Kötött pálya

vasút, városi közlekedés, út, térkép, utazás - erminavet (Tevan Imre)

Magyar vasút ma

1 város, 1 villamos

Utazás Transzibériába

MD, a mi motorvonatunk

Vasutasok dolgoznak

Friss topikok

Naptár

október 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

2008.01.04. 20:00 erminavet

Kik a hófrász igazi felelősei a MÁV-csoportnál?

Látványos gesztus volt, vagy mint az egyik kommentelő írta, jól hangzik a híradóban Kákosy Csaba közlekedési miniszter gyors tegnapi intézkedése, amellyel kezdeményezte a január 2-i vonatritkítás és káosz miatt a MÁV Start igazgatóságának felmentését. Ez első pillanatra úgy hangzik, mintha a hibázó cég vezetőit kirúgták volna.

Valójában azonban senkinek sem szűnt meg a munkahelye, az igazgatóság (és a szintén „megújítani rendelt” felügyelőbizottság) olyan testületek, amelyek úgy kontrolálják egy-egy cég életét, hogy időnként összeülnek tanácskozni, de nem ők a cég köznapi értelemben vett „főnökei”, napi irányítói. (Az újságok, köztük eleinte az Index címei is táplálhatták ezt a félreértést.) Más kérdés, hogy a Start esetében a menedzsment és az igazgatóság személyi összetétele nagyon hasonló, de éppen ezért fontos látni, hogy a Start vezérigazgatói és helyettesei maradtak beosztásukban, csak az igazgatóságból kerültek ki.

Az igazgatóság cseréjét ráadásul amúgy is tervezték. Ezzel együtt előremutató gesztusként értékelhető a miniszter lépése, a Kötött pálya azonban megpróbálta kideríteni, valójában kik hozták a káoszt okozó döntéseket. Annál is inkább, mert a minisztérium és a MÁV az ügyet egyre inkább kizárólagosan utastájékoztatási problémaként próbálja tálalni. Szó se róla, a MÁV szerdán kommunikációs szempontból is megbukott, mégpedig nemcsak az utasok felé. Hogy szerdai, szombati, hétfői, vagy ritkított hétköznapi menetrend szerint (nem) járnak a vonatok, azt nemcsak az utasok, a vasutasok se tudták.

Mi is történt tehát? Január 1-én este a pályavasút forgalmi főosztályának ügyeletese és a forgalmi csomópontok vezetői az addigra leesett 10-15 centiméter hó hatására, és mert további havazásra számítottak, egy csökkentett menetrend elrendelését határozták el másnapra. Ennek értelmében a budapesti elővárosi forgalomban kevesebb vonatnak kellett járnia.

Hogy megértsük, miről van szó, először a normál menetrenddel kell megismerkedni. A nagyobb forgalmú elővárosi vonalakon úgynevezett zónázó közlekedés van érvényben, általában az ütemes menetrend bevezetése óta. Az úgynevezett zónázó vonatok a fővárostól tipikusan 60-75 kilométerre lévő elővárosi végállomásokról indulva minden településnél megállnak, de csak a 25-38 kilométerre lévő zónahatárig, onnantól viszont csak Budapesten állnak meg. Az így kihagyott megállókat a zónahatárról a zónázó után induló, mindenhol megálló személyvonatok szolgálják ki.

A havas terv szerint „össze kell vonni” a zónázó és a mindenhol megálló vonatokat, vagyis a két járat helyett csak egy megy, olyan, amely a külső állomásról indulva mindenhol megáll. Ha belegondolunk, ez elméletileg azt jelenti, hogy a befelé jövő utasok mindegyike (kb.) az eredeti időpontban szállhat föl a vonatra. A negatívum annyi, hogy a külső részről jövők lassabban érnek a fővárosba (általában 20 perc körüli a veszteség).

Megkérdeztük Csontos Endrét, a pályavasút forgalmi főosztályának vezetőjét, aki szerint az adott helyzetben indokolt volt ennek a menetrendnek a bevezetése január 2-ra. A MÁV ugyanis jelenleg olyan helyzetben van, hogy a forgalmas elővárosi vonalakon az elméletileg lehetséges kapacitás akár 75 százalékát is elérő vonatszám miatt gyakorlatilag teljesítőképessége határán működik egy normális hétköznapon.

Ez azt jelenti – folytatta Csontos –, hogy egy pár perces késés hatása továbbgyűrűzik más (követő, szembejövő, vagy a végállomáson szabad vágányra váró) vonatokra. A váltók tisztítására ráadásul korlátozott létszám áll rendelkezésre, és koránt sincs mindenhol fűthető váltó. (A legkritikusabb a helyzet a fővárosi fejpályaudvarokon). Ezért indokolt egy viszonylag kis havazás miatt is a kevesebb vonatot jelentő redukált menetrend bevezetése.

Csontos Endre megerősített, hogy az egyik osztályvezetője volt az az ügyeletes, aki intézkedett, a nevét azonban nem árulta el.

A Kötött pálya információi szerint azonban Farkas Károlyról, a menetrendi osztály vezetőjéről van szó. A döntés megalapozottsága erősen vitatható. Az Országos Meteorológiai Szolgálat ugyanis nem jelzett előre jelentős havazást, legfeljebb hószállingózást.

Az elmúlt évtizedek tapasztalata szerint ez a fajta időjárás semmiképp sem akadályozza komolyan a vasútüzemet, a váltók működését. Persze a vasút néhány éve lemondta a személyre szabott időjárás-jelentést, így azóta a médiából tájékozódnak. Így már elképzelhető, hogy egy rádióban hallott rövid jelentésből a „hó” szó ragad meg az illetékes vasutas gondolataiban. A hófrász azonban indokolatlan volt, az ország déli részén, ahol kétszer annyi hó esett, mint a főváros környékén, a szokásos rendben jártak a vonatok.

A redukált menetrend bevezetését természetesen egyeztetni kellett a vasút személyszállító leányvállalatával, a MÁV Starttal. Úgy tudjuk, ennél a cégnél Matéczné Németh Ágnes üzemeltetési vezérigazgató-helyettes volt a legmagasabb rangú vezető, akihez eljutott a probléma. Ő döntött a kérdésben.

Információink szerint a megrendelő pozíciójában szereplő vezérhelyettes minden további nélkül beleegyezett, hogy a MÁV a Start által megrendelt vonatok jelentős részét (végül aznap 261 vonatot töröltek) ne indítsa el. Ahogy tehát a MÁV feltűnően könnyen megadta magát a már nem hulló, korábban sem jelentős mennyiséget produkáló, és valójában nagyobb mennyiségben nem is várható hónak, a személyszállító cég vezetője a MÁV-nak (korábbi munkahelyének) adta meg magát egy szóra.

Az már egy másik történet, hogy például elfelejtették a két vonat helyett indítani szándékozot „összevont” járatokat plusz kocsikkal megerősíteni, így volt, ahol zsúfoltság alakult ki az iskolaszünet ellenére. A redukált menetrend mibenlétét ráadásul az évtizedes szakmai tapasztalatokkal felvértezett vasúti vezetők nem tudták elmondani egymásnak, egyszer csak bekerült a kalapba a „szombati” menetrend fogalma (évekkel ezelőtt a szombati menetrendben nem volt zónázó-betétjárati rendszer), majd a vonatok a valóságban még a vasutasok számára is követhetetlen módon (nem) közlekedtek.

Minderre még egy lapáttal valóban rátett a MÁV kommunikációs részlegének bénázása, az egymásnak is ellentmondó nyilatkozatok, és a teljesen kaotikus utastájékoztatás.

122 komment · 1 trackback

Címkék: vélemény karrier vasút ütemes menetrend városi közlekedés másodrész utastájékoztatás


A bejegyzés trackback címe:

https://kotottpalya.blog.hu/api/trackback/id/tr93284842

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: HTML Info 2008.01.05. 14:29:10

Az IndárólKinek mi jut eszébe az indáról? Hosszúkás szárszerű valami, amellyel kúszónövények kapaszkodnak, támasztékot keresve. De hogy jön ez ide? Az Inda - így nagybetűvel - az Index (nem is olyan) új “szolgáltatása”. Nos, azó...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Efszté 2008.01.04. 22:08:25

Ez piszkosul tetszik: "... a forgalmas elővárosi vonalakon az elméletileg lehetséges kapacitás akár 75 százalékát is elérő vonatszám miatt gyakorlatilag teljesítőképessége határán működik egy normális hétköznapon." Na most. Ha én fel tudok emelni 100 kilót, akkor a 75 nem okozhat(na) gondot ...

Belsőember 2008.01.04. 22:12:13

A Cs.E. - F.K. páros már megérett az eltávolításra. Több kárt csinálnak - csináltak -, mint hasznot. Cs.E. egy remek szakember, de mehetne már nyugdíjba.

Efeszté 2008.01.04. 22:14:35

Németh Ági legalább tudta, mit és miért csinál úgy, ahogy. Mert van vasutas múltja. Igaz másnak is, de ők gyorsan felejtenek ...

GL 2008.01.04. 22:40:31

És aki a legfôbb kommunikációs "szakember" Büky Dorottya miért nem repül? Nem ô a pályavasút felelôse? Csak nem azért mert azonos pártállású a miniszterrel? A Start a (személy)vonatokat közlekedteti, szállítási vállalkozás, a MÁV Rt pedig maga a PÁLYA - hozzá tartoznak a kitérôk (avagy váltók). Mintha a közútkezelô letiltaná az úthasználatot, aztán kirúgnák a Volán-ok vezetôit...

dirtyharry 2008.01.04. 22:48:40

A megCsontosodott régi szakiktól ideje volna megválni. CS. E. biztos jó ~ volt 45 évvel ezelőtt, de már eljárt felette és tudása felett az idő: ő még mindig a 60-as évek tömegigényét akarja kielégíteni, amely már nem létezik.

szeptemberieso 2008.01.04. 22:48:59

Efszté 2008.01.04. 22:08:25

az a vonal teherbírása, a szerelvények darabszáma teszi lehetővé a 75%-ot. Tehát: te fel tudsz emelni 100kg-ot, de a zsák függesztve csak 75-öt.

