Kötött pálya

vasút, városi közlekedés, út, térkép, utazás - erminavet (Tevan Imre)

Magyar vasút ma

1 város, 1 villamos

Utazás Transzibériába

MD, a mi motorvonatunk

Vasutasok dolgoznak

Friss topikok

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

2009.05.29. 19:00 erminavet

Megvannak a BKV-nak az olcsó és jó Van Hool buszok

Bár egy időben úgy nézett ki, hogy veszélybe kerül a BKV használtcsuklósbusz-vásárlási akciója, a cég mai közleményéből az derül ki, hogy az üzlet megvalósulhat.

A 30 használt, maximum 10 éves csuklósra kiírt közbeszerzési tendert a belga minőségi buszgyártó nyertre. A BKV borzalmasan elöregedett és lepusztult buszállománya mellett ez a pár jármű csepp a tengerben, ugyanakkor égető szükség van Pesten minden jó állapotú buszra, hiszen már odáig jutott a közlekedési cég, hogy csúcsidőben egyszerűen nincs annyi hadra fogható járműve, amennyi a menetrend teljesítéséhez kellene.

A Van Hool 70 ezer euróért (kevesebb mint 20 millió forintért) adja a nyolcéves csuklósokat. Az ár igen kedvező. Bár a BKV közleményéből nem derül ki, a tender másik pályázója, az Alfa Busz volt. A Kötött pálya információi szerint ők csaknam kétszer annyit kértek volna egy buszért, mint a belgák.

A BKV előző vezetése akart már venni használt buszokat az Alfától. Mint emlékezetes, akkor darabonként 48 millió forintért akart Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes beterjesztése nyomán a főváros által hirtelen megszavazott pénzből hasonló méretű és korú csuklósokat venni a cég.

Ráadásul a Van Hool kisszériás, minőségi teherautó- és buszgyár termékei kifejezetten keveset futottak a brüsszeli közlekedési vállalatnál (lényegében egyetlen vonalon használták őket), vagyis jobb műszaki állapotúak, mint a hasonló korú Volvók voltak.

Hiába próbálta tehát annak idején Regőczi Miklós kommunikációs vezérhelyettes azt bizonyítani, hogy a használt Volvók nem drágák, a mostani ajánlat fényében vagy a Van Hoolok feltűnően olcsók, vagy a BKV akkori gazdái akartak erősen mutyiszagtól bűzlő üzletet összehozni.

A buli akkor elmaradt, elsősorban azért, mert a Heti Válasz még azt is kiderítette, hogy Antal Attila akkori vezérigazgató fia a Volvók eladójaként fellépő Alfa Busznál dolgozott.

106 komment

Címkék: busz városi közlekedés paraméterkönyv van hool


A bejegyzés trackback címe:

https://kotottpalya.blog.hu/api/trackback/id/tr281151976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manes 2009.05.29. 20:16:51

"BKV akkori gazdái akartak erősen mutyiszagtól bűzlő üzletet összehozni." Igy van!!

-.-.-.-.- 2009.05.29. 20:28:29

ez egy jó hír, már azt hittem elálltunk a vételtől :)

megoldom 2009.05.29. 20:38:31

Dejó!
2000-ben a Rába nagyon hasonló terméke nem kellett Fónagy elvtársnak. Helyette jöhettek a MAN török buszok
Nem kell a magyar, azóta már kiemlékszik Győrben volt buszgyártás, igaz mai is van neve Credo és még az is lehet ennél olcsóbb új és magyar.

euratom 2009.05.29. 20:40:11

Szuper, megyünk és gyorsan megyunk rajtuk amig itt vannak :-)).
Nagyon jok, erősek, szeretünk velük utazni.

euratom 2009.05.29. 20:42:43

Ja, és még annyit, hogy ezek elmennének a 22-es vonalán is!!

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.05.29. 20:42:45

A kérdés már csak annyi, hogy mennyire javíthatóak ezek a járgányok, lesz-e elegendő pótalkatrész és megfelelő szakértelem hozzá. A nagyon vegyes járműpark épp a javíthatóság szempontjából kockázatos. Mindenesetre az üzlet üdvözlendő, az új buszok árának a harmada a vételár.

totálmutyi 2009.05.29. 20:44:11

És Hagyó Miklós még mindig a helyén van...
A kinézete alapján is úgy néz ki mint egy keresztapa...Sose tudta megnyerni a kerületi választásokat, most meg a főpolgármester helyettese...döbbenet ez a választási rendszer, a bukottakból lesznek az elsők...

fecsa 2009.05.29. 20:49:18

Akkor örüljünk ha itt vannak:))
Minap láttam egy gyönyörű ezüst csuklós merci buszt próba rendszámmal.
Tudtok róla valamit?

Metrós Bélabá 2009.05.29. 20:54:32

22-esre jó ötlet lenne, de ott nem azért nem mehet mert csuklós a hegyre hanem mert Budakeszin pár megálló nem elég hosszú oda nem fér be a csuki. Úgy hallottam van terv azoknak a befedésére mert szerencsére volt esze pár embernek és kiharcolta hogy Budapesten kívül is lehet buszsáv. A buszsávval együtt talán a megállókat is rendezhetik és akkor mehet a csuki.
De úgy tudom ezek Cinkotára mennének a 276E-re.

Metrós Bélabá 2009.05.29. 20:56:53

A csuklós Merci ezen a héten volt itt próbázni a 7-esen. Már megy haza németbe. A kollégák szerint állat jó kocsi, pöpec a futóműve, nem kóvályog úgy mint a Volvo. Csak persze ennek ára van.

euratom 2009.05.29. 21:01:31

@Metrós Bélabá: Bélabá! csak ízlelgetem gondolatban "Buszsáv a 22-es vonalán a hegyen keresztül, Buszsáv...." összefolynak a nedveim :-)... ez már Sci-fi... de tetszik

nemuccaszoc 2009.05.29. 21:01:42

Jó hír, tán lesz jobb is.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.05.29. 21:06:05

El sem hiszem, hogy BKV fronton lehet valaminek örülni. Ebben a buszvásárlásban pedig az a gyanús, hogy túl szépen hangzik :)

euratom 2009.05.29. 21:13:19

Jajj, meg kellene nézni, hogy az "intek/futok rá és megáll/megvár" is benne van az árban ? ;-) Me' Brüsszelben igy müködik....

commentelo 2009.05.29. 21:18:39

Bevezethetnek a londoni emeletes buszokat. Ezerszer jobb, mint a hagyomanyos buszok. Asszem Japanban is olyanokat hasznalnak.
Kisebb helyet foglal, nem zorog, nem esik szet egy katyutol, kb 70 ulohely van, beszallasnal leeresztheto futomu, rampa a toloszeknek.
Az meg mar kulon tema, hogy nem lehet bliccelni, es kb 8 kamera van a buszon a biztonsag erdekeben.

