Igen, még mindig a 0102-es hófrász. A budapesti elővárosi forgalomban nem közlekedő több száz vonat, a teljes káosz nyomán kitört botrány után már az első napokban úgy nyilatkoztak a MÁV vezetői, és kommunikátorai, hogy „minden szabályt betartottak”, sőt Heinczinger István vezérigazgató azt is kijelentette, hogy a fő-menetirányító, aki elrendelte a korlátozott menetrendet, nem hibázott.
Néhány napja mégis arról értesültünk, hogy őt, és a személyszállító MÁV Starttól is egy felelősnek tartott személyt elbocsátanak, további hat fő ellen pedig folyik még a fegyelmi.
Ha minden rendben volt, miért a szankciók, kérdeztem a MÁV kommunikációtól. Ők lényegében azt válaszolták, hogy közben előrehaladt a vizsgálat, és újabb dolgok derültek ki. (Meg persze kioktatnak arról, hogy nem mondhatnak neveket, bár én ilyet nem is kérdeztem, és kijelentik, hogy nem azt rúgták ki, aki a döntést hozta, de szerintem ezt ők se gondolják komolyan, csak ugye nem akarnak konkrét személyeket megnevezni.)
Visszatérve a fősodorhoz, az azonnali „mi nem vagyunk hibásak”-hoz. Persze, persze, értem, hogy menet közben jönnek elő tények, de azt továbbra sem, hogy akkor miért kell azt nyilatkozni a vizsgálat lezárulta előtt, hogy minden rendben volt, nem hibás senki, minden szabályt betartottak.
Ha egy probléma után a MÁV mindig, azonnal kijelenti, hogy ő nem hibás, majd ez után elkezdenek vizsgálódni, akkor hiteltelen lesz az ilyen szöveg akkor is, ha véletlenül tényleg ártatlanok. Ismerjük ugye a pásztorfiú/kakas meséjét aki állandóan farkast kiált, áldozatnak hazudja magát, aztán amikor tényleg szüksége lenne a segítségre, már nem hisz neki senki.
És akkor jöjjön a levelezésünk szövege:
Tisztelt MÁV-kommunikáció!
Az alábbit szeretném kérdezni a január 2-i menetrend-módosítás vizsgálatáról kiadott közleménnyel kapcsolatban.
Abban az szerepel, hogy:
„Ennek alapján a MÁV Zrt.-nél egy fő – a vezető ügyeletes – munkaviszonya megszüntetésre került.”
Ugyanakkor Heinczinger vezérigazgató úr az eset után azt nyilatkozta a Klubrádióban, hogy „nem hibázott a fő-menetirányító”. Ez is a tudósítás címe a rádió honlapján.
''Nem hibázott a fő-menetirányító'' - 2008.01.04
„A MÁV Zrt. vezérigazgatója a napokban szembesült azzal, hogy 2004-ben takarékossági okokból felmondták a meteorológiai szolgálattal a szerződést, melynek havi költsége 8-10 millió forint volt. Heinczinger István emellett arról is beszélt a Klubrádió Kontra c. műsorában, hogy azóta a kollégái a mindenki számára elérhető, interneten is fellelhető előrejelzésekből értesülnek a várható időjárásról.
Mint mondta: a főmenetirányító helyesen járt el amikor a saját információi alapján minimalizálni próbálta azt a balesetveszély kockázatát. Heinczinger István hozzátette: egy ilyen esetben a főmenetirányítónak nem a menetrendet, hanem a közlekedés biztonságát kell első helyen kezelnie.”
A szituációból nyilvánvaló, hogy a két személy azonos, hiszen vélhetően a döntés meghozójáról beszélt a vezérigazgató, és nyilván ellene hozták most a legsúlyosabb szankciót.
A kérdésem tehát az, hogy miért szüntették meg a munkaviszonyát, ha nem hibázott.
Tisztelt Tevan Imre!
Kérdéseire a vasúttársaság az alábbi tájékoztatást adja:
A MÁV Kommunikációs Igazgatósága a január 16-i sajtóközleményben így fogalmazott: a MÁV Zrt.-nél megszüntették a vezető ügyeletes munkaviszonyát. A MÁV-START Zrt. munkáltatói jogokat gyakorló vezetője a lefolytatott eljárás alapján kezdeményezte egy forgalomirányítási dolgozó munkaviszonyának megszüntetését. Nem a fő-menetirányítóról van szó, ebben az esetben.
