Kötött pálya

vasút, városi közlekedés, út, térkép, utazás - erminavet (Tevan Imre)

Magyar vasút ma

1 város, 1 villamos

Utazás Transzibériába

MD, a mi motorvonatunk

Vasutasok dolgoznak

Friss topikok

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

2008.11.10. 03:00 erminavet

Miért hiszik, hogy a MÁV pénzbányának jobb, mint szavazatbányának?

A politikus két dolgot akarhat. Pénzt és szavazatot. (És persze a kettő konvertálható egymásba, de ez most nem érdekes.) Itt van ez a szegény magyar vasút, amelytől sajnos jól láthatóan már rég nem akarnak szavazatot a mostan kormányzók. (Igen, kedves picsogók, én is azt gondolom, hogy könnyen lehet, hogy azok se, de ők már olyan régen voltak hatalmon, hogy most velük nem kell foglalkoznunk. Tehát ha én itt most elsősorban a balos kormányok politikáját fogom szidni, az nem azért van, mert a Fidesz szekerét tolom, hanem azért, mert jelenleg a balos kormányok politikája olyan, amelyet szidni kell.)

Hogy a vasúttól pénzt akarnának a politikusok, arról nem fogok sokat beszélni, egyrészt mert nincs birtokomban a "nagy, felháborító vasúti korrupcióról szóló tényanyag", esküszöm, ha meglesz, azonnal közlöm. Másrészt elég sok botrány pattant ki az utóbbi években a közlekedés, konkrétan a MÁV körül, tudjuk, büdös, ha vesznek, büdös, ha eladnak valamit, de talán ennél is döbbenetesebb az az ezernyi apróbb, nagyobb pazarlás, pénzkiöntés, amelybe beleütközik, aki csak egy kicsit is belenéz ebbe a bűzösen bomló konglomerátumba, és ami mind csak nem lehet szándékos, mert ilyen intelligens tervezés nincs. Ez bizony magától (is) rohad, bármennyire fáj is ez az összeesküvés-elméletek híveinek.

Pártpénztárnok

Két tényt azért jegyezzünk meg. Az egyik, hogy ez idő szerint a közlekedési minisztérium első embere az MSZP korábbi pártpénztárnoka. (Emlékszünk még, mit mondott a baloldal, amikor Simicska Lajost az APEH élére nevezte ki Orbán Viktor? És igazuk volt! Azt mondták, hogy mi legalább nem neveztük ki Tocsik Mártát. Hát nem, akkor, őt nem. Ti Puch Lászlót neveztétek ki most a magyar közlekedés élére.) A rend kedvéért: Puch nem miniszter, hanem csak államtitkár, de amíg főnöke volt, addig is úgy nevezték a Kádár-korból (honnan máshonnan) kölcsönzött sziporkával, hogy a miniszter első felettese, mint annak idején Aczél György miniszterhelyettest.

De most már több mint egy hónapja nincs kinevezett felettese Puchnak, Gyurcsány akkor, a Monorierdőnél történt baleset után fogadta el könnyek között Szabó Pál lemondását. Persze Szabó se a közpénzek sikeres őreként lett híres előző munkahelye, a posta élén, a botrányos biciklibeszerzést végül le kellett fújni.

A másik tény, hogy a MÁV egy nagyságrenddel (és én az az újságíró vagyok, aki tudja, hogy ez a kifejezés valami olyasmit jelent, hogy eggyel több számjegy kell a leírásához) több pénzt kap évente, mint amennyiről az egész nyomorult néhai úgynevezett egészségügyi reform szólt kórházbezárásostul, vizitdíjastul. Konkrétan több mint 200 milliárdot kapott volna a MÁV jövőre, csak egyetlen soron, és ebben még pár dolog nincs benne, például a pályakorszerűsítések bődületes költsége. Ezt a tételt a gazdasági világválság miatt most 200 alá csökkentették, amire persze csak legyintenek a bennfentesek, mégis mit hiszünk, ha a tervezettnél nagyobb lesz a hiány, azt ki fogja megfizetni?

Szavazatvásárlás

Szóval, bár nem akarjuk, talán már értjük, miért hajlandóak a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok számolatlanul és érdemi számonkérés nélkül önteni a pénzt a vasútba. De miért nem akarnak szavazatokat vásárolni a vasúttal? Talán mert azt hiszik, hogy nem alkalmas rá. Pedig de. A 2000-es évek magyar vasútjában benne volt egy nagy, látványos, egy szocialista párt programjába és az európai trendbe egyaránt kiválóan illeszkedő, a fideszes demagógiának ellenszegezhető, ráadásul olcsó és ráadásul tényleg hasznos truváj.

Azt lehetett volna mondani, hogy esélyegyenlőséget teremtünk (mármint ők) a közlekedésben, sőt a közösségi közlekedéssel esélyegyenlőséget teremtenek, úgy általában. Hiszen nem lehet mindenkinek autója, és az országnak, a földjének, a levegőjének se jó, ha mindig mindenki az autóját használja. Elsősorban a vasútra és másodsorban a Volánokra alapozva be lehetett volna vezetni egy olyan országos közlekedési rendet, amely egész nap "folyamatosan" eljutási lehetőséget adott volna "bárhonnan bárhova".

Ezt a rendszert kb. úgy hívják, hogy ütemes menetrend. És a lényege, hogy a vonatok, meg a buszok egész nap, ciklikusan, mindig ugyanazt ismételve járnak, pörögnek, nem pihennek, hordják az utasokat, ahogy a vérkeringés a hasznos meg a haszontalan anyagokat a szervezetünkben. Ha át kell szállni, akkor azt kevés várakozással lehet megtenni, mégpedig mindig ugyanúgy, sőt visszafelé is ugyanott, csak éppen fordítva.

(Az integrált ütemes menetrendi rendszerről itt olvasható bővebben.)

És nem pedig úgy, mint a nem ütemes menetrendben, hogy vagy van vonat, vagy nincs, az átszállásra vagy egy percem van, és lemaradok, vagy másfél órám, és unalmamban azt mondogatom mantraszerűen, hogy úgyis veszek kocsit, legközelebb föl nem ülök vonatra.

Az ütemes menetrendet nekünk, csóró magyaroknak találták ki. Ugyanis a meglévő erőforrásokat használja ki jobban, a csúcsidei szükségletre méretezett jármű- és személyi állományt pörgeti egész nap. Ez persze jár többletköltséggel, de meglepően kevéssel, hiszen a drága a közlekedésben a beruházás (új jármű, gyorsabb pálya) és az új személyzet fölvétele. Sőt, az ütemes menetrend egyértelműen több utast jelent, vagyis több bevételt, tehát még az is lehet, hogy nem kell hozzá több állami támogatás. Ahol Magyarországon bevezették, feketén fehéren kimutatható a több utas és a nagyobb bevétel, bár az ütemes menetrend ellenségei ezt tagadni szokták, ahogy az már hitvitáknál szokás. (Egy ütemesített és egy nem ütemes vonal között átlagban 10 százalékpontnyi a különbség az utasok változásában egyik évről a másikra. Mondjuk az egyiken 12%-kal fogy az utas, a másikon csak 2%-kal, mert közben volt egy nagy áremelés.)

Valójában az ütemes menetrend az egyetlen megoldás egy magyar politikusnak, hogy jelentőset villantson a vasúttal. Hogy némi szavazatot szerezzen. TGV-t se Gyurcsány, se Orbán nem fog építeni, az tuti.

Megoldás

Az ütemes menetrendnek el is indult a karrierje. 2004-ben két aprócska vonalon vezették be, majd az addigi lassú, de talán mégiscsak sikertörténet 2006. végéig tartott. Akkor az ország harmadán bevezettek egy viszonylag tisztességes ütemest, sőt néhány más, utasbarát innováció is termőre fordult.

(Az utasbarát menetrend összetevőiről, az ütemesség definíciójáról itt lehet bővebben olvasni.)

A politika azonban nem mutatott érdeklődést az utasbarát menetrend iránt. Mondom, én nem értem, hogy miért, hiszen többet ér, mint a sok-sok akárhány pont, nemzeti program, új Magyarország zöme, de nem.

A vasutasok többsége, az alsó, közép- meg felsőszintű vezetők java meg eleve utálta. (Hogy miért, arról már többször írtam. Mert a főnökei nem magyarázták el, hogy ez jó. Mert buta hozzá, hogy megértse. Mert nem így volt a gőzmozdonykorszakban. Mert lusta, és itt tényleg többet kell dolgozni. Mert átlátható rendszer, nehezebb a mutyi. Az viszont látható, hogy a vasutasok többsége roggyant agyú, szűk látókörű tök [nem, nem kell kikérni magadnak, ne fáradj az írással, tudom, nehezen megy], hiszen nem látja, hogy az ütemes menetrend szabotálásával éppen a cége utolsó esélyét vágja gajra.)

Eltűnnek

Bár a MÁV, a MÁV Start és a minisztérium hivatalos álláspontja mindvégig az ütemes rendszer támogatása, kiterjesztése volt, ami történik, abban egyre kevesebb a köszönet, az utasoknak szolgáltató vasutat akarók sorra tűnnek el a cégcsoporttól. 2007. decemberében mindössze a Dél-Alföld néhány vonalára terjesztették ki az ütemes menetrendet, rengeteg kompromisszummal.

A most év végén esedékes menetrendváltáskor elvileg és végre (négy és fél évvel a kezdés után!) a Dunántúl következett volna. Már eleve olyan menetrend alakulgatott a MÁV, a MÁV Start, az RKI nevű sóhivatalok és a minisztérium négyszögében, ami messze volt egy igazi, utasbarát verziótól, de aztán egyszer csak Szabó miniszter bevitte a gyomrost az egész cuccnak.

Nyár derekán valami kellemes záhonyi vonatozás alkalmával azt nyögte be, hogy a jövő évi teljesítmény nem lehet nagyobb az ideinél. Hoppá. Nesze neked fejlesztés. Magyarán a Dunántúlon úgy lehet fejleszteni, ha cserében visszafejlesztenek a sikeres, többletutast hozó keleti ütemesből. A vonaton meghozott döntés szakmai megalapozottságához még pár adalék. Szó sem esett bevételekről, de igazából kiadásokról sem. Nemcsak hatástanulmány, bármilyen kalkuláció nem készült az ötlethez, de egyáltalán, számolni sem kell forintokkal. Ráadásul a teljesítmény vonatkilométert jelent, vagyis Szabó miniszternek egykutya, ha egy szóló Bz motorkocsi döcög (nem döcög) egy nemfizető vasutassal meg egy nemfizető idős utassal, vagy egy zsúfolt Miskolci IC robog (nem robog) egy csomó pótjegyes utassal.

A helyzet egy picit még rosszabb. A már korábban letárgyalt nemzetközi teljesítmény ugyanis nő, vagyis emiatt a belföldi nem szinten marad, hanem csökken.

És elkészült a menetrend. Olyan apróságokról ne is beszéljünk, hogy a törvényben előírt egyeztetés a megcsonkított menetrendről az önkormányzatokkal egyszerűen elmaradt.

