ez vonatkozik a közép és hosszú távú statégiákra is. Amíg nincs milyen profit/kölcsön terhére + vonatokat indítani azaz beruházni, addig felelős cégvezetés ilyet nem indít.

Sőt, ha hozzávesszük, hogy a MÁV Start milyen frankó monopol helyzetbe van, addig urambocsá az a racionális, ha addig zsugorodik és szeleteli magát, amig legalább nullszaldós lesz, és megindulhat a növekedés, mert nincs versenytárs aki el tudná halászni az üzletet. (Ok külsők vannak, (autó, busz) de azzal majd meg lehet küzdeni....)

dw1 · http://bpcity.hu 2008.12.13. 17:55:56

nem értem, a pályahasználati díj és a vontatási díj miért nem függ a továbbított kocsik számától? ezt a marhaságot.

Kuszal 2008.12.13. 18:19:14

Hát igen :-(


Egy újabb logikátlan döntés, amin már meg sem lepődöm. Már csak azért is, mert pár évet én is lehúztam a vasút világában.

Ha maradtam volna, akkor ezekkel a 3G-s IC kocsikkal is lett volna melóm. Ezért és a munkatársak miatt sajnálom, hogy váltani kellett, de tele lett a t...m a sok-sok hülyeséggel és a kilátástalan küzdelemmel.

Majd nézzétek meg ezeket az új kocsikat mondjuk egy év múlva. Mert az egy dolog, hogy az utasok egy jelentős része nem vigyáz rá de, sajnos a vasutasok sem. Szeptemberben, amikor kiderült, hogy Miskolcra fognak kerülni már akkor arról beszéltünk a volt kollégákkal, hogy vajon a tároló vágányokon mi lesz majd velük. Pl. amikor majd a tolatócsapat rendezni fogja őket, vajon odafigyelnek-e majd arra, hogy szétkapcsolás előtt az UIC kábelek is szét legyenek kapcsolva? Vagy a Budaber, hogy fogja takarítani a kocsikat? Minden kocsiba tiszta vízzel, vagy a szokásos egy vödör egy szerelvény módon?

Az a baj az egész MÁV-val, hogy a MÁV-os alkalmazottaknak csak kb. a fele az aki tényleges munkát is végez. A másik fele adminisztrál, ellenőriz, ellenőriz és megint csak ellenőriz. Írják a feleslegesnél feleslegesebb jelentéseket és közben nem történik semmi. Aki tényleg tehetne is a vasút előbbre juttatásáért az csak a saját pecsenyéjét sütögeti.

Sajnálom, hogy ide jutott a vasút, de abban is biztos vagyok, hogy van még ennél is mélyebb pont.

Ez a sztrájkolósdi is csak olaj a tűzre. A halandó (nem vasutas) emberek egymás után veszítik el a munkájukat és közben azt hallják, hogy a vasutasok 10%-os béremelésért és nettó 250.000 forintért sztrájkolnak. Biztos együttérez velük, amikor épp a munkaügyi központ felé tart.

AleB 2008.12.13. 19:47:43

Most hallom a hírekben, hogy holnap megint sztrájkolnak. Hál' istennek nem járok rendszeresen vonattal, ettől függetlenül mélységesen felháborít, amit a vasutas szakszervezetek "érdekvédelem" címén művelnek. A post témája is mutatja, hogy az orbitális dilettantizmus iskolapéldája a MÁV és annak vezetősége. A mostani hercehurca a sztrájkkal a fizetésemelésért, meg holmi "osztalékért" pedig jól jelzi, hogy könnyen hülyíthetők a "közkatonák" (nem személyeskedni akarok, de ép ésszel az ember ilyet nem követel, ilyen követeléshez nevét nem adja).

Olyan jó lenne, ha egy érintett (értsd: sztrájkoló) is megszólalna, mert roppant kíváncsi lennék, hogy milyen érvrendszerrel támasztaná alá hogy követelései jogosságát. Vagy egyszerűen csak azért akarják, mert "jár"? Könyörgöm, valaki vessen már véget ennek!!!!!!!!

