Kötött pálya

vasút, városi közlekedés, út, térkép, utazás - erminavet (Tevan Imre)

Magyar vasút ma

1 város, 1 villamos

Utazás Transzibériába

MD, a mi motorvonatunk

Vasutasok dolgoznak

Friss topikok

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

2007.11.26. 12:00 erminavet

55 perccel többet vártak a fizető utasok a VIP-vonat miatt

Egy pénteki posztban számolt be a Kötött pálya arról, hogy a Pestszentlőrincen aznap reggel történt felsővezeték-szakadás okozta káosz és óriási késések közepette egy ünnepségre tartó különvonat – a lassújel feloldása után – lendületből haladhatott át az állomáson, és ehhez leparancsolták a vágányról a vezetékjavítást végző szakembereket.
 
Ezt az oldalt találtam, a baleset részletes leírásával. Három dolgot emelek ki:
 
1., A szabad utat már 8.10-kor „megrendelték” a VIP-vonatnak, 35 perccel annak tervezett indulása előtt. (És még mondja valaki, hogy a MÁV-nál vészhelyzetben nem tudnak flottul, előrelátóan, céltudatosan intézkedni!)
 
2., 55 azaz ötvenöt percig függesztették föl a hibaelhárítást a különvonat miatt. (Ennyivel később indulhattak a vonatok.)
 
3., A helyreállítás 14.48-ig tartott, a személyvonatokat 15 óráig mondták le. (A MÁV Start eredetileg 10-11 órára ígérte a helyreállítást.
 
Kíváncsi vagyok, hogy az előzményposzt azon kommentelői, akik szerint ez a megoldás volt a legjobb a többi utas számára, akik szerint az egészet a szenzációhajhász újságíró találta ki, hogy növelje a fizetését, még mindig így gondolják-e.

16 komment

Címkék: vélemény politika vasút ütemes menetrend flirt városi közlekedés másodrész stadler utastájékoztatás utaspanasz


A bejegyzés trackback címe:

https://kotottpalya.blog.hu/api/trackback/id/tr97242222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyizga (törölt) 2007.11.26. 13:33:51

Nem lehetne lekérni a VIP-utaslistát? Akik miatt ez az egész történt? És azokat megvárni hazafelé menet és... :)

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2007.11.26. 14:18:33

Manvizga!

Nono, azért ez túlzás. Másrészt az utasok tehetnek a legkevésbé az egészről, nem is tudtak az intézkedésről. (És ezt nem azért mondom, mert én is rajta lehettem volna.)

ti

ikocka · http://kocka.blog.hu 2007.11.26. 14:52:39

Most miert lepodtok meg ezen, mindig is lesznek olyanok akiknek mindent szabad, miert pont a MAV maradna ki ebbol?

bondarenko 2007.11.26. 18:15:44

Kedves Erminavet!

Írásaid alapján vagy bennfentes vagy, s akkor igencsak erkölcstelen amit írsz, hiszen Te magad is élvezője vagy mindannak, amit épp szidsz. Vagy az is lehet, hogy az informátoraid bennfentesek. Egy viszont mindkét esetben tény. Írásod minden esetben az üzleti titokkal való visszaélést súrolja, vagy át is lép meg nem engedett határokat!
Függetlenül attól, hogy elítelhetőek-e vagy sem az általad leírtak, a fenn nevezett cég belső információiban, üzleti titkaiban való furkálódáűs épp oly elitélhető.(Erősebb magánjoggal rendelkező államokban fizetnek is, mintt a katonatiszt...)
Ja! Ha utaztál a vonaton, miért nem emelted fel a hangod mindezen negatív intézkedések miatt???
Üdv: Bondarenko

vattafák 2007.11.26. 20:45:54

jézus, hol élek? és hol él bondarenko???

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2007.11.26. 20:48:51

Kedves bondarenko!

Milyen szép is az internet világa, hogy bárki, például aki képtelen néhány sor elolvasására és értelmezésére, mint te, az is idejöhet, és írhat akármekkora hülyeséget, mert valahol valamit halott valamiről.

Előszöris. Én is rajta lehettem volna. Ez egy feltételes mondat. Azt jelenti, hogy nem voltam rajta, de ha bizonyos körülmények másképp alakulnak, akkor AKÁR rajta is lehettem VOLNA. Érted?!

Másodszor. Aki a vonaton volt, nem is tudott a dologról, mint TÖBBSZÖR írtam. Érted?!