(A menetrendkészítés idei folyamatáról itt lehet bővebben olvasni.)

Kegyelemdöfés

A dunántúli fejlesztések ára tehát az, hogy megkezdődött a Dunától keletre az ütemes menetrend szétverése. Ha ugye az az ütemes, hogy minden órában indul vonat, akkor ha egy-két órát kihagyunk ebből, az már nem ütemes. Sikerült természetesen zsúfolt vonatokat is kiiktatni, például évek óta létező hétvégi miskolci mentesítő gyorsot. Sikerült egyes településeket fél napokra elvágni az összeköttetéstől. Ez lett az egész napos, folyamatos, ismétlődő közlekedés koncepciójából.

Ha Szabó miniszter nyári akciója a döntő gyomros volt a korszerű, utasbarát menetrendnek, a világgazdasági válság bizonyára a kegyelemdöfés lesz. Azok a MÁV-os, minisztériumi illetékesek, akik eddig nem tudták, nem akarták megérteni, hogy az ütemes menetrendből kihagyott vonatok nem jelentenek számottevő megtakarítást, hiszen a tétlenségre kárhoztatott járművek, vasutasok addig sehol sem keresnek pénzt, amíg pihennek, most se fogják. Vagyis a takarékosság jó érv lesz a még bőven a válság előtt elhatározott ostoba öncsonkításra.

129 komment · 1 trackback

Címkék: index vélemény politika vasút ütemes menetrend


A bejegyzés trackback címe:

https://kotottpalya.blog.hu/api/trackback/id/tr42759721

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Republikon BLOG 2008.11.10. 13:48:49

Válság? Dehogy! Nagy a jólét!Van itt pénz mindenre, nyugi. Mikor az elmúlt hetekben-hónapokban elkezdtek szállingózni a hírek a világméretű pénzügyi válságról, egy pillantra sokan elhittük: itt biza vége a dalnak, Magyarországra is "begyűrűzik",…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szmoker (Homo Trollicus) 2008.11.10. 08:20:55

Korrekt írás.

Kár, hogy semmi hatása nem lesz.

Victum 2008.11.10. 08:25:13

Kicsit off, meg biztosan az én hibám, de én rohadtul meguntam ezt az országot. Megyek Hollandiába. It sajnos nem kibekkelni kell még egy pár évet, amíg lesz jobb egészségügy, meg vasút, meg bármimás. Ez a vonat már elment, ITT MÁR MINDEN ÍGY MARAD.

Host 2008.11.10. 08:25:17

Elsőkézből származó kis színes. Budapest fejtágító Mávos vezetőknek. Közép szinttől felfele. Az előadó a hangulatot oldandó megkérdezte :
- Kinek az irodájában nincs pálinka? Egy ember jelentkezett. A módszerváltás előttről odaragadt csinovnyikok.

Gery Greyhound // · http://www.bestofgyurcsany.hu 2008.11.10. 08:27:25

Miért van az, hogy Magyarországon drágább vonattal eljutni valahova (már egy embernek is), mint ugyanoda autóval, miközben a színvonal az intercityket leszámítva kritikán aluli?

Miért van az, hogy Budapest-Bécs (~250 KM) EC vonatjegy 13 euro, míg BP-Szeged (~170 km) másodosztályú lepra gyorsvonattal is majd' 3000 Ft?

Blekkecc · http://blekkecc 2008.11.10. 08:29:27

Nagyon egyetértek az írással. Most már csak akkor lesz ebből valami, ha beleengedik felszámolásba a MÁV-ot...

morig 2008.11.10. 08:36:06

Doktor Gonzo-nak teljesen igaza van, a magyar problémákra csak ez a megoldás.

Az írásodhoz annyit, hogy szerintem (sajnos) nem érinti azokat a lényegi dolgokat ami miatt pl. Szabó vagy bármelyik másik politikus (emlékezzünk Kóka nagy nekibuzdulásainak a MÁV-ot illetően) nem tettek semmit. Ennek az oka az, hogy semmit, de tényleg semmit nem tett senki a politikában annak érdekében, hogy a MÁV nevű szörnyet átalakítság úgy, hogy átlátható legyen, minden évben belelökik a megengedhető pénzt, az szépn elfolyik a semmibe és így körbe-körbe. És szerintem amiről a cikk végén írsz az nem "kegyelemdöfés", hanem inkább tehetetlenség, mert a MÁV-nak nem kell kegyelemdöfés, rég halott az országgal együtt, ugyanis ez nem csak MÁV-os probléma. Rohad minden és szerintem nem csak a politikusoktól, hanem mindenkitől. Közösen. Itt olyan "sebészi" műveletek kellenének, olyan drasztikus beavatkozások ami nagy-nagyon sok embernek okozna feldolgozhatatlan traumát, nem bírna ki ez az ország egy igazi rendszerváltást.

OkoskaTo:rp 2008.11.10. 08:39:00

Na végre, ez egy jól sikerült, on-topic cikk volt.

A-to-mot! A-to-mot! Nem lehetne népszavazási kezdeményezést indítani a beszántás érdekében? Legalább évi 200 000 forint megy el az adómból (igen, én adózok...) erre a csökevényre, miközben lassan már egyedül is jobban megéri autóval mennem az ország másik felébe, mint vonattal (jelenleg 7500 vs 5500+a helyi jegyek).

petya.bacsi 2008.11.10. 08:43:05

Vajon 50 éven belül eléri a MÁV a mostani európai színvonalat? Miért nem?

IS 2008.11.10. 08:46:03

jó írás, gratula.

Geyza 2008.11.10. 08:47:23

Imre!

Az Úr áldja a lábad nyomát! :-)

Jó a cikk, valós a probléma, de az gondtalan életed nyújtása érdekében nyergelj át valami vasúttársaság szemlézésére, javaslom ÖBB-SBB-DB tengelyen. (A MÁV már régen nem vasút, ez egy rozsda- és agytemető csődhalmaz - amilyen az ország, olyan a vasútja ugyebár.)

Higgy nekem, csak tönkretesz a MÁV-ért való aggódás, miközben a rendszer ugyanakkora csődtömeg marad, ha nem nő ugyan tovább...

Viccet félretéve, örülök, hogy azért csak akad valaki, aki kimondja a kellemetlen igazságot és még csatornát is kap. A döntéshozók meg tehetnek egy szívességet...

Annak idején a 100-as vonal ütemes menetrendje megváltás volt, pedig ott előtte sem volt annyira reménytelen a menetrend, mint sok dunántúli vonalon (40-es, 20-as, 30-as téli, stb.) Végre valami jó - verjük szét! Akkor nem kell annyit dolgozni, igaz a cégnek is vége, de még előtte csapunk egy jó kis bulit, iszunk nagyokat, meg szolgálati autó- és mobilhasználunk, első osztályon ingyen utazunk.

Ma a legjobb állás egy mellékvonali állomásfőnöké: fix fizetés, napi 8-10 vonat, amihez ki kell balagni a tárcsával. Erre van pénz persze... Költséghatékonyság, központi forgalomirányítás, stb, arra nincs - mert nem is akarjuk, hogy legyen.

A MÁV-ot be kell zárni, szét kell kergetni a teljes középvezetői mutyis-mocsaras bandát, el kell égetni az összes íróasztalt, behinteni a székházak-irodaépületek helyét sóval, a jobb sorsra érdemes dolgozókat tanulmányútra küldeni az SBB-hez, különösen javaslom a mindenkori szajoli forgalmászokat. (A magyar hálozaton azon kevesek tagjai, akik dolgoznak - tessék megnézni a menetrendet!)

Mindezek végén pedig tabuk nélküli társadalmi párbeszédet követően (minden polgármester veri az asztalt, hogy kell az IC meg a holtüres Bz, ld. Kaposvár, aztán megnézném, hányszor vesz rá jegyet) ajánlatokat kérni igazi vasúttársaságoktól a magyar személyszállítás üzemeltetésére.

Működne, muszáj lenne meglépni az unokáink érdekében, sok küzdelemmel járna, még akár drágább is lenne, de hatékony lenne, és nem hányná el magát mindenki egy személyvonat WC-től miután lecsengette a nem olcsó teljesárú jegyet.

Éppen a fentiek miatt Magyarországon ez a forgatókönyv soha nem fog megvalósulni.

Naponta járok az ÖBB-vel, és innen kívánok jó utat minden kedves MÁV-utasnak, mint egykori törzsutas. :-)

petya.bacsi 2008.11.10. 08:48:37

Tök jó, kevesebb vonat fog járni, és valószínűleg még kevesebb fog célba érni, mert pl. kimarad vagy "műszaki/forgalmi okok miatt" késik, meg a csúnya időjárás is majd jól keresztbe pakol a MÁV-nak - de főleg az utasoknak -. Gratula.

A MÁV Magyarország szégyene!

netuddki 2008.11.10. 08:54:30

Bocs, nem tartalmi észrevétel, de az "egyel több számjegy"-be eggyel több "g" kellene.

Balog Károly · http://Charly 2008.11.10. 08:54:53

Bravo Imre!

Gratulálok a szakszerű és a közjó (ez esetben a környezetvédelmi szempontból is fenntartható tömegközlekedés) védelmét szolgáló helyzetismertetéshez és javaslatokhoz. A vasút esete is alátámasztja, hogy jelenleg egyetlen parlamenti párt és független képviselő sem lát politikát (szavazatokat) a fenntartható fejlődés megvalósításában és a klímaváltozás fékezésében (pedig nemrég egyhangúleg megszavazták) más politikára van szükség. És sokkal több, a tiedhez hasonló tájékoztatásra, hogy az illetékesek ne tudjanak sumákolni és mutyizni a mi bőrünkre... (Ha úgy gondolod, tudnék anyagokat adni ehhez az Indexnek).

tarka macska 2008.11.10. 08:57:10

Hagyjuk már ezt az "énadómból" szöveget, (aztán kiderül,mégsem),nem írhatjuk elő,mire is költsék a pénzünket-sajnos.
Egy biztos, büdöslábú politikusok,és "kiemelt szakértők" igazgatják az egészet, a szakemberek nagy része már rég kapun kívül.
Doktor Gonzonak van igaza,csak én már öreg vagyok...

petya.bacsi 2008.11.10. 08:58:06

Doktor Gonzo: majd mesélj, milyen Hollandia, és én is csomagolok...

kis ember 2008.11.10. 08:59:14

Én kérek elnézést az újságíró úrtól, de a "gajra megy" kifejezés határozottan pontos "j".

gajdesz (5) fn argó Halál, pusztulás. A ~be küld: megöl. ~re megy: tönkremegy. [jidd]

Attila 2008.11.10. 09:00:39

A MÁV és hasonló óriások sorsát eleve megpecsételi az, hogy évtizedekben mérhető egy átalakítás időtartama. Ez teljesen ellentétes a rendszerváltás után kialakult "nem vetni, csak aratni" szemlélettel, amiben a politikusaink élen járnak.
Ha az EU valamilyen megfontolásból nem kezd el nyomást gyakorolni a magyar államra a vasúti szállítás fejlesztése érdekében (deus ex machina), akkor csak a lassú haldoklás marad, fokozatos privatizációval. De a privatizáció hasznát sem az utasok fogják látni...

