Kötött pálya

vasút, városi közlekedés, út, térkép, utazás - erminavet (Tevan Imre)

Magyar vasút ma

1 város, 1 villamos

Utazás Transzibériába

MD, a mi motorvonatunk

Vasutasok dolgoznak

Friss topikok

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

2008.12.16. 17:00 erminavet

Ahol hajnali fél 6 után nincs vonat - Visszásságok vasutunk világából 16.

A nemrég díszburkolatot kapó Ceglédi szállásokon és a szegedi fővonal két másik megállóhelyén naponta csak irányonként egy hajnali vonat áll meg.

Van egy fővonal Magyarországon, ahol vasárnaptól három megállóban csupán napi egy pár vonat áll meg. Ez a szolgáltatás. Feltehetően az új menetrend december 14-i életbe lépése előtt sem lehetett itt sok utas, hiszen Ceglédi szállások és a Kecskeméthez tartozó Katonatelep egy-egy rendes vasútállomást is felmutató nagyobb város második vagy többedik megállója, Nyársapát község pedig távol fekszik megállójától.

A Cegléd-Kiskunfélegyháza szakasz forgalmasabb állomásain, megállóiban a gyorsvonatok is megállnak, a három megálló kedvéért mostanáig járó, a végén már csak egykocsis szerelvények nem voltak zsúfoltak. Lehet tehát, hogy racionális lett volna megszüntetni a három megállót. De úgy látszik, ennyi bátorságuk nem volt az illetékeseknek. A szolgáltatás papíron megmaradt.

De milyen? A 7019-es számú személyvonatra felszállhatok 4:41-kor Katonatelepen, 4:56-kor Nyársapáton és 5:03-kor Ceglédi szállásokon. (Nem PM, ezek hajnali időpontok.) Kérdés mire jó ez, ha 5:06-ra Ceglédre érő vonatról leszállva marad szűk félórám, hiszen 5:33-kor föl kell szállnom a 7010-es számú személyre, mert aznap ez az utolsó, amely elvisz a három megállóhely valamelyikére!

Csöppnyi videóstábunk még múlt hét csütörtökén látogatta meg Ceglédi szállások megállóhelyet. Láttuk az egyik utolsó nappali vonatot, beszéltünk az egyetlen leszálló utassal. De elsősorban nem ezért mentünk. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyibe kerülhetett a 2002 és 2004 között megépített új, díszköves peron. A MÁV a forgatásig nem válaszolt a kérdésünkre, így megpróbáltuk megbecsülni.

Szakemberek szerint egy ilyen peron négyzetméterenként tízezer forintba plusz a sín felé néző szegélykő méterenként ugyanennyibe kerül. A videón látható, magam is elcsodálkozom, amikor "mindössze" négymillió forintot számolok ki a peron áraként. Ennyiért szinte megérte felújítani a most halálra ítélt megállót.

 

Azóta megérkezett a MÁV válasza is. Rosszul becsültem, valójában 12,7 millió forintot költöttek Ceglédi szállásokra. Íme:

Cegléd szállások megállóhely peronjának felújítása EIB-támogatás felhasználásával valósult meg 2002-2004 között. A munkák keretében Cegléd Nyársapát-elágazás-Kecskemét közötti vonalszakasz felújítása történt meg. A Központi Közlekedési Felügyelet VF611/3/2006 számú határozatával a vonalszakaszra érvényes sebességet 120 km/h ill. a tengelyterhelést 225 kN-ra emelte.

A megállóhelyen 600 m2 sk+30 cm [sk= sínkorona, a szerk.] magas peron épült viacolor burkolattal 12.7 millió forintból.

A vonal átépítése során valamennyi állomáson sk+15 ill. sk+30 peronok kerültek kialakításra, az átmenő fővágányokban lévő kitérők átépültek, teljes hosszban 60 rendszerű [gondolom ez arra utal, hogy a sín folyómétere 60 kg - a szerk.] felépítmény került lefektetésre, valamennyi átjáró korszerű STRAIL burkolattal került kialakításra.

