Kötött pálya

vasút, városi közlekedés, út, térkép, utazás - erminavet (Tevan Imre)

Magyar vasút ma

1 város, 1 villamos

Utazás Transzibériába

MD, a mi motorvonatunk

Vasutasok dolgoznak

Friss topikok

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

2008.12.20. 23:00 erminavet

Miért támogatja a Fidesz Gaskóékat? - Visszásságok vasutunk világából 20.

Ezen gondolkozom. Persze van két könnyű válasz. Az első az, hogy nem is a Fidesz támogatja Gaskóékat, hanem Gaskó támogatja a Fideszt. Bár ezt a verziót könnyű alátámasztani azzal, hogy az arrogáns (vd)SS-vezér először azt mondta, hogy Karácsonykor nem lesz sztrájk, aztán jött az ember, aki még sohase hazudott az embereknek azzal, hogy a sztrájkok jók, ezzel kell megdönteni a kormányt, és ezután már azt mondta Gaskó, hogy mégse veszik föl a munkát Karácsonykor. De azért ezt az elméletet nem lehet bizonyítani.

A másik válasz, hogy persze Orbánnak minden jó, amivel ekézheti a kormányt. Igen, de a sztrájkot lehetne semlegesen is Gyurcsány nyakába varrni (nem képes megoldani a helyzetet, magára hagyja a MÁV alkalmatlan, általa kinevezett vezetését, így százezrek szívnak), vagy akár egyenesen sztrájkellenesen, utaspárti módon (Gyurcsány tehetetlen, nem képes rendet teremteni, nem tud leverni pár tucat terrorista sínbohócot).

A Fidesz mégsem a semleges vagy az utasbarát értelmezést választotta, hanem teljesen egyértelműen azok mellé állt, akik szándékosan teljesíthetetlen követelésekkel teszik tönkre már majdnem egy éve a vasutat, és akik megmondták azt is, hogy akkor is folytatnák a sztrájkot, ha véletlenül mindent megkapnának, amit kérnek. Orbán Viktor magyar hangja egyenesen odáig ment, hogy összehívta hétfőre az Országgyűlés egyik bizottságát abban a témában, hogy hogy meri nem teljesíteni a kormány a sztrájkolók követeléseit [sic!].

Egy néppártban minden döntés előtt mérlegelni kell, hogy az adott tematizációs lufi mennyi szavazatot vihet, nemcsak azt, hogy mennyit hozhat. Nézzünk magunkba, kedves vasúthívők, vasúthasználók, akik egy hete tehetetlen dühvel sziszegünk a fogunk között! A Fidesz stratégáinál nem számítunk! És persze nemcsak a vasút hívei, a vasutat kényszerből használók százezres tömegei se. Vidéki diákok, Budapestre bejáró polgárok, környezettudatos országlakók. Mi összesen nem érünk annyi szavazatot hazánk legnépszerűbb pártjának, mint pár tucat eszement, önsorsrontó, agresszív, lusta sínbohóc! Itt tart ma a magyar vasút ügye.

Visszásságok vasutunk világából - sorozatunk korábbi részei:
1. Tönkretették a magyar vasutat
2. Kétszer annyi utas lett, ritkították a vonatokat
3. Ajkáról ki se fogy az úúúútas
4. Kisiskolás megoldás
5. A menetrend intelligens, de aki eldönti, hogy mi kerül bele
6. Hogyan vizeljünk a vonaton?
7. Bezárt a cálli resti
8. Az ütemes menetrend a parlamentben
9. Puch államtitkár szerint vonat helyett utazzunk busszal
10. Rúgják ki a fölösleges vasutasokat! Most!
11. A MÁV Start nem tudja, miért áll meg a gyorsvonat Csajágon
12. Utasok nélkül futó IC-szerelvénnyel spórol a MÁV
13. Lassabb, zsúfoltabb, kevesebb reggeli vonat jön hétfőtől Székesfehérvárról
14. Az SZDSZ-nek sem tetszik az új menetrend
15. A károkozók okoznak, a hárítók nem hárítanak
16. Ahol hajnali fél 6 után nincs vonat
17. Van, nincs, vagy volt az új menetrend?
18. Elvira nem tudja, hogy mégis megállnak a debreceni IC-k Püspökladányban
19. Miért titkos a közvetlen Miskolc–Pécs-IC?

299 komment

Címkék: vélemény politika sztrájk vasút városi közlekedés vvv vvv pol


A bejegyzés trackback címe:

https://kotottpalya.blog.hu/api/trackback/id/tr31834587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Micocicó 2008.12.21. 14:09:06

A MAGOSZ góré aki Pestre jött a traktorosokkal véletlenül nem a FIDESZ padsorban ül?Az akkor ugyan erről szólt. Most miért nem tüntetnek a parasztok? Gaskónak is meg van már a 2010 májusától a helye szerintem.

aspectus 2008.12.21. 14:11:17

Repülő Majom. Hány, de hány olyan bevett marhaság maradz az előző rendszerből/rendszerekből, amit sztereotípiaként máig bevettnek. Ilyen ez a magyar ember jól dolgozik. Pedig az egyik jól dolgozik, a másik szarul. Ezért mondom, hogy nem lehet egy kalap alá venni minden vasutast. Igenis van ápolt, normális kalauz. Ám, amíg az állambácsi osztogatja a milliárdokat a MÁV-nak, ki tudja milyen alapon, de a lényeg, hogy átláthatatlan legyen, addig nem mindegyik kalauz lesz normális. Sőt a többség nem.

snakekiller23 2008.12.21. 14:12:40

Vito Spatafore 2008.12.21. 14:06:54

Furcsa, a BKV-sokra, de még a Malévosokra sem fújt senki, sőt. Ugyanis ők valóban az utasok és a dolgozók érdekeiért sztrájkoltak, nem pedig egy veszteséges vállalattól próbáltak saját zsebre még több pénzt kisajtolni, amikor omladozik a világgazdaság körülöttünk!

Robinzon Kurzor 2008.12.21. 14:15:46

24 óra leforgása alatt több olyan ember fakadt ki nekem, akik semlegesből az utóbbi 2 évben masszív MSZP-gyülőlök lettek (ergo a szavazatukért a Fidesznek semmit sem kellene tennie), hogy mi a f*szt képzelnek ezek a vasutatok, meg a Fidesz se ér egy kalap sz*rt se, hogy adják a lovat alájuk.

(Az egyiküknek pl. 2 teljes napjába, meg majd 2 tank benzinjébe fog kerülni, hogy a szüleit a határközeli faluból Bp-re hozza-vigye karácsonykor, vonat helyett.)

Meg lesz még a böjtje ennek a rövidlátó ostobaságnak.
És még azt sem lehet mondani, hogy ezt valami harmadvonalbeli helyettesítő találta ki, mert Orbán maga mondta, hogy sztrájkolni kell ...

És hogy fognak csodálkozni, amikor majd 2010 -től ellenük fognak sztrájkolni ugyanezek a megélhetési sztrájkolók.

Vito Spatafore (törölt) 2008.12.21. 14:16:15

gonnaburninflames

Akkor miért állnak a vonatok???
Ha nem támogatnák a vasutasok Gaskót, nem kéne a jónépnek buszozni..

gonnaburninflames 2008.12.21. 14:19:04

snakekiller23 2008.12.21. 14:12:40
"amikor omladozik a világgazdaság körülöttünk!"

Na ez a masik fele. Probald meg elmagyarazni a bivalybasznadi 65 eves valtokezelo, keregkopogtato Bela bacsinak hogy mi az a vilaggazdasag, es hogy legutolso helyzet szerint Magyarorszag egyelore meg ebbe a vilagba tartozik, vagyis sajnalatos modon o is erintett.

De akar megprobalhatod a fizetett sztrajkolok retegenek is, es azok is csak ures szemekkel fognak visszabamulni rad: Ho? Miva'?

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2008.12.21. 14:19:56

Ej, engem már csak az érdekelne, hogy a gerincoszlop fidesz mér támogat egy volt MSZMP tagod, egyben egy MSZDP alapítót?
hu.wikipedia.org/wiki/Gask%C3%B3_Istv%C3%A1n#P.C3.A1rtpolitikai_p.C3.A1ly.C3.A1ja
ehehehehe...

parttalan 2008.12.21. 14:20:06

snakekiller23: nyugodj bele, a BKV is veszteségesen működik, sőt mostanában a MALÉV is, ezért kellenek (kellenének) a reformok, a cégek működésének átszervezése, amelyek ellen a sztájkok, sztrájkfenyegések vannak és lesznek is.

Ördögi kör.