Óvodai Nevelés 2008.11.10. 09:01:30

Imre, ismételten szeretném kifejezni elismerésemet! A sok buta tök internetes újságíró között talán az egyetlen vagy, aki hajlandó egy területen tanulni, jártasságot szerezni - így lett a mostani írásod az eddigieknél is egy fokkal jobb.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2008.11.10. 09:04:26

nem tudtam hogy ezt ütemes menetrendnek hivjak, ami itt van, de most mar tudom.
azt sem tudtam, hogy a MAV ennyire szar, es kijöttem ide Nemetorszagban, rengeteget kellett vonattal utaznom -Istenem, hogy feltem elöször, mert a magyar vasutbol indultam ki, de azta jöttem, hogy lehet rendes vasutat is csinalni
Nem reszletezem, mert aki imeri azt tudja, de lehet higgyetek el, nem az ördög müve.

kutya 2008.11.10. 09:06:26

A kaposvári IC miatti asztaldöngetésről csak annyit, hogy egyébként mivel jussunk el a somogyi megyeszékhelyre 5560,-Ft -os áron? Röhejesnek tartom, hogy míg Pécsre meg Zalaegerszegre napi 4-5 IC közlekedik, addig Kaposvárra 1. Az ördögi spirál meg úgy tekeredik még lejjebb, hogy nem is értjük, miért ez a város a Dunántúl legszegényebb megyeszékhelye.

bodesco 2008.11.10. 09:10:50

off:
Erdekes lenne latni egy statisztikat, hogy a lakossag hany szazaleka koltozott kulfoldre, persze eletkor, iskolai vegzettseg (azaz tarsadalmi hasznossag) tukreben. Ebben a par kommentben tobb ember volt, aki mar kintrol ir, vagy eppen csomagol.
Szerintem elszomorito eredmenye lenne.
Nehany eve meg en is nagyon sok adot fizettem Magyarorszagon. Talan a tanulmanyaimat torlesztettem ;)

Udv Nemetorszagbol

vasutassss 2008.11.10. 09:14:08

Szia!
Belekerültem a "süsü-vasutasok" nagy családjába. Köszi, akkor nem is kérem ki magamnak és néhány munkatársamnak.
Jó volt a cikked. Valós dolgok nagy általánosságokban. Mármint a menetrendről. Jobb lett volna ha konkrét dolgokról írtál volna, ami az utasokat közvetlen érinti.Ne december 14-én érje őket a hideg zuhany. Gondolok arra, hogy a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa illetve Tapolca vonalon a közvetlen és frekventált vonatokat megszüntette. Több száz utas kényszerül naponta többször Fehérváron átszállni és az átszállásra várakozni. A Fehérvárról Budapestre járó dolgozóktól is elvették az aránylag gyors eljutást segítő 3 gyorsvonatot /5.43, 6.45, 7.00, 7.25/ igéő vonatokat. Helyette 6.45 és 7.45 kor indul.
Mindenki tudja hogy beteg a Máv de ezen az utas nem igazán tud segíteni. A menetrend megváltoztatásán összefogással talán.
Üdv.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2008.11.10. 09:14:13

Gonzonak igaza van, aki csak egy kicsit normalisan szeretne elni az elmegy, es sokszor meg csak nem is a penz motival,sak egy kis nyugalom,

Amikor elöször nyomtattam egy automatanal Reiseplant , majdnem elajultam a gyönyörtöl: ott volt hogy mikor hol, mellyik vaganynal kell atszalnom, mikorra erek oda, csak neztem mint a hülyegyerek, hogy miez
Na rögtön az elsö utamon beleszaladtam egy fel oras kesesbe, mert Kölnben a tüntetök szetvertek a palyaudvart, es ezert Düssedorfban varni kellett, de azota, soha egy perc keses nincs
Olyan biztonsag erzetem van ha a nemet vasuton utazok, valahogy azt erzem, hogy itt aztan semmi baj nem erthet, biztos megerkezem, szol a lautsprecher, de a vonaton is ki van irva, hogy hol jarunk, mi következi

veny 2008.11.10. 09:17:38

A magyar vasút (mint úgy nagyjából mindenünk) a németről lett kopírozva, belevive némi "helyi jelleget", persze.
Javasolnám, hogy ezt az egy dolgot azokról másoljuk le végre, akik tényleg értenek hozzá: a franciákról.

Amúgy a t. szerző megfeledkezik arról, hogy az ütemes menetrendet biza szidják az utasok is, mint a bokrot. Viszonylag kevés racionális magja van a dolognak (persze a "véletlenül épp jól jött ki, és a Pista úgyis megvár" típusú csatlakozások buktak), egyszerűen VÁLTOZOTT valami, ami önmagában ROSSZ dolog, pont. Azt kapják a népek, amit akarnak, a demokrácica példásan működik, ha úgy vesszük. :(

zsf 2008.11.10. 09:18:20

Mivel nincs civil ellenállás mindent meg lehet csinálni. Az emberek többsége apátiába süllyedt a másik fele meg gondolkozik hogy külföldre menjen mert egyre élhetetlenebb az ország.

freesco 2008.11.10. 09:19:16

Szerintem a cikk írójának kellett volna picit alaposabb kutatást végezni a számok terén, amivel jobban alá tudja támasztani érveit. Ami biztos, hogy jelentős költségcsökkentést kell a MÁV-nál eszközölni. Jelenlegi szinten a teljes költségvetési bevételének a 30-50%-át kellene elvonni, és még akkor is csak a határára kerülne a normális piaci működésnek.

A legjobb példa talán a MÁV hatékonyságára, amikor a MÁV általános sztrájkot hirdet. Minden egyes sztrájkkal töltött nap legalább 320 000 000 Ft költségvetési megtakarítást jelent. Ez nagyjából 50 ember teljes életének (35 év) a munkabére.

Így amikor a miniszter azt mondja, ne legyen kapacitásbővítés, akkor helyesen teszi. Nincs szükség ugyanis kapacitásbővítésre. Amire szükség van, az az ütemes, kiszámítható, minőségi és olcsó szolgáltatás. Ebből a 4 ismérvből jelenleg csak 4 dolog hiányzik, ezekért első sorban a MÁV vezetése és nem a miniszter a felelős. Ha megszűnne végre az a begyepesedett folyamat, hogy az egyik cégtől kibukott vezető másikba kerül áthelyezése, illetve a teljes vezérkar azonnali menesztése megtörténne, az nagyban lendítené előre a folyamatok minőségi javulását a MÁV berkein belül.

Az univerzális mindenhez értő vezetők kora lejárt, ideje lenne ezt már megérteni.

veny 2008.11.10. 09:26:00

Hogy mennyi múlik a MÁV-ban a helyi jellegen (értsd: ki a lokális kiskirály), tán tessék összevetni Pesten a Keleteit a Nyugatival... Ég és föld a difi utastájékoztatásban, a vonatok megközelíthetőségében, stb. Pedig a Keletire ment a rakat lé most is, és lett belüle minden, ami hótmindegy, és semmi, ami kéne.

veny 2008.11.10. 09:26:54

zsf: Dehogynincs civil ellenállás. Minden változást mindenki csípőből elvet. Próbálj fejlődni. :(

Dr. K. Kálmán 2008.11.10. 09:28:10

spell check-et!
spell check-et!
spell check-et!
spell check-et!

A helyesírástól eltekintve 5*
Üdv az ÖBB vonatáról.
(Hogy is mondta a főnök? El lehet innen menni?)

tarka macska 2008.11.10. 09:39:11

off:

(Hogy is mondta a főnök? El lehet innen menni?)
megy is a nép rendesen.Aztán egyszer megy a főnök is,jön helyette egy másik.Kicsit sárga,kicsit savanyú,de a mienk.És kezdődik minden újra,tanulunk tovább tűrni,és szenvedni...

ukridge · http://verbalnumera.nolblog.hu 2008.11.10. 09:43:08

Imre,

olyan számok léteznek valahol, amiből explicit módon kiderül, hogy az ütemes menetrenddel csökkenteni lehet a veszteséget?

Mert odáig szép, hogy a bevétel több, mint az ütemtelen részeken, meg az is, hogy alig jelent többletköltséget, node meg kéne húzni a szaldót is.

Ráadásul ha pozitív a vége, akkor ezt zászlóra lehet (kell) tűzni és körbehordozni az országon (a parlament folyosóin), viszont ha meg negatív, akkor a jelenlegi, gyakorlatilag mindenki szerint botrányosan pazarló vasútba kéne kicsivel több pénzt önteni, amire a válasz NEM.

Ebben az esetben meg kéne spórolni azt az összeget, amibe ez a mutatvány kerül.

zsf 2008.11.10. 09:43:15

veny: A változást el kell magyarázni az embereknek miért jó, anélkül nem lehet dolgokat megváltoztatni. A humán tényezőben egyetértek.

ukridge · http://verbalnumera.nolblog.hu 2008.11.10. 09:45:54

és ez akkor is így van, ha
- egyébként sokkal olcsóbb így növelni a kiszolgálás szinvonalát, mint bazi beruházásokat eszközölni a pályába és a mozgó részekbe,
- ha már 200 mrd HUF-ot ölünk bbele évente, akkor nem sok az a plussz X mrd, amibe ez kerül.

Ezek nem jó érvek ugyanis.

pitiáner 2008.11.10. 09:47:06

Pedig már majdnem megdícsértem egy cikkedet. Jól indult pedig, valós problémára mutat rá. Úgy látszik, most már vagy pornóval, vagy az egyébként is népszerűtlen csoportok szidalmazásával lehet felkerülni az index címlapjára.
Mindegy, én nem ereszkedek le erre a szintre, és még csak nem is fogok általánosítani az újságírókkal kapcsolatban, ahogy Tevan Imre teszi a vasutasokkal. Csak egyről van meg a véleményem.

veny 2008.11.10. 09:59:12

ukridge: Az ütemes menetrendnek egy komoly baja van mindössze: ha egy vonat kiesik/késik/akármizik, az sokkal inkább beborítja a rendszert, mint egyébként. Már a tartalékok nélküli rendszert, ugye.

Regélhet itt nekem mindenki hatákonyságrul meg akármiről, ezek rövid távon válaszok csak (hosszabb távon meg alapkövetelmények, OK). RENGETEG pénzt kéne a MÁV-ba tenni (és nem önteni) ahhoz, hogy középtávon kiszámíthatóbb és jobb legyen valami.

Szóval lehetséges siker, de az SOK pénz, sok munka, kirúgott léhűtők tízezres számban, azaz konfilktusban se kevés, és akkor majd talán. Nem az ilyet hívják szavazatbányának...

veny 2008.11.10. 10:00:34

pitiáner: Biztosan csak egyről? :)

Önjáró Talajgyalu 2008.11.10. 10:03:24

Volt egyszer egy Sopron-Szombathely vasutvonal. Napi 3 Bz vegigdocogott rajta 10-zel, a Szombathelyre/Sopronba piacra jaro nyugdijas neniken kivul senkit nem erdekelt. Aztan a MAV-tol atvette a GYSEV. Villamositottak, a Bz-ket felvaltottak a rendes szerelvenyek, amelyek raadasul tobbe nem allnak meg az orszaghatarnal... Aztan ugyanez tortent a Szombathely-Szentgotthard vonallal is. Ma sikeres, paneuropai korridor resze mindket vonal, omlik az EU-s penz, jarnak a vonatok, mindenkinek jo.

