Kötött pálya

vasút, városi közlekedés, út, térkép, utazás - erminavet (Tevan Imre)

Magyar vasút ma

1 város, 1 villamos

Utazás Transzibériába

MD, a mi motorvonatunk

Vasutasok dolgoznak

Friss topikok

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

2007.10.09. 23:50 erminavet

Szolnokon lesz a delfinárium

A korábban esélyesebbnek tartott Székesfehérvár helyett Szolnokon hozza létre a svájci Stadler magyarországi gyárát, ahol Flirt motorvonatok kocsiszekrénye készül majd. A Kötött pálya információi szerint az Index Fórumának szaktopikjában nem tévednek azok, akik már hetek óta azt rebesgetik, hogy a döntés megszületett, a Delfineknek becézett járművek teste a Tisza partján készülhet.


Szolnok ingyen adná a város ipari parkjában a szükséges telket, és a megyeszékhelyen biztosítható az üzemben alkalmazandó szakemberek képzése is. A Delfin-testeket ugyanis sajtolt alumínium profilokból állítják majd hegesztik össze, vagyis ilyen szaktudásra lesz szükség. Szolnok kiválasztásában szerepet játszhatott az is, hogy a tervek szerint ide költözik a fővárosból a MÁV Északi Járműjavító, és egyesül a MÁV Szolnoki Járműjavítóval. Az óriáscég pedig részt vehet akár a második harminc Flirt karbantartásában is, amelyek vásárlásáról nemrég döntött a MÁV.

 

32 komment

Címkék: vasút flirt stadler


A bejegyzés trackback címe:

https://kotottpalya.blog.hu/api/trackback/id/tr73191892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LuisBűnjel · http://www.aznincs.com 2007.10.10. 02:10:13

Az északi kitelepítéséről, korábbi postoddal kapcsolatban, csak annyit, hogy a komplexum egyes épületei műemléki védettségre lennének érdemesek.
Amúgy, a szolnoki Stadler
bázis egy nagyon halovány reménysugár arra, hogy talán az új beszerzésű járművek közül menetrend szerint néhány megfordulhat az ország keleti felében is. A Talent-ekkel kapcsolatban is először olyan hírek jöttek, hogy a Bp.-Hatvan vonalon állnak forgalomba.
Ahhoz képest vessük összea délit
a keletivel, és a nyugatival.

beton 2007.10.10. 06:54:57

Érdekes;
- Fehérváron már elkezdtek valamit építeni, alapkőletétel már biztosan volt. Bár ott tudtommal a karbantartó üzem lesz.
-"sajtolt alumínium profilokból állítják majd hegesztik össze, vagyis ilyen szaktudásra lesz szükség"
fehérváron végülis csak egy Ikarusz gyár volt tonnányi szakmunkással (nyilván nem alu hegesztésre, de akkoris), valamint ott van egy böszme nagy aluminium feldolgozó üzem is, az ALCOA-KÖFÉM.
-Az északi kitelepítése már korábban tévhitnek bizonyult.

TOMYBOY 2007.10.10. 08:07:24

SZERINTEM AZ INGYEN TELEK ES AZ OLCSO MUNKAERO DONTOTT SZOLNOK JAVARA JAH MEG A POLGARMESTER:)))))

kerbaim 2007.10.10. 08:15:36

2007. szeptember 22-én, a rákosmenti Autómentes Napon igéretet kaptunk a MÁV Start Zrt-től, hogy a 120-as hatvani vonalon 2008-tól részlegesen, 2009-től teljesen felváltja a jelenleg közlekedő (felújított, "sárga csíkos") vonatokat FLIRT motorvonatokkal.

Ibigoo · http://ibigoo.blog.hu 2007.10.10. 08:36:24

"fehérváron végülis csak egy Ikarusz gyár volt tonnányi szakmunkással..."
Tavaly decemberben Székesfehérvárott volt egy monstre sajtótájékoztató, akkor pont ez volt a fő indok a város mellett (lakmuszpapír, beleragad a tudás vagy valami hasonló allegória is szerepelt...Erminavet erre biztos jobban emlékszik :) ). Ennyit a szaktudásról...

