Kötött pálya

vasút, városi közlekedés, út, térkép, utazás - erminavet (Tevan Imre)

Magyar vasút ma

1 város, 1 villamos

Utazás Transzibériába

MD, a mi motorvonatunk

Vasutasok dolgoznak

Friss topikok

Naptár

július 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

2008.03.29. 14:00 erminavet

Tettek helyett spiclikommunikációval harcol a BKV a graffitisek ellen

Kilenc nappal ezelőtt valakik kisiklatták az 56-os villamost a Fehérvári úton. Ezután néhány fiatal rögtön össze is graffitizte a jobb sorsra érdemes Tátrát. Felmerült, hogy a két tény összefügghet, tehát, hogy graffitizés céljával siklatták ki a járművet. (Ha ez igaz, akkor az ilyen súlyos bűnözők ellen valóban ideje lenne mozgósítani a társadalom immunrendszerét.) Az ügyet számos posztban dolgozta föl, követte, követi a bkvfigyelő.blog.hu. (És írt róla az Index is, a BKV kérdésünkre jelezte, hogy feljelentést tesz.) Videofelvétel is készült, ezért remélhetjük, hogy elkapják a tetteseket.

A filmen azonban az is látható, hogy egy, egyenruhája alapján BKV-snak látszó személy a legnagyobb nyugalommal sétál el a bűnöző kisköcsögök (nehéz gyermekkoruk miatt önkifejező-hajlamukat ilyen deviáns módon kiélő fiatalok) mellett, és még rájuk se szól.

Ez a képsor azóta sokszor eszembe jut, így született meg a fenti indulatos cím. A BKV ugyanis most közleményt adott ki, amelyben arra szólítja föl az utasokat, hogy jelentsék föl a graffitizőket, sőt 100 ezer forint jutalmat is kilátásba helyeznek.

A felhívásnak egyébként örülök, és remélem, hogy a nyomravezető felvételek készítő illetve a bkvfigyelő.blog.hu bloggerei meg is kapják így utólag a jutalmat. De azért az felmerül bennem, hogy a cég saját eszközeivel vajon miért nem harcol a graffitizők ellen?

Igen, hallom a kórust, hogy mert nincs lehetősége, azonnal jönnek a jogvédők, és különben is nálunk ilyenek a szabályok. De biztos ez? Láttatok már mostanában ellenőrt? Biztonságist a járműveken, az állomásokon? Szóval ha a békés utasok ellen ezek a sokszor már a megjelenésükkel is félelmet keltő verőember-csapatok olyan agresszíven és bunkón tudnak föllépni, ahogy, akkor vajon a graffitisek ellen miért csak az utasok spicliskedésére gondol a cég?

Ha a bizonyos - később egyébként rendre igaznak bizonyuló - információk (járatritkítási tervek, a vezérigazgató fiának alfabuszos "alvállalkozása") megírására készülő sajtót többször is a "mindenkit beperlünk" kezdetű tirádákkal próbálta ijesztgetni a cég kommunikációs gépezete, akkor helyes, hogy most csupán ilyen közleményekre futja tőlük több mint egyhetes késéssel? Ilyenre:

100.000 forint a nyomravezetőnek 

A graffity-mentes BKV-ért!

A BKV Zrt. 100.000 forint jutalmat ajánl fel azoknak, akik érdemi és hasznosítható információval hozzájárulnak a Társaság járműveit rongálók utáni nyomozás sikerességéhez. Az ilyen esetek felderítésének hatékonysága érdekében az a szemtanú, aki segíteni szeretne ebben a kérdésben, bejelentést tehet a közlekedési társaság e célból létrehozott e-mail címén is, a graffitimentesbkv@bkv.hu-n.

Március 20-án este 21.00 óra után ismeretlenek kisiklatták és megrongálták az egyik 56-os jelzésű villamost a Fehérvári úton, mint arról már korábban tájékoztatást adtunk. A jármű utasokat szállított, de szerencsére személyi sérülés nem történt. Az eset után a Társaság helyszínelői és a rendőrség is megvizsgálta a helyszínt. A BKV Zrt. ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett a XI. kerületi rendőrkapitányságon.

Társaságunkra különösen nagy terhet rónak a járművek utasterében és külső burkolatán, illetve az állomásokon keletkező, vandalizmus, graffitik, rongálások által okozott károk. Ezeknek a helyreállítására évente átlagosan 100-120 millió forintot költ a BKV.

A tetten ért személyek, vagy ismeretlenek ellen természetesen minden esetben feljelentést tesz a Társaság. Ezúton köszönjük meg a közreműködését, segítségét mindenkinek, aki hozzájárult az elmúlt időszakban a bűncselekmények tetteseinek könnyebb azonosításához.

Kérjük tisztelt utasainkat, hogy amennyiben ilyen esetet észlelnek, hívják a rendőrséget, vagy a BKV Zrt.-t a 06-80-40-66-88-as ingyenes zöld számon, valamint küldhetnek e-mailt is a graffitimentesbkv@bkv.hu címre.

Aki hiteles, nyomravezető információval szolgál a rendőrségnek és a Társaságnak, 100.000 forint jutalomban részesül. Összefogásra van szükség annak érdekében, hogy felelőtlen rongálók ne veszélyeztethessék az utasok épségét, és ne okozhassanak kárt a közösségi közlekedésnek.

Budapest, 2008. március 28.

Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság

71 komment

Címkék: vélemény videó tatra rongálás városi közlekedés


A bejegyzés trackback címe:

https://kotottpalya.blog.hu/api/trackback/id/tr52401908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spicli 2008.03.29. 14:56:56

Nagyon helyes. Szóval telefonszám, e-mail telefonba eltárol. Ha meglát egy grafitizőset, telefon előkap, fényképez, majd fotó elküld bkv-nak, 100e HUF bekaszíroz.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.03.29. 15:15:44

A Nagy testvér még egy köszönő levelet sem küldött. Miért lenne ez másképp a pénzel?

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.03.29. 15:19:20

azért ezt részletezhették volna, mikor kapom meg a zsét: ha felnyomom, vagy ha el is kapják őket?

andd 2008.03.29. 15:48:07

ez lett kicsiny országunkban a menő...
a rendőrség után a BKV is százezreket fizet az adófizetők pénzéből vamzerkedésért...

fingerbangs 2008.03.29. 15:56:48

"Tettek helyett spiclikommunikációval harcol a BKV a graffitisek ellen"

az a cim...
egyszeru gyerek vagy te is

Aszi 2008.03.29. 16:10:46

BKV figyelő, mit hazudsz? Te magad közölted a köszönő levelet a blogodon.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.03.29. 16:12:38

Aszi >>> Villamos Üzembiztonság, az még hol a nagytestvér? Örülnék ha végre befognád a pofádat, mert nagyon irritáló vagy.

Aszi 2008.03.29. 16:15:50

Miért, az nem a BKV, te ütődött?

nyari mikulas (törölt) 2008.03.29. 16:17:02

"De azért az felmerül bennem, hogy a cég saját eszközeivel vajon miért nem harcol a graffitizők ellen? "

Konkretan mire gondolsz, mit javasolsz, mit tegyen a BKV saját eszközeivel a graffitizők ellen?

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.03.29. 16:18:07

Ilyen esetben minimum a sajtóiroda az amit "nagytestrvér"-ként megneveznék.

A helyetes helyettesének a levele is jól esett, és tájékoztatónak jó volt, de hivatalos ügyekben ne Ő fecsegjen, nem az Ő dolga.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.03.29. 16:19:12

tamas55 >>> Ott az alatta lévő bekezdésben.

gery · http://gery.blog.hu 2008.03.29. 16:26:45

Figyelő, az igazi hősöknek sosem jár elismerés, ezt már a Zs kategórián túli filmekből megtanulhattad volna :P de tény, hogy az "ennek a villamosnak már úgyis mindegy" vezetőt kellett volna első körben elbocsátani.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.03.29. 16:27:49

Gery >>> Nem tudhatod még, hogy mi lesz vele. Biztos vagyok benne, hogy felelősségre fogják vonni, a videón is látszik, hogy elsétál mellettük.

Aszi 2008.03.29. 16:32:28

Gondolom, ha az embernek kisiklott a villamosa és ott áll keresztben az úton, akkor nem az a legfontosabb problémája, hogy ne firkálják össze az oldalát.

asdwqe 2008.03.29. 16:36:01

Nem értem ezeket a fiatalokat. Mi a franc lehet abban jó, hogy 10mp alatt "felrajzol" valami felismerhetetlen lóf*szt a villamosra/buszra/falra/akárhová? Ez tetszik neki? Komolyan mondom olyanok mint a kutyák, akik mindenhová odahugyoznak. Ha elkapják valamelyiket, minimum 30 nap elzárás, apucinak anyucinak pedig egy két-három kiklós csekk. Legközelebb biztos csak otthon firkálná a falat a kis rohadék.

egyenlítő 2008.03.29. 16:39:47

Hagyjuk ezt a "spiclikommunikációt". Németországban (Münchenben) 1000 euró fejpénzt fizetnek minden elkapott graffitisért. Ha Ausztriában vagy Svájcban a tilosban parkolsz, 10 percen belül cseng a telefon a rendőrségen.

moto.sapiens 2008.03.29. 16:57:40

Elfogni majd egy vödör hideg vízzel és egy viledával lemosatni vele amit odapingált.Ja,hogy a hideg víz nem oldja a festéket?Akkor mosd amíg lekopik.
Előbb utóbb megtanulnák,hogy nem kell fújkálni.
Az egy dolog,hogy illegális,de mellette még ocsmány is.Amelyik meg kisiklatta attól behajtani a károkat.

buk 2008.03.29. 17:17:13

ez nem magyar találmány, berlinben 400 eurót fizetnek a rongálók kézrekerítésért. a jutalom összegében elértük nyugat-európát :D egyébként szerintem ez jó ötlet, a graffitis hülyegyerekek észérvekkel való meggyőzésére nem lehet apellálni, sajna

akárki 2008.03.29. 17:56:26

De persze a dolognak akkor lenne veleje, ha az így lebukott-elkapott firkáló hülyegyerekeket nem egy szigorú ejnye-bejnyével büntetnék, hanem teljes anyagi kártérítéssel még a szart is kiperelné belőlük vagy szüleikből a békávé. Ahogy egyébként a kulturált országokban ez menni szokott. A fene nagy demokrácia ellenére is (vagy éppen azért).