Miert eri meg a GYSEV-nek az, amire a MAV _evtizedeken at_ ra sem bagozott, es meg megkoszonte hogy megszabaditjak a nyugati vegek "ertektelen" "mellekvonalaitol"? Koltoi kerdes, termeszetesen. Ha en lennek a kozl. miniszter, hasonlokeppen alulrol szednem szet a MAV-ot. A GYSEV-nek meg mehetnek a nyugati vonalak, mondjuk a Balaton magassagaig, es ehhez hasonlo tarsasagot letrehozni keleten, es az orszag kozepso reszen. Eleinte csak 1-2 vonalra, majd folyamatosan kiterjeszteni. Elobb utobb elfogy a MAV, es egy mukodo vasut marad helyette, ha ugyesen csinaljak. Es akkor el lehet zarni a penzcsapot, es a sok lehuto ehendoglik. Sweet dreams.

ukridge · http://verbalnumera.nolblog.hu 2008.11.10. 10:09:00

veny,

ez persze valószínűleg így van, ámde ahhoz, hogy a zöld gombot megnyomja bárki is újabb zsozsók betevéséhez, alapveltétel (kéne legyen), hogy hihető az, hogy a vállalat képes érdemben elkölteni a pénzt.

A mostani szisztéma már-már bizonyította ennek ellenkezőjét.

Így pedig hiába a jó ötlet, ami kevés pénzbe, de pénzbe kerül, az én válaszom: NEM.

Egyébként a korábbi posztokban részletesen bemutatja a szerző, hogy ahol ütemes menetrend van, ott sem úgy, ahogy lehetne és valójában kéne.

Én pontosan erről beszélek.

efbiaj 2008.11.10. 10:12:15

minden hollandiába vágyónak üzenem, hogy az ottani vasútmenetrend tapasztalatom szerint vérgáz, sok utazás során még egyszer sem sikerült oda érkeznem és/vagy akkor, amikor a menetrend ígérte... még repülőt is késtem le, mert amsterdam helyett rotterdamba ment a vonat valamilyen megmagyarázhatatlan okból :/
mondjuk a pályaudvarok és a vonatok színvonala sokkal jobb, és ez nem menti fel a máv-ot és vezetőségét, csak annyi, hogy odaát sem kánaán...

dexter 2008.11.10. 10:13:21

ahogy mondas is tartja : nos azert nincs delben harangszo mert ...
lehet hogy a hataselemzesek hianyoznak , lehet hogy az hogyha a minisztar elroffenti magat hogy nincs bovites , arra valami jobbagy vissza merjen kerdezni hogy ez most utvonalakat , tobb kilomtert , tobb koltsegvetesi penzt vagy tobb premiumot jelentene a felsovezetoknek ? mert nem mindegy . de nem , itt vakengedelmesseg van : senki nem tudja mit csinal , de nagyon csinalja ha nem akarja hogy kirugjak . a kaosz es a tokeletlenseg a rendszerbe kodolodott . ez van .

pitianer : kar hapogni elvtars - nem az egyes vasutasokrol van szo hanem arrol hogy minden vasutas vakon , kritikatlanul es hulyen (donteskeptelenul ha ugy tetszik) szolgal egy szar rendszert - igy mindenki a rosszert dolgozik .
kivulrol ennyi latszik

Netuddki. 2008.11.10. 10:15:10

Önjáró Talajgyalu 2008.11.10. 10:03:24

Lehet a MÁV is csak egy pártfinanszírozási "cégecske"? Mint a Strabag? Ami befolyik, abból ki is folyik. Csak az adófizetők 100 szoros áron fizetik meg.
Na szerintem ezért nem adták még el a 3.14csába. A Fidesz is kussol ez ügyben, mert anno ők is csak e célból használták.

Francescoli · http://smints.blog.hu/ 2008.11.10. 10:19:46

OFF: Alf 2008.11.10. 09:37:04
sírni fogok.
Én is így éreztem első olvasatra. Most viszont már azt javaslom: inkább üvölts! Civil-izáció! Civil mozgalom, ez mindennek a kulcsa!

és ON:
A szerzőnek teljesen igaza van a szavazat-témában. Egy dolgot gondolj át: a jelenlegi ellenzék letesz egy szakmailag megalapozott, finanszírozható és számonkérhető koncepciót, ami elnyeri a rendszeresen vasúttal járó szavazók (és adózók!!!) szimpátiáját. És "természetesen" a ktelezően elbocsájtandó vasúti dolgozók ellenkezését. Mi az egyenleg? Nem ismerem a számokat, javítsatok ki, ha tévedek, de én úgy tippelem, hogy lenne max. 100,000 plusz szavazata az "ejrópai értelemben vett szociáldemokrata" bandának - ugyanakkor ez hozhatna vagy negyedmillió szavazatot a jelenlegi ellenzéknek. És ennél pont "nagyságrenddel" kevesebb volt, amivel 2002-ben meg 2006-ban veszítettek...

És akkor 2010 után tényleg "el lehet menni" külföldre, minden szocistának. Akár kényelmes, pontos, tiszta és gyors vonattal...

Mink meg maradunk itt Mária- és a jól működő vasút országában.

TH 2008.11.10. 10:22:36

"mert amsterdam helyett rotterdamba ment a vonat valamilyen megmagyarázhatatlan okból"
Mondjuk rossz vonatra szálltál?

Gaius 2008.11.10. 10:23:27

Igaz, hogy a bunkó vasutasnak nehezen megy az írás, de ha ír, azért tudja, hogy a gallyat nem pntos j-vel kell írni. :)))

fuckoffanddie 2008.11.10. 10:30:19

Amióta ütemes menetrend van, azóta kilátástalan utazni Egerből Budapestre (és vissza) vonattal. Félórával több a menetideje, mint a busznak (azt a félórát egyébként Füzesabony állomáson ÁLLVA töltjük), drágább is, retkesebb is. Ok, kétóránként indul vonat, mindig ugyanakkor, tényleg fasza, jó tudni. Egerből nincs IC, nincs közvetlen vonat, semmi. Volt egy járat, napi egy, délutánonként, expressz Eger-Budapest, pótjegyes, majdnem egy órával rövidebb menetidővel sikerült BP-re érnie és mondanom se kell folyamatosan tömve volt, de megszűnt.

efbiaj 2008.11.10. 10:33:40

TH,
oké, magas labda volt, nem fejtettem ki, de a sorok közt azért ott volt... ;)
nem rossz vonatra szálltam, hanem félúton közölték, hogy vmilyen technikai gond miatt máshova érkezünk. mondjuk ingyen átszállási lehetőséget biztosítottak, csak épp azzal már későn értem schipolra.
ilyen durva máskor nem volt, de többször is sikerült összeszedni legalább fél órás késést egy másfél órás vonalon.
nem tudom ütemes-e a menetrend ott, az biztos, nem egyszerű egy vasúttársaságot üzemeltetni, és attól, hogy ny-európa még nem biztos, hogy minden tőkéletes.
mondom, ez nem menti fel a magyar vezetőséget, ettől még lehetne/kellene értelmesen csinálni itthon...

TH 2008.11.10. 10:34:20

fuckoffanddie 2008.11.10. 10:30:19
Nyilván az expresszből kellett volna ütemes vonatot csinálni, és máris szebb lett volna az élet...
Érdemes lenne összeállítani egy listát arról, hogy mit csinál JÓL a MÁV...elég rövid lista lenne érzésem szerint...

veny 2008.11.10. 10:34:25

Francescoli:
A most védett "vívmányok" kedvenceidnek eszébe se jutottak. De mondjuk negyedmillió voks betermelését tuti nem hagynák ki, ha ez ennyiből állna, mint mondod. Igazából már 2000 táján se hagyták volna ki...

Magyarországon komoly vasútfejlesztés az első vh. óta nemigen volt, és nem is igen lesz, ahogy elnézem a népeket és választott vezetőiket, bármely oldalról. A népek autót akarnak (négy kereket, emléXel), ez irányba nyalódik hát a seggük.

TH 2008.11.10. 10:35:44

efbiaj 2008.11.10. 10:33:40
Az azért kemény. Ilyenkor sztem a minimum lenne, hogy kárpótoljanak: magyarul fizessenek ki egy repülőjegyet. Vagy a repülőtársaság sakkozza le a vonattal tökmindegy, de nem fair, ha ilyenkor neked kell fizetned. Te szerződtél a vasúttal arra, hogy odaszállítsanak téged adott időre...

veny 2008.11.10. 10:37:15

fuckoffanddie: Miért nem jó Füzesabonyban átülni az IC-re? 1:49-es menetidő jön ki mindenestül, gyors meg minden, szerintem alaposan veri a buszt.

efbiaj 2008.11.10. 10:41:04

TH,
jaja, sztem is, de egy kedves malévos magyar hölgyet találtam a schipoli malév irodában, aki némi rábeszélés után adott egy ingyenjegyet :))

ZsZ 2008.11.10. 10:42:38

Én évi szinten ~50E km-t autókázom. Ugyanennyi vagy valamivel több volt amit vonaton töltöttem az autóm megvásárlásáig. Ez volt az egyetlen kiút, hogy a tehetetlenség és a düh ne vessen szét, amikor el akartam jutni az ország egyik végéből a másikba.
Békéscsaba-Kaposvár viszonylat, napi 2 értelmesen csatlakozó járat volt, de ebből az egyiket megszüntették. A folyamatos várakozás helyett lett az autó, pedig szerettem vonatozni. Sajnos az éves fenntartás és egyedüli közlekedés csak maximum másfélszerese a vonatozás költségeinek, az időtényezőt nem számolva. Ha már két ember autózik, akkor simán egyenlő.
Ennek tényleg csak egy kényelmes, gyors és kiszámítható vasút lehetne alternatívája. Akkor simán visszaülnék, hogy nyugodtan üldögélve, esetleg a büfékocsiban sörözgetve érjek a célomhoz. :)

helci 2008.11.10. 10:47:19

Azért örülök az ilyen cikkeknek, mert a lelkem mélyén én nem akarok innen elmenni, pedig akár meg is tehetném. De vannak még ilyen hülyék, akik a hazájukban szeretnének élni, és mi nem mondhatjuk azt, hogy kész, fájront, becsukjuk a boltot. És akkor csak egy marad: a vezetőink orrára kell húzni a hibáikat és bűneiket, és szajkózni napestig, hogy hogyan lehetne jobban csinálni. Kéne a "közlekedésbuzi újságírók" mellé még költségvetésbuzi, korrupcióellenes-mániákus, tényfeltáró-mindenbeorrotbeleütő, miniszternek-élesen -odakérdező, és minél több. Általában sokat lendítene ezen az országon, ha lenne olyanja, hogy sajtó, nem csak a propaganda dőlne mindenhonnan.

eraserhead 2008.11.10. 10:48:25

ZsZ..

