Kötött pálya

vasút, városi közlekedés, út, térkép, utazás - erminavet (Tevan Imre)

Magyar vasút ma

1 város, 1 villamos

Utazás Transzibériába

MD, a mi motorvonatunk

Vasutasok dolgoznak

Friss topikok

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

2009.12.09. 12:00 erminavet

Megmenekül a balatonfenyvesi kisvasút is

A kisvasút.hu, a Kisvasutak Baráti Körének honlapja úgy tudja, nem szűnik meg szombaton a közlekedés a Balatonfenyves-Somogyszentpál keskenynyomközű vasútvonalon sem, vagyis a „29 és fél” szakaszt tartalmazó halállista a tegnapi rövidülés után ismét kurtább lett.

A kisvasút – a MÁV többi 760 milliméteres vonalával, tehát a nyírvidéki és a kecskeméti hálózattal együtt – tegnapig szerepelt azon a listán, ahol december 13-án megszűnik a személyszállítás.

Pedig ha valahol, akkor a Balaton partján van értelme egy turisztikai attrakciónak számító kisvonatnak. Más kérdés, hogy azt nem feltétlenül a lomha, a piacra érzéketlen, béna és hatalmas MÁV-nak kell üzemeltetnie.

A döntéshozóknak azonban húsz év alatt sem sikerült megoldást találniuk az értelmes hasznosításra, sőt a reformnak hazudott, Hónig–Antali-féle sunyi vasútrombolás elemeként most be akarták csukni. Hiába alakult civil, önkormányzati kezdeményezésre egy szervezet az üzemeltetésre (Balaton-Boronka Közhasznú Kft.), a 39-es vasútvonal tegnapig a halállistán szerepelt.

Márpedig, ha egyszer leállnak a vonatok, félő, hogy mire az új kft. képes lesz a működtetésre, már nem sikerül az újraindítás. Éppen ezért született most az a döntés, hogy a fenyvesi kisvonat kegyelmet kap, a szaktárca szombat után is megrendeli a szolgáltatást, ídőt adva ezzel a helyi erőknek a vonal megmentésére.

14 komment · 1 trackback

Címkék: politika vasút kisvasút mellékvonal dél dunántúl


A bejegyzés trackback címe:

https://kotottpalya.blog.hu/api/trackback/id/tr841585564

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ilyen volt az utolsó Esztergom-Komárom járat 2009.12.13. 12:21:06

Páni Ádám kollégánk belevetette magát a szombat esti vasúttörténeti eseményekbe – ismert: a közlekedési minisztérium számos helyen nem rendelt meg a MÁV-tól vasúti szolgálatást, így sok helyen megszűnik a vasút. Nézzük, mik történtek vele az utol...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2009.12.09. 12:53:14

Én drukkolok nekik. Van egy szép Balatonunk, kéne csalogatni a turistát.

ampelmann 2009.12.09. 13:20:06

Ezek valodi gyongyszemei a turizmusnak. Egy kulfoldinek fingja nincs milyen is egy ilyen kis erdei vonaton zakatolni mondjuk Almamelleken, vagy Borzsonyben! En imadom!

jancsika1234 2009.12.09. 13:23:15

nyáron kihagytam "majd jövőre" felkiáltással, örülök, ha ez tényleg megtörténhet még:)

kispufi 2009.12.09. 14:34:11

Nem is tudtam, hogy a MÁV üzemelteti, bár meglátszik, mert a tájhoz, lehetőségekhez képest elég puritán vonal, én tavaly nyáron jártam rajta. A balatoni-somogyi kisvasút egyéb, korábban meglévő ágait meg már így is lepusztították (Csisztapuszta, Táska). Amúgy Börzsönyben is helyi civilek csinálják, kitűnően, ott ráadásul nem is az utolsó pillanatban mentették meg a vonalakat, hanem újjáélsztették, gondolok itt Nagybörzsöny-Nagyirtásra főleg, ahol ráadásul már Szob és Márianosztra között is újraindult a közlekedés, és elnézve az elszánást, szerintem idővel össze is fog érni a két vonal, hajrá.

papugaja 2009.12.09. 15:55:47

Én meg terveztem, hogy bejárom a Kecskemét - Bugac - Majsa vonalat a gyerökkel, de ebből se lesz már semmi...

papugaja 2009.12.09. 15:58:03

@kispufi:
Fantázia: Nagyirtáspuszta-Hamuház?