A január 4-én elhangzott interjú idején még nem zárult le a vizsgálat, még csak a vizsgálódás elején tartott a MÁV. A vezérigazgató – mivel folyamatosan figyelemmel kísérte a szakmai vizsgálatot – az akkor rendelkezésre álló információk alapján adott tájékoztatást a sajtónak. A tájékoztatás a téli időjárás és a vasúti közlekedés biztonsága közötti, akkori helyzetre vonatkozóan világította meg a fő-menetirányító operatív döntését, s azt, hogy saját információi alapján minimalizálni próbálta a balesetveszély kockázatát. A fő-menetirányító nem a menetrendet, hanem a közlekedés biztonságát kezelte első helyen.
A vizsgálat azonban tovább haladt, és a tények feltárása alapján rámutatott mulasztásokra is. Ezt tükrözi a január 16-án kiadott sajtóközlemény.
(kiemelés tőlem - ti)
A vasúttársaságnak nem áll módjában név szerint megnevezni az érintett dolgozókat a Munka Törvénykönyve 3.§ szerint, ami kimondja:
"A munkáltató a munkavállalóra vonatkozó tényt, adatot, véleményt harmadik személlyel csak törvényben meghatározott esetben vagy a munkavállaló hozzájárulásával közölhet."
Ezen kívül az érintett dolgozókat védi még a személyiségi jogokra vonatkozó törvény. Nem köztisztviselő és nem közszereplő személyekről van szó.
MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Altrix 2008.01.19. 11:54:43
Az interjú alanynak még tetszik is, hogy őt kérdezik, azt hiszi ő a fontos ember. A legnagyobb hibát követi el, mikor azonnal következtetéseket von le, tényként kezel feltételezett történéseket.
Tehét egyformán hibásnak tartom a médiát és a MÁV-ot is, de leginkább a MÁV-ot. Egyszerűen megelőzhetők lennének a hasonló esetek, ha nem nyilatkoznának azonnal felelőtlenül a vezetők.
Ilyen egyszerű a válasz a cikkben feltett kérdésre!
DJS 2008.01.19. 15:01:37
Altrix 2008.01.19. 17:11:32
Kavalecz tudott diplomatikusan fogalmazni, bár neki az volt a hibája, hogy nem ismerte a vasuti szakzsargont, vagy ha igen nem alkalmazta. Ez a fő baj a szóvivőkkel. Gyerekeknek nézik a civileket, azt gondolják, hogy nem értenék meg, ha szaknyelven beszélnének. Ebből származik a félreértés. Az emberek idővel megtanulnák a szakkifejezéseket, amit a vasutas is és a civilis egyformán értelmezne.
Többek között egy ilyen félreértés volt az, hogy 2-án szombati menetrendet alkalmaznak.
A Start-os szóvivőről az az érzésem, apuka vasárnap az M1-esen autóval elvitte a győri főiskolába, pénteken az M1-esen autóval apuka hazahozta a főiskoláról, ez igy ment a diploma megszerzéséig, vasutat pedig az interneten megtanulta.
Egy példa, hogy miért jó a szamárlétra: ha bebújsz két vasuti kocsi közé (az ütközők közé), hogy a féktömlőt összekapcsold, és kifúj a kapcsolófejnél a levegő, az utasításokban csak az van leírva, hogy meg kell szüntetni a tömörtelenséget, tömítőgyűrű igazításával, vagy cseréjével. De mit teszel, ha ezek után is kifúj. Hát itt jön a tapasztalat, amit minden kocsirendező tud (a szóvivőkisasszony biztos, hogy nem): bele kell köpni a kapcsolófejbe, nem fog többé kifújni.
Számtalan hasonló fogást tudnék még mondani...
Mihaszna Kelly 2008.01.19. 18:19:13
erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.01.19. 22:25:43
Önmagadnak mondasz ellent. Ha valaki, akkor Kavalecz Imre volt az a szóvivő (most sajtófőnök), aki alulról, a forgalomból jött szépen föl a szamárlétrán. (Az ország északkeleti részén dolgozott több állomáson, rákereshetsz a pontos életrajzra, Gugli a barátod.)
Szóval biztos tudja a szakkifejezéseket. A "szombati" menetrend meg baromság, aki kitalálta, egy "szakember" (nem szóvivő) egyszerűen nem tudja, minek mi a neve, nem tudja, milyen a szombti menetrend, sajnálatos, hogy a MÁV vezetői még mindig így nevezik, ami el volt rendelve 2-án. Erről biztos nem a kommunikációs munkatársak tehetnek.
