Kötött pálya

vasút, városi közlekedés, út, térkép, utazás - erminavet (Tevan Imre)

Magyar vasút ma

1 város, 1 villamos

Utazás Transzibériába

MD, a mi motorvonatunk

Vasutasok dolgoznak

Friss topikok

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

2010.06.18. 12:00 erminavet

Újranyitnak öt vasútvonalat

Komárom-Székesfehérvár, Zirc-Veszprém, Pápa-Csorna, Karcag-Tiszafüred, Lajosmizse-Kecskemét

A Kötött pálya úgy értesült nem hivatalos, de megerősített forrásokból, hogy napokon, heteken belül öt olyan vasútvonalon indulnak meg ismét a személyszállító vonatok, ahol a Bajnai- illetve a Gyurcsány-kormány intézkedése nyomán álltak le.

A tavaly decemberi menetrendváltás óta ki nem szolgált 5-ös számú (Komárom-Székesfehérvár) és 103-as Karcag-Tiszafüred vonalat, valamint a 142-es „alsó” felét, a Lajosmizse-Kecskemét szakaszt nyitják újra. Az ugyanakkor térben illetve időben korlátozott 11-es vonalon is újra minden nap végigmennek majd a szerelvények Győr és Veszprém között. (Jelenleg Győrtől csak Zircig van napi szolgáltatás, a teljes vonalat csak hétvégén szolgálják ki.)

5.

A Fidesz tehát megkezdte egyik választási ígéretének teljesítését, sőt, ahogy a párt szakpolitikusa, jelenleg az illetékes tárca államtitkára, Fónagy János korábban jelezte, nemcsak a 2009. decemberben bezárt, hanem a 2007 márciusában felhagyott szárnyvonalak ügyét is előveszik. A Kóka János minisztersége idejétől szünetelő személyforgalmú mellékvonalak közül most egyen, a Pápa és Csorna közöttin indul meg a forgalom.

A vonatok június-július fordulója körül indulnak újra, talán két hét múlva. (Július 3-ra már eleve beterveztek egy ünnepi különvonatot az 5-ös vonalra.)

11.

Úgy tudjuk, könnyen lehet, hogy ez az öt vonal csak az első ütemnek tekinthető, később más szakaszokat is újranyithatnak. Egyértelműnek látszik, hogy most azokat a vonalakat veszik működésbe, amelyeknek befolyásos, nem egyszer kormányzati tisztségbe került fideszes mentora van. Nyilvánvalónak tűnik az összefüggés Komárom, Karcag, Pápa esetén.

14.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy szakmailag irracionálisnak lehetne mondani a válogatást. Inkább az a kérdés, hogy milyen menetrenddel, feltételekkel állítják vissza a közlekedést. Hogy csak az lesz-e a cél, hogy egy ígéretet formálisan ki lehessen pipálni, vagy az ország évtizedek alatt valóban átalakuló közlekedési igényeit jól kiszolgáló rendszer felé lépünk. Az előbbi esetben a vonalak újranyitása akár (majdnem) olyan buta lépés is lehet, amilyen a bezárásuk volt.

103.

Nézzünk egy konkrét példát! Ha a Komárom-Fehérvár vonalon a régi menetrend áll helyre, akkor – a jelenlegi pályaállapotok miatt – nem lehet ideális csatlakozásokat létrehozni. Ehhez néhány megállást ki kellene hagyni. De ugyan mi értelme is lenne megállítani a vonatokat például Ászár keményítőgyárnál, ahol rég bezárt a gyár, tehát nincsenek már utasok.

142.

Ha még tágabban nézzük ugyanezt a vonalat, kiderül, hogy – bár itt a megszűnés előtt sem volt kevés az utas – igazi életet az adhatna neki, ha nemcsak a helyi, hanem a régiók közötti jelentős utazási igényeket is kiszolgálhatná. Ehhez Komárom-Székesfehérvár-Sárbogárd-Szekszárd-Baja útvonalon lehetne gyorsvonatokat indítani. Csakhogy az 5, 45, 46, 154 jelű vonalakat érintő tengely beüzemeléséhez nemcsak az 5-ös, hanem a szűklátókörű Hónig-Antali-féle minisztériumi vezetés által szintén kivégzett – helyi forgalomban valóban nem túl erős – 45-ös (Székesfehérvár-Sárbogárd) vasútvonalat is újra kellene éleszteni.

116 komment · 2 trackback

Címkék: vélemény politika vasút ütemes menetrend mellékvonal


A bejegyzés trackback címe:

https://kotottpalya.blog.hu/api/trackback/id/tr462091310

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hatékony államot! Még több szárnyvonalat, és kispostát! 2010.09.01. 10:30:22

Szinte valamennyi nyilatkozatban a "rettenetesen hatékony" állam kiépítésén dolgozik a Kedves Vezető. (Örömmel jelentem, hogy a retteneteshez már nem kell sok.) Ennek érdekében a sok kis fing minisztériumból csináltak néhány giga minisztérium...

Trackback: Öt vasútvonalat nyit újra az Orbán-kormány 2010.06.18. 14:33:02

Heteken belül újraindulhat a személyszállítás a Bajnai- és Gyurcsány-kormány által leállított Komárom-Székesfehérvár, Zirc-Veszprém, Pápa-Csorna, Karcag-Tiszafüred, Lajosmizse-Kecskemét vonalakon, értesült a Kötött pálya blog.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

veny 2010.06.18. 13:46:53

Újabb milliárdok kidobása az ablakon.
Ezt hívjuk MÁV-nak, és fogjuk is még, úgy tűnik. :(((

darvas · http://dtp.tumblr.com 2010.06.18. 13:48:47

88-ban azért építkeztünk a tiszafüredi kispiros vonala mellé, mert azt ígérték bezárják. 20 év alatt végre bezárták, erre megint kinyitják. Költözünk!

Rbatka 2010.06.18. 13:54:22

@attala66: Ajánlom áttanulmányozni a valóságot. :P

Rbatka 2010.06.18. 13:57:16

@demagofób: Laci bátya is megmondta, hogy álljon meg a vonat, ha van utas. Ebben egyetértek vele..

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2010.06.18. 13:58:59

@...Ahoj...: Azért, mert a 11-es vonal felé közel egy órával hosszabb az út...
Így nem lennének csatlakozások pókból-pókba.

Az itf.hu cikkében (a posztban is linkelve) bemutatott rendszerben a kétóránkénti müncheni railjetről lenne Győrben átszállás BP felé a gyorsra, onnan Komáromban átszállás a fehérvár-szekszárd-bajai vonatra, amiről Bogárdon átszállás Dombóvár-Pécs irányába.

(Arra is lenne lehetőség, hogy plusz egy uzsgyi árán ne Komárom, hanem Győr legyen a végállomás Baja felől.)

Székesfehérváron lenne átszállás a Fehérvár-Veszprém-Szombathely gyorsvonatra. Ez részletesen le is van írva a cikkben.

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2010.06.18. 13:59:40

@veny: hány milliárdot is spóroltunk a bezárással?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.06.18. 14:01:07

győr veszprém vonal jó hogy újraindul, de amíg nem lesz megfelelő alternatívája a busznak addig nem lesz nyerő.

a buszok óránként-kétóránkánt közlekednek gy-vp között, és mindíg zsúfoltak. főleg vasárnap-péntek az egyetemisták miatt, ilyenkor sok a csomag is.

a busz 100-120 perc a vonat 150 körül ment amikor utoljára utaztam vele. ha ezt 2 óra alá sikerülne levinni (akár egy sebesvonattal), mindenképpen alternatíva lenne (vp-ben ugyan kiesik a vasutállomás, de a helyijáratok elég normálisan közlekednek)

ha a sebesség megvan, és kezdenek átszokni az utasok, akkor meg azonnal le kell cserélni a bzmotokat, mert az undorító egy vonat.