sütöde 2009.12.11. 13:10:44

@papugaja: Én nem voltam ilyen barbár a gyerekeimmel. Az egész családot elvittem Bugacra, Kiskőrösre !!
A gyávaság sugárzik belőletek,féltek megmutatni HAZÁNK értékeit az utódoknak. Bezzeg akkor örültetek amikor az osztályfőnök titeket vitt kirándulni .

sütöde 2009.12.11. 13:13:45

@papugaja: Nézd meg a térképet mielőtt ökörséget írsz .

sütöde 2009.12.11. 13:21:14

A bugaci kisvasút Európában egyedülálló természeti környezetben található ,sok kül.és belf. vasútbarát és turista örömére. Aki ezt megszünteti az nem a Magyar emberek és nem a Magyar Állam érdekét képviseli. !!!

papugaja 2009.12.11. 21:47:51

@sütöde: Én vagyok a barbár, meg a gyáva, mert jövőre lesz akkora a lányom, hogy elvihetem egy ekkora vonatozásra de addigra megszűnik a vonal?
Süt belőled a rosszindulat, mit magyarkodsz itt te szerencsétlen?

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2009.12.12. 12:11:58

Mindenhol máshol van benne fantázia, nálunk nincs... Országunknak nincs sok nevezetessége (mondjuk Itáliához, Franciaországhoz, de pl. svájchoz képest sem), amitől csődülne a külföldi turista; épp ezért kellene azt a keveset megtartani. Vagy mondjuk az egyik legeladhatóbb városunkat, Egert tisztességes menetrenddel és útidővel kiszolgálni.

jermann.blog.hu/2009/12/12/egy_parbaj_negy_aldozat

vagtomek 2009.12.13. 00:09:12

Egyik szemem sír, a másik meg nevet. Vasútbarátként örülök, hogy van ahol belátták, semmi értelme a bezárásnak. Ugyanakkor a Komárom- Székesfehérvár vonal bezárása - kisbéri lévén - személyesen is érint. "2007-ben bezárták a Tatabánya - Pápa vonalat, most az észak-déli folyosót is zárójelbe tették. Kisbér tehát 2010-re vasúti közlekedés nélkül marad. Önmagában már ez is szégyen, azonban - mint mindig -az ördög a részletekben rejlik. Keleti György, a térség -tán mondani sem kell - szocialista képviselője egyik alkalommal azt nyilatkozta, a bezárás ellen nincsenek érvei. A minisztérium honlapján megjelenő vonatpótló buszok megrendelése táblázatba pofátlanul bevésték, hogy 2 pár közvetlen jáart már létezik Komárom és Székesfehérvár között - buszról beszélek - jóllehet 2009 december 13-ig nem létezett közvetlen buszjárat a két város között! Most lesz, de nézzétek meg, milyen! Komáromból reggel 8-kor jössz el, vagy délután fél 4-kor. A kettő között néma csend... Az egyik buszpótlás Tatabánya felé megy, ott két óra várakozás után tudsz továbbutazni Fehérvár felé. Ha ez sem elég, mehetsz Pest felé is... Komoly, felajánlja! Komárom - Bp. Árpád-híd, aztán fél órád van átérni a Népligetbe, mert 20:00-kor indul a busz Fehérvárra! 4 órás út, a költség meg a sokszorosa! Ez ám a pótlás! a meg nem tetszik, mehetsz gyalog, vagy stoppal, vagy ha szerencséd van és van autód, akkor azzal...
Magyarország 2009... Szégyen!

sütöde 2009.12.13. 09:55:55

@vagtomek: Nagyon szerényen fogalmaztál. Magyarországot jelenleg p......ok zsarolják! láthatod ,mégsem volt elég tiltakozás,minden birka behódol egy pulinak. A volán bezzeg nem szünteti meg járatait Győr...stb. felől Bp.-re ahogy a miniszter mondta.
Az embereken múlik, mi lesz.?!?!

dpcs 2009.12.13. 12:43:17

@vagtomek: Gyakran utazok Székesfehérvárról Szlovákiába. Akár többet nem is kéne mondanom.
Kiegészítem még annyival, hogy az első vonatról még minden vonatot el lehetett érni az ország belseje felé (a korareggeli Komárom-Érsekújvár vonat elérésével) valamint visszafelé is kényelmesen vissza lehetett jönni (bár viszonylag korán, 8-kor eljött az utolsó vonat Fehérvár felé.)
Most meg az első busszal már pont nem lehet elérni a jó csatlakozásokat, az utolsó (!) meg egyszerűen tökéletesen használhatatlan.
süti beállítások módosítása