Kötött pálya

vasút, városi közlekedés, út, térkép, utazás - erminavet (Tevan Imre)

Magyar vasút ma

1 város, 1 villamos

Utazás Transzibériába

MD, a mi motorvonatunk

Vasutasok dolgoznak

Friss topikok

Naptár

július 2020
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

2008.10.01. 09:00 erminavet

A szupernagyi erőlködés nélkül kidöntötte a KRESZ-táblát

Vasárnap sétáltunk. Alig hogy elszakadtam az Erkel utcai vasútmodellbolt kirakatától, azt láttam, hogy az utca és a Csarnok tér sarkán egy idős, nehezen mozgó néni lép föl a járdára. A következő pillanatban egészen megdöbbentem, mert a néni lazán, oda sem nézve, egyik kezével megragadta az ott álló KRESZ-táblát, és erőfeszítés nélkül elgörbítette, majd ki is döntötte. A tábla nagy csattanással elterült az úttesten, a néni pedig nyugodtan továbbsétált.

Tevan Imre: 20080928011-1

Valójában persze az történt, hogy szegény néni csak kapaszkodni próbált. De tényleg, alig ért az oszlophoz. A törésfelületet megtekintve már nem csodálkoztam annyira, a járda tetejének szintjén az oszlop szinte teljesen elkorrodálódott, anyaga elfogyott, mindössze egy vékonyka réteg csillogott fémesen.

Tevan Imre: 20080928011

Nem értek hozzá, de lehet, hogy régen nem véletlenül nem vertek fém oszlopokat közvetlenül a földbe, hanem egy – kőből, betonból készült – lábazathoz erősítették őket?

Tevan Imre: 20080928012

11 komment

Címkék: fotó közút rongálás városi közlekedés


A bejegyzés trackback címe:

https://kotottpalya.blog.hu/api/trackback/id/tr61690279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocko- 2008.10.01. 10:49:46

lol. fô a biztonság. :)
még szerencse, h supernagyi döntötte ki, mintsem parkoláskor valaki a szupernagyira.

Önjáró Talajgyalu 2008.10.01. 11:03:02

Kovetkezo gondolataim tamadtak:

- 2008-ban miert fembol van egy-egy ilyen tabla rudja? (Pl. muanyag, anyone?)
- Ha mar fembol van, akkor miert nem olyan fembol/otvozetbol, ami nem rohad (azert van par ilyen).
- Ha mar rohado fembol van, miert nincs valami normalis korroziovedelem, es persze:
- Miert nem ellenorzik rendszeresen.

Egyebkent is jellemzo, hogy a tablakat kirakas utan mindenki magasrol leszarja. A kozlekedok is, akik kiraktak meg foleg. A minap jartam a varos egy olyan keruleteben, ahol mar jo 2 eve nem, mert mar nem lakom es dolgozom arrafele. 1-2 jol ismert felig kidontott, rohado, lekopott, stb. tabla, a mai napig ugyanugy van, es senki sem foglalkozik vele. Az uttest felfesteseinek frissiteset sem az alatt az 5 ev alatt mig ott laktam, sem azota nem csinalta meg senki.

Ebben a varosban van 24 onkormanyzat, meg egy rakas testulet, felugyelet, hivatal, ami ilyesmire figyel. Elvileg Koltoi kerdes: mi a nepi motivumos, ciradas, cifra, podrott macskabajszos, paradicsomszoszos, villamvagta gocsortos parti fuzfabol faragott nagyanyam reumas terde kalacsanak fizetjuk akkor ezeket a lehutoket?

frances 2008.10.01. 11:29:05

Minek kell mindenbe kapaszkodni?
És ha már kidöntötte miért nem állította vissza?
Beperelni!!!
(-:

fonaktamas 2008.10.01. 11:49:03

Ez az oszlop alapvetően galvanizált, a képek alapján legalábbis ezt látni vélem. Viszont a sok kutyapisi átmarta a galvánréteget :)

Mostly Harmless 2008.10.01. 12:07:33

a téli sózás csodákat bír művelni.

hghghdksdl 2008.10.01. 12:24:37

hülye kérdée de mikor fognak végre műanyagból csinálni és használni táblákat?
jah most látom már valaki kérdezte előttem :)

zijugenya 2008.10.01. 12:34:40

A táblák jelentős része már műanyagból készült. Az oszlopok nem. A műgyanta anyagú oszlop ugyanis ütközéskor másképp törik, mint a fém. A fém jól elnyeli az energiát (mondjuk ezesetben ez az energia-elnyelő képesség elég csekély lett volna), illetve nem szokott eltörni, hanem elhajlik, így nem áll bele az ütköző járműbe. A műanyag esetében vagy a helyén marad a tábla, akkor az autónak kell az energiát elnyelnie, vagy kifordul a földből, amit azért elég nehéz helyrehozni, vagy törik és beleáll a jóemberbe. Lehetne pl. valamilyen jól impregnált fából is, na az végképp szilánkosan törik... Az alumíniumot meg ellopják. A rezet is. Az aranyat kihelyezés előtt már ellopnák. ;) A többi fém mérgező vagy drága, esetleg szobahőmérsékleten még folyékony is. ;)

Ali 2008.10.01. 12:43:44

Lézerrel kell vetíteni a táblákat, azt' jól van, XXI. század. :) Azt döntsék le, ha bírják.

Önjáró Talajgyalu 2008.10.01. 15:41:12

zijugenya: Nem vagyok jo anyagismeretbol, de ugyanugy ahogy fembol is van sokfajta, szerintem muanyagbol sem csak a szilankosra toros kocsiba beleallos letezik. Mas kerdes, hogy egy ilyesmi mennyibe kerulne, ugye.

Tron65 2008.10.01. 16:35:13

Pestiába nemrég kitalálták, hogy akadályozzuk meg a tacepaók kiragasztgatását a villanyoszlopokra. Jó 5let, ugorjunk neki, persze magyar módra.
- Zavarjunk ki egy embert, aki talajszinttől kb 2.5 méterig csiszolja le a leglévő festéket.
- Várjunk úgy 2 hetet.
- Zavarjunk ki egy másik embert, aki kb 30 cm magasságtól 2 méterig kenje be azzal a trutyival az oszlopot.
- A kimaradt részeket további 1 hónapig hagyjuk ebek martalékának.
- Fessük le a maradékot is.

Kíváncsacsi vagyok, mikor fog a 10-15-20 méteres kandeláberekből hasonló módon kitörni pár.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2008.10.01. 18:10:37

"Kíváncsacsi vagyok, mikor fog a 10-15-20 méteres kandeláberekből hasonló módon kitörni pár."

~2 éve, a Margit hídon.