HanSolo 2010.06.18. 14:01:54

Az Eszergom-Komáromot miért nem nyitják meg? Lehet, mennék arra néha kirándulni. Népnyúzó, aki nem nyitja meg.

nemtommi 2010.06.18. 14:02:50

@cateye: Pár éve már, hogy utoljára ezen a vonalon utaztam, de múlt hét végén úgy esett, hogy örültem volna annak, ha van vasúti közlekedés (Akár Bzmot is). A régen 1:45-es menetidőm egy átszállással most busszal ~2:30-3:00 lett volna 2-3 átszállással. Inkább szereztem autót...
Amúgy nem tudom miért is baj, ha nem a városközpontban van a vasútállomás? Nem hiszem, hogy sokan örülnének, ha egy-két sínpárral kettészelnék falujuk-városuk központját. Busszal pedig rá lehet hordani az utazóközönséget a vonatra. (Ha jól emlékszem ez többek között Móron is megoldott volt)

bloggerman77 2010.06.18. 14:07:27

PíáR

Ráadásul, és ezt az utóbbi 10 évben mindenki elfelejtette, a Fidesz kormány 2000-ben kialakitott egy tervezetet, amiben kijelölték a bezárandó mellékvonalakat. Az itt kijelölt mellékvonalak ugyanazok voltak, mint amit a Fletó-Gordonka páros bezáratott.

Gaskó éppen azzal lett közismert, hogy ez ellen a Fideszes intézkedés ellenében hónapokig elhúzódó sztrájkot szervezett.

Ja, és ekkor pont a szoci kézben lévő önkormányzatok fúrták a vonalbezárási terveket, "mert vasút az kell".

jack o'neill 2010.06.18. 14:07:54

Alapvetően nem rossz az újra nyítás, de a lassújelekkel teli, rossz állapotú pályán Buzenykával való zötyögést lehetne már esetleg lecserélni.
Lehet pl. EU forrást találni erre?
Azt tudom, hogy a nemzetközi korridorok rekonstrukciója részben-egészben EU pénzből történik (30-as), de mellékvonalakra lehet ilyet szerezni?

gramercy 2010.06.18. 14:13:49

a szemelyszallitas visszaallitasanak addig semmi ertelme, amig a palyat, az epuleteket es a hajtanyokat nem csereljuk

hatast meg nem kell dobni, teherszallitas, eddig is volt, ezutan is lesz ezeken a vonalakon

sokkal felelosebb lett volna ha csak a felujitas utan es uj jarmuvekkel inditjak a szolgaltatast, addig ezekkel a jarmuvekkel a tobbi vonalon lehetett volna a szolgaltatast boviteni

cuclizmus

claudiopolis 2010.06.18. 14:14:05

A 45-ös 5-ös tengelynek lett volna egyedül tényleges értelme, de a 45-ös kimaradt, nagyon nagy baj, elkeserítő. Ajánlom figyelmetekbe a következő írást:

itf.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=85:a-vonal-melynek-ujranyitasaval-negy-megyeszekhely-koezt-csoekkenhet-a-menetid&catid=37:jav-azonnal&Itemid=65

borovi 2010.06.18. 14:20:07

Ezeknek a szarháziaknak (orbánról és bandájáról beszélek, ha nem volna világos) csak egy dolog számít: mindent negligálni, amit az előző kormányok tettek. Mindegy, hogy mibe kerül.

Sir Gombóc 2010.06.18. 14:31:43

Ha az 5-ös vonalon két héten belül foirgalamat szeretnének, akkor tán illene valami hivatalosat is lépni, mert fogy az idő. Jelenleg sem jármű, sem személyzet nincs, a nyári menetrendben nem is lesz egyszerű megoldani, és a pályán is illene kalapálni kicsit.

arons 2010.06.18. 14:33:08

Cateye nemtudom te merre laksz de én teljesen mást tapasztalktam itt Komáromban. Szerintem a probléma az ésszerütlen kihasználással van, Komárom-Székesfehérvár vonalon soha nem volt rendesen igénybevehető a vonal, hiszen a menetrendet így alakitották, hogy véletlenül se lehessen belekapcsolni az elővárosi közlekedésbe. Szerintem egy kis fejlésztéssel és ésszerűséggel
a menetidő csökkentésével használható vonal lehetne. (ha nem állna meg minden bokornál )
Másik dolog am nem teljesen ide tartozik, a MÁV sosem volt híres az ésszerűségéről. Napmint nap ingázom a Budapest-Győr vasútvonalon ahol az új modern klímás vonatok kora hajnalba és késő este közlekednek zömébe és helyette a melegbe napközbe a régi bádogdobozok mennek ahol elviselhetetlen a hőség.

B.P.M. (törölt) 2010.06.18. 14:34:27

@jack o'neill: "Lehet pl. EU forrást találni erre?"

Lehet, persze. Volt is rá forrás, de el lett herdálva arra a k*rva méregdrága Demszky féle presztízs 4-es metróra.
181 milliárd Ft EU támogatást kapott az első szakasz.

Arra leszek kíváncsi, hogy a többi mellékvonallal mi lesz. Van még ott jó pár, amit meg kellene nyitni (pl. Kalocsa-Kiskőrös, aminek egyébként is jövője lenne az épülő kikötő miatt).

Páran írják, hogy busszal olcsóbb lenne. Igen, van ahol olcsóbb, csak azt felejtik el sokan, hogy a 2007-es és 2009-es bezárások kapcsán beígért buszos helyettesítések nagy részét szép lassan, csendben (a média ugyanis meg sem nyikkant) megszüntették. Sok helyen így se busz, se vonat.
Néhány nagyszájút megnéznék, hogy miként közlekedne vidéken. Ott nem 10-15 percenként jön ám a busz, mint Budapesten, hanem örülhetsz, ha esetenként 2-3 óránként van egy busz, pláne hétvégén. Megnézném, miként állna az újranyitásokat ellenzők szája ilyen körülmények között.

lala444 2010.06.18. 14:42:39

@erminavet: Addig, amíg a spórolás mértékét a MÁV mutatja ki, addig nem fogunk spórolni semmit...
A bezárt vonalakhoz nem kellene ugyanúgy vezényelni az embereket munkára, és akkor talán lenne megtakarítás. De ameddig a MÁV érdeke az, hogy bármi áron, de azt mutassa ki, hogy ez a mostani gazdálkodás és állapot tökéletes, addig ne számítson senki fejlett vasútra.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2010.06.18. 14:44:47

Lajosmizse-Kecskemét részen nem is kéne a személyszállítást visszaállítani, de teljesen bezárni baromság volt. Így egy csomó pénz azzal megy el, hogy az M41-esek eljussanak mizséről bp-re, onnan meg kecskemétre a javítóbázisra. Gazdaságos, az egyszer biztos.