A máv szidásokhoz meg megvan még mindig az a véleményem, hogy nem fontos a magántőke, nem az egész vasút szar a velejéig. Ha már a szemléletességnél tartunk: ha 10kg friss hús között rothad egy fél kilós darab, akkor büdös lesz az egész pult (kicst bővebben lásd: azallamenvagyok.blog.hu/2008/01/03/reakcio_8). Egy egyszerű nagytakarítás kéne + minőségirányítás abban a formában, ahogy annak a nagyjai azt megálmodták. (a nagytakarításba belefér a gépfegyver is)

kisvasutas · http://www.gyermekvasut.com 2008.01.04. 22:54:43

Efeszté, hát Ágikának az bisztos hogy múltja az van. Ugyan szakmailag mindenhol egy nihil volt, de mégis mindenhol jól feküdt. Most aszonfják Heincinél fekszik jól azért akkora most a szerelem hogy a főnök megvédi megint mindentől. Hány szesza főnököt is fogyasztott már el maga fölül? Persze elsőszámú vezető sose lesz belőle, azt nem merték soha meglépni. Ennyire még a pasijai se hülyék.

neha 2008.01.04. 23:02:09

én nagyon nem értek hozzá, télleg-télleg, de a befagyó-nembefagyó kézi váltók őrei jobban értesülnek ilyenkor, mint a pénztáros nénik, akik -aszonták most is- semmit se tudnak? szal van olyan szitu, hogy mondjuk a fél cég úgy tudja, hogy péntek van, a másik fele meg, hogy szombat, aztán tetriszeznek össze-vissza a vonatokkal 1 sínen vagy erre azért van valami beépített - hó- és vezérkar-független- védelem???

kakukk 2008.01.04. 23:53:45

Kérdéseim:
1) most a pálya vagy a Start a felelős a balhéért?
2) mit tehet a személyszállítás, ha a pálya nem akar közlekedtetni vonatot?
3) Valóban nagyon tré a MÁV és a Start vezetése is (persze a többi sem jobb semmivel) de ki legyen helyettük?
4) Heinczinger hogy is volt tégla?

nagygab 2008.01.05. 00:00:01

neha: "aztán tetriszeznek össze-vissza a vonatokkal 1 sínen vagy erre azért van valami beépített - hó- és vezérkar-független- védelem???" - szegedi egyetemista koromban, úgy öt éve kábé én már láttam olyat, hogy Nagykőrösön a Ro-La (kamionokat szállító vonat) elhúzott mellettünk, majd két perc múlva állatmód tolatott vissza, mert jött szemből az IC... Akkor is baromi nagy hó volt. Azóta egy kicsit mindig izgulok... Szóval minden tiszteletem a vasutasoké, akik őszülnek a kis állomások forgalmi irodáiban,mert ahhoz képest ami itt tényleg zajlik, még relatíve kevés haláleset történt az utóbbi években.

neha 2008.01.05. 00:10:47

nagyon azért nem nyugtattál meg:D

Virág elvtárs 2008.01.05. 00:28:52

Lehet, hogy nem vagyok autentikus vélemény, mert viszonylag ritkán utazok vonattal, de engem k*****-ra nem érdekel, hogy ki az a Cs. úr, meg az Ágika. Az foglakoztat,
hogy a SZOLGÁLTATÁS rendesen működjön a a pénzemért/pénzünkért (bkv dettó). A baj ott kezdődik, ha már tudjuk, és foglalkoznunk kell bizonyos nevekkel. (Tudja valaki, hogy hogy hívják a magyarországi MOL/AUDI/NOKIA vezérigazgatóját? Pedig sok a felhasználó. - Természetesen a kérdést retorikai jellegűnek szántam.)

kisjozsi 2008.01.05. 00:35:21

Ez szín tiszta politika, új miniszter, új emberek, EU pénzek, stb. stb.
A lenyúlás előkészítése zajlik.

paulus 2008.01.05. 00:36:12

Nemrég ülök a vonaton, s várunk valamely kis állomáson. A hangos bemondja, hogy a második vágányon gyorsvonat halad át. A kocsiban ültek nyugdíjasok, aztán elkezdték megszámolni, hogy egy, kettő, hoppá, azon mi állunk. Ment a sipítozás rendesen. Persze a gyors a hármason zúgott el mellettünk.:D (pontos tájékoztatás eee..)

Virág elvtárs 2008.01.05. 00:38:20

Vártam már, hogy mikor dobja be valaki a mágikus szót: "politika". :)

subabubba 2008.01.05. 01:01:05

Valódi hibás

-aki lemondta a meteorológiai előrejelzést
-nem állapított meg protokollt a havazás esetén elrendelendő vonatritkításra

Ez nem olyan helyzet amiben egy embernek az adott helyzetben kell mérlegelnie egyedileg. Minden évben van tél, ilyen vagy olyan szinten előjön a probléma.

nemecsek 2008.01.05. 01:17:09

1./Rossz döntés volt! Úgy tűnik, olyan ember döntött, akinek nem szabad dönteni.
2./ A tájékoztató olyan, mint a községben, ahol megbetegszik a kisbíró/ 04-én 15óra 50-es "interciti" -re sok Monori-Ceglédberceli szállt fel, mert azt a tájékoztatást kapták, hogy ez a vonat megáll az említett helyeken/.
3./ A kiterjesztett szolgáltatás része az un. " PINGVIN" vagonok. Törödnek az utas kényelmével: a pingvinek is érezzék magukat jól.

nemecsek 2008.01.05. 01:29:17

4./ A MÁV nem munkahely- SZAKMA.
A feladat megoldás alázata hiányzik.
ma ezt szolgáltatásnak hívják. Azt nem értem, hogy a hatalommal rendelkezők miért 3 éves gyerek szintjén közelítik meg a "játék vasutat".

jojo 2008.01.05. 02:10:13

Nem hiszek az ennyire rossz döntésekben. Ki tudja, hogy mennyi PÉNZ maradt meg a járat kimaradásoknak köszönhetően?

Dodeszh 2008.01.05. 02:37:30

A Guruktól kérdezem (kicsit off), ez a Németh Ági az a Németh Ági, aki a 90-es évek közepén a Gyermekvasút vezetője volt? Csak érdekel, hogy ismerem-e?

gyanakvo 2008.01.05. 02:56:16

jojo +

...és KINÉL maradt volna az a PÉNZ, ha simán az iskolaszünet miatt ritkitják 2-án a járatot (mint a BKV)?

...és KINÉL akkor, ha havaria van, IDŐJÁRÁS, miegyéb?

Alattvaló 2008.01.05. 05:11:07

szeptemberieso 2008.01.04. 22:48:59 A 75 % nem 100 %. Ha egy vonal óránként 100%-nyi vonatot elbír - és ez nem kicentizve van megállapítva -, akkor 75 %-nál nem kéne nyafogni. A havazás és az ónos eső - még rosszabb, mint a hó - persze elég keményen be tud avatkozni.

hobagoly 2008.01.05. 05:57:56

Kedves Herr H!

"Átlagsebesség 100-160 km/h, vö. itthon 45-60 km/h"

Egyetertek. Egy pelda visekrol, amikor Miskolcra kelet felol erkezik/indul a vonat (pl. Ujhely, Szerencs), a Tiszai elott egy jelentos tavot 10km/h sebessegel tesznek meg a vonatok. Megkerdeztem egy kallert, miert. Azt mondta, hogy a masodik vilaghaboruban az amerikaiak lebombaztak a Tiszait, a gyors helyreallitas erdekeben ideiglenesen tormelekkel feltoltottek a bombatolcsereket es arra a nem terhelheto alapra tettek "ideiglenesen" a sineket.
Azota is azokat a sineket hasznaljuk.
A velunk elo tortenelem.

hobagoly 2008.01.05. 05:59:35

visekrol = videkrol

exmv · http://catenary.extra.hu 2008.01.05. 06:58:25

OFF
indát!, erminavet,
Ennek a blognak az az egyik előnye, hogy az Inda még nem hálózta be. Azért is írok néha ide is kommentet.
Mihelyt a Fórum és esetleg ez a blog is megindásodik, elbúcsúzom mindkettőtől.
ON

GayBears · http://gaybears.blog.hu/ 2008.01.05. 08:25:05

Kedves dark future más hiányoltam ezt a szöveget, hogy mennyenek a vonatozók az édes anyukájukba, minek rontják itt a főváros levegőjét...

Akkor leírom neked a Budapest K. és Gödöllő viszonylatot.

Bp - Kőbánya - Rákos - R. Liget - R. Csaba újtelep - Rákoscsaba

A Budapesten kívüli megállók:

Pécel - Isaszeg - Gödöllő

Ebből Pécelen van BKV busz, Gödöllőn meg HÉV

Mellékesen az első 5 megálló Budapesti, és csak 3 nem pesti a végállomással együtt. Szóval ez a vonal inkább a pestieknek szól, vagy legalább annyira mint a "vidékieknek", de az is inkább aglomeráció!

És hogy miért vonat, ami 1 óra BKV-val az 25 perc vonatta,, és nem szennyezi a várost, nem áll a dugóban így gazdaságos időben is.

Szóval kedves "dark future" feltehetően fingod nincs miről van szó, az elővárosi közlekedés a pestieknek legalább annyira jó, mint a környékbelieknek.

És idősporolás is. Mindenkinek!

Kampfer 2008.01.05. 08:26:59

Nem tudom, ki hogy van ezzel, de tobb egyeb mellett egy dolog azert engem nagyon szokott zavarni. Az, hogy ugy utazunk a tomegkozlekedesi eszkozokon, mint az allatok, olyan tajekoztatast kapunk, mintha valami vadbarmok lennenk, s gyakorlatilag nekem kell elnezest kernem, ha egy dolgozot netan a munkaidejeben zavarok a problemammal. Ez igaz a MAV-ra, BKV-ra, talan meg a Volan-ra a legkevesbe. Azert nem ertem ezt, mert megis en fizetek nekik basszameg! S nem azert, mert nekem ez olyan jo. Pontosabban mar ezert nem fizetek nekik, inkabb tankolom az automat.
Mindezek mellett evente kozpenzekbol rendezik az altaluk termelt horribilis veszteseget, mikozben a felso vezetoiket jutalmazzak (lasd a Botondot ugye anno), s mindezek mellett megcsak takaritani sem tudjak az eszkozeiket. S erre a nagyokos szadeszes barmok kitalaljak a privatizaciot, mint a verseny szentseget lehetove tevo egyetlen megoldast. Ahogy anno a Tota is megirta mar, ez egy kovetkezmenyek nelkuli orszag! Ha egy maganceg vezetojet szamon lehet kerni, le lehet valtani, el lehet itelni, akkor ugyangy egy allami ceg felso- es kozep-, esetleg also vezeteset is szamon lehet kerni! Mindez csak akarat kerdese! De ez valahogy nagyon nem akarodzik ennek a hatalomnak (sem)! Akkor ne is csodalkozzunk el azon, hogy nagyivben tesznek mindenre, leginkabb a fizeto utasra! S ez meg ugy sem valtozik, hogy most az "uj" sepro kampanyszeren a sajtot teleorditva kirugdosta a felso vezetest az egyik alibiallasabol! Ott van meg a masik is!
Csak az a szanalmas, hogy a szadeszt a marhavagonok baromira zavartak, de az alig komfortosabb, de legalabb annyira koszos, es futetlen szemelyvagonok mar nem. Igaz, ezeken a MAV felirat szerepel, nem pedig a DRB! De ebbe belegondolva legalabb ertheto, hogy a kokamocsok es a tobbi hozza hasonlo miert akarja annyira hazavagni a vasutat...!
Udv!
Kampfer

zbzbzb 2008.01.05. 08:35:24

Kérem, hagyjuk ki ebből a politikát! Azt hiszem, aki ma ügynököl és III/3-asozik, az nem a fő problémát látja. Ez ezért már nevetséges.

