Kötött pálya

vasút, városi közlekedés, út, térkép, utazás - erminavet (Tevan Imre)

Magyar vasút ma

1 város, 1 villamos

Utazás Transzibériába

MD, a mi motorvonatunk

Vasutasok dolgoznak

Friss topikok

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

2008.03.10. 01:00 erminavet

Furcsa hangú levélben magyarázkodik a felmentését kérő Antal Attila

Ahogy az Index három héttel ezelőtt megjósolta, távozik Antal Attila. A BKV - posztját egészségi okokból most sem betöltő - vezérigazgatója szokatlan közleményben kérte felmentését. Bár erre hivatkozik, valójában nem (csupán) a családja, hanem a főpolgármester kérésének is eleget tett. A közlekedési cég új vezérigazgatójának kiválasztásába ezúttal az SZDSZ is bele kíván szólni, minden bizonnyal lesz nyilvános pályázat is.

A teljes cikk (Demszky segített lemondani a BKV-vezérnek) az Index Budapest rovatában olvasható.


Itt pedig következzen a BKV által kiadott, de Antal Attila által személyesen írt levél:

 

Antal Attila a BKV Zrt. vezérigazgatójának sajtóközleménye

Köszönöm annak az 56 fővárosi képviselőnek, akik annak idején megszavazták vezérigazgatói kinevezésemet. Köszönettel tartozom elsősorban a fővárosiaknak, valamint a szakembereknek, a Zrt. dolgozóinak és azoknak a tulajdonosi jogokat gyakorló fővárosi képviselőknek is, akik az elmúlt hetek politikai támadásai ellenére sem felejtették el az elmúlt, több mint egy év eredményeit. Azoknak, akik látták, értékelték munkámat és észrevették azt is, hogy a BKV Zrt. és a budapestiek érdekében szakítottam az eddigi struccpolitikával.

A tizennyolc éve minden esztendőben milliárdokkal alulfinanszírozott és átpolitizált közszolgálati cégnél, munkámmal, vezetői elképzeléseimmel az utolsó utáni pillanatban elkezdődött a rendszerváltás.

A fővárosi közgyűlésben viszont tizennyolc év után még ma sem attól hangos a ház, hogy a finanszírozási probléma egyedüli megoldását adható Zrt. tulajdonosa hogyan kompenzálja anyagilag az általa megrendelt közszolgáltatást. Köztudott tény, hogy nem az én elvárásom volt a nullszaldós BKV. Nullszaldós úgy, hogy a tulajdonos hosszú évek óta még az inflációt követve sem emelte a támogatást, és idén már hitelt sem vehet fel a vállalat.

Nem mindenkinek érdeke egy működő BKV Zrt. Az általam irányított átvilágítása és pénzügyi konszolidációs programja a közlekedési vállalatnak, rengeteg érdeket sértett. Mondhatnám úgy is sok ember „üzleti lábára” léptem. Tévedtem, a teljes tulajdonosi kör szemléletváltása nélkül egy ember nem érhet el döntő változásokat, még közérdekből sem.

Nem remélem már azt, hogy mindenki - politikai érdekén felülemelkedve - elismerje munkámat. Viszont remélem, hogy a tényeket ismerve mindenki elgondolkodik.

Átgondolják például azt, hogy tavaly a vezetésemmel – sok érdeket sértve - a BKV Zrt. nem csökkentette volna közel 11 milliárd forinttal a veszteségét, akkor azt az idei közel 9 milliárdos hiánnyal összeadva hányszor 10% -os járatritkításra lenne szükség ahhoz, hogy a BKV Zrt. közösségi közlekedési eszközeinek ne csak kijelölt útvonalai legyenek, hanem azokon közlekedni is tudjanak.

Elgondolkodnak azon, hogy hosszú évek óta vezetésem alatt lett átlátható a 4-es metró költségvetése, szerződései. A DBR Projektigazgatóságának teljes körű átvilágítását is a többi közt a mostanság sokat támadott AAM Tanácsadó cég végezte. Ragaszkodtam hozzá, hogy a metró költségvetésének folyamatos növekedése megálljon, például a Fővám tér esetében is. Vallom, hogy elveimhez képest nem hibáztam, de ismétlem: tévedtem.

Egy ideje már szakmailag próbáltak ellehetetleníteni, nem sikerült. Tizennyolc év alatt nem tapasztalt lendülettel független szakértők hada vizsgálta, vizsgálja az utóbbi hetekben minden, személyemet és a BKV Zrt-t érintő politikai támadások valóságtartalmát.