_szakács_ 2007.10.10. 08:49:12

Egyáltalán nem baj szerintem, hogy az egyik legnagyobb all-time-looser városba, Szolnokra – erről akár UP is tudna mesélni – kerül a medence. Sín van dögivel, szakik pláne, jó helyen lesz az ott.

rudiprojekt 2007.10.10. 09:09:29

Örülök, hogy sikerült nekik. Már nagyon kellett egy siker annak a városnak.

tildy 2007.10.10. 09:26:54

Szakáccsal értek egyet. Nem hinném, hogy ne lenne jó munkaerő a környéken, ott van pl. a jászberényi aprítógépgyár és öntöde, lehet onnét is átjönnek majd ingázók. Másrészről végre valami nemcsak pusztul, hanem épül is Szolnokon. Öröm ez az ott élőknek és a környéken Jászságban, Kunságban lakóknak is.

g.d. 2007.10.10. 09:30:50


Nehogy már az legyen akárkinek is a probléma, hogy végre kap valami értelmes, produktív beruházást az ország keleti fele is... Imádom Székesfehérvárt, jó city, de talán nem féltem őket az éhenhalástól. Szolnok meg egy nagy semmi, és szerintem király, hogy egy ilyen komplexumot oda tolnak... Keleten egyedül Debrecen az a hely, ami nemcsak jelentős és meghatározó, de folyamatosan fejlődik, és határozott elképzelése is van arról, hogy merre akar fejlődni a továbbiakban...

ZsP 2007.10.10. 09:45:18

Sokat beszélnek arról, hogy a magyar munkaerő nem mobil. mert nem akar keletről nyugatra költözni és ott dolgozni. Kíváncs vagyok, hogy hány szfehérvári (és környéki) volt Ikaruszos fog átköltözni Szolnokra? Ha már ott annyian vannak.

V 2007.10.10. 10:07:30

Nagyon ráfér Szolnokra egy ilyen.
Miután minden autópálya-igérgetés hamisnak bizonyult, a város mára abszolút kiesik a gazdasági vérkeringésből-a munkahelyek tömegesen szűntek meg, megyeszékhely ide vagy oda - az eredmény: rengetegen ingáznak. Az egykor több sávon virágzó ipar [pl papír, cukor, nyomda] hulla.
Az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezések legalább adnak egy kis löketet és munkahelyeket biztosítanak.

Sörkálmán 2007.10.10. 10:17:30

Én szolnoki laikus vagyok, de tudom, hogy a város rengeteget szop, és ez a beruházás most nagyon jól jön.
A 4-es főút szarsága miatt már nem egy beruházás gondolta meg magát.
A vasút viszont OK, nem függenek a közúti szállítástól.
Bízom a projektben.

Mission 2007.10.10. 10:19:13

Örülök neki, hogy végre a keleti régió is kapott egy kis szeletet a tortából.

dei 2007.10.10. 10:27:19

Nagyon helyes, hogy Szolnokon lesz a beruházás. Legalább három éve erről tárgyalnak a városvezetők.
Mégis csak egy vasútváros Szolnok, megfelelő szaktudással.

Pupak 2007.10.10. 10:28:20

Ott van 605-os szakkozep es szakmunkaskepzo ami a vasutnak termeli a szakmunkasokat evek ota.
Dolgoztam szolnokon a jarmujavitoban(szerencsere csak 3 honapig), ocsem akkora alibi munkat meg sehol nem lattam. Az all-time-luzer varossal egyet lehet erteni, hihetetlen benazas folyt ott mindig is.

Storm 2007.10.10. 10:29:48


Kellett ez Szolnokra, nem vitás, nagyon ráfér..o))) És kellett hozzá ajó lobbi, ami ezek szerint még pont jókor jött, még nem későn..o))))

UP meg ugyan mit tudna erről mesélni...

george 2007.10.10. 10:46:56

3 éve erről tárgyalnak? Na ne kábítsuk már a jónépet. 2006 júniusában még az sem volt biztos, hogy magyarország. Az előző városvezetés le sem ült tárgyalni a stadlerrel.

Érdemes olvasni egy kis kronológiát...