A fő probléma jelesül az, hogy az egész vasút a velejéig rohadt. A minisztertől kezdve a váltókezelőig, mindenki! Szarnak ezek bele, hogy vasút, meg utas, meg cargo, meg fizető ügyfelek, meg szolgáltatás...

Azt tehetnénk, hogy mondjuk február 1-től bezárjuk a vasutat, és mindenki mehet haza. MINDENKI. És akkor azok a vállalatok, akik érdekeltek a vasútban (pl. árufuvarozók) szépen újjászerveznék az egészet ésszerűen, hatékonyan, egyszóval jól.

Aki meg az új rendszerbe nem kerül bele, arra nincs is szükség, tehát rohadjon meg (miniszterestül, vezérigazgatóstul).

Mellesleg, aki sztrájkol annak meg a kurvaannyát!

NE MERJETEK SZTRÁJKOLNI MÁVOS GENYÓK!

CSAK DOLGOZZATOK!!!

NE MERJÉTEK AKADÁLYOZNI MÁSOK KÖZLEKEDÉSÉT!!!

Ha lenne eszetek, akkor tudnátok, hogy munka = bevétel = pénz, és akkor talán nektek is jobb lesz. Ennyi.

Nah. ez a véleményem. Kicsit kaotikus, de érthető :)

Kampfer 2008.01.05. 08:49:48

Zbzb!

Igazad van, nincs a velemennyel semmi gond! De szvsz a politika ebben annyban ludas, hogy a politika tamogatja ezt az erdektelenseget! "Jo cimbi vagy, kapsz tolem egy zsiros kis allast a MAV nevu langyos viz felso szekeben, termelsz jo nagy hianyt, de majd mi kifizetjuk (majd a sok hulye adofizeto), s ha a terv alatt lesz a veszteseg (majd ugy tervezzuk, hogy igy legyen), kapsz jo kis jutalmat, hisz manager vagy apam!" S ez igy megy lefele, mig a kaller a valtokezelo es a jegypenztaros mar ennek a piszkos politikai alkunak a legbutitottabb valtozatat kapja: "van egy allasod, fizetjuk a tb-t utanad, igaz szar a penzed, de az biztos es nem varunk el ezert semmit, csak azt, hogy bejarj s ott legyel. Az utast elkuldheted a faszba, nem kell se szaktudas, se viselkedes, nyelvtudas meg foleg nem! Szoval langyosviz lesz es hugyszagu, de nyugtod lesz...!" Miert is akarna ezt megvaltoztatni? A politika szepen osszefogott a vasut egyebkent eleg eros erdekervenyesito kepesseggel megaldott elitjevel! Errol szol a tortenet! Igy sokmindenben egyetertek Veled! Az en velemenyem abban mas, hogy nem a privatizacio lenne a megoldas, a maszek szarna mindenbe, o rovidtavon akar hasznot (ami egyebkent az adott tarsadalmi-gazdasagi viszonyok kozt ertheto lenne). De epp ezert nem szabad a maszek kezere bizni, mint Londonban ugye, ahol aztan szartak is a biztonsagra! Neeem, sajnos ahhoz, hogy a MAV elerol ezt a szemet vezetest eltakaritsuk, ahhoz az oket mar evek ota szepen vedelmezok politikai elitet is takaritani kellene! Na igy kapcsolodik ehhez a politika. S igen, ez leginkabb a szadeszhez kotheto, hisz evek ota ovek a politikai iranyitas e teren. Meg is latszik... Amihez azok hozzanyulnak...
Kampfer

Gorilla-mv 2008.01.05. 08:51:03

Hagyjuk a felesleges személyeskedést! Lényegtelen, hogy ki milyen magánéletet él, a megnevezett vezetőknek nem emiatt kellene távozniuk, hanem "szakmai" tevékenységük miatt.
A legújabb gyöngyszerm Heinczinger Klubrádiós nyilatkozata, amiben azt mondta (nyilván Csontosék készítették fel, de abban a VIG a hibás, hogy milyen emberekkel veszi magát körül), hogy azért volt jó döntés a főmenetirányító döntése, mert ilyenkor a vasútbiztonság az első, és veszélyes lett volna több vonatot közlekedtetni.... És ezt az egyszerű közvélemény egy része talán még be is veszi.

Kampfer 2008.01.05. 08:59:58

Na latod? Epp ezt mondom! Ez a nyilatkozat is beleillik a kepbe! Total hulyenek neznek, lekezelnek minden utast, mint valami vadbarmot! Ha nincs vonat, nincs balesetveszely sem... Logikus! Ez egy idiota!
Kampfer

Értelmes 2008.01.05. 09:19:36

Azt hiszitek, hogy a MÁV HQ langyosvíz..
Hát nem az.
Az idióta GKM-es barmok minden kényét-kedvét ki kell szolgálni (a legújabb: mutassuk ki azon vonatindulásokat, amelyek percértékei prímszám!) és éppen a szakmára nem marad idő, energia, kedv.
Nem egy "piaci szférából" érkezett ember mondogatja odabent is, hogy a MÁV gyilkosabb és keményebb, mint a magánszféra.
Ezek a tények.

Azok is tévednek, akik azt gondolják, hogy szakmai vezetés kell a MÁV élére. Hát a jelenlegi kínálatból inkább ne... Bűnösen összefonódottak a politikával (ez a felső réteg), így ugyan az a helyzet, mint az ejtőernyősökkel.
A mostani réteg gondosan ügyelt arra, hogy ne legyen senki, aki veszélyeztetheti az egzisztenciáját, így nem is neveltek ki utánpótlást.
Ahol néhány ember átcsúszott a léc alatt, az meg maximálisan a lekötelezettje a megalkotójának.

szeptemberieso 2008.01.05. 09:28:05

Alattvaló 2008.01.05. 05:11:07

na pont erről van szó:(

Kampfer 2008.01.05. 09:31:39

Ertelmes!

Evekig dolgoztam ugyfelszolgalatban. Mar 11 eve privatszferaban vagyok, elotte 2 evig voltam a kozszferaban. Ezek a baromsagok megvannak a versenyszferaban is. De tudod, minden baromsag ellenere, ha paraszt lettem volna a fizeto ugyfellel, ha nem ugy javitom meg a dolgukat, hogy az tokeletes legyen es szarok ra, hogy mit kap a penzeert, akkor repultem volna! S senkit nem erdekelt volna, mert mindeki szamara vilagos lett volna, hogy leszartam a munkamat, hat repulok. Ha az adott osztaly, vagy a most futo project megszunik, kifut s nincs egy ujabb megrendeles, akkor repulok, mert nincs szukseg a tovabbiakban ram. Nem fizetnek a munkamert. Ennyi! Nincs sztrajk, meg ket gyerek meg egyebek! Na ezen erdemes lenne a kocsog BKV-nal es kulonosen a MAV-nal is elgondolkodni!
Kampfer

Kampfer 2008.01.05. 09:34:12

Szeptemberieso!

Sajnos ez van. Errol irtam en is! Egyebkent a takaritasba tenyleg beleferne a gepfegyver! Szerintem is! En csak a szadeszt illetoen hasznalnam! De ott csoolvadasig!
Kampfer

minina 2008.01.05. 09:36:21

Egy hozzáfűznivalóm van: már 1-jén is az "összevont" menetrend volt (tehát nem dönthettek róla 1-jén este) - tapasztaltam - nem 2-án volt csak ezt. Ez valamiért egyik médiumban sem hangzik el.

petya.bacsi 2008.01.05. 09:41:26

Ez annyira aranyos. Ha kimarad az elővárosi, akkor miért közlekedtetik ugyanannyi kocsival a zónázókat? Ennyire nem lehetne utasgyűlölő a cég, hiszen az utasok kétszeresen támogatják ezt a 'céget' (adó+jegy v. bérlet).

Sülysápon álltak az emberek, és lestek, hogy a zónázó miért áll ki, és vár 20 percet. A vonaton mi is lestünk, hogy miért vezényeltek ki bennünket oda, ahonnan a sülysápi helyi szokott indulni. Mert mi (szolnoki zónázó) lettünk a sülysápi helyi. Aznap reggel Elviráztam, és ott nem az szerepelt (meglepő?) mint a valóságban...

Ki a felelős? A vezetőség, a kommunikációs-team, őket lapátra kellene tenni TELJESEN a cégtől. Már az eddigi produkciójuk miatt is repülniük kellett volna. A vezérkart azért, mert TELJESEN alkalmatlan (ezt látja az, aki minden nap vonatozik), a kommunikációs-csapatot pedig azért, mert össze-vissza mekegett, majd másnap megmagyarázták a megmagyarázhatatlant, miközben kiadtak egy könnyfakasztó (és unalomig ismételt) közleményt: "esetlegesen tapasztalt aznapi menetrenddel kapcsolatos hiányos vagy hibás utastájékoztatásért és az ebből adódó kellemetlenségekért ezúton is szíves elnézésüket kérjük." Ez a cég mindig elnézést kér, persze, azt a legkönnyebb. Az utast persze nem éri kár, nem fizetnek semmit sem (most véletlenül igen, de az év többi napján nem)...

Közleményben van egy szó: Esetlegesen (tapasztalt)????? Minden nap tapasztaljuk ezt MÁV-nál (némi túlzással). Az utasok le vannak s*arva, utasok tájékoztatása 0.