Aki meg szidja a Bz talicskát, kap majd jó korszerű Desirot ami naponta kétszer lerohad és nyáron vagy 10, vagy 40 fok van benne... ;)

Jegkoko 2010.06.18. 14:53:41

@B.P.M.: A 4 es metrónak smemi köze nincsen ehhez a lepukkant mellékvonalakhoz.Vagy szerinted ha kap az állam az Eu tól támogatást egy bizonyos dologra és másikra nem akkor szemetek mert elherdálták a pénzt?Érdekes hozzállás.Szerintem jó volt hogybezárták azt a sok szar vonalat ahol naponta 2 bz közlekdett és utas meg alig vagy egyálltalán.

zgabi 2010.06.18. 14:55:11

Végre jó hírek! Egyetlen-egy vasútvonalat is felszámolni vagy bezárni eszement baromság. Akik ilyenre áldásukat adják azok nem látnak távolabb az orruknál. A vasútnak igenis van jövője. Most 1 liter benzin ára 340 Ft. Pár év múlva 500 Ft lesz. Ahogy csökkennek az olajkészletek, úgy nőnek az igények. Kinek fogják eladni az igényeknél kevesebb kitermelt olajat a tulajdonosok? Aki többet ad érte, s ez teljesen normális. Aki meg nem tudja megfizetni nem fog kapni. Kínában még, Isten tudja mennyi ideig, óriási tempóban fog nőni az igény az olaj iránt. És jön fel India is, a 400.000 Ft-ba kerülő autójával, mely ugyan csak 5 liter fogyaszt százon, de kettő már 10 litert, húszmillió meg 100 millió litert. Föl kell fogni, hogy a közösségi közlekedés lesz majd ismét a domináns, mert az egyénit az emberek többsége nem tudja majd megfizetni. S a vonat elmegy árammal is. Fejleszteni kell a vasutat, nem visszafejleszteni!

Spanish VVax 2010.06.18. 15:00:50

Győr és veszprém között teljesen értelmetlen ujranyitni a vonalat. Zirc után annyira le van pukkanva a pálya, hogy gyalog (!) gyorsabban lehet haladni, mint a tizenkilencedik század végén fektetett (!) sineken, azonkivül az "utazás" 4.5 órát tesz ki a kevesebb mint 90km es szakaszon.

Felújitani kellene, meg újjáépiteni nem agyatlanul, csakazéris-úgyis-úgyis újranyitni az összes lepukkant, gazdaságtalan vonalat. Igy csak a pénzt fogja vinni számolatlanul....

lala444 2010.06.18. 15:02:57

@zgabi: Ekkora hülyeséget már rég hallottam.
Ilyen fajlagos km költségekkel mint a MÁV, nem lehet üzemelni.
Olyan vonalakra üzemeltetésére költenek óriási összegeket, amelyeken csak pár ember van. A helyett, hogy fejlesztenék a forgalmasabb és hosszabb vonalakat, ezeket a kis szarokat meg hagynák a Volánokra.

Jegkoko 2010.06.18. 15:03:12

@zgabi: Azt gondolom az ilyen sötét emberek se tudják, hogy pl az osztrák vasút is számtalan hasonlóan kihasználatlan vonalat zárt be.

Spanish VVax 2010.06.18. 15:07:17

Jegkoko : Kádár népe sosem foglalkozott a realitásokkal. Legyen, oszt' jónapot!

knbm (törölt) 2010.06.18. 15:11:07

@zgabi:
És a villanyt honnan veszed? Azt is elhasználja Kína. A vasutat ott kell fejleszteni ahol vannak utasok. Ezeken a vonalakon lehetne légpárnás vagy mágnesvasút is , az utasok akkor is hiányoznának. Ettől fogva csak propaganda fogás. A Fonagy gyerekkorába vasutas akart lenni. Ezért szerelmes a vasútba. Nem baj bírja az államkassza! Majd vetnek ki egy kis pótadót.

knbm (törölt) 2010.06.18. 15:12:46

Nekem is volt kiskoromba vasutam, Annak is csak addig volt értelme amíg használtam. Utána megvolt még évekig de nem használtam. Azóta kinőttem a dolgot.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.06.18. 15:14:36

Vicces, hogy a legtöbben itt nyavalyognak, hogy ezt mégis minek. Ha nem tartaná be a Fidesz az ígéretét, az lenne a baj. Nektek semmi sem jó.

Felújítást pénz hiányában csak a hússzal döcögős részeket lehet(ne) csinálni. Ha a leglassabb helyeket megjavítják már csökken a menetidő!

A menetrendet is úgy kéne megírni! Nem a huszon-harmincéves berögzült dolgokhoz kellene alkalmazkodni. Ha direkt szar menetrendet írtak, ritkán jártak a vonatok, így sem a járatsűrűség sem az időpont miatt nem utaztak rajtuk elegen, be is zárták őket. Ezért kell az olyan menetrend amikor TÉNYLEG utaznak a járműveken.

Ez a ha van kalap, ha nincs kalap hozzáállás taszító. Így nem lehet országot építeni, kommentelők!

Akik a megspórolt milliárdokkal érvelnek: javult a MÁV szolgáltatása? Más vonalakon gyorsabbak a szerelvények? Mit kaptok ti a magasabb jegyárakért? Egyre kevesebbet! Sok szoci szavazó, mikor ébredtek fel végre?

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.06.18. 15:22:04

Ja, egyvalami kimaradt: akár dízel, akár villanyvonat jár ezeken a helyeken, TÉLEN félméteres hóban is el lehet jutni egy településre! A szar közúthálózattal ezt hogy oldjátok meg? Csak autópálya épült, méregdrágán. A közút és a vasút lepusztult!

Spanish VVax 2010.06.18. 15:22:33

Neked felébredni barátom, a hagymázas álmaidból amit a fidesz irányában dédelgetsz. Nem lesz itt felújitás, csak újranyitás, mert azt olcsón fel lehet sorolni a "megcsináltuk" menupont alatt...az hogy adtunk a szarnak egy pofont azt nem fogják a zemberek orrára kötni. Látszatintézkedés, látszatsiker.

lala444 2010.06.18. 15:23:31

@Névtelen betelefonáló: Pont az a baj ezzel az egésszel, hogy olyan, mintha a szocik csinálnák. Mindegy mibe kerül, és hogy racionális e, de ez kell a népnek, mert megígértük és népszerű. Ez a Fidesz egyetlen intézkedése és ígérete (eddig), amivel nagyon nem értek egyet. A legtöbb bezárt vonalon akkor sem lesz utas, ha ingyen kávét szolgálnak fel a légkondis vagonokban... Száz milliárdok mennek el mindenki pénzéből úgy, hogy semmi értelme nincs. A Fidesztől inkább azt vártam volna, hogy szedje rendbe a közösségi közlekedés egészét, nem pedig hogy herdálja a közöst, mert már megígérte...

Spanish VVax 2010.06.18. 15:25:18

Ja, az autópálya az nem közút ugye ? LOL

Spanish VVax 2010.06.18. 15:26:15

Ezek a látszatintézkedések egy ovodás dac szintjén állnak. Orbán meg utoljára 20 éve vonatozott, akkor is véletlenül, azt sem tudja miről beszél. Szokás szerint csak a jelszavakig jut. "Kinyitni! Ledönteni! Megváltoztatni! " 100 milliárd? Kit érdekel!

trainz 2010.06.18. 15:28:53

Hegyes-Rajka? Hol a teljes üzem?? Estleg kétóránként Pozonyba? Vagy 4?:D

Valamint Almásfüzítő-Esztergom?????

Az hol marad????

