A MÁV közleményt adott ki a január 2-i hófrász ügyében folyó vizsgálatok eredményeiről. Erről az Index cikke itt olvasható. A lényeg, hogy egy-egy főt rúgnak ki a MÁV-tól illetve személyszállító leányvállalatától, a MÁV Starttól.
Az első minden bizonnyal az az ügyeletes, Farkas Károly, a pályavasút forgalmi főosztálya menetrendi osztályának vezetője, aki az eredeti, súlyosan hibás döntést meghozta a vonatok lemondásáról, és akit mi is többször megneveztünk. A második név sem újdonság a Kötött pálya olvasói számára, információink szerint Mészáros András startos üzemirányítási osztályvezetőről van szó.
Utóbbi sokak szerint jó eséllyel védhetné meg magát (vagy kaphatna egy vagonnyi pénzt) a munkaügyi bíróságon. Egyrészt azért, mert lehet rá azt mondani, hogy rosszul tette, hogy nem állt ellen elégé a MÁV-os döntésnek (mi mondtuk is), ez azonban nem igazán jogi kategória, hiszen a jelenlegi szabályok szerint végső soron a MÁV döntését a Start köteles tudomásul venni, eltűrni.
Másrészt Mészáros a döntést megbeszélte főnökével, Matéczné Németh Ágnessel, a MÁV Start vezérigazgató-helyettesével. Innentől kezdve az lenne a logikus, hogy utóbbi a felelős. Matécznét azonban nemhogy szigorúan, de egyáltalán nem vonják felelősségre. Az elbocsátottakon kívül a közlemény mindkét cégnél említ ugyan további alkalmazottakat, akik ellen folyik még a fegyelmi eljárás (azaz kaphatnak még valamilyen büntetést), de közöttük nem szerepel a startos vezérhelyettes.
És akkor itt a közlemény maga:
A MÁV Zrt. és a MÁV-START Zrt. vezérigazgatói január 16-án meghallgatták a vizsgálóbizottságok jelentését a január 2-i menetrendváltozás ügyében, és elfogadták a munkáltatói jogkörgyakorlók intézkedéseit.
Ennek alapján a MÁV Zrt.-nél egy fő – a vezető ügyeletes – munkaviszonya megszüntetésre került. További hat fő munkavállaló felelősségre vonása – hátrányos jogkövetkezmény kiszabására irányuló munkáltatói eljárás keretében – folyamatban van. Közülük az adott napon két fő szakértő a területi szabályozásban, két fő a területi operatív koordinációban, két fő pedig a tájékoztatási ügyeletben vett részt.
A MÁV-START Zrt. munkáltatói jogokat gyakorló vezetője a lefolytatott eljárás alapján kezdeményezte egy fő forgalomirányítási dolgozó munkaviszonyának megszüntetését. További három – ebből két fő a személyszállítás operatív koordinációban, egy pedig az utastájékoztatási rendszer kezeléséért felelős – munkatárs esetében a fegyelmi eljárás folyamatban van.
A január 2-i budapesti elővárosi közlekedésben tapasztalt problémák kapcsán a MÁV Zrt. vezérigazgatója ezzel egyidejűleg elrendelte a rendkívüli helyzetekben történő menetrend-módosítási szabályok áttekintését, valamint a vasúti utastájékoztatási rendszer teljes körű és haladéktalan felülvizsgálatát és korszerűsítését.
A MÁV Zrt. vezetője a Kommunikációs Igazgatóság kezdeményezésére döntött arról is, hogy „ÚTITÁRS” néven a MÁV Zrt. új programot indít a MÁV Csoport integrált utastájékoztatási és kommunikációs rendszerének kialakítására.
- A csoportszintű működés nem jelentheti azt, hogy egyik cég ne figyeljen a másikra, és hogy a Csoport egésze ne figyeljen az utasokra. Új szemléletre van szükség! - hangoztatta a MÁV Zrt. vezérigazgatója.