Megnézve hogy mit terveznek a Kaposvár-BP vonallal...ez a hogy kurjunk ki a kaposváriakkal magasfoka...

bomi 2008.11.10. 10:49:51

Jó írás, a (felindultságból elkövetett?) gyalázkodás fölöslegesen rontott a színvonalán.

phaid 2008.11.10. 10:52:55

Ehhez hasonló esetekben mindig felmerül bennem a kérdés, hogy mit lehet tenni? Hogyan lehet megváltoztatni kívülről ezt a dolgot, ha a "belseje" nem hajlandó változni?

Francescoli · http://smints.blog.hu/ 2008.11.10. 10:53:00

abszolút OFF
veny:
'kedvenceid', meg '4kerék' kapcsán csak annyit: majd ha már személyesen ismersz engem, akkor írj ilyeneket legközelebb. Köszönöm.
Amúgy pedig tökéletes példa a hozzá(m)szólásod a mai viszonyokra. Azt is csak félve merem kérdezni: az 1948 óta eltelt 60 év vasút-nem-fejlesztéséért O.V.-n kívül ugye senki más nem felelős? Esetleg talán Moldova, ugye?

fuckoffanddie 2008.11.10. 10:54:33

veny
Lehet, hogy elvi kérdés, de egy megyeszékhelyről legyen már közvetlen expressz Budapestre. A pótjegy ára ebben az esetben szerintem nem arányos a szolgáltatás mértékével. Plusz ugye átszállási kényelmetlenségek (ülnek a helyeden stb) de ez még a legkevesebb, mert időben meg kb ugyanannyi, mint a busz. Az Eger-Fabony járatról meg inkább nem beszélnék.

TH
igen, az ütemes expressz mindjárt jobban hangzana.

h734790 2008.11.10. 11:01:26

Sziasztok! Én Belgiumot utaztam keresztül-kasul vonattal. Alig értem a helyi nyelvet, mégse tévedtem el soha, alig kellett várakozni, a vonatok tiszták, csöndesek, gyorsak voltak. Ha információt kértem a kalauztól, fogta az oldalán lógó PDA-szerűségét és gyorsan nyomtatott nekem egy oda-vissza szóló útitervet, átszállási időpontokkal, helyekkel, járatszámokkal. A vonatra egész Belgiumban vásárolhatók olyan jegyek, ahol a jegy árában benne van vmilyen helyi látványosság ára, pl. strandbelépő, kenukölcsönző, múzeumi belépőjegy stb. Az ilyen jegyek néha olcsóbbak, mint ha normál jegyet vennél, és minden állomáson színes prospektusok állnak rendelkezésre a lehetőségekről. Hát , vhova idáig kéne eljutnunk...

HLaci 2008.11.10. 11:02:39

mávot beszántani, helyét sóval behinteni.

a megtakarított évi 300mrdból meg utakat építeni...

ZsZ 2008.11.10. 11:05:53

eraserhead

nem láttam még a tervet, de a napi egy közvetlen IC és egy gyors után nem tudom mit várjak. Még van két értelmes átszállásos IC, 2.55 perc a menetidő Elvira szerint. Kocsival 3 óra autópálya nélkül úgy, hogy Fehérvártól végig 40-60-a korlátozás.
A Kaposvár-Dombóvár viszonylatra (31km) 40 perc menetidő az IC-n 1 óra BZvel pedig egy vicc.

schizoprenic 2008.11.10. 11:06:08

Azzal lehetne ezt a szerencsétlen MÁV-ot helyrehozni, ha gyors, pontos és megbízható lenne! 20km ne 1 óra menetidő legyen, mert ez vicc!

veny 2008.11.10. 11:06:48

Francescoli: Ha legalább velem szemben tudnád nyúltani azt, amit elvárnál...

Mindössze azt mondom néked, de nem akarod hallani: bizonyítva vagyon tapasztalatice, hogy legfeljebb annyit várhatsz tőlük ezügyben, mint a fent szidottaktul. Az meg ugye nem sok, hogy finom legyek.

Amúgy az első vh nem 48-ban volt, csak szólok... :)

ZsZ 2008.11.10. 11:13:21

Én külföldön csak a Szolvák és a Román vasúttársaságokat élvezhettem. A legkellemesebb élmény egy szlovák vonalon a (Brezno)-Dedinky-Margecany /(Breznóbánya)-Imrikfalva-Margitfalva/ vonalon volt, ahol a kalauznőtől Budapestig tudtunk venni helyjegyestül mindenestül. Bepötyögte a PDA-jába előrement az irányítófülkébe gondolom telefonálni aztán jött vissza a 20 főre kiállított jegyekkel.

halzoli 2008.11.10. 11:13:30

A pazarlás mértéke talán a MÁV-nál a legnagyobb ebben az országban. Saját tapasztalat, hogy hordószám lopták/lopják a gázolajat (200liter), a 8 órás munkaidőből ha már 2-t dolgoznak, dicséretet kapnak helyenként. A felszedett vasúti betonaljakat nevetséges összegekért eladják/ elajándékozzák. Én kívülálló vagyok, én csak ezeket tudom, de aki belső ember, bizonyára tudna mesélni. Csodálkozunk, ha az egész egy pénztemető? Én már 13 éve nem ültem vonaton, (akkor szereltem le katonaságtól) autóval járok mindenhova, de cseppet sem bánom az akkori tapasztalataimból kiindulva.
A mi népünk tényleg a végtelenségig tűr, és tűrni fog, jöhet itt bármilyen új kormány új Magyarország jeligékkel, jól lehúznak bennünk újra.
Idegtépő dolog hetente hallani az újabb felháborító pénzmanipulációs híreket, a kormány könnybelábadt szemű kijelentéseit, és a Fidesz demagóg hozzáállását a politikához.
Tavasszal még visszautasítottam 2 ausztriai állást, de jövő tavasszal már nem fogom.

veny 2008.11.10. 11:16:25

fuckoffanddie: Elvi kérdések nem érdekelnek, ha utazni akarok. :)

Konkrétan az Eger-Budapest vonattal nálam igen gyakori programpont, és határozottan sokkal jobb az átszállósdival együtt is az ütemes verzió, mint akár az előtte (1-2 évig összesen) létező "expressz", akár a buszozás.

A busz eleve lassabb (a legjobb 2:00, átlag 2:10, vs. 1:49) és kényelmetlenebb, plusz arra nem tudok semmi hasonlót venni, mint mondjuk egy Start Klubkártya, ami persze nem olcsó, de nálam igencsak megtérült már...

Koxi 2008.11.10. 11:24:18

Valaki elítél, valaki egyetért, de én elhagytam az országot. Jelenleg Németországban élek, dolgozom. Hogy mi más? Össze sem hasonlítható. Szomorú vagyok, mikor egy híradót megnézek otthon, mikor ilyen írásokat olvasok a hazámról. De én tehetek érte? Tennék. Ha lehetne. Ha lenne értelme. Itt szelektíven gyűjtöm a hulladékot. Otthon is megtenném. De nincs rá lehetőségem. Dolgozzam szarér húgyért, míg a kommunizmusból ránkmaradt agyatlan senkiházi söpredék lenyúlja a mi adóforintjainkat? Hát a lófaszt! Egy életem van. Azt az egyet normálisan akarom leélni. Tudok dolgozni. Itt megfizetik. Az adómból kapok jó orvosi ellátást, igényes tömegközlekedést, nyugalmat, kellemes légkört. Nekem is fáj, hogy európa oly nagy nemzete,mint mi egykori hős magyarok ide jutottunk. De bocsássatok meg nekem, belefáradtam abba, hogy aki mutathatna példát, nem teszi. Aki vezethetne nem teszi. Lopni hazudni, csalni, ködösíteni tudnak csak ostoba genyóláda vezetőink. Vesszen az összes!! 2 vagy 3 generációnak ki kell halnia, mire szerintem eljut az ország agyilag oda, hogy elindulhassunk a változás útján. De lahet, akkorra már mindenki aki teheti lelépett... Az írásod nagyon jó, gratula hozzá!

Francescoli · http://smints.blog.hu/ 2008.11.10. 11:30:10

veny 2008.11.10. 11:06:48
Francescoli: Ha legalább velem szemben tudnád nyúltani azt, amit elvárnál...
Gondolom nyújtani, ugye? Amitől ugyan még nem értem a mondatot, de legalább nyelvtanilag jó.

Mindössze azt mondom néked, de nem akarod hallani: bizonyítva vagyon tapasztalatice, hogy legfeljebb annyit várhatsz tőlük ezügyben, mint a fent szidottaktul. Az meg ugye nem sok, hogy finom legyek.
Tehát megszületni kár, mert meghalunk úgyis. De legalább haljunk meg úgy, hogy beálltunk a birkák közé és együtt bégettünk velük. Felettébb szimpatikus hozzáállás, de sajnos annyira ellenzem, mint a halálbüntetést.

Amúgy az első vh nem 48-ban volt, csak szólok... :)
Felesleges a szmájli: 1945-től 1948-ig Magyarországon polgári demokrácia, köztársaság és többpártrendszer volt. Amit néhányan tudnak (mert jártak iskolába, foglalkoztak a történelemmel, figyeltek a nagyszüleikre...), néhányan meg nem. Ha már jelecske, akkor ne haragudj, de inkább :-(

Kotit 2008.11.10. 11:30:29

halzoli: Én is katonaként vonatoztam, az mondjuk csak 10 éve volt, de ahogy hallom azóta sokat fejlödött a MÁV: a Bp-Pécs IC menetideje kb. 1 órával NŐTT!

fuckoffanddie 2008.11.10. 11:37:40

veny
Ok nyilván, azért írtam, hogy elvi kérdes.
Összességében nekem ez a megoldás bonyolult, drága és kényelmetlen.
Amúgy meg kinek mi, de az tény, hogy nem lett jobb, ahhoz képest ami előtte volt.

ZsZ 2008.11.10. 11:40:16

Kotit
Amíg csak Dombóváron állt meg, addig jó volt, de mostmár Szentlőrincen és Sásdon is...

veny 2008.11.10. 11:42:12

Francescoli: Hát gratula, az elírást sikerált kicikezned, a mondanivalónak a közelibe jutni esélyed sem volt...

45-48 között milyen vasútfejlesztés történt, ha szabad kérdeznem? Nagypapi hazudta, vagy a tantóbácsi? :-P

Kotit 2008.11.10. 11:43:27

bomi: Jelen helyzetből szerinted van olyan megoldás, ami még annyi fájdalommal se járna, hogy néhány vasutas megsértődik.

Mert szvsz, ha máv reformot akarunk, akkor kb. azt tudom elképzelni, hogy 2 hónapra leállítani mindent, kirúgni mindenkit, aztán megfontoltan mondjuk 1/4 részüket visszavenni, 1/4 rész helyére meg új embereket felvenni.
Mer egy betonbiztos állásból nézve mi szükség is van változásokra??

veny 2008.11.10. 11:44:48

fuckoffanddie:
Miért "tény, hogy nem lett jobb", ha egyszer gyorsabb, sűrűbb lett?