Káposztakukac 2009.05.29. 21:23:24

@megoldom: igen, magyar és szar. persze egyeseknek csak ez a lényeg. legyen magyar. az, hogy egy elavult szar, az nem fontos. amúgy még csak nem is annyira olcsó...

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.05.29. 21:23:39

@Metrós Bélabá:

Elvileg még nem megy vissza. Körbejár az országon, megmutatják a többi cégnek is, aki erre igényt tart. Csak a BKV miatt nem nagyon érte volna meg idehozni, mert előre lehetett tudni, hogy nem vesznek/rendelnek ilyet.

A Merci már hamarabb vitte volna haza, mert állítólag nem nagyon látták értelmét a tesztnek:)

euratom 2009.05.29. 21:24:12

@commentelo: a brüsszeli csuklosra is csak elöl lehet felszállni és addig nem indul el amig nem kezelted a jegyet :-), vagy nem mutattad meg a bérletet :-), lehet, hogy ezt a funkciót sem vette meg a BKV?

Káposztakukac 2009.05.29. 21:25:23

@commentelo: ezt ugye nem gondolod komolyan? szerinted budapesten mekkora előnye van annak, hogy a buszon belül még lépcsőzni is kell. és ugyan mennyi ideig tartana az utascsere? londonban mellesleg pont a felsorolt problémák miatt az emeletes buszok jelentős részét csuklós buszok váltották fel.

commentelo 2009.05.29. 21:39:59

Szerintem ahhoz kepest eleg gyors az utascsere. Elso ajton be, a hatson ki. A lepcsozesek 99%-ban menet kozben tortennek, nem akkor kezdenek el lemaszkalni az emberek mikor mar megallt a busz.
Csuklos buszokat foleg a belvarosban latni, ahol sokszor tapasztaltam, hogy meg allohely is alig van, es siman lehet bliccelni, mert ott minden ajton fel lehet szallni.
De ez csak az en velemenyem, 1 eve elek itt, de sokkal jobbnak tartom.

Kopi3.14 2009.05.29. 21:53:41

@commentelo: Csuklós buszt inkább, mitn emeleteset. Hely sincs benne normális, meg a tömöttség meleltt az utascsere is nyűgös, mozgó jrművön lépcsőzni meg végképp halál.

MP 2009.05.29. 22:05:11

Kíváncsi lennék ha nem derült volna ki az Alfa buszos balhé akkor hogy lenne.

Kopi3.14 2009.05.29. 22:13:40

@MP: lenne sok szélesgáboros- hogy halna ki a családja is mindenestül a magyar iparnak okozott károk büntetéseként- vackunk, jó drágán, a msotani volvók színvonalán.
Bár az Alfabusznak vannak jó termékei, ahogy láttam, de városra nem erőltetném. Inkább turistabuszos, távolsági vonalon tűnnek erősnek.

nabu 2009.05.29. 22:15:17

Ez végre tiszta üzletnek tűnik, már ezt is meg kell becsülni. 20 busz azonban valóban csepp a tengerben, négyes metró egy megállójának az árából ki lehetett volna cserélni a buszok felét, de mindegy.

veny 2009.05.29. 22:36:49

@commentelo: "A lepcsozesek 99%-ban menet kozben tortennek, nem akkor kezdenek el lemaszkalni az emberek mikor mar megallt a busz."

Pedig lónagy betűkkel ki van írva buszonként vagy 8 helyre, hogy egyáltalán felállni csak a már álló buszon való, nem hogy lépcsőzni...
Igen furán néztek ránk, akik magyar módra már az előző megállótól fészkelődtünk. :)

Steppenwolf 2009.05.29. 22:44:33

@Káposztakukac: Nem magyar, hanem cseh licenc. Lehet azt mondani rá, hogy csúf és igénytelen, de egyben éppen az igénytelensége miatt is való a magyar piacra. Emellett pedig az összeszerelési minősége és a megbízhatósága szinte kifogástalan. Olcsóbb és jobb pedig jelenleg nincs a piacon.

DRtorgyi 2009.05.29. 22:47:06

@megoldom:

A Rába hasonló terméke csak kinézetében volt hasonló és nem Van Hool volt, hanem Berkhof. Az alacsonypadlós el sem készült, mert leállították a gyártást, ami veszteséges volt. A Rába buszok nem rosszak, de nyereségesen, hosszú távon gyártani egy akkor 8 éves kicenc buszt nem lehet. És a török MAN - ek sem a legrosszabb buszok, a Vértes Voláné például egészen jó.

DRtorgyi 2009.05.29. 22:50:58

Londonban is járnak csuklós buszok, de az emeletesbül nem a londoni az igaz, mert csak a Routemaster jó, abból meg már kevés van, hanem az MAN Lion's City DD. Gyártanak Debrecenben is emeletes buszokat, azok a régebbi kéttengelyes MAN - re hasonlítanak.

Káposztakukac 2009.05.29. 22:58:26

@Steppenwolf: sajnos nagyon, de nagyin tévedsz. nem az igénytelenséggel van gond, ha őszinték vagyunk, pestre amúgyis csak a vandálbiztos, fapados kivétel lenne való, bármelyik buszból. a credóknak komoly konstruktív hátrányaik vannak. azért olyan "olcsóak" mert ellentétben a nagy és híres buszgyártók többségével kisebb kerekeket)és tengelyeket), valamint sokkal kisebb lökettérfogatú(és árú) motorokat használnak. előbbi nem bírja hosszútávon az utakat, utóbbi pedig nagyobb töltőnyomást igényel, hogy a konstrukcióból adódó nyomatékhiányt kiegyenlítse. ez természetesen ugyancsak a tartósság kárára megy. nem véletlenül nem alkalmazzák a nagy gyártók a credoknál található megoldásokat...
amúgy távolsági vagy helyközi forgalomra elfogadhatóak a credok(bár oda is van lényegesen jobb), de budapesten elvéreznlnek. olyan katasztrofális sorsuk lenne, mint a 405-ös ikarusoknak, amely egyébként elég sokban hasonlítanak a credokra(kis kerekek, gyengécske motorok...)
bármennyire is utálják a hozzáértő magyarok az alfabuszt, az az egyetlen magyar gyártó, amely úgy ahogy képes megfelelő minőségben gyártani. persze csak azért, mert a volvo áll mögötte, amelynek azért nem kicsi tapasztalata van ilyen téren.

jürgen baromartz 2009.05.29. 22:58:27

használt busz, külföldről. fasza.

kellett elfordulni a rábától meg az ikarustól, mostanra esetleg összehoztak volna annyi tőkét, hogy lehetne modern, saját fejlesztésű buszunk, amit olcsón meg lehet vásárolni, olcsón fenn lehet tartani és nem kerül milliókba például egy betört szélvédő pótlása.

amúgy van saját fejlesztésű hidrogéncellás autóbuszunk, az se kell az államnak, a külföldiek kapnának érte (lehet hogy már le is nyúlták), de a magyar fejlesztők direkt azért könyörögnek (-tek) az államnak, hogy támogassa őket, hogy itthon maradhasson a dolog, erre szartak bele az egészbe.