2008.12.21. 14:20:11

Gasko az egyetlen "hiteles" ember aki hazudik! Mert én emlékszem rá, amikor bennünket (energetika-szénbányászat) 1993-tól -gazdaságtalan müködés miatt felszámolásra itéltek. Ennek során kb:25.000 embernek köszönték meg munkáját, majd közölték hogy a megmaradó részek külföldi tulajdonba kerültek. Mi 2-szer sztrájkoltunk,mert azt hittük hogy a társadalom szinpátiája és más érdekvédök segitenek. Tévedtünk, de nagyot! Mert minden szakszervezet, még elméletben támogatta a sztrájkot, de amikor arra került a sor, közölték-csak szolidaritást vállalnak velünk(kitüzik a kék szalagot), ám ök nem sztrájkolnak mert nekik van munkájuk! Ekkor estünk pofára!Nehéz 36 honap következett , tárgyalások, egyeztetések,létszámleépitések, stb,stb.De a többsége tulélte, és máshol helyezkedett el-ha tudott. De volt olyan aki feladta és ma odafentröl néz most bennünket. A mi szakszervezeti vezetöink is beszéltek zöldséget-mert nekik már megvolt a helyük (máshol más beosztás, nyugdijba vonulás, stb,stb. a kicsik meg szivtak. Na ezért utálom a Gaskót és a fanjait.Mert ö biztos hogy nem lesz munkanélküli, hiszen már van helye--de a szerencsétlen vasutasok, akiknek a hátán Gaskó felkapaszkodik és osztja az észt--javarésze munkanélküli lesz! De ha már ennyire önelégült és okosnak tartja magát, miért nem sztrájkolt mikor Záhonyban szinte minden 4-ik embert elküldtek--a kiszervezés után? Amugy meg milyen erkölcsi alapon kéri és várja el a szolidaritást egy olyan ágazati szakszervezet, aki, a mások álltal kért segitséget nem hallja meg, és kérésüknek hátatforditva--magasan lesz@rta öket?Mert aki másnak nem segit az maga se várja el mástól, ha van gerince!

snakekiller23 2008.12.21. 14:20:49

Vito Spatafore 2008.12.21. 14:16:15

A sztrájkkeretből jut annyi, hogy ez megérje az egyszeri dolgozónak még így karácsony előtt is. Úgy gondolják (rosszul) hogy ők ezzel csak nyerhetnek.

snakekiller23 2008.12.21. 14:22:45

parttalan 2008.12.21. 14:20:06

Ezzel tisztában vagyok; csak arra kívántam utalni, hogy azért volt némi különbség a többi sztrájkhoz kötődő követelések és eközött a 250k-s marhaság között.

gonnaburninflames 2008.12.21. 14:23:05

Vito Spatafore 2008.12.21. 14:16:15
"Akkor miért állnak a vonatok??? "Ha nem támogatnák a vasutasok Gaskót, nem kéne a jónépnek buszozni.. "

Erdekeltseg es ostobasag. Gasko behazudott nekik valamit, ok meg vagy penzert vagy mert annyira ostobak: elhittek.

Nem kell hatalmas teziseket keresni a mostani sztrajk mogott.

Biztos nem Gasko karizmaja es a feje folott lebego gloria vezeti a sztrajkolokat...

Robinzon Kurzor 2008.12.21. 14:24:04

Ja, és biztos nem én találtam ezt ki, de szerintem az egész MÁV-ot szépen fel kellene számolni és egy teljesen új alapítású céggel a vasúti közlekedést a nulláról újraépíteni.

Pár hónapig nem fog járni a vonat, de azt még érdemes lehet valahogy kibírni, hogy utána legyen egy normális vasút.

Japánban (?) mintha ezt megcsinálták volna.

bombadil 2008.12.21. 14:25:06

Malév?
Bruhaha.
Életemben nem láttam még ilyen szisztematikusan tönkreb...ni egy kiváló céget a világon!
Az is botrány, meg valahol talán a BKV is.
Merthogymivel figyeljétek csak a mesét:
Vót egyszer egy iciripiciri ország, ami még az Üveghegynél is nagyobb adósságot halmozott fel.
Oszt akkor megjelent a Kisvilágbank, Nagyvilágbank, a ZEU, oszt szóltak: nincs gond, ne bánkódj iciripiciri ország, adunk egy "csomó-sok" kölcsönt.
Nah, lett is mingyá nagy marakodás, sorbanállás (persze titokban - mera zösszefüggéseket nem láttajasenkise!).
Oszt egyszercsak eltűnt a zösszes pénz mámegint.
Merthogymivel mindenki tartotta mán megin a markát.
Hát így esett, hogy a sok-sok kölcsön egyszercsak megineltűnt.
Aki nem hiszi, járjon utána!
(de gyorsan)

Mindegy. Szóval pénz kell for Máv, for Malév, for BKV - minden olyan nagy és tisztességes cégnek, ahol lehet sztrájkolni.

A karácsonyt meg egye meg a rosseb. Ugye?

Vito Spatafore (törölt) 2008.12.21. 14:26:38

snakekiller23

Valljuk be azért a Malév sztrájk kevesünket érint. Bár ami ott folyik az sokkal botrányosabb mint a MÁV-nál. A sztrájkjog szembeköpése. Nem tudom, hogy más európai országban meg mernék-e csinálni. ( külföldi munkavállalók )
BKV meg elmaradt....

A veszteséges vállalatból kimazsolázták a nyereséges részt és eladták ( MÁV Cargo ). Ebből a bevételből kérnek, illetve hogy ne Demszkyt mentsék meg belőle ( HÉV vásárlás ), hanem a dolgozók részesüljenek.

Vito Spatafore (törölt) 2008.12.21. 14:28:14

Tyss

Nem a Gaskó melleti kiállás fontos nekik, hanem pár vasutas ( többnyire balos ) szavazat elnyerése.

amerikai cegvezeto 2008.12.21. 14:29:41

Vito Spatafore,
a vasutasok nagy része azért csatlakozott gaskóhoz, mert a sztrájk ideje alatt nem kell dolgozni. A töküket vakargatják meg kurvákat rendelnek (a vdszsz dicsekedett vele a honlapján) , közben mindezért fizetést kapnak.

Vito Spatafore (törölt) 2008.12.21. 14:29:45

parttalan

A Malév nem sztrájkol, hanem a magánkézben lévő Budapest Airport szakszervezetei. Ott nehezen reformál Fleto.

snakekiller23 2008.12.21. 14:31:08

Vito Spatafore 2008.12.21. 14:26:38

Kérjenek; felelős cégvezetés és kormány ilyesmiről nem tárgyal. Azt a pénzt normálisan be kéne fektetni, nem pedig alamizsnaként szétszórni.

0xFFFF 2008.12.21. 14:31:42

"states 2008.12.21. 12:06:57 A sztrájkjog az, ami megkülönbözteti a rabszolgát a munkavállalótól kedves Orbánozók, és Gaskózók. Büdös nagy rohadt bunkók vagytok, hogy még ezt sem éritek fel ésszel, megérdemlitek a sorsotokat, meg Gyurcsótányt... "

Én tényleg bunkó vagyok, ezért kimondom, te meg egy fasz vagy. Sztrájkkal a munkaadóra kell nyomást gyakorolni és nem olyan tömegekre, akik nincsenek hatással a sztrájk kitűzött céljai közül egyre sem. Az mellékszál a történetben, hogy egy sztrájknak reális célokért kell zajlania és nem olyan beteges gondolatokért, mind a mostani bakterbuli. Ismétlés a tudás anyja. Te egy fasz vagy. A nagyobbik fajta. ;)

Üdvözlettel: egy bunkó

Vito Spatafore (törölt) 2008.12.21. 14:32:04

snakekiller23

Sztrrájkoltál már?? Fenyegetett már meg a főnököd, hogy kirúg, ha nem veszed fel a munkát?? Nem jókedvükben sztrájkolnak a Mávosok sem hidd el.

gonnaburninflames 2008.12.21. 14:32:29

Vito Spatafore 2008.12.21. 14:19:13
"Ennyire fideszes Gaskó."

Jomagam leszarom a sztrajk mogotti politikai vonulatot, de nem (feltetlenul) fideszes a fattyu Gasko, de teny, hogy a fidesz Gasko mogott all:

"Elfogadhatatlan és tűrhetetlen, hogy a kormány SEMMIBE VESZI A SZTRAJKOLOK KOVETELESEIT és nem hajlandó érdemben tárgyalni a szakszervezetekkel. A kormánynak ez a magatartása a magyar emberek békés és nyugodt karácsonyát is veszélyezteti"

Ez egy politikai kapcsolat: a fidesz is tisztaban van a kovetelesek irrealis marhasag reszevel de megis nyilatkozgat ilyeneket.
Es ha mar az egyik fel tamogatja Gaskot, akkor nyilvan nem csak a felebarati szeretetbol integettek oda neki...

Vito Spatafore (törölt) 2008.12.21. 14:33:38

"Biztos nem Gasko karizmaja es a feje folott lebego gloria vezeti a sztrajkolokat... "

Sztem sem. Hanem hogy egyetértenek a követelésekkel és akár sztrájk által is képesek érte kiállni. Ez becsülendő és példamutató.

bombadil 2008.12.21. 14:33:59

snakekiller23

Pedig van egy ilyen gyanúm (is)... sajnos.

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2008.12.21. 14:34:48

"Ez becsülendő és példamutató. "
Te mér nem sztrájkolsz?

Vito Spatafore (törölt) 2008.12.21. 14:36:48

gonnaburninflames

Nem. A tény az, hogy a Fidesz pár vasutas szavazatért a kormáyt hibáztatja, hogy nem sikerült megállapodniuk a Mávval.

gonnaburninflames 2008.12.21. 14:38:23

Vito Spatafore 2008.12.21. 14:26:38
"Ebből a bevételből kérnek, illetve hogy ne Demszkyt mentsék meg belőle ( HÉV vásárlás ), hanem a dolgozók részesüljenek."

Holnap a hazad ele allok, es kovetelni fogom minden javadat. ha nem adod oda, akkor aknamezot telepitek az egesz hazad kore, hogy meg se birj mozdulni amig oda nem adod.

Te is magyar vagy, en is magyar vagyok, igy jogos a kovetelesem.