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.12.13. 21:15:11

Akkor még egyszer, bizonyára én fejeztem ki magam rosszul, ha még mindig van, aki nem érti. A kihúzott vonat természetesen phd-megtakarításként jelentkezik a Startnál. Nem vitatom, nem vitattam.

Csak azt állítom, hogy ennek (jelenleg) nemigen van jelentősége, de ami ennél fontosabb, szerintem irracionális baromság fél pár IC-t kihúzni a menetrendből, hogy üresen fussanak visszafelé. IC-ről beszélünk, a stratégiai, húzótermékről! Ráadásul a legfrissebb, legszebb, legjobb kocsikról!

Persze más gondolhatja ettől még, hogy ez egy jó lépés volt.

ti

Vieron82 2008.12.13. 22:37:15

"nem értem, a pályahasználati díj és a vontatási díj miért nem függ a továbbított kocsik számától? ezt a marhaságot."

A menetvonalata vállalkozó vasútvállaltoknak kilóméterre adják, tehát mondjuk 180 km hosszra, nem vonatterhelésre.

Pontosan egy 180 Km-es IC-nél a menetvonal díja 5800 Ft, a felsővezeték használati díja 130 Ft/km, a pályahasználati díj pedig 580 ft/km. Szóval 5800+23400+10440 = 133600 ft/vonat.
Az a Trakciót érdekli(érdekelné), hogy hány kocsiból áll a vonat, a fogyasztás miatt, de mivel általánydíjat fizet éves lebontásban, így teljesen mindegy neki, hogy 1 vagy 10 kocsit húz a mozdonya, mert enm az aktuális fogyasztás után fizet.

toce 2008.12.14. 00:23:23

"Akkor még egyszer, bizonyára én fejeztem ki magam rosszul, ha még mindig van, aki nem érti. A kihúzott vonat természetesen phd-megtakarításként jelentkezik a Startnál. Nem vitatom, nem vitattam.

Csak azt állítom, hogy ennek (jelenleg) nemigen van jelentősége, de ami ennél fontosabb, szerintem irracionális baromság fél pár IC-t kihúzni a menetrendből, hogy üresen fussanak visszafelé. IC-ről beszélünk, a stratégiai, húzótermékről! Ráadásul a legfrissebb, legszebb, legjobb kocsikról!"

Na pont ez a különbség, amikor a vasútbuzi gondolkodik, meg amikor a jó managger. Az előbbinek meghasad a szíve, hogy egy egyébként általában kevés utassal járó így ráfizetéses IC megszűnik, ráadásul a legszebb kocsik nem fognak közlekedni, az utóbbi pedig kiszámolta mit takarít meg ezzel, és aztán megtakarítja, és magasról tesz rá, hogy konrétan a legszebb kocsik merre járnak, mert ez eltörpülő probléma...

Tök jó a neten a vasútbuzik beírásait olvasni (elnézést a kifejezésért, én jó értelemben értem) mert sok érdekes dolgot lehet belőle megtudni, de lássuk be, a MÁV helyretételéhez kemény szívre van/lesz szükség.

Ha egyszer jó irányba indulnak a dolgok, itt a neten akkor is nagy sírás lesz, mert a vasút szeretete sokakat elvakít...

Szögezzük le, a fenti IC megszüntetése jó döntés volt abban az értelemben, hogy a MÁV Start csökkentheti az üzemi veszteségét úgy, hogy feltehetőleg érdemben nem veszít majd túl sok utast. És mély fájdalom a leszebb IC kocsik hetente 1× mennek egy "feleslegeset". (Ami ráadásul nem biztos, mert nem tudjuk, hogy adnak-e el rájuk IC jegyet...)

