Kötött pálya

vasút, városi közlekedés, út, térkép, utazás - erminavet (Tevan Imre)

Magyar vasút ma

1 város, 1 villamos

Utazás Transzibériába

MD, a mi motorvonatunk

Vasutasok dolgoznak

Friss topikok

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

2010.01.22. 17:00 erminavet

Ilyen lesz a MÁV új mozdonya

Nagyon sokszor írt már az Index és a Kötött pálya is az új Traxx mozdonyokról, amelyekből 25-öt vásárol a MÁV (ugyanekkora mennyiségre van még opciója). A gazdasági válság miatt ugyanis nehezen jött össze a járművek finanszírozása, az erről szóló tender egy évvel később zárult, mint a kanadai-német Bombardier termékét kiválasztó eredeti közbeszerzés.

Az összesen 80 millió euróba kerülő huszonöt Traxx P 160 AC most azért kerül szóba, mert még nem mutattuk be a hiteles és hivatalos képet a MÁV-os gép színtervéről. Most viszont a gyártó és a majdani üzemeltető MÁV Trakció nyilvánosságra hozta. Íme, a tervek szerint így fog kinézni, az első példány bő egy év múlva jön.

Tevan Imre: trakcio traxx foto big

238 komment

Címkék: fotó vasút bombardier traxx


A bejegyzés trackback címe:

https://kotottpalya.blog.hu/api/trackback/id/tr501693270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nymus 2010.01.22. 18:14:56

Mert van olyan erzesem, hogy ez a foto nem nalunk keszult?

1116001 2010.01.22. 18:17:05

Oldaláról azt a csíkot és feliratot leszedném. Egyrészt kitudja jövőre hogyan szervezik át x-edjére a MÁV-ot.
Szerintem sima fehér logo jobban illene oda, mint a Taurusoknál.

tengoo 2010.01.22. 18:17:55

akár hogy is nézem minden oldalról irtózatosan randa..

krumpliszsák 2010.01.22. 18:35:45

@Nymus:

Ha elolvasod a szöveget akkor megtudod, hogy ez csak egy színterv. Magyarul fogtak egy külföldön igázó vasat és egy program segítségével ráadták a honi kosztümöt amit szánnak neki. Örülök, hogy segíthettem.:)

krumpliszsák 2010.01.22. 18:37:30

Szerintem brutálisan szép. Magyarul csúnya de szép. Na és ami belül van.... szegény gigantok közül biztosan átlép pár az örök hézagmentes 54kilós mezőkre.

==T== 2010.01.22. 18:37:47

Miért nem Taurus? Kinek volt ez buli?

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.01.22. 18:43:47

@krumpliszsák: A Gigantok nem valószínű, főleg, mivel erősebbek a TRAXX-nál.

A Szilik inkább. Főleg, ha egyszer jönnek az emeletes kocsik.

2010.01.22. 18:47:09

Kicsit zavaró az a nagy sötétkékség az oldalán, de legalább így könnyebben lehet Werberlokká átragasztgatni.

@krumpliszsák:
Hu, remélem, nem a Gigantok, inkább pár Szili...

@==T==:
zárójelben: (jogos...) - bár örüljünk ami van helyettük. Inkább egy Traxx, mint harminc (ócska és újítandó) Szili.

WinG 2010.01.22. 18:47:12

ja, már csak az kéne, hogy legyenek olyan pályák is, ahol ki vannak használva...

Aladár69 2010.01.22. 18:48:50

egyet kell értenem tengoo-val: baromi rondán néz ki szerencsétlen mozdony. Nem egy Pininfarina design, az biztos )

Cs-T 2010.01.22. 18:49:53

Egy MÁV belső dolgozótól tudom, (akár pletyka is lehet) hogy ez gyengébb, az éves üzemeltetési költsége nagyjából egyforma, technikailag jóval butább sajnos, és mindemellett picivel drágább, mint a taurus:)
Az, hogy ez nekünk mégis miért jó, abból mi nem kapunk semmit :p

Ibigoo · http://indafoto.hu/ibigoo 2010.01.22. 18:53:33

Nekem sem tetszik a festés és arra is kíváncsi vagyok hol lesznek rajta a pályaszámok. Egyébként meg éljen az egységesítés :/

Qtya22 2010.01.22. 18:54:32

Én egyébként azt nem értem, hogy miért csak most hozták nyilvánosságra, amikor már Novemberben megjelent a kép:

www.skyscrapercity.com/showpost.php?p=46877645&postcount=1555

www.zelpage.cz/zpravy/7478

Egyébként pedig azt nem értem, hogy miért a P 160 AC, amikor a P 160 AC2, a Wiki szerint is egy fejlettebb változat... Ellenben a cseh honlap azt írja, hogy AC2-eseket vesz a MÁV. Most akkor mi van?

Sebi. 2010.01.22. 18:57:05

úgy néz ki mint egy V63-s

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.01.22. 18:57:19

le van nyírva a fű. szép. ez a kék folt viszont elég randa.

mystery 2010.01.22. 19:00:37

minekveszünk mozdonyt, amikor ugyis 52@R a pálya és ugyanugy 30al fog tépni???....

sanyix 2010.01.22. 19:04:48

@krumpliszsák: be is baszna ha a jó erős 30 éves mozdonyokat cserélnék a jó régi elavult 40 évesek helyett (v43)

sanyix 2010.01.22. 19:05:58

Amúgy nem gondolkoztak rajta hogy kicsit döntöttebb orrésszel mennyire lehetne csökkenteni nagy sebességnél a légellenállást, és ezzel az energiafelhasználást?

TAXI 2010.01.22. 19:11:01

Inkább pályafejlesztésre kellene költeni azt a 80 millió eurót...

adrfst 2010.01.22. 19:13:41

Biztos sokat agyaltak ezen a festésen. Látszik, hogy dizájnerek hada dolgott, hogy megtalálja ezt az egyszerű és egyben forradalmi színvilágot.
Amúgy ez nem egy V63-as?

sbarrett 2010.01.22. 19:14:59

850 millió Ft egy db mozdonyért?
Ici-picit gyanús a dolog...

flimo13 2010.01.22. 19:17:35

Jól néz ki, de gondolom a 25-ös opció helyett kiírnak egy új tendert, amin nyer egy harmadik..

Amúgy ÖBB Trakció van? Vagy csak nálunk divat 25 céget csinálni?

elég.volt 2010.01.22. 19:20:37

Francba a ronda szögletes ICE-vel, ez szép, áramvonalas. Pont olyan ronda szögletes tuskó mint gaskó istván. Lúzerország, lúzermozdony, lúzervasút.

fess 2010.01.22. 19:20:44

inkább kocsikat vennének,mint mozdonyt

Marcuska 2010.01.22. 19:21:16

Hát ez elég fos lett, már 15 évvel ezelőtt is szarul nézne ki...

Manóvezér 2010.01.22. 19:26:54

Nem rossz a színterv.Ha kapna MÁV "Taurusos"színezést,egészen elegáns lenne.

asdf 2010.01.22. 19:28:56

Rettenetesen ronda. Nem a festes (az sem szep), de maga a mozdony valami borzalom. 15-20 eve is szebbet es aramvonalasabbat csinaltak mar. Ha valaki azt mondja, hogy 1992-es cumo, siman elhinnem...

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.01.22. 19:31:52

úgyis bezárják a vonalakat akkor meg minek mozdony

gramercy 2010.01.22. 19:34:32

semmi értelmük, sőt rettenetes pazarlás állami pénzt új villanymozdonyokra költeni

egyfelől a személyvonatokat mihamarabb motorvonatokra kell cserélni, másfelől a meglévő gigant+szili+tau állomány elégséges a fennmaradó ic-gyors vontatására

a tehervontatást meg piaci alapon kell megoldani

ebből a pénzből lehetett volna még 10 flirt-öt rendelni, így a pénz egy része is magyarországon maradhatott volna

személyvonatok - motorvonat
ec - verseny, másvnak nincs helye
ic, gyors - elég a jelenlegi mozdonyállomány

tehervontatás - piac megoldja

hiba

Kenneth 2010.01.22. 19:36:40

én meg azt nem értem mi a faszért nem magyar mérnökök tervezik és gyártatják egy kurva magyar gyárban?
mmméééééé?

MisiMisi 2010.01.22. 19:37:51

Szerintem az alabbi cikkben a szinterv sokkal szebb:

index.hu/gazdasag/magyar/2009/11/23/fizethet_a_mav_az_uj_mozdonyaiert/

világosabb, nem olyan morcos, és nem olyan fantáziátlan mint a mostani... a máv trakció felirat, pedig felesleges.

gramercy 2010.01.22. 19:38:38

@Kenneth: mert nem értenek hozzá, a szili külföldi licenc volt már akkor is, a gigant meg egy rakás szar

gramercy 2010.01.22. 19:42:15

@gramercy: ha mindenképp a "magyar"ra akod kihegyezni, akkor motovonatot kellett volna venni...

Konnel 2010.01.22. 19:44:14

@flimo13:

ÖBB-Holding AG (a holding company which gives a strategic overview of the railway)

* ÖBB-Dienstleistungs GmbH
* ÖBB-Infrastruktur Bau AG (Infrastructure planning, management, and construction)
o Brenner Eisenbahn GmbH
o ÖBB-Immobilienmanagement GmbH
* ÖBB-Infrastruktur Betrieb AG (Maintenance of railway lines, stations, and infrastructure)
* ÖBB-Personenverkehr AG (Passenger transport)
* Rail Cargo Austria AG (Freight transport)

Subsidiary companies of ÖBB-Personenverkehr AG and Rail Cargo Austria AG are:

* ÖBB-Traktion GmbH (provision of locomotives)
* ÖBB-Technische Services GmbH (technical services)

2010.01.22. 19:47:24

ez egy olyan gagyi photoshop-os munka hogy még az első egyeztetésre sem merném kitenni egy megbízó elé..

szerintem valaki poénból csinálta, s ez a lusta "bombárgyié" ráharapott...

tuti nem ilyen lesz a végleges színezés!
egy részt ez ronda, másrészt lesz addig egy választás, új MÁV vezetés.. majd valamelyik fejes asszonykája otthon vacsinál választ egyet ami neki tetszik
(Ahogy ez a kis magyar megrendelői világban lenni szokott! :-)

amúgy ha már színterv.. miért lettek a villlany motorvonatok pirosak?

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2010.01.22. 19:48:29

@gramercy:
A Transelektro mondjuk akár esélyes is lehetett volna, ha nem viszi csődbe a _magyar_ holding _magyar_ tulajdonosa...

tököbökiiiiii 2010.01.22. 19:49:49

Ezt a sok ízlésficamost. Semmi design ? Nem elég, hogy ronda, maga szerkezet, de olyan elbaszott színei vannak, hogy a papagály is megrémülne tőle. Ez sajnos nem színterv, ezek a MÁV színei. (a RAL színkártya 5009 kék, 7038 szürke, 1018 sárga, 9005 fekete immár a franc tudja hány éve). Ebből is látszik, hogy nem akar a MÁV megújulni. A kéket például jobban el tudnám viselni tuskó gaskó szeme alatt, ott lenne a helye.

bodecsabi 2010.01.22. 19:56:34

Lesz akkor még önálló Trakció?

FeroxX 2010.01.22. 19:56:35

sztem nincs vele semmi gond, a legtöbb mozdonyt amúgy sem a szépségéért szeretjük :) amúgy meg V63 és M61 (RIP) rulz !

Konnel 2010.01.22. 19:57:56

@Kenneth:

Milyen magyar mérnökök milyen magyar gyárban? Még a szilit is külföldi licensz alapján gyártotta a Ganz.

Annyira unalmas már minden kurva beszerzésnél újra meg újra ez a szöveg ez a "miért nem mi gyártjuk szöveg".
Nincs már szocializmus, ha valaki lát fantáziát abban, hogy Magyarországon járműgyárat csináljon, akkor majd megcsinálja piaci alapon, a saját tőkéjét kockáztatva.
Vagy a világnak szerinted úgy kéne működnie, hogy zárjuk le a határokat és mindenki gyártson mindent magának? Nem is lenne nagy pénzpocsékolás.
Van elképzelésed arról, hogy mennyibe kerül egy mozdonyt kifejleszteni? Arról nem is beszélve, hogy mennyivel többe kerülne kis széeriákat gyártani, csak magunknak.

A szocializmus idején azért voltak itt nagy kapacitású gyárak, mert a KGST-ben le volt osztva, hogy ki mit gyárt. A Ganznak, az Ikarusnak meg a többi nagy magyar gyárnak a KGST biztosította fix piacot és ezzel a fix bevételt. Lehet még siránkozni tizen-huszon éven keresztül, hogy miért nincs ez már így, de talán jobb lenne felfogni, hogy megváltozott a világ és ez már nem a tervgazdaság.

Gyűjts befektetőket és építs mozdony gyárat. Hajrá!

hélóhélóhélóhéló 2010.01.22. 19:58:04

szerintem valami szám nem ártana rája. Mittomén, 1048 001. Anélkül nem nagyon fog ez síneken gurulni

sípos kornél 2010.01.22. 19:59:15

nagyon szép és nagyon modern! így képről...

Kenneth 2010.01.22. 20:01:10

@Konnel:
Kicsit egyszerű a gondolkodásod....sajnos vagytok így páran

Balogh Ádám Software 2010.01.22. 20:02:12

@MisiMisi: Soha egyetlen villanymozdony oldalán nem volt fehér csík, valaki hülye fikcionálta azt a képet a gyorsvonati kocsik alapján, a Wikipédia meg a sajtó meg átvette.

A pletykával ellentétben én meg azt olvastam, hogy jóval olcsóbbak, mint a Taurus-ok, kicsit lassabbak, ami belföldre még mindig kihasználhatatlan sebességet jelent, és csak két áramneműek a három helyett.