Pistie 2010.06.18. 15:33:14

@Névtelen betelefonáló: "akár dízel, akár villanyvonat jár ezeken a helyeken, TÉLEN félméteres hóban is el lehet jutni egy településre! "

:D Meg ahogy te elképzelted.. A félméteres hóban szépen megfagynak a váltók, aztán volt-nincs vasúti közlekedés. És akkor majd pazaroljuk az erőforrásokat a sokadrangú mellékvonalak kiszabadítására a fontosabb vonalak helyett.. Tényleg, de jó lesz!

Rácz Gergely 2010.06.18. 15:38:46

@Spanish Vax: Mondd, ezeket honnan szedted? Győr és Veszprém között sosem volt 4 és fél óra a menetidő vonattal, és az is hülyeség, hogy gyalogos tempóban haladnak a vonatok. Szerintem valamelyik másik vonallal kevered össze (bár kétlem, hogy lenne egyáltalán ennyire rossz állapotú vonalunk a kisvasutakat leszámítva)

gozos 2010.06.18. 15:38:54

@Pályaelhagyó autóversenyző: jól írtad, minden állomással rendelkező faluban.

És ha már busz tárja fel a környéket, akkor értelemszerűen nem úgy alakítani, hogy minden falunak legyen saját állomása. Felesleges.

Ergó gyorsabb lehetne a vonat is (kevesebb megállással) és a vonatról meg van oldva, hogy minden környékbeli falu központjába vigye a busz az utasokat.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.06.18. 15:42:20

@Pistie: Közúton el lehet záródni a külvilágtól, vasúton kevésbé. És igen, fűteni kell a váltókat. Az energia és pénzráfordítás pedig NEM csak Budapestnek jár!!! Ezt fővárosiként írom. Nekik is joguk van az infrastruktúrához.

gozos 2010.06.18. 15:42:31

... csak ehhez tényleg az kellene, hogy ne úgy szemlélje a MINISZTÉRIUM a dolgokat, hogy MÁV, Volán, BKV, stb, hanem

- távolsági közleketés
- mikrorégión belüli feltáró közlekedés (akár vaskerekes, akár gumikerekes)

hagymásbab85 2010.06.18. 15:47:43

És ki fogja őket használni?? Gondolom pár ingyen utazgató..........a többi meg fizessen csak, van itt pénz, néhány milliárd ide vagy oda, nem számít ebben az országban.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.06.18. 15:51:25

@Pistie: igen, váltót kell állítani. akkor is eljutsz a településre, a közutat pedig elzárhatja a hó.

Nem csak Budapestnek jár pénz, infrastruktúra. A kistelepüléseken élőknek is joguk van közlekedni, joguk van ahhoz, hogy áldozzanak rájuk annyit, hogy pl. két váltót fűtsenek.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.06.18. 15:53:47

@Csabikuci85: miliárdok: hol látod te őket? Jobb, olcsóbb a szolgáltatás amiért bezérták a vonalakat? Mert azt meg kéne érezni, h jajdejó, nincsenek szárnyvonalak, mennyivel több jut felújításra, mennyivel szebbek, újabbak, tisztábbak, gyorsabbak a szerelvények!
Ja, és a jegyárak se kell emelkedjenek, hiszen annyit megspóroltunk a szárnyvonalakon.

Röhej, komolyan.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.06.18. 15:56:16

@Spanish Vax: ezt így tudod? Fletó talán nagy tömegközlekedő?

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.06.18. 16:02:55

@Spanish Vax: ha nem csinálnák ,asz kérnéd számon rajtuk, hogy miért nem teljesítették. Nektek balosoknak semmi sem jó.

Az Építész 2010.06.18. 16:22:46

Az újranyitás a régi, változatlan formában értelmetlen. Legalább annyit meg kellene előtte tenni, hogy a lassújeleket megszüntetik, felülvizsgálni a megállók helyét, esetleges áthelyezés, megszüntetés, új nyitása. Továbbá értelmes menetrend szükséges, ez az egyik legfontosabb. Új járművekre nem futja, de a Bzmot-okat minimum klímával kellene ellátni a főjavítás során.

(Más, normális vasúttársaságnál a hagyományos értelemben vett főjavítás megszűnt. Értelmét vesztetette a cél, hogy a gyártáskori állapotot állítsák vissza. Mi értelme van a 30-40 évvel ezelőtti állapotnak? Elavult, idejétmúlt. Ezért korszerűsítéssel egybekötött felújítás jöhet csak szóba. Így a jármű jobban megfelel az igényeknek és kitolható az életciklusa.)

Az egész busz-vasút-egyéb közösségi közlelekedési problémának egyetlen felelőse van, mégpedig az, hogy Magyarországon NINCS már legalább 20 éve hosszútávú közlekedéspolitikai koncepció. Annak semmi értelme, hogy ide is belekapunk, oda is belekapunk, látjuk, hogy így nem megy és otthagyjuk az egészet. Nincsenek törvényben lefektetve a közlekedési ágazatok alapvető feladatai. Nincsenek a szolgáltatók kényszerítve, hogy azt csinálják, amit a megrendelő kér. Nincs számonkérés, ellenőrzés. A MÁV-ot szét kell robbantani egy országos fővonali hálózatot kezelő részlegre, valamint régiónként külön-külön a nem fővonalakat kezelő részlegre. Így külön-külön kapnák az államtól a pénzeket, átláthatóbb lenne az egész, nem veszne el az igazgatóságon a pénz fele. A volánok körmére kell nézni és rendszabályozni őket, hogy azt a szerepet töltsék be, ami le van osztva nekik. A busz mehet az útviszonyoknak megfelelő sebességtől magasabb sebességgel is, nem ellenőrzi senki. A volánoknak is reális súllyal hozzá kell járulnia az úthálózat fenntartásához. Az egész természetesen nem működhet közös tarifarendszer nélkül. Ne külön vonatra és buszra váltsuk a jegyet, hanem útvonalra, egy jeggyel utazhatunk az út egy részén busszal, majd felszállhatunk a vonatra. A buszt és a vonatot nem versenyeztetni kell egymással, hanem összehangolni, rendszerszinten kell kezelni. Nem holnaputánra keresünk megoldást, hanem évtizedekre előre. Ezt kellene észben tartani. Azt a kevés pénzt, amit a hálózatok fejlesztésére lehet költeni, ésszerűbben kell felhasználni. Ott kell fejlesztést végezni, ahol a menetrend megkívánja. A teljes átépítés nem mindig a várt mértékben térül meg. Ott kell befektetni, ami pénzt takarít meg, pl lassújelek megszüntetése, új vontató járművek vásárlása, korszerűsítése stb

peppemaci 2010.06.18. 16:29:55

Az újranyitás előtt, ugyan walaki gyalogolja mán végig a pályákat, hogy legyen rajta végi sin, töltés, meg ami köll. Kár volna ezt a szép napot vasúti katasztrófával kezdeni, mert elmosta valamelyik patak a méhbe a vaspályát, szemafort, sorompót...

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.06.18. 16:42:35

@Az Építész: ezzel egyetértek, a régi jármű is komfortosabb úgy, ha felújítják. És ha karbantartják, jól érzed magad rajta, és nem kardoskodsz a feltétlen csere mellett.@peppemaci: ez sajnos velejárója. A lassújelek megszüntetéséért kardoskodom, akkor valós alternatíva a vasút, ha gyors. De mindenképpen szükség van rá, mondhatni úgy, mint a vérkeringésre. Ott sem szabdalom ki az ereket, mert minek.

