Kötött pálya

vasút, városi közlekedés, út, térkép, utazás - erminavet (Tevan Imre)

Magyar vasút ma

1 város, 1 villamos

Utazás Transzibériába

MD, a mi motorvonatunk

Vasutasok dolgoznak

Friss topikok

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

2009.07.07. 21:00 erminavet

Munkába állnak a Görögországból jött, alig használt Desirók

Ezidőszerint az EU-ban alighanem csak Görögország kreténebb hazánknál, és ez alighanem igaz a nemzeti vasúttársaságokra is. Viszont a görögök elhitették a világgal, hogy ők Homérosz és Periklész népének leszármazottai (pedig antropológiailag sokkal inkább derék délszláv törzsek), így 2004-ben olimpiát rendezhettek. Az OSZE, a görög MÁV bevásárolt mindenféle korszerű vasúti járműveket a jeles eseményre, márpedig ezek egy része később teljesen fölöslegesnek bizonyult.

Tevan Imre: IMG 2590

Így a Siemenstől vásárolt nyolc Desiro típusú dízelmechanikus (az összetétel első fele a motorjára, a második a hajtására vonatkozik) motorvonatot is leállították néhány év működés (12-14 ezer üzemóra, 400-500 ezer km) után. Minthogy a MÁV, a magyar MÁV is vásárolt korábban 23 Desirót, érdemes volt lecsapni az olcsó, de jó állapotú motorvonatokra. A MÁV személyszállító leányvállalata, a MÁV Start így is tett. A Kötött pálya információi szerint a vonatok ára darabonként 1,4 millió euró volt. (Ez pont a fele az újonnan vett MÁV-os Desirók árának.) Azonban a Start nem megvásárolja a Desirókat, a finanszírozó Deutsche Leasing Hungária Kft.-től 20 éves időtartamra bérli.

Tevan Imre: IMG 2595

A járművek honosítására kiírt pályázatot egy másik leányvállalat, a MÁV Gépészet nyerte meg. A munka (amelyben a Siemens szakemberei is segítettek) Szolnokon, a jelenleg a Gépészethez tartozó járműjavítóban folyik. A többi között beépítik a magyar biztosítóberendezést, a lenyíló lépcsőfokokat az ajtókhoz, a visszapillantó tükröket, a mozdonyrádiót. Kicserélik a feliratokat, átállítják az utastájékoztatót, pirosra festik a meglehetősen összefirkált vonattesteket.

Tevan Imre: IMG 2613

A honosítás ára összesen 750 millió forint, vagyis jelenlegi árakon darabonként 0,34 millió euró.

A ma Szolnokon átadott első görög Desiro a tervek szerint már a hétvégén szolgálatba áll. Társaival nyáron a Balaton északi partján jár majd, ősztől pedig a budapesti elővárosi forgalomban. Matéczné Németh Ágnes a Start üzemeltetési vezérigazgató-helyettese azt mondta, az esztergomi 2-es vonalon kizárólag Desirók közlekednek majd. Szintén jut majd belőlük a 142-es lajozsmizsei vonalra, ahol a 2-esről kikerülő orosz motorvonatokkal (Uzsgyi) együtt a szolgáltatási színvonal javulását jelentik majd a most ott járó, M41-es mozdonyok (Csörgő) által vontatott szerelvényekhez képest.

98 komment

Címkék: alföld görögország siemens vasút mellékvonal desiro dunakanyar


A bejegyzés trackback címe:

https://kotottpalya.blog.hu/api/trackback/id/tr801232821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

charlie 2009.07.07. 22:02:50

És miért bérlik, miért nem megvették?

kopa. · http://kopa.blogja.net/ 2009.07.07. 22:24:58

@charlie: Mert
a) nincs annyi pénze a Startnak
b) nem adtak akkora hitelt
c) így többet lehet elsumákolni

tutuka · http://kockagyar.hu 2009.07.07. 22:29:57

"pedig antropológiailag sokkal inkább derék délszláv törzsek" - khm. tizes skálán mennyire vagy biztos ebben?

lvitya 2009.07.07. 22:43:59

A 142-es vonalat először rendbe kéne tenni...

The Hitman 2009.07.07. 22:46:12

Igen jók a Desirók, sokat utaztam velük. Ilyen vonatokat mindenhová a Csörgők és Szergejek (meg néha a Daciák) helyett! Akármilyen áron, mert megéri, de persze a sumákolást és lopást mellőzve.

ruba 2009.07.07. 22:50:41

@tutuka: Szerintem sem hasonlítanak a délszlávokra, és az ókori görög szobrokon szereplő ideális férfiakra sem a mai görögök. Örülök az új vonatok érkezésének, de kezdem úgy érezni, hogy mi vagyunk az EU használtjármű-temetője: Hannoveri villamosok, genfi és brüsszeli buszok, görög vonatok stb. De nem baj, legalább valami van.

2009.07.07. 22:53:14

ja de azért fasza lenne, ha vidékre is jutna már valami színvonal. De ne IC-re sorolva... Az északi balcsi part ok, de ezen kívül? Mindig minden csak az elővárosira. Melyik elővárosra, kérdezhetnénk, de csak egy létezik messze földön: a budapesti... :(

tompus 2009.07.07. 23:02:17

Mi a lóf@asz kerül a "honosítás"-ban 750 misibe?

Luigi 2009.07.07. 23:03:36

A napokban szerettem volna a Deutsche Leasingtől lízingajánlatot kérni egy berendezésre, aminek a felét ki tudtam volna fizetni, de a második felét meg kellet volna finanszírozni. Azt mondták, hogy most ebbe nem tudnak belemenni, mert ez kockázatos, és meggondolják, hogy milyen eszközöket finanszíroznak.

(3x biztosítékot tettem volna le az eszközért)

Gratulálok ennek az országnak....