VilMarci 2008.11.10. 11:47:03

Ha már szóba került Hollandia:
Júliusban tettem át székhelyemet ide. Itt sem fenékig tejfel az élet, de a tömegközlekedés az otthonihoz képest csoda. Leginkább a vonat-metró kombinációt használom. A pályaudvarokon térképes menetrendek vannak, és a vonatok percre pontosan be is tartják. A kapcsolódó vonatok gyakran egyszerre, egymás mellett érnek be az állomásra, és mindkettő megvárja az átszálló utasokat. A másik, amit imádok, az automatás jegyvásárás. Bármelyik vonatra, bárhova (sőt, korlátok között, de külföldre is) vehetek jegyet, elfogadja a kártyát, maximum 20 másodperc alatt végzek. A jegy nem távolságra szól, hanem A-ból B-be, és ha akarsz, közben kiszállhatsz. Én rendszeresen úgy utazom haza, hogy reggel veszek jegyet Schipholig, ezzel bevonatozok az irodába, este tovább vonattal a reptérre, és ez teljesen szabályos. Ha valami nem esik teljesen útba, akkor kérhetek "x állomáson át" jegyet. Az első pár napok valamelyikén még nem ismertem ki magam Amszterdamban, és sikerült egy viszonlyag nagy kört mennem vonattal. Még a reptéren is jártam :)
A sokadik kalauz is csak mosolygott a sok pecséten a jegyemen.
Nyelv: Az információs pultos, a kalauz beszél angolul, és azonnal átvált, ha látja, hogy nem megy a holland (jó, néha még ha megy, akkor is :).
Ja, és, reggel/este csúcsidőben itt is tömeg van, és néha állni kell a vonaton. Igen, néha itt is késik, de akkor előre(!) kiírják, bemondják, néha több nyelven is, főleg a nemzetközi vonatokon. Ja, és itt, ha vonattal utazol, az nem jelenti azt, hogy nem vagy sikeres. Komoly vezető pozícióban lévő emberek is tömegközlekednek. Lehetne céges autóm, de (azontúl, hogy nem kis adóvonzata van), egyelőre nem éri meg.

fzr 2008.11.10. 11:52:48

Azt hiszem 'Önjáró Talajgyalu' egy szemléletes példával rátapintott a lényegre. Átgondolt - és mástól tanulni nem szégyen - koncepció, némi pénz abból, amit egyébként idióta módon a MÁV kidob haszontalanul az ablakon és az utasok visszaszoknak a vonatokra, ergo idővel beindul egy öngyógyító folyamat.
Általánosságban: Miért nem működnek nálunk azok a dolgok, amit máshol kitaláltak és sikeresen működtetnek??? Miért kell hozzá nem értő barmokat - akik csak a párthoz való hűségük miatt kerülhettek helyzetbe - miniszteri, államtitkári pozíciókba ültetni?? Mikor veszi észre GYF, hogy ez a politika tönkretesz mindnyájunkat??
És egyáltalán politikusok mi a francnak szólnak bele szakmai kérdésekbe, amihez egyáltalán nem értenek????????

Koxi 2008.11.10. 11:53:17

Én a német tömegközlekedést csak kívűlről tudom megítélni. Nekem kocsival jobban megéri bejárnom. De itt a villamossín pl az úttesttel egy szintben van, FŰ nő a sínpárok között/mellett, de az autósok nem mennk ám rá!!

VilMarci 2008.11.10. 11:58:51

Koxi:itt meg az Almere-Lelystad vonalon a vasúti sínek között friss paradicsom virul :)

veny 2008.11.10. 11:58:54

Kotit: Ott a pont. A vasutasoknak (vezérigtól az utsó lapátnyélig) semmi érdeke nincs a szolgáltatás minőségével kapcsolatban. Eredmény ismert.

Koxi 2008.11.10. 12:04:04

Paradicsom? :-) Csak azért írtam le, mert tényleg tök jó elnézni. Mennyivel másabb, mint a villamossín a Lágymányosí hídnál!! Tök korrektül néz ki. Mit csinálsz Hollandiában VilMarci?

molnibalage 2008.11.10. 12:06:00

Aki keresztbe tesz az ütemes menetrendnek az rúgják ki vagy lőjék agyon. Ha máshogy nem megy...

Higany 2008.11.10. 12:12:18

Az ütemes menetrend már bevált pl itt a csóró Svájcban is. Buszon, vonaton, lanovkán... Tiszta, kiszámítható, gyors, azon utazik a legtöbb ember és áru. Jah, nincs is tele minden kamionnal, meg a PM10 (szálló por) mennyisége is kb ötöde a pestinek (a határérték is ötöde...)

Én csak azt nem értem, hogy miért nem lehet a máshol már bizonyított rendszereket átvenni?!?
Gondolom ha már 1db vonat sem fog járni, akkor is ugyanakkora apparátusa lesz a MÁV-nak, mint most... Igazából már most is minek bohóckodni itt holmi vonatokkal? 20 évvel a rendszerváltás után még mindig itt tartunk. Nincs remény, csak megszokni vagy megszökni lehet. Az utolsó aki elhagyja az országot majd kapcsolja le a villanyt!

molnibalage 2008.11.10. 12:15:05

"320 000 000 Ft költségvetési megtakarítást jelent. Ez nagyjából 50 ember teljes életének (35 év) a munkabére. "

Ez sehogysem passzol. Ezt hogyan számoltad ki?

fuckoffanddie 2008.11.10. 12:16:21

veny
Azelőtt is átszállhattál Fabonyban a Miskolci, Nyíregyházi stb IC-re, ez nem változott. Meg az, hogy át is kell szállni, és pótjegyet is kell venni túl sok, egyszerűen nem éri meg. Mellesleg a pótjegy ára miért ugyanannyi, mint ha Debrecenből utaznék Pestre? Ok, tudom, hogy miért, de ez így nem jó és off is.
Expressz busz 2 óra alatt (vagy kevesebb) ott van, forgalomtól függően nyilván. Ne mondd már, hogy az a 11 perc (Elvira szerint 9) olyan nagy előrelépés. Arról nem is beszélve, hogy ez ugye a hivatalos idő.
Majd ha az Eger-Fabony járat+a Fabonyi vasútállomás megfelel a minimális tisztasági követelményeknek, akkor elgondolkozom rajta, hogy kipróbáljam. Akkor szívesen utazik az ember és vállalja az esetleges más kellemetlenségeket, de ez megint off. Amúgy még akkor is marad az átszállási procedúra.

mtu 2008.11.10. 12:19:21

Nem lehet felszámoltatni a MÁV-ot? Hozzáértő, a lopásban nem érdekelt embereket fölvenni. Aztán a roncsokat, 40 éves kocsikat, mozdonyokat eladni, vonalakon ésszerűsíteni, gyorsítani, kevesebb, de jobb szerelvényt beszerezni, ütemesíteni mindent és kész? Sokkal több pénzbe nem kerülne, mint finanszírozni ezt a mai trágyadombot, ami csak az adósságot görgeti maga előtt...

veny 2008.11.10. 12:29:56

fuckoffanddie: Figyu, én nem akarlak meggyőzni, tőlem buszozz. Nekem meg sokkal jobb az ütemes Eger-Bp. Valszeg a kedvenc borunk se egyezik, van ilyen... :)

Kamál Amál 2008.11.10. 12:34:27

Szerintem szabotázsakció kéne: az éj leple alatt minden állomásra a sínek közepére beállítani egy-egy traktort vagy teherautót, ami megbénítaná a vasúti közlekedést... muhahaaa
Aztán trágyalni egy új
máv-ról.

Persze ez csak szép álom!!
Ritka egy fos országban élünk, kedves honfitársaim.

veny 2008.11.10. 13:08:39

K.Amál: Ja, meg a népek melóból neteznek. Mit is várunk? :)

petya.bacsi 2008.11.10. 13:12:54

Kotit, veny: örülök, hogy nem csak én gondolkodom így. Látnátok a MÁV Blogon a hozzászólásokat, mikor kritizáljuk, kritizálják azon vasutasokat, akik csak a létszámot növelik a cégnél...

glutamin 2008.11.10. 13:13:57

Az "egyel"-t egy gy-vel írjuk helyesen, tehát nem hiányzik belőle egy további g.

Fido 2008.11.10. 13:31:40

Olyan jó, hogy 8év napi ingázás után már nem kell csinálnom, a sok naplopó vasutas akinek az utas csak haszontalan teher, meg nem izgat már...

mark renton 2008.11.10. 13:40:48

Üdvözlet Hollandiából!

A törpök élete itt sem csupa játék és mese. A múltkor is késett valami elővárosi vonat 7 percet, és majdnem lemondott a fél királyi család.

Fido 2008.11.10. 13:41:58

7 perc a mávnál még nem késés, az olyan mindennapi izé csak, ami van

veny 2008.11.10. 14:05:07

Na ja, a DB-nél azt hívják vasutassztrájknak, amikor minden második vonat pontosan közlekedik.
Mi ugyanezt csodának hívnánk... :)

vidéki 2008.11.10. 14:17:37

Japánban 7 perc késés elképzelhetetlen
1 is

vidéki 2008.11.10. 14:19:13

a jegy/bérletár / szolgáltatás színvonal hányadosa már 0 alá esett

Tibor 2008.11.10. 14:54:59

Azért nekem is durva 17km-es bérlet havi 12e ft. Ha a munkáltatóm nem szállna be a költségekbe, egyértelmüen a kocsi lenne olcsóbb, igaz kíméletes autózással és 1,1-es motorral. De a kényelmi részt hadd ne taglaljam.
Amit rettenetesen sajnálok, hogy az ember azt gondolná, hogy ha hó van és hideg, azért a vonat menni fog. Hát a nagy túrót ! A vonat a legelső ami brutális késéseket szed össze a legelső hópihe esetében, többször autóval kellett menjek munkahelyre 2 éve ( tavaly szerencsére enyhe tél volt ) hiába van bérletem.
Az is baj a máv-nál, hogy szinte mindenki kedvezménnyel utazik.
Van hogy ismerős kaller mexólit, hogy én vagyok az első és egyetlen teljes árat fizető utas a vonaton. És nekem is bérletem van :) Igaz a bérlet nagyon drága amúgy, 20 nap oda-vissza, ezen mi a bérlet ?

pgeri 2008.11.10. 15:31:30

Gratulálok én is a cikkhez. A pályadíj kalkulációja egyébként is megérne egy misét, leginkább versenyképességi szemmel (erről itt írtam: lehetmasapolitika.blog.hu/2008/06/30/8_milliardos_konnyites_a_fuvarozoknak)

Ameddig a pályavasút kb. minden fillért ki akar számlázni, cserébe a közúton annyit fuvaroznak/buszoznak a népek, amennyit bírnak, kvázi ingyen, addig sok jóra (pl. korrekt verseny) nem lehet számítani.