Visszásságok vasutunk világából - sorozatunk korábbi részei:
1. Tönkretették a magyar vasutat
2. Kétszer annyi utas lett, ritkították a vonatokat
3. Ajkáról ki se fogy az úúúútas
4. Kisiskolás megoldás
5. A menetrend intelligens, de aki eldönti, hogy mi kerül bele
6. Hogyan vizeljünk a vonaton?
7. Bezárt a cálli resti
8. Az ütemes menetrend a parlamentben
9. Puch államtitkár szerint vonat helyett utazzunk busszal
10. Rúgják ki a fölösleges vasutasokat! Most!
11. A MÁV Start nem tudja, miért áll meg a gyorsvonat Csajágon
12. Utasok nélkül futó IC-szerelvénnyel spórol a MÁV
13. Lassabb, zsúfoltabb, kevesebb reggeli vonat jön hétfőtől Székesfehérvárról
14. Az SZDSZ-nek sem tetszik az új menetrend
15. A károkozók okoznak, a hárítók nem hárítanak

30 komment

Címkék: videó r alföld vasút ütemes menetrend vvv vvv fölösleges


A bejegyzés trackback címe:

https://kotottpalya.blog.hu/api/trackback/id/tr93826535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dontals 2008.12.16. 17:54:57

Hát a pofám leszakad. És Ceglédre minek kellett lift?

Irwine_ 2008.12.16. 18:07:11

Hát ez nem semmi, Győrben nem jutott már a 6-7es vágányra új burkolat, de egy kihasználatlan megállóhelyre igen. Gratulálok!

Albu 2008.12.16. 18:18:03

Tudja valaki, miért nincsenek kihasználva ezek a megállóhelyek? (Most egy katonai térképet sem tudok elővenni.)

dei · http://erdei.aplus.pl 2008.12.16. 18:25:21

Világos! A kistelepülés vasútállomásán nyugodtan járjon az a néhány utas térdig a szarban, nem? Minek oda díszburkolat....

Vince 2008.12.16. 18:27:39

Kapcsolódik is, meg nem is (bocs): az >Abonyi úton< mi áll meg? :)

GatyaPityu 2008.12.16. 18:36:34

12M Ft.??! Nem sok ez egy kicsit? Én nem tudom, csak kérdem... És ha jól látom, még egy szimpla üvegpavilon sincs rajta az eső és hó ellen a várakozó utasok részére.

Tavanic 2008.12.16. 18:56:22

Gyerekek el kell mesélnem mi történt ma. Hogy lássátok, azért ha akarunk, akkor lehet teljesíteni.

Ma délelőtt 9:30-kor kitaláltuk, hogy Tatabányát fel kellene szabadítani, mert úgy 60 rakott nyitott kocsi, meg 60 üres nyitott kocsi volt az állomáson. 10:00-kor jött az ukász, hogy jön kettő CARGO-s gép, állítsák össze, kettő vonattal elviszünk 2*28 üres nyitottat Kecskemétre.

A lényeg az, hogy szolgálatátadáskor megnéztem, az első vonat 16:30-kor megérkezett Kecskemétre, a második pedig 17:30-kor már félúton volt FC és Cegléd között. Tehát 6 és fél óra alatt lett szerezve gép, össze lett állítva a vonat, meg lett fékpróbázva és oda is ért Kecskemétre. Nagyon húztunk:)

csarnapata 2008.12.16. 19:03:01

Csak a címből gondolom, de itt az lehet a lényeg, hogy kihasználatlan ugyan a megálló, de itt érdemes díszburkolatot kiépíteni, hiszen legalább 10 évig nem lesz koptatva. Amortizáció szinte nulla. :))
De minden állomásnak legalább ennyi kijárna.

ZsZ 2008.12.16. 19:28:32

A 12M sajnos reálisnak tűnik, ha figyelembe vesszül a régi peron elbontását, új feltöltést, viacolort. Max 1-2 M lehetett a visszautalás a munkáért (azaz a kenőpénz). De ez nem közbeszerzés-specifikus. Más kérdés, h átgondolatlan, koncepciótlan "fejlesztések" vannak mindenütt a vasútnál

Rollende Landstrasse 2008.12.16. 20:15:30

Néhány megjegyzés, csak a tények miatt:

1. Nem az egyetlen leszálló utast kellett volna megkérdezni napközben, hanem azt a sok felszállót, akik ott tolonganak hajnalban.