Magyarnaba 2010.06.18. 17:07:39

Nagyon örülök a Lajosmizse-Kecskemét szakasz megnyitásának. A buszok menetrendje borzalmas, sem egymáshoz, sem a kecskeméti vonatokhoz nem igazodik. Szimpla hazugság, hogy a vonalnak nem volt utasa. Rengeteg tanyai lakónak ez volt az egyetlen kapcsolata a tömegközlekedéssel. Lajosmizsén ez a vonat szolgálta ki a csütörtöki piacot, hétvégéken pedig telis-tele volt utazó diákokkal.

howard-dzsu 2010.06.18. 17:11:36

Végre!!! 20 éve az első dolog, amit nem bezárnak, felszámolnak. Helikopteres Kóka azt ígérte, hogy 7 milliárdot spórol a 29 vonal bezárásán, helyette az Állami Számvevőszék szerint plusz veszteség keletkezett. Gratulálok a fejetlenséghez!

howard-dzsu 2010.06.18. 17:14:27

@lala444: Egy ilyen vasút mellett élek, ezzel tudtam munkába járni. A bezárás miatt egy órával többet kell utazással töltenem, a költségem havi 2500 forinttal nőtt, a három kollégámnak szintén.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.06.18. 17:25:15

@howard-dzsu: sajnos a sok ittrekedt szocinak hiába írod le, nekik Budapest a világ, az összes többi pedig dögöljön meg:S

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2010.06.18. 17:39:54

- És pályát építenek-e? Mert szétrohadt talpfa/betonalj fölött nehezen lehet európai színvonalú utazát biztosítani.
- A másik meg a menetrend.

...Ahoj... 2010.06.18. 17:40:45

@cateye: Ha lenne egy P+R Móron biciklitározóval illetve Bodajkon akkor máris rá lehetne hordani a népet a vasútra, illetve önmaga is rájárhatna. Mindössze a buszokat kéne csökkenteni a vasúttal párhuzamosan, a vonatokra meg ütemes 1 órás menetrendet lehetne szabni. Esetleg elgondolkodni a Szfvár - Kisbér - Tatabánya, illetve az Esztergom - Komárom - Szfvár útvonalon 2 órás ütemre (Kisbér - Fehérvár között óránként lenne kapcsolat) Nyilván jobb járművek is kellenének, egyenlőre legyen újra nyitva és legyen egy JÓ menetrend, mert 20 éve csak a szart konzerváljuk.

IMRE, miért nem lehet ezeket a szar képnézős programokat kivágni a francba végre? lefagyasztja mindkét gépemet, nem lehetne másfajtával megoldani a képek nézését?

...Ahoj... 2010.06.18. 17:47:50

@erminavet:

Ennek én utánajártam, állítólag nem mehet Szfvár-Veszprém között se Bz se uzsgyi, mert nincs rájuk telepítve valamilyen vonalbefolyásoló rendszer, ami kompatibilis lenne.

(ezért se járatták be évek óta a Győr-Veszprém vonatokat személyként Fehérvárig, hanem bohóckodtak a V43+2BHV-s kirohanós személlyel dupla költséggért) Hamár újranyitják a 11-est el kéne gondolkodni hogy ne menjen-e tovább legalább fehérvárig személyként, kiváltva a mozdonyos kirohanósokat.

Rácz Gergely 2010.06.18. 17:52:50

@...Ahoj...: Valahogy pedig le kell(ett) jutniuk a Bz-knek Veszprémből Székesfehérvárra, mert ott van/volt a telepállomásuk, úgyhogy nem tudom, mi igaz van ebből.

...Ahoj... 2010.06.18. 17:54:20

@HavocS: Én úgy állítanám vissza hogy lezavarnék napi 4 Uzsgyit kecskemétre (Kecskemétre érkezne: 07:00, 10:00, 16:00, 18:00) azért van arrafelé jópár kollégium akiknek Pestről ez tökéletes charterjárat lenne. (esetleg Kecskeméti nagyállomás helyett Kecskemét-Homokbánya lenne a végállomása egyes járatoknak, ezáltal jobban feltárná kecskemétet, aki meg a nagy vasútállomára tart az Máriavárosnál átszállhat az 1-es buszra.

...Ahoj... 2010.06.18. 17:58:41

@zgabi: Csak győzd megfizetni, mert jelenleg Pesthidegkútról - Kecskemét, műkertvárosba még 1 ember esetén is olcsóbb AUTÓVAL lejutni mint tömegközlekedéssel (ha nincs az embernek se BKV se Kunságos bérlete, és kocsival fele annyi idő) de a vonatjegy ára iszonyat brutális lett.
Ha legalább 50%-os kezdevmények lennének átszokna a nép, nade így.....

...Ahoj... 2010.06.18. 18:06:51

@Spanish Vax: Érdekes Orbán faluja mellett halad el az egykori 6-os vonal (alcsút/felcsút) Az rohad már vagy 30 éve, miért nem nyittatja meg? :)

...Ahoj... 2010.06.18. 18:10:42

@Rácz Gergely: 90-es évek végén a 147-es Gyopárosfürdő - Szentes szakasza volt ilyen, azóta egy fokkal jobb lett, pályát nem építettek bele de rendbeszedték és emelték a 20-as sebességet 25-re :)

ladymerenwen 2010.06.18. 18:24:14

Teljesen felesleges sűríteni a járatokat Veszprém és Győr között. Mindig is azzal volt a probléma, hogy a 4-5 vagonban a kalauzzal együtt ült kb. 20 ember. Ahogy most működik, az rendben van. És nem hiszem, hogy sokat segítene, ha felújítanák a vonalat. Egyszerűen a busz kényelmesebb és tisztább, ahhoz vannak szokva az emberek.

Rácz Gergely 2010.06.18. 18:34:23

@ladymerenwen: Na ez úgy nem igaz, ahogy van. Ahogy most működik, az minden csak nem jó. Az sem igaz, hogy a busz kényelmesebb, az, hogy tisztább, szintén nem minden esetben igaz, és nem is azért tisztább, mert busz, a vonat sem azért koszosabb, mert vonat.

Rbatka 2010.06.18. 18:35:01

@...Ahoj...: megint nem sikerült igazat mondani. egyszer azt is megpróbálhatnád.

Rácz Gergely 2010.06.18. 18:35:28

@Rácz Gergely: ...ja, és egy jól megcsinált menetrendnek sokkal nagyobb utasvonzó hatása van, mint azt sokan gondolnák.

ladymerenwen 2010.06.18. 18:47:10

@Rácz Gergely: Most ezen vitatkozhatnánk, de szerintem kihasználtság szempontjából a mostani menetrend jobb, mint az előző. A Győr-Vp vonalon meg általában normális buszok közlekednek, és azok tényleg tisztábbak a vonatnál. Szerintem.