Továbbá azért abban nem vagyok biztos, hogy egy szóvivőnek tudni kell a köpködős trükköt, abban egyetértek veled, hogy valamiféle érdeklődés, affinitás nem árt, ha van neki a vasúthoz, de egy ilyen poszton sokat árthat az évtizedes "vasutasság" szvsz (pl. elvtelenül védi volt kollégáit).
ti
Altrix 2008.01.20. 07:32:37
Egy kicsit Te is belegabalyodtál a gondolataidba. Megvéded Kavaleczet, aki "évtizedes vasutas", írásod végén pedig ártalmasnak tartod egy ilyen poszton.
Te is újságíró vagy. Óriási a felelősséged. Az életben két fajta ember van: van a juhász, és vannak a birkák.
A kommunikációért felelős emberek döntően tudják befolyásolni a "birkákat". Erről szól az élet, az a szerencse, hogy a birkák ezt észre sem veszik.
erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.01.20. 10:18:14
Nem, nem gabalyodtam bele. Én pontosan tudom, mi a véleményem KI-ről. Tudod, vannak dolgok, amelyeket nem lehet egy biten ábrázolni. Én legfeljebb atekintetben "védtem meg" KI-t, hogy ő igazi, terepről jövő vasutas.
ti
Efeszté 2008.01.25. 10:14:09
erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.01.25. 10:51:28
Fő-menetirányító: 3 tagú, 7 szótagú összetétel, ezért így kell írni. Ha vitatkozol, legalább próbálj meg érvelni.
És szerintem Heinczinger Farkas Károlyról beszélt, hiszen ki másról beszélt volna. Ha nem jól nevezte meg a beosztását/szerepét, az nem az én hibám.
ti
petya.bacsi 2008.01.25. 20:01:22
Mellesleg a január 2-án műsoron lévő attrakció évközben többször meg szokott ismétlődni, legalábbis az elmúlt évben többször volt ilyen, hiszen nem egyszer maradtak ki az (elővárosi) vonatok akkor ok nélkül, mégsem repült senki sem. Ha minden incidens után repülne valaki, fél éven belül a teljes MÁV vezérkar ki lenne rúgva...
Altrix 2008.01.26. 05:43:34
Tehát ha következetesek akarunk lenni, akkor az egész Minisztériumot le kellene váltani a tájékoztatás elmaradása miatt...
Kákosynak saját leváltásával kellett volna kezdenie!
Efeszté 2008.01.27. 20:58:40
szőrszálhasogató 2008.01.27. 22:00:59
Ha már ilyen közel voltál a tűzhöz, akkor inkább arról mondj valamit, hogy szerinted jó döntést hoztak-e? Tisztában voltak egyáltalán a menetrendi helyzettel, a telejs menetrend lebonyolításához szükséges váltóállító helyekkel (a reggeli csúcsban)?
Egyáltalán miről hoztak döntést, hogyan felügyelték azt? (Tehát csak a zónázó vonatok voltak-e lemondva, vagy a munkanapos vonatok is? Végül is mi és hogyan közlekedett? igaz-e, hogy éjjel, amikor látták, hogy még sem esett a hó, akkor már nem lehetett visszatérni a normális kerékvágásba még délután sem?)
Köszönöm. (És az sem zavar, ha helyesírási hibák lesznek a válaszodban, mert a szakmai része érdekelne)
Efeszté 2008.01.28. 05:03:15
Efeszté 2008.01.28. 05:13:09
Szőrszálhasogató 2008.01.28. 08:23:59
És ebben a döntésben nem csak FK (mint vezető ügyeletes, ha jól rémlik titulus), hanem a fő-menetirányító is benne volt, ezért ők a felelősek, ugye?
Altrix 2008.01.28. 09:02:38
Hiába véded a mundér becsületét! A fő-menetirányító kőkeményen benne volt a döntésben. Az ügyeletes csak akkor tudta volna döntése súlyát megitélni, ha valaha dolgozott volna legalább menetirányítói munkakörben.
A fő-menetirányító pontosan tudta, hogy mekkora káosz lesz reggel, de az ügyeletesnek ezt vagy nem magyarázta el, vagy az ügyeletes konok, önfejű, "csakazértis én mondom meg mi lesz" típusu ember volt.
Efeszté 2008.01.28. 22:00:54