Erica baba 2008.03.29. 17:58:58

Aszi ha tudnád milyen egy villamosvezető munkája nem beszélnél faszgáokat...igenis érdekelnie KELL őt h öszefirkálják-e a villamosát pláne ugy h látja is mer büntetik érte fizut vonnak le meg ijesmik...én biztos h nem hagytam volna a villamosomat összefirkálni már csak azért sem mert ez rohadtul nem civilizált modja az "önkifejezésnek"

is 2008.03.29. 18:04:13

na csak megjelentek a világos hangok, én is erősítem: semmi baj sincs a jutalom kiszabásában, nem más dolgok HELYETT van, hanem más dolgok MELLETT. ez a jutalom konkrétan egy helyes lépés volt, leginkább azért, mert a kedves utazóközönség magától nem jön rá, hogy magának védené meg a villamost, meg magának takarítaná meg a tisztántartás költségeit, ha esetleg ingyen is figyelne. ilyen anyagias a világ, ez ellen nem lehet küzdeni. eddig ingyen ki és hány ilyet jelentett fel?

ZBR 2008.03.29. 18:25:24

A közlemény háttérszíne monnyon le, undorító.

Libiomfi 2008.03.29. 18:58:30

Minden olyan megnyilvánulás, amely legalább kétségbe vonja a feljelentés/büntetés/bosszúállás mindenek felett állását - hasznos. És minden olyan, amely erőszakra megtorló erőszakkal válaszol - primér, maszturbatív gyökérség.

Az utóbbiból azonban annyi tenyészik, hogy a józan észnek gyakorlatilag hatalmas kuss van manapság (is).

Erica baba 2008.03.29. 19:25:15

hát ez szép és velős volt:)

blala 2008.03.29. 19:31:26

Szerintem inkabb a "spicliskedes" menjen, minthogy jo szokas szerint mindenki elforditja a fejet es megvonja a vallat egy "nem az en dolgon" gondolat kisereteben...

Sanceee 2008.03.29. 19:31:38

Libiomfi: Vajon akkor is ilyen megközelitésben szemlélődnél ha a drága kis művészcsemeték teszem azt a Te kocsdidat barmolnék össze? Áruld már el nekem, szerinted az ilyen barmoknak (mert azok, ez még csak nem is művészet vagy önkifejezés, ez pont annyi mint amikor a kutya/macska levizeli a területét) mi lenne visszatartó erő, ha nem a pénzbüntetés vagy valami párnapos elzárás? Leülsz vele beszélgetni hogy ejnye-bejnye csúnya kisfiú?

nyari mikulas (törölt) 2008.03.29. 20:02:45

"De azért az felmerül bennem, hogy a cég saját eszközeivel vajon miért nem harcol a graffitizők ellen? "

Konkretan mire gondolsz, mit javasolsz, mit tegyen a BKV saját eszközeivel a graffitizők ellen?

BKV figyelő · 16:19:12 tamas55 >>> Ott az alatta lévő bekezdésben.

Nem latom.
Erre gondolsz?
"Láttatok már mostanában ellenőrt? Biztonságist a járműveken, az állomásokon?"

Ugy erted, hogy minden jaratra es minden megalloba allitsanak egy biztonsagi ort, napi 24 oran at?

Ennel kevesebb nem eleg, mert a grafittisek megvarjak, amig hazamegy az or... vagy elterelik a figyelmet...

Komolyan gondoljatok?

kössabetonba 2008.03.29. 20:16:25

vannak olyan országok ahol a graffitizés önmagában is bűncselekmény de nálunk nincs meg erre a társadalmi igény

Rocko- 2008.03.29. 20:31:20

andd 2008.03.29. 15:48:07
tán az lenne a legjobb, ha nem kéne fizetni, mert nem lenne miért.

asdwqe 2008.03.29. 16:36:01
haveroknak elmondhatja milyen menő. 15 perc lakótelepi hírnév.

egyenlítő 2008.03.29. 16:39:47
buk 2008.03.29. 17:17:13
na, micsoda infláció. ~40 perc alatt 6000 eurót csökken egy bünöző ára.

akárki 2008.03.29. 17:56:26
egyetértek. közmunka.

olvasó 2008.03.29. 19:13:33
ehh, szövegértés egyes.

tamas55 2008.03.29. 20:02:45
""Láttatok már mostanában ellenőrt? Biztonságist a járműveken, az állomásokon?"

Ugy erted, hogy minden jaratra es minden megalloba allitsanak egy biztonsagi ort, napi 24 oran at?"
a metroban ott vannak egész nap, vannak a Héven is, éjszaka ellenőrzik a járatokat. akkor miből állna, h JÓL végezze a munkáját? bérletes embert porig alázzák, összeverik, csak akkor tünnek el, ha tényleg azt kéne tenniük, ami a dolguk.
mellesleg megjegyzem, mivel nincs 4-es metró, ezérta MINDEN járaqton van egy BKV-s: a sofőr. nyugodtan kintézkedhet a cég nevében. pusztán szólni kell neki. az utasoknak.
"Komolyan gondoljatok?"
fizetek nem kis összeget az utazásomért, azért el is várok némi színvonalat. szóval komolyan gondolom.

Rocko- 2008.03.29. 20:33:44

jut eszembe, sok ember felé oszlana el a pénz, szóval én azt várnám el a Figyelőtől, h ezt vmiféle kompenzálásra fordítsa. pl. vegye komolyan a Figyelőn keresztül küldött utasjavaslatokat. vagy takarítsanak ki x járművet. gondolom 100 ezerből kitelik pár tisztítószer.

DEGEC 2008.03.29. 20:42:02

Aszi, te vagy a villmos drájver-e vagy?

hogy a picsába nem lett volna joga, és kötelessége felszólítani őket a tevékenység befelyezésére.

DEGEC 2008.03.29. 20:53:58

tamas55 2008.03.29. 20:02:45

eccerű vagy mint a faék.