The Hitman 2009.07.07. 23:06:36

@ruba: Sokkal jobbak, mint a 60 éves nemtudomhonnanvaló kék büdös vonatok. Igazad van! Erminavet: minden respect a tiéd, ne add fel!

admiraL 2009.07.07. 23:07:45

jah, előváros mi?
Vác - Bp. közt (első vasúti vonal)...
vagy 40 éves, vagy koszos 20 éves szerelvények járnak.

_FoxiMaxi_ 2009.07.07. 23:33:06

Fotót! Előtte utána.
Légyszi. :)

Higany 2009.07.07. 23:34:30

@hungeri: Talán mert a MÁV forgalmának oroszlánrészét a bűnös város elővárosi közlekedése adja?
Szerintem itt a Kötött pályán olvastam erről egy számadatot, nem emlékszem már rá pontosan, de nagyot néztem.

claudiopolis 2009.07.08. 00:01:45

végre valahára a 142-esen is történik valami, el sem hiszem. Már azon is meglepődtem, hogy visszakerültek a Nyugatiba.

Zoltan895 2009.07.08. 00:13:33

tutuka
""pedig antropológiailag sokkal inkább derék délszláv törzsek" - khm. tizes skálán mennyire vagy biztos ebben?" -azt nem tudom, hogy ő ebbe nmennyire biztos, de én 100%-osan. Töriszakot végeztem a BTK-n.

Nagykócsag 2009.07.08. 00:26:17

Valami nem stimmel: jónak látszik az üzlet.

tisztaviz 2009.07.08. 00:33:46

@Nagykócsag: Naigen...

Amúgy van vidéken is színvonal (ha fővonalon/eurorégiós vonalon jár-kel az ember...)

brlv24 2009.07.08. 00:54:58

Picit ossze van firkalva az oldaluk.

Lehet ez annak a bizonyiteka, hogy 4 evig nem is jartak?:)

is 2009.07.08. 01:00:04

esetleg ha megkaphatnánk, hogy ehhez képest a többit mennyiért vettük darabjában, akkor lenne előttünk egy kép arról, hogy a megadott árak drágák, olcsók, mennyire olcsók. mennyibe fájtak a többi Desirok?

MTBence 2009.07.08. 01:37:52

Én úgy tudom, hogy csak már nem volt idejük villamosítani a pályát a görögöknek az olimpia előtt. Benézték, megesik. Viszont legalább időben rájöttek, s még be tudták szerezni addig is ezeket a járműveket.

Káposztakukac 2009.07.08. 02:41:22

@charlie: operatív lízingről te se hallottál még...

Dzsok 2009.07.08. 06:04:47

A lajosmizsei vonalra nem merész ilyen Desirókat tenni?

Nem fogják az utasok szétverni és összefirkálni a vonatot?

Dzsok 2009.07.08. 06:08:28

@is: 500millió FT/db volt az első 13 ára 2002-ben.

kean (törölt) 2009.07.08. 07:18:10

"A honosítás ára összesen 750 millió forint, vagyis jelenlegi árakon darabonként 0,34 millió euró."

Egy kicsit megszaladt az Euró árfolyama nemde? :)

Nzoltan 2009.07.08. 07:20:06

@Dzsok:
Szerintem míg az elkövetőkre semmilyen szancionáló törvény nem létezik, addig bármit felesleges venni. A magyaroknak elég lenne egy guruló tyúkól is, az igényszint nem sokkal magasabb.

gastarbeiter 2009.07.08. 07:42:28

@terminavet @tutuka @Zoltan895: @ruba:
Szomorú, hogy még ha a blog tartalmából, címéből ítélva azt feltételezem is, hogy rasszizmus, nacionalizmus szempontjából semleges híreket olvasok majd, itt is a sajátos magyar pökhendiséggel és nevetséges felsőbbrendűségtudattal találkozom. Ahogy mások is, a teljes hülyeséget még a szakmaiság látszatával is, történelemszakos végezttséggel is alátámasztod. Ahogy te történész, úgy Hitler festő volt. Talán a magyaroknak kellene olimpiát rendezni, akik képtelenek még egy utat is felújítani úgy, hogy az néhány év múlva is járható legyen?

charlie 2009.07.08. 07:45:31

@Káposztakukac: egy szót nem írt erről eddig senki...

charlie 2009.07.08. 07:47:49

Szombathely-Kőszeg is majdhogynem elővárosi (főleg, ha nem csesznék szét a menetrendet), és csak egy darab dezső kéne. De ez sincs.

Amióta itt megjelent a GySEV _nagyon_ szembetűnő (és én mint utas leszarom, hogy a GySEV ÖBB-től bérel motorvonatot, vonatot, ha akarta volna a MÁV is megtehette volna ezt), hogy züllik le a MÁV színvonal (amik jó kocsik voltak, azokat is elvitték innét)

grigorij (törölt) 2009.07.08. 07:59:49

Azért örömmel tölt el, ha egy szerző ennyire sokra tartja saját hazáját!
Csak akkor mi a fszt keres itt?

Ja és ma már tudjuk, hogy Nagy Sándor se makedon volt, hanem macedon... Ezt pedig a győri patikaifőiskolán tanultam.

BJani 2009.07.08. 08:05:20

Érdekes dolgot tartalmaz a cikk: "motorvonatot is leállították alig egy év működés (12-14 ezer üzemóra, 400-500 ezer km)"
Nem tudom, hogy kell az üzemórát számolni, de egy évben csak 8760 óra van (24x365).

szvsz 2009.07.08. 08:09:30

@_FoxiMaxi_: nem tordelte be. hasznald a href.hu -t

Téglagyári Megálló 2009.07.08. 08:22:30

@gastarbeiter:

"itt is a sajátos magyar pökhendiséggel és nevetséges felsőbbrendűségtudattal találkozom."

