Kötött pálya

vasút, városi közlekedés, út, térkép, utazás - erminavet (Tevan Imre)

Magyar vasút ma

1 város, 1 villamos

Utazás Transzibériába

MD, a mi motorvonatunk

Vasutasok dolgoznak

Friss topikok

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

2010.01.24. 13:00 erminavet

Mégsem lesznek füstmentesek az IC-k - Visszásságok vasutunk világából 62.

Ez a poszt elsősorban nem arról szól, hogy lehessen-e dohányozni a vonatokon. Hanem ettől kvázi függetlenül arról, hogy hogyan hoz döntést ebben a kérdésben a MÁV Start, illetve hogy hogyan változtatja meg a döntését túl későn, majd hogyan válaszol a MÁV a sajtónak egy erre vonatkozó kérdésre.

Mi a jelenlegi helyzet a dohányzással a MÁV Start vonatain? A vasút az utasoknak azt mondja, hogy a menetrendben jelölt vonatokon tilos a dohányzás. (Most abba ne menjünk bele, hogy jogilag az sincs megnyugtatóan tisztázva, mi is az a “menetrend”. Mi van, ha más van a nyomtatottban, az internetesben és a hirdetményben?) A törvény (1999. évi XLII.) szerint a 100 kilométernél nem hosszabb útvonalú vonatok nemdohányzóvá nyilváníthatóak, a jelenlegi gyakorlat szerint minden ilyen belföldi vonattal ez a helyzet.

Történt, hogy a MÁV Startnál kitalálták, hogy kiterjesztik a füstmentes vonatokat számát, az összes InterCity ilyen lesz. Az ok kettős. Egyrészt a nemdohányzók egészségét, kényelmét akarták védeni, másrészt a nemdohányzó IC-k sokat segítenének a kocsigazdálkodáson.

Az IC-k ugyanis sokkal rövidebbek, mint régebben, például azért, mert szerencsére sűrűbben járnak. Egy háromkocsis szerelvény egyik kocsiját 1. osztályúnak, egy másikat pedig dohányzónak nyilvánítani pazarlás, hiszen az igények eloszlása miatt ezek általában üresek lesznek, vagy a 2. osztályú nemdohányzó lesz kicsi, esetleg a dohányzóba kényszerülnek nemdohányosok is. A ma már jobban elterjedt termes, egylégterű vagonok kettéosztása nem megoldás, mert átmegy a füst.

Kézenfekvő megoldás lenne vegyes kocsikat üzemeltetni, olyanokat, ahol jól elkülönítik a dohányos és füstmentes részt, esetleg kialakítani olyan részt a kocsikban, ahol nem ülnek a dohányosok, csak cigizni mennek át. (Kicsit ahogy a gyakorlatban - szabálytalanul - rendszeresen dohányoznak a Bz mellékkocsik vagy akár más vagonok peronján.) Az ilyen megoldás azonban új kocsik vásárlását vagy átépítést jelentene, erre, legalábbis tömegesen nincs pénz.

A nemdohányzó IC-ket február 1-én akarták bevezetni. Erre utal, hogy a netes menetrendben, az Elvirában megjelent az érintett vonatoknál ez a felirat, néhány nappal ezelőttig ez volt látható:

Január 31-ig (egy vonallal áthúzott cigijel) = "dohányzás csak a kijelölt kocsiban"
Február 1-től (két vonallal áthúzott cigijel) = "dohányozni tilos az egész vonaton".

Csakhogy mégis marad az IC-ken a dohányos kocsi. Jelenleg már az Elvira is így jelöli a februári InterCityket. Mi történt? Kérdésemre a MÁV az alábbi választ adta:

A jelenleg is érvényben lévő az 1999. évi XLII. törvény (a nemdohányzók védelméről) alapján a 100 km-t meghaladó távolságok felett a személyszállító vasúttársaságnak biztosítani kell dohányzó kocsikat is a nem dohányzó személyszállító kocsik mellett. Az európai vasúttársaságok többségénél már teljesen megvalósult a dohányfüstmentes közlekedés biztosítása, azonban Magyarországon a fent említett szabályozások ezt még nem teszik lehetővé. A MÁV-START Zrt. az európai gyakorlatnak megfelelően támogatja a dohányzásmentes vonatok közlekedtetését, azonban ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, szükséges megvárni a hatályos jogszabályok változását. Technikai okok miatt az ELVIRA menetrendi kereső átmeneti jelleggel nem jelöli a dohányzó kocsikat, ennek elhárításán dolgoznak a szakemberek.

Akár el is hihetjük, hogy az Elvirába véletlenül került bele a februártól füstmentes IC-k jelölése, én azonban amondó vagyok, hogy majdnem a lehetetlennel határos, hogy a szerver véletlenül belegépeli az összes IC szolgáltatási rovatába a “II. 1-től = dohányozni tilos az egész vonaton” szöveget. Tamáskodásomat erősíti, hogy éppen az érdeklődésem után sikerült “elhárítani” ezt a “technikai” problémát.

Tevan Imre: IMG 3841-1

A dohányzók elkülönítése a németországi Chemnitz - amúgy nem zárt - pályaudvarán

A MÁV Start tehát megijedt saját bátorságától, végül úgy döntött, hogy betartja a törvényt. Mint az elején jeleztem, magam nem szeretném ezért kárhoztatni, ez dicséretes, éppen elég baj, hogy más esetekben a MÁV-csoport tojik a törvényekre, saját szabályzataira.

Árnyalja persze a képet, hogy most is vannak nemdohányzó, 100 kilométernél távolabbra közlekedő vonatok. Például a hétvégi, Flirt motorvonattal kiállított egri gyorsok, pénteki, vasárnapi diákmentesítő vonatok, amelyeken elővárosi szerelvények járnak, Miskolc, Mátészalka felé, a Railjetek, valamint a nemzetközi szerelvényből magyar belföldi IC-be átforgó vonatok. Ezek tehát most is, februártól is törvénytelenek.

Amit nem értek, az az, hogy miért képtelen a Start úgy hozni egy döntést, hogy minden szempontot mérlegel, majd amikor végleges döntést hoz, azt közli az utazóközönséggel. A jogi szabályozás ugyanis semmit se változott közben.

Persze ha már itt tartunk, azon is elgondolkodhatunk, hogy a címében a nemdohányzók érdekeit védő törvény a vasút esetében a gyakorlatban a dohányosok érdekét védi. Nem kellene ezen változtatni? A szomszédos országok előrébb tartanak ebben.

227 komment

Címkék: politika r vasút vvv vvv menetrend


A bejegyzés trackback címe:

https://kotottpalya.blog.hu/api/trackback/id/tr681697726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zakkard el Kraand 2010.01.24. 13:48:17

Kérem sztépen hagyják meg a dohányzás lehetőségét a dohányzóknak kijelölt kocsin illetve kocsikon amíg az országban nem tiltják be a dohánytermékek forgalmazását és termesztését . Esetleg nem kívánják még egy sárga csillag fetételét is a dohányosoknak amiben egy cigaretta vagy pipa képe van
Én is dohányos vagyok és csak dohányzó fülkében szoktam dohányozni a csikkeket nem szórom szét hanem összegyűjtöm magam után. Miért kívánják csorbítani a jogaimat ? Hogy néhány árja nemdohányzó 1 négyzetméterrel többet foglalhasson el . Hagyják meg a helyemet és ne kívánják elvenni ahogy én sem kívánom ezt elvenni a nem dohányzóktól.

Hellg 2010.01.24. 13:57:36

Nem csak a felso vezetes a hibas.

Szamtalan esetben a kalauzok is megengedik, hogy pl a NEMDOHANYZO kocsik elotereben dohanyozhassanak emberek. Fuggetlenul attol, hogy az NEM dohanyzasra van. EN magam alig utazom vonattal, de megis ket ilyen esetet lattam, egyik alkalommal, mivel ott ultem a kint reszen (nem volt bent ulohely) szoltam is, hogy UGYE NEM GONDOLJAK KOMOLYAN, szerencsere eszrevettek magukat, de azert persze nekik allt feljebb. Mi az, hogy nem foshatja a fustot a drogfuggo fel oraig? Vilagbotrany kerem....

xstranger 2010.01.24. 13:59:50

Minek elso osztaly egy ICre?

nohmenosztomen 2010.01.24. 14:00:24

Én nem bánom, hogy van dohányzó kocsi, sőt hosszú távon kell is. Én is elég sokáig dohányoztam. Viszont azt nem szeretem, hogy a sok dohányzó csak átjár füstölni és vissza jön a nemdohányzók közé büdösen. Ha tudja, hogy nem bírja ki, akkor vegyen a dohányzóba jegyet és maradjon is ott. Ne foglalja a helyet azoktól akik nem dohányoznak.

lutria 2010.01.24. 14:01:41

Érdekes hogy több városban az utcán sem szabad dohányozni pedig ott a légmozgás rögtön szétoszlatja a füstöt,bezzeg egy zárt kocsiban ahol egy cigi befüstöli az egész kocsit ott lehet.

bleee 2010.01.24. 14:02:47

Nem lenne egyszerűbb falhoz állítani minden dohányost? A végén úgyis belehalnak a szenvedélyükbe, ha hinni lehet a szóbeszédnek. Persze, a nemdohányosok is belehalnak valamibe a végén. :)

xJozsi 2010.01.24. 14:04:21

@lutria: Az utca valóban szétoszlatja a füstöt, 15-30 másodperc alatt.
Viszont ha gyalogoltok, és egy dohányos után mész, akkor minden szippantása után te is szippantani fogsz egyet.

ODIV 2010.01.24. 14:06:24

@nohmenosztomen: az hagyján, én attól kapok frászt, amikor már csak a dohányzó kocsiba kapok jegyet, ami ügye üres, mert a dohányosok is csak nemdohányzó kocsiban ülnek. Na most ezután a dohányosok átjárnak a dohányzóba, a pofámba fújnak 5 köbméter füstöt, majd szépen visszasétálnak a jól megérdemelt nemdohányzó helyükre. Én meg fuldokolhatok 3 órán keresztül, majd moshatom ki minden ruhámat, szellőztethetem egy napig a kabátomat.

xJozsi 2010.01.24. 14:11:06

A dohányosok a sírás helyett inkább húzzák meg magukat, és örüljenek hogy ennyivel megusszák.
Miért gondolják, hogy joguk van kicseszni azokkal, akik nem akarnak dohányfüstöt szívni?
Itt is be kéne vezetni azt, amit az usa-ban, hogy a dohányos fizessen többet a tb-be.

Goo 2010.01.24. 14:12:46

Többször előfordult, hogy a MÁV hülye IC-in csak dohányzó kocsiba kaptam helyjegyet, ami kvázi üres volt, de a dohányosok percenként adták egymásnak a kilincset, úgy rohangáltak át a nemdohányzó szakaszból. Három órán át mások füstjét szívtam, a végén hányingerem volt, fájt a fejem és még fél tucat tünetet produkáltam, csak mert az átkozott dohányosok elviszik a nemdohányzó helyjegyeket. Nem igaz, hogy nem bírnának ki néhány órát anélkül, hogy magukat és másokat mérgezhetnének, minden járaton tiltani kellene a dohányzást.

sTormy 2010.01.24. 14:16:03

@xJozsi: Konkrétan miért is kicseszés a nemdohányzókkal, ha van dohányzó kocsi?
Te is elkezdesz hangosan köhögni, ha csak meglátsz valaki kezében egy cigit? Akár ég, akár nem. :)

Píter 2010.01.24. 14:30:05

Tiltsák be az összes vonaton a dohányzást! Gyorsvonaton rendszeres, hogy hiába van dohányzó kocsi, az előtte és utána lévő vagonban is füst van, mert mint tudjuk az ajtók meg a nem létező szigetelés s*art sem ér, ez még hagyján, de pl Bp-Sopron gyorson rendszeresen a kocsik peronján gyújtanak rá, mert lusták elmenni a dohányzóig, hogy a qurva anyjukat!!! Múltkor 2 mávos alkalmazott simán rágyújtott, a kalauz pedig nem zavartatva magát, le sem s*arta őket... Csak Railjeten vagy Talenten lehet dohányfüstmentesen utazni Bp-Győr között, mert gyorsvonaton 5-ből 3-szor tutira kijut vmilyen módon a füstből, a kutyának sem hiányzik, hogy hányingere legyen végig az úton, meg 1 hétig szellőztethesse a ruháját, táskáját stb.

is 2010.01.24. 14:42:44

szerintem a WC fülkék egyikét kellene dohányossá tenni. a dohányzás úgyis olyan, mint a WC-re járás, többen le is írták, hogy a dohányos sem kíván doháynfüstben ücsörögni. ott aztán a dohányosok sorban állhatnak a fülke előtt, a nem dohányosok meg használják a többi WC-t, az ülőhelyek meg mind nedohányzók.

Combi a ballibes Ferkófan 2010.01.24. 14:43:39

@xJozsi: Mivel jelen pillanatban nem létezik törvény arra, hogy a dohányosokat a Dunába kell lőni, ezért hozzászólásod csak a habzószájú vérnáci szintet üti meg, amin maximum szánakozva mosolyogni lehet.

doktor.dikhed 2010.01.24. 14:43:45

"iszont azt nem szeretem, hogy a sok dohányzó csak átjár füstölni és vissza jön a nemdohányzók közé büdösen. "

Ja, aztán pont ezek az emberek fognak reklamálni, ha melléjük ül egy vizeletszagú csöves, pedig a cigiszagú ruha is legalább annyira hányingerkeltő...

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.01.24. 14:45:15

En inkabb annak orulnek ha a peronokon, allomas teruleten csak bizonyos helyeken lehetne dohanyozni.

Leszall az ember a vonatrol es a peronon bo 100-150 meteren keresztul csak a fustot szivja amit a dohanyosok okoznak azzal, hogy azonnal ragyujtanak ahogy leszallnak a vonatrol.

bread 2010.01.24. 14:47:10

@xJozsi: A dohányosok többet fizetnek az államnak: dobozonként olyan 4-500 forintot. Ez egy erős dohányos esetében évi 300 000 Ft feletti összeg. TB-n felül.

Másrészt: az Államokban nincs TB. Obama dolgozik rajta, hogy legyen, de nincs. Tény. Ellentétben azzal, amivel hihetővé akarod tenni a mondandódat.

A "húzzák meg magukat" duma nem jó. Ha nem húzza meg magát, mi lesz? Dunába lövöd? Azért mert függő?

Mondd, te olvasod is, amit írsz, vagy csak öntöd bele a nagyvilágba a bölcsességet?

¿Qué tapas hay? 2010.01.24. 14:59:40

"egylégterű vagonok kettéosztása nem megoldás, mert átmegy a füst."

Ez így ebben a formában nem teljesen helytálló. Az osztott utasterű kocsik szellőzőberendezésének gyári típusvizsgálatának, illetve a gyári átvételi vizsgálatnak is része a légkeveredés ellenőrzése. (műfüsttel) Ha keveredik, akkor nem jó. Még szilárd térelválasztás nélkül is el lehet különíteni a dohányzó és nemdohányzó utastereket, pusztán légtechnikai megoldásokkal.

Persze ehhez tartozik, hogy ennek gépezetét (légszűrők, légkezelők, torlólemezek stb.) illik megfelelően karbantartani.

Másrészről meg a megoldás, hogy a füstkibocsátó dohányzási módokat be kell tiltani, a dohánytermékek előállításával és forgalmazásával együtt. Anélkül az egész "nemdohányzók védelme" csak hipokrita maszatolás.

záporjózsi 2010.01.24. 14:59:59

Nem értem ezt a hosszan tartó nyálverést. Ahol megoldható, ott biztosítsa a vasút a dohányzást. Ahol nem oldható meg, ott bocs, ez van. Ilyenek a beforgó vonatok (ugye nem kell ecsetelni, hogy a nemdohányzó kocsiban sose lehessen dohányozni, mert a füst beszívja magát a kocsiba, hogy utána büdös van), illetve főleg a zárt szerelvények és motorvonatok. Az állomásokon azért egyszerűbb a helyzet, fel kell festeni, esőmentes, szélmentes, lehetőlg fűtött, de jól szellőző hely kell. Ahol nincs ilyen, ott azért a nem dohányos utasoknak is kellene valami...

záporjózsi 2010.01.24. 15:02:50

@¿Qué tapas hay?: A dohányzás az emberi kultúra része. Olyan, mint egyes növények leveleinek rágcsálása, vagy erjesztett gyümölcsök levének iszogatása, esetleg mindenféle párolt gabonafélékből készült levek fogyasztása, stb. Ezt betiltani szerintem vétek, sőt bűn lenne.

záporjózsi 2010.01.24. 15:06:08

@xJozsi: Ez a "fogja be a száját!" amolyan jó, magyar szokás. Nehogy már ne rúgjunk bele valakibe, akibe lehet!