Tovabba holnaputan meglatogatom az FBI szekhazat es 250ezer forintnyi penzt plusz havi 10%-os beremelest kovetelek, mivel az altalam vezetett Fecskeajzo Burokratak Irodajanak ez jar.

Es kesz.

Vito Spatafore (törölt) 2008.12.21. 14:39:22

Tyss

Mert én/mi lúzerek vagyok/unk. Örülünk, ha nem rúgnak ki és munkánk van.

Vito Spatafore (törölt) 2008.12.21. 14:40:38

gonnaburninflames

Nincs saját házam, de az albim elé jöhetsz. Soproni???

gonnaburninflames 2008.12.21. 14:41:41

Vito Spatafore 2008.12.21. 14:33:38
"Sztem sem. Hanem hogy egyetértenek a követelésekkel és akár sztrájk által is képesek érte kiállni. Ez becsülendő és példamutató. "

Okes, akkor szavaid alapjan jogosan nevezem ezeket a vasutasokat genetikailag agyvesztett sztrajkolo csocseleknek, mivel a koveteleseik koztudottan egbekialto marhasagok.

Megegyeztunk?

Realitas, baratom, realitas....

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2008.12.21. 14:41:46

Vito,
Jah értem. Punci vagy és csak a szád jár. Tessék vállalni szolidaritási sztrájkot, vagy szépen elgondolkozni, mekkora erkölcstelenség más embereket korlátozni jogaikban, családjuktól elszakakítani stb... Ha gondolkodás nem megy, még mindig ott a lehetőslg, hogy nem írsz hülyeségeket. Válasz.

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.12.21. 14:42:22

Vito!

Muszáj percenként beírni valami ordenáré ostobaságot? Oké, már értjük, hogy mit gondolsz, hogy mennyi eszed van, nem kérünk többet! Menjél vissza sztrájkolni!

ti

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2008.12.21. 14:42:43

Én meg majd megtanulok helyesen írni egyszer... :-(

gonnaburninflames 2008.12.21. 14:43:14

Vito Spatafore 2008.12.21. 14:40:38
"Nincs saját házam, de az albim elé jöhetsz. Soproni??? "

Ha lesz sztrajk, akkor arrafele jovok haza jovo heten, szoval beugorhatok. Szamitogeped biztos van, mobiltelefonod is, szoval megkoszonom ha addigra osszepakolod a dolgokat.

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2008.12.21. 14:44:50

Hehe, és még csomagolja is be... :-D

eskorpio 2008.12.21. 14:48:20

Tulajdonképpen miért nem az első , második sztájknál voltak ennyire következetesek, ezért is gyanus a mostani erődemonstrálás. Nagyon is igaz a politikai háttér besegitése, biztatása. De valójában ki jár majd jobban, ha teljesítik a követelést, vagy nem, hogy holnapután mi lesz azt a vasutasok sem tudják. Lehet nyerni csak ugy 250 ezret, de veszteni meg még többet is.

playgorro 2008.12.21. 14:55:47

Mocskos MÁV, Mocskos BKV, Mocskos Posta!!!!

BOB 2008.12.21. 14:58:32

Azért azt nem árt figyelmen kívül hagyni, hogy - mivel a MÁV állami vállalat - az adópénzeken keresztül, áttételesen mi, eccerű pógárok nemcsak utasi, hanem tulajdonosi pozícióban is vagyunk a vállalatban, e szempontból tehát a sztrájk kifejezetten ellenünk küzd. Vagyis azért, hogy több adóforint jusson a vasutasoknak és (feltéve hogy nem akarunk többet adózni) kevesebb másnak. Ráadásul mindezt úgy, hogy a követelések nemcsak az anyagi érdekeinkkel ütköznek, hanem a józan ésszel is. Én meg mint kvázitulajdonos erre azt mondom, hogy majd ha minimum tiszta vonatok lesznek, akkor visszatérhetünk a kérdésre, addig meg kuss legyen és tessenek dolgozni, mint mi, többiek.

aspectus 2008.12.21. 15:00:45

Realitas, baratom, realitas....
A realitás az, hogy nem az összes vasutas szakszervezet szttrájkol, csak a VDDSZ. Ezért merész minden vasutas "genetikailag agyvesztett sztrajkolo csocseleknek" nevezni. Az a szakma is megosztott.

jazzcool 2008.12.21. 15:01:23

elég egyszerú a sztrájk megítélése a politika részéről. az ellenzék nem támogatja, mert érzi, látja, hogy az emberek többsége elítéli, utazni szeretne. ugyanakkor nem ítéli el a sztrájkot, hanem a kormányt hibáztatja érte.

aspectus 2008.12.21. 15:04:03

BOB!
A takarítást már kiszervezték a MÁV-tól. Akkor sem volt tiszta, most sem. Mégis azt mondom, hogy privatizáció!

BOB 2008.12.21. 15:10:15

aspectus: persze, ez a megoldás, főleg, amíg az állam mint tulajdonos magyar viszonyok között csak a pénz kihordására és a haverok/rokonok/elvtársak/testvérek sportállásokba juttatására képes. Csakhogy ez ettől a sztrájktól, céljaitól és támogatóitól független dolog.

gonnaburninflames 2008.12.21. 15:11:35

Vito Spatafore 2008.12.21. 14:36:48
"Nem. A tény az, hogy a Fidesz pár vasutas szavazatért a kormáyt hibáztatja, hogy nem sikerült megállapodniuk a Mávval. "

Mint emlitettem, nem vonz vagy erint a kerdes politikai mivolta, de erosen valoszinutlennek tartom, hogy X szavazatert el akarnanak vesziten X*3 vagy meg tobb szavazatot.

Valoszinunek tartom, hogy tobb nem-vasutas van az orszagban mint vasutas, ergo ez a sztrajk senkinek nem tesz jot, de annak vegkepp nem aki moge all.

Az emberek tomegben birkak, de nem annyira hulyek mint altalaban feltetelezzuk. Tudjak hogy mirol szol a sztrajk. Igy a fidesz tobbet veszit vele.

Gasko meg az a fajta, aki ugy valtoztatja az arcat ahogy az erdekei kivanjak, szoval nem vennek merget a partatlansagara...

De ez politikai kerdes, szoval off.

gonnaburninflames 2008.12.21. 15:15:36

aspectus 2008.12.21. 15:00:45
"Az a szakma is megosztott."

A meresz szohasznalat csak Vito "Hanem hogy egyetértenek a követelésekkel[..]" mondatara vonatkozott, erosebb megfogalmazasban hogy nyilvanvalo legyen. A kovetelesek nem realisak.

Termeszetesen egyetertek, hogy a szakmaban vannak olyan emberek, akik nem allnak Gasko partjara, hanem jozanabb allaspontot kepviselnek.

Netuddki. 2008.12.21. 15:25:38

"Miért támogatja a Fidesz Gaskóékat?"

- Mer' ha a kakit lehet kavarni az nekik csak jó.
- Mer' ha nekünk rossz az nekik jó.
- Minél szarabb nekünk annál nagyobb az esély az új választásokra.
- Orván Viktor újra miniszterelnök lesz, ha beledöglünk is.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2008.12.21. 15:26:00

Azt azért fontos megjegyezni, hogy nem minden vasutas, hanem a VDSZSZ tagok sztrájkolnak.
S hogy miért hisznek Gaskónak?
A VDSZSZ tagságát - hogy finoman fogalmazzak - nem a MÁV szellemi krémje alkotja, hanem zömében jegyvizsgálók, krampácsolók. Ha nekik azt mondod, hogy sztrájkolj, akkor sztrájkolni is fognak. És sajnos olyan belső szabályok vannak, hogy egy 8 általánost 12 év alatt elvégzett MÁV alkalmazott is meg tud bénítani egy komplett fővonalat.

Nem hiába utálják a mozdonyvezetők a VDSZSZ tagokat.

aspectus 2008.12.21. 15:28:29

De tényleg morbid ország ez. Egy állami pénzen milliomos lett ember beszél egy állami vállalat ellenében. Nem hiszem, hogy Gaskót földhöz vágná, ha nem kapnák meg a sztrájkolók a pénzt, s bele sem fog bukni a sikertelenségbe.

oscar dirlewanger 2008.12.21. 15:34:53

ott a honvédség, rendőrség, mi a fasznak nem verik le a sztrájkot???????gaskó meg lehet deportálni....

ave 2008.12.21. 15:37:27

En soha semmilyen tomegrendezvenyre nem mentem meg tunteni.

De ha lenne egy "ellensztrajk" bizisten mennek.

Az orszag penzebol teljesen jogtalanul -csak ugy, miert ne alapon- kovetelnek penzt, tehat az en penzembol is!!

HAT NEM!! INKABB MEGYEK AUTOVAL, BUSSZAL, VAGY NEM MEGYEK!

Kitartas, MAV!!!

Fantómas 2008.12.21. 15:45:45

Kapja be Gaskó meg Orbán is!

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2008.12.21. 15:46:48

Az egyik vasutas fórumon találtam ezt:
"Képzeld el, hogy van olyan is, hogy jelentkezik a dolgozó, közli hogy nem sztrájkol.
Aztán én közlöm vele, hogy akkor hova milyen vonattal kell mennie, és ha ez nem tetszik neki, akkor benyögi hogy inkább mégis sztrájkol! És megteheti.
Van aki úgy jelentkezik, hogy megpróbálja kideríteni, hogy hova szánkékozom küldeni, ha nem sztrájkol, aztán ennek ismeretében akar dönteni.
Persze előre nem szoktam közölni a feladatot, csak akkor ha már nyilatkozott a dolgozó. Mondjuk nem sok értelme van, mert mint írtam, menetközben is lehet változtatni a döntésen."
:) Hát ennyit a VDSZSZ tagságáról.