"Talán a magyaroknak kellene olimpiát rendezni, akik képtelenek még egy utat is felújítani úgy, hogy az néhány év múlva is járható legyen?"

És te milyen alapon szólod le a "magyarokat"?

roki 2009.07.08. 08:30:56

@Zoltan895: Talán ideje volna felfrissíteni az ismereteidet a balkáni szlávság mibenlétével kapcsolatosan és némileg távolodni az idejétmúlt, többnyire a térségebli szláv öntudatú államok által erőltetett marrista megközelítéstől .
Jó kapaszkodó lenne hozzá a 2004-ben Herbert Baxter Adams díjas(USA történész egyesület, a maga idejében elsősorban indoeurópai mibenlétet vizsgáló történészről elnevezett díja ) romániai régész Florin Curta, The making of the Slavs. History and archaeology of the lower Danube region. Cambridge, 2000 c. műve, amiben a régészeti eredmények felsorakoztatásával vonja kétségbe, hogy a kora középkori "szláv" térnyerésnek lett volna jelentős etnikai háttere és ajánl más olvasatot amit melegen fogadott az angolszász területen a szakma, de még orosz irányból is pozitívnak ítélték, míg a szláv etnikai eredet hiszemét ápoló kisállamok és csatolmányai vagy berzenkednek, vagy igyekeznek agyonhallgatni.

bloggerman77 2009.07.08. 08:38:57

@gastarbeiter:

légy erős:

Cirill és Metód korában, a 9. század közepén a mai Athén és Spárta egy SZLÁV falu volt, ez nem "rasszizmus", régészetileg tény.

Nézd meg a térképen, ezek a települések hol fekszenek a Balkán-félszigeten a mai,2. világháború után szláv-görög nyelvhatárhoz képest.

És végül, azért kezdtem Cirill és Metód apostolokkal a dolgot, mert ők a thesszalonikéi görög KISEBBSÉG tagjaiként születtek, és a bizánci császár azért küldte épen őket téríteni a morvák közé, mert beszéltek szlávul.

Egy szintén töriszakot, és ezen belül balkanisztikát végzett vasútbarát kommentelő. :))

bloggerman77 2009.07.08. 08:42:59

@roki:

roki meséld el a más olvasatot.

De a szláv urnatemetőket így sem tudod kivackolni Athén területéről.

A román barátod a saját népe etnogeneziséből próbálja kipucolni a szlávokat, kár, hogy az "őslatin" román nyelv szókészlete - szláv és albán.
Pech.

roki 2009.07.08. 08:45:52

@bloggerman77:
Más a nyelvi és más az etnikai szláv.

>>"És végül, azért kezdtem Cirill és Metód apostolokkal a dolgot, mert ők a thesszalonikéi görög KISEBBSÉG tagjaiként születtek, és a bizánci császár azért küldte épen őket téríteni a morvák közé, mert beszéltek szlávul."

Ami egyáltalán nem jelenti, hogy a "morvák" vagy bárkik a megtérítettek közül szláv etnikumúak lettek volna, csak az a biztos, hogy azon a nyelven térítették.;)))

roki 2009.07.08. 08:56:57

@bloggerman77:

Tudtommal az Y-kromoszóma alapján végzett népességgenetikai vizsgálatok sem mutatnak semmi olyasmit, ami alapján volna értelme etnikai szlávokról beszélni.

Az urnatemetkezés, feltéve, ha az jellemző melléklettel, általában kézzel formált lepénysütő formával, klebcivel társul, akkor korábban prekeresztény szláv etnikumot jelzőnek minősült.
Sok esetben mostanában elvitatják még a meglehetősen ritka(az avarkori temetők anyagának 2-5 %-a) urnatemetkezések esetén is,(pl. Curta), hogy azok csak szlávok lehettek volna.

gastarbeiter 2009.07.08. 08:57:17

@bloggerman77 @roki @Téglagyári Megálló
belefutottatok az előítéletes gondolkodás állította csapdájába: áltudományos érvekkel szemben próbáltok érvet és ellenérvet mondani, akár tudományosat is. De roki, hiába próbálsz történelmi irodalomra hivatkozni, Itt nem egy történelmi szakvita van kibontakozóban, hanem az irracionális naconaliszmus, megvetés és gyűlölet diskurzusa. A posztíró szavait is ha megnézzük, nem bizonyításon fáradozik, hanem az állítja, hogy "elhitették a világgal", azaz hazugok, és kretének. Hogy miért a magyarokat szólom le? Sajnos ismerem a "magyarokat". Állítom, hogy nincs Európában olyan ország, ahol a blogíróknak ilyen megjegyzéseket kellen tenniük, hogy a saját frusztrálságukat legyűrjék valahogy.

Az Építész 2009.07.08. 08:59:31

Nekem volt szerencsém a Desirókat az üzemben megtekinteni, még félkész állapotban. Tényleg alapos felújítást kaptak. Azért került ennyibe, mert a teljes kocsiszekrényt át kellett festeni, továbbá a vonatbefolyásoló berendezés sem két forint. A háborgók lecsillapítása végett. Még mindig jól jártunk és a MÁV jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy annyira válogasson. Ami a finanszírozási formát illeti, még mindig a megvásárlásban bízom. De lehet így a jó, nem vagyok gazdasági szakember. Akik becsmérlik a használt nyugati járműveket, amik idekerültek, azoknak elmondanám, hogy bármi, ami idejött, az magyar viszonylatban még mindig jónak számít. Tessék ezen elgondolkozni. Vagy utazzanak 40 éves "classic" Bhv-n. Vagy 50 éves UV villamosokon. A Desirók sorsa is aggaszt. A nyári menetrendben egyértelműen a Balaton északi partján a helyük. De a 142-es vonalra kihelyezni őket több, mint aggasztó. Egyrészt a pálya állapota elég gyenge, valamint sokkal több a rongáló. Félreértés ne essék, szeretném ha ott is legalább ilyen jó járművek lennének, de ehhez sok fejlesztésre volna még szükség. Meg jelentős vagyonvédelmi megelőző intézkedések bevezetésére. Igenis szükség van, főleg a budapesti elővárosi közlekedésben biztonsági őrökre a vonatokra. A kritikusabb helyekre és időszakokra (pl éjszakai járatok) legalább 2 fő kellene. De nem nyugdíjas, OKJ-s karatemesteri fokozattal bíró emberkék kellenének... Egyébként énmeg vasúti forrásokból azt hallottam, hogy az "új" Desirók a diósjenői vonalra kerülnek majd a nyári szezon után. Mondjuk a pálya ott is kritikán aluli...