Fazakas 2008.01.05. 09:43:45

Ha a vasutat darabokra szedték mindig számolni kell egymásra mutogatással. Régebben is voltak problémák, de Pld a Sipos István Úr idejében ő egyedül rendet tudott teremteni, mert megvolt a jogköre és a vasutasok körében az elismertsége, és munkabirása iránti tisztelete. (Gaskó Úrnak ilyenkor nincs lelkiismeret furdalása?) Sikerült a vasutat valóban szétverni. Most külön van az infrastruktura(Pálya, biztonsági berendezések, távközlés, forgalom egyben) külön a MÁV Start, Levállt a MÁV Cargo, Külön lesz két szektorban a gépészet. Végig gondolta valaki egyeltalán hogy nehéz helyzetben hogy működik ez együtt jól? Mi lesz egy ilyen helyzetben pld. ha a MÁV Cargo nem tud határidőre szállítani. A MÁV (a magyar állam) az adózók pénzéből kártérítést fizet a GySEV-ÖBB-nek? (Magyarul az osztrák államnak-meg saját magának) Nagyobb horderejü kérdésekről van szó, mint itt bárki is gondolná. Ez már politikai kérdés mert a MÁV tulajdonosa a Magyar Állam. Ki is a felelős igazán ezért a helyzetért? Nem biztos, hogy a MÁV Vezérkara, hanem az aki ezt az átszervezésdömpinget elinditotta. Ez ma amit látunk egy kis vihar a biliben. Belső szervezési hiba, de rámutat nagyobb, sokkal nagyobb gondokra. A MÁV Vezetői ritkán élik meg a két három évet. Új miniszter új MÁV Vezetés, mit lehet itt tervezni előre? Meg kellene nézni a GySEV-et, az ÖBB-t, a DB-t az elnökök a politikával általában jönnek mennek, de a szakmai menedzsment, a stratégiai cél az marad. Csak igy lehet hosszútávra tervezni. Meg úgy, hogy a jogköröket nem átveszi a GKM, hanem azokat ott hagyják ahol annak lennie kell! A MÁV Vezérigazgatójánál! Ezeket a problémákat a MÁV-on belül kell megoldani ez nem miniszteri feladat. A miniszterei feladat az amiről valóban szó van: Mit csináljunk a MÁV-al? Már döntöttek: hatékonyságot szinlelve elsorvasztják...Mi a MÁV alapvető feladata, a szállítás. Mit adtak el? A szállítást... Ilyen egyszerű a történet. Egyszerűbbé is tehető. A MÁV ot el kell adni a GySEV-nek igy aztán visszaállna a régi helyzet. Egy kézben lenne az irányítás, és hatékonyabb lenne a működés. Az utasnak mindegy, hogy milyen társaság vonatain utazik, csak kényelmes, gyors, és pontos legyen. A GySEV még jelentős Magyar Állami tulajdonban van. (Lehet, hogy a MÁV Cargot is ezért adták el ily módon? Ügyes. Egyik zsebből a másikba, közben még pénzt is kapni érte. El kell ismerni ha jó a szerződés akkor jó trükk. GySEV-ÖBB is könnyen előteremti a pénzt ha ügyes. Kocsik selejtezése, kohóba szállítása nem kis vagyont hoz...A fejlesztésre hosszútávú hitelt ma a piacon gyorsan fel lehet venni, az nem gond. A vásárlás összegét pedig gyorsan meg lehet téríteni. 15 év alatt egy agressziv politikával könnyen behozható a befektetett összeg. Főleg akkor ha csak szállitmányozni kell, és nem kell költeni az infrastruktúrára. Az marad a Magyar Államnak ) Hajrá, itt az uj stratégia 2008-2009-re.

Kampfer 2008.01.05. 09:58:04

Fazekas!

Szivembol szoltal! A politika epp azert kotodik jelen esetben a kerdeshez, mert ok hataroztak el, hogy milyen iranyba fejlesztik (?) a MAV-ot. De ezeknek a szadeszes vadbarom genterapiaknak ez a maniajuk. Ha valamit hatekonyabba (?) akarnak tenni, akkor szetszedik... Mint az egeszsegugyben. Kerdem en: ha tobb kicsit hatekonnya lehet tenni, akkor egy nagyot miert nem? Csak elhatarozas, akarat es jogkor kerdese! Es persze a szankcionalase is! Nem csinaltad jol a dolgod? Repulsz bazdmeg! Meg penz is csaltal ekozben? Ulsz bazdmeg! Jo sokaig te kis rohadek! Meg miniszter is vagy raadasul? Megdoglesz rohadek...! Na sajnos ez nem mukodik.
De hogy tudnanak szakitani mindezen, ha csak azt az egyet reformalnak meg? Neeem! Letrehoznak sok kicsit (mindegzik sajat vezerkarral, sok fajtarsnak zsiros allassal), azzal meginkabb lerohasztjak az egeszet, majd miutan mar lerohadt, hat privatizalgatjak a cimbiknek! Olcsoert ugye, hisz abbol nekik ismetelten jut! Mindekozben az utas (a valaszto) le van szarva! S persze mindez konzervalja is a vasuti vezetes es a management szakmai, szellemi szintjet! Ez a nagy magyar valosag... Hajra, majd az egy szazaleknyi mocsk fereg eldonti mi legyen...
Kampfer

is 2008.01.05. 10:02:13

Értelmes: kevered az ok-okozatot. a GKM nem azért nyúl bele a MÁV-ba, mert ez a szórakozása. ha a MÁV rendesen működne, elkezdene racionálisabban, kevesebb veszteséget felhalmozva működni, legalább egyszer végrehajtaná az általa beterjesztett üzleti tervét, akkor mindenki békén hagyná.
továbbá nem tudatosan dezinformálni akarná a tulajdonosát, a sajtót, és mindenkit, hogy nehogy bárki is belelásson a történésekbe, mint ahogy az van. transzparenciát, nem pedig ködösítést!

a transzparens működés NEM kerül pénzbe. a hibák elismerése NEM kerül pénzbe. a tulajdonos megfelelő tájékoztatása NEM kerül pénzbe. na és ha ez megvan, akkor majd a minisztérium nem lesz bizalmatlan, és akkor majd lehet nyugodtan dolgozni.

éppen a MÁV HQ tehetne arról, hogy ne legyen ilyen zűrzavar. mi lenne, ha nem azzal töltenék az idejüket a vezetők, hogy hogyan NE derüljön ki valami?

is 2008.01.05. 10:07:33

"Es persze a szankcionalase is! Nem csinaltad jol a dolgod? Repulsz bazdmeg! Meg penz is csaltal ekozben? Ulsz bazdmeg! Jo sokaig te kis rohadek! Meg miniszter is vagy raadasul? Megdoglesz rohadek...! Na sajnos ez nem mukodik."

teljesen egyetértek. tényleg ez van 1998 óta, a Fidesz vezette be, a szocik meg átvették. az utolsó miniszter a Suchmann volt. őt a Tocsik ügy másnapján rúgta ki a Horn. ja, nem igaz. A Medgyessy is kirúgta a Kiss Elemért. az Orbán sajnos nem rúgott ki senkit (Torgyán, Kövér, Simicska, Deutsch), úgyhogy rá teljesen igaz, amit írtál.

szeptemberieso 2008.01.05. 10:09:29

elvira: "A rendkívüli időjárási körülmények miatt a meghirdetett menetrendhez képest a vonatok közlekedésében eltérések lehetnek"

Kampfer 2008.01.05. 10:09:43

Is!

Es akkor mi lenne, ha a miniszterium valoban ertelmes embereket ultetne a MAV donteshozoi szekebe? Esetleg nem hozna olyan helyzetbe a vasutat, hogy csak magyarazkodnia kelljen? Ha nem darabolna ezer darabra, hogy majd a MAV-bol kivalt MAV karbantarot kajefte 80 rugot szamlazzon a MAV-nak egy fenycsoarmatura csereert? Jah, hogy a kajefte egyik tulaja a cimbi kisfia? Hat bakker! Amig ilyen a miniszterium s a miniszter, addig senkin ne kerjen szamon semmit, mert a miniszterium legalabb annyira szarik az utasokra, mint az altala odapakolt vezerkar! S igen, valoban a Sipos volt az utolso normalis vig a MAV elen! Kar erte...
Csak azt latnam egyszer, hogy a gk minisztert is elviszi egy kosza szivroham egy sztrajk alatt! Jah, hogy ot ez kurvara nem erdekli? A Sipost erdekelte!
Kampfer

Geyza 2008.01.05. 10:10:16

Emberek, ez az egész Kákosy-féle leváltósdi egy jó kis gumicsont volt, aminek sokan (főleg a kedves újságíró kollégák) felültek. Valójában semmi sem történt, nem csak a most szóban forgó arcokkal nem, de a vasúttal és az országgal sem, a régi reflexek élnek tovább. Amilyen az ország, olyan a vasútja! Ne tessék hát csodálkozni, semmin se!
Amíg nem lesz egyéb tekintetben rend az országban, addig a vasút és a posta is ilyen szeméthalmaz lesz, mint most. A "rend" szótól persze a hideg futkos sok honpolgár hátán - a valami ismeretlen, rossz dolog. Elég sok vasutas is így van ezzel, sajnos.

Kampfer 2008.01.05. 10:18:00

Is!

A felsorolasod helyes...! Sajnos tenyeg nem vontak felelossegre senkit! MAV vezetot sem! Ott mennyi lehuto sikkaszto kis semmittevot lehetne talalni? Igy kivulrol szerintem megsaccolni sem tudnam, csak az eredmenyet latom...
Engem nem erint, mert autozom. De szivesen vennem igenybe egy jo szinvonalu es igenyes Magyar Vasut szolgaltatasat, s joleso erzes lenne, ha a Ko-Ki-n a MAV vonatok nem a berelt roman kocsikkal kozlekednenek! Ennel jobban megalazni egy nemzeti vallalatot mar nem lehet szerintem! S rajta keresztul azokat az embereket, akik hasznaljak vagy hasznalnak is az adott nemzeti vagyont! Ez BUN!!! S emiatt gondolkodom szelsosegesen a felelosok megbuntetese miatt! onos erdekekbol egy nemzeti vagyont pusztitottak el!
Kampfer

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.01.05. 10:18:06

exmv!

én nem értem, hogy az én blogom miért lenne kevésbé indás, mint a többi, majd megkérdem. azt viszont tudom, hogy én is idegenkedtem az indapasstól, amíg nem volt muszáj, nem csináltam meg, aztán rájöttem, hgy baromi jó, igazán kényelmes. csak rosszu kommunikáltuk, hogy mire való. hát igen, a kommunikáció! :-)

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.01.05. 10:23:39

Dodeszh!

Elég rég kérdezted, de ha még nem válaszolt más, igen Németh Ágnes volt a Gyermekvasút vezetője.

ti

kisg 2008.01.05. 10:24:36

Sziasztok!

Sásdi András írta: "A vonatok pillanatnyi helyzete Net-en és wap-on (GPS flottakövetés)? "MAGYAR ÁLOM VASUTAK!""