Harmadszor. És tőlem kérded, hogy miért nem emeltem föl a hangom? Hát akkor miért beszélgetünk itt? Mert fölemeltem. Érted?!

Negyedszer. Fogalmad sincs, mi az az üzleti titok megsértése. Nekem van, mert pár hónappal ezelőtt jelentett föl (formálisan nem engem) a MÁV. Nos nézz utána, nem olyan nehéz! Rögtön rájössz, hogy miért nem lehet itt alkalmazni. Egy frászt fogsz utána nézni, még csak válaszolni se fogsz. Így szoktátok. Idejöttök egy egyszeri nicknévvel, azt hiszitek, hogy beleköttök valamibe, én válaszolok, érvelek, aztán soha többet nem jöttök. Na mindegy. Elmondom. Bizonyítani kellene, hogy a MÁV-nak anyagi kárt okoztam a közléssel, vagy hogy én nyertem vele. (És az nem nyerés, hogy több olvasóm van.) És vannak még egyéb feltételek is. Érted?!

Ötödször. Ebben nem vagyok biztos, de szerintem nem is üzleti titok az írásbeli rendelkezés. Legfeljebb üzemi. Szóval a MÁV-csoport alkalmazottjainak kellene megvédeni. Nem nekem.

Hatodszor. Az újságíró dolga, hogy megszerezzen minden információt, ha közérdekű. És amíg a MÁV-csoport állami tulajdonú, közpénzt kap, amíg az utasai fizetnek neki, vagy amíg nem teljesen versenypiacon dolgozik, én arra fogok törekedni, hogy megtudjam azt is, ami titok, és megírjam.

Istenem, jobb ellenfeleket szeretnék!

ti

bondarenko 2007.11.27. 09:43:38

Kedves Erminavet!

Azt mondják a stílus maga az ember. Kaptál egy kritikát, s néhány kérdést. Azonnal támadásba lendültél, s vagdalkozni kezdtél. Jósnak mindenedetre nem vagy jó, mert megint itt vagyok.
Írtad, jobb ellenfelet szeretnél... Érdekes, én nem támadni akartalak, s egy percig nem akartam sem ellenfelet, sem ellenséget. Üldözési mánia, vagy taktika?
Valóban feltételes módban írtál, ami persze lehet az "ellenfél" megtévesztése is. Egyébként valaki az ismeretségedből csak ott kellett legyen a vonaton , ha olyan információkról is tudomást szerezhettél, amiről szegény földi halandók nem tudhattak...
Az üzleti titokról valóban nem sokat tudhatok (legalábbis más vállalkozás üzleti titkairól). Cum Laude (nem a legjobb tehát :-( ) végzettségű jogászként elképzelésem sincs, hogy eszik -e vagy isszák... (leginkább megsértik...)
Mindegy...
Írtam néhány szót a cikkedre. Annak tartalmácal egyáltalán nem vitatkoztam, csak néhány dologra szerettem volna tárgyilagosan felhívni a figyelmedet. (megismétlem, nem ellenfélként , s nem ellenségként...)
A fórumokról eddig sem sok jó véleményem volt, ezután sem fogok rajongani ezen vélemény kifejezési módért.
További sikereket, sok örömet kívánok!
Egy sínekért rajongó ukrán!
Üdv: Bondarenko

Kavics 2007.11.27. 11:23:17

bondarenko:

Azt ugye fogod, hogy Erminavet = Tevan Imre, ha visszafelé olvasod?

Csak mert nem értem a kötözködésed...

bondarenko 2007.11.27. 11:46:30

Kedves Kavics!

Lehet, hogy kötözködésnek tűnt, bár nem annak szántam.
Írtam valamihez egy megjegyzést, amire azonnali támadás lett a válasz. Nagyon örülök, ha valaki a tényeket felderíti, mint ahogy Imre is teszi(eddig nem foglalkoztam azzal, hogy megfejtsem a neveket, de teljesen logikus). Örülök, hogy néhány ember felteszi az életét valamire (igazság kiderítése), s jeleztem valami kissé kélezett helyzetet... A bírói gyakorlat egyébként az Imre által jelölt "üzemi" titkot gyakran mossa az üzleti titok gyűjtő fogalma alá, így egy kalap alá tömködi... (Mindez értelmezés kérdése).
Nem hinném, hogy kötekedés, de ha annak látszik fogom magam, s elhúzom az irhám. Amúgy sem kívántam senki ellenfele lenni, mert egy dolog fontos itt mindenkinek. Prosperáljon, sőt jól űködjön a vasúti közlekedés Magyarországon. Sajnos divat ma kis honunkban belerúgni a vasútba, ezért jó szívvel olvas az ember mindent, ami a vasút előmozdítására irányul.
Tevan Imrének továbbra is jó munkát, sok sikert kívánok!
Üdvözlettel: Bondarenko

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2007.11.27. 12:23:39

Kedves Bondarenko!