2006. június: Tárgyalásokat folytat a Stadler Trains Magyarország Kft. a MÁV szolnoki járműjavítóval a MÁV-tenderben vállalt Stadler-motorvonatok összeszerelésről. Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója ugyanakkor bejelenti: gyártást is telepítene Magyarországra a svájci Stadler vonatgyártó. Magyarország vetélytársa ekkor még az üzlet elnyerésében egy svájci település, és Lengyelország.
2006. július: Magyarországon is lesz a vonatgyár, erről döntött a Stadler. A beruházásért két város, Székesfehérvár és Szolnok verseng eséllyel.
2006. október: Elmenni látszik Szolnoknak a Stadler vonat. A svájci vonatgyártó cég honi vállalatának igazgatója szerint ugyan döntés még nincs, de kettő–egyre vezet Székesfehérvár.
2006 december: A Stadler bejelenti, hogy karbantartó üzemét Székesfehérvár közelében, Pusztaszabolcson építi fel. Ezzel tovább nőtt az esély annak, hogy a vonatgyár a dunántúli városba települjön.
2007. január: Szalay Ferenc polgármester Zürichben tárgyalt a svájci cég vezetőivel a vonatgyár Szolnokra telepítéséről.
2007. február: „Behoztuk a hátrányt, amit a korábbi városvezetés okozott Szolnoknak”— fogalmazott lapunknak Szalay Ferenc. A polgármester elmondta: tavaly májusban érkezett az első érdeklődő telefon a Stadlertől, ám Szolnok akkori vezetői nem reagáltak megfelelően. Valójában először 2006 októberben sikerült a városvezetőknek érdemben tárgyalni a vonatgyártó képviselőivel. Botka Lajosné, korábbi polgármester minderre úgy reagált, hogy elsősorban a Járműjavító Kft. vezetői folytatták a tárgyalásokat. Telefonon, e-mailben azonban minden szükséges információt készségesen megadott.
2007. március: Szolnokra látogatott a Stadler vezetősége. A társagyalások után Szalay Ferenc polgármester kijelentette: nőtt az esély, hogy a vonatgyára Szolnokra kerüljön. A svájci cég áprilisra ígért döntést. 2007. május: Szolnoki városvezetők újra tárgyalóasztalhoz ülnek a beruházásról a Stadler Trains Magyarország Kft. képviselőivel. A svájci cégvezetők korábban felfüggesztették a beruházásról szóló döntés meghozatalát.
2007. október: Szolnok jelenlegi vezetésének nyugodt lehet a lelkiismerete, hiszen az elmúlt közel egy évben minden tőle telhetőt megtett a Stadler beruházás megszerzéséért — nyilatkozta Szalay Ferenc. A polgármester szerint ugyanis korábban esélytelen volt a város a gyár megépítésére,

pupak 2007.10.10. 11:11:10

Csak azt nem ertem, miert kell minden fideszes csoportosulasnak minden nyilatkozataban burkolt szoci fikazast elhelyezni, mint ahogy Szalay mester is teszi. Azert valtotta le a polgar oket mert benak voltak, miert kell meg igy utolag is belerugni. Tegyek a dolgukat es ne azzal a multtal foglalkozzanak.

nondroid 2007.10.10. 12:00:05

Miért ragaszkodsz még mindig a Delfin névhez? Rajtad kívül senki sem nevezi így.

Ibigoo · http://indafoto.hu/ibigoo 2007.10.10. 12:14:04

A félreértések elkerülése végett egyáltalán nem okoz nekem lelki válságot az, hogy Szolnokon épül az üzem (habár célszerűbb lenne egy olyan vonalra építeni, ahol naponta járnak FLIRT-ek). A feljebb lévő hozzászólásban csupán arra próbáltam rávilágítani, hogy decemberben még Szfehérvárért volt oda mindenki.
Egyébként Dunai Zoltán, a Stadler Mo. vezetője is használja a Delfin kifejezést...azt pedig, h más nem használja, még akár kvázi védjegyként is fel lehet fogni.

drazsikum 2007.10.10. 13:18:37

Nagyon helyes, hogy Szolnok és a környéke levegőhöz jut. Csak azon csodálkozom, hogy Botkánénak még van képe az utcára kimenni. Ő ugyanis nem foglalkozott a Stadlerral, miatta állt Fehérvárnak a zászló...

cel 2007.10.10. 15:17:40

Csak üdvözölni tudom a döntést. Szolnok még a Dunán "innen" van, lehetőséget kell biztosítani az ország középső és keleti részének is a fejlődésre.

