A Kötött pálya információi szerint holnaptól Márkus Imre a MÁV Trakció ZRt. vezérigazgatója. Az MSZP-ben is politizáló Márkus Zsákay László Györgyöt váltja a MÁV-ból egy éve kivált, a mozdonyokat üzemeltető (tehát a személyszállító és árufuvarozó vasutakat kiszolgáló) cég élén.
Az 1954-ben született Márkus igazi munkáskáder. A 70-es években lakatos, majd dízelmotor-szerelő a szombathelyi járműjavítóban. 1980-ban kiemelték munkaügyi ügyintézőnek, a 90-es években a jogi egyetemet is elvégzi, munkaügyi területen dolgozik.
1994-től a Vasutasok Szakszervezete Elnöke. Az új évezredben a szakminisztériumnál főtanácsadó, a MÁV felügyelőbizottságának elnöke. Később a MÁV Északi járműjavítót vezeti, majd a MÁV Gépészet ZRt. (a karbantartással és járműjavítással foglalkozó leányvállalat) műszaki vezérigazgató-helyettese. Az MSZP baloldali tömörülés platformjának alelnöke.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
EZT IS NÉZD MEG KISPOFÁM......... (törölt) · http://tudtad.blog.hu 2008.12.31. 15:46:30
kacsa! 2008.12.31. 16:44:08
Rocko- 2008.12.31. 17:03:03
CDRDJ6620 2008.12.31. 17:34:03
Steppenwolf 2008.12.31. 17:35:14
Rollende Landstrasse 2008.12.31. 18:36:40
pharmacyli 2009.01.01. 08:31:06
Qqriqq 2009.01.01. 09:58:27
Csak az a kérdés, hogy 2010-ben
MSZP vagy FIDESZ, mert ebben az
esetben... úgye... Gaskó...
Márkus és Gaskó nem a legjobb
barátok, sosem voltak azok...
lockführer 2009.01.01. 21:29:42
veny 2009.01.01. 21:49:56
Amúgy a két nevezett férfiú a klasszikus populárdilemma két véglete: az egyik az univerzálmanager, akinek mindegy hogy bánya vagy űrállomás, elvezet bármit, a másiknak meg már oviban is mozdony volt a jele...
Keresztkérdés: a Trakció most jól vagy rosszul van vezetve? Nekem erről egyszerűen nincs véleményem, merthogy infóm se semmi, annyira háttérben vannak.
erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2009.01.02. 08:26:16
Oh, de jó, megint itt van a kedvenc, jóindulató kommentelőm!
Nem szereted a az ilyen híreket?
És a mákos tésztát szereted?
Miért gondolod, hogy ide kell írnod, hogy mit szeretsz?
Én például a szánalmas, agyatlanul mindenbe belekötő, magamutogató, fontoskodó, üresfejű kommentelőket nem szeretem. És akkor mi van? Számít ez? Mégis kommentelnek a Művelt alkesztől a Kötött pályáig.
Hogy érted azt, hogy az "ilyen híreknek" a fele sem igaz?
Általában, a világban? A Népszabadságban? Vagy az én blogomon?
Mert ha az utóbbit állítaná valaki, akkor ordas nagy hazugságot mondana.
Könnyű ellenőrizni. Vagy egy olyan címke itt, hogy karrier.
Kattints rá! A feljövő posztok között nézd meg, amelyik arról szól, hogy valaki új beosztásba ment, megy, vagy távozik. Azóta már mindről kiderült, hogy igaz, könnyű utánanézni.
Segítek. Fölsorolom, csak azokat, amiket (tudomásom szerint) én írtam meg először a sajtóban, nincs sok. (Még egyszer, mindegyik igaznak bizonyult, nézd meg a cégek honlapjait.)
- Aba Botond RKI-főnök
- Felsmann Balázs, a GKM szakállamtitkára távozik
- Kirúgják Antal Dánielt, az MVH elnökét, megszűntetik az MVH-t
- Kirúgják Somodi László BKV-vezérhelyettest
- Távozik Regőczi Miklós BKV-vezérhelyettes
- Egy cseh magánvasútnál dolgozik Devecz Miklós
Ezek után megsértődsz, ha megkérdem, hogy miért csinálod ezt?
ti
erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2009.01.02. 09:55:42
fedvény:
Van egy olyan címke
Rollende Landstrasse 2009.01.03. 11:00:09
A "szépen csendben" jelző sem igaz, mert minden reprezentatív szakszervezet ott volt, mindenki aláírta, kivéve Gaskó. ja, hogy szépen csendben, kultúráltan? Sztrájk és indulatok nélkül? A realitások figyelembe vételével? Mert így is lehet.
lockführer 2009.01.03. 12:53:24
Rollende Landstrasse 2009.01.04. 12:38:28
Gaskó egyértelműen csak ürügyet keres a sztrájkra. Az okai távol állnak a szakmaiságtól, sőt a vasúttól is. Az elmúlt háromnegyed évben már szrájkoltunk az egészségügyért, ferihegyi szolidaritásért, mellesleg meg a pénzért. De ezt most hagyjuk. Sok helyen kilógott már a lóláb. nagyon jól tette a MOSZ, hogy távol tartotta magát tőle, függetlenül a politikai szimpátiától.
Egyébként is erkölcstelen volt a sztrájk végrehajtása. Ha megálapodtak volna az elégséges szolgáltatásról, akkor legalább kiszámítható lett volna a napi egy vagy két vonatpár közlekedése. Ehelyett: mentem a RoLával az Alföldön, a pusztában egy peronon állt három gyerek, és didergett a hidegben. Valószínűleg már fél órája kint voltak, és tudtam, hogy legközelebb csak három óra múlva lesz remény arra, hogy vonatuk legyen. A szívem szakadt meg értük, legszívesebben megálltam volna, hogy felvegyem őket.
lockführer 2009.01.04. 19:01:17
Rollende Landstrasse 2009.01.05. 16:29:39
Sokat olvasom a Mozdonyvezetők Lapját? Igen. Mert mozdonyvezető vagyok.
A vonalbezárásoknál nem hallgatott a MOSZ. Sőt, két órás figyelmeztető sztrrájkot is hirdetett, ami után mégsem szüneteltették a forgalmat néhány halálra ítélt vonalon. Jelenleg egy hónapos vezénylés van, tehát tervezheted a szülői értekezletet.
A törzsgárda-tagság és a mozdonyvezetői szabadság feláldozásával az inflációt meghaladó béremelést sikerült elérni. Igen, ezt feláldozták. Helyette kaptunk mást. Ez a béralku. Benne van a nevében: ALKU!
Az egészségügyért ne a vasutasok sztrájkoljanak. Ez csak ürügy Gaskónak a feltűnősködésre.
lockführer 2009.01.05. 17:04:30
Rollende Landstrasse 2009.01.05. 17:08:33
lockführer 2009.01.05. 17:37:09
jazzcool 2009.01.07. 11:58:13