Bizonyára mindenkinek megvan a Brian életéből az egyik legmélyebb filozófiai tartalmú jelenet (a másik így hangzik: - Mindnyájan egyéniségek vagytok! - Én nem!), amelyből kiderül, hogy a szemét római elnyomóktól semmit sem kapott Palesztina népe, kivéve a vízvezetéket, az utakat, a jogrendszert, a közrendet, az oktatást, az öntözést stb.

Vasutat tényleg nem kaptunk a rómaiktól, de miért nem? Ismerték a gőzgép elvét, a vasat, tudtak volna hosszú, egyenes sínszálakat csinálni. Ráadásul ha valakiknek, nekik igazán szükségük lett volna hatalmas birodalmukban az ókor színvonalához képest szinte elképzelhetetlen sebességre, amellyel az árut és a légiókat mozgathatták volna.

A választ a december-januári összevont, 132 oldalas Indóházból tudtam meg. Amelyet amikor olvasni kezdtem, persze még nem tudtam, hogy Szele Tamás erről szóló cikke lesz benne számomra talán a legérdekesebb, hiszen az Óraműpontossággal című írás a lap nem túl előkelő, utolsó szekciójában, a Kitérő rovatban kapott helyet. A poént nem lövöm le, a választ nem mondom meg, érdemes elolvasni a cikket. Azt viszont leírom, hogy a cikkben szereplő anekdotának ki a főszereplője, mert az viszont valahogy kimaradt. Nos, Samuel Walker volt, aki koldusnak öltözve lopta el Benjamin Huntsmantól 1742-ben a jó minőségű acél titkát – és persze ezzel részben mégis lelőttük a poént.

De akkor lapozzuk át elölről a dupla Indóházat, amelyben mintha javulna a térképek minősége, és nőne a számuk. Szívemnek igen kedves ez a fejlődés. A hírrovat ismét ír a V43 3000-res sorozatról, ezt csak azért mondom, mert valamiért igen népszerű ez a téma.

Egy gyönyörű bakonyi havas, Bz-s kép (Reményi Gyula) után a folyóirat legfontosabb, nagyvasúti rovata ezúttal is kitett magáért. Olvashatunk a 150-es vonalról, egy színvonalas írásban a Hernyókról és (egyik kedvencemről – mondani sem kell, csak fölnézni a fejlécre) a Samukról egy régi (424,027) és 25 (50) leendő (Traxx) MÁV-os mozdonyról, a cukorrépakampányról, a mai szerb vasútról, Nohab-családról, a hamburgi gyorsvasútról és gyönyörű amerikai vonatokról. Mind-mind alapos, informatív, szépen illusztrált cikk, az utóbbi Indóházak hibátlannak még nem mondható, de szerintem már profinak nevezhető szintjén. A rovatból mégis Böde Csaba írását emelném ki, amely a Nyugati és a kormányzati negyed egymást keresztező sorsát elemzi szakmai alapon. Azt hiszem, újságíróként nem mondhatok szebbet, mint hogy szerintem jobb az írás, mint az enyém a témában.

A vasútszimulátor rovat vezető anyaga a Rail Simulatorról szól. Úgy érzem, a szerző alapvetően elégedetlen a szoftverrel, de ezt nem meri kimondani. Jól tudom, minden technikai újságíró fél attól, hogy ha kritikus, legközelebb nem kap hirdetést, tesztelni való autót, telefont, szoftvert, de a hosszú távú hitelességet az olvasóknál kell megszerezni, úgyhogy bátorságra biztatnék.

A változatosság tovább folytatódik a városi rovatban, Jereván és a volt NDK a helyszín. Nagyon élveztem a kisvasúti rovat igen tartalmas írását (Felek Ferenc) édesapám származási helyének, a Viharsaroknak egykor kiterjedt hálózatáról (jó a térkép Fodor Illéstől).

A modellrovat szerkesztői is ügyeltek a sokszínűségre: mozdonyátépítés, terepasztal, kereskedelmi újdonságok, és egy különlegesség, a legómodellezés.