Kötött pálya

vasút, városi közlekedés, út, térkép, utazás - erminavet (Tevan Imre)

Magyar vasút ma

1 város, 1 villamos

Utazás Transzibériába

MD, a mi motorvonatunk

Vasutasok dolgoznak

Friss topikok

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

2009.02.09. 15:00 erminavet

Kevésbé lehet majd önzőzni az új metrókocsikban

Minden fenéknek külön helye van.

Ma bemutatták a sajtónak az első új budapesti metrószerelvényt, konkrétan a 2-es metróra szánt egyik Alstom járművet. (Mint ismert, ezekhez hasonló, de rövidebb és vezető nélküli vonatok mennek majd a 4-esen is.)

Mivel az Index is beszámol a bemutatóról, én csupán egyetlen témát ragadok ki, egyik kedvencemet, az ülések optimális illetve kényelmes/önző kihasználását. (Azért a képeken sok részlet látható.) Korábban részletesen kifejtettem már azon nézetemet, hogy helytelenül cselekszünk, amikor a jelenlegi, szovjet metrókocsikban a hatszemélyes ülésekre úgy ülünk, hogy csak öten, esetleg négyen férjenek el.

 

Anélkül, hogy az akkori szenvedélyes vitát újrakezdenénk, megállapítom, hogy az Alstom Metropolis fantázianevű járműveiben erre talán kevesebb késztetést érzünk majd. A helyek (itt öt illetve három van egymás mellett) ugyanis határozottan el vannak választva, pontosabban ki vannak jelölve. Csak a fenekeknek szánt helyen van textil, vagyis egyértelmű, mennyi helyet szántak egy ülő utasnak. (Összesen egyébként 209-en lehetnek.)

Az más kérdés, hogy ezen azért nem fog kényelmesen elférni egy testes ember, pláne akkor nem, ha a szomszéd hely(ek)en is hasonló alkatú(ak) ül(nek) majd.

A teljesen egyterű Metropolis amúgy rendben van így első látásra, én az illetékesek helyében abbahagynám azt a süket propagandát, amely valamiféle különlegességnek próbálja eladni a szerelvényeket. Hogy olyan, mint a kisföldalatti, hogy nekünk dizájnolta möszjő gzavjé, hogy mi szavaztunk a külsejéről.

Ugyan már! Ez egy egyszerű, szép, sima, új jármű, olyan, amilyet mostanában munkába állítanak bárhol Európában, Ázsiában vagy Amerikában. A belseje funkcionális, egyszerű, és ez így is jó. Igen, némi esztétikai értéket is hordoz, például a háromágú szilvamag alakú kapaszkodó nekem tetszik, praktikus is (még véletlenül sem kell egymás kezéhez érni), bár kicsit félek, hogy a művelt közönség majd szemetesnek használja.

62 komment

Címkék: fotó metró városi közlekedés alstom


A bejegyzés trackback címe:

https://kotottpalya.blog.hu/api/trackback/id/tr2932542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

marvin 2009.02.09. 16:29:59

Nem is a testes emberekkel van a probléma, hanem a terpeszben ülő férfiakkal/suhancokkal. Már volt olyan, hogy egy kis pöcsfejnek szóltam, hogy szedje össze a lábait, mert más is le akar ülni. Aztán még hozzátettem, hogy ha esetleg heresérve van, akkor megértem a terpeszt és bocs. Elvörösödött és összehúzta magát.

2009.02.09. 16:39:54

Ezen én is szoktam gondolkodni, hogy ennyire leszarják a pasik, hogy esetleg pont 2 helyet foglalnak a terpesztéssel? Két egymás mellett ülő terpesztő pedig mindjárt 4-et foglal, és így tovább...:)

Kopi3.14 2009.02.09. 16:41:33

EGy kerdesem lenne: eleg szeles az ajto a szilvamagok mellett bababocsik benyelni? Azokat lehet valahol tarolni valamilyen szinten, vagy az megitn felejtos?

____ 2009.02.09. 16:46:28

a kagylo muanyag ules jobb lenne, praktikusabb, olcsobb, konnyebben javithato, es tisztithato, es egy kagyloulesben fel sem merulne ez a kerdes.