A MÁV Zrt. és a MÁV-START Zrt. vezetése fontosnak tarja kiemelni, hogy az utasítási rendszer megfelelő, a vasúttársaságok közötti felelősségi viszonyok rendezettek, elhatároltak és szabályozottak. Ez tette lehetővé egyebek között a menetrend-módosítással kapcsolatos mulasztások kiderítését, a személyi felelősségre vonást.
Budapest, 2008. január 16., szerda
MÁV Kommunikáció
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2008.01.17. 12:17:32
Don 2008.01.17. 12:53:03
dembel 2008.01.17. 13:14:35
Csak egy adalék ahhoz, hogy a MÁV-nak mit jelent a szolgáltatás: ki szeretnék utazni tavasszal Németországba - pont kapóra jön a MÁV Start Go West! nevű akciója, amivel nyilván a fapados gépekkel szeretnének valamiképp versenyezni.
Múlt héten el is mentem a Déli nemz. jegypénztárához, ahol a hölgy csak azt nem tudta megmondani, hogy
a.) Köln szerepel-e az akcióban - szerintem igen, rajta van a neten ("Nem szoktam internetet olvasni!"), rajta van a plakáton ("Hiába, amit én táviratban kaptam a központból, azon nincs rajta")
b) mely vonatokra (milyen menetrend) érvényes az akció
c) mennyibe kerül a jegy
A hölgy azt tudta javasolni, hogy nézzem meg az OSZTRÁK VASÚT honlapját, mert ő "nem tud bemenni a németek rendszerébe, ezért nem tudja megmondani, hogy melyik jegy pontosan mennyibe kerül"
Szégyen. Egyszerűen szégyen.
W Joe 2008.01.17. 13:28:14
Remek rendszer, hogy megtalálták a mulasztásokat, de talán még jobb lenne, ha azt is tudná a rendszer, hogy ne nagyon fordulhasson ilyen elő.
kisvasutas · http://www.gyermekvasut.com 2008.01.17. 13:58:57
tippelnék 2008.01.17. 14:45:38
nemecsekerno_007 2008.01.17. 15:27:07
Olvastam már pár helyen erről az Ágikáról és lehet, hogy tényleg "érdemei elismerése mellett" el kéne küldeni a ... versenyszférába. :)
Amúgy egy újabb gyönyörű történet arról, hogyan működik kis hazánk. Nagyon jók az Index ilyen típusú cikkei, nagyon jók az ilyen blogok csak azt találjuk már ki végre - és ezt már másik blogon is javasoltam- hogyan lehetne ezen változtatni. Hogyan tudjuk rákényszeríteni a rendszert a változásra. Főleg olyanok tudnának segíteni akik közelebbről ismerik a rendszert, mert így talán hatékony lesz a módszer. De könyörgöm nehogy valaki azt írja menjünk ki tüntetni a Nyugatiba, mert akkor lehidalok. És ezt komolyan kérdezem. Ha alá kell írni valamilyen tiltakozó nyilatkozatot aláírom, ha fel kell fújni egy grafitit az Ágika frissen festett 50 millás házára akkor megcsinálom. Csak tegyünk már valamit ez ellen a begyöpesedett és a múltból ittmaradt zárvány ellen. Meg nyílván a többi ellen is. Komolyan. Mit tegyünk? Erre írjatok ötleteket. Különben tényleg egy kelet-európai banánköztársaság maradunk.
stone pit(er) 2008.01.17. 15:44:11
www.magyarnarancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=15763
Az ördög ügyvédje 2008.01.17. 17:05:30
petya.bacsi 2008.01.17. 17:05:56
Röviden: egy olyan embert rúgtak ki, aki valakinek az utasítását követte. Gondolom aki az utasítást adta, az még a cégnél van.