Tgr 2008.12.21. 15:59:42

Természetesen a vasutasoknak joga van sztrájkolni, a Fidesznek meg joga van házhoz menni a lófaszért - de míg az előbbiek viszonylag érhető, hogy miért teszik, az utóbbiaknál teljes rejtély számomra. Szijjártó még a munkáltató minimális szolgáltatás biztosítására tett kísérleteit is kritizálta:

"A Fidesz számára elfogadhatatlan és egy demokráciában példátlan, hogy a repülőtéri munkáltató külföldi sztrájktörőket importált, illetve hogy a MÁV-nál fegyveres biztonsági őrök kényszerítették munkahelyük elhagyására a sztrájkolókat, hangsúlyozta vasárnap Szijjártó Péter."

(Demagógiai pluszpont a "fegyveres biztonsági őrök" szófordulatért. Nyilván a biztonsági őrnek le kell adnia az egyébként folyamatosan viselt oldalfegyverét, valamint levetkőznie alsógatyára, mielőtt kivezeti a mások munkáját akadályozni próbáló sztrájkolót, nehogy megfélemlítse szegényt.)

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2008.12.21. 16:03:14

Vito:
"De ez nem egészségügyi sztrájk, hanem vasutas. Minek kevered ide??
Nekünk is sok gondot okozott ( még fog is ) a vasutassztrájk de szolidáris vagyok és támogatom!"
Hogy? Holnaptól szolidaritási sztrájkolsz vagy csak a pofád téped?

mecarn 2008.12.21. 16:26:15

szerintem csak a máv privatizációjával lehetne előrelépést elérni. de nem mint céget kellene eladni, mert akkor átöröklődik a szervezeti "kultúra", hanem kocsinként, darabonként, hogy más cégek tiszta lappal indulhassanak.
akkor nem lenne ennyi fölösleges vasutas, aki annyira el van szállva, hogy azt hiszi, kibaszhat az egész országgal, és van pofája negyedmillió forintot kérni ajándékba. eldobom az agyamat.

Hátezmármi (törölt) 2008.12.21. 16:29:18

Keringett egy mail, miszerint osszák szét a vasutasok között a 2000 milliárd forintos hiányt is, amit okoztak, így arányosítva fizessenek be fejenként még másfél milliót, egyben vagy részletben.

A Fidesz: mindegy neki, csak végre hatalomra juthasson már. A leggusztustalanabb húzás egyike: eddig verte a kormányt, hogy a nyugdíjasok szavazatából él és rájuk pazarolja a pénzt. Most a kormány megszorította a nyugdíjasok járandóságát, egyből kikelt a nyugdíjak csökkenése ellen

Mondhat bárki bármit, képmutató hazug trükkök ezek. Se a vasutasok, se a nyugdíajasok nem érdeklik a Fideszt, csak a hatalom. Bármi áron.

Gaskó: aki ismerte, mondta, hogy olyan ember, aki mindig mindenkivel perben áll, ez az ő életének az értelme. El tudom képzelni róla, hogy ez az igazság.

Hátezmármi (törölt) 2008.12.21. 16:34:23

Ja, állitólag Gaskónak millióhoz közeli a fizetése, amit vicces módon a MÁV-tól kap, mint szakszervezeti főgóré. Nem a szakszervezeti tagdíjból, hanem ezért, amit csinál, fizetést kap a MÁV-tól.

Na, ez is egy vicc szerintem.

potom 2008.12.21. 17:17:17

Kívánom Gacskónak, az összes sztrájkoló vasutasnak és az őket támogatóknak, legyen az fideszes, vagy nem, hogy amikor fáznak, sztrájkoljanak a gázművek, amikor villanyra van szükségük, álljanak az erőművek, mikor enni akarnak, ne dolgozzanak a pékek, mikor betegek, ne legyen orvos, mikor mentőt hívnak, a mentősök sztrájkoljanak, mikor a házuk ég, akkor a tűzoltók. Én kifizetném az összesnek a 250 ezret, de levonnám belőle a MÁV utóbbi 10 évi vesztességének egy vasutasra jutó összegét, aztán kezükbe nyomnám a felmondólevelet. Sok ember dolgozna szívesen a helyükön ekkora bérekért.

is 2008.12.21. 17:56:02

mindegy mi van, csak botrány legyen, mert a kispolgár gyorsan felejt. és Orbán nem is sorol konkrét dolgokat soha, egyetlen beszédben sem, csak nyomja az általános 'zavaros a helyzet, mindenért a kormány a felelős, jaj hova jutottunk' dumát. hol van már a márciusi alkotmányos népítélet? melyik szavazó meri ma büszkén vállalni, hogy bedőlt annak a behergelésnek?

mindegy mi van, csak botrány legyen, mert a kispolgár gyorsan felejt.

potom 2008.12.21. 17:57:00

Mit akarnak még a vasutasok? Már mindenkitől megvontak mindenféle adómentes juttatást, ők pedig még most is adó- és járulékmentesen kapják az ingyenjegyet az egész családjuk számára. Ezt miért nem veszi észre az APEH. Én 10 ezer forintot fizetek egy retúrjegyért, a fiamat megbünteti a kalauz, ha nincs nála a diákigazolvány, ők meg több tíz, akár 100 ezret spórolhatnak évente az ingyenjeggyel. Ráadásul minden hétvégén meg kell küzdenünk, hogy nemdohányzó helyet kapjak a gyermekeim számára. Ha nem kapok, ami sokszor megtörtént, szívhatják a mérget 250 km-en. Miért kell egyáltalán dohányzó kocsit közlekedtetni. Hol vannak ilyenkor az egészségvédők, ombudsmanok, és miért nem szólal föl a köztársasági elnök úr a mi védelmünkben is, miért csak a tücskökért, bogarakért zarándokol?

iurko 2008.12.21. 17:58:59

Rendszeres olvasója vagyok blognak és csalódtam. Egészen a mai napig úgy gondoltam, hogy ez nem egy politikával és összeesküvés-elméletek gyártásával foglalkozó oldal. A mai nappal ezen meggyőződésem szertefoszlott.

Álláspontom szerint blogbejegyzés valahol mélyen a kocsmai politizálás színvonala alatt helyezkedik el. Már csak egy doboz piros szimfi, egy Blikk és egy tucat soltvadkerti nagyfröccs hiányzik a teljes élvezethez.

Valószínűleg a kései időpont, a hat napig tartó munkahét, a karácsonyi bevásárlás okozta stressz, illetve az elfogyasztott forralt borok hatottak a szerzőre enyhén tudatmódosító hatással.

A szerző azt írja, hogy gondolkodik. Érdekes. Bejegyzését elolvasva arra a következtetésre jutottam, hogy bárcsak ne gondolkodna. In medias res rögtön gyárt is két elméletet. Harmadik út persze nincs. Imádnivaló, egyszerű megközelítés, a dolgok vagy feketék, vagy fehérek. Ki nincs velünk az ellenünk és még hosszasan sorolhatnám. De vizsgáljuk meg a két lehetséges "könnyű választ".

1. Gaskó támogatja a Fideszt.
Ugyan mivel? Hogy a vonatozó ország nem tud elindulni a szokásos év végi halászléevésre? Persze a szerző elbújtatott egy laza kis szójátékot, összemosva a sztrájkot szervező szakszervezet elnevezését és a harmadik birodalomhoz kapcsolódó Schutzstaffel (Védelmi Század) rövidítését. A tudatlanság: erő, mondotta Orwell. Az SS a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt katonai és védelmi szervezete. Ugye ez a Gaskó által vezetett szakszervezet is, amelynek a tagjai embereket küldenek a halálba. Bravó, taps, függöny. Ha olyan szrtájkot mersz szervezni, ami nem testszik a szerzőnek SS-es vagy Fidesz támogató, meg amúgy is irgumburgum. Na ez az igazi populizmus kéremszépen.

2. A Fidesz támogatja Gaskót. Bruhaha. Teszik ezt azért, hogy a zemberek ne tudjanak hazamenni halászlét falni. Látom a kis koszos orcájú, szőke, törékeny kislányt és a könnycseppet a szemében, ahogy elkeseredetten néz a pályaudvaron. Ha pedig szóbakerül Orbán neve, akkor a szeme hirtelen villámlani kezd, szája legörbül és szitkozódni kezd, hogy igen ő az a bácsi, aki miatt lemarad a kis Jézus születéséről. Mert Viktor bácsi tehet a sztrájkról is.

Ezen a ponton a szerző elveszíti a talajt, hiszen a sztrájkolókat egyenesen terroristáknak nevezi. Ismét el kell keserítenem a félműveltség ingoványos talaján elhelyezkedő szerzőt, ugyanis a terrorizmus velejárója az erőszak illetve az azzal való fenyegetés. Ezzel szemben a sztrájk a demukratikus berendezkedésű társadalmakban alapjog. A sztrájkoló pedig nem terrorista, akit le kell verni, hanem az őt képviselő szakszervezettel kell egyeztetni. Lsd.: 1989. évi VII. törvény a sztrájkról. Különösen ajánlom a törvény 1. §-át.