Kopi3.14 2009.02.09. 16:47:34

@Traktorka: esigytovabb, egy egy hajlektalan mennyi helyet fog foglalni tenylegesen, es effektive?

I-brahi 2009.02.09. 16:56:08

@Kopi3.14: Semennyit, ugyanis őket nam nagyon szokták leengedni a metróba... (tudom, hogy vannak felszíni állomások, de azért lényegesen kevesebb hajléktalan van a metrón, mint a többi tömegközlekedési eszközön)

musi 2009.02.09. 16:58:15

milyen kis naív vagy hogy azt gondolod ez a kis szövetdarab bármire is készteti majd a sok terpeszkedő parasztot. valóban én is a műanyag kagylóülésre gondoltam, ahol TÉNYLEG nem tud máshova ülni, csak a mélyedésbe. na AZ megoldás lenne. terelni a birkákat...

is 2009.02.09. 17:12:48

de ha meg kagyló van, abba is belepréseli magát egy testes ember, aztán annyi is annak az ülésnek, nem?

Ray2 2009.02.09. 17:13:18

Valaki mondja már meg, hogy mi lett a színes csíkkal az oldalán? Nem úgy volt, hogy ezen piros a 4-esen meg zöld lesz?

Stormbird 2009.02.09. 17:29:53

Szerintem egy metro belseje közelítsen már az ép eszűséghez meg a használhatósághoz, mondjuk egy fokkal jobb mint a satter combiné villamos.
Valami ilyesmit képzelnék el
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/1/1b/Valencia_Metro_Train.jpg

Új Nick 2009.02.09. 17:47:25

ez a szilvamag csak az első három alkartörésig lesz szép. amíg a rúdról csak lecsúszik a kéz, vagy mellényúlsz (ezért nincs is statisztika róla, ez mennyiszer történik meg naponta, de azért ilyen utasszámnál van valószínűsége), addig itt szakszerűen be lehet fogni a csuklót/alkart, és akkor már csak egy kis nyomaték kell a töréshez :(

_zahnrad 2009.02.09. 18:26:52

Kevés benne a kapaszkodó, például az ajtók fölött vagy a kocsik közötti átjáróban egy darab sincs!
Nincs huzatmentesítő üveg az ajtók mellett! Például a "barbi" metrókban van...

scarlet ruby blue 2009.02.09. 18:30:14

Hát, a képeken csak az a szakállas idősebb úr ül kényelmesen a kijelölt helyen, aki ránézésre úgy 65 kg. :)

mildi 2009.02.09. 18:32:40

milyen magasan vannak a kapaszkodók? lehet, hogy hülye kérdés, de 155 cm vok, és ha nem kapok ülőhelyet, akkor fontos, hogy biztonságosan meg tudjak kapaszkodni. volt olyan, hogy a bácsi rám szólt, adjam át a helyem, mire mondtam, bocs, de maga feléri a korlátot, én nem...lehet röhögni, mert tleg hülyén hangzik, de ez van :D

2009.02.09. 18:39:08

@Traktorka: anyád picsája a „pasi”.

elinor 2009.02.09. 18:47:25

@Bölcs Ész: Bocs, de Traktorka szóhasználata teljesen helyénvaló volt. A "pasi" a kb. 80 éve használt "pasasér" szóból rövidült; ez pedig a külföldi 'paszazsír'=utas szóra megy vissza. Szóval a "pasi"="utas", és tényleg utazásról volt szó. :D

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.09. 19:11:44

én aszondom, ha ez egyszer elindul, elégedett leszek. a régi orosz metro és troli után.
a világ más fővárosaiban (Párizs) is van alstom metro, kifejezetten kulturált, tetszetős és kényelmes

meglátjuk, hogy a szerelvényen kívül a környezetet hogy sikerül és milyen minőségben prezentálni

testdrive (törölt) 2009.02.09. 19:16:34

@marvin: majd keresztbe teszem a lábam mint Peggy a Rém rendes családból, nem ? :)

lamed 2009.02.09. 19:54:18

De miért fekete-fehér? Nekem jobban tetszett volna valami vidám színes.