A vonatok helyzetének követése lehetséges lenne közösségi alapon. A Google Maps for Mobile új változata már viszonylag pontosan meg tudja mondani a telefon pozícióját. Ugyanezt a rendszert felhasználva egy kliensprogram futna a telefonon, ami néhány percenként elküldi az adatokat (anonim módon természetesen) egy központnak. Az "informátoroknak" csupán annyi lenne a dolguk, hogy amikor felszállnak a vonatra, akkor elindítják ezt a programot és beállítják, hogy melyik vonatra szálltak, illetve kikapcsolják a programot leszálláskor.

Az adatok természetesen összesítve követhetők lennének a weben (Google Maps), a késések pontosan láthatók lennének.

A mobiltelefonon futó program másik funkciója a várakozásnál hasznos: Lekérdezhető, hogy az a vonat, amire éppen várunk merre jár.

Ti használnátok egy ilyen rendszert? Lennétek "informátorok"?

"Informátor üzemmódban" a rendszer maximum 100-200bytenyi adatot forgalmazna percenként. Ez 4 órás út esetén is kevesebb, mint 50KB. Szerintem ez az adatköltség még mindenki számára vállalható, akinek már most is van GPRS internet hozzáférése.

A rendszer első változatának elindítása nem igényelne sok fejlesztést, a munkamennyiség körülbelül 2 egyetemi nagyházinak felel meg.

Üdv,
kisg

fazakas 2008.01.05. 10:37:38

Kedves barátom! Elgondolkoztál azon, hogy mi vezetett idáig, hogy a GKM átvette a vezetést? Nem gondolsz arra ki helyezte a MÁV élére pár éve a MOL vezetést? Nem nézted a statisztikákat, mekkora volt a hiány a MOL vezetés előtt, alatt, és után? Nem gondolod, hogy egy rossz döntés ma már kényszerü korrigálásáról van szó az által aki a döntlést akkor hozta? Én arról beszélek, hogy kell működnie egy vasútnak nem arról, hogy megmagyarázzam, miért kell a minisztériumnak jelentéseket küldeni. Dolgoztál a MÁV-nál? Tudod mi a feltétele az üzleti terv benyujtásának? (Pld az egyik, mennyi pénz áll rendelkezésre? Mennyi pénzzel támogatja az állam a személyszállítást? Mit rendel meg? Mennyit ad az infrastrukturára...)Hadd ne soroljam. A Pénzügyminisztérium és a GKM ugye ezt mind mind a MÁV rendelkezésére bocsájtja a tárgyév január 1-én....Ismered a GKM, és a MÁV kapcsolatrendszerét? Van magas vezetői gyakorlatod bármely közlekedési vállaltnál? Tudod amikor a MOL vzetés bejött a MÁV-hoz, a szakma kiszorult a vezetésből. Az első emeleten a VIG-en egy ember kivételével nem volt MÁV gyakorlattal rendelkező ember. Aztán azt is félreállították, és aztán az is meghalt szívrohamban. Ma a vezetés messze nem önálló. Dicséret nekik, hogy még lobbizással, a MÁV túlélte a jelenlegi nehéz helyzetet, és dicséret a MÁV szürke dolgozóinak akik ebben a káoszban a haverság, az ismerettség, a vasútszeretet révén működtetik ezt a vasutat. Bizony ha felelőssé teszünk valakit valamiért annak jogkört kell adni, de nem látszatjogkört, hanem valósat. (Utána lehet felelősséget követelni. Igaza van az előttem szólónak valóban felelőssé kell tenni!)Ide pedig pénzt is kell rendelni. Nem elvonni a pénzeket elvonni EU-s forrásokat... (Ugy pénzhez jutattni egy társaságot, hogy állami szinten engedélyezem tőkehitel felvételét, utána pedig a kamatokat természetesen neked MÁV-nak kell kigazdálkodnod...szerinted ez nyereségessé tesz egy vállalatot?)Privatizálással egy vasut nem lesz működőképes. Miért nem adta el az osztrák állam az ŐBB Cargot, vagy a DB Cargot? Nem fordult meg a fejekben. Ezért ami van ma a MÁV-nál igenis a GKM a felelős Ő a tulajdonos ne felejtsétek. Ne felejtsétek a MÁV Startot is azért hozták valójában létre, mert a GKM azt is privatizálni akarja...Aztán majd mint Angliában mindent visszacsinálunk, sokkal több pénzért. Nem tudunk tanulni más kárából soha. Ősi Magyar betegség. A DB ma már máshogy gondolkozik. Mi még a régi sipot fujjuk. Nézni kellene a GKM-nek is a BAHN TV-t talán jutna eszükbe más ötlet is...Csak remélni merem, hogy egy választás után a MÁV elindulhat lassan felfelé. Ha addig még lesz amit MÁV-nak hívnak...

Netuddki. 2008.01.05. 10:37:44

Lehet szidni egyedül a MÁV-ot, de valami nagyon nincsen rendben az országban az érdekképviselettel sem. És itt elsősorban a jog szolgáltatására és a bíróságokra gondolok.

Ha valakit érdeksérelem ért hol képviselik? Van arra reménye, hogy többévi pereskedés után nemhogy kártérítést, de a befektetett költségeket is viszontlássa?

Vajon miért nem b...nak oda a bíróságoknak is?

Netuddki. 2008.01.05. 10:42:28

fazakas 2008.01.05. 10:37:38
"Ősi Magyar betegség"

A Pató Pál szindrómára gondoltál?
Mert én igen. Az istenadta nép nemtörődömségére. Amelyik hagyja, hogy még a szemét is kilopják.

Kampfer 2008.01.05. 10:50:26

Fazakas tarsam ismet szivembol szolt! Bar nem vagyok ennyire szakertoje a dolgok mikentjenek, mint o, de az mar kivulallokent is latszik, hogy nincs valodi felelos! S igenis, a miniszter FELEL azert, ami a tarcajahoz tartozo allami vallalatoknal tortenik! Akkor pedig kulonosen FELEL, ha fontos kozfeladatot ellato vallalatrol van szo! Sot! Strategiai vallalatrol! Csak az eszement versenybuzi szadeszes vadbarmok gondoljak azt, hogy az allam rossz tulajdonos! Ha ez igy van, akkor az allammal van a baj! Akkor a tulajdonosi jogok gyakorloit ki kell baszni a fenebe, el kell itelni, le kell ultetni oket. Sajnos a fobeloves mar nem jatszhat, pedig a koka eseteben meg kegyelemkent is ertelmezheto lenne...!
Tehat igenis szukseg van allami kontroll mellett allami VEZETESRE, akik FELELOSEK azert, amit es ahogyan tesznek, ezert kapjak a versenyszferahoz kozelito penzeiket! Szamonkerheto vezetotol nem ugyanaz varhato el, mint attol a vezetotol, akit a cimbi odapakolt s vedi a hatosat (hatat)! Ez igaz MAV vezigre is es miniszterre is! Mindnek felelnie kell azert, amit tesz, ahogy dont! Felel a karrierjevel, vagyonaval, vagy a szabadsagaval! Ez mar fokozat kerdese. Igy valoszinuleg jobb tulajdonos lenne az allam!
Kampfer

Grigorij 2008.01.05. 10:56:36

Sajnálom, hogy a legtöbben a MÁV belső, személyi ügyinek tisztázása közben elsiklottak dark future tegnap esti, megdöbbentő véleménye felett!
"Sötét" kolléga ugyanis egyenesen a környékbeli ingázókat teszi felelőssé az egészért!
Számomra egyszerűen felfoghatatlan, hogy élnek még hazánkban ennyire sötét, tájékozatlan, demagóg állampolgárok!
Hiszen a MÁV pont abból él, hogy vidéken nincs vagy kevés a munkahely, hogy nincs vagy elégtelen a szociális ellátás, hogy a gyerekeket Pestre kell hozni óvodába, iskolába, stb.
Pont ezek az antiszociális állapotok miatt duzzadt fel az ingázó utasforgalom, pont ezért lehet(ne) ezeket a járatokat pontosan tervezni!

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.01.05. 10:57:40

Kampfer!

Elég volt belőled. Ha nem vagy képes (egyébként intellektuálisan se túl erős tartalmú, ámde nagyszámú) kommentjeidet fröcskölődés nélkül megfogalmazni, nyiss magadnak egy blogot mondjuk www.butavagyokdeutalomaszadit.blog.hu címen, és azt piszkítsd tele.

Köszönöm
ti

Netuddki. 2008.01.05. 10:58:00

Kampfer 2008.01.05. 10:50:26
Hát igen! És a feltételes módból hogyan lesz kijelentő mód?
A jelenlegi pártok közül bármelyik kerül is kormányra szerintem sehogy.

Kampfer 2008.01.05. 11:07:53

Grigorij!

Jogos eszrevetel! Mondom, en is szivesebben hasznalnam a vasutat, de nekem legalabb van valasztasom. Sajnos sokaknak nincs, s emiatt is lehet ilyen hozzaallas a MAV-nal, amilyen most is.

Kovi!

Nem lesz belole kijelentomod. De nem is kellene, ha vegre tenyleg elindulna valami valtozas pozitiv iranyba. Persze tudjuk mindannyian, hogy erre mekkora az esely mostansag.

Erminavet!

A frocskolodest hivhatjuk annak is. Szerintem jogos indulat. De nevezd nyugodtan frocskolodesnek, ezen nem veszunk ossze.
De az intellektualis tartalommal kapcsolatban tenyleg erdekelne a velemenyed! Melyik velemenyem nem tul intellektualis tartalmu szerinted? Mert lehet, h Neked van igazad, de erdekelne nehany konkretum.
Udv!
Kampfer

fazakas 2008.01.05. 11:14:19

Kedves Barátaim! Azért örülök ám, hogy ennyi hozzászólás van ehhez a témához, mert valahol azért megfogalmazódik bennünk egy kisfiús, kislányos vonzódás is ahhoz a vállalathoz ami most nagyot tévedett. De a tévedésben és a későbbi bocsánatban benne van a jövő reménysége is. Nem kell egymást bántanunk. Bántanak bennünnket mások is elegen. Kilépek, és BUÉK Nektek.Fazakas

Átlátó 2008.01.05. 11:21:59

Sok a pofázás. Sorozatos hibázás után a bűnös lábára szögesdrótot és néhány méteren keresztül húzatni a síneken és utána (vég)kielégítés nélkül nyilvánosan valagba rugdalni a moslékjait. Elegem van a magyarázatokból, meg a demokratikus hangulatú értekezésekből. Biztos egy rebellis,anarchista,radikális,antidemokratikus egyén vagyok. Ezzel szemben szeretem a rendet. A politikusok pedig nyakkendős, dzsörzékiskösztümös pállottszájú tetvek.