Ez is látszat intézkedés, csak hogy mutassák, juj de megbüntettek valakit. Ennyi erővel egy kalauzt, vagy az éjszakás takarítónőt is kirúghatták volna...
kacsa! 2008.01.17. 17:13:01
sin(ész) 2008.01.17. 17:18:19
nemecsekerno_007 2008.01.17. 17:18:50
1. Azonnal keresnek valakit aki kapcsolatba hozható a hibával és azt amilyen gyorsan lehet kirúgják, esetleg pér hét múlva amikor már elcsendesedett a médiában az ügy, elhelyezik valami jó kis állásban, valahol máshol
2. Vizsgálóbizottság áll fel a tények feltárására, nyílván a tagok pénzt kapnak érte utána vizsgálódnak, vizsgálódnak a sajtóban egyre kevesebb cikk jelenik meg róluk és a végén a közvélemény szépen elfelejti az egészet, utána semmi sem történik.
Valamit kellene tennünk, de mit? Mert már tényleg nagyon sokan érzik úgy, hogy ez így tovább nem mehet. (Pedig az egész ország így működik) Javaslatokat kérnék. Minden hasonló témájú Index blognak illetve cikknek kellene egy ötletblogot is csinálni, ahol gyűjtenénk az ötleteket. Utána persze valahogy át kéne verni a rendszeren (parlament, AB, etc...) No, ki mit gondol? Vagy idealista vagyok?
Forrás 2008.01.17. 17:20:05
Bigfoot · http://www.index.hu 2008.01.17. 17:24:40
bragellome 2008.01.17. 17:48:55
Fegyelmivel történő elbocsátás esetén nem jár végkielégítés!
Altrix 2008.01.17. 18:22:24
Persze senki sem pótolhatatlan, ezek az emberek sem. De hossz évek, évtizedek kellenek ezen tudás, tapasztalat megszerzésére, amivel ezek az emberek rendelkeznek.
Katona koromban a taszári repülőtéren szerencsém volt a repülésirányító mellett szolgálnom. Egyszer egy emberi mulasztás miatt lezuhant egy vadászrepülőgép, a pilóta meghalt. Fel sem merült a repülésirányító leszerelése, természetesen lefolytatták a vizsgálatot, de nem "dobtak" el egy ilyen értékes embert, mint egy repülésirányító.
Bigfoot 2008.01.17. 18:52:16
Bigfoot 2008.01.17. 18:57:10
Olyanokat basztak ki...akik értettek is hozzá, nem a benzinkútról kerültek a MÁV-hoz....amúgy nem értem az egészet....a vezig.helyettes Matéczné Németh Ágnes, üzemeltetési igazgató, adta áldását az egészre a hírek szerint
Sleepless81 2008.01.17. 19:07:25
sin(ész) 2008.01.17. 19:30:13
Az ördög ügyvédje 2008.01.17. 19:44:15
Tökéleteen érthető a felháborodásod. Jártam már így én is. Sajnos nem biztos, hogy a késésért a MÁV vezérkar a felelős egyszemélyben. A kábellopásokat nem ők rendelik....... S a kábeltolvajoknak szuper melegágyat biztosít egy országos alapvetően kábelhálózattalműködő cég. S merthogy a vezetékeket pótolni KELL, így folyamatos , és korlátlan a lehetőség....
t-boy 2008.01.17. 20:43:40
úgy látom a hozzászólók nagyrésze azért ért a közlekedés ezen ágához. Az a meglátásom hogy a személyi hátterét senki nem úgy vizsgálja ahogy a a mostani vezetés, nekik a tornyosuló hiányt kell megszüntetni emberáldozatok árán. Ezt pedig gátlástalanul, minden szemrebbenés nélkül megteszik. Legyen bármilyen jó szakember vagy 30 éves tapasztalattal rendelkező olyan munkaerő akit már nem lehet a falhoz állítani, ez már nem számít! A két nevett nemhiszem hogy ezt érdemli azok után, hogy a kiválás után mennyi mindent letettek az asztalra. Nagyon sokan köszönhetik nekik a munkahelyüket. De aki sokat tud és nem engedelmeskedik annak mennie kell! Ez a politika. Éljen a mi kis országunk teljesen másképp értelmezett DEMOKRÁCIÁJA! Mert itt vagy azt csinálod amit mondanak és akkor tengődhetsz és megbüntetnek amiért csak lehet, vagy nem hajtassz fejet és szintén belédrúgnak ahol csak lehet!!!!!