A harmadik bekezdésben konklúziót von le a bejegyzés írója, nevezetesen, hogy mi, akik vonattal utazunk, nem vagyunk fontosak a Fidesznek, majd természetesen egy jókorát csúsztat.

Így ír: (Gaskó) "összehívta hétfőre az Országgyűlés egyik bizottságát abban a témában, hogy hogy meri nem teljesíteni a kormány a sztrájkolók követeléseit [sic!]"

Újabb taps, újabb populizmus.

Íme a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat 67. § (5) bekezdése: A bizottsági ülést a bizottság elnöke a napirendi javaslatot tartalmazó meghívó elküldésével írásban - kivételesen szóban, a napirendi javaslat közlésével - hívja össze.

El kell, hogy keserítsem a szerzőt: bizottsági ülést összehívó szakszervezeti vezető nem létezik.

Brühühü.

Ezzel nincs vége: "Vidéki diákok, Budapestre bejáró polgárok, környezettudatos országlakók. Mi összesen nem érünk annyi szavazatot hazánk legnépszerűbb pártjának, mint pár tucat eszement, önsorsrontó, agresszív, lusta sínbohóc!"

Ez a tipikus demagóg megközelítés. Kérdés1: ha egy tucatnyi vasutas meg tudja akadályozni a vasút működését, akkor hány vasutas szükséges ahhoz, hogy a dolgok flottul menjenek?

Kérdés2: a Fidesz tehet a sztrájkról?

Kérdés3: ha egy párt azt mondja, hogy bizonyos követelésekkel egyetért, akkor ő a szervező, melléálló? Hogy is volt ez a taxisblokádnál kérem?

Kérdés4: a szakminiszter miért hárít és miért avatkozik be enyhe hergeléssel?

Kérdés5: a Kormány és annak vezetője miért csak hergel?

Kérdés6: a követelt 250 000 Ft-ból nettó kifizetésre kerülne kb.: 130 000 Ft, tehát az állam a kifizetés kb. felét visszakapná. A Minisztériumok és a központi közigazgatási szervek nem vezető beosztású köztisztviselői ennek az összegnek a másfél-, kétszeresét vihették haza a 2008-as év során, Miért is?

Javaslom a szerzőnek, hogy keressen magának állást a médiában. Annyira felkészült, mint bármelyik magyar újságíró...

Bergeroth 2008.12.21. 18:00:26

Még az is érdekelne, hogy aki a lázadás miatt nem tudott eljutni a munkahelyére és kirúgták, az ugye teljesen jogosan köphetné szembe ezt a Gaskó nevű idiótát?

watsonzoli 2008.12.21. 18:17:24

Kimentem délután a pályaudvarra és vettem egy menettérti jegyet Zalalövőre, december 23-ára. Kértem IC-jegyet a Citadella nevűre. Jegyet kaptam, IC-pótjegyet nem kaptam. Nem árulnak. Mert sztrájk lesz kedden, le van tiltva a számítógépes rendszerben a keddre szóló IC-jegykiadás.

Most akkor mi van? Előre megegyezett a MÁV és a VDSZSZ, hogy megússzák a karácsonyi népáradatot, ezért csinálnak egy jó kis sztrájkot. Tehát tutira sztrájk lesz kedden, az összes tárgyalás csak néphülyités a MÁV részéről is, a VDSZSZ részéről is, le van már zsirozva a tuti keddi sztrájk.

Vagy megegyeztek a pénztárosok a kalauzokkal, hogy nem adnak ki előre IC-jegyet, mert ha netán mégis megindul a közlekedés, akkor ennyi utast nem tud kiszolgálni a pénztár, azaz az utasok jegy nélkül fognak felszállni a vonatra, minden darab utast meg lehet büntetni 5000 Ft-ra, ennek 20 %-a a kalauzé hivatalosan. Ha nem büntet hivatalosan, akkor 2000-ben lehet vele megegyezni feketén. És mindezt az a kalauz kapja, aki most kényelmesen sztrájkol.

Kurvára nagy biznisz. Ez Budapest - Zalalövő viszonylatban 200 000-es forintos tuti adómentes bevétel a kalauznak, de lehet hogy több. Simán kijön belőle a Cargótól követelt pénz, egy ötórás úton.
Ha meg hivatalosan büntet, az is kurva nagy biznisz a MÁV-nak.

Javaslatom: mindenki vegye fel
magnóval az alkut a feketepénzről, és jelentse fel a kalauzt.

Egyébként nem vagyok hülye, hogy a sztrájk közepén vonatjegyet veszek. A versenyszférában nyomok holnaptól 12 órás műszakot, nem tudok kiugrani jegyet venni, ha netán mégis elindulnak. Karácsonykor normális esetben is másfél-két óra a sorállás jegyért, lehet tippelni, hogy most mennyi lesz, ha netán mégis. A jegyem pedig 1 hónapig érvényes, és januárban is kell utaznom ezen a távon, tehát az nem vész kárba semmiképp. Az IC-jegy kárbaveszését pedig bevállaltam volna.
De IC-jegyet keddre nem adnak.

A pályudvaron egy pénztár van nyitva, és negyvenen álltak sorba, mert kiderült, hogy mégis megy egy vonat Fehérvárig.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2008.12.21. 18:20:16

Na, megjött iurko a tipikus modoros jobber. :D Aki egész addig objektvnek tart egy blogot, amíg a jelenlegi kormánynak szólogat be, ám amint megejt egy posztot a csökött Fideszről, máris mélyen elfogult szélsőbalos lesz. :)

És a slusszpoén:
"Javaslom a szerzőnek, hogy keressen magának állást a médiában. Annyira felkészült, mint bármelyik magyar újságíró..." :)
Bár így kezdi:
"Rendszeres olvasója vagyok blognak."
Mondanám, hogy hazudik, de egy jobber soha nem hazudik - mint tudjuk.
:)

Pelso.. 2008.12.21. 18:32:09

Iurko,

"az őt képviselő szakszervezettel kell egyeztetni"
Brhuhaha.

Továbbá, javaslom Önnek, s azoknak, akik ezzel a sztrájknak álcázott, senkiházi politikai kalandorok által kézivezérelt mocsoksággal ebben a formában továbbra is egyetértenek; fejezzék ki szolidaritásukat direktebben: dobják össze fejenkénti 250 000 ft-ot, -nehogy már csak a költségvetésből tarsuk el ezt a pompás társaságot.

z8 2008.12.21. 19:09:03

én ha máv lennék most azért odabsznék rendesen dolgozoimnak: 24-25 én valahogy jobban benntartani azokat aki sztrájkol.. jusson haza a gazdag vasutas karácsonyra ha akkora nagy a szája hogy nem akar dolgozni mert fizetést emelést akar, DOLOGZNI IS kéne tisztelt sztrájkoló VASUTASOK!
azt hiszik akkora nagy munkájuk van hát a nagy szart!

petya.bacsi 2008.12.21. 19:23:41

"A közlekedési tárca késznek tűnik a megállapodásra, ám azt a miniszterelnök nem támogatja - közölte a VDSZSZ elnöke. Gaskó István ugyanakkor reméli, hogy Gyurcsány Ferenc megváltoztatja álláspontját. Gaskó István ismét úgy értékelte, hogy a miniszterelnök üzengetésével a politika beavatkozott a munkaügyi konfliktusba." (index.hu)

Ha nem szólalt volna meg a miniszterelnök, akkor meg az lenne a baja, hogy még ennyibe se veszi a vasutasokat. Most, hogy megszólalt, az a baja. Annyira kicsinyes.

Kíváncsi leszek, hogy ha tényleg igaz, a közlekedési tárca miből óhajtja finanszírozni a vasutasok követelését? Esetleg létszámleépítést terveznek a MÁV-nál? Mert onnan lenne pénz... minden 3. embert kirúgni, és máris meglenne a pénz!

gonnaburninflames 2008.12.21. 19:28:29

"Gaskó az utasok türelmét és megértését kérte."

Ez a fattyu vagy beijedt, vagy egy ujabb fejezetett nyitott a pofatlansag konyveben.

petya.bacsi 2008.12.21. 19:30:38

gonnaburninflames: ezt már pár napja is írta a vdszsz.hu oldalon.

gonnaburninflames 2008.12.21. 19:34:23

iurko 2008.12.21. 17:58:59
"Kérdés6: a követelt 250 000 Ft-ból nettó kifizetésre kerülne kb.: 130 000 Ft, tehát az állam a kifizetés kb. felét visszakapná."

Teccik a stilusod, te legalabb meg tovabb arnyalod a hulyeseget. Akkor kezdjunk el jatszani a szamokkal, hogy ennyi-meg-annyi jonne vissza.

Mar van egy szamitogepem es egy mobiltelefonom, te mit adsz?

Legyen mondjuk brutto egy szinesteve, netto az, hogy hetfo es kedd este visszakapod ideiglenesen.

gonnaburninflames 2008.12.21. 19:35:52

petya.bacsi 2008.12.21. 19:30:38
"gonnaburninflames: ezt már pár napja is írta a vdszsz.hu oldalon."

Akkor csak ismetlodik a lemez, en a mostani index hirbol masoltam.

index.hu/gazdasag/magyar/mavsztrajk12
16:18

petya.bacsi 2008.12.21. 19:38:50

gonnaburninflames: valahol ezt olvastam, lehet, hogy ez még az előző sztrájkról maradt meg bennem :)))

Benbe · http://www.benbe.hu 2008.12.21. 19:39:33

Ki kell ábrándítsalak, watsonzoli: a pénztáros szimplán csak hülye volt. A Citadella nem IC, hanem mezei (bocsánat a bakonyiaktól: hegyi) gyorsvonat. Nem kell rá helyjegy, sőt, nem is váltható.