Igen, nekem vannak érzelmeim. Az, hogy szép szavakkal, udvarias mondatokkal támadsz, nem azt jelenti, hogy nem támadsz. Nem értem, miért tagadod? Nincs ezzel semmi baj, nem szeretném, hogy mindenki azt gondolja, amit én. Olvasd már el az első kommented elejét! Az első mondatban erkölcstelennek nevezel. Ez, pláne egy újságírónak elég súlyos vád. Úgyhogy ne mimózáskodj már itt, lécci!

Üldözési mánia vagy taktika? Valószínűleg mindkettő. Valóban azért írtam, hogy nem fogsz majd visszajönni, hogy hátha ettől mégis.

És az lehetőséget ad arra, hogy tisztázzuk, mit is akarsz tulajdonképpen. Mert még mindig nem értem.

Mi az, hogy bennfentes? Ha arra gondolsz, nem vagyok a MÁV-csoport alkalmazottja.

Az a feltételes mondat nem jelenthet mást, csak azt, hogy nem voltam a vonaton. És akkor most leírom kétszázharminckilenedszer is, hogy annak volt a legkevesebb információja, aki a vonaton ült.

Szóval mit is akarsz tulajdonképpen? Kérlek írd le, szép, pontos, logikus mondatokban, mint a bíróság előtt kellene, és akkor válaszolok mindenre, amire lehet. (Arra, hogy kik az informátoraim, nem.)

ti

bondarenko 2007.11.27. 12:56:03

Kedves T.I.

Nem neveztelek erkölcstelennek! Te is utaltál a feltételes módra, én is utalok arra. "ha bennfentes vagy...igencsak erkölcstelen"... szólt az emlegetett rész. Mivel, mint kiderült nem vagy bennfentes, erkölcstelen sem vagy. (szerintem...)
Nem akartam én egyébként semmit sem. Jelezni szándékoztam, hogy nekem üzleti (bocsánat üzemi) titok szaga van mindannak , amit írtál, s nem biztos, hogy jó ha ilyeneket használnak fel a titokgazda által nem feljogosított személyek (ha nem jól éreztem elnézést az alkalmatlankodáskért, bár félek itt senki nem kíváncsi ilyesmire). Felőlem egyébként azt írsz, s oda ahová jól esik. Nem is értem mit vitatkozgatunk ezen.
Nem is érdekel, kik az informátoraid, mert valószínűleg nem mondana a nevük számomra semmit sem. Különben is az valóban tisztességtelen dolog lenne, ha kiadnád őket, mint ahogy az is, ha én meg kiváncsiskodnék felőlük.
Egyébként nekem kényes témám maga az üzleti(üzemi) és egyéb hivatali titkot területe is(mind ahogy sérthetetlennek tartom az orvosi, ügyvédi és gyónási titokkal kapcsolatos kötelezettséget is)!
Ezért írtam azt a szöszszenetet írásodra. Ha olyan dolgok kerülnek nyilvánosságra, amiket nem oda szántak, az nem mindig vezet jóra. Persze ebben az esetben nem világrengető dolgokról szólt a fáma, de porszemből épülnek hegyek...
Ma, amikor komoly és éles verseny tüntet el vállalatokat, gazdálkodó szervezeteket, mindenki kényesen vigyáz a belső ügyeire.
Na ennyi, amire gondoltam. Nem akartam én sem földbe döngölni, meg levadászni senkit...
Hölgyek és Urak!
Nagyobb hullámot vertem, mint óhajtottam!
Az udvarias mondatokért külön elnézést kérek (Én mán csak ilyen régimódi vagyok).
Mindenkinek szép napot kívánok!
Üdv:
B.

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2007.11.27. 13:18:52

Drága dr. Bondarenko!

Hát nem egészen az van, amit írsz:

'Nem neveztelek erkölcstelennek! Te is utaltál a feltételes módra, én is utalok arra. "ha bennfentes vagy...igencsak erkölcstelen"... szólt az emlegetett rész.'