Szilik öregek. Személyvonatoknál folyamatosan váltják ki őket a motorvonatok, sajnos Kelet felé azonban a jelenlegi motorvonatok kapacitása nem elég, két négyes vagy négy kettes egységet összecsatolni belőlük meg luxus lenne. Ezért oda emeletes motorvonat a terv. A gyorsvonatoknál és IC-knél viszont marad a mozdonyhúzta vonat, oda kellenek ezek az új mozdonyok a Szilik helyett.

Ashi Valkoinen 2010.01.22. 20:02:36

@Benbe: ezt azért gondold át.

TRAXX:
Névleges teljesítmény: 5600 kW;
4200 kW (2002-ig)
Forrás: hu.wikipedia.org/wiki/Bombardier_TRAXX

GIGANT:
Névleges teljesítmény: 3 575 kW
Forrás: hu.wikipedia.org/wiki/V63

FeroxX 2010.01.22. 20:03:55

igaza van sajnos konnel-nek, a rendszer váltás már 20 éve meg törént.. lassan illene felébredni.

Az Építész 2010.01.22. 20:04:50

A Gigant a V63-as sorozatjelű gép. Nem ezekből fognak leselejtezni, hanem a V43-as típusból, mivel az sokkal régebbi konstrukció és gyártmány. Formát illetően senkit nem érdekel, hogy nem Pininfarina tervezte. 160km/h-ig tökéletesen megfelel ez is, nem lép fel jelentős légellenállás (a pálya, ív és emelkedőkhöz képest). Síkvidéki országhoz tökéletesen elég az 5600kW. Ami a V63-at illeti, annak mindössze 3600kW a teljesítménye. Ez akkoriban is nudli volt, nem még ma! Összehasonlításképpen a németek BR103-asa 7000kW-os volt! De a románok svéd licenszes gépei is jóval erősebbek voltak, meg még ma is azok. A Taurus egyáltalán nem modernebb, mint a TRAXX. A motorvonatos vontatást illetően az a baj, hogy csúcsidőn kívül, valamint éjszaka, mikor nincs igény akkora kapacitásra a személyszállításban, akkor a motorvonatok állnak. Míg mozdonyos vontatás esetén a gép bevethető más célra is. Más kérdés, hogy a budapesti elővárosi forgalmat kizárólag motorvonatosra kellene cserélni. (Energiamegtakarítás, pálya kímélése, homogén járműparkra könnyebb menetrendet is írni.) A TRAXX-okhoz meg kellene vezérlőkocsikat gyártani, hogy a fejpályaudvarokon rendezést spóroljanak meg, illetve gyorsabban lehessen fordítani a szerelvényt. Az, hogy miért nem magyar mérnök tervezi, miért nem magyar gyár gyártja, annak sok oka van. Ebbe nem mennék bele...

maxwell murder 2010.01.22. 20:06:33

hát elég ronda szegény vonat. nem sokban különbözik a mostaniaktól. jóó nem TGV-t kell venni ,de nincs vmi modernebb meg szebb?:) persze igazából rohadt mind1, mert pálya az nincs hozzá...

Konnel 2010.01.22. 20:07:09

@Kenneth:

Na soroljad, hogy miben nincs igazam! Érveket mondj, személyeskedni könnyű.

Ki csináljon szerinted mozdony gyárat? Ki finanszírozza a fejlesztést?
Az állam?

Vagy esetleg meséld el, hogy pl jelenleg mi akadályozza mondjuk Széles Gábort, Csányi Sándort, Pintér Dezsőt, vagy akárki mást, hogy járműgyártásba fektesse a pénzét ha ez tutira megtérülő üzlet?

Názáleti Blájen 2010.01.22. 20:08:32

@chezcecherserge: A motorvonatok pirosságának története akkor kezdődött, amikor megvettük az első Desiro motorvonatokat. Ezek a német vasút színezésében érkeztek, mert olcsóbbak voltak így, mint saját színtervet kérni rájuk. Aztán a MÁV közölte, hogy ez teljesen tudatos volt, és mindez azért van, hogy a könnyebb megkülönböztethetőség érdekében ezentúl az elővárosi vonatok pirosak lesznek, a távolságiak meg kékek maradnak.

Ezért lett a Flirtnek és a Talentnek is a Dezsőhöz hasonló, piros-fehér-szürke színezése.

Balogh Ádám Software 2010.01.22. 20:08:52

@Az Építész: Egyrészről teljesen egyetértek. Másrészről ne felejtsük el, hogy nem elég vezérlőkocsikat gyártani, azokat használni is kell, méghozzá a vonatnak a mozdonnyal ellentétes végén. Ne feledjük, hogy a halberstadt-i kocsikhoz speciálisan felújítottak Sziliket, amiket még véletlenül sem használnak egy vonatban, ha meg mégis, akkor a mozdony a vezérlőkocsi elé van bekötve.

Balogh Ádám Software 2010.01.22. 20:11:08

@Názáleti Blájen: A dízel motorvonatok mindigis pirosak voltak, lásd Bz, MD. A villamos motorvonatok viszont kékek, BV, BDV, BVh. Így az, hogy a Desiro piros maradt, OK. Na de hogy a Talent és a Flirt is piros lett, az már nem? Lehetett volna ugyanaz a dizájn, de piros helyett kékkel.

Az Építész 2010.01.22. 20:11:23

@Az Építész:

A V63 védelmében hozzá kell tennem, hogy neki a legnagyobb az indító vonóereje. Azaz megmozdít és ha lassan is, de elvisz sokkal nehezebb vonatot, mint a Taurus vagy a TRAXX. Azok csak kapirgálnak, míg a V63 simán megindítja. Más kérdés, hogy manapság már nincs igény Magyarországon ekkora vonóerőre, mivel nincsenek olyan nehéz tehervonatok, mint 25-30 éve.

joszip 2010.01.22. 20:12:28

Ez cseh? Itt tartunk? Sírni tudnÁk, hogy ide jutott Ganz országa.

Az Építész 2010.01.22. 20:13:24

@Balogh Ádám Software:

Hát arra, hogy nem használják, nem tudom a magyarázatot. Esetleg valaki?

Az Építész 2010.01.22. 20:16:47

@Konnel:

Ez nagyjából igaz, amit írtál. Némileg kiegészíteném azzal, hogy a KGST tetté olyanná ezeket a gyárakat, hogy mikor önállóan kellett volna megállniuk a saját lábukon, belebuktak. Elkényelmesedtek egyrészt, másrészt sok nyugati fejlesztéshez eleve hozzá sem jutottak, így lemaradtak, valamint ha diktálták nekik fentről, hogy mit kell, úgy eleve nehéz... A GANZ-ot illetően, már a KGST előtt létezett. Mégis megélt akkor...

defkotornikusz 2010.01.22. 20:17:14

szerintem szar az egész egy rakás trutyi a taurusok szebbek !!!
éljenek a taurusok!

Konnel 2010.01.22. 20:17:37

@joszip:

Na itt a következő.
Ugyanannyira Cseh, mint amennyire az Audi, a Suzuki meg nemsokára a Mercedes magyar. Ide jutott a ganz orsázga.

Kenneth 2010.01.22. 20:22:27

@Konnel:
Hát, el akartam kerülni a gépelgetést, így megpróbálom rövidre fogni. Amit írtál azzal az a gond, hogy egy 10 éves gyerek is belátja, hogy vége a tervgazdaságnak, szabadpiac, kereslet, kínálat, és az ilyenkor szokásos egyéb gondolatmenet érvényes.
Az én kérdésem nem is erre irányult.
Nem azt szeretném, ha gyártanánk valami szart saját magunknak és azzal boldogan ellennénk. Én inkább arra gondolok, hogy igen is van ennek a népnek tehetsége, tudása, képes lenne előállítani színvonalas termékeket, akár egy ilyen mozdonyt is. Természetesen tudom azt is, hogy ez eladhatatlan lenne, referencia hiányában, ebbe megint felesleges belemenni...Az állami támogatás viszont igen is megfontolandó, legalábbis a kezdeti időszakban (ez alatt mondjuk 10-15 évet lehet érteni), első számú cél természetesen a saját piac lehetne, és ha a minőség megfelelő, akkor talán a német vagy olasz is meggondolná, hogy magyar terméket vegyen mondjuk 70% áron mint másoknál. úgy 20 év alatt talán meglenne az a referencia ami ehhez kell. Ez most eléggé tömör volt a lényegnek csak töredéke van benne. Magyarországon ma ahozzáadott érték fogalmán szállítószalag melletti munkás munkáját értik. Te abban hiszel, hogy ez így van jól. Én abban hiszek, hogy ennek nem kell feltétlenül így lennie.

Konnel 2010.01.22. 20:22:53

@Az Építész:

Teljesen egyetértek, pont ez a lényeg.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2010.01.22. 20:25:46

@Konnel: Te jó ég, ébredj már fel... magyar banán nem kéne?

Balogh Ádám Software 2010.01.22. 20:26:07

Ha ez olyan szar lenne, akkor a német vasútnál nem lenne belőle sokkal több, mint Taurusból. A Taurusok itt is megmaradnak, és ahol szükség van azoknak a teljesítményére vagy sebességére, ott azok is fognak közlekedni. (Vagy pont ott nem, ahogy a MÁV-ot ismerem.) Kevésbé szép áramvonalas, de ha csak azért fizetne többet a MÁV Taurusokért, mert azok szebbek, akkor jogosan lenne nagy felháborodás.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2010.01.22. 20:28:00

Ja szorri, nem neked szántam, hanem Kennethnek. :DD

Kenneth 2010.01.22. 20:29:13

Kinek mond valamit az, hogy Jendrassik, vagy Bánki-Csonka?
Netán Galamb József?
Nekik mi közük volt a KGST-hez?

gramercy 2010.01.22. 20:29:28

mi a sz@rt siránkoztok?

2007 óta 70 elektromos motorvonattal bővült a flotta, ezt kéne folytatni évi 15 motorvonat megrendelésével a személyvonati (zömmel s-bahn) forgalom számára

járműgyártás: privát és verseny van (cipőt se gyárt az állam - szerencsére), és ez így van jól

karbantartás: részben privát, de teljesen privatizálni kell, és ez így van jól

teherszállítás és -trakció: privatizálás és az egész eu-ban verseny VAN, és ez így van jól

nemzetközi személyszállítás: egész eu-ban verseny VAN, a MÁV nem fogja bírni a versenyt, ki kell vonulnia és majd fapados vonatok átveszik a szerepét, és ez így van jól

belföldi távolsági személyszállítás: a volánokkal együtt privatizálni kell és versenyt kell teremteni, és CSAK így lesz jó

s-bahn személyszállítás: az állam csak megrendelő legyen, még a hajtányokba sem kell befektetnie, és CSAK így lesz jó

hogy a pályát és az ingatlanokat ne is említsem...

Az Építész 2010.01.22. 20:29:34

@Kenneth:

Én is nagyon szeretném ezt. De vannak még itt egyéb tényezők is, miért NEM GYÁRTHATUNK. Mi vagyunk mi az EU-ban? Szerintem piac... Sajnos. Nem azt mondom bele kell törődni, de jelen formában igen nehézkes volna bármit is elérni. Na mindegy, ne menjünk ebbe bele.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2010.01.22. 20:32:05

@Kenneth: És szted a magyar mozdony mitől kerülne a többiek által gyártott mozdonyok árának 70%-ába?

rohamoscsiga 2010.01.22. 20:32:15

Ez ronda, túl szögletes.

Kenneth 2010.01.22. 20:34:24

@Az Építész:
Hát naná, hogy nehézkes, inkább úgy mondanám szinte lehetetlen. Ennek egyetlen oka a versenyhátrány (kutatás fejlesztés egyéb mérnöki munka totális hiánya) az elmúlt 50 évben.
Vissza kéne találni arra az ösvényre ahol a fentebb említett urak jártak. Ez nem egyszerű és nem is pár éves folyamat. Csak el kéne már kezdeni....

joszip 2010.01.22. 20:35:31

@Konnel: most akkor cseh vagy nem cseh? A kedvedért máshogy teszem fel a költői kérdést, az ilyen kategóriájú piacképes vasat miért nem Ganznak hívják 2009-ben?

lal 2010.01.22. 20:39:47

@sanyix: Nem hiszem hogy 100-as tempónál mérhető lenne a légellenállás egy ilyen monstrumnál, a súrlódás biztos többet nyom a latban. Ha 300-al menne ott már talán számitana valamit :)

Kenneth 2010.01.22. 20:43:07

@megváltó:
Lehet, hogy nem 70%, de biztos vagyok benne, hogy olcsóbban elő tudnánk állítani.

Jelenleg egy magyar fejlesztő, gyári munkás, vagy akár egy takarítónő bérköltsége ötöde de inkább nyolcada egy németének

Az árviszonyokra csak egy példa a saját életemből:
Osztrák alvállalkozó ára egy adott magyarországi munkára: 450.000Euro.
Magyar partnerünk ajánlata: 400.000Euro
Megrendelő nyomására nyert az osztrák (tudod, a sokat emlegetett piac, meg verseny)
poén:
Osztrák ad 4-5 fő irányító személyzetet, és 200.000 Euroért vesz hozzá magyar munkásokat

Kenneth 2010.01.22. 20:48:12

@megváltó:
sajnos a neked írot válaszom elveszett, nem írom be mégegyszer, a lényege az volt, hogy adott munkát megnyert 400.000-ért egy osztrák vállalkozó, majd megcsináltatja 200.000-ért a magyarral. Eurórol beszélünk.

@lal:
Te meg tévedsz.
Először is gördülésről beszélünk, ami állandó mértékű ellenállást jelent bármely állandó sebességnél.
(A gyorsítás persze más, és az emelkedő is)
A légellenállás viszont négyzetesen nő. vagyis 160-nál négyszer akkora mint 80-nál...