Másrészt, ha le lenne zárva az értékesítési rendszer, akkor az Elvirában sem lehetne pótjegyet venni, pedig lehet. Az más kérdés, hogy sztrájk alatt pofátlanság kérni.

Tavanic 2008.12.21. 19:42:06

Gyerekek arról senki sem ír, hogy a CARGO vonatai jobban mennek, mint valaha!!!

Bit Rot 2008.12.21. 20:06:50

Én MINDEN bérkövetelést megadnék a kormány helyében!

Persze hozzátenném, hogy akkor hány emberrel kevesebb dolgozhat majd, mert a költségkereten belül kell maradni.

watsonzoli 2008.12.21. 20:30:26

Benbe: A Citadella nemzetközi IC-gyorsvonat - Ljubljanaig megy és KÖTELEZŐ rá IC-pótjegyet venni, Magyarországon belüli útra is. Rendszeresen utazom vele, úgyhogy tudom, hogy akinek nincs IC-pótjegye, azt keményen megbüntetik. Egyébként ócska kocsikból áll, az ajtók rendszeresen beragadnak, nincs rajta büfé, néha kifejezetten büdös a vonat, stb., de IC-pótjegyet váltani rá KÖTELEZŐ.

Az Elvirát megnézem - de mint irtam is, nekem is gyanús, hogy összejátszanak a pénztárosok a kalauzokkal.

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.12.21. 21:00:14

iurko!

Te azért írtál ennyit ekkora arccal, mert olvasni nem tudsz? Hol írtam én, te anyaszomorító, hogy Gaskó hívja össze a bizottsági ülést?

ti

iurko 2008.12.21. 22:01:00

Mea culpa erminavet, mea maxima culpa. Ezek szerint nem Gaskó a gonosz Viktor bácsi magyar hangja. Bocsesz.

Ne legyél ennyire nyugtalan, folyékonyan olvasok. Ha pedig benézek egy kétes értelmű jelzőt attól még nem érzem magam anyaszomorítónak ha nem nagy gond.

Húzd ki azt a fél bejegyzést, a többit pedig fenntartom, sőt kiegészíteném annyival, ha máv vezetés, pártunk és kormányunk elkezdene érdemben tárgyalni, akkor esetleg le lehetne alkudni azt a bizonyos 250 ezret. Pontosan ez a tárgyalás célja, hogy mindkét fél engedjen és kompromisszum szülessen.

De azon is gondolkodhatnánk, hogy mennyibe került nekünk adófizetőknek az, hogy egy hete kiszámíthatatlan a vasúti közlekedés? Esetlen nem lett volna olcsóbb, ha már az elején megszületik valamilyen megegyezés?

Az biztos, hogy roppant kellemetlen az utazóknak ami most történik a síneken, az is tény, hogy valamennyi ágazat követelhetné a maga jussát. Ezzel szemben nem tekinthető tárgyalási alapnak annak kijelententése, hogy a követelésekre nincs pénz, nem megoldható és a sztrájk jogszerűtlen. Ez utóbbit pedig csak a bíróság döntheti el.

timarg · http://sas2.elte.hu/tg 2008.12.21. 22:20:56

Páran felvetették, hogy miért mehetnek a tehervonatok. Javítsatok ki, ha tévedek, de ugye oda nem kell kalauz meg kocsivizsgáló, tehát az alapvetően ezeket a szakmákat tömörítő vdszsz azokat nem tudja megfogni.

Vasúti szempontból off, más szempontból nagyon nem: persze, Thatcher nagyon jól jött Nagy-Britanniának. Nekünk is jól jönne egy ilyen vezető. Gyurcsány fényévekre ettől. Sajnos Orbán is. Jó lenne a választékbővülés...

ap · http://premiumlivesets.hu 2008.12.21. 22:41:01

Én csak egyet nem értek... egyesek vérre mennek hogy van, egyesek meg hogy nincs kapcsolat jobb vagy baloldal és a gaskó között...

akkor csak egy kérdés:

az utolsó ilyen sztrájkhullám vdszssz és a liga szervezésében valamikor télvégén volt, amikor is a kormány szavazott a többiztosítóról... aztán vhogy elfelejtették egész évben h nekik kell negyedmilla.. (biztos a nyaraláshoz senkinek nem kellett)

sztán most itt a következő sztájkhullám. miről is szavazott a parlament a hét végén?

tán vmi költségvetés lett volna?

1ébként meg mint írták is, rohadt nehéz pártatlanul lenyelni, hogy ha meg is kapunk mindent, akkor is sztrájkolunk tovább, az meg a fentiek függvényében még emészthetetlenebb hogy miért mindig csak a fidesz az aki ott áll teljes válszélességgel a gaskóék mögött.. miért kell rögtön sajtótájékoztató hogy mennyire felháborító és arcátlan és és ÉS.. SZTRÁJKTÖRÉÉÉÉS!!!

pofátlanság ez tény.

meg az is hogy azt dühíti a legjobban akinek legjobban keresztbetettek.

és nem a ferihegyes sztrájkolók akadtak ki..

a gaskó baloldali volt 10 éve? noés? ez mit bizonyít amikor az mdf alapítói közül is sokan narancslevet isznak már és nem csak ők?

Benbe · http://www.benbe.hu 2008.12.21. 22:52:06

Watsonzoli: a Citadella IC-vel elhiszem, hogy sokszor utaztál, csakhogy az december 13-án közlekedett utoljára.

Azóta Citadella gyorsvonat van, csak még soha nem közlekedett, így nem szokhattad meg, hogy nem pótjegyköteles.

gonnaburninflames 2008.12.21. 22:54:50

iurko 2008.12.21. 22:01:00
"elkezdene érdemben tárgyalni, akkor esetleg le lehetne alkudni azt a bizonyos 250 ezret."

Oke, en benne vagyok a pentekben is. bocsanat, alkudozasrol van szo, vagy targyalasrol?

Hogyer' adod a lopotokot? Csinald rendesen az alkudozast, elvegre bazarban vagyunk.

"Ezzel szemben nem tekinthető tárgyalási alapnak annak kijelententése, hogy a követelésekre nincs pénz, nem megoldható és a sztrájk jogszerűtlen.

Targyalasi alapnak tekintheto hogy egy politikus kiparolgasat probaljuk bevasalni. T'od, az olyan "realis", felnottes es jozan.

Szeretem amit es ahogyan irsz. Olyan gyerekes, mint az egesz sztrajk.

ap · http://premiumlivesets.hu 2008.12.21. 23:16:42

csak az utolsó 100 commentet olvastam végig, úgyhogy bocs ha volt már. emilen keringett még az előző sztrájkhullám alatt. sztem zseniális:

Tisztelt Dolgozó!

Társaságunk megvizsgálta az ön által benyújtott igényeket, és ezúton szeretnénk tájékoztatni arról, hogy követeléseit jogosnak találtuk.
Ezek alapján ön a következő juttatásban és béremelésben részesül:

- Egyszeri 250.000 Ft rendkívüli juttatás a MÁV Cargo Zrt eladásával kapcsolatosan
- 15% béremelés 2008. január 1-éig visszamenőleg

Egyúttal szeretnénk arról is tájékoztatni, hogy társaságunknál az Állami Számvevőszék mai árfolyamon számolva 1993 és 2006 között 2000 milliárd forint tőkeveszteséget állapított meg. Mivel ön társaságunk régi és megbecsült dolgozója, így ebben az időszakban már nálunk dolgozott. Ezért szeretnénk, ha ebből a veszteségből is olyan mértékben részesülhetne, mint a MÁV Cargo Zrt. eladásából. Az ön által felállított arányossági mutatók figyelembe vételével szeretnénk tájékoztatni, hogy önnek ebből adódóan a következő fizetési kötelezettsége keletkezett:

- Egyszeri 5.000.000 Ft befizetési kötelezettség a MÁV csoport felhalmozott tőkevesztesége után

Új egyenlege ennek megfelelően 4.750.000 Ft tartozást mutat, amit kérünk a mellékelt készpénzátutalási megbízás segítségével 2008. március 1-éig kiegyenlíteni. Társaságunk a várható igényeknek megfelelően részletfizetési konstrukciót dolgozott ki ön számára, melynek során a fizetéséből havi 50.000 Ft-ot levonva, a tartozás kamatmentesen törleszthető a következő 100 hónapban. Kérjük, hogy amennyiben ezzel élni kíván, azt postafordultával jelezze.

További jó munkát kívánunk!

A MÁV csoport tagjai nevében:

Kis Piroska
Pénzügyi Csoportvezető

Ui.: 2008 év végén az éves eredmények figyelembevételével ismételt egyenlegközlőt továbbítunk önnek.

watsonzoli 2008.12.21. 23:34:43

Benbe: Nálad a zseton, köszi!!! Kibogarásztam az elvirából, tényleg nincs R betű a Citadellánál. Végülis nem várható el ilyen nehéz feladatra a megoldás egy MÁV feliratú egyenruhában üldögélő pénztárostól. Egyenesen azt mondta, hogy azért nincs IC-jegy, mert sztrájk lesz.
Egyben azt is megállapitottam az elvirából, hogy Zalaegerszeg megyeszékhelyet ezután egyetlen IC vonat se érinti, mert a Göcsej IC megszűnt, őt is lefokozták gyorsvonattá. Megspórolható a pótjegy ára.

