Kötött pálya

vasút, városi közlekedés, út, térkép, utazás - erminavet (Tevan Imre)

Magyar vasút ma

1 város, 1 villamos

Utazás Transzibériába

MD, a mi motorvonatunk

Vasutasok dolgoznak

Friss topikok

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

2009.05.14. 18:00 erminavet

Megint Kaposvár, megint politikusok - Visszásságok vasutunk világából 57.

A múltkori bringás sajtótájékoztató után most egy helyi SZDSZ-es politikus gondolta úgy, hogy fel kell lépnie Kaposvár jobb vasúti összeköttetéséért. Szögezzük le most is, eddig neki igaza is van, a somogyi székhely gyorsabb kapcsolatot érdemelne a fővárossal.

Csakhogy politikusként természetesen nem ért a vasúti menetrendhez. Ezért amit mond, az megvalósíthatatlan, illetve nem jó megoldás. De nézzük az MTI tudósítása alapján, mit is mond.

Pécs adjon át két IC vonatpárt Kaposvárnak - ezt javasolta Pintér Lóránd, a kaposvári közgyűlés SZDSZ frakciójának vezetője, aki ennek eléréséhez Heintz Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő, egyúttal a városi közgyűlés Fidesz frakciójának együttműködését kérte.

Jelenleg Pécs és Budapest között összesen nyolc, míg Kaposvár és Budapest között egy közvetlen IC vonatpár közlekedik. A Somogy IC reggel 06:01-kor indul Kaposvárról, a másik fele 16:53-kor Budapestről, így Kaposvár esetében valódi járatpárról nem is lehet beszélni - érvelt a frakcióvezető. [Ez mondjuk konkrét hülyeség, de nem is fontos – erminavet.]

Közölte: információi szerint a MÁV vezetése azt tervezi, hogy a Pécs és Budapest között közlekedő IC járatok számát a nyár folyamán 10 járatpárra bővíti. Ennek átadását kezdeményezik Kaposvár és Somogy megye javára. Ezzel lehetővé válik, hogy Kaposvár (Somogy megye) és Budapest között reggel, délben és este is egy-egy közvetlen InterCity vonatpár közlekedjen, jelentős mértékben javítva a vasúti személyszállítási szolgáltatásokat.

Amennyiben Heintz Tamás, illetve a kaposvári közgyűlés Fidesz frakciója "nem kíván, vagy nem tud érdemben kezdeményezésünkkel foglalkozni, azért érdemben tenni", úgy a kaposvári közgyűlés SZDSZ frakciója közvetlenül fordul Pécs polgármesteréhez, annak támogatását kérve - jelezte Pintér Lóránd.

Eddig az idézet. Nos szerintem a pécsi IC-k indokoltan járnak, jelentős forgalom van rajtuk, nem igazán lenne jó megoldás ezek elvétele, ütemes indításuk rendszerének elrontása. A tapasztalatok szerint (nemcsak a rosszabb kapcsolat miatt) jóval kisebb forgalmú Kaposvár helyzetén úgy kellene javítani, hogy ne rontsunk jelentősen Pécsén.

A Kötött pálya információi szerint valóban terveznek újabb IC-párt Pécsre, bár nem nyártól, csak az év végétől járna. És nem két pár, csak újabb egy pár. Az ráadásul pont a mostani Somogy IC-vel menne összecsatolva, vagyis aligha lehet átforgatni kaposvári vonattá.

 

Terveznek viszont jövőre gyorsvonatokat is Budapestről Pécsre, ezek egy része talán valóban átirányítható vagy Dombóváron szétcsatolható lenne. Ez is messze van azonban az ideálistól, egyrészt azért, mert a 40-es vonal elővárosi szakaszára csak bajosan férnek be az új vonatok (még „szerencsere”, hogy a válság miatt kevesebb a teher), másrészt a kaposváriak se lehetnének túl boldogok a négy óra körüli menetidővel.

Az biztos, hogy a Pusztaszabolcstól már egyvágányú pályán nincs olyan megoldás, hogy Kaposvárra és Pécsre is egész nap, sűrűn járjanak IC-k és gyors- (vagy személy-) vonatok. (Az utóbbiakra a kisebb megállók miatt van szükség.)