Namost ha mindez igaz, akkor ez az írás felelseges sirám volt.

hogyismondjam 2008.12.14. 01:17:12

"A költségek a pályahasználati díjból és a vontatási költségekből tevődnek össze."
Ez érdekes... Ezek szerint ha 1 vonathoz van kötve 5x annyi kocsi, akkor ha 5 vonat menne szumma ugyan ennyi kocsival, akkor az 5x annyiba kerülne? Megvan a megoldás, a MÁV összes kocsiját rá kell kötni egy vonatra, és akkor így lesz a legolcsóbb a pályahasználati, és vontatási költség! Az más kérdés, hogy csak 2 kocsiban lesznek emberek az 1000-ből... Lesz még egyáltalán jobb, VAGY nem deficites MÁV-unk? ...mert szarabbnak szarabb lett így rendszerváltás és EU-s támogatások után 20 évvel, drágábbnak dárgább lett, lassabbnak lassabb lett, és természetesen deficites is maradt, azaz mindenki adójából kapja a milliárdokat. Más országban működik a vasút? (Pl. deficites, de legalább gyors, vagy a szolgáltatás minősége jobb pár klasszissal, esetleg nem deficites és csak kicsit jobb a szolgáltatás, mint nálunk...?)

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.12.14. 03:58:06

toce!

Te hülye vagy, vaze, nem jó manager, vagy provokátor. de kkor nagyon jól csinálod.

ti

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2008.12.14. 12:27:38

molnibalage 2008.12.13. 12:43:16

Bármiből lehet bármit csinálni, csak éppen nem okvetlenül érdemes. Hatékonyság, ba'meg, hatékonyság. És nem okvetlenül csak a pillanatnyi gazdasági hatékonyságra kell itt gondolni.

Közlekedésben a kötöttpályás tömegesnél nincs hatékonyabb. Akkor sem, ha találsz egy eddig felfedezetlen szomszédos bolygót, finomított benzinből, a Földig elérő távvezetékkel.

toce 2008.12.14. 17:28:29

"Te hülye vagy, vaze, nem jó manager, vagy provokátor. de kkor nagyon jól csinálod."

Bocs, ezzel az érvrendszerrel nem lehet felvenni a versenyt! Gratulálok!

z8 2008.12.14. 22:40:43

máv csődbe fog menni, el kell adni!
vagy jobban szét darabolni mav startot.

AUTÓ olcsóbb, jobb: 2 emberrel már megéri vonattal szemben, kényelmeseb is (klima, tisztaság amit saját magunk után van), néha dugók, de hát vonatok is késnek.

Kopi3.14 2008.12.14. 22:46:31

Vajh nem lehetne vasárnap reggel hibrid IC-t indítani? mint Szegere is jár. Ami szerintem teljesen baormság,, mert az IC-nek egyik előnye kellene legyen, hogy nem midnen bokorban áll meg, mint a gyorsvonatok. De ha úgy menne, akkor kecske is, meg káposzta is...

Árpi 2008.12.20. 02:30:16

Dr. Zerge
"Közlekedésben a kötöttpályás tömegesnél nincs hatékonyabb. Akkor sem, ha találsz egy eddig felfedezetlen szomszédos bolygót, finomított benzinből, a Földig elérő távvezetékkel."
Ez egész addig igaz, amíg nem rontják el mesterségesen a hatékonyságát. Mert ahogy írtad: "Bármiből lehet bármit csinálni". Vasútból is veszteséget.
Míg az autós, ha nem teljesen hülye, nem Szekszárdon át megy Dunakesziből Vácra. Vagyis összességében lehet az a hatékonyabb, amit ésszel csinálnak, még ha műszaki okokból a másiknak kellene jobbnak lennie.

K2 2009.01.17. 14:19:10

szépek ezek a vagonok, két apró észrevétel: az első osztály fehér oldalszalagjának lefordítása az ajtóknál elég izzadtságszagú, még akkor is, ha esetleg az utasokat szolgálja felszálláskor a kocsi felismerése miatt. második, hogy az asztalok vágódeszka dizájnja elég gyerekes. alkalmazkodni kellett volna az enteriörhöz. és ha már így belejöttem, a MÁV-START logó kritikán aluli. remélem kiírnak tervezésére egy országos pályázatot!!!!
süti beállítások módosítása