Londonban láttam olyan üléseket, ahol karfák is voltak. Na oda üljön be egy kövér ember, vagy feküdjön el egy hajléktalan/részeg.

juszu 2009.02.09. 20:06:19

Különben ezt a problémát az új orosz metrokocsikban már megoldották. A kijelölt ülöhelyek között van egy kb 5 centis kiemelkedés, amire ha valaki ráül nem lesz egy kellemes élmény ülve utaznia.

murcicomp 2009.02.09. 20:08:44

Egy kicsit off, de ezek most akkor hol fognak típus vizsgázni?

Na on!

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.02.09. 22:48:21

Ha ilyen lesz, az jo lesz. Kicsit kenyelmetlen nem a helyre ulni, es az pont eleg. Csak kagylo ne legyen, mert azt egyen/atlat/szabvany meretre szoktak csinalni, ami mindenki szamara hasznalhatatlan, aki barmilyen iranyba nagyobb. Pl. a legtobb buszon az egyenmagassagra gorbitett gondolom ergonomikusnak szant ulesek 1.90-es magassaggal embertelen kenyelmetlenek: a hatam kozepen a lapockanal szeretne bedonteni elore.

@marvin: Meg a tudatlan noszemelyekkel. Biztos vannak nagyon terpeszto suhancok, nekik lehet szolni - mar ha neked meg van szad es hangszalagod. De alapbol a legtobb ferfi valamennyire terpeszben ul, mert mas formaju a csiponk, mint a noke. Nem biztos, hogy feltunt, de anatomiai teny. A nok csipoje szelesebb es mas szogben is all, a ferfiake keskenyebb, igy az eleve (joesetben) vastagabb combjaink kozt joval kevesebb hely van. Es ott kene elfernie a tokunknek. De ha a genitaliatol el is tekintunk, a tobbsegnek akkor is izomerovel ossze kell huznia a terdeit ahhoz, hogy ne legyenek nyitva. Ha elengedem kinyilik, ha feszulok zarva marad. Ha legkozelebb latsz egy pasit inkabb beszelgess vele, mint hogy leugatod. Ilyen es ennel meg sokkal erdekesebb dolgokat lehet megtudni.

záporjózsi 2009.02.09. 23:06:48

Az ajtók között, középen az a remek kapaszkodó nem tudom, kinek az ötlete volt, de gratulálok: sikeresen megakadályozta, hogy bárki is a kocsi közepe felé menjen...

@atleta.hu: Oldja meg, hogy elférjen vagy járjon taxival. Én meg tudom oldani, pedig széles vagyok, meg csomagom is van.

tyberius 2009.02.09. 23:21:40

@_zahnrad: Szerintem ez szándékosan van így, hogy az emberek ne annyira álljanak az ajtók elé meg a kocsik közötti átjárókba.

@Új Nick: Az alkartörésen én annyira nem aggódnék... ahhoz csuklóig be kellene nyúlni a két kar közé. Sztem ennek elhanyagolható a valószínűsége.

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.02.10. 00:47:29

@záporjózsi: Jaja, jarjon kocsival 50%, a metro meg a noke. Jo, OK, biztos van 10-20%, akinek kicsit lazabb a csipoje es nem zavarja, hogy szetnyomja a hereit. Nekem is volt egy ismerosom, aki pasi letere ugy tudta kerestzbe rakni a labat, mint a nok. Nem jellemzo. Vicces megjegyzes. Hozzateszem, el lehet am ferni akkor is, ha nem pinazar tartasban ul az ember, es egy normalis/atlagos alkatu ferfinak nem a csipoje a legszelesebb resze, hanem altalaban a valla, igy aztan nagyjabol tok lenyegtelen hogy kilatszik-e az ules a ket laba kozt vagy sem, nem lesz attol se kevesebb se tobb a hely. De a masikat baszogatni mindig marha egyszeru.

