Régi adósságomat kell törlesztenem a MÁV és az R főosztály felé.
Még januárban írtam , hogy a 98-as mellékvonal „fölső” szakaszán, ahol akkor még pont úgy járt a vonat, hogy direkt lekésse a csatlakozást Miskolc (Encs, Füzesabony) felé Hidasnémetiben. Akkor részleteztem, hogy a feltételek meglennének ahhoz, hogy – ha szorosan is, de – át lehessen szállni, ha a megoldást nem akadályozná az R, akarom mondani a Forgalmi Főosztály.
Sőt a probléma annyira látványos volt, ráadásul a sajtó is fölfigyelt rá, még a tévébe is bekerült. Emiatt aztán a MÁV (látszólag) meghátrálni kényszerült, a MÁV Start illetékese a Kossuth rádióban meg is ígérte, hogy április 6-tól megoldják a problémát.
Én akkor ezt el is hittem, sőt továbbadtam a blogban. Pedig alábecsültem az R főosztályt, amely nagyon innovatív, ha valahol rontani kell valamit. (Pedig akkoriban többekkel beszéltem – helyi mozdonyvezetővel, minisztériumközeli közismert kavarógéppel –, akik maguknak tulajdonították a kérdés „megoldását”. A kis naivak!)
Lássuk csak: Ugye az ígéret úgy szólt, hogy Abaújszántó felől lesz csatlakozás Hidasban Miskolc felé. Ezt be is tartották, az óra 44-kor érkező motorkocsiról át lehet szállni áprilistól a 47-kor induló fővonali személyre. Csakhogy visszafelé ez már nem működik! A miskolci vonat óra 13-kor van Hidasnémetiben, de onnan csak a következő óra 6-kor (sőt, egy esetben a következő óra utáni órában!) megy a Bz. Azt nem kell részletezni, hogy az 53 vagy 113 perces átszállás, a két vagy három óra feletti menetidő elfogadhatatlan helyi forgalomban.
Ezt nem gondoltam volna legrosszabb álmomban sem. Már csak azért sem, mert itt elvileg ütemes menetrend van (bár ritkítva), amelynek éppen az az egyik (itt most nem részletezett) sajátossága, hogy a csomópontokon egy adott időpontra szimmetrikusan játszódnak le az indulások, érkezések. Vagyis ha például 44-kor jön a Bz és 47-kor (13 perccel egész előtt) indul a fővonali vonat, továbbá 13-kor érkezik ugyanő, akkor 13+3-kor, azaz 16-kor kell indulnia a vicinálisnak.
Félmegoldás, mondhatná a jelenleg érvényes menetrendre a nem túl gondos megfigyelő. De nem lenne igaza. Ugyanis ha valaki mondjuk Zsujtáról, Gönről, Göncruszkáról menne Encsre, Miskolcra ügyet intézni, a legritkább esetben számít arra, hogy már örökre a városi temetőben marad. Nem, az utasok vissza akarnak jönni, és aki odafelé vonattal megy, nem valószínű, hogy vissza majd helikoptert, taxit bérel vagy gyalogol. Vagyis akit a MÁV-csoport elijeszt a visszaúttól, nagy valószínűséggel az odaúttól is. (A bérletesek például nem kombinálhatják a buszt és a vonatot, akkor már inkább buszra vesznek bérletet.)
Kopaszhaj gyönyörű filmje a vonalról.
A végén látszik a csatlakozást menetrend szerint lekéső motorvonat
Itt tartunk ma, az úgynevezett kishidasi vonal átszállása nincs megoldva, bármit is állít bárki.
Legfeljebb abban reménykedhetünk, hogy előbb-utóbb tényleg megváltozik valami, hiszen a menetrendkészítés végre valóban elkerült a MÁV-tól. (Hiszen ugye az állami síneket már nemcsak egy vasút használja, vagyis kissé furcsa lenne, ha a menetrendet továbbra is az egyik versengő cég csinálná.) Reméljük, a független VPE (Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft.) hamarosan úrrá tud lenni a problémán. Ha sikerül, beszámolunk róla.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
tompus 2008.07.29. 09:08:37
Alternatív szolgáltatók pedig sajnos nincsenek.
bubor 2008.07.29. 09:12:42
www.origo.hu/itthon/20080723-a-kiokositott-mav-se-adja-ki-a-vezetok-fizeteset.html
"Szerintük ők nem vasúti szállítók
Az ombudsmani hivatal jogászai és a MÁV közötti törvényértelmezési vita lényege az, hogy a cég "jogszabályban meghatározott állami feladatot" lát-e el, vagy sem. A MÁV ugyanis tévesnek ítéli Szabó Máté azon véleményét, hogy a vállalat "fő tevékenysége a vasúti szállítás" lenne."
Higany 2008.07.29. 09:39:39
viktor134 2008.07.29. 09:43:05
az ember nem gondolná, hogy ilyen szépet lehet vele forgatni. :)
asdasd 2008.07.29. 10:20:30
nyunyógomez · http://indafoto.hu/arecibo 2008.07.29. 10:27:35
Mindez a hatalmas vízfej miatt van, bebizonyítandó hogy nekik van igazuk, akkor is úgy lesz, ahogy ők akarják! Nagyon sokat tudnék mesélni az igazgatósági "észlényekről"( t. a kivételnek). Pl adott egy 23 éves cukrászegyetemet végzett okoska, aki megkérdezte: honnan tudom a váltók állásából hogy hova fog bejárni a vonat?? És 1 kérdés tőle: tényleg azért van a villanymozdonyon áramszedő, hogy leszorítsa a sínhez...???? Megtörtént!
Na ilyenek irányítják az elvileg "szolgáltató" vasutat!
1047 005-2 2008.07.29. 13:03:08
Kálmán 2008.07.29. 21:23:18
Arra nem jár semmilyen magán vasúttársaság?
1047 005-2 2008.07.30. 19:36:56
Semmilyen pályaüzemeltető nem "jár" arra.
hcs18 2008.07.31. 12:25:17
erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.07.31. 12:59:47
Te semmit nem értettél meg, bár minden mondatod igaz. Esetleg próbáld meg elolvasni még egyszer a posztot, meg a korábbit, ami linkelve van. Ha megértettük a problémát, úgy sokkal könnyebb reagálni rá. Viszont ha nem értjük, akkor nem kötelező!
ti
hcs18 2008.07.31. 15:54:27
hehe 2008.08.14. 07:08:37
Úgy látszik, mégis csak meg lehet oldani a csatlakozást Hidasnémetiben is!
www.mav.hu/mrv/szm3.pdf
(Egyébként nem Abaújszántóról utaznak Encsre, hanem pl. Göncről).