Apisz 2007.10.10. 15:19:15

Ibigoo

Ezt te sem gondoltad komolyan, hogy oda kell telepíteni ahol járnak!? Az Ikarus is csak Fehérváron cirkált (cirkál)?

melchi zadok 2007.10.10. 15:26:47

ne fényezzük már szalayt, volt már ő Szolnokon polgármester és gyakorlatilag az ö tevékenysége alatt szűnt meg Szolnokon a MOL, a Kőolajkutató, a Tejüzem, a Húsüzem, és még sorolhatnám...
ellenben volt sok virág az utcákon, ma persze mind a felesége üzletéből, meg kéthetente tüzijáték.
tegyük gyorsan hozzá, hogy a kossuth téri euronics elköltöztetése (gyakorlatilag kiakolbólintása)is az ő nevéhez fűződik. majd nézzétek meg mi lesz ott, ha teret rendbehozzák, és ami ott lesz, az kinek a tulajdonában, vagy érdekkörében áll.

botkánét én se tartom semmire, de nehogy glóriát ragasszunk már egy politikus fejére...

mrzed001 2007.10.10. 15:43:08

Hát, ha már a belvárosban a főutat lezárják, Damit eladták szállodának, 4-es 8-10 éve 4 sávosodik (eddig sikerült szolnokig 10 km-en), legalább valami k.rva pozitív dolog történjen már ebben a fideszes polgármesterek által hülyére szivatott városban.

Úgy mellesleg a címből elsőre arra gondoltam, hogy a dami helyén lesz delfinárium :)

exmv 2007.10.10. 15:51:24

"igéretet kaptunk a MÁV Start Zrt-től,"

:))))
Szegény ember, aki ígérni sem tud...

Siemens113 2007.10.10. 16:08:09

kerbaim hsz-ét szeretném megcáfolni mielőtt még ilyen hírek terjednének. Azon a bizonyos autómentes napon SENKI nem ígért ilyet. A lehet talán stb egy kicsit más kategória. illetve az ott lévők 100/100szor mondták el, hogy merre járnak most és az említett menetredni időszaktől hol szerepelHETnek. Külön ki is emelték, hogy a 120a-n nem tervezik ennek közlekedtetését. Ettől függetlenül lehet bárni de, hogy ott ilyet nem ígértek az biztos.

Siemens113 2007.10.10. 16:09:21

ja, hogy az ottani értelmezésben a 120as az a hatvani vonal. Akkor inkább ezt egy szmájlival díjazom. :)))

Ibigoo · http://ibigoo.blog.hu 2007.10.10. 17:52:20

Apisz: nem mondom azt h kell...azt mondom h célszerű.

Apisz 2007.10.10. 20:07:31

Ibigoo

De miért célszerű? Szolnokról nem tud eljutni pl. Fehérvárra az új mozdony, meg egyáltalán szerinted a szolnoki vonalon sosem fog ilyen közlekedni? Szerinted autógyárat is csak oda telepítenek ahol az az adott kocsi közlekedni fog? Akkor pl. a győri Audit nehéz értelmezni, vagy a szlovák autógyárdömpinget stb.

Apisz 2007.10.10. 20:11:58

mrzed001

Azért az MSZP-s polgármester is rendesen szívatta az emberek fejét! VAgy nem?

zoli 2008.01.13. 00:13:23

Én örülök. Nem vagyok Szolnoki, de rátok fért. Bizony ma már nem Nyíregyháza, Debrecen v. Eger a hátrányos helyzetű, hanem Salgótarán és Szolnok. E két régió részben a sztráda hiánya miatt ma az ország két legszegényebb legcsunyácskább helyei. Már Szeged is fényévekre van Szolnoktól. Ha én lennék a kormányfő Nógrád és Szolnok megyének adnám a legtöbb lét, mert amióta a beregi és zempléni falvak szépségét összevethettem Szolnok megye sátortetős putrifalvaival, azóta vallom, hogy ez az ország nem ketté, hanem szigetekre szakadt. A szélek fejlődnek(lásd Gyula, Debrecen), a közép(Bp. és környéke, Kecskemét számos új szép házzal) és hát a Dunántúl, igaz a Déldunántúl és Pécs csak 2010-től az M6 és a sok felújítás révén. Ami minden jóból kimarad az a Szolnok-Cegléd-Nagykőrös régió. Hajrá Szolnok, Hajrá Salgótarján rátok fér!
süti beállítások módosítása