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.01.05. 11:31:41

Kampfer!

Hát elég sokat írtál. És a legtöbb dologban igazad is van. (Pl. a legutóbb a felelősségről).

Amit nem tartok intelektuálisan magas szinvonalúnak az olyasmi, amikor pl. embereket akarsz legéppuskázni csőolvadásig.

Nagyon nem értek veled egyet abban, hogy az állam nem feltétlenül rossz tulajdonos. Mondj néhány pozitív példát, kérlek!

Mivel más pénzéről döntenek emberek, nem a sajátjukról, ráadásul a tulajdonost képviselő politikusoknak is szükségszerűen mások a szempontjai, mintha igazi tulajdonos lenne, egy állami cég szvsz sose fog igazán jól működni.

Persze ettől még kellenek állami cégek, és lehet ezeket is SOKKAL JOBBAN működtetni, mint ahogy nálunk teszik, ez nagyon igaz.

Mindez persze véleménykülönbség. De az tény, hogy az Egyesült Királyságban nem lett több baleset a privatizációval, igen sikeresen, racionálisan működik ott a vasút (állmi vasutak is tudnak nagyon sikeresek lenni persze). A biztonság csökkenéséről szóló legenda népszerű, de nem igaz. Nemrég rakott be valaki adatokat az Index fórumán a vasutastopikba.

ti

Kampfer 2008.01.05. 11:52:38

Erminavet!

Ok, igy mar vilagos! :) Nos a csoolvadasrol szolva nyilvanvaloan Neked van igazad. Ezert is irtam, hogy ez talan jogos (vagy jogtala) indulat, magyarazhato sokmindennel. Szemely szerint a sok kellemetlen es embertelen tapasztalattal (embertelen - mert nekem van valasztasom, de azoknak akiknek nincs - idos, szegenyebb, hatranyos regiokban elok- szamara szerintem embertelen, hisz nincs valasztasuk). De ahogy latom, messze nem az en velemenyem a legszelsosegesebb.
Bevallom, a londoni korulmenyekrol csak masodkezbol vannak informacioim, egy baratom lanya el kint, s az o velemenye szerint (tobbek kozt) rossz dontes volt priatizalni, s ha jol emlekszem azota mar vissza is allamositottak vonalakat. Az allam szvsz nem feltetlenul rossz tulajdonos, gondolok itt az OBB, DB esetere. Nyilvan erdekeltte kell tenni a magantoket is a fejlesztesekben. De epp ezert irtam anno a Tota blogjaban is, hogy ha az egy nagynak (MAV - TB) megadjuk a lehetoseget es a jogot (!), hogy korrektul, rentabilisan es magas szinvonalon mukodjon, akkor bevonhato lenne a magantoke. De en nem tartom jonak dekoncentralni a meglevo vagyont, inkabb az eszkozallomanyba vonnam be a magantoket (nem biztositokba vonni a magantoket, hanem a korhazakat erdekeltte tenni, hogy fizesse a tb, s a korhaz lehetne maszek is - az allami tulajdonu vonalakon kozlekedhetne a magancegek altal uzemeltetett vonat, vagy akar a kisforgalmu tersegekben a vonalakat lehetne privatizalni, s persze a keretfeltetelek szabalyozottak lennenek, akar a vasutnal, akar eu-nel). De persze nyilvan az allami vezetes es persze a kozemberek szemleletvaltasa nelkul ez nem fog menni. Jelenleg a vasut kiszolgaltatott. Ilyen helyzetben a magantoke ele vetni szerintem sulyos hiba, hisz a versenyzes feltetele nem lesz adott a szamara (hacsak nem arrol van szo, hogy az allami tulajdont teljesen fel akarjak szamolni). Lehet, nincs mindenben igazam, de ha barki kiserletet tenne hogy vilagosan megertsuk, akkor lehet megvaltozna a velemenyem. Szvsz a jelen helyzetben a kommunikacio ezt nem segiti...
Ha kicsit bonyolult volt, elnezest erte, az eu parhuzamot a kozos illetekesseg (szadesz) es a hasonloan fontos tarsadalmi sulya miatt vontam. Udv!
Kampfer

pelbad 2008.01.05. 12:42:01

Az senkinek nem jut eszébe, hogy szabotázs volt, pont aznap írták alá a Cargo eladását....a Start pedig, tudna de nem fog javítani a szolgáltatások minőségén...hiszen így könnyebben hitetik el velünk, utazókkal, hogy ez nem mehet tovább, el kell adni a személyszállítási ágazatot is...THINK!

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.01.05. 12:43:19

Kampfer!

Elkanyarodtunk, úgyhogy csak röviden.

1. Vajon hiba volt-e szerinted a rendszerváltáskor földarabolni a postát, levalásztani és privatizálni a Matávot, az Antennát?

Szoktál levelet föladni? A cégednek jött levélért bemenni a postára? És volt Matáv vagy Westel-telefonod? Ugyanolyan a solgáltatás színvonala?

2. Azok a vezetők, aikről most szó van, korántsem a GKM "eszdéseszes" vezetőinek az emberei, hanem régi vasutasok, vagy az MSZP-höz bekötött szakemberek. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy jó, amit az SZDSZ-es GKM csinál a MÁV-val, sőt!

ti

stn 2008.01.05. 12:44:23

Kérem szépen! A vasut nem üzlet. Nem lehet eladni! A magyar polgárnak joga van az olcsó közlekedéshez!!

Vagy legyen inkább Deutsche Bahn, puha székű hátött fátött pontos vonatokkal. Csak hát a minőségnek ára van.

Gorostidi 2008.01.05. 12:44:38

Azt valaki felvetette-é már, hogy a lemondott és le nem közlekedtett vonatokat az állam a mi pénzünkből megrendelte a MÁV és tsai Cégtől. Már pedig ezt így sikkasztásnak is szokták nevezni.
Azonkívűl látott-e már valaki nyomtatott hivatalos menetrendet a 2007/08-as időszakra, vagy még mindíg csak sajtcédulákból dolgoznak a vasutasok is?
Néhány éve egy idősebb kolléga minden DEform után azt mondta, hogy már csak a lendület viszi tovább a Vasutat. No, a lendület elfogyott, ld. az elmúlt időszak egyre súlyosabb működési zavarai, és nem csak a közfeltűnést keltők!!!

Kampfer 2008.01.05. 12:54:57

Erminavet!

Na ez az okfejtesed logikus es elgondolkodtato. Mivel dolgoztam a Westelnel, meg MATAv korszakban, igy azert lattam nemi kulonbseget!
Szoval ebben van valami... Akkor lehet, hogy a magamfajtaknak csak a garanciak hianyoznak a magantoket illetoen? Ugy ertem, hogy ha nem azt latom a kabeltv-n, amit szeretnek, vagy nem olyan minosegben, akkor az gond, de nem dol ossze a vilag. Egy magantulajdonban levo vasut ertelemszeruen sulyosabban hat ki a legtobb polgar eletere (akarcsak az eu - maganbiztositok). Szerintem abban egyetertunk, hogy a vasut vezetese ludas, talan a miniszter is. Ha tenyleg az az eljaras, hogy privatizaljak, akkor szvsz a kontroll es a tarsadalmat erinto garanciak kerdeset nagyon at kell targyalni. De a peldaid jok!

STN!

El lehet adni es lehet ICE szinvonalu vonat itt is! Tenyleg baromi draga lenne! De valami azert lenyeges! Ha mellette megvan a szelesebb tomegeket is kiszolgalo igenyes vasuti tomegkozlekedes, akkor mi a gond az extra szolgaltatassal? Szerintem semmi. Az extrat meg bearazza a piac. ICE idejon, elkezd dolgozni. Baromi szep es jo, de k*rvadraga. Es nagyon nem fogjak igenybevenni, ergo nem lesz rentabilis. Szepen eltunik innen, vagy nyujt olyan szolgaltatast, amit meg megfizetnek s neki is megeri, vagy az extrat adja olcsobban s akkor azert lesz rentabilis. Szerintem ezzel nincs gond.
Udv!
Kampfer

Szegfű 2008.01.05. 13:01:36

Végig olvastam a vasútüzem évelei problémáját. Szomorú! A vasúti közlekedés egy különleges egység. Alépítmény, felépitmény, irányítás, személyszállitás, teherszállitás, a tekjes egész koordinálása.A hőskorban magáncégek kezdték el építeni, azonban az összetettsége miatt egy olyan kis országban, mint a miénk egy kézbe került. MÁV magyar állam vasútak. Zavar keletkezett benne, mert kivették a teherszállítást (talán már meg is szünt, mert a vidéki állomásokon ezt lehet tapasztalni) ami tisztességes árbevételt eredményezett. Az egységben ezzel gazdálkodni lehetne. Vonat gyorsaság: alépítmény kérdése. Hosszú évek óta erre nem fordítottak jelentős összeget. Villamosítás: nem csak a felsővezeték kialakításáből áll, hanem a pálya megerősítéséből is. (Budapest -Kelebia között évek óta csak döcög a dolog. lassan már vonatok se járnak, pedig van villamosítás) A vonatközlekedés gazdálkodás (és nem ellopás) és forgalom írányítás nagy egysége. Öreg vagyok és ezt a tapasztalat mondatja velem

szomorú disznószar 2008.01.05. 13:02:03

(beh megrepedeztél!...)

Kampfer és csőolvadás-ügyben, na meg állam/privát ügyben.

1. Nagyrészt egyetértek Erminavet-tel.

2. Ami a géppuskázást, szadeszezést, meg időnként előbukkanó nagyorrúzást, génezést illeti, elég talán annyit mondani, hogy Mátyás király is nagyorrú volt. Az SzDSz pedig olyan, amilyen, nem sokkal jobb vagy rosszabb, mint a többi, 1% fölötti párt. Az indulat érthető és jogos, de a javaslat alkalmatlan a probléma megoldására.

3. Az állami/magán ügyhöz: valamikor a 70-es vagy 80-as években (már nem emlékszem) szédszedték és privatizálták a japán vasutak jó részét. Ettől az nem lett rosszabb, viszont érezhetően hatékonyabb lett. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy Japánban hagyományosan működik a közös érdek figyelembe vétele, és nem fognak hozzá olyan fejlesztéshez, aminél nem értek el egyetértést minden lényeges szereplővel. (Ebbe talán az is belefér, ha valaki kényszerből ért egyet, nem tudom. De az illető utólag nem fog "betartani" a projektnek.) Így sikeresen valósítanak meg több évtizedre nyúló terveket. Például minden sziget bekapcsolását a vasúti közlekedésbe. Mostanában tervezik egy szupervasút létrehozását, az is ilyen projekt lesz, ha elfogadják.