aranyhaj.blogspot.com · http://aranyhaj.blogspot.com 2008.01.17. 21:33:48
reneto · http://reneto 2008.01.17. 21:39:18
Szerintem nem történt semmi különös jan.2-án, nem is foglalkozott volna vele ennyire senki, csak a FIDESZ politikát csinált az egészből.
A sok megvezetett, meg ugrik a hülyeségre.
tippelnék 2008.01.18. 03:07:42
FK a cikk szerint nem szimpla ügyeletes, hanem "a pályavasút forgalmi főosztálya menetrendi osztályának vezetője"=osztályvezető. aki nagyon ért hozzá az majd elmondja, hogy cégen belül fölötte kik állnak. (ezek szerint az ő sara a tervezetten 5-10 perccel lemaradó csatlakozások is?)
a felfújt indok pedig, MINIMUM egy megalapozatlan szakmai döntés, amit igazából se akkor se utólag nem igazolt semmi.
ha meg szándékos volt (tudatos érték csökkentés) akkor elvesztettek egy futót, de a király és a kiránynő sértetetlen és megmaradtak a bástyák is...
az FK-nővér párhuzam pedig igen sántít. nemhogy nővér, de még főnővér sem megfelelő. minimum egy oep munkatárs, aki kitalálná, hogy a nappali műszakos nővérek csak 1 órával az éjszakás nővérek után kezdhetenek dolgozni, mert csak akkor hajlandó finanszírozni.
Én vagyok 2008.01.18. 09:54:05
Az embereket hiába ültetik át egyik irodából a másikba, és hiába cserélgetik a névjegykártyájukon a logót, attól még ugyanazok a balfékek maradnak, akik eddig voltak.
Itt is csak úgy lehet változtatni, ha felépítenek egy (vagy több) másik vasúttársaságot, emezt pedig elsorvasztják. A gond csupán az, hogy ez az egész úgy működik Magyarországon, mint az egyházak. Ők megmondják, hogy szentek és sérthetetlenek, az oka pedig az, hogy ezt ők mondják meg. A vasútnál is mindenki meg van győződve róla, hogy ahhoz csak az érthet, aki harminc éve benne dolgozik.
Még egy ilyen intézményt tudok, a jogszolgáltatást. Ugyanazok a problémák ott is.
Én vagyok 2008.01.18. 10:07:27
Esetleg az eleve rossz köztársasági elnöki intézményt kellene megszüntetni, és csinálni egy normális alkotmányos monarchiát. Ma már nincs se Szovjetunió, se Jugoszlávia, se Csehszlovákia, hogy tiltakozzanak ellene. Románia pedig egy szót se szólhat, hiszen mindketten EU tagok vagyunk, tehát szent a béke. És akkor nem garázdálkodna rendszeresen egy elszabadult ágyú a hajónkon.
TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2008.01.18. 23:51:40
MANCS 2008.01.24. 09:26:50
Személy vagy teher?
Lapzártánk (kedd, januá 22.) délután jött a jó hír: Aba Botond érkezik megmenteni a MÁV személyszállító cégét, a TArtot. Továbbá az eddig nyereséges, ám nemrégiben eladott teherfuvarozó alegység, a MÁV Cargo főnöke is átgazol vezérigazgatónak a Starthoz. Öröm lesz eztán vonatozni. Nagy örömünkben idézzük is föl, mi történt idén a vasúti személyszállításban.
Január 2-án: "hófrász". A főváros környéki vasutask egy álló napra megbénultak, mert "a váltók nem bírták" a rettenetes (Majd' 5-10 centis havazást).