"Konkretan mire gondolsz, mit javasolsz, mit tegyen a BKV saját eszközeivel a graffitizők ellen?"

konkrétan szerintem vmi olyasmire, hogy érdekelt legyen a vezető abban, hogy nem fessék össza a járművét vagy ne rongálják meg.

Én munkáltatóm nem örülne ha a gépjárművet enm ugyanabban az állapotban vinném vissza meló végén.
vagy ha sérülés van akkor természetesen rendőri jegyzőkönyvvel hogy ki okozta.

Nem nem arra gondolok hogy neki kell, elfogni a tettest.


És nem kell minden járműre őr, de random lehetne közlekedniük, és aki nem ugy viselkedik ahogy az elvárható, akkor a szart is keverjék belőle.

De pl én asse értem, ha vesz fel a bkv pluszba ellenőrt , meg securityt, de még igy is nő a napi bevétele, akkor miért nem vesz fel minden napra?

bár szégyen hogy erővel kell kiverni az emberekből a menetjegy árát, de az is szégyen hogy 230 vagy mittom én mennyi egy jegy.

mondjuk én pont leszarom, mert lassan 10 éve nem használok tömegközlekedési eszközt, és remélem nem is kell a jövöben se, viszont egy élhetőbb országban szíveseben élnék.


amúgy meg nem kell semmin se csodálkozni, hogy semminek nincs következménye....

gondoljunk a nagyjainkra a dunaparton.

én kérek elnézést.

még jó hogy külföldön élek...

Erica baba 2008.03.29. 21:31:15

azér nem lehet minden napra bizti őr mer még igy is veszteséges a bkv csak a nagyfőnök kicsi prémiumára tellik pár milko...mer hát az neki jár...nekünk meg jár a retkes buszi meg a csöves által összepisált plüss szék:)

gaze762 2008.03.29. 21:52:19

Hmm..
Ha rájuk szól, miben lett volna más a történet vége? Esetleg kap egy-két sallert? Te nekiállnál ilyesminek a fizudért? Szívre tett kézzel...

A graffiti már kiszabadult a palackból, visszamenni nem fog, hacsak nem lesz egy-két generáció akik sosem találkoznak tagekkel a járműveken, városban, és az interneten sem látnak ilyesmit.
Nya, szóval asszem graffiti van és lesz is.
A városra alapból érdemes úgy tekinteni mint egy erdőre, egy organikus élő szövetre.
Ebben az erdőben a graffiti egy moha fajta, ami olyan helyen tenyészik ahol a törvényesség fénye, és a rend melege (...) kevésbé hatol el. Rendet és védelmet kell tenni ezekre a helyekre és a graffiti elmúlik. (Érdekes, a bazilikát, parlamentet ritkán sikerül összefirkálni.)

A graffiti kizárólag tettenéréssel büntethető, vagy nagyon-nagyon-nagyon macerás-lapos bizonyítgatással. Erre ugye 0 kapacitás. Bár néha tartanak házkutatást..

A járművek, de különösen a kötöttpályás járművek igazi kihívást jelentenek a tagelőknek (mert fontos, hogy itt nem az alkotás a lényeg, hanem maga az akció. Az adrenalin hajtja a graffitit), "futnak" a cuccok, üzenve, bizonyítva a csoport/egyén 'dicsőségét', nagy haditetteit.

Ipari kamerák, kutyás őr, a graffitizés mikéntjét belülről ismerő koncepcionális "védelmi rendszer" (pl amikor rendszeresen átrendezik a pályaudvaron álló vagonokat, hogy ne lehessen kifigyelni..) Ezek jelenthetnek megoldást.

De a graffitis mindig is meg fogja keresni a védelmi háló réseit.
Erről szól ugyanis az egész.

Amúgy, itt egy kis "hardcore":
www.youtube.com/watch?v=EJljeCp07s4

Input 2008.03.29. 22:25:57

Én nem felnyomnám ezeket, hanam telibenyomnám a szájukat festékkel...

Ralesk 2008.03.29. 22:35:27

Hát nem tudom, Németországban is díj van kitűzve ha feljelentesz egy scratchert.

Nem olyan nagyon elvont ez.

Szergej Alekszejevics Budenszkij 2008.03.29. 22:36:25

Ha az angol királynőnek lehetett kalóza, akkor én szívesen leszek a BKV "spiclije".

Tudom-tudom, hogy nem lehet a szemeteket megakadályozni, de mégis nem lehet magát a festékanyagot betiltani?

Természetesen én sem udvariakodnék velük, sőt én nemcsak a helyreállítást, hanem a minőség javítását is kifizettetném velük (külföldön egész szerelvények vagy állomások felújítását fizettették ki) annak az árán is, hogy nincstelenné válnak. A demokrácia azt mondja, hogy a többség java előrébbvaló, így teljes nyugalommal nyomnék nekik én egy sallert minden lelkiismeretfurdalás nélkül, de a fejelfordítós semmigazdája helyzet kilátástalan.

Talán az utazási feltételeket kellene módosítani és ott a károkozás/kártérítés részt kibővíteni!
A vezető helyében az állítópajszerrel győztem volna meg a szemeteket, hogy mást firkáljanak össze. Ja és nem csak fotójog lenne, hanem fogvatartás, amíg a hatóság át nem veszi...az már hatékony lenne...