Kopiás Attila Steve 2010.01.24. 15:07:19

Nekem az a fura, hogy a nemdohányzóktól egyszerre jelenik meg a
"Ha van dohányzó kocsi, az rossz."
és a
"Ha nincs dohányzó kocsi, akkor az emberek az előtérben dohányoznak."
Mi lenne ok? Szűnjön meg pármillió ember?
Én is dohányos vagyok, előző hosszú kapcsolatom nemdohányos volt. Nyilván megvan az emberben a rutin, hogy minimalizáljuk a passzív dohányoztatást, azaz ha csak lehet, nemdohányzóba üljünk együtt, és onnan csak cigizni menjek ki. Méghozzá ilyenkor ott fogok rágyújtani, ahol érzésem szerint legkevésbé zavarom a többieket. Ha van dohányzó kocsi, akkor ott, ha nincs, akkor improvizálnom kell az emberek elhelyezkedése, szellőzési lehetőségek stb alapján, hogy hol a legkevésbé zavaró. Nem tudom, látjátok-e a helyzet iróniáját. A dohányosnak, aki azon igyekszik, hogy minél kevésbé legyen zavaró a nemdohányosok számára, a nemdohányosok egy része azzal akar "segíteni", hogy minél nehezebbé tegye ezt számára. Nem mondom, hogy hűde hálásnak kéne lenni ezért, nyilván nem, bár 15 év vegetarianizmus alatt mondjuk egy húsevőtől nem hallottam, hogy "inkább nem veszem elő a halas szendvicsemet / fokhagymás kolbászomat, hiszen lehet, hogy nem mindenki szeret döglött állatok bűzében ücsörögni kiforduló belekkel", (de ezer más, környezetét zavaró embert tudnék mindani vonatos élményeimből) hanem elfogadom, hogy a sok ember kis helyen (aka tömegközlekedés) bizony együttjár olyan dolgok elviselésével, ami nagyon kényelmetlen.
Szóval azt hiszem nemdohányosként itt azt lehet érdekes megnézni, hogy mitől lenne neked a legjobb. A dohányosok dohányozni fognak, ez fix pont. A nagy részük - pont "miattad", azaz a nemdohányzó társaságuk, gyermekük miatt - nem fog végig a dohányzó kocsiban ülni, akkor sem, ha van olyan, ez is fix pont. Mi lenne neked a legjobb, hol és hogyan tegyék ezt? Az én tippem, hogy hasonlóan pár korábban említett ötlethez, kicsi, kizárólag dohányzásra szolgáló helyek kellenének, ahova ki lehet menni. Ha jó szellőzése is van (azaz egyszerűen ki lehet nyitni az ablakot, hogy a menetszél megoldja), akkor nem áll be a füst, azaz nem ivódik be a ruhánkba és nem visszük vissza a szagot sem (annyira). De érdekelne, van-e jobb megoldási ötlet a nemdohányzók kényelmének növelésére ha a fix pontokat figyelembe vesszük...

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.24. 15:07:23

@lutria: Reméljük ebbe az irányba haladunk Mi is!
Szeretnék egy olyan országban élni ahol az embernek saját felelőségére (jelzik, hogy a dohányzás árt; ha tovább szívja TB-ne felül fizese ki a költségeket) nyugodtan élhet rossz szokásaival, amíg másnak ezzel nem árt. Szívja otthon mindenki magában.
Se az utcán nem szeretem mikor rámfújják, a vonaton sem kellemes a büdös, és ha beülünk valahova véletlenül sem megy tiszta ruhában az ember...

Shirin 2010.01.24. 15:09:02

Én a dohányosokat egy kalap alá veszem a drogosokkal, nem érnek többet, max többen vannak, ugyan úgy büntetni kéne. Gusztustalan hogy már 15 éveseken azt látom hogy ott szívják az utca sarkon azt a nyomorult szart, és senki le se szarja, hogy hova jutunk, pedig nem lenne nehéz betiltani, csak azt kell mondani, hogy nem. Az emberi jogokat meg hasonlókat meg el lehet felejteni, mert a hülyéknek nincs több joguk a dohányhoz mint a normálisaknak a dohány betiltásához.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2010.01.24. 15:11:47

Nem tudom. én dohányzom, ha van dohányzó kocsi, oda ülök. Ad1; Mivel dohányzom nem zavar a füst és dohányozhatok. Ad2; Van hely. Ad3; Bárkivel rögtön szóba lehet elegyedni, ha tüzet kér, akármi.

Én szeretem ez van, és örülök, hogy van még ilyen a magyar vasúton és szeretném, ha az európai szabályozással egyetemben nem szüntetnék meg.

Ugyanakkor támogatom, hogy szigeteljék rendesen a dohányzó kocsit, máshol tényleg ne lehessen rágyújtani, vágják ketté, ha nincs elég hely emiatt, bármi. Aki meg dohányzik, az üljön oda. Aki nem dohányzik, üljön a nemdohányzóba.

Szerintem a parasztság netovábbja átülni a dohányzó részbe, mert ott van hely, majd ötpercenként siránkozni, hogy milyen büdös van, és, hogy maga már megint rá akar gyújtani??!

Parasztság, tényleg.

A legjobb meg az volt, amikor Balatonról mentem haza és a dohányzó részbe egy tanító/óvónéni bepakolt vagy húsz főnyi 5-6 éves forma gyereket. Az egész kocsi ilyen " na neked pedig a kurva anyád " fejjel nézett rá, majd amikor valaki rá akart gyújtani, akkor felállt és kiment a kocsi előterébe a WC-hez.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2010.01.24. 15:12:57

@Shirin: miért, hova jutunk?

Istenem, 300 éve csinálja ezt az emberiség és valahogy még mindig el van. Inkább magyarázd el a SAJÁT gyerekednek, hogy miért nem jó ez.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.01.24. 15:14:16

A dohányzásmizéria úgy rossz, ahogy van. Normális világban a dohányzás, ha nem is tiltott lenne, 18 év fölött, szigorúan LAKÁSBAN űzhető tevékenység lenne. Ahol sok ember van ott fulladozik az ember..ha a szemetelésüktől el is tekintünk(mindenhol cigicsikkek..) lépten nyomon az ember pofájába fújják a füstöt. Amíg ez engedélyezett sport, hadd ne a vasútas dohányzás legyen a legnagyobb kérdés.

Szerintem a vonat arra való, hogy közlekedjünk vele(tudom, gaskónak más véleménye van erről :) ) A cigis kocsik, meg egyéb megoldások azok pénzbekerülnek és ugyanolyan, mint teljesen más elszállt dolog, pl, hogy szóljon hangos zene a kocsikban. Van akinek tetszene, van akinek nem és végülis az járna rosszabbul, akinek nem tetszene. mert vagy mindenhol szólna, vagy egy kocsi elmenne zenekocsinak, ahonnan ő ki van tulajdonképpen szorulva stbstb.

Vasúttal utazni kell, cigire, egyébre nem kell költeni. Csak olyan dolgokra, ami nem osztja meg az embereket,pl kényelmesebb ülések, de ez előtt is inkább, a fő vasútvonalak javítása, hogy engedjék a 160at rajta simábban.

Tehát aki afelől közelíti meg, hogy "én cigizek, és én se bántom a nem cigiseket, ők se bántsanak engem, hagyjuk egymást cigizni vagy nem cigizni" azért tévedés, mert az a rossz szokás éppenséggel vonaton csak ritkán lehet úgy csinálni, hogy másnak ne legyen rossz tőle. Ha nekem a sugárba hányás a hobbim, akkor az is természetes lenne, hogy követeljek magamnak (meg az elmebeteg haveroknak) külön hányófülkét? Vagy járna nekem? Baromira nem járna. Vonattal utazni kell, lehet rajta űzni olyan hobbit, ami nem zavar mást és főleg nem káros másnak. Olvasás, ilyenek.

Sadist 2010.01.24. 15:15:28

Annyira kiszámítható forgatókönyve van az ilyen témáknak.
Kezdődik a "jogom van dohányozni" című örök klasszikussal, utána a "minden dohányost a Dunába", majd az "én kulturált dohányos vagyok, nem zavarok vele senkit" mentegetőzéssel. Végül pedig az adu ász, az "én több adót fizetek a cigi után, úgyhogy jogom van ott dohányozni és mérgezni magamat és másokat, ahol csak akarok".

Sadist 2010.01.24. 15:22:29

@bread: Csak azt a dohányosok mindig kifelejtik, hogy ők óránként 5-10 percet a szenvedélyükkel töltenek, nem pedig munkával. A kiesett munka beleszámítása hol marad?
A dohányosok rendszerint göthösebbek is, mint az egészségesen élők, a nagyságrendekkel többe kerülő kezelés beleszámítása hol marad?
Meg a dohányos azért is érdekes állatfaj, mert nem csak magát mérgezi, hanem a környezetét is. A többiek egészségromlása smafu? Azt nem kell beleszámolni?

¿Qué tapas hay? 2010.01.24. 15:23:28

@záporjózsi: Ez kétségtelen. Mint írtam volt, roppant egyszerű, már rég létező technikák alkalmazásával az egész hiszti okafogyottá válna.

De mint lejjebb is olvasható: a dohányosokra komoly társadalmi igény van. Kell egy okkal, szabadon gyűlölhető társadalmi csoport. Régen erre szolgáltak a zsidók/cigányok/négerek/buzik/gazdagok. Ma épp megfelelnek a dohányosok és a személygépkocsival közlekedők. Ha nem lesz több dohányos, meg autós, majd lesz más aktuális közellenség. Így működik az emberi társadalom

lbalazs 2010.01.24. 15:26:36

Ha a dohanyzás lehetőségének biztosítása pénzbe kerül, miért nem szedi ezt be a MÁV a dohányzókon? Ha van bevétel nyilván kerülne valamilyen megoldás is.

Sadist 2010.01.24. 15:29:22

@záporjózsi: Na ez még egy nagy kedvencem, hogy a dohányzás egy kulturált dolog.
Gusztustalan dolog összemosni a dohányzást pl. a kulturált borfogyasztással.
Először is attól, hogy te iszol, nem a másiknak lesz májzsugorodása.
Másodszor pedig nem iszol meg óránként egy felest, legyen az munkaidőben, vonaton, vagy az utcán.

záporjózsi 2010.01.24. 15:29:33

@Shirin: Gratulálok! Szerintem Neked a szexet is be kéne tiltani, legalább nem szaporodnál. Miért baj, hogy a másiknak jó?!

@¿Qué tapas hay?: ...de így akarnak dohányozni. És? Szívjanak!

@Sadist: Füstölés közben lehet dolgozni, ha valaki akar. Ha nem akar, akkor meg nem kell füstölnie, hogy ne dolgozzon... A környezeti ártalom elkülönítéssel szűrhető, ezt sem kell felfújni.

kiberneky 2010.01.24. 15:30:18

Repülőjáratokon (tengerentúlin is) már régóta tilos a dohányzás, és a dohányosok valahogy kibírják azt a tizenegynéhány órát. Kivétel persze a Malév, ahol néhány éve a kapitány oda is vissza is füstölt a N.Y-i járaton, és az utasfülkét elontotta a bűz. A légikisérők persze nem mertek szólni neki, de a néhány panaszkodó utasnak elárulták a dolgot. Feltételezem, hogy semmi se változott azóta, én mindenesetre nem utazom többé Malévval.

¿Qué tapas hay? 2010.01.24. 15:32:17

@lbalazs: "Ha van bevétel nyilván kerülne valamilyen megoldás is. "

Miből gondolod, hogy Magyarországon a vasúti személyszállítás jogcímén üzemelő cégek esetében a gazdasági racionalitásnak bárminő szerepe lenne?

Ezek a vállalatok tízezernyi embernek biztosítanak józan észt, gondolkodást, fáradtságot nem igénylő, egzisztenciális kockázattól mentes életet. Mindennek egy ára van: valamilyen szolgáltatásnak tűnő tevékenységet kell érte nyújtani.

Sadist 2010.01.24. 15:33:06

@KA_Steve: Egyszerű a megoldás, csak magánterületen legyen engedélyezett a dohányzás. A közterületeken meg szigorúan tilos.

záporjózsi 2010.01.24. 15:34:13

@Sadist: Képzeld el, hogy a dohányzásnak is vannak fokozatai. Én fogyasztottam már életemben dohányterméket (többfélét), mégsem szoktam rá. Sőt, kifejezetten utálom a cigifüstöt, a füstszagot, a csikkeket, stb. A kocsmaszagot is utálom. Mégis, van úgy, hogy iszom egy jó, minőségi söröcskét, borocskát, pálinkácskát és nem leszek alkoholfüggő. Sőt, ha olyan országba kerülök, ahol az népi hagyomány, akkor a megfelelő cserjék levelének rágcsálását is ki fogom próbálni (nem, nem csak a kokacserje olyan). Más kérdés, hogy nálunk senki nem dohányzott és sosem volt megtiltva a dohányzás.

Sadist 2010.01.24. 15:39:49

@záporjózsi: Fogjátok már fel, hogy nem az a baja a nemdohányzóknak, hogy a másiknak jó, hanem hogy nekik rossz.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2010.01.24. 15:44:19

@Sadist: Fogjátok már fel, hogy a dohányzók meg, ha megszakadnak, akkor sem tudnak a kormány és a vasúttársaság helyett működni.

Annyit fogjatok fel, hogy a; sok ember dohányzik b; ezt csinálják is, ha lehetőségük van rá.

Ennyi.

Örülök, hogy mindig van csoport, akit lehet szidni, de én inkább azt mondanám, hogy menjetek és érjétek el, hogy a dohányosok és nem-dohányzók rendesen szeparálva legyenek, kocsmákban tiltsák be, stb.

Na én ebből kiszálltam.

Sadist 2010.01.24. 15:49:12

@záporjózsi: Persze, vannak fokozatai, csak megint előjön a cigi paradoxon, miszerint a megszólaló dohányosok 100%-a abszolút kulturált, mindig megkérdezi a környezetét, hogy rágyújthat-e, kisgyerek, várandós kismama közelében alapból nem gyújt rá, és a csikket is mindig kidobja a kukába.

Ezzel szemben mi a tapasztalat? A dohányosok jó részének mindegy, hogy hol van, és a buszmegállók, és egyéb helyek, ahol 5 percnél tovább kell várakozni, nyakig úsznak a cigicsikkben.

Szóval valaki magyarázza már el, hogy van ez? A bagósok csak egy kis része ilyen prosztó, viszont látványosan tudják a másik arcába fújni a füstöt és elhajigálni a cigicsikket, vagy pedig a cigisek nagy része ilyen bunkó, és mellé még hazudnak is, hogy ők nem olyanok ám, mint a bunkó bagósok.

záporjózsi 2010.01.24. 15:51:34

@Sadist: Tényleg? Akkor miért a dohányosokat kell ellehetetleníteni, miért nem a megoldást keresik? Ja, mert az nem elég látványos és nem ír róla a Blikk? Bocs, azt hittem, hogy nem ez a fontos.
Érdekes, hogy hiába áll hozzá itt 1-2 dohányos hozzászóló korrekten és egyértelműen a nemdohányzók pártjára állva, mintha a falnak beszélnének. Ismerek jópár kulturált dohányost. Utaztam velük egy vonaton is, nem gyújtottak rá. Mert olyanok. Talán az lehetne a megoldás, hogy a véresszájú nemdohányosokat a pofátlan dohányosokkal összeereszteni, aztán lehet irtani egymást. A füst is csökkenne, hely is lenne. ;))

záporjózsi 2010.01.24. 15:53:48

@Sadist: A taplóság jobban látszik, mert nyoma van. Sok dohányos nem gyújt rá a buszmegállóban, de nem írja ki magára és nem zsebeli be a hála virágait. A bunkója meg a végállomáson a busz ajtajában füstöl, aztán a füstöt bent elereszti. Az észrevehető...

canis 2010.01.24. 15:55:52

Az ugye tetszik a t. magyar államnak meg a sok kényeskedőnek, hogy a dohányosokról hét bőrt húznak le, ugyanúgy, mint az autósokról. Ebből a pénzből aztán lehet úri módon fintorogni. Rendben, hogy ne zavarjuk egymást, de tessék egyenlő esélyeket és feltételeket teremteni. A MÁV-nál, a Volánnál, és mindenütt. Futja bőven az általam csak törvényesített lopásnak nevezett jövedéki adóból. Attól, hogy dohányzom, nem vagyok sem pária, sem másodrendű állampolgár.

tenegri 2010.01.24. 15:56:57

A dohányzó és nemdohányzó kocsik megkülönböztetése nekem eleve sántít. Miért kell a dohányzást ilyen kiemelten kezelni, mikor ez is csak egy a sokféle tevékenység közül, amit egy ember végezhet. Vannak tevékenységek, amik zavarják a többi jelenlévőt, és vannak tevékenységek, amik nem. Ami zavarja a többieket, azt nem kell csinálni, függetlenül attól, hogy mi az. Ahogy nincsenek hangosan zenét hallgatók, rohasztott cápahúst evők, hegedűn vagy trombitán gyakorló kezdő zenésznövendékek, sikítozva szexelő párok és más egyebek számára külön kocsik (noha ezen tevékenységek mind teljesen természetesek és be sincsenek tiltva), úgy a dohányzó kocsi megkülönböztetés is alaptalan. Mindenki csak olyat, ott és úgy csináljon, amivel, ahol és ahogyan nem zavar másokat. Egy vonat jellemzően nem olyan hely, ahol a jelenlévők többségét nem zavarja a dohányfüst (s még a pillanatnyilag jelen nem levőket is zavarhatja, így őket is érdemes figyelembe venni, hisz a füstszagot a később felszállókat is ugyanúgy érzik).

sony 2010.01.24. 16:00:04

A dohányzó WC jó ötlet, de az is csak az utolsó kocsiban. A legtöbb cigis úgyis WC-ken vagánykodott eleinte az iskolában, legalább tudnak nosztalgiázni :)

záporjózsi 2010.01.24. 16:04:26

@sony: Rendben, Te fizeted a delta/körvágányokat azért, hogy a Szent Utolsó Kocsi mindig hátul lehessen. Vagy így már nem olyan poén?!