Mondod most. De az első kommentedben ez állt:

'Írásaid alapján vagy bennfentes vagy, s akkor igencsak erkölcstelen amit írsz...'

Igaz, utána jön a másik lehetőség, hogy az informátoraim erkölcstelenek. Mindegy, örülök neki, hogy nem tartasz erkölcstelennek, ezt elfogadom, ez esetben én is visszavonom a téged formájukkal sértő állításaimat.

Ezek szerint tehát azt akartad mondani, hogy itt valamiféle titok kiszivárogtatása történt? Hát igen, bizony. Ez elég jelentős része az újságírásnak. Nem tudom, hallottál-e már a Watergate-ügyről? De ha előveszel egy mai napilapot, ami ér benne valami, az 70 százalékban ilyesmi.

Már kifejtettem, hogy mit gondolok erről, majdnem mindent meg kell írni. Erősen bizonytalan vagyok abban, hogy helyes-e egyáltalán az üzleti titok megsértése tényállás büntetőjogi üldözése, ha nem erőszakkal (betörés, zsarolás, csalás) szerzem meg az infót. Alapvetően mindenki maga vigyázzon az érdekeire.

A cégeknek valóban érdekük a titkaik megtartása, de ez legyen az ő dolguk. Hát, talán nem meglepő, de a MÁV ebben is pocsék munkát végez. (Szerencsénkre, mondhatnák az újságírók.)

Pár napos sztorikkal nem jönnék most.

A Bz-leállítás elég rég volt már, talán nem lesz baja senkinek, ha írok róla. Én kezdő vasútbuzi voltam, sokkal kevesebb infóm volt "bennfentesektől", mint most, de már a topik is megírta reggel, amit csak este akartak bejelenteni. A MÁV kommunikációs igazgatója a következő módon reagált, amikor rákérdeztem: Te ezt honnan tudod? Gondolom érted, hogy ennyi elég a sztori megerősítéséhez. Fölhívtam azért biztonságból találomra egy gépészetet. Aki fölvette a telefont, teljes nyugalommal mindent elmondott nekem, eszébe se jutott, hogy lojálisnak kéne lennie munkaadójához. (Egyébként nem tudott róla, de azt elmondta, hogy talpra kell állítaniuk, be kell hozniuk minden hadrafogható dízelmozdonyt.)

ti

bondarenko 2007.11.27. 13:41:54

Kedves T.I.

Amit írtál, sajnos valós helyzet... Ma itt tartunk, még ha nem is tudok vele egyet érteni.
Más: az informátorok sosem a társadalom elismet szférájához tartoztak még ha a világot előrébb is vitte időnként tevékenységük(Itt ne vizsgáljuk, mi motiválta tetteiket). Azt hiszem magyar szólás létezik, ami a "saját fészekbe piszkításról, illetve a gazdi kezébe harapásról szól"
További sikeres tényfeltárást kívánok!
Most már búcsúzom!
Üdv: Vjacseszlav Bondarenko
(még mielőtt nyomzásba kezdenél: mgyar anya, ukrán apa, s két nyelv teljes családon belüli elsajátítása)

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2007.11.27. 16:23:01

Kedves Szláva!

Az informátorokról úgy általában mást gondolok, az én informátoraim mindenesetre általában azt szeretnék, hogy jobb legyen nálunk a vasút, a MÁV.

Mondjuk az utolsó mondatoddal is tudnék vitatkozni, de ez csak vicc. Gyere máskor is!

Poka!

midrovertalt 2007.12.04. 04:43:06

Nevetséges, hogy pár öltönyös majom miatt borulhat az üzem. Nem hiszem el, hogy ne tudták volna beilleszteni a menetrendbe azt a rohadt Flirt-öt valahogyan. A felsővezetékszakadás meg na bumm, elszakad, olyan magyar jelenség... De ez a Flirt felháborító! Lehet ünnepelni, de a szabályok mindenkire vonatkoznak. Még a felső körökben üldögélő, nagy pénzeket felmarkoló, szakértelmet nem produkáló menedzsmentre is.

stupid vasutas 2008.12.10. 18:01:45

"Nevetséges, hogy pár öltönyös majom miatt borulhat az üzem." Hol élsz? Csak nem képzeled, hogy a sokmilliós jutalomosztásról lemaradnak! Meg a kifizetett ebéd! Persze a melósok közül senkit meg nem hívnak, ők nem részesei az "örömnek" és jó teljesítménynek. Ezek csakis a felsőbb körök munkájának gyümölcse.
süti beállítások módosítása