Kötött pálya

vasút, városi közlekedés, út, térkép, utazás - erminavet (Tevan Imre)

Magyar vasút ma

1 város, 1 villamos

Utazás Transzibériába

MD, a mi motorvonatunk

Vasutasok dolgoznak

Friss topikok

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

2009.07.13. 10:00 erminavet

Összeütközött négy Flirt

A Kötött pálya információi szerint hétfő hajnalban Tatabányán összeütközött két, egyenként két Flirtből álló szerelvény.

Az eset négy óra előtt történt, szereplői a 6-os, a 9-es, a 13-as és a 14-es svájci motorvonat volt. A Budapest felől érkező vonatnak a másik szerelvény mögé kellett állnia, ezért először kihúzott Tata felé, majd a másik vágányra tolatott, amelynek Budapest felöli végén már ott állt a másik csatolt Delfin.

A mozgó vonat körülbelül 30 km/h-val csattant bele az álló szerelvénybe. Úgy tudni, a gyűrődőzónák jól működtek, csak a közvetlenül találkozó két Delfin sérült komolyabban.

Azonban a vonókészülékeken kívül (ezek kapcsolják össze a motorvonatokat) az egyik Flirt vezetőfülkéje (a vezetőállás műanyag burkolata) is sérült. Így, bár a javítás valószínűleg elvégezhető akár a gyártó Stadler pusztaszabolcsi karbantartóüzemében is, ez azonban viszonylag költség- és (a pótalkatrész beszerzése miatt) időigényes lesz.

 

Információink szerint a Flirtök kedd reggelig eljutnak Pusztaszabolcsra, ahol a MÁV és a Stadler szakemberei közösen megvizsgálják őket.

A baleset lefolyásáról egyelőre annyi látszik biztosnak, hogy a mozdonyvezető nem cserélt vezetőállást, azaz nem ment át az új menetiránynak megfelelően a szerelvény elejére. (Tehát köznapi értelemben is tolatás történt, vasúti értelemben a mozgás mindenképp annak minősült.)

Bár kétségtelen, hogy egyszerűbb és biztonságosabb a mindkét végén vezetőállásos motorvonatot „előre” vezetni, mint „hátra”, adott esetben így is lehetett szabályozás a tolatómozgás. Ennek azonban szigorú szabályai vannak, például tolatásvezető segítségét kell igénybe venni.

20 komment

Címkék: havaria vasút flirt stadler közép dunántúl


A bejegyzés trackback címe:

https://kotottpalya.blog.hu/api/trackback/id/tr631243083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Track-R 2009.07.13. 11:20:02

A tolatás veszélyes műfaj. Én egy Desiron éltem át hasonlót a nyugatiban: Amikor indult volna a vonat a menetrendnek megfelelően, valamiért nem előre, hanem hátrafele indult el a vonat. 1-2km/h sebességgel elkezdett csorogni hátrafele, és finoman nekicsattant az ütközőnek - szerencsére ott nem sérült a vonat. Az volt a furcsa, hogy a vezetőnek simán lett volna esélye befékezni, másodpercekig gurultunk hátrafele.
A kaller meg csak fogta a fejét, hogy mit csinál már megint ez a barom...

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2009.07.13. 11:28:50

Nem baj, majd kifizetik az adófizetők a javítást... :S

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2009.07.13. 11:40:09

@immortalis: hogy egy nagyot idézzek:

"Balesetek... ...mindenhol előfordulnak, égen, földön, vízen egyaránt. " sínen is ;-)

fric 2009.07.13. 12:03:27

Finom volt reggel kihagyni a vonatot... Egyébként 3 biztosan megtört (egy csúnyán), a negyediket már nem volt kedvem megnézni.

Rollende Landstrasse 2009.07.13. 12:14:30

F.1. Utasítás, 4.3.3.: Ha a több részből álló villamos vagy dízel motorvonat valamelyik egységét át kell állítani másik vágányra, a tolatás az átállítandó rész bármelyik vezetőállásáról elvégezhető.

Tehát itt nem az a kérdés, hogy melyik vezetőálláson volt a mozdonyvezető, hanem az, hogy vol-e tolatásveztető? És ha igen, akkor mire figyelt a tolatószemélyzet? (Ebbe a mozdonyvezető is beletartozik)

Ákibard! 2009.07.13. 12:44:59

@immortalis:
Majd kifizeti a biztosító, erre találták ki ezt az intémzényt...