Káposztakukac 2009.05.29. 23:13:38

@jürgen baromartz: a rába meg az ikarus nem volt piacképes. ma már alfabusz meg credo van, azokkal érdemes számolni, már ha... amúgy meg ne gondold azt, hogy egy modern kialakítású ikarus lényegesen olcsóbb lenne, mint egy lengyelországban vagy magyarországon összerakott volvo. már ha egyáltalán olcsóbbak lennének, ugye ne felejtsük el, hogy anno azért lett volvo vásárolva, mert az ikarus drágább ajánlatot adott. hoppá.
arról nem is beszélve, hogy oriási tévhit az, hogy a külföldi busz fenntartása drágább. ott is a racionalizálásról szól minden, talán még sokkal inkább, mint nálunk. ha egy busz nem megfelelő minőségű és megbízhatóságú, vagy túl magas a fenntartási költsége, akkor nem veszi meg senki. ehhez képest a volvo, mint buszgyártó elég jól áll...

rotler 2009.05.29. 23:17:07

Mi minden használtat megveszünk?A hannoveri villamos volt az igazi,próbálj felszálni rá babakocsival...

rotler 2009.05.29. 23:20:50

@Káposztakukac: Tökmindegy mit veszünk,mert a BKV úgy javít járművet,hogy az alkatrészt egy "új" busz szétbontásából fedezi,de igazad lehet amúgy...

jürgen baromartz 2009.05.29. 23:28:13

@Káposztakukac:

ott a pont rotlernél. nemrég lehetett hallani, hogy a bkv-nak még úgy is jobban megéri az alkatrészek pótlása, ha egy használaton kívül helyezett (egyébként üzemképes) buszt bontanak széjjel. akkor most hogy is van ez az olcsó alkatrész dolog?

Káposztakukac 2009.05.29. 23:30:08

@rotler: combino kivételével bármelyik másik villamosra fel lehet szállni babakocsival?:) amúgy a hannoveri villamosok története is szánalmas. egyrészt hogy néznek ki ma, másrészt meg ezeket a járműveket peronos közlekedésre tervezték. a kihajtható lépcső csak vészmegoldás. persze a bkv baszott és azóta is baszik arra, hogy építsen egy pár peronos megállót az útvonalán... pár köbméter föld meg aszfalt vagy díszkő megállónként...

Káposztakukac 2009.05.29. 23:31:19

@jürgen baromartz: na hogy van? ha a bkv még alkatrészt venni is csóró, akkor milyen buszokat vegyenek ide? lovaskocsikat?

rotler 2009.05.29. 23:39:09

Sajnos megszokták az Ikarus "igénytelenségét" (mert az mindent kibír) és így állnak hozzá minden járműhöz.Hogy néznek már ki azok a Volvo buszok amelyeket első körben vettek.Szánalmasak...

jürgen baromartz 2009.05.29. 23:42:29

@Káposztakukac:

itt nem arról van szó, hogy csóró-e vagy nem (mert egyébként tényleg az), hanem arról, hogy egy még bőven a használhatóság határán belül eső járművet MEGÉRI kivonni a forgalomból (és ezzel együtt vállalni azt a járulékos veszteséget is, ami a dologgal jár - hiszen mégiscsak azért vesznek új buszt, mert szükség van rá), hogy a többihez pótlást nyújtson.

de megértem a te álláspontodat is. sőt. mindenki álláspontját megértem, csak éppen a bkv-ét nem, meg a mávét sem, sőt a volánét sem. az rendben van, hogy a világon mindenütt veszteséges a tömegközlekedés, de ilyen mérvű erőforráspazarlást és ésszerűtlenséget, mint ami itt folyik, sehol máshol nem láthat az ember.

rotler 2009.05.29. 23:43:06

@Káposztakukac: Amúgy pont valamelyik nap a körúton,a 4-6-oson ezen gondolkodtam,milyen lenne megint lovaskocsis villamos.Talán fellendítené a turizmust.Ha nem is úgy ahogy gondolják a BKV-nál,de a katasztrófa turisták özönlenének:-))) Bár ilyen járművekkel is el tudjuk ezt érni..

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2009.05.29. 23:52:06

Jó neve van, egyből szóvicc jutott eszembe: Van? Van. Hol van? vagy valami ilyesmi... najó késő este van már

Kopi3.14 2009.05.30. 00:23:07

@Káposztakukac: Azért vigyázzunk, távolsági járatban jártam olyan Credoval, amelyik emelkedőn nem volt képes a hátsó ajtót becsukni. Ott is vannak súlyos baklövések.

Melyik Ikaruszról beszélt, amikor az ajánlatot modnod a Volvo ellenében? Egyedi? Na, nekik akkor nem votl városi buszuk, csak a háromtengelyes mint alternatíva a csuklósok posztjára. Remek busz volt, rendkívül igényes, skandinávok vették, mitn a cukrot, de az akkori drága jó-hogy rohadna le midnen sejtjük a csontjukról- vezetők a Renaulttól és az Ivecotól, de különösen a renaulttól baxtak támogatni a fejlesztéseket, és csak a midi buszukat tolták. nem fejleszthettek új modellt. Rémes volt azt hallgatni, hogy visszasírják a TÖRÖK tulajt. De megértettem őket.

@jürgen baromartz: mondj valamit a saját fjelesztésű tüzelőanyagcellás buszról. Honnan van bele a cella? Onnantól mi a saját fejlesztés? Hol lehet kiépíteni hozzá a töltőrendszert, hidrogénnel ellátni?

@rotler: Hát, a hannoveri is jelentős komfort-előrelépés volt az UV-khoz képest. Csak aztán lebalkalnizálták.