Kapaszkodo ugyben meg igazad van, az ajtokhoz nem, vagy csak nagyon keves illetve kenyelmetlen kapaszkodot lenne szabad rakni. Azon is gondolkodtam mar, hogy esetleg - ha nem veszelyes - a padlo is lehetne gorongyos, mert a sok bunko pocs egyszeruen keptelen beljebb paszirozni a segget. Akarmilyen tomeg van, a tobbseg arra torekszik, hogy:
1., minel hamarabb felszalljon
2., ha mar fent van, akkor megall mint a .... a hidegvizben. Azonnal. Mert leszall a kovetklezonel. Vagy azutan. De valahol mindenkepp. Es ez sokkal nagyobb gond, mint az, hogy valaki esetleg 1.5 ulohelyet foglal (plane, ha nem, ugye), mert ezzel 20-30 embert is ki tud szoritani 4-5. Persze csak elvileg, mert a 20-30 lemarado nagy resze ugyanezt csinalna. A combinok ebbol a szempontbol kriminalisak.

De ha kenyelmetlen lenne ott acsorogni, akkor talan osztonosen beljebb setalnanak amig csak lehet.

dansun 2009.02.10. 01:32:16

Szépnek szép, de a régi műbőr ülések hiányozni fognak. Ezek az ülések pár hónap után ugyanolyan takaríthatatlanul retkesek lesznek mint a buszokon.

Akkor már inkább ilyet akarok:

indafoto.hu/dansun/image/2853709-b82fd5c4

(a "szőnyeg" koszos, de az ülések kényelmesek)

4ttys 2009.02.10. 03:33:46

En nem vagyok benne biztos, hogy az uj ulesek annyira jok, en csak siman megkerem azt, hogy csusszon arreb aki nem jol ult le. Sokat metrozom New York-ban es ott is ezek a hulye kagylos ulesek vannak, kifejezetten idegesit amikor nem kover de epp csak egy kicsit szelesebb vallu ember leul es az egesz sor megcsuszik, vagy egy hely uresen marad. egy szeksor 6 embernek van, de azon nem tudnak helyezkedni ugy ahogy esetleg kenyelmesen elfernenek a hulye kagylok miatt. Az itteni metrok egyebkent a pesti metrokkal vannak egy szinten, igaz itt nem azert mert meg az oroszok korabol van, hanem mert sokat hasznaljak. Szoval hajra uj mertrok en izgatottan varom, hogy kiprobaljam oket ha hazamegyek :)

repecs 2009.02.10. 06:38:58

Lehetne ugy is hogy mindenkit kockára tömörítenek igy hatékonyabb lenne a helykihasználás. Esetleg rudak álnának ki és mindenki bevezetve egy tetsnyillásába foglalna helye igy pontosan lehetne pozicionálni az utasokat vagy megmérik az utas testméreteit és az alapján kel különböző árú bérletet fizetni. Aki pedig csomaggal szál fel azt egyszerüen fejbe kellene lönni. Ébredjünk már mi vagyunk a bkv-ért vagy az értünk. Én a kerekes székeseket sem engedném utazni mert rengeteg helyet foglalnának. A sok hülye könyvet visz magával az utazásra kiszámolhatnánk ez mennyi energiatöbletet emészt fel. stb

esef 2009.02.10. 06:41:23

Gyanítom, hogy én a 2 méteremmel és a 120 kilómmal már nem fogok olyan kényelmesen ülni, mint a bácsika...

Amanitin2 (törölt) 2009.02.10. 07:26:46

Mi a VÉRNEK raknak bele textilt? Minek?
Baszki két odavissza után tele lesz rágóval, már ahol nem vagdossák le.

huta9020 2009.02.10. 08:41:05

Egyetértek a textilt kifogásolókkal.
Leül rá egy hajléktalan vagy egy már reggel hihetetlen piszkos munkaruhában dolgozni induló jómunkásember és örök mementóul ott marad szagnyomata meg a mocska.