Erica baba 2008.03.29. 22:44:20

Igen csak ezzel az a baj h akkor meg a vezetőt veszik elö:((
Ismerek ojan sofőrt akit egy részeg banda ki akart szedni a buszfülkéböl mer rájukfékezett mikor vandálkodtak a buszon(és mivel más eszköze nincs mer nem üthet és nem tehet más fékezett egy nagyot) erre begurultak és neki akartak menni és a tömött éjszakai buszon egyetlen egy rohadt utas sem szolt...SENKI ott verhették volna halálra ha nem veszi elö a gáz spréjét és nem hiv rendört(mire persze leszálltak) és cserébe jol megköpködték, rugdosták a buszt és letörték a visszapillantot.....Na ez a mai utazoközönség...vagy vernek vagy kussol ha vernek...Ez a szánalmas és ezen kéne változtatni, mer egy-egy ember persze ne szálljon szembe ijen faszokkal, de ha már 3-5 ember igazán össze lehetne ijen pici időre fogni és hagyni h a sofört megöljék ott a szemük elött....

Erica baba 2008.03.29. 22:45:19

ja és a lényeg, hogy megtehette volna h vmi nagy vasbottal leveri öket vagy lerugdossa a buszrol de ugye akkor öt veszik elö érte....SAJNOS

macskafaraok 2008.03.29. 22:46:18

100 000.- Simán, mondjuk magamtól is, csak kissé bizonytalan voltam, de már mentem is el a számot.

Izé, az utasokat terrorizáló cigányokkal kapcsolatban valami hasonló?
Értem hogy a BKV csak a konkrét káreset érdekli, ami egyszerűen kezelhető, lehet jegyzőkönyv, fotó, pótköltségvetés benyújtása, etc. Az utóbbiról pedig ilyen nem lehet, csak éppen az emberek (utasok) nem szeretnek utazni, vajh miért. A Metrón nemtűnik olyan rossznak a security, villamosokon valami?

egyenlítő 2008.03.29. 23:01:39

Rocko:

Bukás a PISA teszten.

Először is nem 6000, hanem 600 a különbség.

Másodszor München nem Berlin.

DEGEC 2008.03.29. 23:36:10

Erica baba 2008.03.29. 22:44:20

ezexerint te ott voltál a buszon, és te miért nem segítetés a drájvernek??

de visszatérve hogy hol a probléma gyökere...

engem pl. nem igy neveltek, és soha nem is jutött eszembe hogy de szeretnék teleírni egy villamost.
ezeknek a szemeteknek vannak szüleik is.

de hat ilyen vilagban élünk.

hát nem tom, szivemre teszem a kezem, de azé még a sofőrnek, pláne nagy tömegben nem kéne félnie pár 16 éves kis buzitól.
nem arra gondoltam hogy kigyúrt kan c. nak szóljon be.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.03.30. 00:26:10

erminavet >>> Küldd majd el légyszi nekem e-mailben annak az oldalnak a címét ami az indexes villamosos cikkbe volt benne. Onnan szedtétek a képet a cikkhez, csak már nem tudom mi volt az. Volt egy olyan kép amit meg szeretnék nézni. Az oldal valami atw.hu-s volt, de a gyereknek volt blogja is. Előre is köszi

ZBR 2008.03.30. 05:08:28

DEGEC 2008.03.29. 23:36:10 >>> Mi van a kis 16 évesnél? Na mi? KÉS! Gázspray! Fegyver! Szállj velük szembe :)

Tys 2008.03.30. 09:15:33

Nem értem...
Hiszen még videofelvétel is van:
www.indavideo.hu/video/14-es_villamos

kockakonnycsepp 2008.03.30. 09:43:49

nem hinném, hogy a graffitiseket azonosítani kellene az agresszív, részeg tahókkal...ebben az írásban gátlástalanul össze van mosva minden, gondolom azért, hogy minél nagyobb hatást kiváltva, jó magyar szokás szerint lehessen egy jót siránkozni és vádaskodni, mellet verni és hamut szórni, még véletlenül sem elgondolkodni úgy igazán mélyen a probléma valós okairól, hogy azután minden mehessen a régiben - körbe-körbe... nevetséges és szánalmas.

Greg36 2008.03.30. 11:12:52

A vezetőt is könnyű oltani. Egy pár másodperces felvétel alapján meg pláne. Meg tudod mondani, mikor készült a felvétel? Hogy mit csinált előtte meg mit csinált utána?
Tegyük fel, hogy kisiklott a villamosa, és x centiméterre állt meg valami akadálytól. Ő a vezető, minden frontális balesethez Ő ér oda először.
Kisiklott a villamos, nem is gyengén, gondolom először próbált levegőt kapni, ez pár másodperc. Utána megtapogatta magát, hogy egyben van-e, ez is pár másodperc. Utána tájékozódott, hogy mi a túró van, áramtalanította a szerelvényt, ha eszébe jutott, próbálta jelenteni, mi történt, majd kiszállt, hogy végigjárja a villamost. És a helyében, ha látom, hogy eközben pár utcapatkány firkálni kezdi a villamost, még akkor sem velük foglalkozom, hanem elindulok a villamos mentén megnézni, hogy az utasaimnak van-e valami baja.
Nem, nem vagyok és nem is voltam BKV-s. Az más kérdés, hogy miután láttam, hogy minden utas rendben, a váltóállító vassal mentem volna a kis tetveknek.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2008.03.30. 11:13:06

kockakonnycsepp: szerintem nincs összemosva, csak elkanyarodott a téma. A probléma valós oka pedig a graffitiseknél a bandázás, a neveltetés, az, hogy csak így tudják kifejezni magukat, na és persze, hogy nincs megtorlás. Az agresszív tahóknál is valami hasonló, azzal kiegészítve, hogy ott még kevesebb megtorlás van.