Káposztakukac 2009.05.30. 00:33:19

@Kopi3.14: azonnal elhiszem, ha valaki azt mondja, hogy a credo még távolsági közlekedésben is szar. de gondolj bele, hogy mi lenne, ha ezek a credok pesten, vagy inkább a budai hegyekben szenvednének? szerintem 1-2 év után mechanikailag tönkre mennének.
nem tudom, h milyen ikarusokat ajánlottak anno a tenderen, amit a volvo nyert, de mivel csuklós buszokról volt szó, gondolom olyanokkal szerepeltek. mindenesetre a volvo azért nyert, mert olcsóbban adta a buszait. amúgy pedig ki vett volna akár csak egy buszt egy, a csőd szélén álló, megbízhatatlan technikai hátterű cégtől, ha olcsóbban kapta egy világmárka gépeit? emberek, nem a bkv feladata volt megmenteni az ikarust. de még csak nem is feltétlenül a magyar államé. künnyű mondani, hogy mindenről a külföldi/zsidó/mszp-s tulajok tehettek, de valljuk be, utoljára az ikarus a 70-es években gyártott olyan buszt, amely egyáltalán képes volt lépést tartani a nyugati konkurenciával. értjük? lépést tartani, nem túlszárnyalni, vagy valami ilyesmi. legkésőbb a 80-as évek óta totális mélyrepülés volt jellemző, amikor nyugat-európában már szinte csak alacsony- vagy félmagas-padlós buszokat gyártottak az ikarus elkezdte nyomni a 415-ösöket. akkor elavult volt, amikor legurult az első a gyártósorról...

rotler 2009.05.30. 00:33:20

@Kopi3.14: De azért nem is fizettünk ennyit,és nem 20 évesen vette őket a BKV.Képzeld el mikor egy hannoveri lakos ide jön.Szerintem röhögő görcs kerülgeti:-))Az UV-re még lehetett volna azt mondani,hogy retro,vagy "hagyomány őrzés" stb,de erre mit mondasz,"modern" csak mégis szar,mert egy Ikarusra is könnyebben szálsz fel..

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.05.30. 00:33:45

Na örülök neki, hogy végül is a Van Hool mellett döntöttek. Évekig éltem Belgiumban és szerintem jó kis buszok, kényelmesek, rendes a szigetelésük és általánosságban jó minőségű a belső terük, na meg jól is néznek ki. Nem véletlenül választották már meg a Van Hool buszokat az év járgányának isten tudja hányszor... A fenébe a Volvokkal, azoknak csak a nevükért kell 20 millát fizetni és csak utána lehet tárgyalni magukról a buszokról...

rotler 2009.05.30. 00:35:09

Nemtom miért ikaruszt írtam a végén,inkább valamelyik vrégi villamos márkát kellett volna írni.Na mindegy....

Káposztakukac 2009.05.30. 00:35:47

@rotler: olvass utána ennek. mint ahogy írtam, ezeket a villamosokat peronos közlekedésre tervezték. amúgy technikailag még mindig a bkv legmodernebb villamosai közé tartozik, egyedül a combino jobb. amúgy ez a típus még sokhelyen alkalmazásban áll németország szerte. nem véletlenül.

rotler 2009.05.30. 00:42:33

Értem én,de ha nincs meg a feltétel az "akadálymentes" közlekedéshez (ez sz.tem alap ma már),akkor ne vegyenek ilyet,mert így csak a hátrányát látom.Bár akkor is 20 éves,és sz.tem akkor inkább várni kellett volna,és mindenhova combinot venni.Bár az meg HÉV-nek készült :-))

rotler 2009.05.30. 00:44:00

Hogy rendezünk így olimpiát? :-))

Kopi3.14 2009.05.30. 00:52:24

@Káposztakukac: Nem értek egyet veled, az Egyedi igenis tudott a Scania alapokon minőségi buszokat gyártani. E99-es eljutott Sztingapúrba is, és modnom a skandinávok, finnek, norvégok, svédek zabálták a háromtengelyes termékeiket. nagoyn jó járművek voltak, képesek midnenre, ami kellett, tartósak is, csak a vezetés szúrta el. Ott megvolt a potenciál, csak nem hagyták kifutni. Pl európai buszgyártók közül egyedül az EAG votl képes a busz kapacitását növelni a Scania alvázra karoszálók közül az euro sokas motor bevezetésével, amelyik a korábbi fekvő sor6 helyett álló/döntött sor5 lett, egy okos ötlettel. CSak sajna szerencsétlenek sok-sok éven keresztül tőkehiánnyal küzdöttek, de pl az E95M is igen jó busz lett őtlük, valamint a polgári változata az E98 is, amiből a Kapos volánnak van egy plédánya. Ki akarom próbálni majd egyszer, remélem lesz rá lehetőségem. Anno amikor a demobuszt építették belőle ott voltam. Balti országokba is adtak el kis midibuszt, valami női kosárcsapatnak annak megfelelő igényekkel-pl. intimzuhany. Azt a járművet is votl szerencsém látni.
Egyébként nem volt rossz a Rába alvázas gép sem, az Iveco alvázú volt kissé problémás, az alapok miatt, de abból is kihozták amit lehet, és midnenfelé mentek a gépek a franciáknál. Csak sajna mást nem fejleszthettek, a busz meg akkor egy az egyben futott Karosaként is, EAG néven meg nem mehetett semerre, csak Irisbus.

@rotler: ha látnád milyen járművek futnak nyugaton, akkor nem modnanál ilyet. simán előfordulnak olyan villamosok pl a kölni közlekedésben, amihez képest a hannoveri csúcstechnika, buszok, amik kb nyolcvanas éveket idéznek. A hannoveri remek villamos, a német rendszerbe, ahol egyszer "metró", másszor villamos, esetleg hév is lehet, egy vonalon belül. Nem egyedi eset. Ajánlom látogasd meg Németországot. :)

Kopi3.14 2009.05.30. 00:59:28

@rotler: Combinot? Ilyen elbaszott konstrukciót sehova nem lenne szabad venni. Egyébként spec melyik vonalon van meg a feltétele az akadálymentes közlekedésnek a jelenleg is futó villamosok közül a körutat levonva? Az ICS-k szerinted jobbak, mint a hannoveriek?

rotler 2009.05.30. 01:04:20

@Kopi3.14: Válság van nem tudok menni,elfogyott a márkám :-))Akkor én meg azt ajánlom nézd meg milyen villamos jár Tatabányán :-) De most komolyan,szegeden olyan villamos jár,hogy csak komoly biztosítás megkötése után szállnék fel rá,és azért BP mégiscsak a főváros,Köln pedig nem(ezért írtam szegedet példaként),mégha ott jobb körülmények is vannak....

rotler 2009.05.30. 01:05:31

@Kopi3.14: A körúti megállókat is átszabták a combinora..