@tenegri : Azért a sikítozós szexkabinos kocsik lehet, hogy aratnának némi sikert. ;)

canis 2010.01.24. 16:04:47

@sony: Ülj be Te a Wc-re, az úgysem büdös, vagy csak kicsit szaros:)

bread 2010.01.24. 16:08:02

@Sadist: Ahol nem lehet rágyújtani, a dohányosok nem töltenek 5-10 percet ezzel. Irodákban (számítógéppel dolgozók esetében) 10 perc pihenő jár. Az, hogy ezt ki mivel tölti, engedtessék meg, hogy az egyén döntse el.
A dohányosok göthösebbek? Bruce Willis göthös? Schwarzenegger göthös? Na, jó, nem folytatom, olyan szintű osobaságot állítasz.

A kezelésről szakadjunk már le! Több mint 200 milliárd Ft-ot fizettek be tavaly a dohánygyárak csak jövedéki adóként (áfa, tefu, köfa, anyám kínja ebben még nincs benne).

A dohányosok mérgezik a környzetüket? Tessen szíves létrehozni kulturált dohányzóhelyeket. Voila! Nincs mérgezés...

peca1000 2010.01.24. 16:23:17

Be kell tiltani az összes vonalon a dohányzást. Ha törvénytelen, ha nem. Ki fogja ellenőrizni?

Aki nem bírja ki, menjen kocsival, kerékpárral, vagy gyalog.

záporjózsi 2010.01.24. 16:29:18

@bread: A dohányzás egészségügyi kockázatait szerintem nem kellene megkérdőjelezni. Igen, súlyos kockázatot rejt magában. Itt viszont NEM erről van szó. Arról, hogy az előírások egyértelműen a dohányosok érdekeit IS védik, azaz biztosítani kellene a dohányzókocsikat. Ugyanakkor nem feltétlenül kell a sok sebből vérző magyar vasút nyakába varrni azt, hogy pl. a FLIRT-ek csak azért ne menjenek egyes vonatokra, mert oda is kell a dohányzó kocsi. Az IC-ken pl. viszonylag egyszerű lenne biztosítani a külön dohányzókocsit vagy dohányzófülkéket. A motorvonatokon szerényebbek a lehetőségek.

Sadist 2010.01.24. 16:29:43

@bread: Fantasztikus példák, azért mert nem készült film, ahol a két színész tűdőbeteget játszik, nem is göthösebbek a dohányosok.

A dohányosok könnyebben elkapnak egy influenzát, megfázást, tüdőgyulladást, egyszerűen azért, mert a tüdejüket nap mint nap salétromsavval ápolják és gyengítik az immunrendszerüket. Ha nem hiszed, járj utána.

A kulturált dohányzóhelyet húzzátok fel magatoknak. Vagy netán elvárjátok, hogy Állam bácsi csináljon nektek? Ez esetben én is kérek egy ingyen kuplerájt a munkahelyem mellé, hogy pihenésképp néha oldhassam magamban a feszültséget és mást se zavarjak vele.

Sadist 2010.01.24. 16:31:00

@záporjózsi: Megoldást lásd fentebb, már más is írta.

thelizardking 2010.01.24. 16:31:00

Én nem dohányzom, soha nem is gyújtottam rá. Másfél éve Nyíregyházáról utaztam Pestre IC-vel. A nemdohányzó részen nem volt már hely... Egy 3 órás utat végigülni dohányzó kocsiban nem éppen kellemes. Ja és a kocsiban sok kisgyermek is ült. Kellene valami megoldás, mert a nemdohányzó utasok dohányzó fülkékbe kényszerítése nem az.

peca1000 2010.01.24. 16:36:02

A dohányosoktól azért kérik az extra adókat a cigarettával, hogy egy idő után ne érje meg megvennie neki, ne teljen rá, hogy szokjon le róla.

Lesz egy doboz cigi még 2000 Ft is ( a legolcsóbb), pár éven belül.

És ha van egy kis esze a kormányak (úgysem lesz), több TB-t kellene a dohányosoktól kérniük, mint a nemdohányzóktól, hisz a kezelésük is több pénzbe kerül.

Külföldön ez már működik több országban is.

1116001 2010.01.24. 16:39:15

Ausztriában, Svájcban, Németországban miért bírják ki az emberek, hogy az állomásokon csak a kijelölt területen gyújthatnak rá? És több száz km-es járatokon sem lehet dohányozni?

belagezabela 2010.01.24. 16:44:19

@1116001: mert itt minden faszságnak joga van, meg liberalizmus, meg jogok a deviánsoknak.

zoltanhosszu · http://www.zoltanhosszu.com/ 2010.01.24. 16:45:46

"A szomszédos országok előrébb tartanak ebben."

Ó, ha csak ennyiben tartanának előrébb...

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.01.24. 16:54:21

Kedves dohányosok, én sok kitartást kívánok! Ilyen "feszítsük meg" csürhével szemben nem csak angyali türelem, de acélsodrony idegek is kellenek :)

Érvelni azt hiszem, felesleges, mert füstmentes barátaink nem értik, hogyan kapcsolódik össze a szabad akarat, a szokások különbözősége és a társadalmi együttélés szükségessége. Úgyhogy én azt mondom: akit zavar a cigifüst, az tömjön szart az orrába.

Már az is túlzás, hogy 100 km-en nincs dohányzás, mert a MÁVnak ez a táv olykor másfél órába is beletelik.

És igen, amíg a MÁV nem könyörög azért, hogy az utasok mondjanak le a kulturált utazásról a hiány csökkentéséért, addig állítson csak be dohányzó kocsikat. Az utas nem népnevelésért fizet, hanem azért, hogy emberi körülmények között elvigyék innen oda.

záporjózsi 2010.01.24. 16:54:37

@Sadist: Biztos csak én láttam megoldás helyett b@sztatást..

@1116001: Mert betartatják velük. A több száz km pedig nagyjából egy Bp-Szajol út ideje alatt megvan... De pl. a TGV-n is van dohányzókocsi.

@thelizardking: Utaztam már 3 órát a peronon. Jobban viseltem, mint a dohányfüstöt. Van választásod, Te az ülőhelyet választottad - az tény, hogy egyik sem teljes értékű szolgáltatás, ami a kényelmet illeti. Persze megnézem azt a nem helyjegyes vonatot, amely Nyíregyről Pestre jön 3 óra alatt...

flimo13 2010.01.24. 16:56:14

@xstranger: mert ott el is fér a lábam a szemetestől?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.01.24. 16:58:13

@peca1000: viszont a bagós nem kap majd nyugdíjat, így azt a pénzt nála lehetne hagyni.

moli 2010.01.24. 16:58:17

ha mar toleraljuk a MINDEN szempontbol karos, undorito es gusztustalan dohanyzast, akkor meg en szeretek hányni utazas kozben, lesz kulon kijelolt hányós kocsi, vagy a sarokba hányhatok?
hol vannak az en jogaim?!

vénkujon 2010.01.24. 16:59:10

@peca1000: ööö...több tb-t? akkor viszont nulla nyugdíjjárulékot nem?:)

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.01.24. 17:02:24

A legsúlyosabb probléma a bagóskocsikkal (és nem a bagósokkal), hogy irdatlan veszteséget okoznak a vasútnak. Jegyet ugyanis nem tud eladni bele, viszont fönt kell tartania, ami nem olcsó.

Ráadásul a MÁV eléggé régi kocsiparkja miatt folyamatosak a selejtezések, így komoly kocsihiány van, bizonyos viszonylatokon a vasút nem tudja kielégíteni az igényeket. Ezen sokat segítene, ha kapna hirtelen párszáz használható kocsit. És nem is csak IC-kocsikról van szó: ezekből lehet pár tucat dohányzó kocsi, hanem a sima gyorsvonati fülkés kocsikról: ezek mindegyikében a fülkék jórésze dohányzó, tehát aki csak oda tudna leülni, az gyakran inkább a folyosón áll. Ugyanez fönnáll a használt német kocsikra is, ott is a három terem egyike többnyire bagós, és üres, függetlenül a többi kocsirész telítettségétől.

Jelentős szolgáltatási színvonal-emelkedést hozna beruházás nélkül a bagóskocsik megszüntetése.

Én azt javaslom, hogy szűnjenek meg a bagós kocsik, helyette a dohánygyárak, cigis egyesületek, akárki, vegyenek új kocsikat a MÁV-nak, amiket ők tartanak fönt, ők fizetik a vontatását (hiszen egy IC-n + 30 tonna holttömeg nem mindegy), és akkor lehet bagózni. Ha nem, akkor nem.

záporjózsi 2010.01.24. 17:02:28

@Agyalapi: Azért a hiányt lehetne csökkenteni a MÁV-on belül is ("R" főosztály és egyebek...). A dohányzás ártalmas a többieknek, ezért korlátozni kell. Nem lehet, hanem kell. Ugyanakkor be kell látniuk a dohányosoknak, hogy nem mindenütt lehet ezt megvalósítani a vonaton történő dohányzás meghagyásával. A nemdohányzóknak meg azt, hogy igen, ahol lehet, ott kell lennie füstös kocsinak vagy szakasznak.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.01.24. 17:03:09

@moli: A vécében szabad hányni, ha úri kedved szottyan egy kis rókázásra.

A bagós is kb ennyit akar: egy meghitt zugot, ahol nem baszogatják azért, amit csinál.

flimo13 2010.01.24. 17:05:02

Nem lenne semmi baj a dohányzó kocsikkal, ha el lehetne férni a nemdohányzó kocsikban, avagy nem lehetne átjárni a dohányzóba nemdohányzóból (kivéve első osztály, ahol csak nemdohányzó van). Magyarul aki dohányzik az üljön is oda, aki meg nem, ezzel beismeri, hogy még őt is zavarja a saját füstje, az ne gyújtson rá egyáltalán.

A helyproblémára legjobb az első osztályú kocsik felezése lenne, ezek úgy is a vonat elején vannak, középen átjárás nélkül le lehetne zárni, amit csak vészhelyzetben nyitnának ki.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.01.24. 17:07:05

@flimo13: meg lehetne fekete kocsit is csinálni, amiben a cigányok utaznak, meg sárgát, amiben a zsidók, meg pántlikásat, amiben gárdások.

beszélő 2010.01.24. 17:07:12

@nohmenosztomen: Ha már a jegyvásárlásnál tartunk: két fajta jegyet kellene árusítani.
Legyen nem dohányzó jegy, és kicsivel több pénzért jegy a dohányzók részére - amely többlet bevételből finanszíroznák a vagonok takarításából és amortizációjából adódó többletköltségeket.
Bár nem nagyon értem, ha a távolsági buszon utazva a dohányosok egészen hosszú ideig tudják szüneteltetni az egészségük rongálását - miért nem képesek erre a vasúton utazva.

záporjózsi 2010.01.24. 17:07:32

@moli: Ha jártál már vonaton, akkor esetleg észrevetted az egyik peronon az egyik ajtón a WC feliratot (lehethogy ubornaja is volt mellette felírva, ez esetleg megzavarhat). Na oda leszel szíves rókázni, ha meg fertőző, akkor nem felszállni, kikúrálni.

@Benbe: A kerekesszékes WC is sokba kerül. Azt is kitiltanád? A bringás kocsi is sokba kerül. Azt is csatoljuk le? ...és egy sört sem ihatok meg a vonaton, mert nincs hová dobni a dobozt, mert a szemetesek ürítése is sokba kerül?
Ja, amúgy üres tömeg 37 és 55 t között van.

flimo13 2010.01.24. 17:09:22

@kolbászoszsömle: biztos szar lehet agy nélkül élni, ezért segítek, hogy ma is van külön dohányzó kocsi, sőt első osztály is.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.01.24. 17:09:36

@beszélő: A távolsági busz megáll időnként tíz percekre, amikor lehet bagózni.

kenshikun 2010.01.24. 17:11:06

@1116001: Talán mert van egyértelműen kijelölt hely erre nekik és ha ott gyújtanak rá akkor a nemdohányzó nem minden áron ott akar lenni?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.01.24. 17:11:18

@flimo13: és átjárás is ezek között.
Te a szegregációról beszéltél aggyal rendelkező.

záporjózsi 2010.01.24. 17:14:42

@beszélő: A 100+-os távolsági buszok általában megállnak a két végük között. Ha mégsem, akkor gyorsabbak, mint a vonat, így van választás: ha gyorsan akarsz menni, nem füstölsz, ha füstölni akarsz, lassan mész.
@flimo13: Miért kellene átjárás nélkül lezárni? Az 1.o. kocsik felhasználása jó ötlet, úgyis leginkább a vasutasok utaznak ott, max. kevesebb helyük lesz. Az 1. osztálynak a magyar vasúton sajnos kevés értelme van. Egyelőre a 2. osztályt kellene elviselhető kényelmi szintre fejleszteni és a menetidőt meg a csatlakozásokat összehozni, utána lehet az 1.o. fantasztikus csúcsszínvonalát felfelé tornászni...

Brada Redax 2010.01.24. 17:17:41

hö. lassan sehol nem lehet bagózni :-o van ország ahol az utcán sem (ámbár ez lehet hogy most még csak tervezet)
ez a diszkrimináció nem a zsidózás.

shipwreck (törölt) 2010.01.24. 17:17:50

@beszélő: Kedves beszélő, évtizedes tömegközlekedési tapasztalataim szerint az a helyzet, hogy más az utazóközönség.. erről van szó.. a légi járatokon is kibírnak órákat.. a buszon is.. a vonatkon meg nem.

Amúgy a törvényjavaslatot a dohányzás vonatokon való szélesebb körű betilthatósága érdekében benyújtották:
www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_irom.irom_adat?p_ckl=38&p_izon=9856

Mondjuk ebben a parlamenti ciklusban ebből már nem lesz semmi, nyilván... remélem, a következők élni fognak a NÉPTŐL kapott felhatalmazással és csinálnak egy európai színvonalú törvényt...

flimo13 2010.01.24. 17:21:54

@kolbászoszsömle: @záporjózsi: mert ha folyton nyitogatva lenne, ill nem lenne fizikai akadály, akkor átmenne a füst. Mivel az első osztály az első/utolsó vagon, így nincs hova menni, még wc-re sem érdemes, mert a másik kocsi wc-je közelebb van, ha az egyik nem működne. nyilván nem acélfallal lenne lezárva, tehát ha az egyik oldali ajtó nem működik, és valami rendkívüli eset folytán a másik kocsiba se lehet átmenni, akkor azt utas is kinyithatja, de mondjuk le lenne plombálva.

záporjózsi 2010.01.24. 17:22:26

@Brada Redax: Engem az utcán is zavar a dohányfüst. Meg amúgy mindenütt. De nem vagyok benne biztos, hogy a kocsmákból ki kellene tiltani. Ugyanúgy, ahogy a vasút egyik vonzereje lehet, hogy dohányzásra is van hely. Viszont a nemdohányzók érdekeinek sérelme nélkül.

Dr Milton 2010.01.24. 17:22:44

Engem az érdekelne, hogy miért az egylégterű kocsik kerülnek már-már absolute többségbe, mert szerintem sokkal kényelmesebb, jobb és pl. dohányos-nemdohányos elkülönítés szempontjából is hasznosabbak a cupés vonatok/zsuzsanna-vonat/.
Ilyen kocsikat alig látok és azokat is csak nagy távolságokra vagy éjszaka állítják hadrendbe. Mi ennek az oka?

Rátosi Milán · http://benwayrecords.blog.hu/ 2010.01.24. 17:23:15

Nem értem, hogy miért nem vagyunk képesek racionális kompromisszumokat kötni?! Eddig is voltak nemdohányzó fülkék, szeparált helyek éttermekben stb, ahol nem lehetett rágyújtani. Szerintem ez a jövőre nézve is élelmes megoldás lehet, ahelyett, hogy csupán dacból, saját felsőbbrendűségünk biztos tudatában, oda száműzzük az általunk nem szalonképesnek titulált szokások élvezőit, ahová szerintünk valók. A nem dohányzók beláthatnák végre, hogy a dohányzás függőség, nem valami fetisizmus, és nem azért dohányzunk, hogy másokat zavarjunk vele, hanem mert:
1. jól esik.
2. nem mind rendelkezünk akkora lelki szilárdsággal...
a vonatokon minden kocsiban három darab dohányzó fülke van, nem dohányzó legalább kétszer ennyi-holnap megszámolom. Ennek ellenére gyakorlatilag minden utazásom alkalmával (nagyjából kéthetente) tömve vannak a dohányzó fülkék-nem dohányzókkal. És ezzel nem az a baj, hogy nem bírok ki 2 órát cigi nélkül, csupán nem értem...
Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz akkor, ha itt is gyakorlatilag betiltják a dohányzást az éttermekben kocsmákban, főleg az utóbbiakra gondolok, mi lesz akkor az ország 220 ezer (csak tipp) kiskocsmájával ahova fröccsözni meg cigizni járnak az emberek. Felesleges vitatkozni azon, hogy ez utóbbi mennyire jó vagy nem, mert egyáltalán nem az, mindenesetre tény.
És előre (meg persze utólag) is elnézést kérek mindenkitől, akinek befüstölöm a tökéletes életét.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.24. 17:24:06

Nem nagyon látom kivihetőnek a vonatokon a dohányzást. Mármint, ha tényleg érdekel bárkit is a nemdohányzók védelme. Ti. a jog szelleme szerint - ettől még a magyar törvény lehet szar, nem ösmerem, kéretik nem összekeverni a dolgokat! -, dohányozni csak ott és úgy volna szabad, ahol és ahogyan semmiképpen sem kényszerül nemdohányos füstöt belélegezni. Ez egy vasúti szerelvényen nyilván nem megoldható, főleg termes kocsik esetén. További érdekesség, hogy a mindenféle dolgozók is védendőek a dohányfüsttől, még a dohányos dolgozók is. Senkit nem lehet arra kényszeríteni, hogy napi 8 órában tömény cigarettafüstben dolgozzon. Így a MÁV kalauzait sem lehetne erőnek erejével bezavarni holmi dohányzó kupékba, kocsikba. Szal, ha törvényünk netán szar is volna, alkotmánybíróságon volna mit keresni, szerintem. Mert akárhonnan is nézem, a vonaton dohányzás mások alapjogait sért(het)i.