Rabbeleben 2009.07.13. 13:15:50

Azért előbb tisztázzuk, hogy a FLIRT forgalmi szempontból mi szeretne lenni!
Motorkocsi?
Motorvonat?
Szerelvény?

is 2009.07.13. 13:30:56

30-cal tolatni állomáson? ez rendben van? nem 10-15km/h a maximum?

ikke i drift 2009.07.13. 13:36:19

valszeg nincs biztosítva, ekkora járműállománynál értelmetlen.

Ákibard! 2009.07.13. 13:38:38

@ikke i drift:
Tévedsz, biztosítva van.
Több okból is.
Egyik a sok közül, hogy hitelből fizetett járművek...

il bastardo 2009.07.13. 13:49:09

@is: max: 40km/óra, a váltókörzetben pedi max: 25km/óra van meghatározva.

Úgy hírlik, hogy a tolatàsvezető a helyèn volt csak épen az utasítàsait nem volt mivel közvetítenie a mozdonyvezető felè.

Tatabànyàn egyèbirànt kèziràdiók vannak ezekhez a tevèkenysègekhez "telepítve", viszont a delfinek ràdiói nem alkalmasak ezekkel kommunikàlni.
Kb.: 10eFt-os költséget így megspóroltak a készülékek beszerzésekor.

steamengine52 2009.07.13. 13:59:18

@Rollende Landstrasse: Majdnem jó...
De nem az F.1-es jelzési, hanem az F.2-es Forgalmi Utasításban van ez.

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.07.13. 13:59:49

Balesetek valóban történhetnek. De ebben az esetben a 30 nem sok?

Rollende Landstrasse 2009.07.13. 14:56:41

@steamengine52: bakker, igazad van! Csak elütöttem, de időszakin ezért bukás járna...

Rollende Landstrasse 2009.07.13. 14:59:34

@tárhejj: Ha a váltókörzetben betartotta a 25-öt, akkor nem. A váltókörzet elhagyása után már gyorsíthatott, max. 40-ig. De minden sebesség sok, ha nem bír megállni a tervezett helyen. Ez már a vizsgálat tárgya lesz.

Rollende Landstrasse 2009.07.13. 14:59:35

@tárhejj: Ha a váltókörzetben betartotta a 25-öt, akkor nem. A váltókörzet elhagyása után már gyorsíthatott, max. 40-ig. De minden sebesség sok, ha nem bír megállni a tervezett helyen. Ez már a vizsgálat tárgya lesz.

bloggerman77 2009.07.13. 16:20:16

@Rollende Landstrasse:

Azért sokat gyengült ez az F1-es utasítás, mert a 90-es évek elején készült oktatófilm szerint szigorúan tilos tolatást végezni a tolatás irányával ellentétesen lévő vezetőállásból.

Festéktüsszentő 2009.07.14. 01:14:50

@il bastardo:

"Tatabànyàn egyèbirànt kèziràdiók vannak ezekhez a tevèkenysègekhez "telepítve", viszont a delfinek ràdiói nem alkalmasak ezekkel kommunikàlni.
Kb.: 10eFt-os költséget így megspóroltak a készülékek beszerzésekor.":

Mi lenne, ha a mozdonyvezető kapna szolgálatkezdéskor kézirádiót?
Szerintem kevesebb mozdonyvezető aktív egy tetszőleges időpillanatban, mint ahány vontatójármű / motorvonat van...

ikke i drift 2009.07.17. 01:33:03

@Ákibard!:
A hitel önmagában nem jelenti ezt. Ha a finanszírozónak van más biztosítéka, akkor nem ragaszkodik a biztosításhoz.

Én vagyok 2009.07.27. 13:51:17

Nyilvánvalóan a sorozatos trehanyizmus az oka a balesetnek. Nem cserélek vezetőállást, nem ellenőrzöm a rádiót tolatás előtt, nem állok meg(,) ha menetközbe rájövök(,) hogy nincs rádióm, majd valahol megállunk(,) addig hadd menjen a szekér. Hogy kit hoznak ki hibásként a végén, az köznapi értelemben teljesen lényegtelen.
süti beállítások módosítása