J.G. 2009.02.10. 08:55:57

Egy csomó gondot megspóroltak volna, ha nem tesznek bele üléseket...

töröttszárnyú angyal (törölt) 2009.02.10. 09:02:50

@mamapicilánya/mpl: hagyjuk már ezt a "orosz"ozást, meg gvilágváros pl. párizs....

a jelenlegi 30 éves metrókat gyártó cég még ma is világcég:
www.metrowagonmash.ru/

és a MÁV-nak vannak ilyen gyártányú vasútbuszai.
az Uzsgyik.
és gyorsak, kényelmesek jók

81-740 kellett volna nekünk:
www.metrowagonmash.ru/english/81-740.htm

TGV 2009.02.10. 09:30:44

elegge csalodottan szemlelem a fotot. Osszehasonlitaskeppen itt van 2 uj metrobelso Parizsbol:
fr.wikipedia.org/wiki/Fichier:Metro_Paris_-_Ligne_14_-_Interieur_MP_89_CA_02.jpg

fr.wikipedia.org/wiki/Fichier:Interierur-rame-MF2000.jpg

mindketto Alstom gyartmany.
Ugy gondolom, hogy nem a gyarto hibaja, hogy ennyire igenytelen belsot kertek tole. Ezek a szerelvenyek fognak jarni az elkovetkezendo 20-40 evben... felidoben lehet, hogy felujitjak a belsot. Talan csak a New York-i metronak ennyire igenytelen a belseje. Rendkivul csalodott vagyok.

A szilvamagrol pedig annyit, hogy nagyon praktikus kapaszkodo, en mar eleg sokat hasznaltam. Az ajto kozeleben kifejezetten hasznos, eddig nem volt hol megkapaszkodni az orosz metrokocsikban. Nem kell mindenkit a kocsi kozepebe szamuzni, egy icipici kultura elegendo ahhoz, hogy nyugodtan le tudjon szalni mindenki. Parizsban nem frusztraltak az emberek, ha az ajtotol 5 meterre vannak, amikor megerkezik a szerelveny az allomasra, elegendo nehany "pardon" es le lehet szallni. Nincs az, mint Budapesten, hogy mar fel perccel az erkezes elott elkezd noni a feszultseg...

Mocoria 2009.02.10. 09:40:20

Könyörgöm, nem kérte senki, hogy a férfiak/fiúk/pasik/hímneműek keresztbetett lábbal üljenek! De azért talán spárgában se kéne!!! Azokról van szó, aki egyszerre három helyen ülnek: egy a s@ggüknek, egy hely a bal lábnak, egy meg a jobb lábnak. És ha le merek ülni mellé, vasvilla szemekkel méreget, hogy nehogy a térdének érjek. Azokat is imádom, akik a keresztbe rakott láb olyan változatát szeretik a zsúfolt metróban, hogy az egyik bokájukat a másik térdükre rakják, kifelé álló cipővel és terpesztve. És ha a kabátoddal letörlöd a cipőjük talpát, még ők háborodnak fel. Könyörgöm, miért hiszik ezek, hogy egyedül vannak, és az ő kényelmük mindennél fontosabb?
Azért az jó hír, hogy jó esetben ez a korral mintha elmúlna - döntő többségben tizen-huszonévesek a "terpesztők", harmincas már csak elvétve fordul elő, az is agyatlannak látszik...

Ariadne12 2009.02.10. 09:44:35

No épp megelőztek, szóval tényleg nagyon hasonlít a párizsi metróhoz, engem főleg az egyes sárga "kukacmetróra" emlékeztet. Csak ez valahogy rondább. :( Az viszont nagy különbség, hogy azokhoz képest itt szinte alig van ülés, ez azért elég gáz. Bár rövidebbek az útvonalak nálunk, az is igaz, de miért nem lehetett volna legalább pár duplás ülést elhelyezni?

Azt viszont megértem, hogy a strapontin rendszert nem vettük át, ezek azok a lehajtható ülőkék az ajtók melletti székeken. Nálunk ugyanis a buta magyar tuti azon terpeszkedne a legnagyobb tömegben is, amíg a franciának legtöbbször azért van annyi esze, hogy ha nagy tömeg van, feláll róla, így több hely lesz.

huncut_kata 2009.02.10. 09:54:35

atléta: a nőknek is szétnyílik a lábuk, ahogy leírod, csak nekik összetartja a szoknya/tanult kecsesség, hogy nem terpesztünk nyilvános helyen.

