Udvariatlanság rögtön saját magammal kezdeni, de amikor elindítottam a Kötött pályát, nem akartam ennyire vasút dominálta blogot csinálni, azt hittem például, térképekről többet fogok írni, elvégre térképbuzi sokkal régebben vagyok, mint vasútbuzi.

Örömmel mentem tehát el a Magyar Tudományos Akadémiára a Hungary in Maps bemutatójára. Aztán rögtön csalódtam, de ez csak az én hibám, mert nem olvastam el rendesen a meghívót. A Hungary in Maps ugyanis alapvetően külföldieknek szóló, angol nyelvű kiadvány, amelyben túl sok a magyarázószöveg (angolozószöveg?) ahhoz, hogy atlasz legyen, és túl sok a térkép ahhoz, hogy könyv legyen, ahogy Kocsis Károly társszerkesztő mondta.

Folytatva az ő stílusában az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetének 210 oldalas kiadványa tehát túl részletes ahhoz, hogy az átlagpolgár használja, viszont egy magamfajta amatőr térképgyűjtő vagy mondjuk egy földrajztudós kevés új információt talál benne, a 172 térkép zöme nekik már ismerős lehet (túl azon persze, hogy itt frissek, többségében 2008-asok az adatok).

De mondom, a célcsoport nem mi vagyunk, hanem a művelt külföldi, aki mélyebben szeretné megismerni Magyarországot, vagy állami, vállalati partnerétől ezt a szép, (a borítótól eltekintve) reprezentatív, hasznos kiadványt kapja ajándékba. (A borító azért olyan, amilyen, mert ez egy sorozat, követi az évtizede divatos stílust, a Balkánról és Ukrajnáról jelentek meg kötetek, az előbbi magyarul is.) Az 5250 forintba kerülő félatlasz ennek megfelelően mindössze 2500 példányban készült, sima könyvesboltokban valószínűleg nem is fogunk találkozni vele.

A könyv őséhez Trianonig kell visszamennünk, akkor, pontosabban már a békekötés után, tehát túl későn jutott eszébe az államnak, hogy be kell mutatni az ország, a nemzet térben ábrázolható valóságát. Kocsis Károly arra az összefüggésre is felhívta a figyelmet, hogy a fiatal nemzetállamok sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a földrajztudománynak, mint az 1111 éves is elmúlt Magyarország. (Mondjuk romániai könyvesboltok térkép- és atlaszválasztéka alapján én nem ezt tapasztaltam.)

Aminek készült, annak viszont jó a könyv, átfogóan összeszedi mindazt, amit térképen lehet ábrázolni, illetve szövegben el lehet mondani. A népes alkotógárda láthatóan hangsúlyt helyezett a korszerűségre, van térkép a hotspotokról és a 3g-s mobillefedettségről (igaz, utóbbi nem túl jól sikerült), rengeteg környezetvédelmi adat, de azt is megtudtam, a geológiai térkép sem ugyanaz, mint egy ötven vagy tíz évvel ezelőtti atlaszban.

Persze rengeteg érdekes dolgot kibogarászhatunk mi, magyarok is. Hogy a jelenlegi felosztás szerint a balatonakarattyai löszfalon állva még az Alföldön vagyunk, Badacsonyban pedig (ahol egyébként az egyik legmagasabb az éves középhőmérséklet) nem a Dunántúli-középhegységben, hanem a Dunántúli-dombságban. Hogy Fehérvár és a Balaton között rengeteg a földrengés, hogy Budapest keleti széle már a Tisza vízgyűjtője, Hogy Nagykőrösön, Cegléden és Budapesten a hetvenes években laktak a legtöbben. Hogy a természetes szaporodás szinte csak Pest megye nyugati sávjában pozitív, hogy Ázsiában 230 ezer magyar él, hogy Túrkevén nincsenek cigányok, hogy a Nagykunság a legkevésbé vallásos, hogy Fejérben a legnagyobb a főutak sűrűsége, hogy Csemőn, Nagykőrösön, Kocséron és a baranyai Boldogasszonyfán a külföldi ingatlanvásárlók többsége holland.

Van még egy felhasználási területe a félatlasznak, ha valakinek gyakran van szüksége magyar tematikájú földrajzi, igazgatási szakszavak angol változatára, és elfogadja az MTA tekintélyét, ebből megtudhatja, hogy van angolul az, hogy Holics, születéskor várható élettartam, tanya, halmozottan hátrányos helyzetű kistérség.

Azt is megkérdeztem, mikorra várható egy új nemzeti atlasz. (Az előző pont a rendszerváltásba hasított bele 1989-ben, azonnal elavult.) A 2011-es népszámlálás után lenne célszerű, hangzott a válasz, és ehhez mindenképp kormányakarat kell, meg sok pénz. Vagy százmillió forint. Azaz egy Szalainé, tettem én hozzá.