Van egy hely Európában, ahol még rendes, menetrend szerinti forgalomban járnak gőzmozdonyvontatta szerelvények. Igaz, egyre kevesebb vonalon, egyre kevesebb járat. A városka neve Wolsztyn (ejtsd: volstin), Lengyelországban (Nagylengyelországban) van, közel a német határhoz.
A helyiek fokozatosan ráébredtek, hogy ez az elavult megoldás (vontatási mód), a gőzösök telephelye (fűtőháza) érdekesség, érték, idegenforgalmi vonzerő. Ma már gőzvontatású szerelvény robog be a város honlapján, és minden év május 1-én nemzetközi gőzösfesztivált is rendeznek.
Ezen már negyedszer vett részt a MÁV Nosztalgia Kft. A magyar mozdony hozzájárul a wolsztyni esemény fényéhez, cserében a lengyelek is eljönnek a budapesti gőzmozdonyversenyre.
Idén egy valóban különleges mozdony, a 242,001-es áramvonalas gyorsmozdony képviselte Magyarországot, nagy sikert aratva. A 242-es sorozatból a harmincas években négy készült, a Budapest-Miskolc-Kassa vonalon vittek gyorsvonatokat 120-szal, de a típus rekordja 161 km/h. Az első példányt helyreállították (szén helyett gázolajtüzeléssel).
A Nosztalgia érdeklődők számára is lehetővé teszi a részvételt, most főleg brit és néhány magyar vasútbarát tartott a gőzmozdonnyal (köztük én is). Az ő és a személyzet ellátására háló-, szalon- és étkezőkocsikat vittünk magunkkal.
Az ilyen különvonatot általában nem a legforgalmasabb vonalakon engedik, és a menetrendi forgalom elsőbbsége miatt gyakran félre is állítják, így idén is két nap (és egy éjjel) tartott az út Szlovákián és Lengyelországon át. Ez persze nem baj, hiszen igazi luxuskörülmények (hálófülke, zuhanyzó, étkező) között vonatoztunk.
A nosztalgiamozdonyt kímélni kell, a 242-es ráadásul gyors, de gyenge gép, így ezúttal végig dízel- és villamos mozdonyok vontatták a szerelvényt (a korábbi években voltak önerőből leküzdött szakaszok). A nagy képen is az látszik, ahogy a szerelvény végén hidegen gurul a gyorsgőzmozdony Szlovákiában a Kinorány (Chynorany) és Trencsén (Trenčín) közötti vonalon.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
miskagyerek 2010.05.11. 21:15:10
Mindenkinek kívánom ennek a csodának a megtapasztalását. Korhatár nélkül megtekinthető.
Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2010.05.11. 21:16:24
romesz 2010.05.11. 21:41:07
Gyerekkoromban Ferencvarosban laktam a Keleti guriton es akkor rengeteget jatszottam a gozmozdonyokon. Jo volt mert minden vezeto es futo ismert igy barmikor felengedtek a gepre. Minden fiunak idealis lenne egy idot ott tolteni.
Nagyzee 2010.05.11. 22:36:11
romesz 2010.05.11. 23:18:59
Mostly Harmless 2010.05.11. 23:36:29
Nagyzee 2010.05.11. 23:59:03
SzekelyG 2010.05.12. 01:30:47
bakker, vessél már egy pillantást a képre, és kiböki a szemedet, hogy nem szerkocsis gép :)
romesz 2010.05.12. 03:32:00
miskagyerek 2010.05.12. 08:07:53
miskagyerek 2010.05.12. 08:12:18
Benbe · http://www.benbe.hu 2010.05.12. 08:28:29
Mivel a Budapest-Kassa vonalon a 120 km/h-t mindössze két kocsival tudta elérni, bátran mondhatjuk, hogy a négytengelyes vontatási mérőkocsival a 161 km/h-s rekordot terheléssel érte el.
öcsi55 2010.05.12. 08:46:11
még volt romantika a vasutban.
gonosztojás (törölt) 2010.05.12. 08:50:51
Inkább tartson négy napig az út, defüstöljön az a gép, és vontasson.
Olyan ez az egész, mintha egy gyönyörű háromárbocos barkhajót vontatóval cibálnának a nagyvitorlások versenyén. Ott is vannak 60-100 éves hajók, de még nem láttam hogy motorosokkal kímélnék mondjuk Kruzenstern 4árbocost a fekete tengertől a valenciai versenyig.
erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2010.05.12. 18:10:10
ti
ruba 2010.05.13. 20:46:25
esef 2010.05.14. 07:42:44