Rácz Gergely 2010.06.18. 19:06:27

@ladymerenwen: Az előző menetrendhez képest persze, hogy jobb, akkor ugyanis a vonatok fél órát ácsorogtak Bakonyszentlászlón, úgyhogy ne azt tessék alapul venni. Az, hogy a Győr és Veszprém között járó buszok tisztábbak, mint a vonatok, megint csak nem törvényszerű szerintem. Viszont említem azt az esetet, amikor a 82-es főúton keresztbeállt egy kamion, és minden forgalmat el kellett terelni Dudar felé. A buszvezető a Zircen belüli útelágazásnál megkérdezte: "Cseszneki van?", miután pedig senki nem szólt, elindult Dudar felé. Ja, a Csesznekről (és Kardosrétről) Győrbe utazóknak meg ló-izé a hátsó felükbe... Ennyit a Volánokról. Ezen kívül volt már olyan eset, hogy egy Credo busznak elszállt a féklevegője Győr határában, fél órát vártunk a szervizkocsira (ráadásul mindezt egy körforgalom kellős közepén), az E95-ös Ikarusok közül van, ami beázik (pedig még nem is volt nagy eső, amikor ezt tapasztaltam). A vonaton ehhez hasonlókat soha nem tapasztaltam, pedig 3 évig napi rendszerességgel ingáztam Zirc és Győr között. Buszra szerencsére jóval ritkábban voltam kénytelen felülni.

soldy 2010.06.18. 20:33:29

@Névtelen betelefonáló: "@Spanish Vax: ha nem csinálnák ,asz kérnéd számon rajtuk, hogy miért nem teljesítették. Nektek balosoknak semmi sem jó."

Honnan tudod hogy balos? Itt most nincsenek balosok, jobbosok, "közepesek", itt emberek vannak véleménnyel. Ne tegyünk már különbséget ember és ember között!

VT22 2010.06.18. 20:57:13

@howard-dzsu:
Én annyira nem ünnepelnék, majd csak ha az utolsó, 2007-ben vagy 2009-ben bezárt vonalat is átadják.

Lehet bizakodni a fideszben, de sajnos jópár vonalon akkor közlekedett az utolsó vonat, amikor bezárta az mszp-szdsz. És nem lesz több már, sose.

Az előző Fidesz-kormány újranyithatta volna a 64-est, nem tette meg. Megmenthette volna a 49-es vonalat is. Nem tette meg, ellenben a maradék részét is bezárták. Ma már teljesen újjá kéne építeni ezt a két szakaszt, hogy vonat járhasson rajta.

1999-ben 1000 km vasútvonal bezárását tervezte a fidesz. Az MSZP megcsinálta nekik.

Ez a mostani akció a látszat kedvéért van, néhány vonalat újranyitnak politikai érdekből - lesz jó esetben 2-3 kör, 10-15 vonal és ennyi. Csak hogy elmondhassák hogy megcsinálták. A többi bezárt vonal meg szépen lassan fel lesz számolva.

VT22 2010.06.18. 21:03:21

"Zirc után annyira le van pukkanva a pálya, hogy gyalog (!) gyorsabban lehet haladni, mint a tizenkilencedik század végén fektetett (!) sineken, azonkivül az "utazás" 4.5 órát tesz ki a kevesebb mint 90km es szakaszon."

@Spanish Vax: Most te vagy qrvára nem értessz hozzá vagy szándékosan hazudozol. Csak ne a legnagyobb mellénnyel tennéd.

Kalapból nyúl 2010.06.18. 21:12:14

Van pénz, mivel fogják kiszolgálni? Ugyanazokkal a csotrogányokkal régi pályán. A fővonalakon is problémák vannak, de ez fontos volt.

VT22 2010.06.18. 21:15:14

@attala66:
"Elég sűrűn találkoztam a kb. 20 km/órával döcögő egy szem motorkocsival, de nagyon ritkán láttam rajta bárkit is a kalauzon kívül."

Igen kitaláltad, éppen 60km/h volt a sebesség.

"Busszal lényegesen gyorsabban el lehet jutni bárhová azon a vonalon, és a járatsűrűség is nagyságrendekkel nagyobb."

Magyarul a vasút SZÉGYENE, hogy egy ilyen forgalmas útirányon napi 4 pár bz-vel szerencsétlenkedik, amikor a legf@szább elővárosi vonal lehetne. A vonalvezetése kiváló, és ha megéri azt a qrvasok buszt elindítani akkor napi minimum 20 pár vonatot is, órás ütemben. A napi 8 vonat, amelyek még nem is csatlakoznak a fővonali IC-khez persze hogy nem volt kihasznált. Azt a menetrendet hülyeség visszaállítani, bár úgyis azt fogják...

"Ennek a járatnak a megszüntetése a szoci kormány egyik legjobb, leg logikusabb döntése volt."

Szégyen, hogy egy Budapest-Kecskemét viszonylatú vonalat is be tudtak zárni.

rcfan 2010.06.18. 21:58:09

@...Ahoj...: "Orbán faluja" - végre egy logikus járat.

47 busz megy munkanapokon 9 km-es úton (12 perc alatt) Bicske vasútállomáshoz. Remélem az időzítésük is jól van kiszámolva a vonathoz.
A települést nem érinti közvetlen budapesti buszjárat.

Csilu 2010.06.18. 22:40:05

Ez szerintem nem választási ígéret. Hiszen abban az összes bezárt vonal szerepelt! :(

oszkar00 2010.06.18. 22:41:14

@Pistie: "Egyébként én szurkolok hogy ahogy Széchenyi megálmodta, a távolsági közeledés vasúton történjen, a helyi meg autóbusszal."

Tényleg nem kötekedésből, de melyik Széchenyi álmodta meg a helyi buszközlekedést?

1120 2010.06.18. 23:00:08

Csornaiként nagyon örülök, hogy a még Kóka (kóla) János által bezárt Csorna-Pápa vonalon újraindul a közlekedés! A vidék nem megdögleni, hanem élni akar!!!

1120 2010.06.18. 23:05:28

@VT22: ezt írta:
"1999-ben 1000 km vasútvonal bezárását tervezte a fidesz. Az MSZP megcsinálta nekik."
Ezek a mondatok még egy szellemi fogyatékostól is durván hangzanának!

SzaGyu 2010.06.19. 05:43:51

Látom már, megint olyan kommentáló emberek akarják eldönteni, hogy hol meg miért, és mikor nyissák újra a vasútvonalakat, akik egyáltalán nem érintettek ebben a közlekedési formában.
Érdemes, nem érdemes alapon gondolkodóknak javasolnám: Költözzenek oda, éljenek ott és ha nem jön a vonat álljanak csak a megállóban és közben töprengjenek el azon, hogy annak az egy embernek vajon el kell-e menni dolgozni, vagy éppen haza kell-e mennie?
Ja hogy nem éri meg fenntartani?
Hát annyi minden nem éri meg és még is van, mert kell.
Az állam ezektől a kiadásoktól sokkal de sokkal több pénzt elkölt, elherdál és mégsem tűnik fel senkinek.
Egy vidéki ember nagyon sok helyen (városokban is) kilométereket gyalogol amíg fel tud szállni egy vonatra vagy éppen buszra.
A nagy Budapesten meg még pár városban pár száz méterenként buszra, villamosra meg egyéb tömegközlekedési eszközre lehet felszállni.
Ezeket érdemes ebben a formában fenntartani?
Ja vagy hogy te nem akarsz gyalogolni egy utcasarkot sem?
Jó szemlélet.
Ilyen alapon én is javasolhatnám, hogy a BKV, DKV, ... minden negyedik megállóban áljon meg, vagy megállóit helyezzék át és csak kilométerenként legyen megálló.

Egyébként is: A mozgástól majd egészségesebbek lesztek és valójában kit is érdekel, hogy például mikor értek haza.

B.P.M. (törölt) 2010.06.19. 07:14:26

@Jegkoko:
"A 4 es metrónak smemi köze nincsen ehhez a lepukkant mellékvonalakhoz."