Konnel 2010.01.22. 20:48:42

@Kenneth:

Nézd, az a gond, hogy álomvilágban élsz és nem akarsz felébredni.

Ki ne szeretné, ha virágzó gyárak lepnék el az országot, ki ne szeretné büszkén döngetni a mellét, hogy tessék ezt is mi gyártjuk. Én konkrétan nagyon szeretném, csakhogy ez nem meseország.

A valóságban ez nem így megy, hogy kerítünk pár ügyes mérnököt, akik majd szépen megtervezik aztán valami hangárban összerakják és kész: tutira jó lesz, tutira eladható lesz, tutira nyerünk rajta.

Ha ez ennyire egyszerű lenne, akkor mindenki ezt csinálná. Erre nem gondoltál még?

Egy új mozdonyt kifejleszteni, sok-sok százmilliárdba fáj még olyan nagy gyártási tapasztalatokkal rendelkező cégnek is mint mondjuk a Siemens. El tudod képzelni, hogy mennyibe kerülne nulláról csinálni valamit ami a mai technológiák mellett versenyképesnek számít? Nem véletlen, hogy anno a magyar cégek se nagyon álltak neki fejleszteni semmit, amit lehetett licenszbe megvenni azt inkább megvették úgy, a magyar mérnök legfeljebb csiszolt (vagy rontott) rajta, de inkább csak beszerelte a helyére.

Álmodozni meg siránkozni persze lehet, csak túl sok értelme nincs.

Én a realitásokban hiszek, nem a mesékben.

Az, hogy te (nem tudom milyen végzettséggel) így lazán leíród, hogy ennyi meg ennyi év alatt, kifejlesztjük, aztán eladjuk 70%-al olcsóbban mint mondjuk a Bombardier vagy a Siemens (mert ők nyilván hülyék és még sose gondoltak erre) és akkor majd mindeki tőlünk vesz és az milyen jó lesz, nos nagyon szép, csak ez nem több mint sci-fi. Ha te ebben akarsz hinni, akkor hajrá, de ezzel az erővel hihetsz a mikulásban is.

Laconicus 2010.01.22. 20:49:21

Ez nem színterv, úgy néz ki mintha ráborítottak volna egy vödör festéket.
Egyszerűen igénytelen.

Színterv az amit az osztrákok használnak a Taurusokon. Ennek is ugyanakkor felülete van, nemigaz hogy nem tudják kipingálni valami matyóhímzéssel pl.

Kenneth 2010.01.22. 20:55:23

@Konnel:
Szerintem te azt nem akarod megérteni, hogy valahol el kell kezdeni barátom...
Különben szedheted tovább a paradicsomot az osztráknak, vagy vezethetsz buszt németországban.
A dolgok időbeni sorrendiségét úgy hívják folyamat. Ezt a folyamatot kellene mihamarabb elkezdeni.
És nem feltétlenül mozdonyról beszélek.Hozzáadott szellemi teljesítményről. Szerintem ezt sem érted...midegy

Konnel 2010.01.22. 20:56:32

@joszip:

Szerinted a Bombiardier egy cseh cég? Merthogy ezt a Bombardier gyártja.

Pont ezért írtam, hogy annyira cseh mint amennyire az Audi magyar.

Ganznak pedig azért nem hívják, mert a Ganz csődbe ment. Többek között pontosan azért, mert nemhogy 2009-ben, de már 1989-ben se tudott igazán versenyképes technológiai szintű termékeket gyártani.

krumpliszsák 2010.01.22. 20:57:43

@Laconicus: ÖBB-éknél a színterv a teknőkre a peros, oldalán nagy hahotázó kövér betűkkel hogy ÖBB. Az, hogy ők a gépeiket milyen matricákkal teszik esztétikusabbá, vizuálisan ehetőbb megjelenésűvé az már egy más dolog, de semmiképpen nem színterv, csak egy matrica. Emlékezz vissza mikor volt a fociebé. Namármost akkor az összes résztvevő országot megjelenítették egy-egy vason. Szerinted hülyék, hogy ennyiszer átmenjenek egy-egy gépen a teddy-hengerrel?

joszip 2010.01.22. 20:58:21

Akkor megnyugodtam, azt hittem, fordítva van (Skoda-szindróma)
Azért gondoltam, hogy cseh, mert pont olyan ronda, int egy T5C5

krumpliszsák 2010.01.22. 21:00:20

@Konnel: Figyimár haver. Most ráléptél a tyúkszememre az utolsó bekezdéssel. Ha utána néznél, hogy a Ganzal mi volt és mi a helyzet akkor tudnád, hogy átszervezések után de most is él és gyártja a dízelmotorokat szerte a nagyvilágba (ukránoknak a motorvonatokba,Malájoknak... bla-bla ez téged úgyse érdekel), felújít állami vasúti cégeknek stb;) puszi a homlokodra.

valójábannemberci 2010.01.22. 21:10:53

aszongya', hogy máv trakció? lesz még itt pár ködbe vesző tranzakció. :]

Konnel 2010.01.22. 21:17:18

@Kenneth:

Na hát rajta, kezdd el barátom, ki tart vissza?
Csinálj egy részletesen kidolgozott üzleti tervet, szerezz mérnököket aztán kezdj el állami támogatásért kilincselni.

De azért mielőtt belekezdesz, még gondolkozz rajta egy kicsit, mert annak a folyamatnak a végét, amit így most hasraütésre levezettél úgy hívják: csődeljárás.

Ezt a paradicsomszedős buszvezetős dolgot nem igazán értem, ha te csak ennyire vitted akkor igazán sajnállak, talán tanulni kellett volna. Ahelyett pedig, hogy azon siránkozol, hogy az állam hogy oldja meg a gondjaidat, talán inkább a saját kezedbe vehetnéd az irányítást.

De azért búcsúzóul még mondhatnál pár peldát, hogy melyik országban mennek így a dolgok ahogy te azt vázoltad?

Konnel 2010.01.22. 21:25:06

@krumpliszsák:

Ez aztán a sikertörténet.

Kenneth 2010.01.22. 21:26:12

@Konnel:
Nem emlékszem mikor siránkoztam azon, hogy az állam oldja meg az én gondjaimat.....
Ne haragudj de neked szövegértési probláémáid vannak....

Jelenleg egész európa a belső keresletét élénkíti, saját gyártóinak termékeit erősíti lehet, hogy ez neked nem tűnt fel....

Konnel 2010.01.22. 21:39:44

@Kenneth:

"én meg azt nem értem mi a faszért nem magyar mérnökök tervezik és gyártatják egy kurva magyar gyárban?"

Már megbocsáss, de nekem ez igencsak siránkozásnak tűnik. Vagy ezt nem te írtad?

A saját gyártók támogatásáról és a belső kereslet élénkítéséről pedig nem sok fogalmad lehet, már megbocsáss.
Az európai (és egyéb) kormányok a már meglévő, MŰKÖDŐ, nagy múltú és csupán átmeneti nehézségekkel küdző MAGÁNtulajdonú vállalatokat támogatnak (azokat se mindenhol), nem pedig új, kétes sikerességű, kockázatos beruházásokba fektetnek, azon az alapon, hogy hátha lesz belőle valami.

Érdekes, hogy pl a Svéd állam csont nélkül hagyja csődbe menni pl a Saabot és nem kapkodott két kézzel, hogy mondjuk a Volvo ne a kínaiak kezébe kerüljön. Pedig Svédország egy ici-picit jobb anyagi helyzetben van mint mi. Szerinted ennek mi lehet az oka? Ők nem tudják amit te tudsz?

Javaslom, hogy olvass, tanulj és csak utána jelöltesd magad gazdasági miniszternek.

stepboy 2010.01.22. 21:54:30

@gramercy: hát te mindenhol ott vagy?:-)
Osztod itt az észt állandóan a vasútról, de közben összehordasz mellé mindenféle hülyeségeket is.
Például: ezekben a mozdonyokban is lesz magyar alkatrész, ahogy a Flirtök egy részének is magyar a kocsiszekrénye. De mindegy is, sztem kár is veled vitázni.

beszélő 2010.01.22. 21:54:43

Szerintem a V43 és a V63 sokkal szebb,
(lehet, hogy jobb is volt új korában)

mikka 2010.01.22. 22:06:52

azert van olyan erzesed hogy a foto nem itthon keszult mert nem foto hanem grafika :)

kristoof 2010.01.22. 22:18:02

Én ilyennek képzeltem a színeket!

krisii.blog.hu/

Unter Bahn (törölt) 2010.01.22. 22:36:30

Üdv!

V41, V42, V43, V46, V63... ezeket még lehetőségem volt megtapasztalni, utóbbiakat vezetni is. Ezek a "hülye ember" gépei, mert nem véletlenül volt elvárás, hogy fekvemaradást akkor kell jelenteni, ha egy órán(?) belül az mv nem tudja orvosolni a hibát.

És a dízelek: se szeri, se száma, hogy mennyi változata készült, volt ami halva született, volt ami névtelenül lett legenda...

Hogy hova lettek a magyar mozdonyok és a magyar mérnökök??? Hát ahova a vasútgépész-képzés:-((( Eltűntek a gyorsöblítőben:-(((

Tavaly voltam évfolyam-találkozón Győrben (igen, azon a KTMF-en, ahol pl. vasút- és autógépészeket is képeztek, nem egy végül még az átkosban a fritzceknél kötött ki, szép karriert befutva) és láttam az igazságot, pontosabban hallottam: anno évente 300 hallgatót adott az országnak a főiskola, olyat, akik a rostán átjutottak. Ma 30 ezren tanulnak... most sem kap mindenki diplomát, de immár - amióta tandíj van - mintha nem is ezen lenne a hangsúly:-(((

Fikázzátok a Ganzot??? Ennyi erővel lehet a német meg orosz autóipart is fikázni, de vegyétek már a fáradságot, hogy a szocialista érában pl. a Csepel Művek motorkerékpárjait és autóit(!) megnézzétek... mert nem az akarásban és nem is a tudásban volt itt a probléma:-(

Mint ahogyan az NDK sem 1-1 kétütemű autó gyártására lett volna képes, ld. MZ Trophy győzelmeket... csak az elvtársaknak egy ilyen versengés túl kockázatos, mitöbb, túl fényűző volt:-(

Igen, kicsit költeni kellett volna rá. És igen, hagyni kellett volna kibontakozni egy-egy tehetséget. De aki akkor élt, emlékeznie kellene, hogy a tehetség akkor sem volt önmagában semmi, főleg ha egy "megbecsült" kádert gyűrt volna a tudásával maga alá.

Szóval nem a Ganzot és a magyar mérnököket kell itt kérdőre vonni, hanem azokat, akik eltüntették még a nyomaikat is... Kik is építették át a Ganz-MÁVAG-ot??? Mi lett a Járműjavítóból??? Mi van Kádár motorvonatával??? Egyáltalán ki tervezte a Duna motorvonatokat??

Egyáltalán tudjátok, kiket és miket fikáztok???

exseven 2010.01.22. 22:43:49

Egy hozzáértő el tudná magyarázni, technikailag mit fejlődtek ezek az elmúlt 50 évben? Mert kívülről mintha nem lenne semmi változás.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.01.22. 23:00:09

@tengoo: Nem a szépség a fontos. Legyen üzembiztos és legyen benne kraft.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2010.01.22. 23:13:27

@Konnel:

Hogy nincs szocializmus, az egy dolog. Hogy egy állami cégnek lehet, hogy célszerű-e magyar terméket előnyben részesítenie, az meg egy másik.

Nem, nem azt mondom, hogy magyar mozdonyt kellett volna venni, Azt mondom, hogy a gondolatmenetedben bár van igazság, de ennél a helyzet bonyolultabb.

Unter Bahn (törölt) 2010.01.22. 23:19:09

@exseven: Egy hozzáértő ki tudná számolni, hogy egy 5-800 tonnás szerelvény esetében hány százalékos megtakarítást hozna egy áramvonalas forma, mondjuk 160 km/ó-ig?

Mert szerintem nem számottevő a technikai tartalomhoz képest... azaz inkább műszaki tartalommal kellene megtölteni (amihez pl. a tirisztoros V63-asok jó alapnak bizonyulhattak volna, pl. aszinkron motoros 3 fázisú félvezetős, szög- és frekvenciavezérléses rendszerrel, visszatáplálással, megbízható és igénybevétel szempontjából jól túltervezett erőátvitellel).

Amúgy a lenézett 2.2 MW-os Szilik és 3.6 MW-os Gigantok is leadták indításnál a 4 illetve 6 MW-ot, nemegyszer leoldva egy-egy szakaszbetápot, amikor egyszerre akart két ilyen megindulni...

Amúgy a nagy Amerikában, meg Ausztráliában, sőt sok, vasútilag még mindig meghatározó országban láttam már százezer megawattos mozdonyok helyett 2-4-es fogatolást, biztosan nem tudnak nagyobbat építeni:-)))

Amúgy meg minek ide nagyobb mozdony? Mit akarnak velük húzni??? Melyik nem tudott még egy csavarkapcsot sem széttépni, ha megindult???

kissandor 2010.01.22. 23:45:18

@Konnel: "Javaslom, hogy olvass, tanulj és csak utána jelöltesd magad gazdasági miniszternek. " Látod ők megfogadták a tanácsaidat, sokra vitték: hurkamunka.freeblog.hu/files/chuck_photoshop.jpg :)

gramercy 2010.01.23. 00:20:30

@stepboy: igen, olyan barmoknak mint te valóban

mit gondolsz miért írtam hogy motorvonatot kéne venni?

krumpliszsák 2010.01.23. 01:10:18

@Unter Bahn: Te vagy az én emberem. Leírtad amit én nem tudtam a pipától.