Elfogadható talán az lenne, ha a Dombóvár és Kaposvár közötti szakasz felújításával gyorsítanák a ráhordást a pécsi IC-re, vagyis egész nap kétóránként lenne – ugyan átszállásos, de – gyors eljutás Kaposvár és a főváros között. Sőt, az egész térség menetrendjének átgondolásával akár a sátoraljaújhelyi megoldáshoz hasonlót is össze lehetne hozni: kétóránként elindul Kaposvárról egy gyorsnak nevezett vonat, amely Dombóvártól Pusztaszabolcsig a kisebb megállókban is megáll (de nem mindben!). Ám erről át lehetne szállni Dombóváron az IC-re is, így aki akar, és némi pénzt és fáradságot nem sajnál erre, hamarabb juthatna Kaposvárról Budapestre.

21 komment

Címkék: politika vasút ütemes menetrend utaspanasz dél dunántúl vvv vvv pol


A bejegyzés trackback címe:

https://kotottpalya.blog.hu/api/trackback/id/tr871121789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hegylako 66 2009.05.14. 19:14:02

Múltkor sem várta meg a Pécsi IC a Kaposvár - Dombóvár közötti INTERPICI-t. Az utasok több órával később a következő IC-vel jutottak fel Budapestre. A helyjegyet újból meg kellett váltani :(

kötözködő 2009.05.14. 19:37:33

Azt nem lehetne megtenni, hogy mondjuk minden második pécsi vonat végére ún. közvetlen kocsikat csatolnak, amik Dombóvár után Kaposvár felé közlekednek?

yerico1 2009.05.14. 20:54:04

Ahogy anno Toller mondta, Pécsen több a diák, mint Kaposvár összlakossága. A diákok pedig utaznak, többet, mint a rendes lakosság. Plusz a normál lakosszám is háromszoros. Akkor legalább 4-5x annyi IC indokolt Pécsnek, mint Kaposvárnak, ráadásul a jelenlegiek is teltházzal járnak. Szóval Kaposvár ne Pécstől vegye el, hanem oldja meg magától.

yerico1 2009.05.14. 20:56:03

@Hegylako 66: Nehogy már az IC várja az InterPicit, az közlekedjen úgy, hogy ne kelljen rá várni. Az, hogy nincs megfelelő időben az Interpici a helyszínen, az meg a Mávot "dicséri", de hát tőlük nem is várok sok értelmet.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2009.05.14. 20:56:27

Komolyan lesz sima gyorsvonat is Pécsről/re? Nem gondoltam volna hogy még megérem...

gitáros 2009.05.14. 23:16:52

@yerico1:
Gondolod, hogy a Bp-ről jövő IC-t bevárja a pici Dombóváron? Hát nem.
Talán nem tíz percet kéne adni a csatlakozásnak, azt bármelyik vonat összehozza, oszt várhatsz két órát a következőre.

_karmapolice_ 2009.05.15. 00:32:26

@gitáros: bár 10 percet adnának! 5-6 percet adnak az átszállásra (elvira.mav-start.hu/elvira.dll/xslms/uf?mikor=-1&isz=0&k=&ref=&retur=&nyit=&vparam=&language=1&i=Kaposv%E1r&e=BUDAPEST&d=2009.5.15&u=29), azaz nagyon úgy tűnik, hogy arra utaznak, fizesd kétszer a helyjegyet + várakozz 2 órát.
amúgy pedig Kaposvár tényleg el van zárva Bp-től, a buszközlekedés egy vicc (napi 1 közvetlen IC járat, ami nem kerüli meg fél országot, a buszra kb. 45 ember fér), autópálya ugye nem visz a városig, a vonatközekedés meg egy talicska kaki. ha legalább a 3 közül (busz, vonat, autó) egy opció jó lenne, a kaposváriak sem panaszkodnának. de így, érthető...

eraserhead 2009.05.15. 01:59:40

12 éve vonatozom kvárról. elég volt. nem én akartam de már folyamatban van a jogsi.
faxom fog alkalmazkodni, átszállni, végigállni az utat, várni a kövi IP-re szombaton nem utazni stbstb