Brada Redax 2010.01.24. 17:25:10

@záporjózsi: megértelek, csak azt akartam mondani, hogy ha előírás a dohányzás csak az "Arra kijelölt helyen" akkor legyen olyan előírás is hogy akkor legyen "Arra kijelölt hely"
így illene. ha valamit követelünk a másiktól akkor magunktól is.

shipwreck (törölt) 2010.01.24. 17:25:42

@beszélő:

1. a moderálás elég érdekes itt...
2. akkor röviden: T/9865 számon be van nyújta a vasúti dohányzási korlátozásokat lehetővé tevő törvényjavaslat, a parlament honlapján meg lehet nézni. Ebben ciklusban persze semmi sem lesz belőle.
3. Évtizedes tapaszatalataim szerint a távolsági buszokon a pihenők során sokan dohányoznak, de amíg nagyjából alternatív volt a MÁV/Volán, úgy láttam, simán más az utazóközönség. Amit a buszon meg lehet oldani kulturáltam, azt a vonaton nem.
A vasutak megnyirbálásával és a maszek busztársaságokkal a színvonal amúgy a buszokon is romlik.. de rá azért még nem nagyon mer gyújtani senki, mert simán leszálíltják.
(Érdekes, tengeren túli és egyéb hosszabb légi utakra is egy csomó táérsaságnál már csak nemdohányzó járattal lehet menni.. és van belőle probléma? Alig. De ott is más a T. utazóközönség...)

shipwreck (törölt) 2010.01.24. 17:26:38

Pontosítok: T/9856 számú a törvényjavaslat

sony 2010.01.24. 17:30:37

canis: Pedig az iskolában még vagánykodásnak számított a kakis WC-n cigizni, gondoltam szép emlékeket ébreszt azokban, akik odajártak a szünetekben :) Mivel értelmes felnőtt valószínűleg nem szokik rá, a legtöbb cigisnek ez egy kedves közösségi emlék lehet :) Természetesen már akkor is rettentően igénytelen volt WC-n cigizni, ez csak a zugbagósoknak nem volt nyilvánvaló. Ők örültek, amiért bekerülhettek a bagósok kasztjába. Bármit is nyertek ezzel ;)

Na de kicsit toleránsabbra véve a szót, a vonat végén az előteret ki lehetne nevezni dohányzóhelynek, mert a menetszél nem fogja befújni máshova a füstöt. A dohányosokban pedig lehetne annyi jóérzés, hogy nem a nemdohányosok közé ülnek, hanem maradnak a dohányzóhely közelében, egymás szagát úgysem érzik, az épp leszokó dohányosoknak sem okoznak szenvedést azzal, hogy behozzák a szagot. Hogy miért baj a szag? Amiért a tucctucc zene. Tolerálható, de idegesítő. Udvarias ember nem kényszeríti rá másokra a szagát, még akkor sem, ha ezt senki nem tiltja. A halkan hallgatott zene, a diszkrét, nem méretekről érezhető szag belefér. A fél vasúti kocsit összebüdösítő dohányszag nem. Ott bizony a bagós fél kocsit arra kényszeríti, hogy tolerálják a szagát. Megteheti, de egyáltalán nem udvarias dolog.

A MÁV esetleg kiírhatná: dohányzó kocsikat csak az 5 kocsinál hosszabb vonatokon indítanak. És pont. Aki végig dohányozni akar, annak van lehetősége otthonosan utazni, aki nem akar dohánybűzt szaglászni, annak van lehetősége elkerülni.

záporjózsi 2010.01.24. 17:30:46

@R. Milán: Nem érdemes azzan érvelni - és szerintem nagyon hibás is -, hogy a dohányzás függőség. Tessenek menni szépen az elvonóra... De képzeld el azt, hogy egy ember, aki a reggeli újságját egy kávé (fúúúúj, élvezeti cikk!!!) mellett, egy jó szivart szívva kívánja munkába menet elolvasni a vonaton, amire azért szált, mert azt választotta (választhatta volna az autóját is, de nem, a vonat kényelmesebb, gyorsabb, van szivar, újság, kávé), nos, inkább ez legyen az irány, ne a szükségből vonatozon dolog.

@flimo13: Erre való a nyomáskülönbséges klíma... Nyitható ajtó mellett használva csodákra képes - ha működik.

@Dr Milton: A kupés vonatok az utasok biztonságérzete miatt kerültek ki a fősodorból.

záporjózsi 2010.01.24. 17:32:06

@Brada Redax: Így van. Legyen. Pl. a peronokon mindenütt, mert ott egyszerűbb megoldani. Ha lehet, akkor a vonaton is. Az utóbbi sokkal többe kerül.

Dr Milton 2010.01.24. 17:35:33

@záporjózsi: Miért, milyen módon nem érezték biztonságosnak?

záporjózsi 2010.01.24. 17:44:15

@Dr Milton: A fülkésben kevesen vannak, nem lát be rendesen a kalauz és könnyű kirabolni. A termesben ugyan a csomagok hozzáférhatőbbek, de többen látják, hogy mi történik, emellett tágabb a tér. A termest én is jobban szeretem.

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2010.01.24. 18:00:26

A probléma szerintem ott van, hogy nem minden dohányos olyan jófej, mint itt néhányan közületek, t.i. minél kevésbé akarják zavarni a nemdohányzókat. Rengeteg dohányos nagyívben szarik a másik ember fejére és pofájára, tüdejére, stb.. Nem kívánom, hogy egy szenvedélybeteg pusztuljon ki a világból, de igenis oda kell figyelni a többi emberre. Amúgy is túlzottan jellemző idehaza, hogy leszarjuk a másikat, és csak az ÉN számít. Nézzétek meg pl. hányan hallgatják azt a fostos mobilt kihangosítva a tömegközlekedésen, vagy hányan parkolnak úgy a gyalogos járdán, hogy a gyalogosnak már nem jut hely, és még lehetne folytatni. Ja, és tolerancia kétirányú, nem csak mástól kell elvárni azt, hanem magadtól is mással szemben.

DaVe 2010.01.24. 18:01:47

Duhh, bár a cikkhez offtopic, de nem veszitek már észre, mennyire gáz a dohányosok "boszorkányüldözése"?

Én már abbahagytam, de döhít így is.

1.) a dohányos az függő. Egy hosszabb úton igenis szüksége van rá, akár fizikai, akár pszihés okból.

2.) Igen, egészségtelen. De ne higgye senki, hogy attól, hogy a szagát érzi, attól már mondjuk kormot, vagy kártányt lélegezne be. Ez is pszihés, mert azt mondták a cigi károk, a cigi szag is biztosan az, jajj-jajj.

3.) Szórakozóhelyek. Ok, zárt helyen ne lehessen dohányozni. De teremtsók meg a feltételeit. A nemdohányos meg majd eldönti, hogy a barátaival tart-e vagy nem. Vagy ha akkora vezérürü, akkor győzze meg a társait, hogy ne gyújtsanak rá.

4.) "Fizessenek több TB-t". Ugyanúgy, ahogy a túlsúlyosak. Vagy az egészségtelen táplálkozó anorexiások. Vagy a magukat hétvégénként seggrészegre ivók. Vagy a sportolással izületeiket tönkretevők. Baromság. És a dohányosok jóval többet fizetnek, ha a jövedéki adó mond valamit...

Kotit 2010.01.24. 18:08:30

Minden nemdohányosnak üzenem, hogy az élet első számú axiómája: dohányozni márpedig lehet! MINDEN ehhez kell, hogy igazodjon, nem értem miért nehéz ezt megérteni??!!
Mellesleg a kultúrált dohányzás olyan, mint a becsületes politizálás...

Selli69 2010.01.24. 18:24:47

Én is követelem, hogy minél hermetikusabban elkülönítsék a dohányzó és nem dohányzó utasokat. Mert magam - dohányos lévén is, meg attól függetlenül is - ha tehetem messze elkerülöm az intoleráns, szűklátókörű, náci szemléletű embereket. Az elkülönítés megkönnyítené számomra ezen lények szelektálását. Mellesleg nem kis részük van abban, hogy nem fogom letenni a cigit, addig amíg magam is úgy nem akarom. (Csak tudnám, hol a ....ba voltak addig amíg én is passzívan szívtam a füstöt munkahelyen, utcán, vonaton, stb. Mellesleg nem kívántam őket a Dunába lőni, és sárga csillagra sem gondoltam. Mihelyst aztán én is aktív lettem, rögtön jöttek azzal, hogy nekik vannak jogaik, én meg - immár dohányosként - csak egy pária vagyok. Tudom, így jártam, de azért elgondolkodtat.)

EMP 2010.01.24. 18:28:55

Angliaban szinte semmilyen zart teruleten nem lehet dohanyozni. Ide ertendo pl a szolgalati/ceges auto, felig zart buszmegallo, kocsmak, stb stb.
Hazajonni onnan egy borzalom. Beulok valahova meginni par sort es par ora mulva ugy buzlok a cigitol mint az allat.
Kb mintha a balkanra jonnek haza..

Miizu 2010.01.24. 18:31:25

Kotit, te vagy nagyon buta vagy, vagy rettenetesen gyenge troll 0/10

Ez a fizessen több TB-t aki bagózik, nem rossz ötlet, tényleg bevezethetnék.

A meglepett törpe 2010.01.24. 18:35:51

@DaVe: Köszi, nagyon jól összefoglaltad amit akartam...

Szintén volt dohányos vagyok, és még mindig kiakaszt a sok álszent egészségnáci...

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.24. 18:46:53

@peca1000: Ismerősék szinte nyomorban élnek (1 dolgoz, 4 eltartott). De 3an cigiznek!!! És a 3 igenes szavazáson azt mondta az egyik, hogy nekik nem tellik300 Ft-os vizitdíjra miközben lógott ki a cigi a szájából.
Nikotik függő előbb hal éhen, csak a cigi meglegyen :F

AnarchoAteista 2010.01.24. 18:49:07

Vonaton nincs helye dohányzásnak, mondom dohányos létemre. A keresztes háborúnak sincs ellenük. Üzenem azoknak a nemdohányzóknak, akik hazánk vezető halálokában, szív,- és koszorúérrendszeri megbetegedésekben fognak meghalni, hogy legközelebb ők jönnek...

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.24. 18:53:02

@DaVe:
1. A dohányos függő, azaz beteg. Talán a megoldás a leszoktatás.

2.Ezt ugye viccből írtad? Passzív dohányzás? Nem csak a büdöset szívja be, a teljes égésterméket is.

3. Dohányos is azt mondják, hogy nem dohányzó helyre mennének. Ha lenne. De nincs. Ők sem szereik, hogy büdösek.

4. van ország ahol azt mondják, hogy a cigitől alakult ki a betegséged, tovább szívod rosszabbodik, azt már nem állja a biztosító. Ajánlanak leszoktató programot.
(hobby sportoló izülete nem fog tönkremenni, ha megfelelően felkészült szakemberrel sportol)

Egregor 2010.01.24. 19:05:49

A kurva anyját az összes antidohányos fasisztának!

Az elkülönítés tökéletesen jól működik, aki dohányozni akar, ott a 20-as kocsi, aki meg nem akar dohányfüstnek még a szagát sem érezni, az az összes többi kocsiban foglalhat helyet.

Aki szerint el kell venni a dohányzó kocsikat, az csak azt éri el, hogy a dohányosok többsége a wc-kbe fog járni cigizni.

Én is.

Jobb lenne az? NEM.

Egyrészt mert az összes wc foglalt lenne, másrészt mert dőlne belőle a dohányfüst, harmadrészt az is dohányszagú lenne, aki eddig elkerülhette a vegyes kocsirenddel.

Lassan már a dohányosok jogaiért kell tiltakozni a nemdohányos fasiszta csőcselék miatt.

gigabursch 2010.01.24. 19:05:59

Lófasz a dohányosok seggébe!

Minden közterületen stb, bokáig járok a szemetükben, mert nekik jogaik vannak. Száradjon beléjük a vér!

Először tanuljon meg az összes seggfej odafigyelni a másikra, majd tanuljon meg odafigyelni a környezetére és vegye tudomásul, hogy nem vagyok kiváncsi a szenvedélyükre, akrácsak a buzik szenvedélyeire, akárcsak a kretének szenvedélyeire, stb.

Ezek után, mi vagyok én:
Niko(tin)fób? Mindegy, lehet, hogy csak egészséges ember vagyok, aki rühelli azt, hogy valaki önszántából engem mérgezni akar.

Vegye már észre ez a sok szarházi, hogy amikor végigvonaglik oda-vissza a vonaton, akkor mindenki dől a kátrányszagától.

Fogadjunk hogy a MÁV illetékes döntéshozói mind láncdohányosok.

Egregor 2010.01.24. 19:12:25

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal:
1. a függőség nem jelent betegséget. A szenvedély sem betegség. A szenvedélybetegség már az.

2. a gépkocsiknak köszönhetően meg brutális méretben nő az asztmások és más légúti betegségben szenvedők aránya. Tiltsuk be a nem létfontosságú gépkocsihasználatot! Ráadásul egy átlag személyautó 4 embernyi oxigént használ el folyamatosan, ha jár a motorja.

3. Én dohányos vagyok, dohányos helyre megyek, de nem gyújtok rá nemdohányzó helyen.

4. Van ország, ahol teljesen normális dolog egy idegen földrészen lévő ország rommá bombázása, csak mert a vezetői beszóltak.

A biztosítók profitorientált vállalkozások, amelyek csak pénzt beszedni szeretnek, kiadni nem. És megtesznek mindent, hogy a kockázatos embereket (nyugdíjas, szívbeteg, örökletes betegséggel bíró, fogyatékos, stb.) ne kelljen biztosítaniuk.
Úgyhogy ezzel is mellényúltál.

Egregor 2010.01.24. 19:14:49

@gigabursch: szarjál sünt te fasiszta! Akkor sírjon a szád, ha magánterüelteden dohányzik valaki az akaratod ellenére.

Fizetem az adót, a TB-t (jóval többet fizetek be, mint amit kiveszek az évi egyszeri pár nap influenzámmal), úgyhogy pofa súlyba, úgy használom a közterületet, ahogy akarom.

Nem fújom mások pofájába, és nem is a megállói épületekben dohányzom.

Úgyhogy sünt neked, de dulván, paraszt!

Egregor 2010.01.24. 19:17:52

@AnarchoAteista: Ez az!

Tiltsuk be:
- a sört (elhízás - halál)
- és az összes többi alkoholfélét (idegméreg, károsítja a májat, az idegrendszert, számos rákféle okozója)
- a személygépkocsikat (légúti és asztmás betegségek egyik fő okozója)
- a zsírt, az állati eredetű táplálékot, a nem génkezelt növényeket,

továbbá a gondolkodást és a választási szabadságot.

Egregor 2010.01.24. 19:19:05

@AnarchoAteista: Mi az, hogy nincs helye rajta? Dehogynem! A sok bliccelő, viselkedni nem tudó, koszos csürheparasztnak nincs helye rajta.

Egregor 2010.01.24. 19:21:25

@Benbe: Te nagyon tájékozott, nézz már meg egy átlag IC-t... a bagóskocsiban fogy el legelőször az összes hely. Ezt kb. 6 év tapasztalatával mondom, a legváltozatosabb időszakokban utazom IC-vel, méghozzá nagy távolságra. Akár hétköznap, akár hétvégén, akár ünnepnapon, a bagóskocsi kb. 10-20%-kal nagyobb helykihasználtságú, mint a többi.

Tudod mi veszteséges? Az 1. osztályú kocsi, abban jószerivel csak vasutas dolgozók és hozzátartózók utaznak, mert nekik az kvázi ingyen van. Akkor meg már nem ülnek a másodosztályba, még mi kéne?

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2010.01.24. 19:23:02

Hohohó, mintha kezdenének elszabadulni az indulatok. Próbáljuk kicsit visszafogni magunkat! Köszönöm.

ti

Samott 2010.01.24. 19:23:19

Ugy nagyjabol felesleges a szajtepes ebben a temaban, csak ido kerdese mikor szamoljak fel a dohanyzas lehetoseget a legtobb helyen (vasuton, szorakozohelyeken), erdemes figyelni mi megy nyugaton elobb-utobb minden begyuruzik ide. A dolog mar eldolt, mar csak utovedharcok vannak. Hogy jovore valtozik meg a torvenyi szabalyozas vagy ket ev mulva mar oly mindegy. Lehet lelekben felkeszulni a wc-n bagozasra mint a repulokon.

Egregor 2010.01.24. 19:23:21

@Dr. Zerge: Csúsztatsz, méghozzá otromba módon! A dohányos vagon kellőképpen szeparált a többi kocsitól, a kallerek nagyobb része pedig dohányos. Majd megosztoznak egymás között.