hamisnero 2008.03.30. 11:31:50

a vezető először is megnézi, kinek van baja a villamoson, aztán azt, hogy esetleg kit sodort el a munkaeszköze. ez ilyenkor - baleset idején - a legfontosabb. aztán persze, hogy nem kezd egymaga okoskodni a hülyegyerekekkel, túlerőben vannak, és agresszívak. a vezető nem akar megpusztulni a BKV kiváló dolgozója címért. egyébként meg hogy gondolja a T. blogger, hogy ha lesz kamera, azt nem verik szét, vagy nem veteti le valami jogvédő? vagy ha háromajtósszekrény mikulások állnak a buszon, pont akkor lépnek akcióba a hülyegyerekek ? vagy keresnek egy szekrénymentes járatot? vagy akkor minden eszközön legyen négy darab szekurittyos? és a bérük meg növelje a jegyárat? kultúrországokban az utasok (ha, és amennyiben túlerőben vannak) vágják pofán az ilyen surmókat. mert tudják, hogy valamilyen módon az ő pénzük bánja a vandalizmust. meg nem akarnak tré eszközökön utazni.

asdfgh · http://127.0.0.1 2008.03.30. 12:38:01

Sztem tokjo.

Ha amugy vki kozbelep -legyen rongalas, vezeto fenyegetese- siman O is a rendorsegen vegzi, igaz max tanukent, nembeszelve arrol hogy lehet siman lepofozzak, de kinek van kedve tanuskodni, orakat ulni egy orson, majd utana esetleg birosagra jarkalni, de 100e az azert valahol kompenzalja a dolgot, sot lehet nahany szabadnapos rendort/biztonsagi ort/nagydarab kopaszt :) meg inspiralni is fog.

Gyugyó 2008.03.30. 12:38:20

Erminavet, tudod jól, (vö Greg36 stb. ami igaz) hogy egy darab BKV-s nak látszó kommandós sem szólt volna be a kiscsávóknak, mert erre sem joga, sem egymagában ereje nem lett volna...
Akkor meg minek ez a felelőtlen duma?

Ha vernek valakit a villamoson, te mit teszel a valós időben?
Szerinted mit lehet tenni? (Próbáld meg kiejteni az álmokat és a hülyeségeket)
Hát ez van szép hazánkban...

Zoli 2008.03.30. 12:44:23

Lehet, hogy hülye vagyok, de a javítások költsége nem a mi pénzünkből megy? Akkor meg miről jár a szája sok idiótának. Nem kellene fejpénz, ha mindenki rászólna a rongálókra. Emberek, tényleg ilyen hülyék vagytok? Az a baj, hogy ezt a megoldást kell választani a rongálások ellen! Ez nem vamzerkedés, hanem társadalmi önvédelem! A te lakásodat és házadat fesse be, ha ekkora barom vagy!
A cikkírónak meg gratulálok, sikerült hangulatot keltenie, egy csomó más dolog összemosásával, és védenie a rongálókat! Persze ez a stílus sokkal jobban eladható a neten és kis hazánkban, mint józanul írni és segíteni egy a köz javát is szolgáló, bár talán nem a legszerencsésebb akció támogatásával.

civilexwrájt 2008.03.30. 13:04:27

nemhogymár a vill.vezető bünhödjön pár felelötlen tini miatt...énakkor,ha kisiklik a villamos,amin utazom,azt várom el a vezetőtől,hogy azzonal,elsőként az utasok testiépségéről gyözödjön meg,ha van sérült,vagy kimentésreszoruló ember,menteni,értesiteni az a hatóságot,mentők,ha kell,mindenekelőtt,és hogy nem-e áll fenn esetleg egyéb veszély(pl.tűz,vagy robbanásveszély,áramütés veszélye,és az utasokbiztonságba helyezése,és célbajuttatása...az emberek testiépsége,ésmentése mindenekelőtt,és ez sokkal fontosabb,mint a graffitis kölykök távoltartása...igyis óriási felelőség nehezedik a sofőrőkre,szerintem nem a firkászokvoltak a legfontosabb problémája a vill.vezetőnek,azért könyörgöm,kisiklott egy villamos,bele egy épitkezésbe majdem...külömben meg feleslegesen lép fel ellenük,merttöbbenvoltak,és a firkászok falkában elég agresszivak...
szerintem hagyják békén azt a sofőrt,és örüljünk,hogy nem történt nagyobb baj...
egy utas

macskafaraok 2008.03.30. 13:58:14

Rongálás évi 100-120mHUF.
Valójában ennél nagyobb, mert sok esetet a felújítás, stb. keretbe írnak be.