Az államnak egyébként a pálya fenntartása lenne a feladata, illetve egy olyan phd meghatározása, ami nem rettent el a pálya használatától. Mondjuk mindkét esetben beszedni a fenntartási költségek x%-át.

Az államnak ugyanis összeadódnak a következő költségek: pályafenntartás, közútfenntartás, személyszállítás költsége. A GKM nagyszerű döntése _látszólag_ csökkenti a harmadik elemet (Start ktg-ei), de mivel az ottani "megspórolható" költségek nagy része a phd, az pedig bevétel a másik oldalon (pályavasút), így az ottani költségek kb. pont ennyivel nőni fognak. Arról nem beszélve, hogy a lerohasztott vasút miatt növekvő közúti forgalom növeli a közútfenntartás költségeit (is).

ilduska20 2008.11.10. 15:37:36

Komolyan ki utazik még vonattal? Busszal feleannyi idő alatt féláron jut el az ember ahová szeretne, mert napjaink vonatjai lassan már kerékpárral is leelőzhetőek, az árakat viszont nyugat-európai színvonalon tartják! Emellett ha egyszer átszállnál, akkor már szinte biztos, hogy lekésed a csatlakozást. A jegypénztárakban nem azt a jegyet adják amit kérsz, és a pénteki IC-re már kedden sem kapsz jegyet (nem értem miért fájna még egy kocsit hozzácsatolni ilyenkor a szerelvényhez). Ja és hogy a legfontosabbat ki ne hagyjam: Volt már olyan kalauz aki megpróbált érvényes menetjeggyel (!!!) megbüntetni. Persze nem sikerült neki... Ennyit a MÁV-ról. Nem is értem hogyan tudott eddig életben maradni.

ilduska20 2008.11.10. 15:39:36

Komolyan ki utazik még vonattal? Busszal feleannyi idő alatt féláron jut el az ember ahová szeretne, mert napjaink vonatjai lassan már kerékpárral is leelőzhetőek, az árakat viszont nyugat-európai színvonalon tartják! Emellett ha egyszer átszállnál, akkor már szinte biztos, hogy lekésed a csatlakozást. A jegypénztárakban nem azt a jegyet adják amit kérsz, és a pénteki IC-re már kedden sem kapsz jegyet (nem értem miért fájna még egy kocsit hozzácsatolni ilyenkor a szerelvényhez). Ja és hogy a legfontosabbat ki ne hagyjam: Volt már olyan kalauz aki megpróbált érvényes menetjeggyel (!!!) megbüntetni. Persze nem sikerült neki... Ennyit a MÁV-ról. Nem is értem hogyan tudott eddig életben maradni.

tarka macska 2008.11.10. 17:11:59

Fido 2008.11.10. 13:31:40
Olyan jó, hogy 8év napi ingázás után már nem kell csinálnom, a sok naplopó vasutas akinek az utas csak haszontalan teher, meg nem izgat már...


Na ez ebben a formában nem igaz 4 Ti. "9.4.3. Étkezőkocsinál utastömeget sohasem kell számításba venni." (F.2.sz. Forg. Utasítás)
Tehát haszontalan teher csakis étkezőkocsiba lehet!
Máshol a kedves utas tonnába számolva...

idiota 2008.11.10. 17:16:16

"Kedves" antiidiota!

Mondd már meg ugyan, hogy mik azok a (nem apró-cseprő) dolgok, amik nem igazak a leirtakban?
Ha pedig nem tudsz ilyet, akkor meg ne hőzöngjél a tök vasutastársaiddal!

Acmee 2008.11.10. 17:39:37

Nagyon jól összefoglalja a helyzetet a cikk! Bár Én konkrétan azt sem tudom megérteni:

1. Ha két ember összeáll, akkor autóval ugyanannyiból el tudnak menni autóval, mint MÁV-val!

2. Miért nem lehet ténylegesen kihasználni ezt a rozsdatemetőt, amint Állami Vasútnak nevezünk?

3. 1-es vonalon (bár a pálya úgy tudom, h 160-as korlátozású (Eurocity-k annyival tépnek)), ennek ellenére a belföldi vonatok 80-al döcögnek, Tatabányától Kelenföldig 1óra alatt (gyors) 3db megállóval a 65km-en! Miért nem lehet 160-at diktálni azoknak az elővárosi vonatoknak, amik amúgy is kottyanás nélkül tudják?

Akkor talán még ennél is többen zsúfolódnának össze a vonatokon, mivel reggelente így is ácsingózás van...

sárkányfő 2008.11.10. 17:46:23

Kedves Doktor Gonzo és mások,

én is lassan emigrációra kényszerülök :(
Help pls, Hollandiában csak angol nyelvtudással lehet érvényesülni? Vannak diplomáim is, de gondolom azokkal ott sokra nem megyek... komolyan fizikai melón kívűl bármit bevállalnék. Szeretem Magyarországot, de lassan bedilizek ettől a vegetálástól (saját + ország)

flea 2008.11.10. 18:27:42

ftonyo, te nagypofájú idióta, melyik vasutas kollégádtól tanultad ezt a faszságot, amit ugatsz itt?

Gajra megy, verd bele abba az egy szem agysejtedbe, vagy ha nem megy, legalább kussolj.

index.hu/kultur/korrektor/gaj/

(Persze, tudom, szarazindex, meg minden. Csak az a baj, hogy igaza van.)

veny 2008.11.10. 18:46:35

ilduska20:
> Komolyan ki utazik még vonattal?

Pl. én, pedig becsszó nem vagyok vasutas, van lé kocsira, satöbbi.

> Busszal feleannyi idő alatt féláron jut el az ember ahová szeretne, mert napjaink vonatjai lassan már kerékpárral is leelőzhetőek,

OK, a fent emlegetett Budapest-Eger (kb. 130 km, 1ó49p átszálással!) jó versenyalap. Hol az 55 perces buszod? Ha bicajjal nyersz, miért nem voltál Pekingben? :-P

> az árakat viszont nyugat-európai színvonalon tartják!

Na ne vicceskedjünk már...
A fenti vonalra egy ingázós retúr IC-vel 6780Ft. Bournemouth-London viszonlatban kb. ugyanez (kicsit kisebb táv, nincs benne ülőhely) 78 GBP, azaz közel négyszerese.

Osztrákiában egy Bécs-Linz retúr 58 EUr, azaz a magyar ár kb. 2,5-szerese.


> a pénteki IC-re már kedden sem kapsz jegyet

Kerácsony, húsvét és hasonló esetekben esetleg. Nyílván azért, mert senki nem vonatozik... :)

> Volt már olyan kalauz aki megpróbált érvényes menetjeggyel (!!!) megbüntetni.

És ha mutatok rajta bunkó autóst, netán rendőrt, akkor leszoksz a sztrádáról is? :-P

blogen 2008.11.10. 19:16:16

Ennek az ütemes menetrend dolognak csak ott van létjogosultsága, ahol csúcsidőn kívül is van utas a vonatra. Ahol nincs, ott fölösleges üresen jártani a szerelvényeket, ott bőven elég a csúcsidős ütem, tehát, hogy amikor van utas, akkor jár óránként, félóránként, vagy kétóránként, amikor nincs, akkor meg sehogy, max a reggeli és a délutáni csúcsidő közt van egy vonat dél körül.

Az ütemes menetrend nem buddhista mantra, hogy mindig, mindenhol fújni kelljen. Ráadásul a vasút jelenlegi gondjait, az irdatlan pénzpazarlást se oldja meg (némiképp növeli is a feleslegesen járatott vonatok révén). Igaz, azt a MÁV azonnali felszámolásán kívül semmi se oldaná meg.

Talán ez is lenne a megoldás. Alapítani egy új vasúttársaságot, amibe átvinni a régi ingó és ingatlanvagyonát, meg a dolgozói (elsősorban kétkezi) jó részét, kivéve a felsővezetőket és az igazgatóságokat, különös tekintettel a jelenleg ott dolgozókra, akiket tiltólistára kellene tenni az új vasútnál, hiszen a vasút jelenlegi vezetői személyükben és szervezetükben felelősek azért, hogy iszonyú pénzekért szart kapunk tőlük.

veny 2008.11.10. 19:35:38

>szervezetükben felelősek

;-D

blogen 2008.11.10. 20:37:01

Nagyon régi scifikben voltak ilyen kocsonyásan mozgó rákos daganatok, amik nekiláttak felfalni a világot, amíg meg nem állította őket a hős és meg nem mentette a szőke szinésznőt, na valami ilyesmi a vasút szervezete is kívülről nézve. :)

Invictus 2008.11.10. 20:47:53

A vasúti személyszállítás szinte sehol sem nyereséges üzletág tudtommal. Ahol nem tolta bele a pénzt az állam, ott szinte teljesen eltűnt (pl. USA).
A példaképként emlegetett nyugati vasutak is állami támogatásból élnek, állami tulajdonban vannak! Kivétel Anglia, ahol privatizálták: az eredménye a vasúti balesetek nagyságrendi elszaporodása, színvonalcsökkenés volt. Gondolom át is ült kocsiba aki tehette...
A MÁV-val az a baj, hogy elmaradt a rendszerváltás, szociális foglalkoztatóként működik. A vezérigazgatótól a bakterig olyanok vannak ott, akik máshol alkalmatlanok, illetve máshol nem kaphatnának munkát.

blogen 2008.11.10. 21:24:50

A vasúti személyszállítás a világ számos helyén például Japánban, más kelet-ázsiai országokban, de az USA-ban is sok helyen nyereséges. Az USA-ban a vasúti személyszállítás nemhogy nem tűnt el, de például a magyarországinál jóval fejlettebb és nagyobb léptékű elővárosi vasúti hálózatok léteznek olyan P+R parkolókkal az megállóhelyeknél, amilyeneket nálunk csak a legnagyobb hipermarketeknek építenek.

Ha a vasúti személyszállítás a gazdaságtalanságot jelentené, akkor gondolkodás nélkül fel kellene számolni azt a tévutat, hogy vasúton emberek utazzanak. De szerencsére nem ezt jelenti.

Az angol vasúti privatizációval kapcsolatos urban legendeket meg jobb nem forszírozni, a cseheknél se az okozza a katasztrófasorozatot, hogy nem privatizálták a vasutat.

A szociális foglalkoztató rész igaz.

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.11.10. 22:24:18

blogen!

Előbb próbáld meg megérteni, hogy mi az ITF, utána osszad az észt itt.

Vagy utána se.

Mindenesetre ezzel a nem kellenek "üres" vonatok dumával húzzál el lécci. Legalább az én saját blogomon ne kelljen az ostobaságaitokat olvasnom!

Köszi

ti

blogen 2008.11.10. 22:36:24

Pedig akár tetszik, akár nem a mellékvonalak jelentős részén az ütemes menetrend pontosan ezt jelenti/jelentené. Sokkal jobb ugyanis, ha a vasutas a melegedőben ül, mintha az üresen járó vonaton. Minimum mínusz dízelolaj. Nem kellett volna mindenre jó megváltó csodaszernek kikiáltani az ütemes menetrendet és most nem lenne hőbörgés, ha valaki felhívja a figyelmet az integrált rendszer nyilvánvaló gazdaságtalanságára az alacsonyforgalmú mellékvonalakon.