A jelenlegi szabályozás teljesen megfelelő.

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2010.01.24. 19:24:23

@Egregor: Érdekes, én teljesen máshogy szoktam tapasztalni. (Nem az üres 1. osztályra értem, hanem a zsúfolt dohányosra.)

ti

Egregor 2010.01.24. 19:28:01

@erminavet: Nézd, én alapvetően liberális vagyok, a szó őseredeti értelmében. Bármikor hajlandó vagyok síkra szállni a nemdohányosok védelmében, mindaddig, amíg a dohányosok védelme is biztosított!

A szeparálás híve vagyok. Érdekes, tökéletesen működik. Csak egy elenyésző számú vérgőzös fasiszta uralkodásmániás beteg féreg akarja teljesen rákényszeríteni a saját értékrendjét és világnézetét a többiekre.

Tudod, mi zavarja a legtöbb nemdohányost a szeparálásban? Nem, nem a szag. Budapesten ilyenre hivatkozni több, mint közröhej.

Az, hogy mi, dohányosok, bármikor kapcsolatot tudunk létesíteni a többi dohányossal, és nem kell beszélgetni, vagy semmi ilyen - köszönés, tűz kínálása, és mindenki jól elvan.
De a cégeken belül a dohányosok kint is megbeszélik a dolgokat, amiből a nemdohányzók kiszorulnak.

Irigyek és félnek, hogy lemaradnak, de csórikáim sajnos akkor még kevésbé fognak tudni kommunikálni a dohányosokkal, ha betiltatják az egész Földön a dohányzást...

Egregor 2010.01.24. 19:28:59

@erminavet: Akkor biztos mindig az én kedvemért zsúfolják tele a dohányzó vagont :)

Nagyzee 2010.01.24. 19:32:47

@Egregor: Nekem pl. pont ellentétes a tapasztalatom. IC-ken rendszeresen előfordul, hogy már csak a dohányzó részben van hely.

És szerintem is meg kellene szüntetni a dohányzó kocsikat, mégpedig azért, mert még a dohányosok sem oda ülnek, hanem csak átjárnak. Azokon a napokon, amikor az IC-k tele vannak, általában nem a dohányzók ülnek a dohányzó részben, hanem a későn jegyet vevők, a dohányosok csak átjárnak füstölni közéjük a jó levegőről, ami eléggé értelmetlenné teszi a szeparációt.

Ha kell a dohányzó kocsi, akkor üljenek oda a bagósok, ne a nemdohányzó helyeket vegyék el. Vagy 3 órán át cigifüstöt szívni még nekik is túl undorító?

Lieutenant Bona · http://eletesbirodalom.blog.hu/ 2010.01.24. 19:36:38

Sziasztok,

Bocsánat a negatívkodásért, de megint tipikusan abba a helyzetbe futottunk bele, amikor azért rinyálunk, hogy rinyálhassunk. Jól simerek elég sok IC járatot (Bp.- Miskolc, - Debrecen, - Pécs, stb.)és alapvetően totál kihasználatlanok. Bőven van hely mindenkinek ülni és átülni. Ezalól csak az ünnepi járatok képeznek kivételt, azokra meg... készülni kellene a MÁVnak, nem sírni miatta. A cikkben említett Flirt egri vonaton ugyanez a helyzet: hol a piros Flirt megy (nem lehet rajta dohányozuni), hol meg a klasszikus kék gyorsvonat, ott meg első osztályon lehet. Ezutóbbin egyedül ülök az első osztályon minden Vasárnap hónapok óta - és valahol itt kell keresni a megoldást is. Merthogy én azért veszek első osztályra jegyet, hogy szívhassam a cigimet, fizetek érte, és a kutyát nem zavarom.

hebab 2010.01.24. 19:39:07

nekem nem az az elsődleges bajom a dohányzással, hogy büdös (az is, de azt még elviselném), hanem, hogy MÉRGEZŐ! rám nézve mérgező! a dohányosok az én egészségemet veszélyeztetik. a sajátjukat tegyék, az belefér az önrendelkezési jogukba, de az én pusztításom nem az ő szabadságjoguk. ezért nem összehasonlítható az alkohollal meg minden egyéb szervezetre káros cuccal. mert amíg a Föld egy ökoszisztéma, addig bizony minden káros anyag árt az egész bolygó lakosságának. akkor is árt nekem, ha másik kocsiban dohányzik.

Lieutenant Bona · http://eletesbirodalom.blog.hu/ 2010.01.24. 19:49:52

@hebab: Szia. Mint dohányos hiszem és vallom, hogy tökéletesen igazad van. De abban is hiszek, hogy mindez csupán technikai kérdés: nyilván megoldható, hogy ne lélegezz be dohányfüstöt a vonaton. Én - és általában a dohányosok - azt mondjuk, hogy ezt a technikai kihívást ne úgy oldják meg, hogy akkor most megtiljuk a dohányzást, mert ez valahogy primitívnek hat.

doktor.dikhed 2010.01.24. 20:00:39

Ja, igen csikkek...

Legfőképpen ezért tiltanám dohányzást. Nem találkoztam még olyan dohányossal, aki azért nem gyújtott rá, mert szétnézett, felmérte a terepet, és rájött, hogy nincs 200 méteres körzeten belül olyan kuka, amibe csikket dobhat. Sajnos minden dohányos szemetel...

hebab 2010.01.24. 20:03:01

@Bona: azért nem technikai kérdés, amit írtam. amíg a Föld légkörében bocsátasz ki szennyező anyagot, addig az mindenre és mindenkire kihat, aki a Földön él.
sci-fi jelleggel persze el tudok képzelni olyat, hogy hermetikusan lezárt területen dohányzol, és az semmilyen formában, semmilyen mértékben nem fogja befolyásolni a bolygó többi részét, de ez tényleg a sci-fi kategória, ma ez lehetetlen. ezért aztán valóban a dohányzás teljes megtiltása lenne az egyetlen tökéletes megoldás.
persze, az is igaz, hogy én már attól is boldog lennék, ha ennél sokkal enyhébb formában, de el lehetne különíteni a dohányosokat, úgy hogy nagy dózisban és gyakran ne kapjak mérget, de ahogy elnézem, ma még ez is utópisztikus.

Lajos a mizse (törölt) 2010.01.24. 20:04:48

aki dohányzik, az igénytelen és hülye

Lieutenant Bona · http://eletesbirodalom.blog.hu/ 2010.01.24. 20:09:53

@hebab: Azok a káros anyagok a cigi papírjának égése során keletkeznek. Képzeld el, hogy ha ahelyett a falat papír helyett mondjuk valaki meggyújt egy újságot... vagy netalán egy rakás újságot. Persze ilyet zárt térben nem teszünk; ezért javaslom, hogy a nemdohányosok ne legyen egy zárt térben a dohányosokkal. Olyan alapon, hogy ez mind a Föld légkörébe jut, be lehete tiltani a szemétégetést, vagy az 1000 köbcenti feletti motorokat is.

Lieutenant Bona · http://eletesbirodalom.blog.hu/ 2010.01.24. 20:10:47

@Lajos a mizse: És ki még az igénytelen és hülye? Ez a sor hosszú, kár a dohányosokat kiemelni. De azéer köszönjük :-)

Lieutenant Bona · http://eletesbirodalom.blog.hu/ 2010.01.24. 20:12:45

@doktor.dikhed: És a túrórudi-evők mérlegelnek? Vagy azok, akiknek a kukák kihelyezése a feladatuk?

hebab 2010.01.24. 20:23:58

@Bona: persze. csak azokra a dolgokra szükség van. mert az autókkal szállítunk egy csomó mindent, ételt, közlekedünk stb. a szeemtet is el kell tüntetnünk, különben elborít. az égetéssel jutunk energiához, amire szintén szükségünk van.
ellenben a dohányzás csak passzió. más ember passziójáért pedig nem biztos, hogy el akarom viselni a kásos anyag kibocsátást, míg az előbb említettekért inkább, mert arra szüksége van a civilizációnknak.
egyébként éppen azért, mert amúgy is muszáj egy csomó mérget kibocsátanunk, ezért kéne a nem feltétlenül szükségeseket erőteljesen korlátozni. és a dohányzás bizony ez a nem feltétlenül szükséges kategória.

Sadist 2010.01.24. 20:24:56

@Bona: Egyszer menj végig az utcán, és figyeld az elhajigált szemetet. Nem túró rudi csomagolásból lesz legtöbb, hanem cigicsikkből, ez tény :D

Sadist 2010.01.24. 20:27:21

@Egregor: 2. ponttal egyetértek, tényleg rohadtul fölösleges másfél tonna acélt mozgatni, hogy egy 80 kilós husi eljusson A-ból B-be.

Lieutenant Bona · http://eletesbirodalom.blog.hu/ 2010.01.24. 20:28:23

@Sadist: Oké, de itt vonatkoról van szó. Minden karfában ott van a hamutartó. Mondjuk aki ezek után a földre dobja a cigit, tényleg bunkó. Halkan jegyzem meg, pont a vonaton a jegyárban külön fizetsz a takarításért - nem a mi hibánk, hogy az egy vicc.

free living 2010.01.24. 20:29:37

Miért kell a magyarnak mindig acsarkodni egymásra??? - sokszor mondvacsinált ürügyekkel???
Hogy a dohányzók és a nemdohányzók összekeverednek vagy nem, ezt talán a MÁV-nak kellene megoldani, nem kellene egyik csapatot a másikra uszítani.
Nem védem egyik csoportot sem -, egyik sem jobb a másiknál. Inkább az fáj, hogy a magyarnak - mindegy milyen csekélységben - mindig kell valami ellenségkép.
Így sohasem jutunk egyről a kettőre!!!

Lieutenant Bona · http://eletesbirodalom.blog.hu/ 2010.01.24. 20:30:29

@hebab: Hebab. Áll itt a házunk előtt egy b@szottnagy fekete terepjáró. A bátyám az imént azt mondta, hogy 5500 köbcentis a motorja. Ha neki kell plussz 4500 köbcenti, hogy arrébb rakja a seggét, akkor nekem kell a dohányzás. Ennyi.

Lieutenant Bona · http://eletesbirodalom.blog.hu/ 2010.01.24. 20:31:31

@free living: "Hogy a dohányzók és a nemdohányzók összekeverednek vagy nem, ezt talán a MÁV-nak kellene megoldani, nem kellene egyik csapatot a másikra uszítani." Pon tosan! Kulcsmodnat!

hebab 2010.01.24. 20:32:13

@Sadist: az ilyennel én is egyet értek. a felesleges káros anyag kibocsátást minél jobban le kell nyomni. vonatkozik ez a dohányzásra, de azon kívül még egy csomó minden másra is.

hebab 2010.01.24. 20:37:17

@Bona: pont nem ennyi. az, hogy más gyilkol, az egyáltalán nme jogosít fel téged arra, hogy te is gyilkolj.
de abban a részében igazad van, hogy azt sem szabadna engedni.

shipwreck (törölt) 2010.01.24. 20:49:02

Mondjuk ebben az ügyben az állam elsőre farizeusnak tűnik: ha egészségtelen a dohányzás, ne csak fogyasztást tiltsák, hanem a forgalmazást is.
Na most, az ugye kieső - nagyon konkrét - jövedéki adókiesést jelentene.
Az ezzel szemben álló, a dohányosok betegségein felmerülő TB-kiadások - bár lehet, hogy meghaladják a jövedéki adóbevételt - nem éppen könynen konkretizálhatók, meg be is vannak épülve a rendszerbe. Azon közvetlenül, rövid távon (és hogy is gondolkozna máshogy egy politikus) nem lehet spórolni.
Viszont az aduász, amiért az állam (és az EU is persze, cakkpakk) mégsem farizeus, hanem "jó gazda", az a nyugdíjrendszeren bejövő megtakarítás. Ezt épeszű politikus nem mondja ki, de nyilvánvaló, hogy a korán haló dohányosok nyugdíjterhe nem terheli az amúgy is finanszírozhatatlan nyugdíjalapot. Rák, koszorúérbetegségek.. olcsó megoldás egy generációs problémára. Így a forgalmazás sosem lesz tilos.. a többit meg mindenki döntse el maga...

sony 2010.01.24. 20:52:18

@free living: A dohányzás kapcsán nem csak a magyarok acsarkodnak, hanem a világ fejlettebb részén mindenhol. Gondolod, hogy bárhol betiltották volna acsarkodás nélkül? Ahogy az emberek rájönnek arra, hogy élni jó, és nem mindegy, mibe halnak bele, rögtön előtérbe kerül, hogy a mindenki számára káros szokásokat kiiktassák. Ha a szórakozóhelyeken tilos lenne a dohányzás, és a cigaretta ára sokkal magasabb lenne, nagyon sok fiatal eleve nem szokna rá, mert nem kapcsolódna a bulihoz.
Ezzel szemben a dohányreklámok fő célcsoportja a tizenévesek köre :S

Tudod, egy kicsit sem érdekel, mi lesz a jelenlegi dohányosok tüdejével. Tőlem úgy feketítik be, ahogy akarják. De szeretném, ha a gyerekem már olyan világba nőne fel, ahol a legtöbben már nem cigarettáznak, vagy csak alkalomszerűen, és ahol egy Egregor szerű figura nem osztja ki fölényesen a nemdohányzókat, hogy irigyek, mert kimaradnak a buliból. Ismerkedni egyébként bagózás nélkül sem nehéz... Mondjuk úgy, a nemdohányzók többségének bagózás nélkül sem nehéz ismerkednie, de erről mit tudhat egy olyan valaki, aki világéletében cigivel teremtett kapcsolatot :)

neurotikk! (törölt) 2010.01.24. 20:54:41

@Agyalapi:
Az egyik mondatodban a tarsadalmi egyuttelesrol papolsz, a kovetkezoben pedig mar tomjon szart az orraba akinek nem tetszik a fust.
Szoval a tarsadalmi egyutteles az a te eletedben azt jelenti, turjon akit zavar valami?
Szart predikalsz?
A tarsadalmi egyuttelest talan pont nem a dohanyosokkal kapcsolatban kellene emlegetni, eleg kepmutato dolog....

Ha megtudnam hol laksz a kozeledbe koltoznek es hangosan hallgatnam a zenet akor mikor nekem tetszik. Neked pedig kotelesseged tarsadalmilag egyuttelni es szart tomni a foledbe ha nem tetszik!
Tovabba koteles lennel elturni ha hangosan becsmerlem es szidom a kozvetlen csaladtagjaidat, mert hisz a tarsadalmi egyutteles neveben neked meg mindig szar van a fuledben.
Igazabol koteles vagy ezt a bejegyzesem is szo nelkul turni az elveid alapjan, ha nem tetszik kenj szart a szemedre es kuss.
Hisz szerinted tarsadalmi egyutteles van.

Ami sokakat zavar - hangos zene, megbotrankoztato magatartas, dohanyzas - azt kulturalt ember nem csinalja.
A tobbieknek meg tilos!

(a mondasbol szabadon: Kulturember nem szemetel, a tobbieknek pedig tilos!)

free living 2010.01.24. 21:04:00

@sony: Te sem érted,hogy itt már nem a dohányzás a központi téma???
Egyébként van valami igazad.

neurotikk! (törölt) 2010.01.24. 21:06:25

De egyebkent szerintem ha ugy meg tudjak oldani, hogy ne zavarjon senkit - beleertve kalauzt - a dohanyzas, akkor felolem legyen dohanyos kocsi, fulke, sarok a vonaton. Akar repulon is, kocsmaban is.
Ha megoldhato.
Ha nem akkor ki vele, es oldjak meg azok a lehetoseget akiknek szuksege van ra.

Ha nem tudjak megoldani es megis csinaljak akkor a dohanyosok is turjek a kritikat es a leszolast a kurvasitenit!! Mi a francot kepzelnek magukrol! Zavarhatnak masokat, masoknak meg kuss legyen!? Hat nem.

Sokkal jobban jarnak ok is ha van nekik valo terulet, ha van ra szabalyozas.
Alapvetoen tiltani, ha megoldhato egyes helyeken kialakitani a felteteleit es megengedni.