bloggerman77 2009.07.08. 09:02:55

@roki:

gratulálok.

Tudtam mindjárt, hogy erre fut ki a dolog. "Honnét fúj a szél". Te is a sumérszittyás elmélet híve vagy.

Jó, tehát a morvák sem léteztek. Ezek szerint akkor tagadod a frank Oriens és Priwina és Kocil hercegségének Dunántúlon való létezését szintén a 9. sz-ban?

Ez nem tudomány, hanem soviniszta történeti revizionizmus, ami a Szittyakürt hasábjain elfér.

Kb. annyira hiteles a román úriember tanulmánya is, mint a suméros zakkantság.

Meséld már el, amikor a görög polgárháború után érkezett több ezer menekült Mo-ra, ezek a "görögök" miért tudtak gond nélkül kommunikálni más, Mo-on élő szláv etnikumú emberekkel??!! Talán mert nekik is szláv volt az anyanyelvük?! (macedon-bolgár!)

Részemről OFF befejzve, nehogy kimoderálódjunk;)

roki 2009.07.08. 09:03:03

@bloggerman77: "A román barátod a saját népe etnogeneziséből próbálja kipucolni a szlávokat, kár, hogy az "őslatin" román nyelv szókészlete - szláv és albán."

Nem próbálja kipucolni, hiszen az állítása az, hogy az Al-Duna vidékén egy szláv nyelvű, korai keresztények és megkereszteletlenek részvételével perifériális kultúra virágzott ki, csakhogy nem szláv etnikai alapon, hanem a térségbe szorult mindenféle töredék részvételével, amiben a valóban etnikai szláv csak elenyészően fordult elő.

roki 2009.07.08. 09:07:23

@bloggerman77:

Rendben, fejezzük be, tényleg inkább a vonat a téma, mint Tevan véletlen fordulata.

Curta és a történész szakma szláv kisállamokon kívüli része viszont nem osztja a mindenhol szlávok típusú megközelítést, pláne, hogy utóbbiakat nem támasztják alá a leletek.

bloggerman77 2009.07.08. 09:08:17

@roki:
hagyd már ezt a Y-kromoszómás sületlenséget, mert ez alapján mi magyarok SEMMIBEN nem különbözünk a szlovák, lengyel és nyugat-ukrán népességtől.

Utóbbiak pedig szlávok. Nem? De.

Ezt a marhaságot, hogy genetikai meg nyelvi szlávság.. ehh.. erre szót is kár vesztegetni.

Ez alapján csak az lenne "árja" szláv, aki a Visztula vidékén él, és szőke, kék szemű.

Pistike_ 2009.07.08. 09:17:12

@admiraL: van benne valami ... Azért mondjuk azoknak a gerincét is le kéne rúgni akik kidíszítik azokat a szép váci vonatokat ...

gastarbeiter 2009.07.08. 09:25:42

@roki: ez nem véletlen fordulat, hanem nyilvános térben közzétett tudatosan megfogalmazott nacionalista szólam, a lazaság és szakszerűség álarcában -pont ettől is kirívóan képmutató. A magam részéről nem az offot bojkottálom a továbbakaban, hanem a szerzőt. Nem olvasom többé ezt a blogot, sajnálom, hogy egy látszólag szakszerű újságíró elszólásából derül ki, hogy jobbnak gondolja magát a görögöknél, és a hiányos műveltéségét rosszízű nacionalizmussal pótolja.

roki 2009.07.08. 09:25:54

@bloggerman77:

>>"hagyd már ezt a Y-kromoszómás sületlenséget, mert ez alapján mi magyarok SEMMIBEN nem különbözünk a szlovák, lengyel és nyugat-ukrán népességtől.

Utóbbiak pedig szlávok. Nem? De."

Nyelvileg szlávok, ami nem azt jelenti, hogy az EU 19 haplotípus nagyságrendileg azonos arányából levont következtetést tekintve egymás rokonainak feltételezett népesség a szlávsága alapján lenne rokon, pláne, hogy a mutáció kialakulását kb. 30.000 évesre teszik.
A komoly problémát éppen az jelenti, hogy az indoeurópai nyelveket beszélők egy része zömmel EU 18 determinált, más része EU 19 determinált, a kettő mutáció pedig a fenti ~30.000 éve vált el.

Ilyen alapon pl. egy szlovák igen nagyon messze ál a csehtől és némettől, míg egy magyarhoz közel.
Ha hajlandó vagy végiggondolni a következményeket, akkor az fog kijönni belőle, hogy az IE nyelvrokonsági kör eltérő etnikumokon alakult ki.

toce 2009.07.08. 09:58:37

Jól értem, úgy veszünk vonatokat sokmillióért, hogy még nem tudjuk hol kéne őket járatni?

Gratulálok ez aztán tervezés...