Vargha Márton 2008.11.10. 22:46:39

Nekem tetszett a cikk, amiről szól, az a stupiditás viszont elkeserítő. Erre -- mármint talán a stupiditásra -- a mutat rá, amikor röviden megvilágítja az egész gazdasági abszurditását.
Bevallom, ebből a cikkből értettem meg -- biztosan lehetett volna korábban is --, hogy az ú.n. "ütemes" lényege nem az, hogy óránként indulnak a vonatok, hanem az, hogy nem "pihennek" (minek a technikának a pihenés), hanem mennek, működnek.
Ugyanez Budapesten sem ártana, elég megnézni az etele téren az ott ácsorgó 6-8 piros, ja bocsánat E buszt. Pedig milyen egyszerű lenne a sofőrt és a járművet külön kezelni. Ha váltanák egymást a vezetőfülkében, és lenne egy normális flottairányítás -- horriblien dictu GPS-sel megerősítve --, a mainál jóval kevesebb járművel nagyobb hálózaton jobb szolgáltatást tudnának nyújtani.
Amit szvsz leginkább követelni kell az anomáliák felszámolásának első lépéseként, az egy közösségi közlekedési közszolgáltatási törvény, amely előírja a minimális szolgáltatást, és kötelezően mellé teszi a beszedett adó -- és persze a közúton beszedett használat- és externális költségarányos útdíj -- megfelelő részét is. Amíg nem számonkérhetők a döntések és a következményeik, addig mindent meg lehet tenni a pénzünkkel, és ha valaki, mondjuk egy VH ágál ez ellen, simán meg lehet szüntetni.

Vargha Márton 2008.11.10. 22:56:56

Azoknak, akik szerint nem "gajra", hanem "gallyra" meg, javasolom, hogy nézzék meg a kommentárok elejét is. Ott szépen elmagyarázza kis ember 2008.11.10. 08:59:14 , hogy miért pontos j, és TI ennek alapján javította erre.

blogen 2008.11.10. 23:17:13

Nem mellesleg az alacsonyforgalmú mellékvonalakon eleve nem lenne szabad, hogy a mozdonyvezetőkön kívül más vasutas is dolgozzon napi rendszerességgel. Amióta feltalálták a különféle automatákat nincs szükség vasutasokra a megállókban, hogy jegyet adjanak ki, sorompót emeljenek, váltót kezeljenek. A mozdonyvezető meg talán megtanítható arra, amire egy VOLÁN sofőr, miszerint kitakarítsa a járművét, jegyet adjon ki és ellenőrizzen az felszállásnál, stb. Szal az integrált rendszer költséghatékonyan üzemeltetett mellékvonalak esetén még jelentős álló -nem feltétlenül kihasználatlan, hiszen attól, hogy vonatot járatnánk, még nem biztos, hogy utaznának rajta- kapacitást se tudna forgalomba bevonni.

Doktor Kotász 2008.11.11. 05:50:44

Ezek a MÁV-nál tényleg ilyen hülyék?

stupid vasutas 2008.11.11. 20:34:36

Mert sok újságíró "buta hozzá, hogy megértse. Mert nem így volt a" régi "korszakban. Mert lusta, és itt tényleg többet kell dolgozni." Írni kell állandóan, nem lehet megállni! "Látható, hogy az" ÚJSÁGÍRÓK "többsége roggyant agyú, szűk látókörű tök [nem, nem kell kikérni magadnak, ne fáradj az írással, tudom, nehezen megy]," látható a cikkeiden :-( Az ütemes írás szabotálásával éppen az utolsó esélyed vágon gajjra, hogy gazdag légy mások bemocskolása árán. Írni kell, ütemesen, pihenni nem szabad, ezért élünk, hogy gályázzunk kevés pénzért! Írjunk, mindegy mit, csak fizessenek érte. Tök mindegy, hogy adófizető vagy nem, hiszen óriási különbség van egy adófizető és egy nem adófizető pénze között. Csak fizessen és olvassa a hülyeséget. A vasutas ingyenélő, de ÉN, Imruska, ÉN leteszek valamit nektek nap mint nap. MI értékes tagjai vagyunk a társadalomnak, MERT ÍRUNK, a többiek meg DOLGOZZANAK, nincs megállás, futószalag az élet, termelni kell. Csak menjenek a vonatok ütemesen, meg ne ájjon az a postás, rendőr, vasutas. A sok hüjje.

stupid vasutas 2008.11.11. 21:17:08

>Ezek a MÁV-nál tényleg ilyen hülyék?

Igen. Mindenki hülye itt, ahogy a cikkből kiválóan megértetted :-D
Legfőképpen a kalauz, forgalmista és a mozdonyvezető. Ezek mind hülyék. Te is jelentkezhetnél, hogy végre minőségi csere legyen a cégnél. Majd TE megmutatod végre.
Ha véletlenül éppen nem azon köcsög, agyhalott fiatal tizenéves korosztály tagja vagy, akik mostanában szabadon tombolhatnak például a vonatokon is és sajnos még nincs lehetőség rá, hogy ezeket menetközben ki lehessen rúgni a nyitott ajtón. Sajnos. Ez is javítana a MÁV helyzetén valamit.

Doktor Kotász 2008.11.12. 03:02:37

Re:Stupid Vasutas
Hát sajnos nem, 37 éves vagyok.
Szerintem már rég megkellett volna oldani azt, hogy a metro meg a vasút egy sínen járjon. Mind a Keleti, mind a Nyugati és a Déli PU egy metroállomásnál van. Miért nem lehet megtenni azt, hogy minden negyedik szerelvény egy váltón letér a metrovonalról, és kimegy az aglomerrációba? max 20 km távolságig?

blogen 2008.11.12. 04:45:09

Talán mert se a Nyugatinál, se a Délinél, se a Keletinél nem lehet metró-vasút kapcsolatot realizálni. Első blikkre, aztán még van több tucatnyi nyomós ok miért nem.

antivasutas 2008.11.12. 11:48:31

NEm tetszik az újságíró stílusa nekem sem, de a sok-sok vasutas leírhatná már, hogy mi nem igaz.
Mert megsértődni nagyon tudnak...

stupid vasutas 2008.11.12. 16:22:43

Először is miért nincs nálunk tömegközlekedés? Miért nem csinálja a dolgát a _közlekedési_ minisztérium? Miért nincs összehangolva a busz, a vonat, a városi közlekedés? Miért lophatnak el milliárdokat a vasútfelújításkor. Miért nincs SEHOL az egész országban normális vezető, aki rendet tenne és persze hagynák is ténykedni, nem pedig negyedévente váltanák a vezetőket. Az egész rendszer úgy szar, ahogy van. Természetesen a vasútnál is rengeteg nem ide való léhűtő van, de mit lehet várni? Olvashatod, hogy egy szakmai ász miniszter hipp-hopp hoz egy önkényes idióta döntést egyik napról a másikra. Ez megy mindenhol, akármerre nézel. Adótörvényeket lehet módosítgatni év közben, SEMMI nem kiszámítható, akkor mit lehet várni?
Egyszerűen NEM AKARNAK rendet tenni az országban, mert itt komoly milliárdokkal lehet játszadozni a NÉP kontójára. Tök mindegy, hogy a bankok vagy a vasút zsebét tömik.
A lényeg, hogy megszedjék magukat, túléljenek és persze ne lehessen megbüntetni őket. Hiába akar húsz kalauz, meg húsz forgalmista rendet, ha rajtuk múlik. A feltételek sem adottak, maximum kedvesen lehet beszélni, viselkedni egy szemétkupacon. De láthatod, hogy a MENETRENDET minden évben szétverik, egy lépés előre, kettő hátra.
Minden pusztul, akármerre nézel. Összevissza vásárolgatnak mindenféle vonatot, kocsit, szerelvényt. Az átkos rendszerben felépített dolgokat szétszedik, megszüntetik, a feltételek egyre romlanak, miközben Mekk mesterek irányítják az egész országot. Hiába tépjük itt a szánkat, semmi nem fog változni, amíg ez a politikai gárda ki nem pusztul. Aztán majd jön egy esetleg még rosszabb gárda, akik szintén a SAJÁT érdekeikkel vannak elfoglalva. Úgyhogy nem megsértődésről van szó, csak nem kéne mindenkit beskatulyázni egy halmazba. Mellesleg, amíg ilyen hülye liberális "törvényeink" vannak, addig nem is várható lényeges javulás. Ezért írtam az agyhalott fiatalokról is. Nyugodtan szétverhetik a százmilliós kocsikat, a kutyát nem érdekli. Az egész rendszer kompletten szar, minden elemében. Úgy meg végképp nem lehet normális társadalmat építeni, hogy MINDENT a pénz és az anyagiasság alá rendelünk. A létező legrosszabb korban élünk. Úgyhogy nyugodtan el lehet intézni a dolgokat azzal, hogy a hülye vasutas tehet mindenről, meg majd nem lesz munkahelye, ami persze nincs kizárva, de tök mindegy, hogy miként dolgozol, a lényeg, hogy hajtsd végre a hülye utasításokat, amit kiad egy miniszter, osztályvezető, igazgató és így tovább. Hány elmarasztaló riport volt már a MÁV-ról? És vajon történt valami?

Autós_állat 2008.11.12. 18:18:48

Geyza 2008.11.10. 08:47:23

Azért 1994. december 2. (16:46) után az a minimum, hogy Szajolon rendesen dolgoznak.

megmondÓ 2008.11.13. 21:14:35

erről tudtok
valamit?:

In 1982 - 1983 Ganz-Mávag supplied an order for electric multiple units to New Zealand Railways Corporation for Wellington suburban services. The order was made in 1979, and was for 44 powered units and 44 trailer units, see NZR EM class.

en.wikipedia.org/wiki/Ganz

In 2008 a proposed refurbishment of the Ganz-Mavag units was deferred until the new FM units were available. The projected expenditure was $23.3 million in 2008/09 [2].

en.wikipedia.org/wiki/NZR_EM_class

miért pont újzélandról kell ide kocsi?

stupid vasutas 2008.11.14. 17:55:10

Miért-miért? Tönkrevágták a magyar vagongyártást, most a románok hetente legalább 1 vonat vadonatúj teherkocsit visznek nyugatra. Ez kb. 20-40 kocsi hetente minimum. Szorozd meg mondjuk szerényen 20 millió forinttal. Aztán számold ki egy évre.
Ennyit a mi fasza gazdasági szakértőinkről. Egy új tartálykocsi meg biztos nem 20M Ft.

megmondÓ 2008.11.14. 20:15:34

de muszáj újzélandig menni?
közelebb nincs vagon? ezt a részt nem értem a sztoriból

Fedup Sári 2008.11.16. 23:18:07

"sajnos még nincs lehetőség rá, hogy ezeket menetközben ki lehessen rúgni a nyitott ajtón"

Igen. Pontosan ilyen a vasutasok jó része. Nagyon szép bemutatkozószöveg volt, stupid vasutas.
süti beállítások módosítása