Szerinted.
Akkor először nézz utána annak, hogy mi a célja az EU Kohéziós alapjának, ahonnan a pénz jött.
Pont nem az ország leggazdagabb régiójának tömegközlekedésének fejlesztése, az egyszer biztos. Valahogy kimutyizták a pénzt az EU-tól és az EU pedig SAJNOS rábólintott erre a pénzherdálásra.

Ennek az alapnak pont az ország elmaradottabb térségeinek közlekedésfejlesztése a célja, nem pedig az, hogy a dupla áron építsenek metrót az MSZP-s, SZDSZ-es S*rabag demokratáknak.

saclos (törölt) 2010.06.19. 07:57:09

Így valóban gyorsan összejön az egymillió új munkahely.

Szfv-Komárom? Tíz éve késett negyven percet a semmiből (ahogy a megkérdezett kalauz mondta: nem tudja miért, pedig olyan ideálisak voltak a körülmények!), 2008-ra eljutott odáig, hogy a Győr-Budapest vonalnak nem volt csatlakozása, függetlenül járt.

B.P.M. (törölt) 2010.06.19. 08:31:26

@Névtelen betelefonáló:
"Akik a megspórolt milliárdokkal érvelnek: javult a MÁV szolgáltatása? Más vonalakon gyorsabbak a szerelvények? Mit kaptok ti a magasabb jegyárakért? Egyre kevesebbet! Sok szoci szavazó, mikor ébredtek fel végre?"

Itt a lényeg! 38 vonalat zártak be, de alig van megtakarítás.
A MÁV-ra költött hatalmas pénz fele BÉRKÖLTSÉGEKRE megy egy, elvégre kell a rohadt sok naplopó a vasútnál, lásd Gaskó fanok.
Mivel lett jobb a MÁV helyzete, amióta bezárták 2 körben a 38 vonalat? Semmivel, sokkal többe kerül a jegy. Kóka elvtárs 2007-ben 2 lépcsőben átlag közel 40%-kal emelte a jegyárakat, de semmi nem változott. Csak a begyepesedett agyú szclib szavazók hiszik azt, de ők meg nem utaznak vonaton, ezért nem látják azt, hogy semmi nem változott.

Sok szárnyvonalon azért nem volt utas, mert dikert sz@r menetrendet készítettek, hogy még véletlenül se legyen hozzá csatlakozás vagy épp lekésse a fővonalon közlekedő vonatot.

B.P.M. (törölt) 2010.06.19. 08:41:14

A Magyar Álomvasút meg miért is nyeli a pénzt évtizedek óta?
Miért ömlenek kontroll nélkül a százmilliárdok bele?
Miért nem nyúlt hozzá eddig egyik kormány sem?
Zavarosban lehet jól halászni...

Akkor lesz itt valódi rendszerváltás és reménykedni a pénzzabáló vasút tényleges átalakításában, ha a vasút a BKV mintájára beborul. Addig csak színjáték lesz, ahogy eddig szerintem.

Euscorpius Hungaricus 2010.06.19. 09:58:45

Érdekes, hogy senki sem számol... Miért kell ebbe még több politikát vinni? Meg miért szórják az adózók pénzét.
Pedig ez is csak egyszerű számtanpélda. A Tf-Karcag vonalon közlekedő 9 vonat járatpáron naponta össz-vissz 300 ember közlekedett. Tételezzük fel, hogy mindegyikük teljes árú jegyet vásárolt(mondom tételezzük fel :-) ), és végig utazott. Ezt az egyszerűség kedvéért vegyük 1000 forintnak. Az összesen 300 eFt. Ennyit persze soha nem lehetett beszedni. Akkor a mérleg másik oldala. Fix napi minimum 100 eft a pályafenntartás. Legalább 1500Ft/km ha a vonat megmozdul. az kb 1,5 Mft, a vonaton és állomásokon dolgozó emberek bére, stb, stb. A sínekkel párhuzamosan futó úton a szóló autóbusz +9 járatpárral el tudja látni 300Ft/km áron cakli-pakli. És még ezen is veszteség van 900x300 = 270eFt És az előbbiek alapján a 300 utazóból soha nem jön be a 300 eFt(rövidebb táv, nyugdíjas, diák, kedvezményes, stb) max beszedhető 100eFt. Ha 600 Ft lesz 1 liter gázolaj, akkor is olcsóbb lesz a volán. JELENTŐSEN. Még akkor is, ha a máv pályafenntartási díjait egálra vesszük a feltételezett közútfelújítással és fenntartással.
Nem beszélve arról az általam már sokat emlegetett tézisről, hogy ha megvettem mondjuk 1,5MFt-ért az autómat, akkor nem kiállítási tárgynak vettem a ház elé, tehát, ha nem támogatja a munkáltatóm a tömegközlekedést, akkor bizony autót használok, még ha többe is kerül. Nem lehet olyan könnyen visszaszoktatni az embereket a tömegközlekedésre.

B.P.M. (törölt) 2010.06.19. 10:37:36

@Euscorpius Hungaricus:
Számolgathatsz, de a helyzet az, hogy a bezárásokkal érdemi megtakarítást nem ért el a MÁV. Helyette jól megszívatták a 14+24 vonal mellett élőket, mert a buszos helyettesítés is szép csendben megszűnt sok helyen. Ebben pedig hatalmas szerepe van a médiák nagy részének, mert szépen asszisztáltak mindehhez, alig volt olyan újság, amelyik kiverte a balhét a buszok megszüntetése miatt.

eml 2010.06.19. 10:44:13

@Euscorpius Hungaricus:

"Fix napi minimum 100 eft a pályafenntartás. "

Látszatra nulla.

sofalwy 2010.06.19. 11:15:00

@Euscorpius Hungaricus: Számolni nem csak a kasszáknál beszedhető direkt költségekkel kell. Egy vasútvonal környezetében élők tevékenysége, aktivitása, a gazdaságba való bekapcsolódása mind olyan tényezők, amik valahol állami bevételeket is hozhatnak, illetve ha munkalehetőségeik javulnak a tömegközlekedés által, akkor akár a segélyezettek számának csökkenését is vehetjük a köz számára hasznosnak. A magam részéről inkább rokonszenvezek azzal, hogy éljenek ezek a vasútvonalak, mivel így az érintett helyek bekapcsolódhatnak a gazdaságba, sőt netán a kultúra világába is. Még akkor is, ha a pályák és biztosító rendszerek fenntartása komoly összegeket igényel, még akkor is, ha be kellene ruházni kisebb, de korszerű és fürge motorkocsikra... Azok az emberek is megérdemlik a tisztességes körülményeket és szolgáltatásokat, akik Budapesttől távol élnek. Tessék meggondolni, hogy a BKV vajh mennyire gazdaságos? Tisztán pénzügyi alapon. Akkor szűnjön meg a fővárosi közlekedés. Azt hiszem, hogy a MÁV-nál is bőven patakzott a közpénz, pedig ha az a pályára, kocsikra ment volna el, akkor jobb lenne a helyzet a görbe vágányú vonalakon is.