_FoxiMaxi_ 2010.01.23. 01:55:05

@MisiMisi: Szerintem az egy hányadék, ráadásul nem is illeszkedik a MÁV színtervei közé.
Ez a közzé tett színterv szerintem tetszetős. Kellően szigorú tőle a gép, és pont az tetszik benne, hogy nagyon hasonlít a V43 - V63-asok színtervére. Új de mégis illik a régiek közé.

Tőlem 5-ös!

Konnel 2010.01.23. 02:21:54

@Comandante en Jefe:

Egyrészt nincs magyar termék amit jelen esetben előnyben lehetett volna részesíteni, hiszen nincs magyar mozdony. Másrészt ez az előnyben részesítősdni nagyon jól hangzik, csak ha minden ország ezt játszaná, akkor megszűnne a külkereskedelem. Van amit itt tudnak olcsóbban, jobb minőségben gyártani, van amit meg máshol.

Megpróbálom összefoglalni a lényeget:
Nem azt mondom, hogy ne legyen magyar mozdony gyártás, hanem azt, hogy ne az én adómból legyen. Az ugyanis arra való, hogy vasút, út, korház, iskola, stb épüljön belőle mert ez az állam dolga.
Vállalkozni, kockáztatni pedig a piac dolga.

Ha valaki össze tud rakni egy jó üzleti tervet, össze tud szedni jó mérnököket, össze tud szedni pár igen komoly tőkével rendelkező befeketetőt akkor lehet magyar mozdonyt gyártani. Ha jól kalkuláltak és az üzlet sikeres lesz mindenki nyer, ha nem akkor meg veszít. Erről szól a történet, így működik a piacgazdaság.
Viszont biztos receptek nincsenek, ha ez a dolog annyira pofon egyszerű lenne ahogy Kenneth leírta, akkor boldog-boldogtalan mozdonygyár részvényekbe fektetne.
Csakhogy ez nem így megy, minden üzletben van kockázat és pontosan ezért nem az állam feladata ilyen vállalkozásokba belevágni. Főleg nem egy olyan államnak, aminek az adósága GDP arányosan már most is karcolja a 80%-ot és régiós szinten a legtöbb adót nyeli be az emberektől!
Az állam persze támogathat magáncégeket és támogat is, csakhogy amikor mondjuk adókedvezményt nyújt a Mercedes gyárnak, hogy az itt hozzon létre munkahelyeket, az közel sem ugyanaz a kockázati kategória.

Dzsok 2010.01.23. 08:21:14

Többen írták, hogy melyik mozodny minél erősebb, az adatok.

Állandó teljesítmény:
-Taurus 6400KW
-Traxx 5600KW
-V63 (Gigant) 3600KW
-V43 (Szili) 2200KW

A beszerzésnél és elbírálásnál nem a szépség vagy csak a teljesítmény számít hanem az energiahatékonyság. A mozdony üzemeltetési költségének nagy részét ez határozza meg.

trainz 2010.01.23. 08:26:07

na ez cseh. SKODA 2008-2009es fejlesztés........ nekik nem jó egy bombi ,vagy egy siemens..........

img517.imageshack.us/i/3926014627a0dee46985o.jpg/

hagymásbab85 2010.01.23. 08:49:13

A színe olyan amilyen, majd a grafitisek kiszínezik. Minek ide áramvonalasabb?? 60-80 km/h-val fognak döcögni, arra jó ez is.

Viktus 2010.01.23. 08:49:36

Én azt hittem ránézésre, hogy v.mi múzeumból hozták ki ezt a mozdonyt :D

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.23. 09:01:36

vannak egzotikus helyek, ahol a 70-es években ez még újnak számított. sebaj, mi legalább továbblépünk a 60-as évekből.

stepboy 2010.01.23. 09:01:44

@gramercy: mondom, h hülyeségeket beszélsz és még személyeskedsz is.

A Trakció veszi a mozdonyokat, h tudjon fejleszteni az elavult járműparkon egy picikét - mit kezdenének a motorvonatokkal?

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.23. 09:03:38

@Konnel: hát igen, nincs magar mozdony már régóta, most már magyar busz sincsen, mert elsikkasztották belőlük a tőkét és tönkretették. szar ügy.

vénkujon 2010.01.23. 09:34:44

Traxx P 160 AC...a nevében beírt titkos kódszám a sebességét jelöli? (már amivel szép országunk sínpályáit fogja nyúzni??):)

vanek ur 2010.01.23. 09:39:48

@Konnel: Megmenthető lett volna a magyar mozdonygyártás (sőt: vasúti gépgyártás)? IGEN! A csehek megcsinálták! A Skoda vasúti gépgyártó részlege az elmúlt néhány évben sorra jelent meg a nemzetközi piacokon a termékeivel (mozdonyok, villamosok). Fejlesztettek, volt referencia (mert Csehországban ezeket vették), és lassan eljutnak oda, hogy Csehországon kívül is eladnak.
Sok pénz kellett hozzá és sok türelem. Annak nem néztem utána, hogy mindezt állami vagy magánpénzből érték-e el. Egy biztos: belföldre mindig tudtak eladni, mert kereslet is volt.
Nálunk nem lenne 20 év türelem, hogy hasonló módszerekkel újra felépítsük a Ganzot. A vállalkozás nálunk arról szól, hogyan lehet minél rövidebb idő alatt minél több pénzt kivenni belőle - a Skoda módszere biztosan nem ez volt. Ráadásul a külföldi gyárak (Stadler, Bombardier, Siemens, Alstom) úgy bebetonozták magukat ide, hogy most már nem is hagynák...

grimbusz 2010.01.23. 09:43:33

Hát ha már ilyen rusnya, remélem, akkor legalább spórolnak vele, és baromi jó műszakilag.
De hát ez egyszerűen szörnyen néz ki. Én szebbet rajzolok vazz!

Valaki más 2010.01.23. 10:58:54

@vanek ur: van egy kis különbség. Pk csehek, itt meg magyarok vannak. És már annyiszor bebizonyosodott, a magyarok alklamatlanok bármire is; különösen a magyar "nagyiparosok".

vanek ur 2010.01.23. 11:10:18

@Valaki más: Azért a Ganz gyárban a II. világháborúig világszínvonalú munka folyt, mind szellemi téren, mind a kivitelezés terén. Nézd meg a kifejlesztett gőzmozdonyokat (301, 324, 424), a Kandó mozdonyokat, a Jendrassik dízelmotorokat, a gyorssínautóbuszokat (Árpád és társai).
A II. világháború előtt más iparágakban is komoly gyárak voltak: pl. a Richter gyógyszergyár számos országba exportált. Sok más példát lehetne hozni. A probléma a _mai_ vállalkozók és iparosok hozzáállásával van, de a világ is sokat változott.

Valaki más 2010.01.23. 11:29:06

@vanek ur: igen, ezt kifelejtettem.
Tisztelet a kivételnek (bár, most ilyet nem is tudnék mondani), a csaló-bűnöző politikusok a mai nagyiparosokkal gátlástalanul rombolnak mindent. És ennek estek áldozatul ezek is.

_CaD_ 2010.01.23. 11:42:50

A szélvédő fölött jól látom, egy kijelző van? (ami mellesleg a formájából adódóan az ég fele tekintget)

ballalajka88 2010.01.23. 11:59:31

Hát sztem egy ocsmány ez a mozdony:P
Nemhogy vettek volna Siemens-eket, amik jobban is néznek ki meg erősebbek is. A GYSEV meg az OBB és ezekre áll át. És ezen társaságok mozdony festétsét érdemes menézni. Van hova fejlődni.
MÁV = Miért Állunk Bazze

megmondomatutit 2010.01.23. 12:14:36

A MÁV-nak is át kellene állnia az egységes szintervre, és minden mozdony és kocsi ugyanolyan színekben pompázna. Ha több társaság lesz jelen, jó ha tudja az ember melyikbe ne üljön fel. Sürgősen adjanak megbízást egy szakértői tanulmányra, van-e olyan szín, amelyik hiányzik jelenleg a MÁV festékpalettájáról. Na, olyanra kell átfesteni az összest!:))

sanyikám 2010.01.23. 12:16:23

Nekem jobban tetszik mint a taurusz.Lehet,hogy túl sok szilit meg csörgőt meg nohabot láttam és ezért,de szerintem Mozdonyosabban néz ki mint a taurusz.
A taurusz olyan mint egy luxus merci
Ez meg olyan mint egy V8-as Cherokee.
Én a Cherokee-ra szavazok.

bunko_jobbos 2010.01.23. 12:53:03

800 millió forint / darab ?!!!!!!!!!!!!!!

Beszraok, behugyozok. Ezeket ki kellene végeztetni. Mind. Jöjjön a tavaszi nagytakarítás. Hajrá Fidesz!

catshannon 2010.01.23. 12:57:49

Huhh, trakció, hányok. Miért nem lehet valami normális, nem tükörfordított nevet adni? MÁV Vontatás, Vontatóágazat, szóviccesebb kedvűeknek Húzóágazat, bármelyik jobb lenne:)

qgiate 2010.01.23. 12:58:01

Egy mozdony esetén érdekes dolog a designról vitát folytatni... :) A taurus tényleg szebb, engem viszont sokkal jobban érdekel a belső. Sajnálom, hogy az indexen nem lehet ilyenekről olvasni (a wikipediáról szoktam infót beszerezni), pedig megérné ha írnának valamit, mivel egész jó paraméterekkel rendelkezik ez a mozdony. Szerintem jó döntés volt a beszerzés, a mozdonyok után viszont jó jönne ha újabb személyszállító vagonokat is beszereznének. Bár mondjuk lehet, hogy előzetesen az utazóközönséget kellene lecserélni... ;)

-Hamster- 2010.01.23. 13:24:33

Mennyit problémáztok! Eszem megáll!
A pályázati kiírásban nem szerepelt egy olyan kitétel, hogy "tetszen minden semmirekellő embernek"! Ez egy gép. Egy munkaeszköz. A tulajdonosnak akár rengeteg megtakarítást hozhat mind az ennergiafelhasználásban mind a karbantartásban a régi vasakhoz képest. A teljesítménye és a maximális sebessége bőven elegendő a hazai viszonyokhoz. És hozzáfűzném még ezekhez, hogy Én mint majd jövendőbeli felhasználó igenis örülünk minden olyan fejlesztésnek ami nyugatias színvonalú munkakörnyezetet eredményez. Véleményem erről tehát az, hogy a tudása megfelelő, felhasználóbarát és semmivel nem rosszabb mint egy 1047-es (a hazai állapotokra tekintettel)!

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.01.23. 13:27:05

Ne hari de nekem nem tetszik, ez a mozdony egy doboz. Baltával faragták. Ezen a festés nem segít semmit. Miért nem lehet gyártani modern belsővel rendelkező mozdonyokat NOHAB külsővel? Azok még szépek voltak.

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.01.23. 13:30:06

Amúgy meg 600 millió Ft körül van egy ilyen mozdony? Ha jól számoltam. Hogy a fenébe? Ennyit ér komolyan?

Nade 2010.01.23. 13:40:23

Ahogyan ez kinéz, abból az látszik, hogy a fő szempont volt a kiválasztásnál: mi hasonlít legjobban az imádott szovjet mozdonyokra. Ennél a mostaninál a hatvanas évekbeli Nohab is sokkal szebb. Az a mozdonytípus, amit teljesen indokolatlanul, mondvacsinált ürügyekkel irtottak ki a MÁV máig szovjetagyú nacsalnyikjai a kilencvenes években. Holott még ma is megbízhatóbban és sokkal olcsóbban közlekednének, mint az örökké elromló, dinoszauruszként pazarló szergejek. Kíváncsi lennék, hogy ennek a felelősei mit csinálnak és főleg milyen jövedelemért a MÁV-nál, vagy mekkora nyugdíjért lógatják (tovább) a lábukat!

monforte (törölt) 2010.01.23. 13:48:37

@bunko_jobbos:
Lehet csodálkozni, de egy mozdony ennyibe kerül, sőt a Taurus még drágább ennél (igaz jobb paraméterekkel rendelkezik és itt nem formára gondolok), kormánytól és párttól függetlenül. Ha a jóságos és becsületes ZSIDESZ kormány rendelné meg, akkor is ennyibe kerülne. Aki nem ért hozzá, az minek szól bele?!

Niro 2010.01.23. 13:48:47

25 db. 80 millióért? Akkor 1 darab 880 millió Ft. Nem sok az egy "kissé"?

sanyix 2010.01.23. 13:56:24

@vanek ur: megmenthető lett volna ha nem teszik rá mocskos mancsukat az "elvtársak", akik ma nagytőkés banktulajdonosok/egyéb tulajdonosok, és nem lopják szét/teszik tönkre a ganzot, az ikarust.
Ne mondjuk már hogy nem volt versenyképes amikor a szoci időkben gyártott ikarusokat még az usába is vették...

Nade 2010.01.23. 13:56:48

"Ha a jóságos és becsületes ZSIDESZ kormány rendelné meg, akkor is ennyibe kerülne. Aki nem ért hozzá, az minek szól bele?!"

Hát persze, "csak" az nem mindegy, hogy ezt rendelné-e meg, ilyen feltételekkel és ennyiért!

Továbbá egy kis kiegészítés a Nohabról:
A rajongók szerint a NoHAB svéd mozdony a MÁV legszebb és legjobb mozdonytípusa volt: robosztus megjelenésével, megbízhatóságával, hangjával olyan jelenség, mely még a laikusokat is megérinti. (Index)

Ha jól tudom, soha nem bocsátották meg az akkori MÁV néhány "renitens" vezetőjének, hogy merészeltek megbízható, gazdaságos és még ráadásul szép, DE "kapitalista" mozdonyokat venni, a dicső szovjetek helyett.