Kopi3.14 2009.05.30. 01:08:30

Szegeden pl a Tatrak egészen jók, aBengálik meg nosztalgiajáratnak alkalmasak. rohadt öregek, már múzeumban lenne a helyük, de nicns rá pénz ott sem. Köln alkalmas Bp-hez mérésre, mert majd milliós város, a villamoshálózata pedig összemérhető Bp-ével. Nem poénból modntam, hanem összevethetőség miat. És megéri megnézni milyenek, milyen korú járművek orhangálnak itt. akadálymentesítés sincs midnenhol, néha egész esztelenül odlották meg: pl nincs lift, de magas a peron-második emelet magaságában, máshol van lift, csak a peron alacsony, a jármű padlószint meg magas, stb. A szegedi Bengálikon egyébként villamosvezetőnek nem éri meg elmenni, a direkt vezérlés miatt- Midnenhol ott a 600V a vezér körül.

rotler 2009.05.30. 01:10:25

Amúgy a fasznak vettek új metro kocsikat.A hannoveri villamost kellett volna a helyükre,mert a metro peron hasonlo magas:-))Kösz a képeket,most már nem is kell mennem,hogy lássam..

Kopi3.14 2009.05.30. 01:12:47

A kölni villamosok egy részére itt van pár kép:
www.villamosok.hu/hamster/duwag/duwag3.html

rotler 2009.05.30. 01:15:07

Köszönöm a "beszélgetést",lépek aludni..Jó éjszakát!!Álmodjatok Joshi Bharat-tal,és vendégeivel :-))))

Kopi3.14 2009.05.30. 01:16:06

http://en.wikipedia.org/wiki/Stadtbahnwagen_B
A hamradik gen fut mai napig.

rotler 2009.05.30. 01:16:09

Köszi a képeket!!!!!Ezt még megnézegetem.......

Kopi3.14 2009.05.30. 01:21:16

Vannak képek a mostani járműparkról, és a környék buszairól is, úgy érdekeségképpen: mondjuk a környéket azt úgy Köln-Bonn-Düsseldorf-Wuppertal-Solingen méretben kell elképzelni.

www.skyscrapercity.com/showthread.php?p=36498908

Kopi3.14 2009.05.30. 01:24:30

Megéri elejétől végignézni. Ja, és van itt olyan, hogy Alexander Petofi Platz, ami egyben villamos végállomás is.

Kopi3.14 2009.05.30. 01:30:00

Amit meg elfelejtettem: metróépítés. Most túrják az észak-déli stadtbahnt, s nemrég siekresen lebontották vele a kölni levéltárat, n embert ottfelejtve. Vagyis mi még a négyessel modnhatni jól jártunk.

rotler 2009.05.30. 01:30:40

De a Demszkynek nem mutasd meg mert az öszes villamos alá,majd alagutat akar fúrni.Bár Kölnben sem volt túl szerencsés..Ott szakadt be nem?? Mégegyszer Jóéjt,és kösz a képeket........

rotler 2009.05.30. 01:32:59

akkor jól emlékeztem,csak akkor még nem láttam a kommentet.......

nynfus 2009.05.30. 02:37:22

@Káposztakukac:
Ehhez képest a NABI Amerikában elég tisztességes üzletet csinált a 400-as sorozatra alapozva. Amúgy te hallottál már arról, hogy a Magyarországon gyártott busz magyar embereknek ad munkát, akik Magyarországon adóznak, csakúgy, mint a gyártó cég? Arról nem beszélve, hogy ha sikerülne egy normális fejlesztőbázist is létrehozni itthon, azzal egy saját lábain álló iparág jöhetne (újra) létre, ami nem függ a túltenyészett multik kénye-kedvétől. Mert egy tízmilliós ország fejlett tömegközlekedéssel el tud tartani egy buszgyárat. De szadeszes barátainknak az a dolguk, hogy kimondják: "ma már nem lehet magyar buszgyártásról beszélni".

haccp (törölt) · http://haccpinfo.hu 2009.05.30. 06:28:32

@rotler:

Annak idején Pécsre is tervezték, hogy visszaállítják a villamos közlekedést. Szokás szerint ebből sem lett semmi, mint szinte az összes pécsi projektből. Pécsen az a rossz, hogy ahhoz, hogy egyik feléből eljuss a másikba 3x kell átszállnod egy másik buszra, pedig nem olyan nagy város. Én inkább gyalog járok melózni, mert így csak 30perc séta, busszal viszont 50 percig tartana.

Eladó lakás Pécs legszebb részén! elado-lakas.internode.hu/

Romanée Conti 2009.05.30. 06:39:12

Azért valahol szánalmas, hogy az hír, hogy vettünk 30 használt buszt. NEM ÉRTEM, hogy Demszkiék nem gondoltak bele, hogy a 4 metró árából ha már eddig is ô vett a legkevesebb buszt, tokkal vonóval az összes buszt, villamost le lehetett volna cserélni? Ti jobban értetek hozzá, de gyanítom. Abból az üzletbôl is nyúlhattak volna, és nem égne az arcunk emiatt. Szerintetek?

Kivancsi 2009.05.30. 06:55:28

@MP: AZ ugy lett volna hogy
- azok a buszok mar futnanak
- egy kalap lovet kiloptak volna az arukkal
- masik kalap lovet kiloptak volna a szervizelessel
- olcso busz meg nincs itt
- az arkulonbozetet kilopjak majd mashogy
- kotnek az uj buszokra vmi jelentes es tanulmanykeszitest vmi cimbora ofshore cegevel
- ilyen szerzodesekre mindig lesz penz csak nem a jarmuparkra

Erdekes, hogy Brusselben kb. 1.1Euro egy jegy es 8-10 eves buszokat mar eladjak.
Lehet hogy nem lopjak ki lovet..
Igy ertheto....

Nem-nem ez nem igaz Brusselben is lopjak csak nem olyan pofatlanul mint otthon es talan elso az elegedett ugyfel.
Van annyi eszuk hogyha befogjak az utas pofajat jo szep kulturalt fiatal jarmuparkal. A jegyarakat korrektul szedik. ES ekkor az ez felettit el lehet lopni...

Nalunk meg nyuzzak addig mig szet nem hullik. Parasztoznak az utassal. Nem kepesek egy mukodo rendszert kialakitani a korrekt fizetesre.
Amig kupleraj van a cegnel jo nagy a szemetdomb addig mindenki kaparaszhat sutogetheti kis pecsenyejet kicsitol a nagyig. A bliccelo utas, a jegyeledo, az ellenor, buszsofor, a takarito, a szerelo, a garazsmester, kisvezetok, nagyvezetok, a politika altal odarakott csucsmanagerek. stb stb..

Ez minden igazi nagy magyar allami cegnel igy van...