Tavanic 2008.12.21. 23:35:02

timarg: a tehervonatok azért mennek, mert a a CARGO szolidáris a sztrájkkal és pl nem adja oda a startnak a kocsivizsgálóját. Meg nyilván még sok oka van, de ez az egyik...

tcsendes000 2008.12.22. 00:08:28

Tisztelt Fidesz!

Elnézést kérek, elkeseredettségből írom ezt a levelet. Megpróbálom minden elérhető fórumon feltenni a kérdéseket, talán így nagyobb eséllyel kapok rájuk választ.


7 éve az idei lesz az első karácsony, hogy nem tud szenteste együttlenni a teljes nagy családunk, a vasutas sztrájk miatt.


Életem során most először érzem azt, hogy nemmegyek el szavazni többet, ugyanis mostmár ténleg érzem, hogy nincs kire.

Eddig azt hittem van egy párt, aki a TÖBBSÉG, azaz a MI érdekünket képviseli, erre szombat este bejelentik, hogy a vasutas követelésekről tárgyalni kell. Amikor nagyon jól tudják, a döntés az MSZP kezében van, aki teljesen hajthatatlannak bizonyult az ügyben.


Első kérdés: Milyen stratégiai megfontolásból jelentették ezt be szombat este? Ha céljuk ténleg az volt, hogy karácsonykor legyen vasutas közlekedés, miért nem vártak a vasárnapi tárgyalások végéig? Önök nem érzik úgy, hogy ezzel hatékonyan hozzájárultak a sztrájk karácsonyra való kiterjesztéséhez? (ezután a bejelentés után már énis hülyének néztem volna a vasutasokat, ha abbahagyják a sztrájkot hiszen hónapok óta most először sikerült elérniük valamit)

Második kérdés: Nem értek a joghoz. Nem tudom van-e valós jogi alapja a vasutasok 250000 forintos követelésének, de eddig mindenhol csak azt hallottam hogy nincs. Komolyan érdekelne a jogi levezetése annak, hogy önök szerint miért van. Amennyiben önök szerint sincs, akkor végképp nem tudom megérteni a buzdításukat. Ha ténlegesen van, akkor megérdemlik a pénzt, DE nem értem miért nem eddig, vagy ha csak most értették meg (ez esetben korábban miért nem vizsgálták, egy ilyen jelentős politikai erő odafigyelhetett volna az eddigi nem jelentéktelen vasutas lépésekre is), akkor az ünnepek után rendezik le ezt az ügyet, ehelyett egy fél ország karácsonyának az elvesztését segítik a mostani bejelentéssel.

Harmadik kérdés: A vasutasok bérkövetelését jelen gazdasági helyzetben önök szerint mi indokolja? 32 éves munkaviszonnyal rendelkező pedagógus nagynénjém lényegesen kevesebbet visz haza egy vasutasnál. Persze ő nem tudja tönkretenni tömegek karácsonyát (ráadásul ha tudná se tenné). Természetesen ettől még megérdemelhetik a további bérkülönbség növekedést a vasutasok, de komolyan érdekel önök szerint ezt -akár morálisan- mi indokolja.


Igen, el vagyok keseredve, de a kérdéseket teljesen őszintén tettem fel. Azért, mert talán meg tudják őket válaszolni, és talán újra érezhetem, hogy van egy olyan politikai erő magyarországon amire érdemes szavazni, ami az emberek érdekét nézi.

Köszönöm

Piros11 2008.12.22. 00:09:58

@Iurko

Amit te benéztél, az a kicsit kioktató hangnem, ami nem minden esetben baj, de a szövegértési képességek hiányával társulva már igen.

Kompromisszumokat említettél? Jó is, hogy előkerült megint a sztrájktörvény. Engem például érdekelne egy-két vélemény arról, hogy a sokszor emlegetett "elégséges szolgáltatások" kitételt jelen helyzetben hogy kell értelmezni. (Előkerült már februárban is a téma, lásd például index.hu/gazdasag/magyar/szttv080206/.)
Ugyanis ha a feleknek megegyezésre kell törekedniük az elégséges szintről, ilyesmit az utóbbi napokban csak a MÁV részéről tapasztalhattunk. Még mindig kompromisszum, mi? Feltételezem, hogy a szabályozás elég hiányos ahhoz, hogy a szakszervezetre emiatt ne legyen kimondható a törvénysértés (netes forrás: az LB gyakorlata szerint nem jogszerűtlen az ilyesmi), és ez elég sajnálatos. Merthogy ez az egy olyan része van jelenleg a történetnek, ami kizárólag az utasok ellen irányul.

Egy idevonatkozó idézet:
"megállapították, hogy a nemzetközi szabályok is tiltják azt, hogy az elégséges szolgáltatás hiánya miatt jogellenes legyen egy sztrájk. Ugyanakkor az elégséges szolgáltatás hiánya megalapozza a Polgári Törvénykönyv szerinti általános kártérítési felelősséget, de ezzel eddig senki nem élt a sztrájkot szervezőkkel szemben. Ez azt jelenti, hogy ki kellene fizetni az okozott kárt a sztrájk szervezőjének, kivéve, ha bizonyítani tudja, hogy úgy járt el, ahogyan az adott helyzetben elvárható."
(www.tpk.org.hu/resource.aspx?resourceID=tpk_Hirkozlesi_Agazati_Beszamolok_2008I_mell6)

Ismét nagy tömeg szubjektivitás az elvárhatóságot illetően, de itt talán lehetne fogást keresni. Ha az egyik fél képes volt az álláspontját felülvizsgálni, elvárható-e a szakszervezettől ugyanez? Te írtad: "Pontosan ez a tárgyalás célja, hogy mindkét fél engedjen". Ez a labda lassan egy hete pattog a szakszervezet oldalán.

Tárgyalási alapokról: pénzügyminisztériumi állásfoglalás már volt arról, hogy a követelt sarc jogszerűtlen. A Fővárosi Bíróság ellentmondásos ítéleteket hozott, és a felülvizsgálati kérelem sorsáról nem találni híreket. (Jó kérdés, hogy miért.)
Node, ha ilyen kifogás merül fel, szerinted van tárgyalásnak helye? Ez egy nagyon is védhető időhúzó álláspont a MÁV számára.

---

Olvastam a szakszervezeti honlapot, lesújtó az a sötétség, a cinizmus, a szavazás a börtönökről... Elvárás, hogy a sztrájkolás jogát tiszteletben tartsa a munkáltató, az állam, az utazóközönség. Ehhez képest a vasutasok többsége, akik nem sztrájkolnak (nem főznek/ultiznak/tévéznek), rendesen ki vannak osztva, ej a sztahanovisták, akiken jót röhög a hősies munkabeszüntető, ha elakad 100 km-re otthonról a mezőn!
Egyáltalán mi az, hogy sztrájkot "tör" valaki? Aki nincs velünk, az ellenünk, és felróható, ha valaki a munkáját előírásszerűen elvégzi, mert ÍGY döntött? Maga a kifejezés is értelmetlen, mégis lovagol rajta a sztrájkolók mellett fél sajtó. És még a miniszterelnök az, aki itt hergel...

Ami még érdekelne, hogy a járműparkkal mi történt az elmúlt héten. Felteszem, vannak bizonyos időszaki kötelező vizsgálatok, amelyek nélkül nem engedhetők forgalomba. Akármi is az eljárási rend, nyilván felborult már régen, és ha 23-án éjfélkor hirtelen "megkegyelmez" a népnek a Gaskó-csoport, nem fogadnék rá, hogy egyhamar helyreáll a közlekedés. Mintha emlegetnének is valami 24 órás átmenetet, talán nem véletlenül.

Potenciális utas volnék, de mint a hozzám hasonlóak egy része, kerestem és találtam alternatívát. Nem mindenki lesz így ezzel, és túl sokak számára kellemetlen, mégis elgondoltam, mi lenne, ha kitartana még egy hétig a sztrájk. Meddig lehet elmenni? Egy közszolgáltatás ügyében (alkotmányos alapjogai az utazóknak is vannak, nemdebár) mikor és hogyan léphet közbe a kormány? Előbb-utóbb tényállás lesz, hogy ez a vállalat nem képes ellátni a feladatát, és jönnek majd a kérdőjelek a további finanszírozása dolgában is (tényleg foglalkoztatni kell a sztrájkolókat? stb.).