Konnel 2010.01.23. 14:06:19

@vanek ur:
"Annak nem néztem utána, hogy mindezt állami vagy magánpénzből érték-e el."

Pedig pontosan ez lett volna a LÉNYEG!
De itt az alkalom, most utánanézhetsz:
en.wikipedia.org/wiki/%C5%A0koda_Works#After_1989

Jegkoko 2010.01.23. 14:52:26

@bunko_jobbos: A taurus meg potom 1 milliárd, mielött hülyeségeket beszélsz nézz utánna egy kicsit a dolgoknak

markog 2010.01.23. 14:52:50

1. Aki szerint ronda az látott már ilyet élőben? Mert még jó képet látni nem láttam róla élőben viszont szerintem szebb, mint a teknő. (Mielőtt belémkötnének, hogy Mo-n hol: Eurocom magyar szállítmányozási cég rendelkezik kettővel is...) 2. Most komolyan aki szerint ez egy elavult szar akkor a DB-nek miért van több traxx-a mint taurusa? (és ezzel nem akartam lezólni a taurust, tőlem jöhetne az is :)). A GySEV meg azért ilyeneket szerez be, mert az ÖBB-től bérli őket a saját 5-jén felül. ÖBBnek meg ilyenjei vannak...

markog 2010.01.23. 14:54:54

3. Aki az árát firtatja, meg hogy rohadt drága az tudja mennyibe kerül egy mozdony? Amúgy ha jól emlékszem majdnemhogy meglepetés volt, hogy Mo-n közbeszerzéssel sikerült normális árat kialkudni.

Thales99 2010.01.23. 15:19:29

Miért és kik tették tönkre a GANZ-MÁVAGOT? A V43-as és V63-as világszvonalú termékek voltak a fórgóvázaikkal együtt. Hány éve működnek megbizhatóan.
A Combinó egy antivillamos. Ennél korszerűbb, már a 80-as években Ganznál megtervezett volt. Mindennek jó, csak villamosnak nem. Az oroszok kilóban kapták a motorvonatokat, ezért ment tönkre a kötöttpályás gyártás. A vasuti járműgyártást olyanoknak privatizálták, akiknek fogalma sem volt róla.Maxinum akkor láttak vasutat, ha utaztak róljta. A 10 millió font apport azóta sem érkezett meg és 10 ezer forintér bérelték a területet. 10 EZER DOLGOZÓ, 50 EZER BESZÁLÍTÓ. Ki vonta felelőségre a vétkeseket, a nemzet árulóit?

Thales99 2010.01.23. 15:36:57

@Unter Bahn: Ezeknek fogalmuk sincs, milyen szellemi tőke halmozódott fel a Ganz-nál és ment veszendőbe. A privatizáziós szerződést szerezzék meg, akkor majd felvilágosulnak. Legyen világos kik adták el és tették töngke ezt a vállalatot. Ha vizsgálat indul, kiderűl, hogy büncselekmény történt. Az eladók csak azzal, törődtek, hogy salyát helyüket betonozzák be. Egy pártitkár még most is ebből él. Remélem élete végéig nem tud tükörbe nézni!

Pimp Tibee 2010.01.23. 15:50:42

@Thales99: Áruld már el nekem, hogy a combíno mitől lenne olyan korszerütlen?Mert furcsa mód amikor megérkezett az első pár darab belőle akkor a villamosvezetők üdvözölték, hogy végre normális gépet kapnak.

2010.01.23. 16:02:46

Hello!!a teljesítmény NEM egyenesen arányos a vonóerővel!!!!
ezért nem lehet a 4 tengelyes 80 t 6000-es gépeket (TRAXX,Taurus) összehasonlítani a 6 t, 120 t gépekkel (Gigant, DB 185, MMV svéd-román gépei)
előbbiek univerzális gépek gyorsvonati sebességgel, utóbbiak elemi vonóerejű tehervonati gépek!

@Az Építész: épp erről, a lassan fogyó V63-asok pótlásáról beszéltem Apával minap, hogy a TRAXX nem arra érkezik ugyebár..s ő is azt mesélte, hogy csak az MMV és egyéb magáncégek svéd licences román gépei bírnak nagyobb erővel megindítani szerelvényeket, mint a Gigant!!!! volt hogy a dicső magán TRAXXot indításban meg kellett támogatni tolómozdonynak (és hogy mennyire fogynak a nagy tehervonatok? a záhonyi vonalon néha "összevont" tehervonatok járnak a géphiány miatt, meg van azért még zúzottköves, olajos szerelvény is jócskán...s ezeket viszik egyre inkább a magángépek, mert a MÁVnak nincs elég alkamlas gépe) úgy h én annál a véleménynél maradnék, hogy ma a MÁV vontatásnak nem 25, hanem bármennyi mozdony jöhetne!! és dízel is!! mert az M62-esnek is csak a magán-román Sulzerek az alternatívái teherbírásban, ami ugye jól jöhet egy felsővezeték szakadásnál vagy pályaépítésnél... (Apáék egy éjszakán át vártak egy Sulzert, hogy kirángasson egy "ívbe-teknőbe" beszorult dozátoros szerelvényt pályaépítésnél, mert M62 nem volt..a kirendelt M41-es elszállt az erőlködésbe, a másik M41 se bírta kimozdítani a kővel teli kocsikat..
aztán úgy kellett hajnalra az egyik román magán vasút Debrecenben pihenő Sulzerének odaérni és kikapnia a szerelvényt.. szóval ez a szegényember azzal főz ami esete..

@Názáleti Blájen: köszi, sejtettem hogy ilyen baromság áll magyarázatként mögötte... van egy jól bejáratott "brand" a kék-fehér kocsi, kék villany, piros dízel...
aztán a piacnyitáskor váltunk pirosra, ami gyakorlatilag az osztrák, szlovén szín is...
(a Desiro ok, de akkor ennek lehet az az oka, hogy az ÖBB visszamondott és átvett már kész 10 Talentje miatt lett
piros a magyar villanymotorvonat flotta?)
gratulálok vízfej vezetés!

s hogy a piros mennyire előny az elővárosinál? ismerősöm mondta h ő csak azt figyelte a Nyugatiban, h Esztergomba a "kispiros" megy, mint régen is, mert arra nincs villamosítva..s felszállt helyette a hatvani Talentre..neki spec ugyanúgy néz ki mint a Desiro, s a szín volt a támpont, ha rohant...
másrészt a motorvonatok hétvégén sokszor távolsági forgalomban is járnak, szóval már megint egy blőd baromságot találtak ki egy kisebb széria átfestése helyett....

Thales99 2010.01.23. 16:07:35

@Konnel: Ez a tipikus esete, ha nem szólsz okosabb Maradsz. Fogalmad nincs a dolgogról, de nyomod a rossz piár szöveget. Amit leírtál, látszik, hogy szakmai analfabéta vagy. Semmit nem tudsz a kötött pályárál és nem tiszteled azokat a mérnököket, akik nemzetközi szinten nagy elismeréseket váltottak ki. Olvass el néhány szakmai könyvet, folyóiratot, hogy felvilágosodj. Ezek a mérnökök iskolát teremtettek és számos helyen publikáltak. A bukás a Te baloldali eltársaid miatt következett be, aki pénzért vásárolták diplomájukat, de az elszámoltatás, majd most következik.

Thales99 2010.01.23. 16:38:27

@Pimp Tibee: Egyszerű, csak szállj fel egy 1-es villamosra és látod a különbséget.
Már matuzsálemek, de van sok ülőhely, tágas, nem kényelmetlenek az ülések.
A Combínó miatt egész Budapestet át kellett alakítani. Annyira jól tervezték, hogy a próba járatoknál derültek ki , hogy a járdaszegélyeket és a felsővezetéket ki kell cserélni. Jelzem ezek a tervezés alapadatai lennének, hisz Budapest rendelte meg ezeket a járműveket. Véletlenszerűen nyíló ajtók, kis ablakok. Nem tudták, hogy nyáron meleg van és elviselhetetlen az utasok számára. Nem lehet kapaszkodni ülő hely alig van. Olyan nehéz a jármű, hogy már most tönkretette a vágányokat és zabálja az áramot. Fenntartása, karbantartása aránytalanul drága. Meghibásodási rátája nagy.
Ha 2008-ban még van GANZ, magyar mérnökök százszor jobb villamost terveznek.
Nem vicces neked, hogy az új metrók sem férnek el az alagútban. Axióma, az űrszelvény adott, melybe a járműnek minden kilengésével bele kell férni. Ne emlegess nekem nagy multi cégeket, én attól nem esek hasra. Ez egy speciális szakma és ezt a magyar mérnökök világszínvonalon művelték.
Az általad felsorolt neveknek ez nem tett szett és vásárolták fel a Ganz-ot, hogy aztán extra provittal szállíthassanak hazánkba járműveket.

demagofób 2010.01.23. 16:48:33

Nagyon jó, hogy végre választások vannak. Nagyon izgi lesz. De hogy a magyar embernek egy mozdonyról is ez jusson eszébe az már fájdalmas...

Vieron82 2010.01.23. 16:49:36

@bunko_jobbos:

Egy mozdony minimum ennyibe kerül, akárkitől veszed, de ez igen olcsó, kapsz mozdonyt 1,5 milliárdért is...

Akinek meg nem tetszik a külseje, annak mondom, hogy ebben a mozdonyban 80 km/óra sebességel történő ütközéskör is életben maradsz a vezető székben ülve.

Taurus vs Traxx:
Én dolgoztam Traxx-al, most Taurusokon dolgozom, hát az előbbi fényévekkel előbbre jár minden tekintetben.
Az 1 dolog, hogy a Taurus 6400 kW, csak ezt a teljesítményt át kell tudni adni a sínre, na ez nagyon nem megy neki...
Ellenben a Traxx az 5600 kW teljesítményt sokkal jobb hatásfokkal le tudja adni, jóval nehezebb vonatokat magabiztosan gyorsít, míg a Taurus csak kapirgál meg szenved...

demagofób 2010.01.23. 16:52:51

@Thales99: Jól van ne ess hasra, de remélem az meg van, hogy az Alstom metró teljes hajtásláncát a ganz szállítja. A 2-hez is meg a 4-eshez is. Szóval lehet örülni!

Rahsid 2010.01.23. 16:57:57

Kifejezetten szeretem a vonatokat, de ez eléggé csúnyáka szerintem.

Thales99 2010.01.23. 17:08:50

@monforte: Aki nem ért ezekhez a dolgokhoz az mondataidból árad. Fogalmad nincs, hogy miért és kik tették tönkre a Ganz-ot ,hogy aztán extra profittal szállíthassanak hazánkba járműveket. Milyen volt akkor az árképzés. Az oroszok kilóban kapták a motorvonatokat, ráadásul csak fapados kellett nekik. A gyártó kapacitást pedig rendesen lekötötték. Ilyen árakkal a GANZ most virágozna, persze miután kirúgták volna a piros lappal és pénzen vett diplomával rendelkező a szakmába nem illő felső vezetőket.
A privatizációs szerződés (melyből van példány) pedig egy külön gyalázatos történet, melynek felelősei már nyugtalanul alusznak, mert a felelősségre vonást nem kerülhetik el.

-atti- 2010.01.23. 17:15:10

@Balogh Ádám Software: Annak magyarázata, hogy miért nem használják az átalakított szilik esetén sem a halberstadt-i vezérlőkocsit, piszok egyszerű.

Ugyan elvben az átalakított szilikkel képes együttműködni, azonban a gyakorlatban ez csak nagyon kevés esetben valósul meg.

Megtörtént eset: Bp.-ről lejött Pécsre vezérlőkocsis irányítással egy szerelvény. Ugyanabban az összeállításban (kocsik, vezérlőkocsi, szili) a következő nap a vezérlőkocsiból irányíthatatlan volt a mozdony. Vagy nem csinálta amit kellett volna, vagy csinált olyat amit nem kellett volna. A mozdonyvezetők egyébként szívesebben irányítanának azokból a vezérlőkocsikból, csak éppen képtelenség.

egynagy0 2010.01.23. 17:26:06

Arra azért kiváncsi lettem volna, hogy a csehek és a románok mennyiért adnának hasonló tudású mozdonyt. Tiszteltetem a mv-ket, de ez nem személyautó, ebben a kategóriában nem elsődleges szempont se a vezetőfülkék ergonómiája, se az ütközéscsillapitási mutatók.

ABA587 2010.01.23. 17:32:10

@markog: szerintem is olcsóbb lett volna a Skodától rendelni, de a románokról is jókat lehet olvasni, és ezekbe talán még a magyarok is beszállithattak volna, amire egy multinál sokkal kisebb az esély.

azekezetnelkulitelseolvasom 2010.01.23. 17:40:40

Már látom előre, mire bejön a 25 mozdony, leselejteznek min. 40-et, arra való hivatkozással hogy sokkal jobb az üzemkészségük. Aztán meg csodálkoznak ha csúszik a menetrend, és borul a forda.

Vieron82 2010.01.23. 17:47:21

@egynagy0:

Még jó, hogy nem te ülsz abban a székben, amiben a szabványokat hitelesítő emberke.

Az ergonómia és az ütközéscsillapítási mutatók szabványok, ha ennek nem felel meg egy mozdony, nem lehet forgalomba hozni.

Vieron82 2010.01.23. 17:49:14

@polihistor:

Hehe, álmodj királylány.
A Skoda megcsinálta a saját mozdonyát a cseh állami vasúttársaság a hazai gyártót részesítette előnyben, és verik a mellüket, hogy milyen hazafiak stb...

Csak arról kussolnak, mekkora pénz volt kifejleszteni a mozdonyt, és hogx 3x annyiba kerül, mint a cikk tárgyát képező Traxx ...