4. Érdemes lenne megfogadni Hankiss Elemér tanácsait (MR1 Kossuth, Január 1). Súlyom László is mondott valami hasonlókat, de sokkal kevesebbet, és vágyálom szinten, míg HE indoklással ellátva, és szépen kifejtve. De az összefogás és értelmes gondolkodás szükséges feltétele, hogy ne délibábokban higyjünk, és ne szélmalmokat támadjunk meg.

hummhumm 2008.01.05. 13:04:14

A legtöbb mozdonyban van gps alapú helyzetmeghatározó rendszer, csak usgy sz*r ahogy van, lazán téved 50km-t. :( ezért is nem használják. Persze valaki biztos jól járt e rendszer beszerzésekor...

Netuddki. 2008.01.05. 13:06:56

Kampfer!
Erminavet!

Azért azt se felejtsük el, hogy ma Magyarországon vajmi kevés becsülete van a munkának.
Kis pénz, kis foci. Ami két dologból áll elő. Az egyik az aránytalanul nagy elvonásokból, a másik pedig a munkaadó bérfizetési hajlandóságának a hiányából. Ez (és persze még sok más is) mára teljesen lezüllesztette a munkamorált
Ez sajnos nemcsak a MÁV-ra igaz.

petya.bacsi 2008.01.05. 13:09:47

" pelbad 2008.01.05. 12:42:01
(...) ez nem mehet tovább, el kell adni a személyszállítási ágazatot is..."

Pelpad: az első ember leszek, aki pezsgőt nyit, ha eladják a személyszállítást is, nem azért mert ez olyan jó dolog, és mert helyeslem az eladásokat, hanem azért, mert a MÁV menthetetlen ilyen formában, semmit nem termel, max. hiányt. Legalább az adófizetők milliárdjait nem ebbe az utasgyűlölő feneketlen kútba öntik.
Több éve utazom, pumpálják a pénzt orrba-szájba a MÁV-ba, és SEMMI nem változott az elmúlt tizenvalahány évben. Semmi. Vagyis de: színvonal zuhant, menetidő hosszabbodott, jegy/bérletár pofátlan magasságokban, késés, kifogás- és káoszhegyek...

A becsületesen dolgozó vasutasokat (mert bőven akad) sajnálom így is, akik naponta kapják az utasoktól az anyázásokat olyan dolgokért, amiről ők nem tehetnek.

Szegfű 2008.01.05. 13:11:10

Vonatok takarítása: siralmas. Kiadták vállalkozásban. Magántársaság csinálja. Nem folyametosan dolgoznak, csak meghatározott időben. Annyit takarítanak ami abba az időbe belefér. Kész ennyi. A kosz marad

Netuddki. 2008.01.05. 13:14:59

szomorú disznószar 2008.01.05. 13:02:03
"Hankiss Elemér tanácsai..."

Ő is csak azt mondta, amit én is már jó ideje hangoztatok ezeken a fórumokon, miszerint a jelenlegi politikusgárdától (jobb, bal egy kalap -ban) nem lehet változást remélni. Mondott még valamit a csodáról, de én már nem hiszek a csodákban.

Volt még egy (és még sok) jó megjegyzése is. Tomi Blairt kellene felfogadni miniszterelnöknek, mert neki van már tapasztalata, és most éppen munkanélküli. :)))

Szegfű 2008.01.05. 13:21:33

Europa része vagyunk, lehet ,hogy nekünk csak ilyen közlekedési lehetőség jár? Ha a karvalytőke felvásárolja, vagy ingyen megkapja keleteurópa közlekedését, akkor olyan jó lesz mint az élelmiszer hálózat. Esszük a rothadt, mérgezett ennivalót az ÁNTSZ jóváhagyásával. Utazunk azzal, ami bennünket megillet.

p. 2008.01.05. 13:53:39

Bonitaluna! mi a szárnyvonalunkon "sztrájkoltunk" a máv elégtelen szolgáltatása ellen (nem használtuk...). a megoldás nem a szolgáltatás javítására való törekvés, hanem a "vasúti személyszállítás szüneteltetése" lett. 2006. március 3-ától felénk nem jár személyvonat... hát ennyit ért el kisvárosunk lakossága...

én 2008.01.05. 14:33:09

Nekem gyanús, hogy ez az egész cirkusz amiatt van, hogy VALAKI jól jár, ha a mávot VALAKI olcsón veszi meg, mert a valós értékénél kevesebbnek mutatják. Mi meg tapsikolunk, hogy hurá!

Ödön 2008.01.05. 15:01:12

Az elvira még mindig azzal jön, hogy "A rendkívüli időjárási körülmények miatt a meghirdetett menetrendhez képest a vonatok közlekedésében eltérések lehetnek, ezért kérjük, utazás előtt tájékozódjanak az adott állomáson, vagy a MÁVDIREKT telefonszámain:
06 (40) 49 49 49, +36 (1) 371 94 49"

Akkor ez még aktuális, vagy tavaszig(neadjisten egész évben) kint lesz?

petya.bacsi 2008.01.05. 15:04:47

Ödön: egész évre kinthagyhatják, a menetrend úgyis egyfajta tájékoztatás jelleggel van, annyira tisztelik, hogy nagytöbbségben nem aszerint járnak a vonatok.

petya.bacsi 2008.01.05. 15:06:58

A MÁVDIREKT is szerintem Elvirát használ, tehát felesleges felhívni, mert csak hosszas telefonálgatás tudnak friss infóval szolgálni (tapasztalat). Ezek szerint cégen belül is akadozik a kommunikáció.

Ödön 2008.01.05. 15:30:46

petya.bacsi - szerintem is. Bár megtoldom azzal, hogy valahol (valamilyen szerződésben, munkaköri leírásban) biztos így is szerepel, hogy tájékoztató jellegű, és hogy nagyon ne térjenek el tőle.

egyébként száguldó vonat
www.elvira.hu/elvira.dll/xsl2005/uf?i=2424&e=88&v=&k=&u=31&mikor=-1&language=1&d=08.01.05&b=vissza%FAt


Egy pillanatra vegyük bele a politikát. Állam adót szed be(egyre többet), hogy (nem ezért) finanszírozza a máv-ot, bkv-t stb. Tehát évi X forint (kb 100.000), hogy létezzen és bele sem ültél. Ha beleülsz még jegyet is veszel. Ha az állam nem szedne adót ezekre, akkor sokkal drágább lenne. Ekkor több pénz maradna a zsebedbe is. Ilyenkor te döntenél, hogy mit teszel. - Egy autó éves fenntartása szinén kb 100.000 (lehet olcsóbb is attól függ milyen jármű). - Vagyis rá lenne kényszerülve a szolgáltató, hogy minőséget szolgáltasson, különben ... érted.

Ha azt mondaná, hogy öcsém van egy fél éved és utána nem támogatlak élj meg ahogy tudsz, egyből megváltozna a hozzáállásuk. Vagy két nap alatt becsődöltetnék.

Nagyqtya 2008.01.05. 15:39:38

hummhumm!

Hülyeséget írtál a GPS-ről.
A dízel gépekre idén szerelik fel, a villanyokra talán jövőre.
Olvass közbeszerzési értesítőt.

szerintem :-) 2008.01.05. 16:15:51

Én csak egy egyszerű, mezei állampolgár vagyok, se nem vasutas, se nem közlekedési miniszter… De azon gondolkodom nagyban, hogy miért is kellett eladni külön a MÁV Cargót? Merthogy az nyereséges volt, a személyszállítás meg nem az (mint okos emberek elmondták itt). Ráadásul tranzitország vagyunk, ugyebár. Persze tök jó, hogy épülnek az autópályák, és átmegy rajtunk milliónyi kamion, ami nyilván nagyon jót tesz a környezetnek meg az egészségünknek is (az utakról nem beszélve), de biztos nagy lehetőségek lennének a vasúti teherszállításban. Azaz ez a része a dolognak üzletnek sem rossz. Jó bevétel lenne az államnak, és lehetne belőle fejleszteni a személyszállítást is. Gondolom én…

Eladjuk, ami nyereséges, a veszteséges meg marad az államé? Hát ezzel a logikával tényleg nem marad más a közszolgáltatások fenntartására, mint emelni az adókat folyamatosan…

Ödön 2008.01.05. 16:20:47

a 100.000 kicsit sok mávra évi ~40-50.000 /dolgozó

fiktiv bt. 2008.01.05. 17:02:47

darkfuture:

1 óra vonat + 0.5 óra bkv? A 1.5 óra simán csak bkv-ból megvan, nem kell ahhoz vidékinek lenni. Én is naponta 3 órát utazok, pedig csak ezt a kék szart használom.

exmv · http://catenary.extra.hu 2008.01.05. 18:29:58

szerintem,

Amit javasolsz, azt keresztfinanszírozásnak hívják, és éppen azt szünteti meg a tulajdonos. Okkal és kötelességből, mert vannak mindenféle EU irányelvek, amik tiltják.
Sőt, azt is EU irányelv írja elő, hogy a pályavasutat le kell választani a vállalkozó vasútról. Vagy a vállalkozó vasutat a pályavasútról :)

Brother 2008.01.05. 18:33:25

Erminavet! Gratulálok! Ez a téma telitalálat volt...
Még pár kérdőmondat:

Leesett hó? Na és? (Le kell söpörni, be kell fűteni, ha az utas fázik a vonaton: be kell takargatni: aki fizet: az ugat!!!) Az erőforrásaitól a politika = autópálya-lobby és a GKM miatt legatyásított pályavasút nem tudott helytállni? Sz@r volt az utastájékoztatás? (Az állomási utastályékoztatás nem MÁV-START feladata, hanem a pályavasúté!!!)?
Azokat rúgják ki, akiket kellett?
A "pénzügyesnőcit"? (Tán elb@szta a számlákat?) A "tömpést"? (Aki az üzleti részt és az (előre)tervezést viszi? "A munkaügyest"? (Aki momentán nem tudna leutazni vonattal vasúton Lacházára, de a munkaerőgazdálkodásban profi) Estébé-estébé-estébé. Ezzel az erővel a balmaznewyorki trafikost is kirúghatnák, mert nem árul vasúti menetrendet! Annyira átlátszó az egész komédia! Akit talán el lehetett volna kapni az M.-né, de mi az ördög legyen (ha minden igaz) ő meg kimagaslik a mezőnyből a szakértelmével (bár ezúttal tényleg rászedték).
A dolognak azé' lesz 2 hozadéka: oda fognak figyelni a vasútra év közben is és nem hagyják magukra az utasokat. Ezen kívül még rámutatnék, hogy a közvéleménynek még jóformán fingja sincs arról, hogy mi az a MÁV-START, de ahogy elkezdődött a cirkusz, rögtön befeketítették (vizsgálat nélkül).
Azé' én az új seprűben látok valami poént, hátha bejön valaki a "házba", aki nem utálja a vasutat...