sofalwy 2010.06.19. 11:21:43

A buszos közlekedésnek van Magyarországon egy furcsa szokása. Általában pár perccel később érkezik ahhoz képest a vasút, vagy HÉV állomásra, mint ahogy elmegy a vonat. És pár perccel korábban indul el, mit ahogy a vonat érkezik, ezért aztán természetes, hogy az emberek a félórás várások, topogások helyett autóba ülnek és leszoknak a tömegközlekedésről. Ez nálunk - Budapest környékén - napi probléma. A vasút kötöttebb, ott még ma is nagyobb kötelező ereje van a menetrendnek, bár a pontos betartás nem megy igazán. Azt hiszem, hogy kötelezni kellene a tróger volánosokat arra, hogy menetrendjeiket szigorúan hangolják össze a vonatokkal. No meg arra is, hogy az olcsó és pocsék kínai buszokon vagy legyen nyitható ablak, vagy klímaberendezés, amit működtetnek is. Ott kezdeném a terápiát az ócska volánok vezetőivel, hogy 35 fokban ablaktalan és klíma nélküli buszokon utaztatnám őket fél napig. Azután lopjanak a komfort kárára.

sofalwy 2010.06.19. 11:29:33

Ha rajtam állna, inkább a volánokat szüntetném meg. Vízfejű tolvaj banda mindegyik és az utasokkal nem törődnek. Ha elfelejtenénk ezeket a mocsok rabló cégeket, akkor gyorsan létrejönnének a kistelepülésen kisebb buszokkal magánfuvarosok, akiknek érdeke lenne, hogy minél több utasuk legyen, ezért megvárnák a csatlakozásokat. Tehát: le a volánosokkal!!!

combo 2010.06.19. 14:01:44

Gondolom a Komárom-Baja IR annyi új utast hozna, mint a Dombóvár-Kecskemét (ami inkább vitt)...

combo 2010.06.19. 14:26:33

Azoknak, akik nem értik, hogy a vasutasok miért kardoskodnak a kihasználatlan szerelvények mellett: vasutas szabadjegy! (Na jó, ez nem volt teljesen polkorrekt hozzászólás, de bizony ez is benne van a dologban.)

combo 2010.06.19. 14:46:13

@Rácz Gergely: "Viszont említem azt az esetet, amikor a 82-es főúton keresztbeállt egy kamion, és minden forgalmat el kellett terelni Dudar felé. A buszvezető a Zircen belüli útelágazásnál megkérdezte: "Cseszneki van?", miután pedig senki nem szólt, elindult Dudar felé. Ja, a Csesznekről (és Kardosrétről) Győrbe utazóknak meg ló-izé a hátsó felükbe... Ennyit a Volánokról. Ezen kívül volt már olyan eset, hogy egy Credo busznak elszállt a féklevegője Győr határában, fél órát vártunk a szervizkocsira (ráadásul mindezt egy körforgalom kellős közepén), az E95-ös Ikarusok közül van, ami beázik (pedig még nem is volt nagy eső, amikor ezt tapasztaltam)."

Nagyokat bólogatnék, ha az lenne a tapasztalatom, hogy a MÁV lenne a megbízhatóság csúcsa. De nem az (többek között a kötött pálya miatt).

Rácz Gergely 2010.06.19. 15:04:00

@combo: "Többek között a kötött pálya miatt"? Ha az, amit mondasz, a kötött pálya miatt lenne, a világ összes vasútján kiszámíthatatlan, megbízhatatlan lenne a közlekedés...
Tény, hogy nem a MÁV a megbízhatóság csúcsa, de errefelé nekem az a tapasztalatom, hogy sokkal megbízhatóbb a vasút, mint a Volán.

combo 2010.06.19. 15:24:16

@Rácz Gergely: Rosszul fogalmaztam, azt akartam mondani, hogy a kötött pálya miatt jobban "zavarérzékeny". Tehát ha lerohad egy mozdony, akkor "fél nap", mire helyreáll a vonalon a rend.

gozos 2010.06.19. 15:54:23

@sofalwy: "A buszos közlekedésnek van Magyarországon egy furcsa szokása......"

Ezért találták ki a németeknél azt a rendszert, hogy nem gumikerék és vaskerék a választóvonal (Straßenbahn, Stadtbahn, DB Regio, helyijáratos illetve környékbeli busz), hanem

- mikrorégión belüli közlekedés, amit azzal oldanak meg a fentiek közül, amivel praktikusabb a mikrorégiónak. És ezt a VÁROSBAN LEVŐ mikrorégiós szervezőiroda KOORDINÁLJA. Hiszen az ő közvetlen érdekük van benne.

- interrégió - amely távolsági közlekedés és mikrorégión belül csak a mikrorégió központjában áll meg.
Ezt koordinálja a szövetségi állam.
/* IR, IC, ICE, ha pedig nincs sín, akkor busz */

A mikrorégión belüli jármű pedig nem mehet át más mikrorégióba. Így Két dolog a VÁROS által koordinált mikrorégiós járat felatata:

- mikrorégión belüli utazás
- teríteni az utast az interrégióról illetve vinni az interrégióra

További előny: mikrorégión belül a szomszéd kisvárosból is vásárolhatsz olyan időintervallumra szóló jegyet, amely érvényes a településközi útra és a kiszemelt város kiszemelt zónáiban történő utazásra egyaránt. Persze minden zóna hozzáírásának ára van.
De egy jegyet kapsz és ésszerű a végösszeg rajta (további zónák kedvezményesek).

kamubek 2010.06.21. 08:19:29

@demagofób:
Csak hogy ne érje szó a ház elejét, pontosan idézek magamtól (már amennyire illendő magunkat idézni): "Hogy konkrét dolgot említsek, egy egyetemista is utazik onnan." A hangsúly az IS-en van. És mindemellett újra megemlítem azt - ha nem is ugyanígy írtam le korábban -, hogy a ritkítást még megérteném, amiben benne van az is, hogy ritkán állna meg kisebb helyeken a vonat.

lallern 2010.06.21. 15:41:25

Most végleges hogy ezek újra nyilnak.
Kecskeméten lakok és annyira felesleges a Lajosmizsei vonal!!
Egyetlen egy bzmot jár és ez a vonal a tanyákat köti össze ami még 40-70 éve biztos volt haszna, de most már semmi. Az emberek nem a "tanyák" közt akarnak járni hanem megyeszékhelyre. A pálya elavult és nagyon sok állomás van, busz már teljesen átvette közlekedést.

Egy kérdés miért nem lehetne a fővonalakat fejleszteni amit nem napi 100 hanem több ezer ember használ. Miért mindig ezeken a mellék vonalakon kell lovagolni amiknek szinte semmi ráhordó képessége nincs (Kmét-Lajosmizse viszonylatba biztos)? Lehet hogy többen használnák a vonatot ha kulturáltabb kocsik és lennének és gyorsabban lehetne eljutni a-ból b-be mint busszal.
Volán társaságok nagyrésze (kivéve bkv, főleg a távolsági járatok) hogy tudta a jármű parkot fejleszteni, szép, csendes klímás buszok. Ezek után kiválasztja a piszkos vonatkocsikat? Jó ott van IC de busz társaságok ugyanazt tudja majdnem pótjegy nélkül!

Ezerszo 2010.07.05. 08:48:49

De ugyan mi értelme is lenne megállítani a vonatokat például Ászár keményítőgyárnál, ahol rég bezárt a gyár, tehát nincsenek már utasok. - írod.

Az igaz, hogy a gyár bezárt.De Ászár és Tárkány között van Vasdinnyepuszta. Az itt lakóknak épp jó megálló a keményítőgyári.
A vonal bezárása után, a vonatpótló buszok sem álltak meg a keményítőgyárnál, épp erre hivatkozással. Így a vasdinnyepusztaiaknak jó esetben három, rossz esetben hat km-t kellett gyalogolni.

Az újrainduló vonat nyugodtan megállhat a keményítőgyárnál.
süti beállítások módosítása