AUTÓ!
még dohányozni is lehet^^

peras1 2009.05.15. 06:01:05

Először is meg kell nézni mennyien szállnak fel reggel az IC-re. Éppen felférnek. Szegény Tollert inkább hagyjuk a kijelentéseivel. Pécsett egy pár hónapos interjú szerint 30.000 diák van. Kaposvár lakossága kb. 70.000. A Somogy IC 15 perccel tovább megy, mint amikor dombóvári átszállással megy az ember!? karmapolice-szal és eraserhead-del teljes mértékben egyetértek, sajnos teljesen igazuk van. M9-es autópálya????? M7-esre csatlakozás???? 2008-ra ígérték! Taszári reptér hasznosítása? 2008-ra ígérték. Bocs, egy kicsit eltértem a témától, de így áll pillanatnyilag Kaposvár megközelíthetősége.

balintjozs 2009.05.15. 06:31:05

@gitáros: Én elég sokat jártam IPvel Dombóvár és Gyékényes között és egyszer sem látta h ne várta volna meg az ICt.
@Hegylako 66: IC nem vár a csatlakozó IPre. Ez így is van meghirdetve. Az IC pót- és helyjegy árát pedig visszatérítik mivel vasút hibából nem tudtál elutazni vele. Maximum a pénztáros lusta megtenni. Ilyen esetre való a panaszkönyv, de sokkal jobb megoldás az e-mail. Biztos vagyok benne (akármilyen sablonos is lesz a válasz) számon fogják kérni a dolgot a főnökén, ő pedig rajta (ez tapasztalat).

gk 2009.05.16. 16:52:54

balintjozs: itt egy cikk, amikor késő gyors miatt lemaradtak az ic-ről a csatlakozók dombóváron, és nem fizették nekik vissza az ic-jegyet.: www.sonline.hu/somogy/kozelet/ic-botrany-7-percen-mulik-az-utasok-boldogsaga-227600

gk 2009.05.16. 18:07:23

Körbekérdeztem, Kaposváron az köztudott, hogy a pálya szar: valahol 20-30-cal mehet a vonat, néhány szakaszon meg 10-zel (Nagyberki, Baté). Tegnap leutaztam Pestről, az este 10-kor induló gyors Dombóvártól 44 perc alatt hozta a 31 kilométert a 40 perc helyett, ami: 42,7 km/h sebesség. (ez ugye itt jó eredménynek számít, sokszor 57 perces a menetidő, ami meg 32,6 km/h).

Az indulása utáni ötödik percben már állt a vonat, ami hivatalosan nem áll meg, és néha annak is örültek az utasok, ha csorogni kezdett. Egyébként a felszálláskor végigmentem három kocsin, amire találtam olyan négyesülést hogy üres legyen, vagyis nem utaztunk kevesen.

Csak 2014 után újítják fel az itteni vasútvonalat, ahelyett, hogy 2013-ra befejeznék, ha jól olvastam www.sonline.hu/somogy/kozelet/akar-egy-kerekparos-is-leelozheti-a-dombovari-vonatot-230618: Többek között, mert az interpelláció tartalmával igen, hangvételével nem értettek egyet, és nem szavaztak az MSZP somogyi képviselői (Kolber, Lamperth, ilyenek). 5 szavazattal maradt alul.

Pedig 2015 után már a nagy sebességű vasutat ígérték Somogyba, olyat, ami 215 kilométert megy óránként www.sonline.hu/cikk/cikk/151005/fr/rss

RoGeR 2009.05.17. 08:28:40

Kaposvár lobbizzon azért, hogy a 40-es vonal legalább Pusztaszabolcs és Rétszilas között, a 41-es vonal meg Dombóvár és Kaposvár között legyen kétvágányos. Sokkal többet érne, mint egy-két pár IC-t az ütemes szétverése árán Kaposvárra erőltetni.