Thales99 2010.01.23. 18:07:04

@Vieron82: Verhetik a mellüket. Foglakoztatnak sok tízezer embert. Fejlesztenek, high technika és tudás van a birtokukban és nem rabszolgaként dolgoznak saját hazájukban. És mi van nekünk? Nincs kutatás, fejlesztés csak kinte-kunta sors. Tehát nagyon hiányos az érvelésed.

trainz 2010.01.23. 18:11:12

A ganz miatt sipákolóknak üzenem, hogy nem tudtak normális villanygépet gyártanai...........

A gigant is olyan gyenge mint az algopirin.

Egy bármilyen külföldi, korabeli 4tengelyes gép erősebb ........

sanyix 2010.01.23. 18:21:18

@trainz: megnézed wikipédián a kilowattokat, és megnézted hogy a trainz nevű arcade vonatos játékban hogy húzza a vonatot? Grat :D

Daniel M. 2010.01.23. 18:22:23

@Thales99: Khmm, már elnézést, de a V43-hoz a Ganznak csak annyi köze van, hogy legyártotta őket.
Emlékszel még, a 1001-en ott is a tábla.
Ráadásul az 1001-1008 nem is itthon készült.
Lincenszelt gép, mert az általad oly nagyra tartott Ganz mérnököknek a büdös életben nem sikerült szilícium egyenirányítot tervezni és gyártani önerőből.
Ahogy nagy teljesítményű villanymotort sem.
A dizel motorokról már ne is beszéljünk.
A V43 linceszből is ide jutott a szarabb, mert a francia testvére 140km/h-ra alkalmas, és nagyobb a teljesítménye is.
A mozdonyvezetőktől meg kérdezd meg, hogy a csodálatos B' B' forgóváz milyen frenetikus.
Hangos, és ráz mint az állat. Ezen még a V43 2xxx és a 3xxx széria felújított kígyózásgátlós forgóvázai sem segítettek sokat.
Anno francia mérnökök jártak hazánkban, amikor már javában ment a V43 gyártás.
A MÁV panaszkodott, hogy rossz a futásjósága a mozdonynak.

V63-as papíron nagyon jó, meg minden. A Ganz utolsó erölködése volt. Mi lett belőle? A MÁV-tól kérik kölcsön néha őket, hogy teszteljék más vasutak az áramellátó rendszert a vonalaikon, ahol 25kV 50Hz a villamosított szakasz, mert olyan "jó" hírnévre tett szert a típus legendásan rossz konstrukció és megbízhatattlanság jelzőkkel illetik, ha ezt a mozdonyt túléli az elektromos hálózat, akkor mindent túlél.

A dízelgyártás meg olyan, hogy francia motorlicenszet kellett venni, mert a Ganz mérnökei nem tudtak nagyteljesítményű dízelmotort tervezni és gyártani saját kútfőből.
Szép álom, hogy sok jó koponya volt a Ganznál.
M41-es konstrukciós kialakítása olyan, hogy alapesetben magában hordozza a bármikori géptértűz lehetőségét.
Nevetséges volt, hogy 1980-as évek közepén még mindig Jendrassik féle motorokkal szereltek dízel gépeket (pl. : M44), amit az említett úriember még a második VH környékén tervezett.

Arról nem is beszélve, hogy a 90-es évek elején ugye jött a sikerszéria MÁV IC motorvonat, 3 szerelvény élt meg, és eddigi élete során többet álltak, mint üzemeltek.
A KCSV6-ról nem is beszélek, ami hűen tükrözte a cég hozzáállását a vevői igényekre, amikor Miskolcon volt próbázni.
Akkor a városvezetés vett volna Ganz villamost, csak nekik nyolctengelyes változat kellett volna, erre a gyár képviselői azt válaszolták, hogy 6 tengelyes van és kész (pedig katalógusban már létezett 8 tengelyes változat is), erre a város megköszönte a lehetőséget, és vett használt KT8D5-ös Tátrákat.

Szóval nem kellene ennyire túldimenzionálni a dolgokat.

Daniel M. 2010.01.23. 18:24:13

@Vieron82: Jah, és arról, hogy 3 áramnemű, és a maximális teljesítménye még a Taurus, azaz bocsánat Teknő/Bika (mert csak az ÖBB gépeit lehet hivatalosan Taurusnak hívni, le is van védve a név) gépeknél is nagyobb.

egynagy0 2010.01.23. 18:25:42

@Vieron82: és az hogy 80-nal ütközve életbe marad a mv. mennyi (tíz)millióval kerül többe?

Daniel M. 2010.01.23. 18:28:06

@Thales99: A Ganz soha, ismétlem soha nem tudott volna még csak hasonló villamost sem csinálni, ami megközelítené a Combino-t.

Lehet itt sipákolni, de attól még a világ legmodernebb hajtásrendszere van alatta.
A legjobban bevált, és az nagy trösztellenes fellépéseknek köszönhetően hozzájuk került, de az ADtranztól és az M.A.N.-től származó kocsiszekrény.
A csukló mozgatásának átdolgozásával készült.

Az, hogy voltak szoftverhibák, olyan nagy baj, még nem látott olyat a világ, hogy egy járművet minden probléma nélkül állítottak volna üzembe.

Daniel M. 2010.01.23. 18:32:46

Nem akarom senkinek lerombolni az illúzióit, de ehhez a dizájnhoz a MÁV-nak és a gyártónak semmi köze.
Egy index fórumos srác csinálta, kb. akkor, amikor napvilágot látott, hogy lehet ilyen mozdonyokat fog venni a MÁV.

Az Építész 2010.01.23. 18:38:21

@chezcecherserge:

Kicsit túlzás a "lassan fogyó" V63 sorozat. Tudtommal csak a nullszériából selejteztek. Belátható időn belül nem hinném, hogy szükség lenne újabb 6 tengelyes gépekre. Az említett nagyságú tehervonatok gyakori előfordulása kissé utópisztikus. Nyugat-Európában sem elterjedtek az új típusok között a 6 tengelyes gépek. Ahol szükség van nagyobb vonóerőe, ott csatolt 4 tengelyesek járnak. A bonyolultabb konstrukció miatt kerülik (pl ívbeállás problémája). Továbbá egy modern teherkocsi csapágyazása is nagyban hozzájárul a megindítás megkönnyítésében. De elhiszem, hogy akadnak problémák a vonattovábbítás terén, de ez lehet a gyatra műszaki állapot is, meg további sok dolog. Ez a kevés gép dolog lehet lokálisan előfordulhat, ez tény, de globálisan viszont drasztikusan esett a teherforgalom, rengeteg munkanélküli gép van. Érdemes megnézni pl a szolnoki fűtőházat, mennyi gép áll ott.

A színezés kérdése valóban érdekes, a vízfej vezetést "hibáztatom" én is. Ellenben az elég röhej, már ne haragudj, hogy szín és "az az új vonat" alapján tájékozódik az ember, merre is megy a vonat. Erre találták ki az iránytáblát/kijelzőt, azt kell elolvasni. Ha az nincs, vagy nem működik, akkor kérdezünk. Kallert vagy utast, valaki majd csak tudja.

Vieron82 2010.01.23. 18:38:48

@egynagy0:

Ez nem pénz kérdése, mivel az emberélet megfizethetetlen.

Vieron82 2010.01.23. 18:40:11

@egynagy0:

Ez nem pénz kérdése, az ember élet megfizethetetlen ...

Vieron82 2010.01.23. 18:40:40

Na, erre elküldte 2x ...

sanyix 2010.01.23. 18:42:29

@Vieron82: naív vagy kisbarátom. Nézz körül a világon és láthatod hogy egy ember élete nagyon is megifizethető, vagy éppen azért nem megfizethető, mert semmit sem ér...

Az Építész 2010.01.23. 18:42:34

@Thales99:

Utána kellene olvasni, mennyi ebből a tényleges saját fejlesztés és mennyi a licensz benne. Nem lehet 100%-ban függetlenedni a 3 multitól ebben a témában...

ABA587 2010.01.23. 18:42:34

@Vieron82: oké, a Skoda 3x annyiba került nekik a fejlesztési költségek miatt, de gondolom exporta már versenyképes árat is tudnak kalkulálni. És a románok, vagy a kinaiak? Tényleg muszáj volt ilyen drágát venni? Nem lett volna jobb kisebb, de ugyanennyiből többet venni?

Daniel M. 2010.01.23. 18:43:35

@chezcecherserge:

Csak halkan jegyzem meg, hogy a DB 185-ös sorozatú mozdonya 4 tengelyes, és a TRAXX családba tartozik.

Vieron82 2010.01.23. 18:45:59

@Daniel M.:

Megint okos akarsz lenni. A Siemens és a Bombardier is gyárt 4 áramnemű mozdonyt, a Skoda árának feléért.
Aztán a Taurus 7000kW, a Skoda 109E gépe 6400kW. Szerintem ez kevesebb.
Arról nem is beszélve, hogy a Taurus maximális vonóereje 300 kN, a Skoda gépé 275 kN.
A beépített teknika meg kb öt évvel ezelőtti...

Vieron82 2010.01.23. 18:48:48

@polihistor:

" És a románok, vagy a kinaiak? "

A románok kb 20 évvel ezelőtti teknikával gyártanak mozdonyokat, egyedül a az egyenirányítókban van némi fejlesztés, és nem olcsóbbak mint a Taurus.
A kínaiak meg Siemens és Bombardier licenc mozsdonyokat gyártanak.

Vieron82 2010.01.23. 18:49:25

mozsdonyokat = mozdonyokat

Daniel M. 2010.01.23. 18:50:44

@Vieron82:

Nagyon okos vagy, kár a Taurus 7000kW-ja nem állandóan leadható maximális teljesítmény, ha pedig innen nézzük akkor a Skoda 380-as 7200kW-t tud.

Igen, gyárt, csak éppen nem olyat veszünk.

Jegkoko 2010.01.23. 18:53:25

@Thales99: Hát szerintem nem kényelmetlen a combinó ezerszer jobb és kulturáltabb mint akármelyik pesti villamos.Egyébbként meg a nagykörúton a oszlopokat nem cserélték ki csak megerősítették, de az egész pályára igyis ráfért a felújjítás.

Daniel M. 2010.01.23. 18:54:42

@Az Építész:
Érdekes, hogy ez a színezés probléma, csak hazánkban ilyen fontos kérdés.
Anno a DB is ezerféle színben tündöklő járműflottával büszkélkedhetett.
De rájöttek, hogy hülyeség minden piszlicsáré dolog miatt külön színtervet használni.

Az ÖBB is rájött erre, és még sokan mások is.

Minek külön színnel jelölni, hogy dízel, vagy elektromos a jármű, hogy elővárosi, távolsági gyors, távolsági expressz, IC stb. az a szerencsétlen jármű?

azekezetnelkulitelseolvasom 2010.01.23. 18:58:03

Ahogy öregedtek a V43-asok, úgy rövidültek a szerelvények. Régen akár 16 kocsis expresszvonatokat is el kellett vinnie, ma már a 7 kocsiból álló is hosszúnak számit. Ehhez tényleg nem kell szuper erős mozdony, a tehervonatokat meg vigye el a Cargo...

Az Építész 2010.01.23. 18:59:21

@egynagy0:

Az ütközéscsillapítás előírás, követelmény. Az ergonómia is az. Rossz munkakörülmények között dolgozni életveszély. Ez nem csak a mozdonyvezetőre nézve az. Az utasokra, meg mindenkire, aki a vasút környezetében tartózkodik. Figyelemkiesés balesetet okozhat, méghozzá igen súlyosat. Szóval igenis fontos mindkét tényező.

Az Építész 2010.01.23. 19:00:25

@Daniel M.:

Engem aztán végképp hidegen hagy... :)

Daniel M. 2010.01.23. 19:03:05

@Az Építész:

Engem is, csak az az érdekes, hogy ebben az országban más tájakhoz képest mennyire nagy jelentősséget tulajdonítanak neki. :)

megmondomatutit 2010.01.23. 19:07:17

@megmondomatutit: Legyen minden hófehér, ilyen nincs a környező országokban, és tényleg az összes járművet át lehetne festeni sok pénzért...

Balogh Ádám Software 2010.01.23. 19:11:49

@-atti-: Ezek szerint vagy a Szilik átalakítása hibás kivitelezéssel történt meg, vagy hibásak a vásárolt halberstadt-i kocsik. Első esetben a kivitelezőtől elvárható lett volna a garanciális javítás, hiszen feltételezem, kipróbálták átalakítás után, hogy működik-e. Második esetben pedig az eladó DB-től kellene garanciális javítást követelni, mert a kocsit használtan, de működőképes állapotban vette meg a MÁV elvileg. Nyilván nem vett volna vezérlőkocsit, ha az vezérlőkocsiként nem használható.

A megoldás semmiképpen nem az, hogy az adófizetők pénzén vett kocsikhoz az adófizetők pénzén átalakíttatjuk a mozdonyt, és utána az adó- és jegyfizető utasokat körbenjárásra várakoztatjuk, a menetrendhez képest késést okozva, mert valami szarra költöttük megint a pénzt.

frissfoto 2010.01.23. 19:13:26

Ha megnyílik a piac a személyszállitásban, akkor elképzelhető hogy ugyanabban a belföldi szerelvényben több társaság kocsijai is lesznek, és választhatok hogy melyikbe váltok jegyet?

Daniel M. 2010.01.23. 19:13:49

@megmondomatutit:

Nem kell ilyet csinálni.

Ki kell találni egy egységes színtervet, és utána főjavítások alkalmával következetesen úgy festeni a járműveket.
Lásd ÖBB IC/EC kocsik.