Ha mindent jol lelaktak, leraboltak, nem gondoztak, nem fejlesztettek majd akkor jon a magantoke es atveszi... Aki lehet hogy epp az ezeken a cegeken a lopastol meggazdagodtak lesznek..
Atveszik a ceget vegleg ellopjak!!
De talan jobb tulajok lesznek mint az allam mert legalabb tudjak mire kell figyelni hogy oket ne lopjak meg :):):)

A 90-es evek privatizacioja es pont errol szolt... De par ceg meg huzza..
de nem ussza meg!

BKV, MAV, Korhazak es meg ki tudja milyen cegek???

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.05.30. 08:32:27

Nem sok ablakot látok ezen a buszon. Mármint olyat, amit ki lehet nyitni... Élmény lesz nyáron!

-.-.-.-.- 2009.05.30. 08:49:07

ma már nem nagyon gyártanak nagy nyitható felülettel rendelkező buszokat
bíznak a gépi szellőztetésben :)

Leeroy of SMV Design 2009.05.30. 09:29:49

@winyetta: Nem mellesleg ezek a Van Hool-ok bizonyára nem Lengyelországban készülnek, mint a Volvo-k... Mert utóbbi esetében a skandináv minőség csak illúzió ezáltal.

xenuka 2009.05.30. 09:50:04

@totálmutyi:
"és hagyó miklós még a helyén van"

szívemből szóltál

cso zsi 2009.05.30. 10:07:25

@Kopi3.14:
Amszterdamban miért nem kellett átalakítani a megállókat?
http://img1.indafoto.hu/10/9/19729_1fa94bd27600d8fc326e8c9cc285847e/2032149_77a01dd273a5fe0472f11226afcdc60b_m.jpg
Ott mondjuk a Combinon van egy lehajtható rámpa, amit a kalauz szükség esetén használ.
Biztos van rá szükség, de a kerekesszékes az felszállt anélkül is.
img3.indafoto.hu/10/9/19729_1fa94bd27600d8fc326e8c9cc285847e/2032181_07bbeb213a525aab0cb02ae097f63c7f_m.jpg
Még az új építésű pálya sem rendelkezik milliméter pontosságú, szintbeni peronnal.
img2.indafoto.hu/10/9/19729_1fa94bd27600d8fc326e8c9cc285847e/4215037_2b370b30e81207f218704eae893babb1_m.jpg
img9.indafoto.hu/10/9/19729_1fa94bd27600d8fc326e8c9cc285847e/4215039_4ce121fb23486df955843fd0d2d7bebf_m.jpg

EvilHedgehog 2009.05.30. 10:16:13

Említve lett a combino:
Tudom trendi szidni minden új dolgot, de személyes tapasztalataim szerint, nekem jobban bejön a Combino mint a régi dupla ICS, szerintem megfelelő választás volt a nagykörútra.

Jól jönne pár kevesebb kocsiszekrényes változat belőle más vonalakon.

gaborm · http://gaborm.blog.hu 2009.05.30. 10:19:22

Csak pontosítás előző hozzászóló megjegyzésére. Brüsszelben a csuklós buszokra csak este 8 után kötelező az első ajtón felszállni. És a csuklós buszok itt Mercedes (Citaro G ha jól emlékszem) tipusúak, Van Hool csak 2 és 3 ajtós fut. De mindjárt megyek a városba és megnézem pontosan.

gaborm · http://gaborm.blog.hu 2009.05.30. 10:20:55

És a leintem a megállóban rendszer nagyon is jó, mert itt majdnem minden sarkon van megálló, egy sima 7-es busz tipusú járat órákig tartana ha mindenhol megállna.

Kopi3.14 2009.05.30. 11:49:34

@EvilHedgehog: akkor vessük össze kombinét a csatolt ics-vel.
utascsere- ics odabasz. oldalanként kettővel kevesebb ajtó van a kombinén, ami elég jelentős mennyiség 12 ajtóból levonva
kapacitás- ics odabasz, pedig ics-n van csatlóterület, meg két vezetőállás
kapaszkodási lehetőségek-ics kiröhögi kombinét
légmozgás-ics kiröhögi kombinét
fűtés-kombiné kiröhögi ics-t
menetidő-egál
fogyasztás- nincs adatom sajnos
komfort- egál
padlószint magassága, bejutási lehetőségek- kombiné jobb, de bp-n az ics is teljesen jó szint
Szóval semmivel nem jobb utasszemszögből a kombiné egy olyan forgalmas vonalon, mint a körút
Az ics-ket fel is lehet újítani, és akkor a fűtéskérdés kilőve, egyedül a padlószint magassága szólna a kombiné mellett, miközben sokkal drágább lenne akkor is, mint a felújított ics.

@cso zsi: talán mert ott alapból olyan szinten van a peron, mint itt lett a felújítás után? Itt sincs szintben, ha emlékszel még az átadáskori panaszokra, mire a válasz de különben nem lehetne megemelni duma volt.

@Yann Le Pentrec: szerintem ez is olyan, mint az MAN és a német minőség: valami török gyárlátogatáson kérdezte egy okos magyar mi a különbség minőségben a német és a török busz között. A válasz: semmi. Ugyanazon anyagokból ugyanazok rakják össze.

@Kivancsi: kölnben 2,4 jelenleg a jegyár, és veszteséges a cég.

@nynfas: tízmilliós ország azzal a pár volán vállalatával és még kevesebb tényleges városi közlekedésével nem képes egyenletes mértékben eltartani egy versenyképes buszvállalatot. És nem a népesség a probléma, hanem annak koncentrációja. különösen, amikor egy busz huszonévekig elfut tökéletesen megfelelő karbantartás mellett még nyugaton is. A NABI teljesítményéhez kellett a nulla innováció- ami votl azzal nagoyn befürödtek(kompozit busz) és a megkapott amerikai állami támogatások, vámmenteség, a kinti gyárak komoly munkája révén, így nem volt nehéz ott bármit is elérni. De valahgoy Mo-i része mégsem bírta, csődbe is ment. Kaposváron sem nagyon gyártanak már kompozit buszt.

@Romanée Conti: A probléma az, hogy a négyes metróra-nem feltétlen ilyen megállókkal- már régóta nagy szükség van, meg kellett volna már építeni jó régen.Sőt, már az ötösnek is futnia kéne egy pár éve. A villamospark Bp-n annyira nem vészes, a kombinok sem feltétlen kellettek volna, azokból inkább felújítani kellett volna más járműveket. A buszokkal sem a korukkal, hanem a karbantartással van a legnagyobb gond.

cso zsi 2009.05.30. 13:40:16

@Kopi3.14:
Hogy az első kép miért nem lett link, nem tudom, de itt van közelebbről a peronmagasság.
Tán 3-5 centi, kis lejtése is van a sínek felé.