Accept-HA 2009.07.08. 10:02:57

Amikor megjelentek a Desirók az egomi vonalon, kollégáimmal elhatároztuk, itt az ideje, hogy leállítsuk az autót és vonattal járjunk dolgozni .Olyan vonat kellett volna ami 1/2 6 körül beér. A menetrend szerint az első reggeli vonat 6:18-ra van Esztergomban.Szóval, felőlem hozhatják, használni nem fogom tudni, de jól mutat amint a dombok között megy :-)

v2peti 2009.07.08. 10:11:49

Szombathely-Kőszeg: Na ide tényleg nem ártana egy Desiro. De egyedül állna itt? Akkor a karbantartás-javítás kissé bonyolult lenne.

citrix 2009.07.08. 10:13:07

A MÁV-nak először is a pályák és a bizber állapotán kellene javítania,eltüntetni a lassújeleket.Még a csörgők vagy a szilik 100-130 km/h sebességét se lehet kihasználni a lepusztult pálya miatt.És nem valami lelkesítő 40-50 körüli max tempóval "utazni",már amikor nem áll (nem tudni miért) a vonat.Ugyanakkor a jegyek ára egyáltalán nem versenyképes a benzin árával,sőt.

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2009.07.08. 10:19:50

Ki az, akiben az itt hozzászólók közül nincs német, vagy szlovák, vagy horvát, szerb, olasz, román, francia, török vér?

Az én őseim tutira nem Árpáddal jöttek be, ettől még büszke vagyok a magyarságomra. Ahogy sok amerikai is büszke az amerikaiságára, pedig nem biztos, hogy indián.

A vonatoknak meg nagyon örülök. SZVSZ jó üzlet, csak féltem a vandáloktól.

jack o'neill 2009.07.08. 10:25:09

Zsír!
Örülök az új Tamponoknak! Mikor 2003-ban megjött az első, már akkor megszerettem ezt a típust. A pénzéért sokkal szívesebben utazik az ember egy ilyen vonaton mint a classic BHV-n, vagy a BY kocsikon. Egy hibája van. Ha meghal a klíma, akkor kész kemence.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.07.08. 10:25:20

Tényleg lehetne vidékre is tenni ilyeneket, csak szomorú lesz nézni őket szétfújkálva, összeverve, kigyújtva...

jack o'neill 2009.07.08. 10:30:46

@citrix: Teljesen egyetértek.

Szépek és jók az új járművek.
De ha már EU pénzből új járművet nem vehetünk (úgy tudom), akkor a pályára kéne sokkal többet áldozni. 90-es években ugye 160-as lett a hegyeshalmi vonal, erre most tele lassújelekkel.
Az is szép, hogy a vevő csalogató Dezsők szolgálatba állnak a 29-es vonalon a balatoni fordákkal, de milyen már a pálya állapota?

VacakBlogHu 2009.07.08. 10:41:47

Nem sokat szoktam vonatozni. De az a nyüves vonat sosem 40-50-el szokott szüttyögni! Vagy ha autóval megyek mellette, akkor is 90-100 amivel pariban tudok vele lenni. Egy mai görögöt elég megnézni, még csak nem is hasonlít a szobrokra. Ezt kimondani, meg nem rasszizmus, hanem őszinteség! A Desirok meg jópofák, az esztergomi vonalon utaztam rajtuk, teljes megelégedettséggel. Egyszer tavaly, egyszer idén és nem lett koszosabb ahogy én láttam :)

confused 2009.07.08. 11:00:08

Nem olyan bonyolult ez kérem!

"Azonban a Start nem megvásárolja a Desirókat, a finanszírozó Deutsche Leasing Hungária Kft.-től 20 éves időtartamra bérli."

Hang Ember 2009.07.08. 11:13:40

@newtehen: Mert a nagy székesfővárosban nem fújkálnak össze egy járművet se mi? Megint a főváros és agglomerációja központú gondolkodás... (Javíts ki ha tévedek, hozzáteszem nem akartam a lelkedbe gázolni, ha így van akkor ellátást kívánok)
Nyugodtan lehetne egy Desiro jellegű motorvonatot tenni a Hatvan-Somoskőújfalu vonalra is. Ami kb. 60-65 km-es szárnyvonal. Hetente többször utazom ezen a vonalon immár vagy tizennyolc éve. A mostani orosz csoda helyett szívesebben utaznának az emberek valami tisztességes vonaton, ilyen jegyárak mellett. Mondjuk abban igazad van, hogy lenne festékezés-firkálás stb... ezt aláírom. De ez eddig is volt, az újítások beveztésekor is aztán lecsengett. Mostanában az ezen a vonalon járó motorvonatokon inkább már csak néhány filces firkát látok. (Természetesen ez is több, mint elég). Én például - és még jónéhány utastársam - kifejezetten örülnénk egy ilyen kényelmes, gyors és modern motorvonatnak. Az más kérdés, hogy - citrix véleményét osztva - a pályával és az irányító-biztosító-jelző... stb. berendezésekkel is törődni kellene. Jóval többet törődni...

Nagyvakond 2009.07.08. 11:36:16

@The Hitman:
A most futó (kék) vagonok többsége lengyel gyártmány.

nynfus 2009.07.08. 11:44:08

Sok blogbejegyzést+kommenteket olvastam már, de ez eddig a legviccesebb ezzel a görög-szláv vitával (gastarbeiterrel komoly gondok vannak...). Mindenesetre sok bennük a török a 400 év megszállás miatt, az biztos.

A vonatokra visszatérve: szerintem pozitív, ha rájövünk végre, hogy messze vagyunk mégy Ny-Európától. Ilyen lehetőségeket dacból kihagyni nagy butaság lenne.
A buszok cseréjét viszont hazai forrásból kellene megoldani. Gazdaságélénkítő megoldásnak sem utolsó.

mav 2009.07.08. 12:07:16

Desirot a 142-esre? Ez ugye vicc? Az Esztergomi vonalon is fut néhány olyan aminek szét van firkálva az oldala, szét van repedve az üvege, a Lajosi vonalon szerintem 1 hét alatt miden fémet kilopnának belőle.
Amúgy hamár Lajosmizsére viszik akkor betétjáratként lehetne pörgetni őket Bp - Örkény között, nem kell Lajosmizsére üresen járatni, elég oda 2 óránként vonat

mav 2009.07.08. 12:11:28

Amúgy miért Pestre kerülnek mind?