Elérkezett az a pillanat, amikor szavaim a támadások ellenére nem magyarázkodásnak hatnak, így nyugodtan elmondhatom véleményemet.

A Zrt. Felügyelő Bizottsága személyemet nem marasztalta el a busztenderrel kapcsolatban, nem volt összeférhetetlenség. Nem tettem semmit, ami szakmai vagy jogi tényekkel alátámasztva támadható lenne. Nem tettem semmit, a cég és ez által a fővárosiak érdekével ellentétben.

Támadták a családomat. Az első házasságomból származó fiam ellen - akit testvéreivel együtt hosszú éveken keresztül egyedül neveltem fel - egy hetilap a munkaügyi felügyeletnél feljelentést tett. A felügyeleti vizsgálat mára már lezárult. Azon kívül, hogy gyermekemet, családomat nagyon megviselték a történtek a hatóság nem talált sem színlelt munkaszerződést, sem más jogilag támadható dolgot.

Az AAM szerződéseket, most vizsgálják. A fentiekhez hasonlóan a médiumokat ez ügyben is egyes érdekköröknek megfelelően befolyásolták. Kifizetett összegként kezelte a közvélemény egy, majd négy év múlva maximum kifizethető keretösszeget, de nem nézték, sőt nem is említették a szakmai tényeket. Nincs kétségem, hogy független szakértői vizsgálatok, szakmai alapon kezelik ezt is, és nem hangzatos címszavak szerint dönt majd az FB.

Apa vagyok és férj. A támadásoknak köszönhetően megromlott az egészségem, szeretném felnőni látni a negyedik, 3 éves gyermekemet is. A szívbetegségemmel orvosi kezelés alatt állok több hete, 53 évesen pár napja túlestem egy életmentő műtéten, még több hetet kell szívszanatóriumban töltenem. Úgy érzem belefáradtam. Mondhatnám azt is, „akik” és amit akartak elérték, félreállok.

A családom kérésének eleget téve egészségügyi állapotom miatt, a mai napon kértem a BKV ZRt. arra jogosult Igazgató Tanácsának elnökétől a felmentésemet. Ezzel esély kapva arra, hogy megéljem - legalább külső szemlélőként - a BKV Zrt. jövőbeli pénzügyi konszolidációjának végét.

Budapest, 2008. március 09.

Antal Attila

23 komment

Címkék: index politika karrier városi közlekedés peage


A bejegyzés trackback címe:

https://kotottpalya.blog.hu/api/trackback/id/tr16373634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ibigoo · http://indafoto.hu/ibigoo 2008.03.10. 06:59:27

Jó reggelt!
A bejegyzés bevezetőjében és a hivatkozott cikk leadjében is hibásan, kettő l-es Antallként szerepel a volt vezig.

nyekk 2008.03.10. 07:21:40

Istenem!! Egy százas papírzsepit telezokogtam. Egy ilyen tiszta, becsületes ember! És ennyi méltatlan, alantas támadást! Ehhez képest az Izaura szívbemarkoló története szinte bohózat. (Igaz Izaura nem akarta működése pár hónapja alatt rögtön kilopni a forró zsírból a hurkát is, a gondjaira(?!) bízott egyébként is agonizáló BKV-ból.)

Akashi Kaikyo 2008.03.10. 07:41:43

Ezt a faszit csak azért tették oda, hogy célegyenesbe kerüljön a járatritkítás, plusz megtömje egy kicsit a saját, a fia és néhány haverja zsebét.

canismerga 2008.03.10. 08:52:16

Antal Attilát lehetne Wallis Attilának is nevezni. Szétcseszte a Főtaxit, még a portás sapkáját is eladták majdnem, meghúzta ő és a Wallisos haverjai az Est taxit, igaz ott egy dolgozói csoport levele megbuktatta. Jött a Nógrád Volán és a Citadellás Veres féle biznyákolás. Majd habnak a tortára a BKV. Ez volt a csúcs. Attilánk nem okos csupán stróman szegényke, de annyi esze sincs, hogy belássa még erre a szerepre sem jó. Talán kap valami kisebb koncot, ahol nincs ennyire szem előtt és lopkodhat a legkisebb gyerek ellátására valami kis málnára valót.

ewke 2008.03.10. 08:52:36

Nem a családja zsebét megtömni tették oda, te nagyon okos! :-)
Csak ő ezt elfelejtette....

