A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (a Kötött pályához hasonlóan) is foglalkozott az év első munkanapján a MÁV által a hóra hivatkozva bevezetett csökkentett menetrenddel, a rossz utastájékoztatással. A teljes közlemény a VEKE honlapján olvasható, álljon itt most az utolsó bekezdés:
Ezúton kérjük Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési minisztert, hogy tegyen rendet az államvasútnál és nevezze meg a felelősöket. Nem maradhat következmények nélkül, hogy közel százezer ember közlekedési lehetőségeit nehezítette meg a MÁV indokolatlanul és megmagyarázhatatlan módon az Újév első munkanapján. Amíg Magyarország legforgalmasabb, a budapesti elővárosi forgalom igen jelentős részét lebonyolító vasútvonalain következmények nélkül lehet ilyen korlátozásokat bevezetni, addig vasútreformról és utasbarát vasúttársaságról beszélni nevetséges, de még inkább szomorú.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
zolij 2008.01.03. 13:32:42
petya.bacsi 2008.01.03. 14:02:12
Vajon ez elég lesz? A versenyszférából a MÁV-hoz pottyant szuper kommunikációs csapat is repülhet...
Miért? "a MÁV sajtószóvivője egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat adott ki a vonatok közlekedéséről (2)"
"Nem maradhat következmények nélkül, hogy közel százezer ember közlekedési lehetőségeit nehezítette meg a MÁV indokolatlanul és megmagyarázhatatlan módon az Újév első munkanapján (2)"
A MÁV szinte mindig ezt csinálja. Január 2-án csupán a megszokott formát hozták, a munkanapok 80%-a esetében ugyanez zajlik!
Talán valami most elkezdődött...
Forrás:
(1) www.fn.hu/belfold/0801/kirugtak_mav_start_vezereit_179529.php
(2) www.veke.hu/index.php?fc=cikk&par=396
tszor 2008.01.03. 14:04:28
erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.01.03. 14:34:16
Eddig te írtad az év legnagyobb ökörségét, gratulálok, bár még csak 3 nap telt el. Hol bulott itt meg a piac? Hol volt itt piac? Kik jöttek a versenyszférából?
petya.bacsi 2008.01.03. 14:48:56
erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.01.03. 16:21:20
petya.bacsi 2008.01.03. 16:24:10