Pl: Győr-Veszprém - Szfvár - Szekszárd közvetlen vonaltként is járhatna, így É-D-i tengely meglenne, Dunántúlról elérhető lenne egy átszállással az összes Dunántúli megye székhelye. Miért minden csak pestre megy?

Takacs666 2009.07.08. 12:22:48

Lajosmizsei vonalra akkor se tennék ilyen vonatokat ha ettől függene a vonal sorsa.Az első pár órában szét fogják firkálni őket az arrafelé lako kis csicskák hogy igy bizonyitsák mekkora királyok.

szoeroes · http://mizse.blog.hu 2009.07.08. 12:40:06

Én lajosmizseiként örülök az új vonatoknak. Ha a Lajosmizse-Kecskemét vonalra teszik őket, semmi bajuk nem lesz. Gondok Őrkény magasságában esélyesek. ha ott nem állna meg a vonat, nagy kitolás lenne az ottaniakkal, de a jelentős számú rongáló (fémgyűjtő) is bosszankodna rendesen. A BZ-k maradnak még azért?
Köszi!
mizse.blog.hu

charlie 2009.07.08. 13:23:17

@v2peti: Az egy szem 6312-es karbantartását is meg tudják oldani (de mondjuk az is járhatna arrafelé, ha lenne még egy-két darab belőle).

Akkor esetleg rakhatnának több dezsőt is ide és nem lenne ilyen gond. Járhatnának a 16 vagy 17-esen, amíg azt nem villamosítják. Vagy adják oda a kőszegi vonalat GySEVnek. Talán megcsinálná a hiányzó pár km-ert Kőszeg-Felsőlászló között és lenne kerülő Sopron-Szombathely között.

Mokele-Mbembe 2009.07.08. 13:27:04

Azt nem értem, Vác felé miért nem kerül szóba, hogy normális szerelvényt tegyenek?
Próbáltam rendes polgár módján tömegközlekedve bejárni Pestre, de amikor télen mínusz tizenöt fokban ültem a Nyugatiban a kék rettenetben, amiben a fűtésnek még a lehetősége sem volt beépítve, és balra kinézve láthattam a Desirót, amiben ugyanannyi pénzért ültek a jobb parton élő kiválasztottak, mint én, tele lett a hócipőm.

lastech 2009.07.08. 13:34:24

Én meg azt nem értem miért mondja a blogíró a görögökre, hogy lúzerebbek nálunk? Kellett a vonat megvették, nem kell már, eladják, amíg kellet féláron volt az övék. Itt biztos ledekkolnák valami járműjavítóban, aztán szép lassan alkatrésznek meg egyébnek (szigorúan belső használatra) elfogynának.

lastech 2009.07.08. 13:40:00

Ja igen: és biztos kiszámolták, hogy éri meg jobban... lízingelni a Deutsche-től vagy megvenni és eladni aztán ;)

lápi lidérc 2009.07.08. 13:47:13

Érdekelne erősen, hogy 1 évbe hogy fér bele 12-14 ezer üzemóra, mivel felénk egy átlagos évben olyan 8760 óra van, és ekkor a járgányoknak napi 24 órában kellett volna menniük, ami meg elég valószínűtlen.

Gondolom, van az minimum 4-5 év is, átlagos használattal számolva.

lápi lidérc 2009.07.08. 13:49:34

@tutuka:
Teljesen. Igaz, keveredtek az ott élő ógörögökkel, de genetikailag bizony szlávok a mai görögök, a nyelv amennyire-annyira sikerült átvételén kívül elég kevés közük van az ógörögökhöz.

bloggerman77 2009.07.08. 14:02:53

@Nagyvakond:

mármint a mostani kék kocsik nagy része LENGYEL gyártmány??!!

Győrben meg Dunakeszin 'kissé' idegesek lennének ezt olvasva...

BJani 2009.07.08. 15:32:20

@lápi lidérc: egyetértek (lásd fenn korábbi kommentemet, ami elbújik a sok ide nem való komment között).

Badenfahrt 2009.07.08. 15:44:52

Nem egész egy év alatt 12-14000 üzemóra, 4-500.000 km. Tehát napi kb. 35 üzemóra, 1250 km. Nem túl sok egy kicsit?

pollio 2009.07.08. 15:46:43

Gyerekek, elsősorban töriszakosok! Szerintetek akkor Cipruson meg Krétán is jugoszlávok laknak? Mert nekem úgy tűnt, ugyanazt a nyelvet beszélik, mint az Athéniek, Thesszalonikiaiak, vagy Ioanninaiak...Nem beszélva a szigetekről, vagy Magna Greciáról (a görögök az antik időkben telepedtek le ott, ma Olaszország Reggio Calabria tartományában található), a Pontus-i görögségről (Samsun, Trabzon és környéke, ma Törökország), Smirna/Izmir, vagy Constantinopoli/Istanbul görögjeiről, akik mind ugyanannak a nyelvnek a dialektusait beszélik. Ők is délszlávok? Voltatok már Görögországban? Sőt, éltetek már Görögországban? Eiste malakas!

Káposztakukac 2009.07.08. 16:07:29

@Badenfahrt: szerintem azért egy évnél többet használták ezeket.

pollio 2009.07.08. 16:18:27

@bloggerman77:

"Meséld már el, amikor a görög polgárháború után érkezett több ezer menekült Mo-ra, ezek a "görögök" miért tudtak gond nélkül kommunikálni más, Mo-on élő szláv etnikumú emberekkel??!! Talán mert nekik is szláv volt az anyanyelvük?! (macedon-bolgár!)"