Káposztakukac 2009.05.30. 13:43:56

@nynfas: megfelelő üzleti modellel természetesen kifejezetten dicsérendő, ha magyarországon épül ki egy gyártóbázis. lásd alfabusz. na de ikarus? adózás? csak a veszteséget meg az elavult, megbízhatatlan szart termelte az elmúlt 15 évben. és ebbe most ne keverd bele az ikarus eag-t. az egy más cég volt, bár az se piacképes, mint ahogy kiderült. sóval behinteni a helyét is...

Kopi3.14 2009.05.30. 13:51:48

@Káposztakukac: EAG piacképes lett volna, ha hagyják. mint mondtam a skandinávok imádták.

Káposztakukac 2009.05.30. 14:12:26

@Kopi3.14: kognitív disszonancia. szerinted kinek áll érdekében egy nyereséges, piacképes céget felszámoltatni? na? gondolkozzál.... a scania alvázra épített buszokat biztos imádták a skandinávok, nem ez a gond. a gond az, hogy egy évi pár tucat megrendelést kapott társaság ezres nagyságrendű gyártási kapacitásra volt berendezkedve.
egy cég nem csak attól sikeres, hogy jó terméket gyárt, hanem sikerül is eladnia és megfelelő technikai és pénzügyi-szolgáltatási hátteret biztosít. ez a magyar gyártók esetében néhány kivételtől eltekintve egyáltalán nem jellemző.

Kopi3.14 2009.05.30. 14:36:30

@Káposztakukac: a cég képes lett volna erre, ha a vezetőség-a franciák, olaszok- hagyják. Persze velük a BKv gondjait nem lehetett volna megodlani, de ők is részt vállalhattak volna belőle. Érdekes, a török tulaj alatt képes volt nyereségesen, innovatívan fejlődni, később vágták haza. Csak a remek irisbus konzorciumnak mint piac kellett volna egyedül. Szerencsére a franciák megszopták, mert nem az ő szarukat vették helyette, hanem inkább más márkákat. A cég önmagában képes lehetett ovlna kinőni magát megfelelően versenkénypes európai buszgyártóvá, színvonalban is.

alkesh 2009.05.30. 15:36:14

...
bkv-t nem ismerem de akárhányszor budapesten jártam hányingerem lett hogy olyanokkal kellene utaznom. (tök8 hogy metro busz villamos)
viszont fejér megye alba volán... családtagom dolgozik ott, és tapasztalatból mondom, a javítások azért nehezek mert 7fajta járgány van csatasorban... volvo merci man ikarus meg mittom még mik. de nem is érdekel. mert mind tragacs, man motorhibás volt szinte mind, merci eltörik benne valami kiba drága azért nincs laktrész hozzá ikarus ősrégi hangos de szerelhető és 5x kasznizták újra annyira rohadt, de legalább 10kmről lehet hallani ahogy suhan a 81es főúton:)

szal műszakilag nincs egyik társaság sem a toppon alkatrész= no money more problem... és akkor arról nem is beszéltem hogy a parasztja felszáll rá és összefirkálja letör kitör dolgokat... na meg a magyar aszfalt... 70% a futőmű javításoknak a szuper magyar autóutaktól van és a buszmegállók kátyuságától... biciklivel ugrasztani lehet a felgyűrt aszfalton néhol...:D

szal akármennyire is olcsó megbízható sajnos előbb a hozzávalókat kellene rendbe rakni meg az embereket, és utána vásárolgatni ilyen szépségeket. aztán jöhet a megbecsülés...

alkesh 2009.05.30. 15:45:26

jahm amúgy én Solingenben vagyok és csak egy példa a német rendszerből:

Solingen-Düsseldorf reptér S-bahn 4,5euro ha jól meléxem... ez laza 30-35km távolságban...
és visszafele a poén? Düsseldorf reptér-Solingen szintén 4,5euro... leszállok felszállok buszra és zugyanazzal a jeggyel megyek a lakásomhoz legközelebbi buszmegállóig:P
elgondolkodtató azért ugye?
hozzáteszem nem hiszem hogy mindenhol így van de azért gyanítható... ja és a buszok szinte mindig teli vannak meg az s-bahn is általában... vajon hogy tartják fenn a gépparkot nem is értem:)

kaboca36 2009.05.30. 15:54:54

@Káposztakukac: mitöl legyen piacképes mikor 20 éve nincs pénz fejlesztésre??

Amugy Floridában még mindig a Rába traktorokra esküsznek, sok 70-es még a ma mai napig használatban

Leeroy of SMV Design 2009.05.30. 16:09:44

@Kopi3.14: Én úgy gondolom, hogy ez nem így van, no de "time will tell". Persze függ az utazóközönségtől is (hogy mennyire rongálják szét őket, erre utaló jelek már most is vannak a jelenleg futó Volvo-k esetében).

Káposztakukac 2009.05.30. 16:24:14

@japitaki: talán azon kéne elgondolkoznod, hogy miért nincs pénz 20 éve. solaris is egy szocialista őskövület volt, mégis sikerült piacon maradniuk megfelelő termékekkel és partnerekkel.

rábára meg csak az esküszik, akinek nem telik john deere-re:D

combo 2009.05.30. 16:53:17

Kopi3.14: Egyetértek, én is nagy EAG rajongó voltam, de mondjuk Scania alvázra nem nehéz jó buszt csinálni...

A mai magyar kínálatból a Credo viccnek is rossz, az Alfa összeszerelése meg csapnivaló (pedig nem lenne az rossz busz). Tudom, vannak még kisebb gyártók (pl. ARC), de azokat egyelőre hagyjuk...

Kopi3.14 2009.05.30. 17:42:04

@combo: Nem volt rossz az Ivecora épített, de a Rába alvázas modelljük sem. kicsi, lelkes csapat, imádtam az ott töltött egy hónapos gyakorlatot.
Credo szerintem egy Bp méretű városban sok helyen meghalna, de kis forgalmú, nem feszített vonalra elmegy.
Alfabuszhoz még nem votl szerencsém, kíváncis lennék rá mit tud. Azt még csak a turistaverziót láttam távolról.

@Káposztakukac: amikor a Rába is megcisnálja azt, amit a john Derre, akkor minek dobja ki fölösbe a pénzét? környékünkön inkább a Fendt a divat úgyamúgy.

