Hopp, kizártam magam a fülkémből, hasított belém, amikor becsuktam kívülről az ajtaját. Pedig öt perccel ezelőtt még tudtam, hogy az a jópofa, lyukas műanyag kódlap szolgál kulcsként, sőt, a vécébe is azzal tudok bemenni. A vécébe, ahol zuhanyzó is van. A hálókocsikalauz szerencsére közel volt, ő ki tudta nyitni.
Mostanában sokat utazom fekvőhelyes vonattal. A pótjegyét általában helyben is meg lehet venni. A cseh kalauz természetesen ad jegyet, számlát. A magyar ötből egyszer se. A következő a szokásrend: a tag megkérdi, kérek-e áfás számlát. Nem kérek, mit kezdjek vele. Erre persze jegyet se ad, a pénz megy a zsebébe, a kár a MÁV-Starté. És a statisztika szerint még kevesebben veszik igénybe ezt a szolgáltatást.
Csehországban nemcsak ezért jó vonatozni. Valahogy az egész vasút működik. Meg az egész ország. A mellékvonalakon sokszor ugyanazok a Bz-k járnak, mint nálunk (hiszen ott készültek), de általában tiszták, rendesek. A vécét általában lehet használni. Nálunk általában nem.
Mindig is tudtuk persze, hogy Csehország Nyugat-Európa része. Elég csak a térképre nézni. A két háború közötti Csehszlovákia Európa egyik legfejlettebb, legiparosodottabb országa volt. Svédországban akkor az volt a jelszó, érjük utol Csehszlovákiát. Nem csoda hát, ha a csehek megszabadulva a létezőtől, hamar magukra találtak. Egy kis szlávul beszélő tüchtig Németország ők. Csalódás legfeljebb az lehet, hogy mi nem közeledünk hozzájuk, hanem jól láthatóan távolodunk.
Nem a pénzről van szó. Nem a nyugati turistáknak berendezett (és drága) Prágáról beszélek, hanem tiszta, rendezett kisvárosokról, szépen ápolt centrumú nagyvárosokról. Hétköznap hajnalban ugyanolyan szegény proletárok és vidéki diákok várnak az állomáson, mint nálunk, csak felesen kívül szendvicset is kapni a büfében. Mostanában Erdélyben is sokat vonatoztam, felállítottam tehát ezt az aránypárt. Csehország:Magyarország=Magyarország:Románia.
Azt mondják a Csehországot ismerő barátaim, korrupció ott is van. A nagy beruházásokból - és a közlekedés ilyen - ott is lenyúlják a 10-20 százalékot, de közben megépül, aminek meg kell, és szempont az is, hogy jó legyen, működjön, betartsák a határidőt. Nálunk meg a beruházás fő célja a lenyúlás és a választási propaganda. E logika szerint tehát van elviselhető korrupció. Mindig is utáltam ezt a mentalitást, lopni bűn, és kész. Most már kezdenék kiegyezni vele.
A cseh vasút szép, egységes, feltűnő, narancssárga keretű állványokon hozza az utazók tudomására, hogy hol korlátozzák felújítás miatt a forgalmat. Maguk a hirdetések is világosak: egy nagy vonalhálózati térképen vannak bejelölve az egyes vágányzárak adatai. Először arra gondoltam, milyen jó lenne ilyesmi nálunk is.
Aztán elképzeltem. Tegyük föl azt az abszurd helyzetet, hogy a MÁV-Start vezérigazgatója dönt valamiről, mégpedig ezeknek a tábláknak a bevezetéséről. Mindenki tudja, mi lenne. Magukra a táblákra közbeszerzést írnának ki, méregdrágán megvennék, aztán nem sikerülne kiszállítani, aztán a hirdetmények nem férnének el rajta. Ahol kitennék, onnan ellopnák, megrongálnák, ha nem, összefirkálnák, és különben is rossz adatok lennének rajtuk. Ahol működne véletlenül a rendszer, a második hónaptól már ott se cserélnék a térképet, stb.
Nem, itt az Észak-Balkánon nem azt a célt kell kitűznünk, hogy érjük utol Csehországot. Csak azt, hogy a celluxszal odagányolt A/4-es lapon legalább közelítőleg jó adatok legyenek.
A cikk az Index véleményrovatában jelent meg.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
MHD 2010.03.22. 10:18:20
adamisg 2010.03.22. 12:52:28
MHD 2010.03.22. 15:06:08
ruba 2010.03.22. 16:19:55
combo 2010.03.23. 20:26:21
erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2010.03.24. 08:30:19
bravo 2010.03.26. 15:34:36
ICLaci 2010.03.27. 10:56:36
erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2010.03.27. 15:33:22
bravo 2010.03.27. 22:06:50