Dodeszh 2008.01.05. 19:27:04

erminavet 2008.01.05. 10:23:39
Köszönöm a válaszodat!

szerintem :-) 2008.01.05. 20:23:11

exmv,

köszi az infót, látszik (én se) értek a témához...És hogyan műküdhetne jól a dolog? Ebben az esetben nem tűnik túl szimpatikusnak az "adjuk az egészet magánkézbe" elv (bár sokszor kétségtelen javulást hoz), hiszen ha tisztán profitorientált a dolog, nyilván az első lépés lesz pl. az ominózus szárnyvonalak bezárása...Pl. Németországban, Franciaországban mitől működik olyan jól a vasút?

szerintem :-) 2008.01.05. 20:24:25

Bocs, működhetne...

vasutasss 2008.01.05. 20:37:55

kisvasutas:nekem nem volt meg , nem olyan körökben mozgok:).ugyan volt Ágnes asszony a vasúton minden .tényleg végig járta a létrát, de már nem akar emlékezni hogyan működik a vasút.úgy csinál, mint aki "élet-halál ura".spec így kezelik a vasutasok!
Devecznek állítólag azért kellett mennie, mert pl a takarításhoz is hozzá akart nyúlni, abban pedig több fő muksó nagy részben képviselteti magát :(.
érdekképviselet:oszd meg és uralkodj.addig amig a fizetésük magasabb, mint a vezetőké nem fognak tenni egy lépést se.egyébként borzolja a vasutasság kedélyeit rendesen.Gaskótól meg feláll a szőr a hátamon.sztrájkot hirdet politikai célokra használja a vasutasokat.apropó politika. addig amig a benzinnek annyi adó tartalma van amennyi nem fog egy honatya se lobbizni a vasútért.
Ödön:tömik a pénzt a vasútba.hát necces a dolog. a vasúti jegyárak nem annyiba kerülnek, mint amennyit fizet az utas érte.a szociálpolotikai kedvezmények után az államnak a kiegészítést meg kell(ene) adnia, ami sok-sok éve nem történik meg.diák, nyugdijas...továbbá tudomásul kell venni, hogy amire 1-2 évtizedig nem költöttek arra van mit egy idő után. sajnos a fenntartás költsége egyébkéntis horribilis.szeretem az IC kocsikat tényleg ég és föld, de tudni kell, hogy azok nem új kocsik voltak, hanem felújított lengyel kocsik, melyek kb 25 éves szerkezetvázon futnak.
szerintem:a Cargot el tudták adni, mert a fának, répának, gabonának, ércnek és vasnak tök mindegy milyen kocsiban vannak.ugyan nagyon lelakott a tehervagonpark is.
Brother:tényleg leesett a hó és hidd el a szolgálattevők megtettek mindent azért, hogy menjen a vas.van váltófűtés(ahol van), de nem azzal van a gond általában.kimegy 2-300 més kisöpri a váltót, mire beér ismét tele van hóval és az állomásnak általában két vége van.arról meg kevesen tudnak, hogy sok helyen szénnal-fával tüzelnek.zsákban kapják a szenet, meg van határozva mennyit tüzelhet el 1 nap.és megsúgom a budit kannával öntik le, mert elfagyott a vizvezeték, mert ott már nem tudnak tüzelni spórolni kell.folyt köv...

isun 2008.01.06. 10:13:53

ÉN NEM ÉRTEM ITT MINDENKI OLYAN OKOS AMIKOR KÜLFÖLDI PÉLDÁKAT HOZNAK FEL:3 DOLOGRA HIVNÁM FEL A FIGYELMET 1.ÖBB STB ÁLLAMI TÁMOGATÁSA,2,MO-ON SZEMÉLYKOCSIK RONGÁLÁSÁNAK JAVITÁSÁRA,3.UTAZÁSI KULTURÁRA.....

Ödön 2008.01.06. 11:30:46

vasutasss vagy kisvasutas


Mennyi a jegy tényleges ára? Mennyit fogyaszt egy M41, M62, Bzmot terheléstől függően. (írhatsz kilowatt fogyasztásokat is a villanymozdonyokról)
Igaz-e, hogy jövedéki adó nem terheli az üzemanyagot?

Nagyqtya 2008.01.06. 13:05:44

Ödön,

nem csak az energiával kapcsolatos költségek merülnek fel egy jármű esetében.
Nem igaz, hogy nem terheli az üzemanyagot a jövedéki adó, azt a MÁV is befizeti a kasszába. Ha a visszaigénylés szigorú feltételeinek megfelel a tevékenység, akkor azt vissza lehet igényelni, s ezt meg is teszi a cég.

petya.bacsi 2008.01.06. 13:23:06

Na, a szóvivő nyilatkozott, késnek a vonatok... most az ónos eső miatt (valószínűleg nyáron is emiatt késnek)! Kifogások azok mindig vannak.
A szomorú az egészben, hogy büntetlenül megtehetik... vis maior... Az, hogy az utas elkésik a munkából, vagy egy fárasztó éjszakai műszak után órákkal később kerül haza, és így kevesebbet tud pihenni senkit nem érdekel, holott több tízezerért megvette a bérletet.
Nincs kártérítés, nincs szolgáltatásnak minősége, nincs semmi sem. Csak kifogás-hegyek! Na meg késések. Az ónos eső mellé biztos lesz majd felsővezeték-szakadás, meg majd megint kiveszik a zónázó vonatokat, mert rendkívüli helyzetet kiáltanak.

Ödön 2008.01.06. 13:38:47

Nagykutya gondoltam. A fogyasztás csak saját kiváncsiság.

petya.bacsi 2008.01.06. 13:47:21

Még mielőtt valaki kiosztana, nem azért vagyok felháborodva, mert most késnek a vonatok, hanem mert évszaktól és időjárástól függetlenül is ezt teszik (gondoljunk csak az elmúlt nyárra...). A mostani késés - mivel szinte mindenhol jeges az út - érthető, de az index cikke alapján most sem tájékoztatják az utasokat...

(Idézet az indexes cikkből: "Tudósítónk édesanyja tizenhárom óra tájban még egy vonaton ült, aminek 11:45-kor kellett volna meglódulnia Aradra. Beszámolója szerint az utasok semmilyen tájékoztatást nem kaptak, a hangosbemondó ugyan beszél, de a fülkékben senki sem érti, hogy most is mond.")

Kampfer 2008.01.07. 07:52:56

Erminavet!

A hetvegen volt szerencsem egy regebbi jobaratommal beszelgetni, aki meg anno ugyfelkent jart hozzam, mikor egy informatikai cegnel dolgoztam. Korabban a MAV-nal dolgozott (dijtalanul be tudott jarni videkrol), majd a MATAV-hoz ment, s onnan a MAV-Informatikahoz egy ideig. Felvetettem neki, amirol irtal. Hozzad hasonloan o is inkabb a privatizalas hive. Azt viszont elmondta, hogy anno a Postat szetszedni meg szakmailag is indokolt volt, hiszen a kezbesitest es a hirlapterjesztest (hirlapkezbesitest) meg csak ossze lehetett hozni, hiszen azonos infrastrukturat hasznalt, de a telefonos halozat kezelese, valamint a tavkozles egeszen eltero szakmai es technikai profil volt. S nem egyszer elofordult, hogy a vezetok ugy dontottek szakmai kerdesekben, hogy az azt erinto teruletekrol tenyleg semmi gozuk sem volt!
Ami a vasutat illeti, ahogy tudom unios szabaly is van a szetszedesre. Viszont ebben az esetben az egyiknek szakmai feltetele a masik, esszeru az integralas (persze normal korulmenyek kozott). De ahogy hallottam a cimbimtol, a jozanabbja mar a vasutnal is azt gondolja, inkabb adjak el es akkor a nyeresegerdekelt tulaj majd megoldja azt, amit az allam eddig nem tudott. Na most akkor hol az igazsag? Ahogy latom, ez sem egyszerubb, mint az egeszsegugy...
Udv!
Kampfer

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2008.01.07. 10:19:46

zbzbzb: Hogy az ügynökölés, az adott szervezet megnevezése az mennyirekötődik a mai aktuális problémához az egy érdekes kérdés. Mindenki azt gondolja, azért nem jó ügynököket felelős beosztásba engedni mert emberileg milyenek, mert a mai politikai iránnyal nem fér össze.

Az nem tűnt fel, hogy ezek az ügynökök:

1.) Ha akkor zsarolásra léptek be, komoly esély van rá, hogy ma is zsarolhatók, potenciálisan a családjuk is, és ez akár kockázatot jelent.

Teszem azt: Olajüzletben érdekelt olyan aki tudja mivel lehet zsarolni, és neki sok pénzt ér az, hogy ne vonaton ülj, hanem autózz... És ugye azért van a kezében mert már használt ilyen infokat. Szerinted mi fog történni a MÁVval?

2. Ha sok információhoz, más "szennyeséhez" hozzáfért valaki, akkor könnyen lehet, hogy ma sem azért van ő (és az ő embere) adott pozícióban mert oda való, hanem azért mert a zsarolás is lehetőség

3. Mert a szakmai tapaszalata amit akkor szerzett, jó eséllyel nem szakmai, hanem pártérdekek képviseletére vonatkozó.

4. Ha nem zsarolással került be akkor ma ezért zsarolható...

Persze, vannak kivételek. Pl. voltak olyan állások amihez az ügynök státus járt, mindenki tudta, ez előírás is volt, stb.

Nem attól lesz a jó, ha a versenyszférából kerül a MÁVhoz manager, hanem attól, ha a valamennyire hozzáértő vezetők abban érdekeltek, hogy a vasút jól működjön. Amíg a MÁVnál havi fix van, egyéb érdekeltségeik, kapcsolataik alapján pedig abban érdekeltek, hogy autózz és tankolj, addig felesleges azt hinni, hogy megoldódnak a problémák.

ÁVH 2008.01.07. 10:49:28

Heinczi is ügynök volt? Akkor most már értem miért nevezték ki őt ÁVH-nak (Általános Vezérigazgató-Helyettesnek) annak idején :)
süti beállítások módosítása