Moszkvában drága a szállás, úgyhogy ha az ember a Bajkál tóhoz vonatozik, a legcélszerűbb reggel érkezni, és este továbbindulni. Így tettünk mi is, tavaly augusztus 2-án reggel futott be a Belarusz pályaudvarra a vonatunk az itt már nevetségesen szűknek ható, a nyugati űrszelvénybe is beférő (de persze már a széles nyomtávú forgóvázakon futó) hálókocsikkal.

Egy egész moszkvai napba sok minden belefér, bár a mi kis négyes társaságunkat speciális érdeklődése távol tartotta a kötelező látnivalóktól, a belvárosba szinte be sem tettük a lábunkat (majd visszafelé).

A napi képes sorozatba persze csak egyetlen program fér bele (az alsó kis képek között, ahol utunk második napjának összes képe fellelhető, bőven található még kötött pályás téma: metró, villamos).

Megnéztünk egy közlekedési különlegességet, a magasvasutat, vagy ahogy Moszkvában nevezik, a Monorelt, amely a főváros északi részén, tangenciális irányban halad 4,7 km-en át, összesen 6 megállót (köztük két helyen lehet átszállni a metróra) érintve.

Érdekességnek mindenképp megfelelt, de őszintén szólva nekem csalódást hozott a “monorail”, amely talán a nevére sem szolgál rá egészen. Amennyire meg tudtam figyelni ugyanis, nem valami hipermodern, korszerű technológiával épült, hanem nagyon is klasszikus műszaki felépítést mutat, mégpedig kicsit “tákolt”, egyedileg fusizott formában.

Bizonyára ezzel függ össze a maximum 40 km/h-s sebesség is, amiből egymagában is látszik, hogy a jövőben sem a monorail lesz az orosz metropolisz közösségi közlekedésének alapja. [Közben - a kommentekben figyelmeztettek, hogy a 40 nem a legnagyobb, hanem az átlagos sebesség, bocsánat.]