Elvezkedjenek nyugodtan, de nekem ne kelljen! En sem fogom senkibe beletomni a kedvenc sorom a kedvenc kocsmaban, foleg nem antialkoholistakba.

shipwreck (törölt) 2010.01.24. 21:11:39

@Beela: amennyiben egy munkavállalónak (kalauz, stb.) elméletileg akár egyetlen percet is el kell töltenie a dohányfüstös helyen, akkor ő ott munkaköri egészségkárosodást szenved.
Pár évtized, és néhány zsíros próbaperben kiszabott komolyabb összeg majd mindent megváltoztat. Gondolj egy pultosra, aki egész életében ezt szívja... ha egy bányában mérnék ugyanazt a levegőt, mint egyik-másik lokálban (vasúti kocsiban:) akkor védőfelszerelés nélkül le se engednének senkit... de ez még idő...

neurotikk! (törölt) 2010.01.24. 21:16:42

@sony:
:DD
meg mindig letezik olyan luzer akinek csak bagoval megy az ismerkedes?! Nem semmi.
: )))

bb84 2010.01.24. 21:20:11

Én kajak ezt (http://hu.wikipedia.org/wiki/Integrált_áramkör) értettem először az IC mint vonat helyett. Tudom LOL, látszik is hogy keveset járok vonattal... :D

shipwreck (törölt) 2010.01.24. 21:25:02

@bb84: Volt is egy hír nem olyan régen, hogy az egyik computeres cég megtagadta valami garis gép javítását, mert dohányosé volt és a munkavállalójuk tiltakozott, hogy szétszedéskor bűzös a cucc. Aztán mégis megjavították aszzem, az lett a vége :-)

neurotikk! (törölt) 2010.01.24. 21:28:39

@shipwreck: jajaja! en is igy ertettem mikor azt irtam HA meg tudjak oldani ne kelljen SENKI-nek alkalmazkodni masok szeszelyehez, hobbijahoz. A dohanyzas ugyebar nem letszukseglet, ha masnak hatranyt okoz akkor le tud mondani rola az aki csinalja, nem pedig masokat is rakenyszerit kizarolag a sajat szeszelye miatt, senki szeszelyet ne kenyszeritsuk masokra alapvetoen.
Ha megoldjak hogy senkit nem zavar, akkor legyen, semmi gond. Kereshetnek dohanyzo munkaerot is mondjuk, nekem mindegy. Dohanyzo szakaszba kulon munkaerot fizetni - es megfizetni, sokszor dohanyzok sem szeretnek mas fustjeben furdeni, ez kulon premium kell legyen ha el kell viselni mas fustjet. Csak dohanyzo, es ezt hirdeto kocsma pl. 'Aki ide belep az koteles dohanyozni. Aktivan vagy passzivan'. Minden kocsmanak van hazirendje, itt ez lenne az. Mint dresscode a rongyrazos helyeken. Ehhez felvenni munkaerot. A buzibarok mintajara. Oda aki bemegy tudja mire szamithat.
De ha nem lehetseges, akkor nem megengedni. Tiszta sor.
Alapvetoen a dohanyzas egy hobbi, nem letszukseglet, alapbol senkinek ne kelljen elszenvednie, ez az alap. Nemdohanyzas az alap.

neurotikk! (törölt) 2010.01.24. 21:43:45

@shipwreck:
jaja! Igenigen!
Azert is irtem "Ha megoldhato"!
Kalauz aki hajlando dohanyzo szakaszba menni. Van hogy dohanyosok sem szeretik mas fustjet szivni. Esetleg jutalekkal. Ugyanigy takarito, miegyeb. Kocsmanal is, ha dohanyzo kocsmat csinalnak ami ezt hirdeti - mint egy buzibar pl., vagy rongyrazo helyek ahova csak bizonyos oltozekben mehetsz -, ahova 18 eveen aluli es etrhes no nem mehet be, es ehhez vesznek fel munkaerot, a hatosag ehhez biztosit ellenort, aki vallalja hogy bemegy, akkor csinaljak.
Ha megoldhato.
De ha nem, akkor ne!
Senki szeszelyet ne kenyszeritsuk ra masra. A dohanyzas nem letkerdes. Aki csinalja le kell mondjon rola ha mast zavar.
Alapveto a nemdohanyzas, de ha meg lehet oldani mas zavarasa vagy hatranya nelkul, akkor legyen.
Csak sajna nagyon nehez megoldani, szinte lehetetlen, a fustot szinte lehetetlen kordaban tartani, szandek nelkul is terjed arra is amerre nem szeretnenk (mig zene vagy alkoholfogyasztas az megoldhato mas zavarasa nelkul). Ezert dominansan marad a tiltas a dohanyra.

Utó Pista 2010.01.24. 21:44:32

@thelizardking:

Én ugyanígy jártam a kisfiammal. Püspökladányban már csak a dohányzóba volt hely. Amin kiakadtam, hogy a nemdohányzó kocsiban ülő bagósok is odajöttek. Mi a faszért nem vett jegyet a dohányzóba?

neurotikk! (törölt) 2010.01.24. 21:45:46

@shipwreck: Jaja! Ezt beleertettem a 'Ha megoldhato' mondanivalomba.
Ha a kalauznak hatranyt okoz, akkor tilos, kesz.
Szerezzenek sajat kalauzt, jol megfizetve, takaritot, stb. Akkor mehet.
Ha nem megoldhato, akkor nem.
A dohanyzas az nem letkerdes, szeszely. Senkit ne kenyszeritsunk ra sajat szeszelyunkre, ugyebar. Senkit.

Dick The Nick 2010.01.24. 21:47:25

Szerintem a dohányosoknak ne kelljen fizetni pl. TB-t. :-) Mert arányaiban többet adózunk és valószínűleg jobb emberek is vagyunk.

neurotikk! (törölt) 2010.01.24. 21:47:28

franc.... nem jelent meg a commentem, bepotyogtem ujra es ujra. elnezest.

Firefly84 2010.01.24. 22:14:20

Szerintem az lenne a legértelmesebb, ha a vagonok peronján cigizne, aki akar. Csak oldják meg a szellőztetést. Én is ott szoktam, mert egyrészt a dohányzó kocsiban is ülhet olyan, aki nem cigizik, másrészt mert egy cigis sem feltétlenül szeret füstben ücsörögni (meg rámesik a hamu stb.)
Tény, hogy vannak paraszt dohányosok, de pl. Sadist hozzászólását elolvasva feltűnhet, hogy paraszt nem dohányzókból is született pár. :) Max ők nem a füsttel, hanem a dumájukkal okoznak kellemetlenséget.
Jah és évekig nem voltam beteg, se lázas, se semmi. De bizonyára könnyebben elkapok bármit, mint te. :)

Stimpak 2010.01.24. 22:16:10

:D F*szom ebbe a címbe, azért kattintottam rá, mert azt hittem arról van szó, hogy kitaláltak valamit az IC-k (Integrated Ciruit)-ok melegedéskor történő tönkremenetelére, aztán kiderült hogy mégsem működik... Erre ilyen dohányos cím.

Dehamár: Aki hülye haljon meg, tartja a mondás, ezzel nincs baj, ez a szelekció, csak az a baj, hogy a passzívok is szívnak (szó szerint is), ezek a nyavajás füstölők mérgezik a normális embereket is. Szerintem ezerszeresére kellene emelni minden dohánytermék árát, és jobban üldözni a feketézést, mint a keménydrogokat. Talán segítene...

kaqxar 2010.01.24. 22:36:27

alapvetően egy toleráns ember vagyok.

de aki itt a környezettel példálózik, meg hogy én károsítom az ő egészséget: nagyon ajánlom neked, hogy szelektíven gyűjtsed a szemetet, üveges sört vegyél, és minimum napelemmel fűts.

azt kellene felfogni, hogy a dohányzás is egy szokás. ahogy az orrtúrás is, meg a hangos zenehallgatás, megmittoménmégmi.

shipwreck (törölt) 2010.01.24. 22:37:10

@Firefly22:
paradox módon egy darabig nem is fogsz gyakrabban megbetegedni, mint egy nemdohányzó..
a nikotin ésegyéb füstkomponensek fertőtlenítenek (értsd elölnek egy csomó mindent) a légutakban, amitől egy pár évtizedig lehet, hogy nem is fogod ismerni a torokgyulladást és az influenzát. Persze ennek meg lehet máshol vagy később az ára.

Pl. friss főcim az index címoldaláról:

"Több nő és kevesebb férfi hal meg tüdőrákban Európában

A férfiak körében nálunk, a lengyeleknél és a cseheknél leggyakoribb a betegség"

z8 2010.01.24. 22:41:13

Teljesen egyetértek, emelni a cigi árát!
Luxus cikk, ennyi...
Bárki dohányozhat nem zavar HA füstjével nem fog zavarni.
pl. szórakozó helyek dohányfüst mentesítését is szabályozni kéne, egyszerűen nem normális hogy elmegy valahova ember és 1-2 órán belül büdös lesz dohánytól.
Tőlem amúgy az alkohol árát is lehet emelni mert ha néha iszom nem fogok belerokkanni emelt árába, ha meg nem lesz rá pénzem nem iszom.

Firefly84 2010.01.24. 22:45:28

@shipwreck: Nem vagyok hülye, tudom hogy káros az egészségre, és pár évtized múlva szivacs lehet. (mondjuk pont ezért nem is tervezem még pár évtizedig, vagy évig folytatni). De nem is arra reagáltam, hogy mi lehet később, hanem hogy mi van most.
Mint ahogy megértem azt is, hogy sok embert zavar a dohányzás, és ezért is nem cigizek a kocsikban, zárt terekben, vendéglőben, gyerekek mellett stb.
Viszont van a nemdohányzóknak egy rétege, aki sikoltozva üvöltözik a témáról folyamatosan, akkor is ha nem kéne, hatalmas bárdot lobogtatva, miközben én meg kíváncsi lennék arra, hogyha az ő életvitelük, szokásaik kerülnének terítékre, akkor vajon mondhatnám-e, hogy "bocs, de erre az én TB-mből ne."

enef 2010.01.24. 22:54:27

@Agyalapi: és a moziban meg a színházban miért nem gyujtasz rá? Miért nem tud kibírni a magyar 2-2 és fél órát cigaretta nélkül?
Miért van az, hogy a "fegyelmezetlen" olaszoknál ez nem probléma?
Persze nem csodálkozom a kommenteden, az alpári stílusod kiválóan jellemez.

shipwreck (törölt) 2010.01.24. 22:59:53

@Firefly22: A TB-ügy zákutca. L. a 20:49:02 -s bejegyzésemet is. (Meg esetleg a 21:11:39 -est.)
Amíg az állam tolerálja a dohányáruk forgalmazását és kockázatközösségen alapul a TB, addig nincs miről beszélni. Tehát ez persze, hogy nem jogos felvetés... Mondjuk az extrém sportál azt hiszem, már nem működik alapból a TB már nálunk sem...

mindenhova 2010.01.24. 23:15:46

Dohányzom. Nem szeretem a cigifüstöt. Jobb lenne egy dohányzószalon. Ha nem dohányozhatok a vonaton, megyek busszal.

mindenhova 2010.01.24. 23:19:34

@enef: Úgy tűnik azért tetted fel a kérdésed (ha nem is nekem) mert valóban nem tudod a választ. Az utazás nem szórakoztató. Főleg a "kényszerű" nem az.

sony 2010.01.24. 23:25:41

@kaqxar: Nem tudom, más nemdohányzó hogy van vele, de a mi nemdohányzó családunk gondot fordít a szelektív hulladékgyűjtésre, és ha sört innánk, alighanem üvegest vennénk :)
Én erre úgy gondolok, akinek fontos a saját egészsége, annak fontosabb lehet a környezet egészsége is, bár én nem vetném el, hogy sok olyan dohányzó ember is van, aki odafigyel erre.

A másik dologban viszont nagyon nincs igazad. A dohányzás egyáltalán nem hasonlít az orrtúrás, vagy a hangos zenehallgatás szokásához, mert ha valaki nem nagyon körültekintően végzi, mérhető egészségbeli károkat okozhat másoknak. Az orrtúrás még az adott egyénnek sem okoz gondot, nemhogy másoknak, legfeljebb visszatetszést vált ki, a hangos zenehallgatásra pedig léteznek törvények, amiket számon lehet kérni. Érdekes egyébként, hogy pont ezt a példát hoztad a dohányzás mellett, hiszen az orrtúrás kulturálatlan dolognak számít, a túl hangos zenehallgatás pedig antiszociálisnak...

Na de a lényeg, hogy szerinted mi határozza meg azt, hogy két egymást ütő szokás közül melyiknek van létjogosultsága? Ha azt mondom, hogy a lakosság egy jelentős hányadának az a szokása, hogy tiszta levegőt szívjon, hogy döntöd el, ki mikor élhet ezzel a szokással?

A dohányzók és nemdohányzók közötti legnagyobb feszültséget egyébként az adja, hogy a dohányzók pontosan tudják, hogy amit tesznek az nekik is árt, és a környezetüknek is, mégis aktívan (és ez a kulcsszó), minden nap aktívan tesznek érte. Ezért szükségük van a felsőbbségtudatra, és az állandó önigazolásra, mert az ember olyan lény, aki nem szeret irracionálisan dönteni. A nemdohányzók viszont passzívan, tehát a nem-cselekvéssel tesznek a jót, ez duplán bosszantó lehet a dohányosoknak.

Palmer, Laura (törölt) 2010.01.24. 23:27:28

Azon a vonalon, ahol én utazom már rég nincs dohányzó IC, ott nem lehet. Amíg volt, nem ültem be én sem, mert nem volt megoldva a szellőzés, az állítólagos klíma miatt még az ablakokat sem lehetett kinyitni, ezért 30 perc után akkora volt a füst, h csípte a szemem. Mostanában sima gyorssal közlekedek, h tudjak keresztrejtvényfejtés/olvasás közben cigizni, mert szeretek. De gyakran nincs rá lehetőségem, m a dohányzó fülkében (elkülönített dohányzó félkocsi a szürke műbőrös marhajáraton) ott figyelnek a nemdohányosok, akiket ha megkérek, hogy fáradjanak a számukra biztosított helyekre ey másik kéréssel reagálnak, hogy inkább én menjek ki a peronrészre. Nem tudom, miről beszélünk. Aúgy meg meg kell nézni, h 10 autóból hány szállít 1-nél több embert. Vannak itt még egyéb bajok is.
Mindenestre én tényleg próbálok tekintettel lenni másokra, és ezt viszont is elvárom. Hajlandó vagyok kompromisszumokra. Hozzanak éészerű szabályozásokat, engem nem fognak sokban korlátozni, mert én így sem dobom el a csikket (volt rá példa, amikor nem volt nálam zsebkendő), hanem inkább hurcolom egy darabig vagy elteszem és otthon dobom ki. Kismamát, gyereket, idős embert messzire elkerülök, amúgyis keveset dohányzom utcán (csak ha nagyon felbosszantanak). A nyugati dolgokhoz annyit, h francia ismerőseim mesélték, h amióta nem lehet a szórakozóhelyeken cigizni (és alkohol is k*rva drága ráadásul), inkább egymásnál gyűlnek össze mostanság, ahol a nemdohányosok nem szoktak átvonulni másik szobába érdekes módon.

sony 2010.01.24. 23:47:05

@Palmer, Laura: Amikor otthon gyűlnek össze a barátok, a nemdohányzók azért nem vonulnak át érdekes módon, mert nem mindegy, hogy egy teljes szórakozóhely összes füstjét szívják, vagy egykét jóbarátjuk füstjét, akik valószínűleg nem direktben a nemdohányzóra fújják a füstöt, és talán az ablak is nyitva van. Mert barátok, érted? Tolerálják egymást. A szórakozóhelyeken pedig mindegy, merre fújják a füstöt, mert vágni lehet...

Képzeld magad elé, hogy a legjobb barátod azt mondja neked: Huncut csajszi vagy, Laura! Ez olyan kedveskedős, ugye? Most pedig képzeld el, hogy egy mosdatlan ismeretlen mondja neked ugyanezt egy szórakozóhelyen. Így már elég ijesztő lehet.

Palmer, Laura (törölt) 2010.01.24. 23:58:24

@sony: Igazad van. Rosszul fogalmaztam. Azt akartam kihozni, hogy tolerálható a dohányzás is(ezt leginkább a habzószájúakhoz intéztem). Amúgy én sem bírom elviselni az intenzív füstöt, mint azt említettem. Amúgy mindegy egy normális embernek, h cimbora vagy ismeretlen kéri meg szépen, h menjen odébb (ne 1 km-rel lehetőleg), az teljesíti a kérést. Sztem a parasztokat kellene korlátozni, és nem pedig mindenkinek tiltani. A szórakozóhelyek tekintetében pedig meg kellene határozni egy maximális légszennyezettségi szintet mondjuk.

Egregor 2010.01.25. 00:00:16

Kiknek nincs joguk a dohányosok "környezetrombolása" és mások egészségének károsítása ellen szólni?
1. akik máskülönben magasról tesznek embertársaikra. Mivel ezzel a nemdohányzók többsége máris kiesett a száját kinyitni jogosult ellentáborból, szűkítsük tovább a kört:
2. akik a gépkocsijukat nem teleautó rendszerben használják.
Ezzel gyakorlatilag 5% körülre csökkent azok száma, akiknek van joguk a dohányosok szemére vetni a másoknak való károkozást, de még ez is sok.
3. akik törekszenek arra, hogy mind a hagyományos ipar, mind az élelmiszeripar a minimálisra csökkentse az egészségre ártalmas anyagoknak a fogyasztók testébe jutását, pl. légszennyezés, vagy vegyi anyagokkal telezsúfolt élelmiszer formájában.

Ezzel a három szűrővel gyakorlatilag egy egészen elenyésző számú nemdohányzót kapunk.

Ők kinyithatják a szájukat.

A többiek viszont hallgassanak jó mélyen, mert mindössze képmutatásból, önzőségből, vagy fasiszta hajlam miatt ágálnak ellenünk.

Egregor 2010.01.25. 00:01:05

@Egregor: a 3. pontnál lemaradt egy 'nem' szó.

Palmer, Laura (törölt) 2010.01.25. 00:02:46

Léányeg, h ne acsarkodjunk egymásra, hanem inkább olyan megoldásokon törjük együtt a fejünket, ami mindenkinek kielégítő, mert biztos vagyok benne, hogy létezik ilyen. Nem egymást kéne anyázni, hanem értelmesen pontokba szedni már valahol, hogy mi az, amiből engedni tudna bármelyik fél anélkül, hogy a másikat teljes mértékben korlátozná. Ha ez megvan, akkor legyen törvényjavaslat arról.