Katscha 2008.12.22. 04:00:51

Pofátlanságnak tartom, így Karácsony előtt sztrájkolni, mert a vezetők, nem hinném, hogy vonattal utaznak, ők nem érzik az egészet, ahogy "kedves gaskó elvtárs sem" vonattal utazik szerintem, én elküldeném azokat akik nem dolgoznak, én se sztrájkolhatok, hogy most nem tanulok, mert nincs kedvem, megtehetem de akkor megbukok a vizsgákon előbb utóbb kibukok az egyetemről és senki lesz belőlem. Nem értek egyet a sztrájkolókkal, mert ennyi erővel én is kérek abból a pénzből, kb annyi köze van egy kalauznak vagy váltókezelőnek az eladási pénzekhez mint nekem, rendszeresen használom a vasutat. Minden felhasználónak jár. Na mindegy, egy biztos, lesz egy-két keresetlen szavam pár dolgozó felé, ha ma nem jutok haza. És most csúnyább szavak is kerengnek a gondolataimban, de inkább nem nyilvánulok meg. Szerintem nem egyedül vagyok így vele...

petya.bacsi 2008.12.22. 08:23:12

Jogtudók! Az utasnak szám szerint mennyi joga sérült a gaskói bohockodás miatt? Van köztük alkotmányos jog is? (mindig ilyen szép szavakkal dobálóznak)

Tgr 2008.12.22. 09:47:32

Értelmezhetetlen a kérdés, hogy joga van-e a vasutasoknak a negyedmillióhoz. A munkavállaló azt várhat el a munkaadótól, amit csak jólesik neki, akár negyedmilliót is karácsonyra; joga meg akkor lesz, ha ki tudja járni magának. Ha sztrájkkal, akkor úgy. Ha a dolgozók alul vannak fizetve, akkor nehezen pótolhatóak és a cégnek jobban megéri fizetést emelni, mint állni a veszteségeket vagy sztrájktörőket hozni sok pénzért; ha meg nincsenek alulfizetve, akkor nyilván ugrani fog öt jelentkező mindegyikük helyére.

Ez a viszonylag egyszerű képlet ott csúszik el, hogy a MÁV állami cég, aminek a hiányát rendszeresen közpénzből fedezik; vagyis a sztrájkolók nem igazán tudják zsarolni, mert max. többet kér majd az államtól. És a vasutasok is játszhatnak arra, hogy teljes lelki nyugalommal elsztrájkolják a MÁV nyereségét, aztán ahelyett majd közpénzből fizetik a prémiumukat. Ezt az állapotot kell mielőbb megszüntetni, és akkor a sztrájk is normálisan, a piac törvényei szerint fog működni; szóval mielőbbi feldarabolás és privatizáció.

Nedudd.gi 2008.12.22. 20:56:56

Ezt a cikket a VDSZSZ honlapján találtam, és fel ment bennem a pumpa. Azt hiszem, hogy a szóban forgó illetőt most azonnal ki kéne rúgni, ugyanis ő nem takarózhat a sztrájkkal, egyszerűen szabotálta a vonatközlekedést.

"Vannak titkos támogatóink. A győri vezénylő - bár nem sztrájkol - úgy irányította a dolgozókat, hogy minél kevesebb vonat mehessen el. Ezt úgy érte el, hogy hajnali négykor egy sztrájktörőt elküldött Veszprémbe, aki 10 órakor ért vissza, ezzel le is telt a szolgálati ideje. Egy kilőve.

Egy másik sztrájktörőt felküldte Kelenföldre, aki viszont csak Komáromig tudott visszajönni, mivel onnan már nem volt Győrbe közlekedő vonat. A végén az első hajnali vonattal sikerült neki a visszatérés, ezzel a kanyarral neki is letelt az ideje. Így az öt sztrájktörő közül kettőt rögtön diszkvalifikált a vezénylő. A másik három itt tingli-tanglizott a Flirtökkel, utasok nélkül – tájékoztatott győri vezető ügyvivőnk."

Nedudd.gi 2008.12.22. 20:59:28

Az előző cikk folytatásában ez áll:

"A tegnapi szarvaspörkölt után a mai paprikáskrumpli is ízlik a sztrájkolóknak: ma tizenkilencen jelentkeztek fel szolgálatra, közülük kilencen sztrájkolnak. De nem minden az, aminek látszik, hiszen a várakozásoktól eltérően mégse tízen dolgoznak, csak heten tudtak érdemben kibontakozni: van ugyanis közöttük három jegyvizsgáló, akik önállóan nem végezhetnek munkát, ők a vezető jegyvizsgálókkal együtt rohangálnak jelenleg is az országban."

Most akkor sztrájk, van, vagy buli. Szarvaspörkölttel etetni a sztrájkolókat nem anyagi juttatás. (Én kb 5 éve nem jutottam hozzá, pedig imádom.) Tisztességes ez kedves vasutasok.

kamasuka 2008.12.23. 00:00:10

"petya.bacsi 2008.12.21. 11:05:12 Kamasuka: majd meglátjuk. Szerintem fognak."

Ugye, hogy nem fognak!

1998 és 1999 decemberében is volt sztrájk. Legkésőbb 22én azok is véget értek, ahogy a mostani is. Érdekes módon akkor is és most is a FIDESZt tették hibássá mindkettőért. Szóval gratula az elméletgyártóknak. 1998ban és 1999ben ők voltak kormányon, de idén elhangzott egy nyilatkozat, amit szépen kiforgatva tárt az ország elé a tisztelt baloldali, ill. "semleges" média. Az eredmény: mindig a Fidesz a hibás, Orbánördög ismét hülye, sztájkot szervez. Bezzeg milyen szép és jó is a sorsunk és milyen szép és jó lesz másfél év múlva is ha az MSZPre szavazunk, és ismét ő viheti az országot a jólét mezejére, bár most éppen a pusztulásba és adóslisták élére viszi.

Szóval gratula az egész "semlebal" médiának!

Tény, hogy Szijjártóval az élen a Fidesz és a kommunikációja az ország legbénábbja, agyatlan balfaszok irányítják, és agyatlan balfaszok sora ül a parlamentben (tisztelet a kivételnek), Brüsszelben (tisztelet a kivételnek), és az apjuk faszában is (nincs kivétel), de azért, mert 9 év után ismét volt karácsony előtt egy vasutas sztrájk amihez valójában kb. annyi köze volt a Fidesznek, mint az MSZPnek, így sok jót kívánok annak, aki a 6 év MSZP kormányzással elégedett lett hipp-hopp és ezután a MASZOPra megy majd szavazni meg hogy nem megy el (nem megy el? bekerül a Jobbik is ...) Ja, és lehet szavazni a Jobbikra meg az MDFre (pont ma jelentették be, hogy megerősödtek - milyen véletlen, hogy ma, holnap már kár lett volna, hisz véget ér a sztrájk -, bár az MDF még érvényes számú kopogtatót sem tudott összeszedni, de biztos kurva erős lett), szóval lehet elszórni a szavazatokat több irányba, adni a 4.99%ot a két kispártra, hogy ismét az MSZP alakíthasson kormányt az SZDSZ társaságában, mert az pl. mindig bekerül. Szóval gyönyörűen ki van ez találva, össze van mosva, be lehet szopni, aztán újabb négy évet lehet anyázni, elégedetlenkedni az újabb MSZP kormánnyal 2010től is. HAJRÁ!

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2008.12.23. 20:37:20

Amúgy szerintem lehet a 250000 forintra jó megoldást adni: Bármely vasutas választhassa, hogy megkapja a kiszervezetteknek járó előnyöket, amikkel megváltják a MÁVnál maradók jogait...

De onnan nincs SEMMI olyan joguk ami a többi MÁVosnak van. Se ingyen bérlet, se semmi. A munkaviszonyuk hossza újraindul (új szerződés) így kevesebb lehet később a végkielégítés, nem vonatkozik vasutasra semmi olyan ígéret, hogy közszférában nem lesz elbocsájtás, stb.

Aztán Gaskó magyarázhatná miért jó az ilyen egyenlősdi a startosoknak. Be kell vezetni azt, hogy a tömegközlekedés mint közszollgáltatás esetén legyen törvényileg szabályozott minimum...

Sőt: Jegyvizsgáló esetében a sztrájk csak arra terjedhessen ki, hogy nem kér jegyet, nem arra, hogy nem mehet miatta a vonat.

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2008.12.24. 08:28:25

@Tyss: A fidesz minden szándékot támogat, ami a kormány ellen irányul. A baj az, hogy a kormányzati felelősség köde elhomályosítja a látásukat, és nem fogják fel, hogy hosszú távon maguknak is ártanak vele. Óvodások. Tud valaki mutatni egy olyan erőt, akire majd szavazni érdemes?

veny 2008.12.27. 17:48:26

"states 2008.12.21. 12:06:57
A sztrájkjog az, ami megkülönbözteti a rabszolgát a munkavállalótól "

Pontosabban: ezen dolgok EGYIKE, ráadásul messze nem a legfontosabb közülük.

Ólmosbot 2008.12.30. 13:02:44

@veny: "Pontosabban: ezen dolgok EGYIKE, ráadásul messze nem a legfontosabb közülük."

A legfontosabb - sőt bizonyos szempontból egyetlen - a személyi státuszbeli különbség: a szabad ember jogalany, a rabszoglga jogtárgy (volt).

zgabi 2009.01.02. 22:59:59

Gaskó egy pökhendi, beképzelt, eszetlen fickó, már ami a gördülő sztrájkot illeti.
Amúgy okos, hiszen havi 1 milláért sztrájkvezér, melyet ráadásul a MÁV fizet neki. Ez egy elképesztő baromság, hát miért fizetik, miért nem rúgják már ki? Kiváncsi lennék, ha perre menne a pénzéért, vajon hány havi 100.000-et sem kereső, VDSzSz-es vasutas lépne sztrájkba a Gaskó havi 1 millájáért. Ki kellene próbálni. Megérné a MÁV-nak még akkor is, ha 5 év múlva Gaskó nyerné meg a pert, mert amit akkor fizetnének neki, az eltörpülne a sztrájk okozta károkhoz képest, miközben Gaskó a " mennybe menne". ( csak azért menne a mennybe, mert ennél jobban, mint most, lejáratni már nem tudja magát)
Próbálja már ki a MÁV, nézzük, mi lesz a Gaskóból!
süti beállítások módosítása