2. A felújításkor még szó sem volt a vonatok ritkításáról, nem látott két évvel a jövőbe a díszburkolat megrendelő MÁV alkalmazott

3. A megálló vonatok megszüntetése valószínűleg olyan ember áltat történt, aki csak a térképet nézte. "Jé, itt túl közel van a megállóhely Ceglédbercel-Cserő állomáshoz. Szüntessük csak meg ezt a pazarlást!" De biztos nem volt tudomása a megjegyzésem 1. és 2. pontjában ismertetett tényekről.

kacsa! 2008.12.16. 20:33:13

" dontals 2008.12.16. 17:54:57
Hát a pofám leszakad. És Ceglédre minek kellett lift? "
Hogy a sajtóanyagokban lehessen villogni vele. Érdekes Ferihegyen működik. Mondjuk nem szeretnék annak a rokkantnak a helyében lenni, aki netán rászorul a MÁV-Szart Zéerté szolgáltatásainak igénybevételére...
" Vince 2008.12.16. 18:27:39
Kapcsolódik is, meg nem is (bocs): az >Abonyi úton< mi áll meg? :) "
Tessék figyelni a hangosbemondást figyelmesen: a hatvani vonatok megállnak Abonyi úton.
"Rollende Landstrasse 2008.12.16. 20:15:30
..Jé, itt túl közel van a megállóhely Ceglédbercel-Cserő állomáshoz."
Mellélőttél. Vasúti földrajzból egyes. Ez olyan mint Ausztria vs. Ausztrália :D

charlie 2008.12.16. 20:42:32

És vajon az zindexesek vonattal mentek, vagy autóval?

Dr Milton 2008.12.16. 21:05:21

Még egy ötletet nem hallottam az utóbbi 10 évben, hogy akik bőszen szidalmazzák a vasutat, vajon milyen javaslatokkal állnának elő, ha mondjuk ők ülnének competens pozitioban...
Tevan Úr, maga pédául mit csinálna, milyen cardinalis változtatásokat eszközölne?

Nem (csak) szemrehányásként értendő a felvetésem, valójában rendkívül érdekel is.

panka 2008.12.16. 21:09:14

dontals: a lift tényleg hülyeség Ceglédre, a hülye paraszt lépcsőzzön negyvenet föl meg le, terhesen, miközben babakocsiban a másik gyereket cipeli. De csak azért hülyeség a lift, mert nem működik. Ha működne, hú, de jó volna, nem félnék mindig, hogy elvetélek (és lecsípem most a mondat végéről, hogy minek tartalak a marha empatikus hozzászólásodért).

Adani 2008.12.16. 22:14:47

Lift az kell ha már az aluljáró egyik oldala sem lejtős. Szajolban pl. megoldották úgy, h van lejtős aluljáró, biciklinek babakocsinak mozgássérültnek megfelelő. Cegléden még most sem megy a lift? Akkor nem sok minden változott. Több éven keresztül szálltam ott át, az átépítés minden módozatát láttam. Megépült az aluljáró, eltűntek a régi átmenő utak, lett korlát, pedig néha sietni kéne a vonathoz. Egyébként Ceglédi szállások megállóhelynek nem volt nagy forgalma, a nagyállomás közel van, eddig is csak a személyvonatok álltak ott meg azok pedig a menetrendváltáskor megszűntek ( Cegléd-Félegyháza). Nyársapáton és Katonatelepen nem tudom mennyi utas volt Kecsóról jártak át néhányan Katonatelepre, de oda busz is jár ki 20-30 percenként. Igaz vonattal 5-6 perc ami busszal 15. Egyébként Nyársapát és Katonatelep állomás megmarad, mert szükség van mind a kettőre, mert a nagykőrősi vonatkeresztek néha elcsúsznak vmelyik irányba és akkor Katonatelepen meg Nyársapáton van a kereszt. Sőt személy-teher is rendszeresen előfordul mind a két állomáson.

BANDI80 2008.12.16. 22:22:11

Szép estét mindenkinek!!!

Sajnos ilyen a MÁV ilyen az ország,a MÁV csak egy darab balölünk,belöled,belölem ami jól tükröz minket és életüünket.
Azt ugye mindenki tudja hogy az életünket maguk alakitjuk.....
Sajnos minden ilyen marad eg yjó darabig még ebben az országban.
S hogy miért???
Mert minket nemtanitott meg senki sem hogy kell élni ebben a világban, a mi szüleink rosszul tanitottak,mert öket is rosszul tanitották.
NEm vagyunk felkészülve erre a "kapitalist" világra.
De majd mi fiatalok akiknek most születik gyermeke már tudjuk hogy neveljük öket.És ök jobban tudnak majd élni,mobilabbak,nyitotabbak leszenk mint mi.
A lényeg hogy szerintem 2050körül lesz ez egy rendes ország (remélem)
De addig a mi dolgunk hogy a jó irányba vigyük és ne hagyjuk teljesen elkorcsosulni.
Minden nap,minden tettünk befolyásolja kicsiny életünket és mások életét is.
Pl amikor nem magyar tejet veszel a boltban.
Amikor a kinaitól vásárólsz,amikor olyna helyeken eszel-iszol ami nemmagyaroké.
Akkor mindig más nemzette gyarapitasz.
A világ mindne táján azt veszik amit maguk gyártanak,a bizalom miatta a hazifias érzések miatt,és mert nem akarják hogy a pénzük más országba menjen.
AN enyni éleg is ,pedig tudnám folytatni....
Remélem akár csak egy embert is de sikerült FELHOMÁLYOSITANI !!
JA és még egy.....
NINCSEN BALOLDAL NINCSEN JOBB OLDAL.
csak politikusok vannak ,akik mögött cégek álnak ...tehát amikor választasz nem politikai irányzatott vagy programot választasz hanem cégeket válaszatsz !!!!!!!!!
TÖk nevetséges amikor hallom hogy komcsi meg jobbos meg ezaz.....
Evvel csak téged akarnak elhülyiteni és elvenni a figyelmedet.....
HA hagyod........