Azt jól látom, hogy a hosszú széksorok között sincsen végig korlát? Mert akkor viszon kénytelen lesz minden álló ember az ajtók körül nyomorogni, ha csak nem akar egyensúlyozni középen.

carpete 2009.02.10. 09:57:07

ha már terpeszkedő utastársainknál tartunk, ne feledkezzünk meg a mángó/kálzedónia/intimissimi és egyéb trendi papír- és műanyagszatyrokkal közlekedő hölgyekről sem. a biztonság kedvéért általában 2 is van náluk (csak hogy a többiek lássák, hogy ők bizony már vásároltak ilyen "menő" üzletekben is). egyiket maguk mellé a bal, másikat a jobb oldalra helyezik el minél nagyobb gondossággal a takarékos helykihasználás érdekében...

marvin 2009.02.10. 10:03:20

@atleta.hu:

Hát ez vicces.
Hidd el nagyon jól ismerem a férfi anatómiát. Ja és nem azért, mert orvos, csontkovács, stb vagyok, hanem mert szintén férfi.

Amiről én írtam az nem az általad is vázolt egészséges terpesz, hanem a pofátlan llazaság és nyegleségből fakadó terpeszkedés.

egeresz 2009.02.10. 10:12:03

a kettes metro alagut jelentos resze ovohely (polgari vedelmi letesitmeny). Az ovohely hasznalatakor a metroszerelvenyek beallnak az allomasokra, azok lesznek a gyenge/beteg emberek helyei. Az egeszseges jonep az allomasok kozotti metroalagutat foglalhatja el. A metro ovohely fukciojat komolyan veszik, eszkozoket karbantartjak, torveny is van rola.
Lehet (nem tudom) hogy emiatt nincs kagyloules, vagy egyeb komoly utasszeparacio, hogy ovohely-funkcio eseten azert vegig lehessen fekudni a padon.

dixieking 2009.02.10. 10:23:11

1 kérdés és 1 megjegyzés:

1) Ennek a metrónak a vezető nélküli változatának lesz pilótafülkéje? Csak mert a kulturált helyeken (pl. Kopenhága) ha már gép vezeti a metrót, az eleje teljesen üveg és lehet csodálni a kacskaringozó alagutat. (Félve merem csak remélni, hogy van ennyi eszük a fejeseknek itthon, bár attól tartok, hogy... lásd pl. a villamossínek füvesítésének a hiányát itthon, de az off most.)

2) Szerintem rendezhetik akárhogy a székeket, textiliával vagy anélkül, attól még nem jön meg az átlagutas józan esze. Hányszor láttam már az "új-de-már-rohadó" volvó buszokon, hogy a nagyseggűek székére (másfeles szék) gyakran begyűri magát két asszony, mellém is próbáltak már ott leülni és szomorúan fel kellett világosítani a kedves utast, hogy az nem kétszemélyes szék.

Egérfogó 2009.02.10. 10:39:12

@egeresz: Ha ez olyan fontos lenne a kedves vezetőknek, akkor a 4-es re is be lennének tervezve az életvédelmi berendezések.

Pancsera 2009.02.10. 10:50:57

@egeresz: erőteljes tévedés, a metrónak külön kórtermei vannak a gyengélkedőknek. A metrók pont nem lennének bent az alagútban, hogy ne akadályozzák a menekülést. Ez a világ azonban már elmúlt (legalább is nagyon pici az esélye, hogy valaha óvóhelyként kellene használni őket), másrészt az 500 milliárdos metrót erősen drágította volna, ha minősített óvóhelyként kell kiépíteni. Így majd jó lesz kirakatmetróként, ugyan a BKV a másik kettőt sem tudja kultúráltan üzemeltetni (MillFAV nem játszik), de azért majd elmondhatjuk, hogy Bp. belépett a világi metropoliszok korába a négy metróval.

markog 2009.02.10. 10:55:55

@dixieking: Sajnos lesz. Ugyanis fog benne üldögélni egy emberke, aki ha valami veszély van meg tudjon nyomni egy szép nagy gombot megállási szándékkal. Egyébként ha megkérdeznéd a magyar emberek nagy részét, hogy mit szólnának ahhoz, hogy ne legyen benne vezető, akkor fel lennének háborodva hogy ezt hogy képzelik, meg fúj, meg automatában nem bíznak, stb... (mondják ezt leendő diplomások...) Mondjuk arról az emberek nagy része nem tud, hogy így is egy automata fogja irányítani :D:D:D

dixieking 2009.02.10. 10:58:37

@markog: hát ha tényleg úgy lesz automata, hogy ül benne valaki, akkor abból kár automatát csinálni... ez a legeslegalja, komolyan mondom, ennyi ésszel hogy hogy nem felejtenek el levegőt venni?

