Állítólag a holland vasút azért az elsők között vezette be az integrált ütemes menetrendet (itf), mert az ország jelentősebb városai egyórányi vonatútra fekszenek egymástól.

Oroszország picit nagyobb lépték, itt a távolsági hálóvonatok egyéjnyi (illetve általánosítva k+1 éjnyi plusz k nappalnyi) távolságra található városokat kötnek össze, egyszerűbben szólva este indulnak és reggel érkeznek.

Nyízsníj Novgorod az ideálisnál picit közelebb van Moszkvához, úgyhogy késő este indultunk, és már kora hajnalban a rendőrség kihívásával fenyegette a végállomáson, a gorkiji személypályaudvaron a veszteglő vonatunkat fotózó Bencét egy erősen dülöngélő egyenruhás (egészen addig, amíg Bence arrébb nem sétált.) (Lent, transzibériai utazásunk harmadik napjának képei között a 8562-es számún láthatók.)

Igen, Gorkij az állomás neve, a birodalom ugyanis él, leginkább talán éppen a vasútban él (asszem nem is létezhetnének egymás nélkül, mindenesetre sokkal nehezebb lenne), így a város visszakapta régi nevét, de a pályaudvar neve maradt a szovjet időkben viselt váosnév. Így van ez más városoknál is.

Szóljunk vonatunkról is, amely az átlagnál elegánsabb, külön nevet viselő (“nyízsnogorodec”), egységes, saját dizájnú, jellegzetes, vízszintesen bordázott kocsikból állt (8557). Nekünk ennél persze sokkal fontosabb volt, hogy végre nem a nyugati űrszelvénybe nyomorított, háromszemélyes hálófülkében, hanem a naaaaaaagy, szovjet, négyszemélyes, kényelmes lakosztályban aludhattunk. (Bár ugye keveset.)

Nyízsníjt asszem azért iktattuk be kevés számú európai megállónk közé, hogy lássunk egy igazi orosz vidéki várost is. No nem kicsi, 1,4 millió lakosával (ehhez persze már metró is dukál) nagyságra az ötödik orosz város, viszont nem túl ismert.

A régi magyar Panoráma Szovjetunió útikönyv másfél apró betűs sort szentel neki, hogy itt született Gorkij, és hogy úgysem juthatunk el ide. Merthogy akkor zárt város volt a hadiüzemei miatt, itt készültek például a Mig vadászgépek.

Most már persze szabadon sétálgathatunk az ősi városban, amely ott épült, ahol az Oka siet a Volga kebelébe, illetve inkább hömpölyög, mindkét folyam olyan orosz méretű.

Egy templomról készült képet választottam nagy képnek, nem a legszebbet, hanem amin egy kötött pályás jármű, egy villamos is látható. A város közösségi közlekedésének azonban a gyakran szólóban közlekedő villamosoknál (és a troliknál) is érdekesebb résztvevői a midiméretű buszok, ezekről is sok fotó látható alant. (Pl. a 8664-es.)