Egregor 2010.01.25. 00:03:23

@sony: A legjobb megoldás már régen megszületett: szeparálás. Én teljesen jól elvagyok a dohányzó helyeken, és még soha sem fordult meg bennem az, hogy átmegyek és basztatom a nemdohányzókat a szokásaik miatt.
Az ellenkezőjére már többször is volt példa.

Oldják meg, hogy legyenek dohányzó részek, és nincs semmi gond, békében gyűlölködhet tovább a társadalom politikai törésvonalai mentén.

victor vacendak 2010.01.25. 00:06:26

@Egregor: a nem teleautósok nem tolják a pofádba a kipufogót, ami ráadásul, ha nem dízel, és netán turbós is, akkor sokkal kevéssé okoz tüdőproblémákat, mint az, amit te szívsz. De szépen összefoglaltad. :-D
Mindenkinek joga van saját magát a vágóhídra küldeni. Csak vonuljon félre azoktól, akik élni szeretnének.
A reptéri smoking lounge üvegkalitkája pl megteszi. Ott, mint az álatkertben megbámulható az a pár idióta, aki szerint a dohányzás remek elfoglaltság...

Palmer, Laura (törölt) 2010.01.25. 00:11:11

@victor vacendak: Ez nem teljesen igaz, mert az én testemen hólyagok jelennek meg időnként, ha nagy a légszennyezettség, és évről évre durvább az allergiám, ami vidéken még nem jött elő (ebből gondolom, hogy nem a cigitől lehet - meg mert az orvos is mondta mellesleg). És mégsem akarok senkit sem kitépni a kocsiból, akiről látom, hogy csak azért ül benne, mert egy lusta, elkényelmesedett here.

victor vacendak 2010.01.25. 00:24:03

@Palmer, Laura: erre írtam, hogy "ha nem dízel". Ugya is a dízelekből száll a por, 7x annyi, mint a benzinesekből, ráadásul arre a porszemre kb 80 féle rákkeltő aromás molekula kapcsolódik szintén az elégtelen égés melléktermékeként. Ez okozza a városlakók asztmáját túlnyomó többségben, de amíg nem volt dohányzási tilalom, a nemdohányzók is azt szívták, amit kilehelt a sok idióta.

Palmer, Laura (törölt) 2010.01.25. 00:36:37

@victor vacendak: Még nem láttam, hogy bárki nekirontott volna ilyen alpári módon a dízelautó-tulajdonosoknak, mint ahogyan az itt is történt. A lényeg, hogy ne vegyenek egy kalap alá a segg dohányosokkal (mint ahogy én sem fikázom azt, aki akkor használja az autóját, amikor arra ténylegesen szüksége van). Inkább arra szülessen értelmes ötlet, hogy hogyan tudunk továbbra is dohányozni a vonatokon úgy, hogy azzal a t9bbieket ne zavarjuk, mert általában semmi sem jó. Ne legyen külön dohányzó kocsi, m kihasználatlan, a peronon se dohányozzanak, mert ha wc-re kell menni, büdös lesz a nép... Amúgy sztem a fülkés kocsiknál nem lenne nagy dolog kiszedni 1-2 fülkéből a székeket, és jól záró ajtókat felszerelni pl. De úgyis csak a kifogásgyártás megy, meg a köpködés...

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.01.25. 01:43:07

@Beela: A társadalmi együttélés nem azt jelenti, hogy úgy, ahogy neked jó, hanem, ahogy mindenkinek. Kompromisszum. Kijelölt dohányzóhely. És akinek ez nem elég jó, az tényleg tömjön szart az orrába. Kezdheted :)

sony 2010.01.25. 01:49:37

@Egregor: Azért nem mész át basztatni a nemdohányzókat, mert nem zavarnak. Ők azért szólnak a dohányzóknak, mert rájuk jön a füst, tehát zavarod őket. A passzív dohányzás ártalmas az egészségre, és sok nemdohányos gondolja úgy, hogy cigarettafüsttől szagló ruhában nem illik kultúrhelyeken megjelenni. Vannak, akik egyenesen allergiásak a dohányfüstre, például egy gyerekkorukban dohányzó szülő szíves jóvoltából. Én sokat utazgattam egy időben vonaton, mert másik városba jártam egyetemre, de nem láttam egyetlen olyan esetet sem, amikor a nemdohányosok átmentek balhét csinálni a dohányzó részlegre. De lehet, hogy történt ilyesmi, mert dohányzási szokásoktól függetlenül mindenki más és más vérmérsékletű. És, ahogy írtam már, ebben az egész dohányzás kérdésben a dohányzó fél az aktív. Aki a cigit tartja, az teheti le, illetve az szívhatja tovább. Természetes, hogy egy nem reagáló nemdohányzóhoz nem megy oda a dohányos balhét csinálni, hiszen nem zavarja semmivel. De a környezetére nem figyelő aktívan füstölő dohányos csak akkor áll le, ha valaki figyelmezteti, így az ő aktív cselekedetére aktív választ kap. Ezért érzik a dohányosok, hogy a nemdohányzók agresszorként lépnek fel, pedig csak arra nem gondolnak, hogy a nemdohányzó túlzónak tűnő cselekedetét a dohányzó előzetes aktív cselekedete (agressziója) váltotta ki.

A 3 pontodról pedig ugye te is érzed, hogy értelmetlen? Épp csak azt nem kívánod, hogy aki a te dohányzásod ellen szól, oldja meg egymaga a globális felmelegedés kérdését :) A rossz dolgok ellen kétféleképpen tehetünk, globálisan, és individuálisan is. Az is tesz a rászorulókért valamit, aki iskolát, kórházat építtet, és az is, aki segít a beteg szomszédnéninek felcipelni a csomagot az emeletre. Mindenki a saját lehetőségei szerint tehet jót a világért, egy dohányos például pont azzal, ha leteszi a cigit. Vagy kevesebbet dohányoz. És nem utolsó sorban ez neki is jó :)

Én az utolsó kocsi hátsó előterére szavaznék, zsilipkapus rendszerrel leválasztva. És remélem, dohányfüstmentesebb világ felé haladunk!

akutyafáját 2010.01.25. 02:07:51

ritkán utazok vonattal de ha akarok akkor hadd gyújthassak rá egy blázra! persze csak úgy úgy ha nem zavarom a nemdohányzókat! csak ennyi akartam csókolom csókolom!!!

Palmer, Laura (törölt) 2010.01.25. 02:26:05

@sony: Nem azért a két fillérért, de ha a nemdohányzó beül a dohányzó fülkébe, engem pedig megkér, hogy inkább menjek ki, itt pedig az a baj, ha kint dohányzom, az azért már eléggé basztatás...
Amúgy azt nem gondolod ugye komolyan, hogy egy mondjuk 10-15 kocsiból álló vonaton van olyan dohányos a Földön, aki elmegy a vonat végére. Itt, ahol a szart is kilopják a valagadból, majd nyílván otthagyom a cuccom 20-30 percre, mivel a nemdohányzók egészen biztosan nem hagynák meg az utolsó kocsit, h ne kelljen a világ végére menni. Az a baj, hogy nemdohányos részről nem látok semmi kompromisszumkészséget...
Meg persze sok a vadparaszt dohányos is, de inkább azokat kéne basztatni a fsz szokásaik miatt, és nem általánosítani.

victor vacendak 2010.01.25. 07:13:27

@Palmer, Laura: de ugyanakkor az is felmerül, hogy nem egyszerűbb-e arra a 3 órára - amíg a vonaton ülsz - felfüggeszteni a dohányzást, mint háborúzni? Már csak azért is, mert szerencsére a nemdohányzók vannak többségben?

esef 2010.01.25. 07:13:53

Kb. 6-8 éve fülkés 1. osztályon ketten voltunk egy kisöreggel egy dohányzó fülkében. Az öreg megkérdezte tőlem, hogy dohányzom-e. Mivel határozott nemmel feleltem, közölte, hogy akkor a fülkében ő sem fog, inkább kimegy. Így is lehet...

Nzoltan 2010.01.25. 07:30:04

Ez olyan, mint az ablak esete nem? Hiába ül az ember dohányzóba, csak mindenki beleegyezése után gyújthat rá a delikvens. Ha nem, így járt.
Legalábbis a kontinens európai felén így csinálják. De itt a balkánon....

Különben meg a törvény szar. Mindig annak van nagyobb joga aki megkárosítja a másikat. Az ombucmanó is azért nem engedi tömegközlekedési eszközök bekamerázásaát, mert nehogy belegyalogoljunk a zsebesek és rablók lelkivilágába.

Nzoltan 2010.01.25. 07:35:52

@Palmer, Laura:
Ejj bazmeg... Szövegértés kellene neked, nem cigaretta. Többre vinnéd az életben.

mzfz1234 2010.01.25. 07:54:53

Több mint 15 éve dohányzok, nem is keveset..De hagyjuk már a dohányosok védelmét, amúgy is irracionálisan hangzik. A dohányos is tudja, érzi - ha kibírja pár órán túl - hogy a füstölő ember szaga gyomorforgató mások számára. Nem kell dohányzó kocsi, aki meg nem bírja ki, szokjon le, mert ha nem teszi, akkor neki úgyis mindegy, szóval nyugodtan benyugtatózhatja magát, vagy drogozzon, ha úgy tetszik. Vagy rendeljen koporsót.

ponindex 2010.01.25. 07:56:01

Hogy ontopic komment is legyen: vegyük már észre, a kérdés főként arrol szól, hogy ez anyagi probléma a MÁV-nál. Plusz kocsikat beszerezni, közlekedtetni... szal sztem nem túl hiteles részükről ez az "egészségvédő" duma. Más: Venezia Euronight vonat, felszállok a kívülről egyértelműen dohányzónak jelölt kocsiba. Kis idő múlva utastárs rágyújt, túlvezérelt ülésszomszédja pedig minősíthetetlen hangnemben leüvölti a fejét, mondván, itt bizony nem lehet rágyújtani, a kalauz is megmondta. És mutogat a vagonon belüli jelzésre. Nézem. Érdekes. A kis táblát valaki egy éles tárggyal keresztben átkaristolta, majd - nyilván mivel elégedetlen volt az eredménnyel - munkálatait egy filctollal megerősítette. Nem vagyok egy szívózós alak, de ezek után már csak dafke is rágyújtottam - egyébként a kalauz sem szólt egy szót sem emiatt.

2010.01.25. 08:37:23

Az a kép pozitív, követendő példaként lett betéve? Tudmék jobbat, Heathrow-on láttam olyat, hogy kb 6 nm-es kalitka volt fenntartva a dohányosoknak. Büdös volt, elég megalázó volt, de legalább más nem szívta a füstöt.

Manyizga (törölt) 2010.01.25. 08:59:20

@DaVe: "a dohányosok jóval többet fizetnek, ha a jövedéki adó mond valamit... "

Haha. Azt a többletet egy műtét/CT-MR vizsgálat és 1 napos kezelési díj elviszi. Ezért a jó dohányos azonnal meghal ha a dohányzással összefüggésben betegszik mege! ;)

gigabursch 2010.01.25. 09:04:03

@Egregor:

Örömmel tölt el, hogy identitásom mellett még fasiszta is vagyok.

Legalábbis egyesek szerint.

De legalább nem vagyok önző és gyengeelméjű.

HaCS 2010.01.25. 09:12:04

Tolerancia!

Ezt a szót kellene mindenkinek megtanulnia. Nem tudom megérteni kit zavarhat, ha van a vonaton egy külön légterű elszeparált kocsi, ahová a dohányosok válthatnak jegyet és ott kedvükre elbűzölöghetnek. Ilyen hülyeséget. Nem kell arra menni csókolom! Én se járok arra. Kezdjek el anyázni, mert némely utastársam a közlekedőfolyosóra rakja a hatalmas bőröndjét, vagy mert órákig bömböl a gyerek? Muszáj egymásnak mindenáron agyvérzést okozni?

RELAX!

Kniight 2010.01.25. 09:27:13

@z8: Elárulom a megoldást: Buli után le kell fürdeni, hajat mostni, a ruha meg megy a szennyesbe. A kabátot meg ki kell szellőztetni.

Eldöntheted hogy dohányos kiskocsmába, vagy dohánymentes étterembe, szórakozóhelyre mész. Szerencsére van mindkettőből. A piac csodája. hogy mindegyik megél amelyikre igény van. Ha pl. túl sok a dohányos hely és nincs annyi vendég, akkor majd az egyik átáll.

Ha a haverok, munkatársak cigiznek, és te nem akkor beszéljétek meg hogy hol ide, hol oda mentek. Ha ezt nem tudjátok megbeszélni akkor nem a dohányzással van a baj.

Ja és nem dohányzok.

doktor.dikhed 2010.01.25. 09:36:45

@Bona: Én a túrórudi papírt a a zsebembe teszem, ha nincs kuka, de komolyan. Te a csikket?

sandinista 2010.01.25. 09:43:53

Szerintem meg a MÁV paktáljon le a svédekkel es kezdje el forgalmazni a Snus-t: www.swedish-snus.com/

A kecske is jóllakik, a káposzta meg nem alakul feleslegesen füstté.

Kniight 2010.01.25. 09:45:41

A poszt eredeti témájához visszatérve:

1. Logikusnak találom, hogy a vadonat új vonatokon az utastérben ne lehessen dohányozni, ne koszoljuk / büdösítsük össze őket.

2. A 100 kilóméter nyugat európai mértékkel nem távolság és rövid idő. Sajnos a MÁV képes ezt a 100 kilómétert akár 3-4 órára elnyújtani, és 3-4 órát a dohányosok nem bírnak ki. Ezt el kell fogadni, nekik ez a 3 óra olyan kínzás lehet, mintha te egy napig nem ennél.

3. A MÁV-Start dolga a személyszállítás. Tehát oldja meg a problémát. Ha egy vonalon igény van 300 nemdohányzó helyre és 80 dohányzóra, akkor ossza ki így a kocsikat. Több éves statisztikájuk lehet az eladott jegyekből, a darabszám jó közelítéssel kiszámolható. Azt nem tudom elfogadni hogy jajj, bonyolult úgy szervezni a kocsikat hogy legyen. Ez a feladatuk, el kell végezni. A következő az lesz, hogy a vonatok elé nem kötnek mozdonyt, mert az bonyolult, és majd az utasok úgyis eltolják a következő állomásig?

Dr. Eher 2010.01.25. 10:20:21

"xJozsi 2010.01.24. 14:11:06
Itt is be kéne vezetni azt, amit az usa-ban, hogy a dohányos fizessen többet a tb-be."

Meg az ilyen fajtádbeli nagypofájúak is, mert a pofád miatt hamar kaphatsz olyan sallert hogy aztán az én adómból kell helyre tenni a fogsorodat, és ugye nem gondolod hogy azt majd én fogom fizetni?

Dr. Eher 2010.01.25. 10:22:38

@Zack Amber:

Én a kávé bűzét utálom, mégse akarja senki betiltani azt a szart.

erwinke 2010.01.25. 10:22:48

@Egregor: "Te nagyon tájékozott, nézz már meg egy átlag IC-t... a bagóskocsiban fogy el legelőször az összes hely. Ezt kb. 6 év tapasztalatával mondom, a legváltozatosabb időszakokban utazom IC-vel, méghozzá nagy távolságra. Akár hétköznap, akár hétvégén, akár ünnepnapon, a bagóskocsi kb. 10-20%-kal nagyobb helykihasználtságú, mint a többi."

Ezt nem tudom hol tapasztaltad, de például pénteki ICken már csak a dohányzóban van hely, ha későn veszed, és az is max félig van, míg a nem dohányzó kocsik tele vannak.
Konkrét példa: Bp. Nyugati -> Debrecen -> Nyíregyháza -> Záhony vonal péntek délután... :S

Gnaeus 2010.01.25. 10:29:30

Rendben van. A dohányzás valóban káros az egészségre. Az autózás önmagában környezetszennyező. Az alkohol öl, a gyorshajtás veszélyes. Az állati zsiradékok fogyasztása hízlal, és érelmeszesedést okoz. A fosszilis tüzelőanyagok elégetése rontja a levegő minőségét és globális felmelegedéshez vezet. Természetes vizek befagyott jegén sportolni veszélyes. Fülhallgatóval zenéthallgatni károsítja a hallást. A műanyag palackok környezetszennyezőek, ráadásul a belőlük kioldódó anyagok egészségkárosodást, a férfiaknál meddőséget okoznak. Az élelmiszerszínezékek és tartósítószerek, adalékanyagok veszélyesek. A hagyomásnyos tévéképernyők és monitorok káros sugárzásokat bocsátanak ki, a nem megfelelően karban tartott klímaberendezések baktérium permetet fújnak a helyiségben tartózkodókra. A kozmetikai készítmények, parfümök, kencék szennyeznek és ártalmasak. Az alumínium edények, ólomcsövek káros anyagokat juttatnak a szervezetbe. Folytassam? Bárki, aki ezeket gyártja/használja fizessen több tb-t, vagy csak a dohányosok? Vagy dohányozni nem kötelező, de autózni, zenét hallgatni, kozmetikushoz járni, stb igen? Hogy is van ez?

J.G. 2010.01.25. 10:29:37

Néhányan ideírták, hogy nem kötelező dohányozni. (vagy ilyesmi)
De ne feledjük, hogy vonatozni sem kötelező. Sőt, egy csomó minden nem kötelező. Talán csak az adózás az egyetlen kötelező dolog.

Dr. Eher 2010.01.25. 10:30:30

@victor vacendak:

Te olyan hülye vagy hogy meg is érdemled hogy infarktust kapj a dohányzás miatti önhergelésed közben. De a temetésedre tegyél félre pénzt, ne az én adómból (köztemetés) földeltesd el magad!