HanSolo 2009.02.10. 11:02:30

Szerintem eleve hallatlan piti és szánalmas dolog kaparni az ÜLŐHELYért. Azért a 10 percért, amikor végre én járok jól? Na persze, ha máshol nincs sikerélményem...

éljen"Z" éljen"Z" éljen"Z" éljen"Z" 2009.02.10. 12:23:33

G A N Z M Á V A G


Emlékszik még valaki erre az állami cégre? A mamám aki gépészmérnök 25 évig gecssölt ott és '88 '89 tályán osszehoztak egy pont ilyen szerelvényt. Ráadásul modern visszatáplálásos technikával.

Ha nincs az esztelen privatizáció most nem kéne ezektől a senkiháziaktól egy ilyen rakás színezett vasat venni és kifelé tologatni vételár címén a magyar adózók rosszul váltott eurmillióit...

hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Ganzg2.jpg


Nézzétek meg!
A demszkyt meg börtönbe, a sleppel együtt!!!

éljen"Z" éljen"Z" éljen"Z" éljen"Z" 2009.02.10. 12:49:56

ha az ember munka kozben kommentezik, sok he j esírási hibát vét.
leszarom!

töröttszárnyú angyal (törölt) 2009.02.10. 13:15:17

csak az a baj, hogy a g2-nek semmi köze nem volt demszkájnak.

az egy elszekszualizált konstrukció volt és ráadásul még drága si

budapestjovoje.freeblog.hu (törölt) · http://budapestjovoje.freeblog.hu/ 2009.02.10. 13:26:38

Egyébként meg egész aranyos, hogy ha nagyon jól felszerelt egy jármű, akkor mindenki azon anyázik, hogy "mé jár ezeknek ennyi", "pazarolják az adófizetők pénzét", ha meg csak közepesen felszerelt, mint ez, akkor meg "jaj, nem elég jó". Valahogy mintha a magyarnak soha semmi nem lenne elég jó. Én örülök ezeknek a kocsiknak, és kész. Nem szándékozom eltörni a csuklómat, vagy leszorítani a szomszéd ülésről az utasokat. Inkább csak amiatt aggódom, hogy a fehér felületek vajon hány graffitist fognak firkálásra csábítani...

budapestjovoje.freeblog.hu (törölt) · http://budapestjovoje.freeblog.hu/ 2009.02.10. 13:30:17

Egyébként a Ganz metrónak (és bukásának) volt már egy elődje az ötvenes években is. "1951 őszén az első tervek szerint még magyar metrókocsi (P1-P2) járt volna a vonalon. A Ganz és a MÁVAG közreműködésével, szovjet rajzok alapján egy prototípus el is készült (1953. június 25.), és a Népligetben 1954-55-ben próbapályát is kialakítottak a tesztelésre. A konstrukció azonban gyengére sikerült, így az építkezés újraindulásakor már a Moszkva közeli Mitiscsi Gépgyár metróiból vásároltunk, a P1-P2-t pedig 1972-ben leselejtezték. " Képpel itt: budapestjovoje.freeblog.hu/archives/2008/11/25/A_2-es_metro_epitese_-_2_resz/