Daniel M. 2010.01.23. 19:15:18

@Balogh Ádám Software:

Itt az a baj, hogy sajnos a MÁV-nak semmilyen tapasztalata sincs az exDB vezérlőkocsikban található rendszerről, ami a vezérlést végzi.
Mozdonyai meg pláne.
Ezért így is, úgy is át kellett volna építeni mozdonyokat, hogy használható legyen.

irinyeahétszentségit 2010.01.23. 19:26:46

@Daniel M.: Egyszerűbb lett volna meg se venni! Németországban több fejpályaudvar van, így egy-egy viszonylaton gyakran váltanak menetirányt. Nálunk legfeljebb a Budapesten átmenőknél lehetne jelentősége, de arra a célra, amire idehozták, hogy az IC-k gyorsabban forduljanak vissza, háááát az elég gáz. Hiszen így már az indulási állomáson sincs kitakarítva.

Daniel M. 2010.01.23. 19:37:09

@irinyeahétszentségit:

Ez így ebben a formájában nem helytálló szerintem.
Nem véletlen, hogy a DB az ÖBB és az SBB is használ távolsági nagysebességű vonatokat, amik vezérlőkocsisak.
Az, hogy a hazai kivitelezése és használata a vezérlőkocsis üzemnek olyan, amilyen, attól még a rendszer nem rossz, működik a világ nagyon sok szegletében.
Nem kell körüljárni a szerelvényt, a vonat elejéből a végébe 2 perc alatt át lehet szerelni.
A takarítás és egyebek, meg nem a vezérlőkocsi hibája.

Nyakravaló 2010.01.23. 19:51:37

Nagy tisztelettel és előzetes tudás nélkül azt szeretném megkérdezni a kommentelőktől, hogy a magyar nemzeti vasúttársaság mikor fogja végre a magyar nemzeti színeket használni a mozdonyok/vasúti kocsik festésénél?? Azt nem mondom, hogy csúnya a kék-sárga, de miért nem PIROS-FEHÉR-ZÖLD???????

hegylako01 2010.01.23. 19:56:44

@Daniel M.: "Akkor a városvezetés vett volna Ganz villamost, csak nekik nyolctengelyes változat kellett volna, erre a gyár képviselői azt válaszolták, hogy 6 tengelyes van és kész (pedig katalógusban már létezett 8 tengelyes változat is), erre a város megköszönte a lehetőséget, és vett használt KT8D5-ös Tátrákat."

A Tátrák hamarabb jöttek sokkal. 1990-től 1997-ig érkeztek a városba a legöregebb is 7 évesen lett vásárolva. Ezután írtak ki egy közbeszerzést új villamos beszerzésre. Kapott is a város egy KCSV6-ot tesztelésre Debrecenből. " baj volt vele. Az első az általad leírt. A második, hogy rettenetesen drága volt a jól emlékszem a rendelkezésre álló pénzből talán 5 darabbot lehetett volna venni ennyi meg nem tudta kiváltani az FVV-ket.
Ezért inkább vett a város Bécsből kilóra (szó szerint) 30 éves SGP E1-ket. Mert még ez is jobban megérte.
Szerencsére 2011-2012 körül cserlélik le az SGP E1-ket. Miskcolon is elindul a villamos korszerűsítés. 2 hónapon belül indul a pálya rekonstrukció.

off.:olvastátok érdekes:)
www.mvkzrt.hu/downloaddoc.php?docid=507

Daniel M. 2010.01.23. 20:14:33

@hegylako01:

Azért nem egészen így volt a történet, mert a bécsi villamosok sokkal később jöttek.
1991-ben érkezett az első KT8D5-ös Miskolcra, 1992-ben pedig a következő 9 db.
A lényegen nem változtat piszok drága volt, és a gyár érdekes filozófiát követve nem a vevő igényeit tartotta szem előtt, hanem azt követelte, hogy a vevő alkalmazkodjon a gyárhoz.
Ez az, ami ma már elképzelhetettlen lenne, és már akkor is az volt.

barbár 2010.01.23. 20:20:00

Ez a színterv szerintem, fantáziátlan, ugyanúgy mint, az előd villanymozdonyok színei. Hagyományos színezés, ez nem előny, hanem hátrány. Egy Cargos mozdony sokkal jobban fest. Gondolom, azt olyan ember "álmodta" akinek ez a szakmája.
Ez egy teljesen más mozdony, lehetne teljesen más kék-sárgában is. Például Vasarely "kockákkal az oldalán.( Ekkora felületet eldobni bűn.) Ami nekem tetszett a múltban: Pupos zöldben, Csörgő szürke csíkkal, és persze Nohab mindegy, hogy, hogy csak ne "teli" fakó piros legyen. Egyébként ez a legjobb példa, hogy lehet egy mozdonyt jellegtelenné tenni. Ja és az Eurocom Traxx marha jól mutat.

hegylako01 2010.01.23. 20:26:37

@Daniel M.: Sajnos nagyon kicsi voltam 1991-ben még csak 3 éves voltan nem emlékszem. Az info innen volt www.villamosok.hu/miskolc/kt8d5.html.

De teljes mértékben igazad van.

ETCS 2010.01.23. 20:45:29

Új mozdony ide vagy oda, ETCS ezen sem lesz...

Daniel M. 2010.01.23. 21:12:34

@barbár:
Még egyszer mondom, ezt egy index fórumozó csinálta vagy fél évvel ezelőtt, de lehet, hogy annál is régebben.
A szakmája pedig nem ez.
Egy ötlet a sok többi közül, ami most ide került.
Szóval a MÁV-nak és/vagy a gyártónak csak annyi köze van hozzá, ha tényleg így fog kinézni, hogy ellopta ezt a színtervet, egy lelkes fórumozótól.
Volt ott sok más színterv is.
Mindegyik közös jellemzője volt, hogy a hagyományos MÁV villamos mozdony színeket használta fel.

Nekem mondjuk tetszene papagáj szili, és IC motorvonat színkombinációkból összehozott valamilyen színben.
De olyan lesz, mint amilyenek a 1047-es gépek.

Daniel M. 2010.01.23. 21:13:41

@ETCS:

Ez igaz.
De egyenlőre nem is annyira fontos az az ETCS bele, úgyis többször lesz olyan pályán, ahol ETCS-nek se híre, se hamva nem lesz még nagyon sokáig.

GergőÁron (törölt) 2010.01.23. 21:19:35

Lehet büszkének lenni a ganzra, meg sipákolni, de a nyílt piaci helyzetben nem állhatta meg a helyét.

Az ok.: Amíg a nyugati gyárak az elmúlt ötven évben is piacra termeltek, a bevételekből fejlesztettek, addig a ganz állami volt. Tervgazdaság szinten ment a fejlesztés is.
Így az idők során a magyar gépgyártás szépen lemaradt.

Összeomlott a kgst, mi meg itt álltunk a negyven éves technológiával.

Hogyan gondoltátok így akkor msot hirtelen a semmiből 2010-ben hazai mozdonyt gyátani? hiányzik 50 évnyi fejlesztés, know how.

Daniel M. 2010.01.23. 21:20:28

@hegylako01:

Az utolsó 8 darab Tátra viszont 1996-97-ben került Miskolcra.
A Ganz csuklós meg előbb volt ott próbán.
Azokat a Tátárkat vették a KCSV-k helyett.

2010.01.23. 21:24:28

@Az Építész: én úgy tudom, hogy az 56-os szériából gyakorlatilag már csak 35-40 fut..de ha rosszul tudnám, javítsatok ki. (004,006,007 az első 8-ból ami fut, és több balesetes és kiégett van ami nem lett felújítva)
a kapcsolt üzemről annyit, hogy te olyat Mo.on láttál már? előfogatolást ne vedd ide...
ahhoz ugyanúgy db szám kellene..
ha majd 100+100-ról szól a vita :-))

arról h ki hogy tájékozódik..
igen,teljesen jogos, de most mit mondjak a középkorú hölgy ismerősnek aki 20 éve ugyanazokkal a vonatokkal ingázik a Nyugatiból, a kék Vácra, piros Dorogra, szatyrokkal a kezében futva a vonathoz elfogadom h el lehet nézni! ..és én egy ilyen egyszerű színkód rendszert nem is tartok rossz dolognak!azt sem tudtam mondani neki, hogy hát igen, logikus h mindkettő piros, 40 éven át meg nem az volt...mellesleg az utastájékoztató tábláról meg annyit h a MÁV-os ritka béna.. egyszerre van rajta a honnan-hova (magyarázat nélkül)..gondolom ez egy külföldinek egyértelmű mondjuk KöKin, hogy most a Bp.Nyugati Záhony, vagy a Nyíregyháza Bp.Nyugati IC megy a fővárosba..
az emberek többsége amúgy meg a megszokás alapján tájékozódik.

@Daniel M.: bocs, megnéztem, amire én gondoltam az 150,151,181-es család..a 185 az tényleg egy új TRAXX, köszi.bekevertem a számokat

@hegylako01: hogy a használt miskolci Tatrakkal nem volt gond? na nee... Apáék amikor a debreceni DKV felügyelőbizottsági tagja volt, éveken át tanácskoztak a miskolci kollégákkal, hogy mi a f@szt lehetne csinálni velük, mert szétverik a pályát...a Ganz villamosokat részben a gyár balfaszsága miatt nem vett Miskolc, de főleg azért mert nem volt/szántak rá többet az ócskavillamosok áránál!!!ezt nem is titkolták! 1 éven beül megbánták..
hja, h mennyire balfasz volt a Ganz, a debreceni 001-est majdnem szétvágták, azzal a felkiálltással, h az csak prototipus, a városnak kellett kilobbyznia h meg tudja venni.
lehet drágább volt a cívis villamos, de mondjuk ha azt nézzük, h a debreceni Ganzok még 20 év múlva is menni fognak és még ma is jól és korszerűnek néznek ki..addig a miskolci Tatrák..hááát... balkáni

legyen minél több új üzembiztos mozdony, felújított pályák, tiszta és kényelmes kocsik zsúfoltság nélkül, jó busz-vasút csatlakozás, minél több áru a közútról a vasútra terelve! ..

..de amiről a cikk szól..
ez egy nagyon gagyi photoshopos munka és egy nagyon ronda, kezdetleges "színterv", még jó h tuti nem ilyen lesz...

Thales99 2010.01.23. 21:31:41

@Jegkoko: Nem emlékszem, hogy az oszlopokat említettem volna, az már csak csepp a tengerbe. Ez nem tervezés, hanem dilettantizmus volt és maga a káosz. Azt kellene fejtegetni, hogy mindei mennyibe került a magyar adófizetőknek.

stepboy 2010.01.23. 21:42:10

@Daniel M.: pedig ez a fotó van fönt a Bombardier saját oldalán.

www.bombardier.com/files/en/supporting_docs/image_and_media/products/BT-PR-20100121-TRAXX_MAV.jpg

Most akkor csak hobbi képeket raknának a sajtóközleményeikbe? Legyünk már picit óvatosabbak a megnyilatkozásainkkal ha kérhetném - már nem először, teszem hozzá.

Thales99 2010.01.23. 21:42:49

@Az Építész: Itt nem függetlenedés, hanem lefejezés történt. Nagy különbség. A Ganz, Ikarus, Videoton bekebelezésével megszünt a magyar ipar. Gazdaságunk és a munkaerőpiac ezt most fizeti meg. Ez céltudatos, előre megtervezett volt, és nincs összeesküvéselméleti fóbiám. Hol képeznek ipari szakmunkásokat? Drága árat fizettünk a rövidlátásunkért.

Thales99 2010.01.23. 21:56:08

@Daniel M.: Megbocsájtható talán , hogy ilyeneket írsz, mert akkor még nem is éltél. Most sem tudom, hogy itt élsz e, vagy kitenyésztett aktivista vagy. Azért ha, ilyet írsz hogy futásjóság, akkor tudnod kellene, hogy a pályaspektrumnak ebben milyen szerepe van. Magyarorság vasuthálózatán add meg nekem, hol közlekedhetnének a vonatok! 140-200 km/ora sebességgel.

Daniel M. 2010.01.23. 21:58:21

@stepboy:
Az oké, akkor is a gyártó ellopta.
Ez a színterv az index fórumon már vagy fél éve fent van, attól mert a gyártó honlapján van fent, az nem jelenti azt, hogy ők találták ki.

Daniel M. 2010.01.23. 22:02:59

@Thales99:
Nem kell semmit megbocsájtani.
Attól mert az orrod hegyénél tovább nem vagy képes látni, attól még nem az az igazság, amit te mondasz.
A pálya állapota persze nagyon sokat számít, és az is sarkalatos probléma, de attól mág az a B' B' forgóváz egy nagy rakás szar. Nem véletlen, hogy V45 néven volt egy kísérleti mozdony Bo' Bo' forgóvázzal.

140-200km/h :

Az 1-es fővonal már lassan 15 éve 160-as.
Most meg pl. a 100-as fővonal lesz 140-es Szolnokig.
A 80-ast nem tudom, hogy most milyenre újítják fel, de mondjuk szerintem ott is lehet 140-es a pálya.

ubk 2010.01.23. 22:03:40

@Thales99: 1-es vonal, Komáromtól kifelé, Győrig 160 km/ó-val. Az már 140-200 között van! :-D

Thales99 2010.01.23. 22:12:25

@Daniel M.: Tényleg, ilyen antivillamost soha nem készülhetett volna a Ganzban. Használd egészséggel, én inkább gyalog teszem meg a pár megállót. Majd, ha Demszky-t előveszik, majd elkezdenek dalolni még sok más problémáról a Combinóval kapcsolatban. Nem kis szoftver probléma volt ott. Más országban visszakültdék azokat a járműveket melyek nem a kiírt palyázat paramétereinek feleltek meg. Csak nálunk lehetet büntetlenül elkövetni, hogy a járműhöz alakítják a környezetet. Szerinted a metróalagút a hibás, hogy olyan szűk, hogy nem férnek el a metrószerelvények. Tényleg zsenik ezek a Multik, mert mindent lenyomnak a torkunkon és a sokmilliós pótköltséget is mi fizetjük meg!

stepboy 2010.01.23. 22:16:45

@Daniel M.: ez valszeg a végleges színterv, erre akartam kilyukadni már az előbb is.

www.iho.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1418:szerzdeskoetes-joehet-a-traxx&catid=1:nagyvasut&Itemid=3 (3. képen remélem jól kivehető)

Lopni meg nem hiszem, h lopott is bárki - ha nem belsős elgondolás alapján született meg a terv, akkor akár meg is állapodhattak a szerzővel (legjobb lenne talán őt magát megkérdezni a dologról - nem lehetetlen, lévén, h már fentebb linkelte az oldalát).