Ok, mondjuk le lehetne csökkenteni felére a káreseteket, legyen 60MHUF. Ebből azért lehet pár szekrényt alkalmazni, kamerát felszerelni.
Aztán ez első pár feljelentés, per után, amikor x százezer HUF –ot kell kicsengetni a szülőknek a kis csemetéjük miatt…..

civilexwrájt 2008.03.30. 14:06:41

mások testi épségét veszélybe sodorni pár "tag"-ért(aláirás,névjegy,amijelzi a az arcok ottjártát),óriási felelőtlenség és igazi ostobaság,nemis beszélve arról,hogy ezzel az akcóval sikerült maximálisan kivivni a nép haragját a graffitis társadalomra nézve,és ezt azok az igazi firkászok is szivni fogják,akik valóban müvészi szinten müvelik ezt,és
tényleg müalkotás-értékü rajzokat alkotnak,mégha illegális is.merthátugye a társadalom egy kalapaláveszi az egész szubkulturát,a müvészi értékeket képviselő firkászokat,és az aláirásukat a körutakon gyakorlókat,a megállokat mega kirarakotkat kövel karcolókat,a müemlékeket összebaszó firkászokkal...ezzel az akcióval,ha valóban ök siklatták ki,többet ártottak a saját szubkultúrájukon belül is,mint használtak,ezt nem hiszem,hogy értékelték a "müfaj öregjei,és gyanitom,hogy fel is fognak lépni adolgok ellen,mert nemtúl jóreklámez azoknak,akik évek alatt kialakitott stilusuk,és elért tudásukkal már megrendelésekre is festenek,pénzért. én gaffitiztem annó,bár lassan kb.10éve kivontam magam a"biznisz"-ből,de soha nemjutott eszembe ekkora faszság....
nem nyomtam müemlékre,vagy uj épületre,álltalában rerobban épületeket,iparterületeken nyomultam,és nagy,szinesz rajzokkal
képekkel "valósitottam meg Önmagam",ha már bukok,és felelnem kell,akkor a rongálás,mint fogalom,megkérdőjelezhető legyen,hogy valóban rongáltam-e...ez persze,nemmentesit a felelőség alól,de van olyan rajz amért válalható,merta müre büszke lehet az alkotó...de erre az akcióra nem
mélységesen felháboritott ez dolog,mint ex-firkászt...nagyon sok komoly graffitis sokat küzdött azért,hogy ez ,mint underground kultura,elfogadottab legyen a társadalom szemében,és a munkájuk pillanatok alatt semmisé lesznek,mert pár ilyen idióta,mint ezek,ekkora faszságokat csinálnak...
teljesen elítélem ezt az akcót és szerintem nagyon sok vrájter is
most nem mint utas,hanem mint exfirkász szóltam..."szégyenkezem,hogy hová fajul a dolog....annó nem igy képzeltük..ez felháborító,valóban

Gilderoy 2008.03.30. 14:22:01

Minek kell ilyen címet adni a postnak,ha közben hasznosnak tartanád a gondolatot?

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.03.30. 14:30:39

drBJ!

Olvasd el, le van írva, hogy mivel nem értek egyet. (Bár ha a kommentelők jelentős része képtelen értelmezni a mondataimat - és ez nem feltétlenül rád vonatkozik - akkor lehet, hogy le kellene vonnom bizonyos konzekvenciákat.)

De akkor még egyszer. Az a bajom, hogy úgy tűnik, a BKV (amely egyébként az utóbbi időben agresszívan lép fel a békés utasokkal, újságírókkal szemben) hatékony fellépés HELYETT elkésett sajtóközleményekkel (amelyben spicliskedésre szólít föl) próbálja megoldani a problémát. Innen a cím.

Bocsánat, lehet, hogy ez a mondat is túl bonyolult lett.

ti

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.03.30. 14:37:42

Zoli!

Te tényleg ilyen ostoba vagy megjátszod? Szerinted én védem a rongálókat? Ezt abból gondolod, hogy "bűnöző kisköcsög"-nek nevezem őket?

Most mondjátok már meg, ez tényleg az oktásunk miatt van? Hogy elvileg írástudó emberek képtelek egy egybitesnél (vagy A-val vagyok, vagy B-vel, vagy Orbánnal vagy Gyurcsánnyal, vagy a Fradival vagy az Újpesttel, vagy a BKV-val vagy a graffitisekkel) bonyolultabb konstrukciót felfogni.

Bocsánat, hogy kifakadtam.

ti

zhard 2008.03.30. 15:23:53

szerintem szet kene verni az osszes graffitis kocsog fejet. firkaljak ossze a sajat kocsijukat, hazukat, vagy ami van nekik. rakas hulyegyerek, akik butak voltak, lemaradtak az iskolaban, ezert a frusztraciojukat az utcan vezetik le. ejnye.

Erica baba 2008.03.30. 21:42:15

DEGEC>>>nem voltam ott...a barátom volt a sofőr...és féltem h ijenek között kell dolgoznia...szoval ugylegyen mindenki okos h ha tudja mivan...de ha ott lettem biztosan lekapom a 10 körméröl a gyereket mert én elég bátor vagyok hozzá...csak hát nem mindenki ojan "butus" mint én h neki megy egy ki tudja mivel felszerelet részeges fujos bandának...

DEGEC 2008.03.31. 00:16:17

hamisnero 2008.03.30. 11:31:50

Igen ha kell legyen 4 szekrényhátű rajta, de elég 2 is zserintem, most mikor kisiklott a villamos legalább jól elkapták volna a kis görényeket, és kiverték volna belőlül az 1 más fél millát ami a kár volt.

szerintem bőven kijönne a bérük ha kevesebb lenen a rongálás, és mindenkinek lenne jegye.
de akár lehet random is egy 4-5 fős team.
természetesen nem karszalaggal

DEGEC 2008.03.31. 00:24:38

Erica baba 2008.03.30. 21:42:15

Én nem hiszem hogy ott a nyilt utcán nagy tömegben stb..nekiestek volna püfölni a villersofőrt. Bár verik a atanárokat..ugyhoy ki tudja....

de akkor se kell azt mondani hogy ennek már mindegy...
remélem ebben egyetértünk.