Talán mert keményvonalas kommunisták voltak (az 50-es évek Magyaqrországán ezért kaptak menedékjogot), és megtanultak oroszul? Nézz utána, ki volt Nikosz Beloiannisz, akiről a Fejér-megyei település a nevét kapta!

Megaztán az én dédnagyanyámnak is szláv (konkrétan szerb) volt az anyanyelve, mégsm tartom magam szerbnek, magyarnak tartom magam.

A Fekete-tengeri görögségből amúgy sokan élnek a volt Szovjetunió területén, ma Ukrajnában, a Krím-félszigeten, Szevasztopol, Mariupol, stb...Ők pl. anyanyelvi szinten beszélnek oroszul (sokadik generáció ott él), mégis görögnek tartják magukat. Amúgy sok országban van olyan város, aminek neve "-pol"-ra végződik. Ezeket görög kereskedő telepesek alapították az ókorban, és a végződés a görög "polis"="város" szóból ered. Pl Nápoly=Nea Poli=Újváros. Konstantinápoly=Constantinopoli=Nagy Konstantin (római császár) városa. stb...

Az Építész 2009.07.08. 16:59:42

@Nagyvakond:

azért ne feledkezzünk meg a jelentős német bautzeni típusú kocsikról sem. legalább annyi van, mint lengyelből, győriből már alig van, meg a dunakeszisekből van még sok (pl Bp (ex Ap), By, Bhv)

Az Építész 2009.07.08. 17:08:36

@Mokele-Mbembe:

A váci oldal esetében miért feledkezel meg a BDV illetve BVh motorvonatokról? Az első tárcsafékes motorvonatok voltak, gumirugózással, elektromechanikus toló-lengőajtókkal. Mai napig a Duna keleti oldalán a legkorszerűbbek (elővárosi forgalomban), bármily hihetetlen. Bár félmegoldás, de ott vannak a posta Bhv-k is. Na igaz, komfortemelkedést nem hozott... De ha lehet hinni a terveknek, akkor a FLIRT flotta bővülésével kerülnek majd oda új motorvonatok zónázó fordákra. Betétjáratként BDV-k maradnak. Nem értem a MÁV döntését, ennyi erővel a ceglédi vonalra is tehetné a FLIRT-eket, mivel ezen utaznak a legtöbben, itt termelné ki leghamarabb az árát. A BDVmot típusú vonatokra ráférne már egy emelt szintű főjavítás, többek között a klímaberendezés jelentős javulást eredményezne. Reméljük hamarosan rájuk kerül a sor... Szóval csak győzd kivárni! :)

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2009.07.08. 17:27:20

@Az Építész:

Talán éppen azért nem Cegléd felé mennek, mert ott annyi az utas, hogy triplán kéne járatni a Flirtöket, ami meg nem volna gazdaságos.

ti

navigare necesse est 2009.07.08. 18:11:30

"...csak Görögország kreténebb hazánknál, és ez alighanem igaz a nemzeti vasúttársaságokra is. Viszont a görögök elhitették a világgal, hogy ők Homérosz és Periklész népének leszármazottai (pedig antropológiailag sokkal inkább derék délszláv törzsek), így 2004-ben olimpiát rendezhettek."
Te honnan veszed magadnak a bátorságot, hogy bárkinek a hazáját lekreténezd, vagy származáselmélet alapján ítéld meg, jogosult-e olimpia rendezésére? Egyáltalán beszélsz, írsz, olvasol görögül? A Völkischer Beobachternél vagy a Der Stürmernél lenne a helyed, 1934-ben! Moderáld ki nyugodtan ezt a hozzászólásomat is, elég ha Te tudod, hogy sürgôsen más elfoglaltságot kellene keresned!

Az Építész 2009.07.08. 18:12:33

@erminavet:

1 db 4 részes FLIRT adatai: 211 ülőhely, 120t szolgálati tömeg, max. 150 t

1 db ingavonat adatai (V43+6Bhv+BDt): szolgálati tömeg: 80t+35tx6+35t=325t, max: 80t+40tx6+43t=363t, ülőhelyek száma: 79x6+52=526

tehát: 2 db FLIRT esetén 422 ülőhelyünk van és max 300tonnát cipelünk magunkkal.

104-gyel kevesebb ülőhelyünk van. De 63 tonnával kevesebbet viszünk, és az is egyenletesebben oszlik el. Lényeg a lényeg, ülőhelyek tekintetében a posta bhv szerelvény győz. Azonban ha belevesszük azt, hogy a posta bhv-n mekkora hely van és mekkora a FLIRT-en, akkor már nem csodálkozunk a százzal több ülőhelyen. Állóhelyeket figyelembe véve azért csökkenhet az ingavonat előnye. A FLIRT előnye még a visszatápláló fékezés is, de ettől nem kell hasraesni, nem világmegváltó dolog, tizen valahány százalék visszatermelés már jónak számít. Az energiafogyasztásban a mozgó tömegek számítanak leginkább ebben az esetben. A motorvonatok (nem csak a FLIRT) előnye a sokszori kigyorsítás-megállás esetén jelentkezik igazán. (Ezt csak a kevésbé jártas olvasók kedvéért írtam bele.) Szóval igazából nehéz kijelenteni kinek melyik jobb, a komfortért feláldozott ülőhelyek, vagy az ülőhelyekért feláldozott komfort. Mindenesetre számomra a Bhv-val 100 km (pont ennyit vagyok néha kénytelen utazni vele) megtétele már kényelmetlen. Döntse el mindenki kinek mi a jobb. Végszóra, igazad lehet, hogy csúcsidőben lehetnének kapacitásproblémák, de viszont a napi forgalom ingadozást könnyebben le lehetne követni a motorvonatokkal (pár perc az össze és szétkapcsolódás). Míg ingavonatot napközben nemigen bontanak meg, csak ha nagyon muszály. Felesleges kapacitást viszünk, felesleges tonnákat, felesleges megajoule-ok mennek kárba. Kihasználhatnák az új pálya magasabb sebességét is (Albertirsa-Szolnok), továbbá jelentősebb zajcsökkenést is elérhetnénk (különösen fontos ez, ahol ilyen sűrű a vonatközlekedés, bár ez a váci vonalra is elmondható). Nem okoskodni akartam, csak számszerűsítettem valamennyire a dolgokat. Jó cikkeket írsz, folyamatosan nyomonkövetem őket. Jó, hogy van valaki, aki ebben a témában is friss híreket közöl. Így tovább!