Daniel M. 2010.01.23. 22:23:11

@Thales99:

Megint túlzol és belekeversz olyat is, amit szóba sem hoztam.
A körútra amúgy is ráfért ráncfelvarrás.
Tetszik vagy sem a BKV villamos infrastruktúrája vagy 25-30 évvel van lemaradva attól, mint ahol tartania kellene.
Gondolok itt a felsővezetékre, a betápokra, az áramátalakítókra, stb.
A peronok megújítása is időszerű volt már.
Arról nem is beszélve, hogy a nem a jármű súlya okozza a legnagyobb problémát a pályában, hanem az alatta levő nagyon laza talaj, és a nagyon sűrű közlekedés, együttes hatására használódik el sokkal hamarabb a pálya.
Attól, hogy neked nem tetszik a Combino, még a világ egyik legfejletebb villamosvasúti járműve nagyon sok tekintetben.
Személy szerint nekem a Münchenben közlekedő Adtranz R3.3 a favorit. A Combino annak majdnem egyenes ági leszármazottja.
Mellesleg a Ganz még csak középmagas padlószintű villamost tudott nyögvenyelősen összehozni, ami nem jelenti azt, hogy tudott volna jó alacsonypadlósat tervezni, és építeni.
A Combinok mellesleg úgy és olyan paraméterekkel jöttek, ahogy azt a megrendelő kérte.
Jah, hogy a megrendelő nem kért bele klímát? A megrendelőnek nem kellettek a nyitható ablakok, stb. stb.
Ez már ne a gyártó hibája legyen.

Ha már a metrót szóba hoztad, abban az egyben egyezik a véleményünk. Egy nagy rakás fos amúgyis az Alstrom metró, és az, pedig, hogy nem az előírásoknak megfelelő járművet kaptunk, és ezért nem lehet felelősségre vonni a gyártót, plusz jelentős pénzeket visszaszerezni tőle, az meg azoknak a felelőssége, akik megrendelői oldalról a szerződést aláírták.
De mondjuk arra kíváncsi leszek, hogy honnan akasztasz le Demszkyről 58 milliárd forintot, amennyibe azok a szarok kerülnek.
Én személy szerint jobban örültem volna a Siemens M1-nek, az legalább már bizonyított Prágában.

Daniel M. 2010.01.23. 22:24:58

@stepboy:
Háát majd megkérdezem azt aki kreálta a színtervet.
Annál nincsen biztosabb.
Bár ha rosszul állította be a CC-t, akkor mindegy, mert semmit sem kell a gyártónak adnia érte.

Jegkoko 2010.01.23. 22:58:52

@Thales99: Megjegyzem a metrókocsik gond nélkül elfértek az alagutba, gondolom ennek az ellenkezőjét a kurucinfón meg egyébb hasonló igazmagyar oldalakon olvastad.

Thales99 2010.01.23. 23:47:24

@Jegkoko: Álló állapotban. Ivekben problémák vannak. Egy kis lengéstan. Miért álltak hosszú ideig? Miért késik a szerelvények szállítása. Mennyi kötbért fizetnek?

irinyeahétszentségit 2010.01.23. 23:55:46

@Daniel M.: Az IC-be szánt vezélőkocsikról: Nyugaton, mondjuk Hamburgtól Münchenig több nagyváros fejpályaudvarát érinti az IC. Ott ideális, hiszen a viszonylat többször is irányt vált. Nálunk viszont csak az átlós vonatok nyerhetnének vele a Keletin. Az inga-IC viszont elég gáz ha már az indulási állomáson is tele vannak a szemetesek. Arról nem is szólva, hogy gyors visszafordulást csak ott lehet tervezni, ahol percnyi pontosan járnak a vonatok. Ja és a német vezérlők kényelmi szempontból sem IC-kbe valók.

Thales99 2010.01.24. 00:17:36

@Daniel M.: A körút már többször fel lett újítva. A BKV infrastruktúrája is adott volt. A peronok is adva voltak, nemrég felújítva. A pálya is adva volt. Mint említettem ezek a tervezés alapadatai. Erre terveztek egy járművet és ekkor derült ki, hogy nem működnek a dolgok, amikor az első villamosok megérkeztek.
A forgalom is adott volt.
Az a bizonyos futásjósági szám, mely az utazás kényelmet jellemző szám pontosan a pálya és jármű együttműködésére jellemző érték, melyet a járműnek teljesíteni kell. Ez az a jármű átvételének egyik fontos feltétele, sok más mellett, melyet méréssel ellenőr íznek.
Említettem, hogy a 80-as években a Ganz alacsonypadlós villamos tervei léteztek, de akkor nem szerette volna a BKV átalakítani infrastruktúráját és pénze sem volt.

sanyix 2010.01.24. 02:06:07

@GergőÁron: te hol élsz? Te nem voltál ott amikor az elvtársak szétlopták az egészet (privatizáltak)? 40 éves technológia? Marhaságokat ne írjál már, nézzél körül miket csináltak még a 90-es években is, miközben már acsarkodtak rajta a hiénák!

Skoda velük mi van? az is állami cég volt, és él és virul... mert azt nem lophatták szét!
Te meg az elvtársak marhaságait (mszp szadesz madöf) beszopod, hogy ez törvényszerű hogy minden ami állami vállalat volt tönkre kell mennie. Hát nem kisbarátom, nem törvényszerű, csak ebben az elkúrt országban az.

makkörlö 2010.01.24. 03:26:39

gergö Áron jol beszéltél, ez egyszerüen borzasztó, mozodonyokban a világ élén volt Mo. most meg külföldröl vesz.... de meg kell mondjam itt most egész másrol van szó. A mozdonyaink nem voltak eu szabványosak, ennyi. Ahogyan minden más gép amit gyértottunk messsze elmaradt a kivánt nyugateurapi szinvonaltol, ugy a mozdonyok is. Lemaradt a magyar ipar.

saclos (törölt) 2010.01.24. 07:03:30

@Konnel: Köszi a linket, szerintem az itteni Skoda-rajongók csak elfelejtettek offshore-t kiáltani :)

"The Appian Group is a holding company incorporated in the Netherlands and controlled through a screen of shell companies. The real owner or owners are unknown despite investigations by the Czech police.[4]"

Daniel M. 2010.01.24. 08:48:01

@sanyix:
90-es években mit is csinált a Ganz?

Csinált pár KCSV-ot Debrecennek.
Csinált pár selyemhernyót, meg az IC motorvonatokat a MÁV-nak. Az üzemeltető a mai napig átkozza, hogy megvette őket.
Ja, igen, csinált pár motorvonatot Malajziának, ami már csak nevében volt Ganz, de ami benne volt, annak már semmi köze nem volt hozzá.

Aztán ott van az Ansaldo.
Ők meg felújítottak pár ICS-t.
A BKV legnagyobb örömére, mert a beépített GTO szaggatók úgy szarok, ahogy vannak, nem véletlen, hogy azóta pár kocsin már más gyártmányú IGBT szaggató van.

Ez itt kérlek alássan nem politikai beállítottság kérdése, hanem a véres valóság, aminek semmi köze ahhoz, amit te bele akarsz keverni.

A Ganz önerejéből előállított utolsó világszínvonalú termékei a Hargita motorvonatcsalád, és az M44-es tolatómozdony volt.

Daniel M. 2010.01.24. 08:49:04

@Thales99:
Na ez megint egy szép kis urban legend.
A Ganznak mindene volt, csak alacsonypadlós villamos tervei nem.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2010.01.24. 09:25:51

Reméljük jó mozdony, mert szépnek nem szép.

ubk 2010.01.24. 09:32:09

@Daniel M.: Az a más gyártmányú IGBT szaggató amúgy Ganz Transelektro gyártmány.
Vezettem mindkét fajta KCsV7-et, s az IGBT-s fényévekkel veri a szar olasz szaggatós villamosokat.

Bangó Tarzan (törölt) 2010.01.24. 09:32:39

VÉGEZTEM EGY KIS KUTATÓMUNKÁT:

GE Braziliának szállít 50 mozdonyt. Igaz, nem ilyet, de nem akarom elhinni, hogy ilyen nagy a különbség!

GE honlapján a bejelentés:
www.gereports.com/the-sugar-land-express-brazil-orders-50-locomotives/

RailRoad oldalán az árak:
www.railroad.net/forums/viewtopic.php?f=8&p=756654
www.railroad.net/forums/viewtopic.php?f=8&p=756654

A magyar vonat ára: 867 200 000 HUF
Amerikai vonat ára: 499 200 000

Majdnem 2x annyi a magyar vonat? Mitől? Nem akarom elhinni, még laikusként sem, hogy ekkora különbségek lehetnek. Nyilván vannak technológiai, gyártási, garanciális és egyéb különbségek, de ez akkor is sok!

Jegkoko 2010.01.24. 10:03:10

@- Rendi -: Mindenbe bele lehet kötni egyébbként.Megjegyzem a mostani metrókocsikon még külön vészkijárati ajtó sincs az elején.Egyébbként meg a bkv figyelőn megjelenő infók 95% szimplán hazugság vagy csúsztatás.

Valaki más 2010.01.24. 10:56:59

Megvan az üzleti terv: kibérelünk egy nagy csarnokot, megvesszük a Taurus licenszét, azt elkezdjük gyártani. De csak úgy áruljuk, hogy nem teszünk semmi törvénytelent az értékesítés során. Előállítási költség+licensz arányos része+TISZTES haszon. Mondjuk, 2/3-ába fog kerülni, mint az eredeti.

Miben fogadunk, hogy a MÁV akkor sem venne?

sanyix 2010.01.24. 15:17:32

@Daniel M.: és még sok más, nézz kicsit utána (pl m42 ami elég jónak bizonyult, csak a máv már nem tudott venni mert már javában haladtak az úton a mostani "céljuk" felé, így nem kezdték sorozatban gyártani sem).
Egyébként csoda hogy a 90-es években abban az anyagi helyzetben mikor a hiéna elvtársak éppen acsarkodtak a ganz maradványain képesek voltak valami működőt is csinálni, le a kalappal előttük.

ETCS 2010.01.24. 17:08:05

@Daniel M.:

Ha egy helyi közlekedést lebonyolító motorvonatról beszélnénk, akkor teljesen egyet is tudnék veled érteni, de ezzeket főleg teherszállításra szeretnék használni és nem feltétlenül országon belül. Akkor meg már olcsóbb lett volna egyből egy vonatbefolyásolóval, azaz ETCS-szel szerelve megrendelni, mert csak nemzeti modullal kell kiegészíteni, és nem annyi kötyüvel, ahány országban közlekedni akar majd. Utólag tuti 2X annyiba kerül majd felszerelni, ráadásul versenyképesebb lett volna más társaságok járműveihez képest. Nem beszélve arról, hogy 2012 után már tilos lesz ETCS nélkül új járművet beszerezni.

Daniel M. 2010.01.24. 18:21:59

@ETCS: Egyetértünk.
Csak arra próbáltam rávilágítani, hogy azért az ETCS még mindig nem jllemző sok helyen.
De ott is számít, hogy ETCS-ből melyik. :)

Daniel M. 2010.01.24. 18:22:53

@sanyix:
M42, szép és jó ötlet volt.
Csak olcsóbb, és könnyebb volt az M44-ek és az M40-ek remotorizációs felújítása.
Mert ugyebár pénz beszél.

Yulii 2010.01.25. 00:45:54

Szerintem rémes ez a kék szín... De biztos nincs elég víz a MÁV-nál amivel a fehéret tisztában tartsa! :-D

zmoi 2010.04.11. 10:05:13

@Thales99: Igazad van, a V63-as tényleg nagyon jó, még nyugatra, Hollandiába is eljutott a BVh-val zavartartás mérésre, mert hozzá hasonló hulladékot nem találtak Európa szerte. Tényleg remek mozdony. A V43-ashoz nem sok köze van a Ganznak. A V63-ashoz viszont annál inkább. Sem tisztességes nyílászárókat, sem szellőzőrendszert nem voltak képesek beletervezni a szilihez képest. A forgóvázai tényleg jók, na azok nem is Ganzok... Terveztek viszont egy böszme nagy mozdonyt 3700kW teljesítménnyel, meg 0.4-es fázistényezővel. Hát gratulálok a világszinvonalú mozdonyodhoz. Tudod a hőskorban gyártott a Ganz külföldre is minden félét, azok többnyire már sehol sem működnek. De ezek szinvonalából lehet következtetni, hogy azok milyenek voltak. Brazília, Görögország, Szíria, Kína, Egyiptom... Oda lehet, hogy jók voltak. De valahogy a világ modernebb felén nem futnak az istenített Ganz csodáid...

Nem a tiéd! 2010.11.07. 23:04:28

@Daniel M.: Én egy Siemens-nél dolgozó mérnöktől hallottam, hogy a szoftver rendes tesztelésére azért nem került sor, mert a Combinot presztízsberuházásként kezelték; magyarán sürgették őket...
süti beállítások módosítása