Rocko- 2008.03.31. 23:42:01

egyenlítő 2008.03.29. 23:01:39
elírás az egy nulla.

DEGEC 2008.03.31. 00:24:38
bármi bármikor megtörténhet.

ZBR 2008.04.01. 18:47:55

erminavet 2008.03.30. 14:30:39 >>> Szerintem egy újságírónak nem kéne az olvasók szövegértési képességeit semmilyen szinten firtatnia. Inkább jó lenne átgondolni, hogy ugyan MIÉRT nem értik a leírtakat. Lehet, hogy hülyeséget tartalmaznak?! Szerintem ugyanis pl. igen. Lásd a verőlegényes és ellenőrös részt.

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.04.01. 19:04:26

Kedves ZBR!

Egy újságcikkben sose engedtem volna meg magamnak ezt a hangnemet, akkor csak gondoltam volna. De ez egy blog, az én blogom. És szerintem egy blog néhány tekintetben más lehet, mint egy újság, akkor is, ha újságíró írja. És igen, nemcsak ebben az esetben, hanem általában is szomorú tapasztalatom, hogy a kommentelők jelentős része képtelen megérteni egyszerű magyar mondatokat, képtelen picit is árnyaltan gondolkodni, illetve nem ismeri föl, hogy amit leír, pont az az aspektus már el van intézve a kommentelt posztban. Vagy képes, de nem teszi, fölismeri, de ennek ellenére - például szereplési vágyból - csak leírja. Persze újságíróként igazán nem volna ildomos, hogy ostorozak valakit azért, mert szereplési vágya van.

Attól tartok egyébként, te is azok közé tartozol, akiknek szövegértési nehézségei vannak. Figyelj csak, éppen azt kéred számon tőlem, amit leírtam én is:

"(Bár ha a kommentelők jelentős része képtelen értelmezni a mondataimat - és ez nem feltétlenül rád vonatkozik - akkor lehet, hogy le kellene vonnom bizonyos konzekvenciákat.)"

Látod, ezt írtam nemrég?

Szerintem az általád jelzett részek nem tartalmaznak hülyeséget. Persze ha kiderül, hogy nem is érti valaki, hogy mi van oda írva, akkor ugyan hogyan tudná megítélni, hogy hülyeség-e.

A hülyeségről akkor tudnánk bővebben véleményt cserélni, ha jeleznéd, szerinted mi a hülyeség.

ti

Erica baba 2008.04.01. 20:16:47

na még egy okoskodo.....:D

ZBR 2008.04.01. 21:35:43

erminavet 2008.04.01. 19:04:26 >>> "Az úr a pokolban is úr". Én meg azt mondanám, hogy az újságíró a blogján is újságíró, ha úgy írja, mint egy újságíró. Márpedig mióta kinn van a fejlécben, hogy újságíró vagy, azóta sajnos csak újságíróként tudok rád tekinteni. De, azért, hogy ne vádolj meg azzal, hogy már megint én nem értem, leírom, hogy tudom, hogy a "jegyzetfüzetéből" c. rész utalna rá, hogy informálisabb jellegű ez a blog mint az újság. Ezt az érvelést el is fogadom, csak éppen azt nem, hogy az informális nálad azt jelenti, hogy az olvasót a szövegértési képességei miatt pellengére állítod...
"Biztonságist a járműveken, az állomásokon? "
Metróállomásokon vannak. Járműveken azért nincsenek, mert nincs belőlük annyi...

ZBR 2008.04.01. 21:39:24

"akkor lehet, hogy le kellene vonnom bizonyos konzekvenciákat"

Konzekvencia elég sok minden lehet, ennél az adott esetnél is. A te szövegkörnyezetedből arra következtettem, hogy konzekvenciaként azt vonod le, hogy a kedves olvasók sült barmok.

Aztán másik konzekvencia az, hogy lehet, hogy felül kell vizsgálni tartalmi vagy formai szempontból a szöveget, lehet, hogy ott van a hiba. Ez volt az a verzió, amit én reklámoztam...

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.04.01. 23:36:12

Az a baj, papa, kedves ZBR, hogy tényleg nem értesz. De látom a kitartást, hogy te legalább kiváncsi vagy arra, amit mondani próbálok, ez mindenképp megtisztelő.

1. Az újságíró az ugyanaz, szerintem egy blog nem ugyanaz, mint egy újság. A kollégáimmal is máshogy beszélek, mint egy cikkben.

2. Az a mondat nem azt jelenti, amit itt néhányan értettek. Oké, bizonyára félreérthető volt, de azóta már kiderült az egyik kommentemből világosan, mégis inkább a félreértelmezőknek hiszel.

A Láttatok már...? kezdetű mondat nem azt akarja mondani, hogy nincsenek ellenőrök, szekusok. Miért írnék ekkora hülyeséget? Mikor rengeteg van mostanában belőlük. Azt jelenti, hogy láttátok-e már őket, hogy hogy néznek ki, milyen a fellépésük, mit mondanak? Azaz milyen agresszív már a puszta létük is. De figyelj csak ott is volt a következő mondat, szerintem ebből aztán egyértelmű:

"Szóval ha a békés utasok ellen ezek a sokszor már a megjelenésükkel is félelmet keltő verőember-csapatok olyan agresszíven és bunkón tudnak föllépni, ahogy, akkor vajon a graffitisek ellen miért csak az utasok spicliskedésére gondol a cég?"

ti