Január 3-án az új gazdasági miniszter, Kákosy Csaba a történtek miatt kezdeményezte a MÁV Start igazgatóságának felmentését. Uh, nagyon kemény: ha gikszer van, hullnak a fejkek! De nem kellett megijedni, mert ez az öttagú igazgatóság (és a dettó megújítani kívánt háromtagú felügyelőbizottság) úgy igazgatott (felügyelt), hogy időnként összejöttek, különben mindegyiküknek megvolt a maga felső vezetői beosztása a cégnél, és vitték a napi ügyeket (a miniszteri kezdeményezés ebbéli pozíciójukaqt nem célozta).
Január 4-én azonban kiderült, hogy ők nem is tehetnek a forgalom összeomlásárólm, hanem a gonosz váltók és a belük lepaktált 2 ügyeletes osztályvezető, valakinek a látókörébe került pár sötétben bujkáló bakter is.
Január 7-ére a sajtó - MÁV-vezetőket kérdőre vonva - kiderítette, hogy mégis csak a váltók a hibásak.
Január 11-.én a MÁV vezetése arra a "végső" konklúzióra jutott, hogy mégsem tehet senki semmiről, igazságtalan lenne kirúgni a váltókat, mert akkor minden vonat egy irányba tudna csak menni.
Január 14-én a MÁV vezérigazgatósága mégis szükségesnek érzett egy nyilatkozatot kiadni, miszerint nem úgy van az, hogy nincsen felelős. Kelle annak lenni, és ők meg is találják hamarosan, a vizsgálat folyik, csapataik harcban állnak.
Január 17-én aztán meglettek a tettesek - a korábban is megnevezett 2 ügyeletes osztályvezető. Ugyan egyikük egyeztetett a kritikus pillanatokban főnökével, de az nem nagyon érdekelt senkit. A bakterokat nyilván a hétvégén kersték lámpással.
De most hétfőre (január 21.) csak Kozák Tamás lett meg mint leendő vezérigazgató, őt ugye a Cargónál találták, bár oszlopos tagja volt annak az igazgatóságnak, amit Kákosy oly lendülettel kívánt már másnap meneszteni (kábé vissza az irodájukig).
Mára (január 22.) már csak annyi maradt, hogy az igazgatóság létszámát 5-ről -re emelték, a felügyelőbizottságét pedig 3-ról 5-re (így jutunk ötről a hatra, vagy egyenest a csillagokba). Meg az, aminek a leiratunk elején annyira örültünk, hogy jön Aba!
Tekintve a fentieket, elhisszük: akadhat, aki azt gondolja, hogy ennél még a bukott BKV-vezér is jobban csinálná. Végül is, mi történhetet? Bemegy, igazgat egy kicsit. Legfeljebb néha leállnak a váltók. Mozdonyt csak nem akar majd vezetni! De hogy ezt pont a megújulást követelő miniszter gondolja? Durcsa. Az is elgondolkodtató, hogyan lett - milyen ásatag (ellen)erők hatására? - a megtisztulási gyorsból kádertemető személy?
Ed 2008.03.10. 10:11:53
Csak azt sajnálom, hogy Kisbandi, aki hat évesen vasutas egyenruhát kért magának, és éjjel-nappal vasutast játszott, úgy tűnik, csak mérsékelt sikerrel tudta teljesíteni a változások hozta kihívásokat. Pedig az elkötelezettsége nem vitatható. Csak a szakmaisága. De ez a vasútnál nehéz kérdés.
brand_boy 2009.01.07. 23:06:17
Magyarországnak ma az egész közép-európai régióban példaértékűen működő bankrendszere van, ami az egyre csökkenő versenyképességű gazdaság számára jelenleg versenyelőnyt jelent. A régióban itt a legkönnyebb a vállalatoknak hitelhez jutniuk, ezt relatíve olcsón tehetik meg, a magyar bankrendszer adót fizet, munkahelyeket teremt.