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2009.07.08. 19:06:30

@navigare necesse est:

Nem lehet, hogy te egy szerencsétlen idióta vagy, akiből egyszerűen hiányzik a felnőtt homo sapiensek azon tulajdonsága, hogy fel tudják mérni, mit mennyire kell komolyan venni? He?

ti

navigare necesse est 2009.07.09. 11:11:18

@erminavet: De, lehet. Nem gondoltam, hogy ez egy vicclap. Ha az, elég hülye vicceid vannak. Ha meg nem az, a nem komolyan veendôket ezentúl szedd kurzívval (Ez nem egy szitokszó, hanem a dôlt betû nyomdai neve - mielôtt megsértôdnél!), hogy a magamfajta halmozottan hátrányos helyzetû és komoly szellemi kihívásokkal küzdô nyomingerek is tudjanak tájékozódni. Amúgy Te a villanykaron az elektrosokk demonstrációkon voltál önkéntes, az ártott meg a buksidban lévô sejthalmaznak?
Volt egy régi vicc: Hogyan fokozzuk azt a jelzôt, hogy hülye? Válasz: postás, vasutas. Legfelsô fok: @erminavet! Na ezért nem vesznek be Téged a Vasúthoz.

kondi2005 2009.07.09. 20:16:43

na nee...
hülye, hülyébb, leghülyébb, rendőr, postás, vasutas.

Leijon 2009.07.11. 22:01:04

Hát nem tudom hol éltek de itt Csaba környékén szinte az összes vonat fujka és vandál mentes mert ITT jobban TUDNAK az emberek VIGYÁZNI a dolgaikra...vagy nem is tudom miben rejlik ez... de abban tuti biztos vagyok: Pesten sokkal több rongálás történik mint vidéken.

Az Építész 2009.07.11. 22:15:36

@SzarkaTarkaFarka:

A békéscsabai gyorsvonatokkal én is szoktam menni (min. heti 2x). A tisztasággal és állapotával eddig mindig meg voltam elégedve. Jah és pici luxus a MÁV-tól: víz, szappan és olykor papirtörülköző a mosdóban. A pesti kiemelkedő rongálásban is egyet értek. Vidéki ember mindig kevesebbet kap, de mégis megbecsüli jobban azt.

Novohrad 2009.07.12. 17:33:04

@Hang Ember (Relytő Lyenő ralyongó): Igen. Teljes mértékben igazad van. Ám azt hozzáfűzném, hogy a Hatvan-Somoskőújfalu nem mellékvonal (annak ellenére sem, hogy az állapotok ezt idézik, ezekkel az orosz szörnyűségekkel). Ez a vonal volt a MÁV legelső vonala megalakulása után és fővonalként üzemelt (és üzemel azóta is 81-es számmal). Továbbá nem csak Somoskőújfaluig tartanak a sínek, hanem tovább Szlovákiába a 14 km-es 164-es vonalon (ami a magyar 81-es fővonal folytatása) Fülekig, ahol a 160-as szlovák fővonalba (Kassa-Zólyom) csatlakozik, ami az egyik legnagyobb forgalmú szlovák vonal. Így nem csoda, hogy a 81-es korábban nagy nemzetközi forgalmat bonyolított le (nem egyszer közel ezerfős utasszámmal vonatonként).

köki 2009.07.25. 11:53:58

@Az Építész:
"Akik becsmérlik a használt nyugati járműveket, amik idekerültek, azoknak elmondanám, hogy bármi, ami idejött, az magyar viszonylatban még mindig jónak számít. Tessék ezen elgondolkozni. "

Ennek némileg ellentmond a német használt kocsik ügye. :-) Ezekkel a csodálatos kocsikkal eljutottunk oda, hogy az ilyen kocsikból összeállított szerelvény esetén a mozdonyt is kötelező fékezni. Hurrá. :(

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2009.07.27. 08:16:50

@köki:

Nem tudom, hogy szándékosan, vagy nem, de úgy tűnik, félreértetted, hogy miről van szó.

Attól még, hogy a Halbik bizonyos műszaki megoldásai valóban nem a legkorszerűbbek, az utasok számára kiemelkedő színvonaljavulást hoztak.

ti

köki 2009.07.31. 08:09:49

@erminavet:
Elképzelhető, hogy elbeszélünk egymás mellett. De nem hiszem, hogy félre értettelek volna.
Ezzel együtt - a magam részéről - a szinvonalba belesorolom a biztonságot is. Lehet, hogy kényelmesebb, dizájnosabb ... mittudom én (nem utaztam rajta), de .... merem remélni, hogy vagy annyira tájékozott a dologban, hogy érted. És azt is őszintén remélem, hogy nem egy baleset fogja majd világossá tenni, hogy miről beszélek.
(Ha mégsem tudod miről van konkrétan szó, magánban szívesen állok rendelkezésedre.)
süti beállítások módosítása