peras1,
Ne is várd, hogy a 67-es út mellé épül egy 2*2 sávos autópálya az M7-ig. Az csak a kaposvári polgármester vágyálma.
Az M9 nem tudom mikor épül, de elvileg lesz egy Dombóvár-Szekszárd 2*1 sávos szakasz. Sajnos Dombóvár és Kaposvár között inkább 11,5 tonnás megerősítés lesz/lett az M9 helyett.

kondi2005 2009.05.17. 12:05:54

régebben volt próbálkozás a dombóvári IC csatolásra, de egyrészt elég sok időt vesz igénybe (kb 20 perc tartózkodás), másrészt a mozdony+1-2 kocsi megoldás nem a leghatékonyabb.
Megoldás lehetne az ilyen helyeken IC motorvonatok közlekedtetése, a flirtekhez hasonló, ám "távolsági" berendezéssel. Annak a csatolása nem hinném, hogy 5 percél többet vesz igénybe. Pl. 1 csatolt érkezik Pécsről, 1 szóló Kaposvárról...és együtt mennek BPestre.

kondi2005 2009.05.17. 12:07:18

azért a pécsi IC nem lehet annyira tele, ha a kaposváriakat az IP még ráhordja. Volt alkalmam sokszor kipróbálni.

Kopi3.14 2009.05.17. 14:46:54

Sír Kaposvár, hogy szar a közlekedés Bp felé, Szekszárdról jobb?

gk 2009.05.18. 21:09:40

Most Kaposvár-Dombóvár között az esti bátaszéki gyorson utaztam. 15 percet álltunk az út elején (Taszárnál), aztán végig 62 km/h-val mentünk. Így pont elértük a Zengő IC-t, két perc volt az átszállásra.

Tudom, hogy a Zengő IC számít gyorsnak, ami 118 km/h-val megy, de akkor is fura, hogy néha végig 60 fölött mehet a vonat a Kaposvár Dombóvár közötti pályán, ami amúgy hivatalosan szar.

totálmutyi 2009.05.29. 22:12:02

Ha jól emlékszem 20 éve teljesen átépítették a pályát, részben új nyomvonalon. Hogy romolhatott le ennyire????

lurkó 2009.06.02. 16:19:19

@totálmutyi: 1984-ben volt utoljára pályaépités és karbantartás. Akkor azt mondták 100-as a pálya sebessége. A 90-es évektől pedig folyamatos a leépülés van hogy pénz van hogy kapacitás nincs rá. De a nagyberki, és baté vizáteresz már 94 körül megroppant azóta legalább azokat javithatták volna ugyanis azok a 10-es lassujelek okozo-i

vuximaxi 2009.06.05. 18:58:34

Szerintem lehetne újabb IC Somogy felé, csak ne Kaposvárig menjen, hanem mondjuk Gyékényesig. Elég durva, hogy az a régió a Nyírség szintjén van, vonattal eljutni a fővárosba pedig csak többszöri átszállással lehet. Pedig nem vagyok idős, de még emlékszem arra, amikor nemzetközi vonatok is mentek a 41-esen. Ha jól tudom, akkor most a Somogy IC-t leszámítva csak személyek. Én annak is örülnék, ha mindegyik pécsi IC-hez kulturált csatlakozást biztosítana a MÁV. Utazzon valaki végig azon a személyvonaton, ami most megy rá (még ha K.vár és D.vár között gyors is), mintha az őskorszakból maradt volna itt. Mellesleg ezek azok a kocsik, amik Baján át Kecskemétig személyvonatként mennek. Hát ülje végig a MÁV Start vezetője egyszer az utat rajta. Nyáron 40 fokban ő is érezni fogja. Régen egy óra körül volt egy gyors/sebes vonat, aminek az eleje Gyékényes, a vége Pécs felé ment. Már az sincs, Pusztaszabolcson is át kell szállni. Én értem, hogy nagyobb városból több az utas, de azért Somogyot se kellene teljesen lezülleszteni. Amúgy ha Pestre kell utaznom, én már átpártoltam a buszra. Nagyatádról később is indul mint az IC-re a csatlakozás, át se kell szállnom, Budán is megáll és pont akkor ér a Népligetre mint az IC a Délibe. Úgy tűnik, a Volánnál több sütnivalójuk van.
süti beállítások módosítása