@alkesh: mondjuk kellő önkormányzati támogatással? A zónás rendszer NRW-ben nagyon jó, a VRS-t használom rendszeresen, kénylemes, egész pontos, bár néha sajna az RVK-sok sietnek. Ez nem lenne gond, ha mondjuk a negyed órás úton nem nyerne tíz percet és másik irányból így már lekésem. solingen érdekes egyébként, amennyit eddig láttam belőle, a Busbahnhof igen fura jószág lett, kissé összevissza menetekkel. De jártam már itt is úgy, hogy lerohadt a busz, és egy csuklósnyi embert délután négykor kellett a következőnek pluszban elvinnie... Amúgy Burscheid. :)

Kopi3.14 2009.05.30. 17:44:27

@Yann Le Pentrec: Volt már tartósan dolgod svéd volvo buszzal?

nyelv-ész 2009.05.30. 17:45:13

@Kopi3.14: 2009.05.30. 11:49:34:

A budapesti buszpark katasztrofális, a legjobb karbantartással sem lehet 30 éves buszokkal csodát tenni. Főleg a régi Ikarus 200-as széria van a végelgyengülés határán, a 400-asok meg ott fekszenek meg, ahol épp kedvük tartja.

A Combino-ICS összevetésed sem épp korrekt. Ugyan kettővel kevesebb ajtaja van a kombinénak, de szélesebb, és az ajtókörzet is szellősebb belül, tehát a pesti tolakodós-ajtónáltömörülős stílusnak jobban kedvez.

A lépcső hiánya miatt pedig sokkal gyorsabb az utascsere, hiszen nem kell tornászni, csk szintben kilépni a peronda. Ezt mint nap mint nap a Körúton villamosozó, tapasztalatból mondom, de tudtommal mérések is megerősítik.

Kopi3.14 2009.05.30. 17:48:39

@alkesh: Ja, irány Ratingenbe kajálni. :) Vagy Burscheidbe is jöhetsz, meg Kerpenbe, Wuppertalba is. itt vannak magyar éttermek. :)

nyelv-ész 2009.05.30. 17:49:55

Többen kritizálták a hannoveri villamosokat, hogy azokra milyen nehéz felszállni. Mint már mások is említették, azokat a villamosokat a hannoveri magasperonos rendszerhez alakították ki, ahol kiválóan szuperálnak, hiszen az utas a metróhoz hasonlóan lépcső nélkül, szintben száll ki és be. A lehajtható lépcső ott csak szükségmegoldás.

Persze a BKV a kocsikat megvette, de a rendszert nem adoptálta hozzá.

Kopi3.14 2009.05.30. 17:59:29

@nyelv-ész: Hannovert konkrétan nem ismerem, de Kölnben eléggé vegyes a helyzet, sok vonalon egyik megálló maga, a következő alacsonyperonos, stb.

combo 2009.05.30. 18:03:09

Mondjuk az írásban közzétett kép nem passzol, hozzánk tudtommal az eggyel régebbi generáció fog jönni: http://magazin.255.hu/2009/02/nem-unjuk-meg-bkv-es-van-hool_26.html

Azt nem tudom, hogy csak ráncfelvarrásban van-e különbség, vagy lényegesebb műszaki tartalomban is, de a "piros" változat külsőre és belsőre is tetszetősebb a "sárgánál".

Amúgy az is érdekes, hogy a Wikipédián kb. egy mondat van erről a buszról, az is baljós: "A number of San Francisco Bay Area transportation advocates, residents, and bus drivers[1] have been highly critical of the design of the A330 and AG300 buses. They claim that these buses have injury rates an order of magnitude higher than the other buses used by AC transit, are difficult for drivers to maneuver on city streets and are significantly more expensive than other buses used by AC Transit."

Mindenesetre gyanúsan olcsó, az tény.

Kopi3.14 2009.05.30. 18:47:19

@combo: Ja, ámérika? ŐK a mai modern buszknál is ragaszkodnak a százezer éves indexekhez, lámpákhoz, stb., mert abból van nagy készletük, azt tudják javítani. Ha meg pl VanHoolnak nincs olyanja, akkor ő a hülye. manőverezési problémák? Vagy nem tudnak csuklós busszal közlekedni, vagy nem egyeznek a szabványok és az utak ott szűkebbek lehetnek. Ezt azonban kétlem.A design/tervezés (?) kritikájára kéne még valami.

Dr. Eher 2009.05.30. 18:56:42

"Antal Attila akkori vezérigazgató fia a Volvók eladójaként fellépő Alfa Busznál dolgozott."

Á, nincs itt korrupció, ááá....

Kopi3.14 2009.05.30. 19:24:06

@nyelv-ész: Csak msot láttam meg, bocs: szóval szintén napi szinten közlekedtem mostanában a körúton, és bizony a régi villamosokon az utascsere gyorsabb volt, mitn a mostani remekeken. A szélesebb ajtó ellenére, mert egymás mellett kettőnél többb ember akkro sem tus leszállni, mint régen, így a szélesebb ajtóval semmit nem nyerünk.Nézd meg, kettőnél többen sehol nem szállnak le egyszerre, mert nem férnek el. Az utascsere sebességét alátámasztja, hogy régen olyan megállókban is sikerült befejezni csúcsidőben az utascserét indításig, mint a Blaha, vagy a z Üllői út, mostanában ez nem nagoyn megy. Rendre indításig szállnak fel, meg le. Az ajtó előtti nagyobb tér is csak látszólagos, mivel a felét nem lehet kihasználni a kapaszkodók hiánya okán.Plusz a nép itt nem is megy be tanulságok alapján, mert nem éri el az ajtót amíg nyitva van, lásd az eltolt elhelyezésüket. kalap lótrágya ez a kombiné.
A harminc éves buszok még vígan elrohangálnának, ha biztosítanák az alkatrészeket az utánpótláshoz, felújításhoz, harminc év nem kor még önmagában. A járművek sem az életkoruktól néznek ki úgy, ahog,y hanem a karbantartás hiánya miatt, azért is hullanak szét, döglenek le.

Leeroy of SMV Design 2009.05.30. 20:25:44

@Kopi3.14: Természetesen nem "volt dolgom", de látatlanul is pálcát tudok törni.

Liberté__73 2009.05.30. 21:25:52

Zupa!

Akkor most már van hool, már csak nincs miből :)

(bocsánat)

alkesh 2009.05.31. 11:59:19

@Kopi3.14: :) már úgyis herótom van a bratwursttól:) bár hála isten megy nekem a hazai konyha itthon:)

Amúgy solingeni buszvég az gáz sztem:S amikor tömegközlekedek (szerencsére ritkán) ha lehet elkerülöm... ott sikerült kellően összekeverni mindent... bár némi szisztéma felismerhető de számomra elég gáz. bár gyanítom otthon is lenne mit fejleszteni ezügyben...

Sunboy 2009.06.15. 20:50:08

Miért nem rögtön az Ikaruszt veszi meg és akko kapásból saját buszokat gyárthat !! Elegem van a szar használt gagyi béna buszokból (lásd néhány volvo)

Sunboy 2009.06.24. 16:36:38

pfujj ez undorító....
süti beállítások módosítása