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.12.16. 22:50:36

Dr. Milton!

Olvasd a blogom, választ kapsz.

Segítek is azért. Pl. országos ütemes menetrendi rendszer (vonat+busz). Ez ugyan némi befektetés, de sokat javítana.

És lenne még javaslatom. Pl. az R főosztály megszüntetése.

ti

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.12.16. 22:53:36

Charlie!

Én elég sokat vonatozom hobbiból (az elmúlt napokban Kisújhelyen-Kassán és Komárnóban voltam pl.), de az operatőrtől ugye nem várhatom el, hogy neki is a hobbija legyen a vasút, meg ügyelni kell a kamera jó kihasználására. Egyszóval forgatni kocsival mentünk, így egy napba belefért négy helyszín. Vonattal ez bajos lett volna.

ti

bravo 2008.12.16. 23:10:50

Az irasban emlitett Cegledi szallasok megallohelyhez hasonlonak erzem a kb. 5 evvel ezelott felujitott Ferencvaros-Soroksar szakaszon a Soroksari ut nevu megallohelyet. Ez a vasutvonal athalad a Kozvagohid nevu igen forgalmas csomopont felett (Rackevei-HEVvegallomas, 1-es, 2-es, 24-es vill, 179-es, 54-es, 55-os, 23-as busz), de valamiert a teljesen felujitott vasutvonalszakaszon ide nem tettek megallot, hanem a sok-sok evtizeddel ezelott kitalalt, ma mar az utasok altal alig hasznalt, kb 1 km-re levo Soroksari ut megallohelyet pofoztak ki. (Megj.: itt harom liftet is epitettek az uj feluljarohoz, de legutobbi emlekeim szerint le van lakatolva mind)

Dr Milton 2008.12.16. 23:52:09

erminavet, olvastam, és már kezd az agyamra menni:D

Jó dolog az ütemes menetrend csak sokat sulykolod, /a szabó-módszerrel, és az r-főosztállyal együtt/ persze lehet, h csak engem zavar, vagy abban a reményben teszed hátha olvassa vki a mávtól/de nem hiszem/

Mert aki szereti a vasutat nem hiszem h ott dolgozik illetve aki ott dolgozik az nem azért mert szereti a vasutat.

Nekem is lenne egy-két alapjavaslatom, mert én nem vagyok olyan szakértő /értsd nem utaztam mindenhol, stb/.

1. Kiemelt vonalak/ nagyvárosok és vonzáskörzetük, Kárpát-medencében, nem csak a mai Mo-n/ törénő azonnal felújítása, h legalább 160 km/h val lehessen menni.

2. Vidéki városok közötti összeköttetés, hogy ne csak Budapesten keresztül lehessen eljutni mindenhova

3. Visszanevezni, eredeti nevére a vasutat, mert én adok a külsőségekre...

panka 2008.12.17. 08:28:04

Adani: nem, még mindig nem működik a lift. Írtam nekik levelet, a szokásos pr magyarázkodás, bla-bla, igyekeznek, én meg cipelem tovább terhesen a babakocsit.
Bandi80: na, most akkor sokkal okosabbak lettünk. Most hallom először mindezt az okosságot, köszi.

Blokkolnám 2008.12.17. 10:14:27

Egy aprócska megjegyzés az új menetrenddel kapcsolatban:

Bp-Baja : kb 3 átszállás nélküli vonat volt, MOST EGY SEM!!!!!!!
Baja - Bp : dettó!

Pénteken és Vasárnap tele voltak a vonatok egyetemistákkal, most fatal lesz...