éljen"Z" éljen"Z" éljen"Z" éljen"Z" 2009.02.10. 13:53:08

igazatok van tele volt hibával de azért ez az ügy kicsit árnyaltabb, főleg nekem, mert az én tízóraimat anyám rendszeresen csomagolta a torziós-rezgéses méréspapírba ami a próbafutásról maradt. lehet, hogy a g2 bukta volt de legalább a miénk... ha most nem a srészeműek seftelnének a GANZ helyén lenne rendes buszmetróvillamos.
ehelyett a Volvo busz amit meg Joerenssen csinált a svédeknél, nálunk hullik darabokra a Bosnyák tér vonzáskörzetében, a siemens-sinkansen naponta mond system errort a blaha előtt. Viszont Joerenssen amikor lerakja a csavarkulcsot S80 Volvóval megy haza a fűtött garázsba a fűtött behajtón. demagóg vagyok...? ebéd után mindíg!

budapestjovoje.freeblog.hu (törölt) · http://budapestjovoje.freeblog.hu/ 2009.02.10. 14:12:14

@éljen"Z" éljen"Z" éljen"Z" éljen"Z": Tudod, a hazai ipar nem akkor lesz nagy, ha protekcionizmussal védjük, hanem akkor, ha nemzetközi szinten is versenyképessé tesszük. Ezt a Ganz-Hunslet G2-t azután állították le, hogy teljesen megbízhatatlannak bizonyult. De az Ikarus 400-as sorozata is egy szeméthalom volt. Tetszik vagy nem tetszik, a hazai gyártás szart tud csak termelni már több évtizede, labdába se rúgnak egy Volvóhoz vagy egy Siemenshez képest. (Pedig azok sem tökéletesek.) Hogy hova el nem jutunk egy pillanat alatt a metró üléseitől :-)

éljen"Z" éljen"Z" éljen"Z" éljen"Z" 2009.02.10. 15:18:54

ülések...
semmilyen közületi járművön nem szabad leülni csak ha muszály. a kapaszkodót csúpasz kézzel telitenyérrel megfogni még kevésbé érdemes. azt hiszem 4 éves korom óta nem vagyok hajlandó helyet foglalni bkv járművön. akkor láttam először azt a tipikus izzadtságtócsát egy honpolgár alatt amikor felkelt az ülésről a 30 Cfokban. Pedig akkor még a mikrószkópikus élőlényekről és a hámrétegen keresztüli gombás-baktériumos-vírusos fertőzésről óvodás lévén sok fogalmam nem volt.
Szóval azóta is álldogálok lehetőleg menetiránynak háttal, ugye, kivétel az orosz trolin ami simán 1,5 g-vel tud gyorsulni ha behúz a gázpedálrelé....

záporjózsi 2009.02.10. 17:55:21

@atleta.hu: Én érdekes módon tudok úgy ülni, hogy a vállam a normál szélességének 80%-ára húzódjon össze. Az általában elegendő, hiszen vannak szép lyányok, majd azok kiegyenlítik a dolgot. ;)

Ray2 2009.02.10. 21:05:07

A hazai ipar védelmében azért el kell mondani, hogy itt azért jó mérnökök voltak, akik jó dolgokat találtak ki és gyártottak le még a 80-as, 90-es években is. Ha ilyen metrót nem is, de egy jó villamost még azért le tudtak szállítani a ganznál. Ma nincs alternatívája ennek a metrónak ez kétségtelen. A G2 talán jó lehetett volna, de sosem kapott elég támogatást hogy több legyen egy prototípusnál.

spag · http://railzone.nl 2009.02.20. 13:06:46

@dixieking: a hármas is automata de ülnek benne.

egy laza összefüggés, hogy ha nincsenek peronajtók akkor azért jobb ha valaki nézi, ki ugrik be. márpedig a peronajtókat kispórolták végül.

a koppenhágai vonalon nemtom van-e peronajtó, de a Jubilee line-on, Párizs M14-en, Orlyvalon, Lausanne M2-n igen, és épül Párizs M1-en is. Igaz London Docklands Light Railway automata (vonatkísérővel de vezetőülés nélkül), peronajtó nélkül.

spag · http://railzone.nl 2009.02.20. 13:11:14

ja bocs a témához hozzászólva: szerintem korrekt a berendezés, fenékügyileg is meg a többivel összehasonlítva is.

azért nem egy mooviter, ez igaz:
www.railwaygazette.com/news_view/article/2009/02/9349/sncf_launches_frances_human_train.html
süti beállítások módosítása