Dr. Eher 2010.01.25. 10:31:30

@J.G.:

Jaja, lehet Volánnal is járni. Sőt, autóval is. Ja, hogy az drágább? Nem kötelező spórolni se. :)

Dr. Eher 2010.01.25. 10:33:25

@doktor.dikhed:
Azt is a zsebedbe teszem. :P

Dr. Eher 2010.01.25. 10:39:56

@Palmer, Laura:

" a dohányzó fülkében (elkülönített dohányzó félkocsi a szürke műbőrös marhajáraton) ott figyelnek a nemdohányosok, akiket ha megkérek, hogy fáradjanak a számukra biztosított helyekre ey másik kéréssel reagálnak, hogy inkább én menjek ki a peronrészre."

Minek kérsz tőlük bármit is? Gyújtsál rá, aztán majd sipákolva menekülnek. Ha meg pampognak, lehet mutogatni a táblára. Vagy simán csak pofánbaszni ezeket.

hegylako01 2010.01.25. 10:40:27

Nem értem a problémát... Miért baj, hogy a dohányos külön utazik a többi utastól. Neki is joga van az utazáshoz és a dohányzáshoz is. Azt ne keverjük bele, hogy egyesek igénytelenül teszik ezt nem őket kell venni szerintem a reprezentatív rétegnek.
Az meg, hogy büdösítik a kocsit... Nem igazán érdekel a jegybe benne van a takarítás is. A máv takarítsa ki és óvja meg a kocsikat. (természetesen az utas meg óvja azt).

Az amúgy en megy hülye ötlet, hogy ha valaki káros szenvedélyek rabja vagy nem vesz részt a különböző egészségügyi szűréseken fizessen egy kicsit több TB-t. Mivel sajnos nagyobb rá az esélye, hogy később krónikus beteg lesz.

Ja és nem dohányzom. De elfogadom, hogy más igen. Mert szerintem igy normális.

floorwalker (törölt) · http://spacepetanque.blog.hu/ 2010.01.25. 10:48:12

Alapvetően Beela-val értek egyet. A dohányfüst/szag zavaró (ugyanúgy ahogy a hangos zene vagy a szmog vagy bármi más). kompromisszumra kellene jutni,
Ugyanakkor ha az államnak már törvényi szinten kell szigort gyakorolni az nem éppen arról árlulkodik, hogy a kulturáltan cselekvő polgárok volnának túlsúlyban. A jog éppen akkor szigorodik, amikor az erkölcsi normák már csődöt mondanak.
Szó sincs itt boszorkányüldözésről, ha valaki ilyen képet kelt, akkor meg nem őt hanem a kulturálatlan dohányostársakat kellene lőször elővenni.
Szóval respect annak, aki kulturáltan igyekszik dohányozni, viszont vannak szituk, amikor ez sem lehetséges.
Én már letettem, ezerszer jobban érzem magam azóta, egy láncdohányos ruhájának a szagától hányingerem támad, de ezt hiába is írom most így le. Át kellene élni.

Azért az - ezzel a múltammal merem álítani - valahol szánalmas, hogy bárki nem bír ki x órát anélkül, hogy rágyújtana. Aki ezt nem képes megállni, az tényleg szenvedélybeteg.
Nekik meg elegendő volna egy szellőző, átalakított étkezőkocsi. Azt már csak ki tudná gazdálkodni a MÁV.
Szóval a szervezettséghez nc.

mzfz1234 2010.01.25. 10:58:14

@Dr. Eher: Igen, de te ízlésficamos vagy, a szerencsétlen hülyékkel egy másik blog foglalkozik. (kocsogvagyok.blog.hu)

waldo 2010.01.25. 11:11:40

Istenem, mennyi barom van itt!!!!!! En is dohanyos vagyok, hollandiaban elek, es erdekes kibirja az ember bago nelkul azt az 1-2 orat, a vonaton.mindegy nem ez a lenyeg, de ha egy bagos tegyuk el repul...ott sem lehet bagozni minimum 5-6 orat... igen is legyen minden vonat dohanymentes!!!!!!!!!!!!Hollandiaban mukodik, Fr,anglia ok,nemeteknel is, akkor otthon?Ne gyerekeskedjunk mar, mellesleg,hozateszem,aki szeret az elfogad bagoval is,es anelkul is,felkene NONI EUROPAHOZ.

waldo 2010.01.25. 11:15:23

de ugylatom a magyarok sohasem fognaK TUDNI felnoni a ven asszonyhoz!!!!!!! ha mindig egymas hajat tepik,.zivataros egy nemzet ez,es az is marad........ha ilyen hule a nepe!!!!!!!!!

sony 2010.01.25. 11:18:31

@Gnaeus: Igen, jó lenne, ha minden egészségtelen, környezetszennyező dolog drágább lenne, és az egészséges, környezetkímélő dolgok olcsóbbak. Sok mindenen kellene változtatni. De tudod, minden út az első lépéssel kezdődik, ha azt nem lépjük meg, lemondhatunk az egész kirándulásról. Lehet vitatkozni, mi legyen az első (második, harmadik, tizedik) lépés, de valahol el kell kezdeni.
Ma már sokan ügyelnek arra, hogy egészségesen és környezettudatosan éljenek. A dohányzással pedig mindig is az volt a baj, hogy a cigarettafüst nem marad meg a dohányos zsebében, másokra is káros, és közvetlen kényelmetlenséget okozó hatással van. Ezért kelt feszültséget szinte mindenkiben ez a téma.
A PET palack, a vízbe mosódó fogamzásgátlók, a kozmetikumokban és ételekben levő káros anyagok mind észrevehetetlenül szennyeznek, ezért közvetlen bosszúságot nem okoznak. Mégis arra felé halad a világ, hogy egyre határozottabban lépnek fel ellenük. Hát nem természetes, hogy a sokkal inkább szem előtt levő dohányzást is próbálják visszaszorítani?

neurotikk! (törölt) 2010.01.25. 11:24:23

@Agyalapi: Kompromisszum? Mifele kompromisszum az ha valaki szart dugat mas orraba ha nem tetszik masnak hogy o dohanyzik?
Ha valodi kompromisszumrol beszelunk, az elkulonitett es elkerulheto dohanyzo reszeken mindenki azt csinal amit akar, elkerulom, mashol pedig amig nem dohanyoznak, addig en sem fingok.

waldo 2010.01.25. 11:32:26

az agylagyulastol ments meg!!!!!!!!!! a fingas, az nem bago,legalabbis nem ugyanaz(bar van aki szereti,szokas kerdese) hule vagy ilyen peldaval elni!!!!!!

waldo 2010.01.25. 11:36:37

@Zack Amber: Koszi az egyetertesedet :) szep napot...fustmenteset ..en addig is fustolok...

pfekete101 2010.01.25. 11:42:06

Na, ezert sem megyek mar MAV-val.
2 felnott 2 gyerek (az egyik megcsak 2 eves)-sel is mar sokkal jobban jarok, ha autoval megyek Zalaegerszegre (amugy barhova). A dohanyzasrol meg annyit: sajnalom akik nem dohanyoznak es kenytelenek egy vagonban lenni a dohanyosokkal (regen a Gocsej IC-n egy ajto nelkuli uvegfal(!) volt a szeparacio a dohanyosok es nemdohanyosok kozott). Volt is anyak napja rendesen. Koszi MAV, nekem ennyi eleg voilt. Hasznaljon mindenki autot! Mert jobb. Megeri. ;-)

pfekete101 2010.01.25. 11:43:43

Ja, amugy regen en is fingani akartam a bagosok orra ala az IC-n, de valahogy akkor sehogy sem jott oszsze.

Lord_M_ 2010.01.25. 11:46:20

Két apróság

1) szégyen, hogy ebben a nyüves országban akárhová megyek, fizikailag, vagy a blogok között, csak azt látom hogy van két tábor és gyakorlatilag lemészárolják egymást. Legyen ez vasút vs. autó, autó vs. bringa, dohányzás vs nemdohányzás, kék vs. zöld, van sapka vs. nincs sapka.

Urak, Hölgyek : így nem lesz megoldás soha, csak harag, düh meg veszekedés, közben a probléma meg marad megoldatlanul...

2) Nemdohányzás vs. dohányzás. Vannak kulturált dohányosok és taplók is. A másik oldalon is. Tényleg ismerek olyat aki nem gyújt rá buszmegállóban, meg keres kukát amibe eltemetheti a hulladékát. Sokkal többnek tűnik azonban az eldobált csikk. Van sajnos más szemét is... az se kevés. (bár egyik a másik alól nem ad felmentést)

Az is igaz, hogy senki sem egy doboz cigivel a kezében született, meg az is kb mese, hogy a 3 órát nem lehet kibírni nélküle. Urambocsáss az éjszakát is végigalussza a dohányos is, és az legalább 6 óra szokott lenni. Kemény drogosok akik valódi kínnal járó függőségekben élnek, az éjszakáikat sem alusszák nyugodtan végig.

És a többség kibír egy Róma - Hong Kong járatnyi időt is.

Nem támadok, most csak cáfolok.

A dohányosok amúgy sokszor jogosan vannak felháborodva, mert tényleg boszorkányüldözésnek érzik ami velük történik. A gond ott van, hogy egy jelentős csoportjuk ezért igen erősen megdolgozik. És itt nem a kocsmákról beszélek, meg a szórakozó helyekről. Mondjuk arról amikor esik a retek eső, és a buszmegállóban összetömörödik pár ember, és egy kedves a társaival foglalkozó dohányos a csoport közepén rágyújt... ezzel a többieket kiűzve az esőre. Aztán a kényelmes pöfékelés végén a csikket eldobja a megálló közepén. Ezek után a többiek kissé morcosabban reagálnak a témára.

Másik rossz érv a hangos zene, meg az alkohol. Drága barátaim, ha te megiszol egy üveg vodkát, azzal annyi történik, hogy a májadat kissé leépíted és könnyed alkoholmérgezést okozol magadnak. Ha a fenti példát veszem a fickó nem csak a saját tüdejét piszkolja, hanem a többiekét is. Megint hibás érvelés, hogy dehát amúgy is szennyezett a levegő. Felteszem, ha otthon elsózza valaki a levest, akkor vág még bele egy marékkal... hát úgy is sós felkiáltással. vagy ha megvágja az újját késsel, akkor lecsapja a saját karját, mert már úgyis vérzett.

Felteszem dohányos is hasonlóan káromkodna ha egy buzi (elnézést) félreérthetetlen ajánlatokat tenne neki a buszmegállóban és megpróbálná a kezébeadni a farkát...

A nemdohányzók pedig néha agyatlanul támadnak, lásd az aktuális témát is, arról van szó hogy a dohányosnak ha már ez a szokása, kell legyen egy hely, ahol önmagukat károsítva szórakoztatva ellegyenek. Elkülönítve a nem dohányzóktól. Erre mi a reakció ? a legtöbben a dohányosok világvégére űzését és a környzeti ártalmakat veszik elő.

Én is értem, én sem dohányzok, és a szándékosan orrom alá füstöléstől én is ideges vagyok, de azt elfogadom hogy kell nekik valami külön hely. És a dohányosok többsége - érdekes nemde? - szintén elfogadja ezt. Mert ahogy ők is mondják szeretnek nem agyonfüstölve lenni. Tehát jó az ha van egy hely ahol kifüstöli a tüdejét, majd normálisan utazhat - szórakozhat tovább.

A post szerint törvényi szabályozásbeli hibák vannak, meg a mávnak nincs rendesen pénze... erre "ákásszuk feeel" hangulat uralkodik.

Amúgy a dohányos fizessen több tb-t alapvetően baromság, már elnézést, akkor fizessen több tb-t, az autós, a bringás, az alkoholista, a zsíros kaját evő, a szakács, aki a mekiben eszik... és a sor végtelen
(autós szennyezi a levegőt a bringás meg beszívja, és önként ment oda beszívni a levegőt...)

Közösen kitalálva és megoldva a problémát sokkal gördülékenyebb és jobb világot alkothatnánk... mert a jobbítani akarás viszi előbbre a világot és nem az acsarkodás...

waldo 2010.01.25. 11:53:50

@Lord_M_: Hmmmmmmmmmmmmmm....................jogos,ott a 2 pont!!!

toce 2010.01.25. 12:09:20

A MÁV elnöke miért nem kezdeményezi a törvény módosítását az őt felügyelő miniszternél, vagy a választókerületének képviselőjénél?

Azért felelős cégvezető, hogy megakadályozza hogy a cége buta törvények miatt kelljen emberek egészségét veszélyeztesse!

Ez a felháborító!

(Azt, hogy nem lehet vonaton dohányozni, idővel megszokná minden dohányos...)

OftF 2010.01.25. 12:11:11

Én bagós vagyok, de 3 órát tessen már kibírni, egyszer voltam iszonyúan szarul, egy 12 órás interkontinentális repülőúton, de azt is túléltem valahogy. Meg aztán lehet venni ilyen bigyót is, ha már a nikotin annyira hiányzik:

en.wikipedia.org/wiki/Electronic_cigarette

A másokra nem figyelő dohányosokat rettenetesen utálom, miattuk nem lehet már lassan ott se bagózni, ahol egyébként a kutyát se zavarná...

clementino1 2010.01.25. 12:16:33

dohányzás téma feldobása blogban bármilyen kontextusban=tuti recept a többszáz kommentre.

általában a huszadik kommentig kimerül az összes témával kapcsolatos klisé (jogok, TB, dunába lövés, tolerancia, abszurdisztán)

az viszont sajnos a legtöbb dohányosnak nem jut eszébe, hogy körülnézzen, hogy zavar-e valakit, ha rágyújt. ugyanúgy a legtöbb nem-dohányosnak az nem jut eszébe, hogy illedelmesen, asszertíven megkérje a dohányost, hogy álljon odébb, vagy fejezze be.

persze utólag blogokban puffogni a semmiről sokkal egyszerűbb.

victor vacendak 2010.01.25. 13:07:41

@Dr. Eher: hülyézni a legegyszerűbb. De hogy vajon miért lennék én hülyébb, mint az, aki csak egyből nekifeszül minden érv nélkül a másiknak, az rejtély. Majd felvilágosítasz. Vagy nem.

neurotikk! (törölt) 2010.01.25. 13:12:43

@waldo: lam, lam, megint elevenbe tapostam ezzel a hasonlattal.
Eloszor akkor eltem vele mikor a bagosok a 'legyszi ne dohanyozz a liftben' felszolitasra csak egy 'de hisz csak ket emeletet megyek' vagy 'de nem is szivom csak tartom' 'annyit kibirsz' kibujot alkalmaztak a gyakorlat folytatasara. A fingassal valo fenyegetes utan kezdtek komolyabban venni a kerest, persze anyazas es bunkozas utan. Akkor erdekes modon a ket emelet hossz az mar nem is volt annyira rovid mint korabban hangoztattak.
Ha mindenkinek van annyi onuralma, hogy nem engedi el a buborekot mikor epp igenye van ra, akkor a bagos is tud onmegtartoztatni.
Es forditva.
Ha a bagos nem hajlando masra tekintettel lenni es nem tartoztatja meg magat, jogra vagy szuksegre hivatkozva, akkor majd vele szemben en sem mikor epp alkalom van ra. Kesz. Jogom es szuksegem nekem is lehet es ha kiprovokaljak szabadjara is engedem en is mint a bagosok az oveket. Ki mit ad azt erdemli.
(tovabbra is csak az vegye magara akinek inge)
Erdekes mennyire fel tudnak haborodni emberek meg ezen az ures fenyegetesen is - mintha a fing csak ugy megrendelesre jonne - de ha segit nekik beleelni magukat a szenvedo fel helyebe, akkor mar azt mondom megerte.

Dr. Eher 2010.01.25. 15:28:57

@Zack Amber:

Ez az önéletrajzi blogod?

Dr. Eher 2010.01.25. 15:33:32

@sony:

A biciglizés is közvetlen veszélyt okoz másoknak, mert amikor baszol megállni a piros lámpánál (mint a biciglisek 99.999%-a), akkoraz én autómban okozol kárt amikor szabályosan elütlek. És még biztosításod sincs amiből kifizesd . Trhát tiltsuk be a biciglizést is!

Dr. Eher 2010.01.25. 15:42:58

@toce:

"Azt, hogy nem lehet vonaton dohányozni, idővel megszokná minden dohányos..."

Azt hogy lehet dohányozni, idővel megszokná minden nemdohányos...

Dr. Eher 2010.01.25. 15:46:42

@Beela:

Te ilyen öntudatos biciglis is vagy, nem? Egy kritikálmasszás fitnessznorbi? Azok ilyen jók szájkaratéban. Aztán meg hogy tudnak vonyítani amikor a piroson áthajtva (mert ugye neked ahhoz is jogod van...) a kerekem alatt hörögnek vérbe fagyva.

borosspet 2010.01.25. 21:36:34

@Dr. Eher: helyesen leírva: bicikli...

borosspet 2010.01.25. 21:38:47

@Dr. Eher: Doktorátussal illenék tudni a kerékpár másik nevét (is) helyesen leírni...

záporjózsi 2010.01.26. 09:11:34

@doktor.dikhed: Nem egy olyan ismerősöm van, akinek van fém csikktartója...

@OftF: Minden csoportnak megvannak a maguk idiótái. A többiekre is rossz fényt vetnek.
süti beállítások módosítása