2008.03.10. 09:12:56

Én majdnem elérzékenyültem.
Aztán eszembe jutott, hogy drágább a bérlet és kevesebb napig érvényes.

vélem-én 2008.03.10. 09:18:59

Üdv kedves olvasók! Volt szerencsém külsősként rálátni az elmúlt időben a történésekre. Az ott dolgozók előre megjósolták a jelent. Nagyon sok embernek került ez a megélhetésébe, munkájába, ás álmatlan éjszakájába. Egy ilyen státuszú embernek, ennél sokkal nagyobb probléma megoldással kell rendelkeznie, mint hisztibe és ellenvádasodva másokat hibáztatnia. Család szentsége valóban nagy szó, de a céget is érte nem kesés támadás és kritika, amelyeket nemes egyszerűséggel, szakértelemmel oldott meg. Egy kérdés fölöttébb szabadon hagytak viszont, kik azok, akik benne látták a megfelelő embert erre a posztra. A számonkérés rájuk is vonatkozzon! Ha akkor nem kellett pályázni különösebben, akkor most miért kell? Havi másfél millióért én is szívesen aláírok, fenyegetek, lecserélek, ígérgetek. A kavaró polgármesterúr helyettes, pedig meghűlésem esetén ápolgatna, sérüléseimet, sebeimet, nyalogatva gyógyítgathatná. Kívánunk neki mielőbbi fölépülést, és a sok gonosz embereknek köszönhetően borzalmas velejárókat igyekszünk segíteni, amikor előre engedjük utazási bérletét megvásárolni.

tibi 2008.03.10. 09:41:14

...engem is az érdekelne jobban, mi van azokkal akik kinevezték???

GhostBusters 2008.03.10. 09:47:29

Átlátható négyes metró költségvetés?
Ha-ha-ha!!!!
Jelenleg 511 milliárdnál jár, mint tudjuk, a spanyol cég megépitené 90-100-ból, de legyen 150,szóval minimum 250, de inkább több eltűnik. Az a pénz merre jár, tisztelt Antal Attila sporttárs?
Persze tudom, hogy lehet, hogy azt még ő sem tudhatja...

vélem-én 2008.03.10. 09:56:29

Megint én. Tibi, van sejtésed, hogy kik voltak? Mert ha van, akkor legyen publikus, és fizessük be Őket a városnéző búcsúkörútra mindannyijukat. ennél már csak az lenne a szebb ha Ők maguk is hozzászólnának, hogy elkú…tuk, nem kicsit, hanem nagyon.

osztovata 2008.03.10. 10:42:51

Rendezzünk gyűjtést szegény Attilánk javára! Szörnyű lehet az élete egy ilyen talpig becsületes úriembernek.

wand 2008.03.10. 10:52:16

szerintem korrekt.
nem hiszem hogy egy ilyen szem elott levo cegnel probalt volna meg sikkasztani. mint a vizsgalatok bizonyitjak a fia torvenyesen volt erintett az ugyben, ki nem segitene a sajat fiat?.. az elert eredmenyeit pedig az elodokehez kene merni,hogy figyelembe vegyuk a bkv vezerek egyaltalan nem egyszeru szakmai helyzetet..
Attila ertelmes, de nem eleg dorzsolt. ezert is bukott bele..

Vili 2008.03.10. 11:05:52

Én igazából nem ismerem ezt az embert, de azt tudom, hogy egy olyan helyen ahol mindenki korrupt a megjobbító szándék könnyen kudarcba fullad. Erős a meggyőződésem afelöl, hogy a BKV vezetésében ez így van. (Mutyizás, sogorom, komám, én szemet húnyok neked, te szemet húnysz nekem stb.) Kicsit az az érzésem, hogy az Antalt tényleg tönkre tették, mert nem, vagy csak részben állt be ebbe a sorba.
Amit az Index leír azt sosem szabad kézpénznek venni (saját tapasztalat), nekik inkább a szenzáció a fontos. Meg hogy nagyot szóljon a cikk, hogy valami botrány legyen, mert az olvasó közönség erre éhes. Símán el tudom képzelni, hogy jó szándék (is) vezérelte a BKV vezetése közben, de egy korrupciós ingoványban, ahol a pénzügyi érdek az úr nem lehet mindent keresztül vinni.
Másfelöl meg nem kell mindenkiben egyből a gonoszt látni. Persze ha bizonyított, az más kérdés. Csak esetében még úgy tudom nem bizonyított. Ezért nem lenne szabad fikázni addíg amig világossá nem válnak a dolgok. Még akkor sem, ha tényleg sáros.