Érdekes változás, hogy eddig a RÖVIDEBB -megszokott!- útvonalat dobta ki az elvira.hu Bp-Sárbogárd-Baja (személy szerint jobban is szerettem), most NEM! Menjünk Kiskunhalas felé, akkor többet fizet a nép, mivel több a kilóméter. Ha rákényszerítem a keresést, h érintse Sárbogárdot és nem IC-t választok, akkor 4 óra feletti menetidők jönnek ki 188 km-re.
Milyen ésszerűsítés ez????
Mi lesz a szekszárdiakkal? Gyönyörűen megtöltöttük pedig a vonatokat.
Na mindegy. Inkább veszek kocsit és lesz@rom az egészet. Ja és akkor indulok majd, amikor akarok, továbbá a felsővezeték nem fog leszakadni :) A kaller nem gecizik majd. Nem akarnak majd kirabolni. A bokorban nem fogok semmit elkapni, ha wczek útközben :)

Na mindenkinek szép napot!
Mikor 2002-3-4 tájékán az egyetemre jártam, akkor 4 óra alatt volt egy hazaút. Most sikerült annyira tönkretenni azt a vonalat, hogy tulajdonképpen NEM is akarok vonatozni!
Tutibiztos, h nem csak én vagyok így. Inkább lemegyek busszal, ott nem kell átszállni, van fűtés és még sorolhatnám.

Blokkolnám 2008.12.17. 10:16:25

Helyesbítve az előzőt:

Egy aprócska megjegyzés az új menetrenddel kapcsolatban:

Bp-Baja : kb 3 átszállás nélküli vonat volt, MOST EGY SEM!!!!!!!
Baja - Bp : dettó!

Pénteken és Vasárnap tele voltak a vonatok egyetemistákkal, most fatal lesz...

Érdekes változás, hogy eddig a RÖVIDEBB -megszokott!- útvonalat dobta ki az elvira.hu Bp-Sárbogárd-Baja (személy szerint jobban is szerettem), most NEM! Menjünk Kiskunhalas felé, akkor többet fizet a nép, mivel több a kilóméter. Ha rákényszerítem a keresést, h érintse Sárbogárdot és nem IC-t választok, akkor 4 óra feletti menetidők jönnek ki 188 km-re.
(Megjegyzés: Mikor 2002-3-4 tájékán az egyetemre jártam, akkor 4 óra alatt volt egy hazaút. Most sikerült annyira tönkretenni azt a vonalat, hogy tulajdonképpen NEM is akarok vonatozni!
Tutibiztos, h nem csak én vagyok így. Inkább lemegyek busszal, ott nem kell átszállni, van fűtés és még sorolhatnám. )
Milyen ésszerűsítés ez????
Mi lesz a szekszárdiakkal? Gyönyörűen megtöltöttük pedig a vonatokat.
Na mindegy. Inkább veszek kocsit és lesz@rom az egészet. Ja és akkor indulok majd, amikor akarok, továbbá a felsővezeték nem fog leszakadni :) A kaller nem gecizik majd. Nem akarnak majd kirabolni. A bokorban nem fogok semmit elkapni, ha wczek útközben :)

Na mindenkinek szép napot!

Rollende Landstrasse 2008.12.17. 18:13:03

Kacsa: tényleg mellélőttem. Soha nem fogok éjszakai szolgálat utáni, alvás nélkül megkezdett karácsonyi bevásárlást követő kommentelésbe.

Raptor21 2008.12.17. 20:29:55

Én személy szerint agyon ütném azokat a barmokat akik szerint a kis településeken nem emberek élnek.
Én Nyársapátról járok fel dolgozni Pestre minden nap, mert a környéken nincs sok lehetőség és fizetem a kurva sok adót és a drága bérletet, de még sem számítok utasnak. Szóval a MÁV tehet egy szívességet.
Egyébként a hajnali és az esti vonatokon elég sokan utaztunk, és a vasút állomás a falun megy keresztül, szóval nincs messze a településtől az állomás.

z8 2008.12.17. 21:01:16

mávot el kell adni minden megoldodik.
végre nem eszeveszett pénz pocséklás lenne hanem értelemsen átgondolnák mivan.

Lord Lucika 2008.12.29. 03:10:52

98-ban még más volt... Minden politikai vonatkozás nélkül mondom, de akkortájt mindig felvonatoztam Gödöllőről Bp.-re, csak úgy... hely is volt, nem is volt (oly) kényelmetlen... Na de ma...

Tudom, az öndicséret mellett az önidézés és az önnépszerűsítés is bűzlik, de talán kicsit idevág (mi volt - mi lett): ez-meg-az-mindenfele.blog.hu/2008/12/29/ma_man_mav_1
süti beállítások módosítása