A cikkben ilyen motorvonatokról lesz szó.

Szolnok kénsavgyár elágazás őrhely baktere kételkedve csóválta a fejét, nem hiszi ő, hogy itt, a 145-ös számú menetrendi mező Piroska megállóhelyének tőszomszédságában a nemrég levágott silókukorica-föld helyén még idén karcsú alumínium Delfin-testeket fognak összehegeszteni. Dolgozott ő is az építőiparban, az épületet hamar fölhúzzák, de ennyi idő alatt be is rendezni gépekkel?

Hiába mondtam neki, hogy a Stadler egy magáncég, és hogy Pusztaszabolcson is időre kész lett az egykori MÁV-telephely helyén a karbantartóbázis, pedig szorosabb volt a határidő, mint most. A derék vasutas ment a dolgára, mert a naponta erre járó 13 személyvonat egyike, egy dupla Uzsgyi közeledett Tószeg irányából, és akkor neki valamit át kell állítania, vagy kapcsolnia, vagy jeleznie.

Közben a svájci járműgyártó szolnoki telkének másik végén a csütörtöki ünnepélyes alapkőletételre meghívott államtitkárok, Szalay Ferenc polgármester és a misztikus családnévvel rendelkező Jürg Gygax, a Stadler Rail Group nemzetközi vezérigazgató-helyettese felváltva méltatta a beruházás jelentőségét.

Először csak a 30 plusz 30 Flirt (ahogy én szoktam nevezni: Delfin) motorvonatot adták el, illetve az ezek karbantartásához szükséges üzemet hozták létre Pusztaszabolcson, most viszont már igazi befektetőként is megjelentek.

A beruházás története egyébként érdekes. Eleinte csak amolyan vásárlásösztönző ígéret volt (a második 30, opciós példány megrendeléséről elég nehezen – vagy csak lassan – született meg a döntés a MÁV-nál) egy összeszerelőüzem-létesítésére. Ugye olyasmit gyakran ígérnek a szállítók, hogy az adott ország által megvásárolt járműveket ott is szerelik össze.

A bal alsó sarokban a rózsaszín vonal hurka a gyár helye. A Google műholdképén látható, hogy egykor a Tisza kanyargott itt.

Már szinte biztos volt, hogy a Pusztaszabolcshoz közeli Székesfehérváron lesz a gyár, annyira, hogy sajtótájékoztatót is tartottak erről. Aztán mégis Szolnok nyert, ahogy azt annak idején a Kötött pálya világgá kürtölte. Feltehetően nem teljesen függetlenül attól, hogy a MÁV-nak az alföldi városban működik egy járműjavítója, amely az utóbbi években megrendeléshiánnyal küzd.

A bizonyos politikai körök által is támogatott elképzelés szerint egy másik és munkával kissé jobban ellátott járműjavító, az Északi is leköltözött volna (leköltözne?) Szolnokra. Az egyesült céget pedig az is erősítette volna, hogy a Stadlerrel együttműködtek volna, vagyis helyet, energiát, szakembereket, szolgáltatásokat adtak volna az összeszerelő-üzemnek, aztán később a Pusztaszabolcsba be nem férő esetleges újabb Flirtök karbantartásában is részt vehettek volna.

A beruházás helyszíne a szolnoki ipari park, a Google térképére az új GPS-útvonalrögzítőm rajzolta be rózsaszínnel (alul, balra, a 145-ös számú vasútvonal mellett).

Namost az állami tulajdonú MÁV kezében lévő járműjavító, úgy tűnik, végleg lemaradt a számára kis túlzással a túléléssel egyenértékű együttműködésről, nemcsak a Stadlerrel nem tudtak lépést tartani, hanem mára olyan tőkehelyzetbe is kerültek, ami nemigen tesz lehetővé bármilyen beruházást számukra. A két fentebb említett járműjavítót ugyanis beolvasztották az anyacégről leváló – a karbantartást végző – MÁV Gépészetbe. Ez a cég azonban méretéhez képest nagyon kevés tőkét kapott, így nemigen lesz képest (akár saját, akár kölcsönpénzből) beruházást finanszírozni.

A Stadler viszont közben egyre több megrendelést nyert el valóban korszerű Delfinjeire (bárki kipróbálhatja őket a budai elővárosi vasúti fővonalakon), így kapacitáshiány lépett fel a motorvonatok kocsitestének összeállításában. Ezért úgy döntöttek, nem összeszerelő-üzemet építenek (először) Magyarországon, hanem kocsigyárat.

A járműjavítótól független beruházás helyszíne a város ipari parkja lett, a 8 hektárt gyakorlatilag ingyen adta Szolnok. A majdnem 10 milliárd forintba kerülő gyárban első ütemben kétszázan dolgoznak majd és évente 200-250 alumínium kocsitestet állítanak majd elő. A Stadler vállalta, hogy két éven belül fölépítik az összeszerelő-üzemet is - tudtuk meg Dunai Zoltántól, a Stadler Trains Magyarország ügyvezető igazgatójától.

Dunai és az alumínium kocsitestek.

A dolgozók közül a közvetlen termelésirányítók egy részét már föl is vették az elmúlt hetekben. Mint egyikőjük, Csernák Tibor elmondta, a magyarországi, majd svájci képzés után még maradnak az alpesi országban, ahol élesben gyakorolják majd az üzem legfontosabb munkafázisát, a kocsitestek hegesztését. Ha pedig megnyílik a szolnoki üzem, ők fogják betanítani a többi hegesztőt.

A berlini Stadler-gyárban így készülnek a Delfinek.

A kerítés és az épület határainak kijelölésével épp végző geodéta pedig arról biztosított minket, hogy a most még valóban zöld mezőn napokon belül megjelennek a munkagépek.

 Számomra még két örömteli tény rögzíthető. Az egyik, hogy az új gyár Szolnok legdélibb területén, tehát majdnem édesanyám szülőfalujában, Tószegen épül. [Sőt a tószegiek titkos meséi szerint, amelyeket hosszú nyári estéken mondanak a Gerje-Perje főcsatorna partján üldögélve, ez a föld valójában jó zsíros, ősi, fekete tószegi föld, csak egyszer réges-régen átcsatolták Szolnokhoz. - Első kedves kommentezőnk jóvoltából tudható, hogy: Szolnok város 1913-ban (A cukorgyár építése kapcsán) pénzért vásárolta ezt a területet, az akkor Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyétől, illetve Tószeg községtől, majd a megvásárolt területet Szolnokhoz csatolták.]

Az új kütyű egy aprócska GPS-vevő, amely pár másodpercenként lemérte, merre járok. Aztán kirajzolja az útvonalat a térképre.

A másik, hogy kiválóan vizsgázott pár napja vásárolt útvonalrögzítő GPS-készülékem, mind a vonaton, mind a beruházás helyszínén jól működött, hazaérve pedig pikk-pakk fölrajzolta a bejárt útvonalat:

Még sokkal több kép az alapkőletételről, csak itt: fogadás a Hozam klubban!