Talán már sokan szívesen elfelejtenék a január 2-i eseményeket, amikor sorozatos szakmai hibák nyomán teljesen összeomlott a vasúti közlekedés a főváros környékén. Én azonban még nem üríteném agyunkból a hófrászt, már csak azért sem, mert még nem értesültünk a MÁV-os vizsgálat végeredményéről, hiszen a két kirúgott vasutason kívül - a közlemény szerint - még kilenc ellen indult fegyelmi, ám nem tudni, ezek milyen eredménnyel zárultak.
Most azonban azért hoztam szóba az év első munkanapját, mert egy érdekes írást olvastam a Forgalom, a MÁV-os forgalmi dolgozók lapja legújabb számában. Egy levélfélét Csontos Endre forgalmi igazgatótól, aki mintegy főnökként szól beosztottaihoz az eltelt negyedév alkalmából. A többi között a következőket írja:
A 2008. évet nem jól kezdtük! A budapesti agglomerációban esett hó zavarokat okozott.
(Egy pillanatra álljunk meg. Véleményem szerint Csontos úr itt - hogy is szokták mostanában mondani - szándékosan téved. Budapest környékén ugyanis legfeljebb pár centi hó esett. Ennyi nem okozott volna zavarokat. Ráadásul a vonatok lemondásáról már a hóesés - inkább hószállingózás - megindulása előtt órákkal meghozták a döntést, tehát semmiképp sem a hó miatt, legfeljebb a hótól való indokolatlan félelem miatt. Éppen innen ered a hófrász kifejezés. De folytassuk az idézetet:)
Egy szakmailag korrekt döntést (kapacitásfoglalást kellett csökkenteni 2-án reggel) pontatlan kommunikáció követett. Ezt túlértékelte a média és vizsgálat vizsgálatot követett.
Bár a címben erre utaltam, itt most talán nem is az a legfontosabb, hogy természetesen már megint mindenről a sajtó tehet. Nem a sorozatos hibás döntések, nem a kispórolt beruházások, nem az utasokra magasról tevő szemlélet, nem a dilettantizmus, nem a saját szakkifejezéseiket ("szombati menetrend", "elővárosi vonatok") sem ismerő vasúti döntéshozók. Szívesen megkérdezném erről a hidegben a vonatokra hiába váró utasokat, akik nem értek be a munkahelyükre.
Szóval ennél érdekesebb, hogy Csontos még mindig úgy véli, hogy a vonatok leállítása "korrekt döntés" volt. Persze ő ezt nyilatkozta már a Kötött pályának közvetlenül az eset után, de azóta ugye "vizsgálat vizsgálatot követett", és ezek a vizsgálatok hibákat állapítottak meg. Csontos ennek ellenére nevezi korrektnek embere döntését. Ha viszont korrekt volt a döntés, nyilván igazságtalanul rúgták ki.
Furcsa hely ez a MÁV, furcsák ezek a régi vágású vasutasok. Ha az utassal szemben kell érvényesíteni valamilyen szabályt, kegyetlenül precízen be tudják tartani, ha valamilyen ostoba előírásra hivatkozva lehet rosszat tenni az utasoknak, mondjuk az átszállás ellehetetlenítésével, akkor is szent az utasítás. De ha a miniszter és a MÁV vezérigazgatója által megrendelt vizsgálat jut valamilyen eredményre, azzal nyugodtan szembe mer helyezkedni a forgalmi főosztály vezetője. Ilyenkor nem érvényes a szoros hierarchia, ilyenkor nem beszélnek "félkatonai" szervezetről.
P.S.: Azóta választ kaptam a MÁV-tól ugyanerre a problémára. Szerintük nincs ellentmondás.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ibigoo · http://indafoto.hu/ibigoo 2008.02.13. 00:28:57
Altrix 2008.02.13. 07:58:40
Bár ő éppen régi szaki, de egyszerűen kiöregedett. A nagy baj viszont az, hogy a mostani felsővezetők már csak "manager"-ek.
Ezt a munkások is régen észrevették, és kínlódnak, nem tudják pontosan mi is a doguk.
Egy vasúthálózat üzemeltetéséhez, elengedhetetlen a vasúti szakértelem, a legfelsőbb szintig.
Én úgy látom, rövid távon biztosan nem lesz javulás a cégnél. Az utasoknak egyszerűen két választása van: "vagy megszoksz, vagy megszöksz".
Boribon 2008.02.13. 08:59:50
nekemirj 2008.02.13. 09:11:12
UI 2008.02.13. 09:28:50
üdv, uncsiizgi
Valaki más 2008.02.13. 09:46:19
Mindemelett, pont a vezetőnek kéne kezdeményeznie az ilyen és ehhez hasonló eseteknek felelőseinek földkörüli pályára állítását.
sourcerror 2008.02.13. 10:09:17
Azért egy műszaki igazgatónak igenis legyen műszaki diplomája. Különben összedől a cég.
grigorij (törölt) 2008.02.13. 10:10:47
0xFFFF 2008.02.13. 10:16:14
A felsővezetésnek nem kell konyítania a vasúthoz, csakis a gazdasági szempontok helyes értékeléséhez és képesnek kell lenniük olyan döntések meghozatalára, hogy a szakmai vezetők közül kik azok, akik a gazdasági mutatókra jó hatással vannak úgy, hogy a szakmaiság sem szenved csorbát és kik azok a meg[Csontos]odott emberek, akik lehet, hogy tudják, mitől megy a mozdony, ami villamos, de a ténykedésük pártállami stílusa okán az összes lehetséges diagramot leszállóágba viszi bevétel oldalon, míg a kiadási oldalon szinte függőlegesbe kényszeríti az ottani ábrákat. Csakis ennyi a felsővezetés dolga.
Altrix 2008.02.13. 10:19:50
A vezérigazgató máig abban a tudatban él, hogy ő jól vezeti a MÁV-ot.
Sipos István néhai vezérigazgató a jó példa, ő soha nem követett volna el ilyen őrültséget, mert tudta és értette, mi a vasútüzemeltetés.
Kismanó 2008.02.13. 11:02:33
Az nem elégséges szolgáltatás, hogy reggel 8 és 10 között járnak vonatok. Ezt egyetlen épeszű ember sem fogadná el. Akkor esélye sem lenne senkinek munkába, iskolába menni.
Valaki más 2008.02.13. 12:26:22
De ne ő döntse el, hány vonat járjon, milyen szolgáltatású kocsikkal. Amit a gazdasághoz/pénzügyekhez értők kitaláltak, azt oldja meg, ha ez veszélyezteti a biztonságot/üzemmenetet, akkor síóikítson. Egy cég működésének (prosperálásának)jelen korunkban sokkal kisebb hányadát képezi a műszaki "rész" mintsem a gazdasági szempontok. És ez így van jól. Hiszen a vasút van az utazókért és nem fordítva.
Valaki más 2008.02.13. 12:29:18
Szerintem itt legfőképp ez hiányzott. Mert megint azt gondolták, hogy az utasok vannak a vasútért.
Mellékesen: lehet sztrájkolni vélt vagy valós indokok alapján, csak nehogy úgy járjanak, mint egyszerű ember a kacsavésszel...