Tényleg félelmetesen rosszul működik a BKV de meggyőződésem, hogy ez nem csak a vezér ig. felelősége. Abból lehet építkezni ami van. Pl.: Ha a nép korrupt és mutyizós, akkor pártok is azok lesznek.

Thrawn 2008.03.10. 11:16:36

A Főtaxi szétveréséről nem ő tehet, szétverették vele, hogy a Vegyépszeres - szintén címeres gazember - Nagy Elek rátehesse a kezét.

andris 2008.03.10. 11:21:01

Ez a Demszky viszont mindent túl él. Hogy a francba lehet ez!? Valószínű igaz lehet ez a vidéki gondolat: Minden pesti hülye.

bldo 2008.03.10. 13:23:33

Igen andris, csak te vagy helikopter.

Lala 2008.03.10. 17:03:01

Emberileg sajnálom, szakmailag felelősnek tartom azokért amit tett, akár saját elképzelése volt akár diktálták neki! Ez a posz pedig mindíg is nyilvános volt, ezt tudnia kellett már amikor elvállalta!

DONJ 2008.03.11. 14:48:59

Ismerem Antal Attilát. A buszos szakma többévtizedes ismerőjeként el kell, hogy mondjam, esete csak a jéghegy csúcsa, és egy elkapkodott amugy szokásos tendereztetés mintapéldája. Ö csak eszköz volt néhány politikus és egy kettős álllampolgárságu kalandor ,az ALFABUS tulajdonosának nagyratörő politikájánál. Az események 2004-től kezdödtek, amikor még a Közbeszerzési döntőbizottság szerint is meg nem engedhető módszerekkel nyerte el az első állami busztendert , úgy hogy az állam közel 300 millióval fizetett többet a termékeiért, mint a versenytárs jobb Ikarus-Scania termékért. Érdekes , hogy az összes Közbeszerzési Döntőbizottsági eljárás egyik résztvevője mindig az emlitett ALFABUS volt. Egy komoly ujságirói oknyomozás csuda dolgokra jönne rá. A Volvo csuklós busz beszerzés idején még a Volvo kereskedelmi igazgatója volt , és egyszerre, hogy meggazdagodott. Nem véletlen , hogy az ügy kipattanását követően hamar visszalépett és hallgat mint a sír.El tudja valaki képzelni, hogy a többi nagy gyártó(MAN, MERCEDES, SCANIA, stb) igazi versenyben nem indult volna el?
Ha egyszer ezekre a kérdésekre is választ keresnek nagyon komoly állami szervezetek is bajba kerülhetnek.

Bit Rot 2008.03.12. 15:10:57

Kimaradt egy mondat a levélből!

Így szól:
"Igazságtalan, hogy míg mások lophatnak a közszférában, büntetlenül, én nem tehetem meg!"

Valaki más 2008.03.19. 11:12:49

Én kezdek elkeseredni. Nem emberünk miatt, hanem mostmár mindenhol bugyog a trutyi és ülünk még mindig nyugodtan a seggünkön.

A 24-es villamos jó pár évvel ezelőtt gyógyszertárba ment. Annak a falán virít (vagy már csak vírított) egy örökérvényű mondat: gyökér ország gyökér népe.

És hogy a témához is hozzászóljak elkeseredés után: aki kurvának megy, ne csodálkozzon, ha meg...

sa1ndor 2008.03.20. 13:48:31

Örülök neki, hogy az államnak vannak ilyesmikre bőséges forrásai, főleg az adózók forintjaiból, így az enyémből is. Örülök, hogy olyan emberek hoznak megalapozott döntéseket, akik a politikai vezetés teljes körű bizalmát élvezik és bátran hagyatkozhatok bölcs meglátásaikra. És örülök, hogy hónapról-hónapra járulhatok hozzá a bölcseink tiszteletdíjához.
-Magyarország, 2008

pipetta 2008.03.23. 17:56:54

Azért kellett mennie Antal Attillának ,mert túl sok valakinek lépett a tyúkszemére. Kirúgott évtizedek óta a BKV-n élősködő emberkéket,akik a saját pecsenyéjüket sütögették.Nem vette figyelembe az évtizedes "barátságokat".Túl sok milliárdossá vált munkatárstól szabadult meg és túl sok a BKV-nak dolgozó vállalkozótól.Nem mérte fel mekkora hatalommal szállt szembe.
Érdkes lenne ha megvizsgálnák a BKV-s pályázatokat ,kik nyerték el a nagy munkákat.
süti beállítások módosítása