Kötött pálya

vasút, városi közlekedés, út, térkép, utazás - erminavet (Tevan Imre)

Magyar vasút ma

1 város, 1 villamos

Utazás Transzibériába

MD, a mi motorvonatunk

Vasutasok dolgoznak

Friss topikok

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

2009.02.26. 18:00 erminavet

Jön az igazi mobiljegy a MÁV Startnál

Idén is sajtótájékoztatót tartott a MÁV Start az Utazás kiállításon. Kozák Tamás vezérigazgató az elért eredményeket és a terveket vette sorba. Ezekről a Kötött pálya olvasói általában már értesülhettek (Az azért érdekes lehet, hogy a vezér a járműfejlesztési tervekről igen óvatosan csak annyit jegyzett most meg, hogy a válság miatt inkább egyetlen konkrétumot sem ígér.)

Még nem hallhattunk azonban az e-ticketing-fejlesztés következő lépéséről. Az internetes és a mobilinternetes megoldás után (utóbbit Kormányos László termék- és szolgáltatásfejlesztési vezető mutatja be a képen) a tervek szerint a 2. félévben már „igazi” mobiltelefonos, a telefonegyenlegből fedezhető jegyvétel is lehetséges lesz, amely a budapesti parkolásban használthoz hasonlóan működő rendszer lenne, ígérte Kozák.

Elhangzott még, hogy április 5-től egy újabb Budapest-München RailJet-vonatpár áll forgalomba, a tervek szerint 2009 végétől pedig napi 7 pár RailJet közlekedik, 2 órás ütemben Bécs, Salzburg, München végállomásokkal.

Tevan Imre: IMG 2931

10 komment

Címkék: telefon net utazás vasút jegy nagysebességű


A bejegyzés trackback címe:

https://kotottpalya.blog.hu/api/trackback/id/tr31968108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.02.26. 19:42:01

Van egy cég, amelynek van telefonokra kitalált java-s progi-ja, azzal lehet autópályamatricát, meg mindenfélét venni úgy, hogy a bankártyáról vonja le a pénzt, mindenféle (nálam jelentkező) jutalék nélkül, szóval sima kártyás vásárlás mobilról. Most nem linkelem ide, mert nem akarom reklámozni őket ingyen :-), de lehet, hogy velük se ártana tárgyalniuk a mávosoknak...

Lujoba - www.blog.lujoba.hu 2009.02.26. 19:57:13

Fedor, amirol irtal, az az izishop, és Pécsen mar buszjegyet vehetünk vele. Szerintem jobb, mint ha mobilegyenlegbol vennek le az oszeget. Itt mindent, hogyan mukodik: www.blog.lujoba.hu/index.php/2009/02/09/lehet-e-bliccelni/

b0risz · http://zahar.blog.hu 2009.02.26. 20:35:15

én nagyon várom már az ilyen és ehhez hasonló fejlesztéseket, mert nem akarok bankszámlát, a telefonnal fizetés viszont praktikus

Fricy · http://epitos.blog.hu 2009.02.26. 20:48:17

Akkor lehet majd felmutatni a mobilt a kerítéseknél a budapesti pályaudvarokon.

efi 2009.02.26. 20:53:01

Most is lehet, úgyse figyelik fel mit mutatsz fel.

Dani7 (törölt) 2009.02.26. 22:42:51

Budapest és Bécs között melyik városoknál áll meg a RailJet,ha megál valahol ? Esetleg ha valaki megmondaná akkor nagyon megköszönném !

Píter 2009.02.26. 23:14:48

@Fricy: Nagy tévedés! Bank/hitelkártyás mobilos jegyváltásnál és a később bevezetendő mobilfizetésnél is a már internetes vásárlásnál megszokott 10 jegyű kódot kap a vásárló a telefonjára és a jegykiadó automatákba bepötyögve kapja meg a jegyet... Hülye megoldás, de ez van. Főként netes vásárlásnál szomorú, h nem lehet otthon 1 vonalkódos jegyet nyomtatni, amit a kalauz leolvasna 1 netkapcsolattal rendelkező készülékkel, ami folyamatosan frissítené az adatbázisát amikor van térerő... De továbbra is legyen világos, hogy a telefont mutogatva nem fogják elfogadni a "jegyet"!!

@Dani7: Bp. és Bécs között Győr és Hegyeshalom állomásokon áll meg a RJ. Belföldi forgalomban EC pótjegy váltása kötelező rá, mely nem foglalja magában a helyjegybiztosítás árát, ergo csak oda ülhetsz ahol az ülés fölött lévő kis kijelzők nem jeleznek foglalást az adott ülés(ekre). Mely ha foglalt azt is kijelzi honnan-hova szól az illető helyjegye, ergo ha Wien-Münchent ír ki egy ülésre akkor belföldön vagy bécsig ráülhetsz mert csak bécsben lesz oda felszálló...

nekemirj 2009.02.27. 09:36:49

Nemcsak az izishop létezik mint fizetési módszer. Ráadásul az csak külön regisztrációval és javas telefonról. Ennél van sokkal általánosabb is, az MTA SZTAKI által fejlesztett authorizációs bróker.
www.mik.bme.hu/home/MIK%202008%20evi%20workshop/Eloadasok/2-4_Tetenyi%20Istvan_1.ppt
Ehhez csak a mobil szolgáltatóknak kellene egy kis lökés, hogy elinditsák.

Luigi 2009.03.01. 00:36:51

Ez szép és jó, de szeretnék pénteken délután nem 15 percet sorbaállni egy jegyért, akár internetes, akár sima.

Van egy álmom....

Tudom most azt fogják mondani, menjek a francba az ilyen példákkal.

Japánban járva kb 30 másodperc alatt tudtam egyszerűen jegyet venni egy automatából (természetesen még 10 db volt mellette).

Nem ismerem sem a katakanákat, sem a hiraganákat, sem a kanjikat.
Angolul is rajta volt és iszonyatosan egyszerű és egyértelmű.

ja és lehetett fizetni kártyával, papírpénzzel, és érmével....

Van egy álmom....

hogy pénteken van 16.53-as, 17.03-as és 17.08-as vonat, és 16.48-tól 17.05-ig nem a pénztárnál állok.....

lukszkaivoker 2009.03.17. 17:04:34

Mi értelme van az on-line vásárlásnak, ha utána be kell mennem a boltba a megvásárolt termékért? Ugyanúgy sorba kell állnom, csak most nem abba, amelyiknél a hétköznapi vásárlók vannak, hanem abba amelyikben az on-line vásárlók. Ezt hívják fából vaskarikának. Csak ez egy nagyon drága fa-vaskarika. Nem kell sok ész, hogy belássuk, hogy az lenne a normális megoldás, ha az on-line megvásárolt jegyet on-line tudnák ellenőrizni is, és nem kellene jegynyomtatásért sorba állni. Ebből is látszik, hogy a MÁV-nál nem az ésszerűség, és az utasok kényelme volt a cél, hanem a PÉNZKÖLTÉS. De hagyom, mert megint eljutottam a politikához ...
süti beállítások módosítása