Nem kell engedni a sztrájkfenyegetésnek, bért emelni csak az elbocsátottak pénzéből szabad.

Ferihegyen sztrájk van. Gaskó azzal fenyegetőzik, hogy a vasútnál is lesz sztrájk. Hogy messziről kezdjük, elfogadom, bár nem lelkesen, hogy a sztrájk, amely amúgy egyfajta szerződésszegésként értelmeződne, a kapitalizmusban a munkavállalók legális eszköze az erőfölényben lévő munkaadókkal szemben.

Azért arra rámutatnék, hogy a mai Magyarországon a proletariátus és az alkalmazottak zöme egyszerűen nincs abban a helyzetben, hogy sztrájkolhasson, jobbára olyan közszolgáltatók munkavállalói élnek időnként sikeresen ezzel az eszközzel, amelyek politikai jelentőségűek. Magyarán ahol országos botrányt okoz a leállás, így végső soron az államot irányító politikusok is nagyon szeretnék, ha véget érne a sztrájk. Ebből az is következik, hogy itt nem a vezetők és vezetettek osztályharcáról van szó leginkább, a sztrájkolók polgártársaikkal babrálnak ki, sokszor a szegényebb, kiszolgáltatottabb kisemberekkel, például olyan vidékiekkel, akik autó híján vonattal járnak.

Egy felháborító hiányossága a mi sztrájkjogunknak továbbá, hogy a jogalkotó elmulasztotta szabályozott, azaz az érintettek kárát minimalizáló keretek közé szorítani a sztrájkot. Semmirekellő politikusaink húsz éve képtelenek megoldani ezt a könnyen kezelhető problémát. Elvileg ugyan előre meg kell hirdetni egy munkabeszüntetést, hogy a cég és kuncsaftjai felkészülhessenek, de a nem tiltott gördülősztrájk alkalmazásával Gaskóék akkor és úgy tudják hirtelen megbénítani a vasutat, ahogy akarják. Néhány óra (számukra minimális költségű) sztrájk egy teljes napra tönkreteszi az utasok közlekedési lehetőségeit, hiszen a tehetetlen MÁV-vezetés képtelen volt eszközöket kidolgozni a károk minimalizálására, a forgalom gyors helyreállítására.

Mit is akarnak Gaskóék? Röviden: több pénzt. Részint fizetésemelést, részint a Cargo árából különjuttatást. Vagyis nem hatotta meg őket Gyurcsány ajánlata. (Olyan nagyon nem lepődtem meg ezen.) A miniszterelnök lényegében paktumot ajánlott a közszférának. Bár ő konkrétan a köztisztviselőkről, közalkalmazottakról beszélt, kiterjeszthetjük gondolatmenetét a teljes szférára, annál is inkább, mert indult is olyan kezdeményezés, amely az állami tulajdonú vállalatok alkalmazottainak is azt kínálta, amit Gyurcsány a közszolgáknak.

De mi is volt az ajánlat? Válság van, mondta Fletó. Spórolnunk kell. Két lehetőség van. Vagy kirúgjuk az emberek egy részét, vagy garantáljuk mindenkinek a munkahelyét, hiszen nehéz időkben ez a legfontosabb, ilyenkor sokszorosan ki van szúrva azzal, akinek megszűnik a munkahelye (sokkal nehezebben talál ugyanis újat).

A kormányfő kérdésfelvetése nekem tetszik. (De a válasza nem.) A közszolgálati szakszervezeteknek nem. Nem értékelték a gesztust, nem áldották a sorsukat, hogy a magánszférával szemben, ahol bármikor bárkit kirúghatnak a válság miatt, nekik biztosan megmarad az állásuk, ha cserében lemondanak a jövedelemnövekedésről. Persze az ő reakciójukban is van ráció. Nem mi kúrtuk el, mondhatják, ne mi szívjuk meg. (Ez a logika persze ott sántít, hogy mindenképp szív mindenki.) Másrészt ha Gyurcsány komolyan gondolta volna ezt az alkut, akkor azzal nyit, hogy x% leépítés plusz nuku fizetésemelés, és akkor lehetett volna kompromisszum a dupla nullás megoldás.

Én azonban azért szeretném most bírálni a kormányt, hogy nem a másik megoldást választotta. (Jellemző, a magát konzervatívnak nevező Magyar Nemzet nem azért ekézte Gyurcsányékat, hogy nem rúgja ki a fölösleges közszolgákat, éppen ellenkezőleg, azon rúgózott hetekig, hogy sunyiban biztos mégis leépítésre készülnek.)

A pályája elején modernizációról, hatékonyságról, versenyképességről annyit beszélő Gyurcsánytól azt vártam volna, hogy a válságot fölhasználja a kisebb állam elérésére. De ha valahol, a vasútnál lenne alkalom bőven a létszám csökkentésére. Mindenki tudja, hogy a MÁV-nál és leányvállalatainál hatalmas belső munkanélküliség van. Sokakat azonnal utcára lehetne tenni, de szervezéssel, műszaki fejlesztéssel további munkaerő szabadítható fel.

Kezdjük az aktatologatókkal, a szellemi munkát végzők közül azokkal, akik helyett más, mondjuk külső cég végzi el a munkát. A sok száz fős jogi és humánerőforrás-részleg is bizonyára redukálható. De a kisforgalmú pénztárban a saját fizetésének megfelelő összegű jegyet sem értékesítő pénztáros, a mellékvonali állomáson a vonatokat szemmel kísérő forgalmista, az IC-n az idő zömét a büfékocsiban elkávézgató két jegyvizsgáló egyike is fölösleges. Vagy nem lehetne munkaerőt megtakarítani ott, ahol egy mozdonyvezetőnek az a 12 órás fizetett műszakja, hogy 21:40-től 22:58-ig felvisz egy vonatot a Nyugatiból Szobra, majd másnap reggel 6:25-től 7:36-ig visszajön, közben pedig Szobon pihen? (Bár lehetne közben is munkája, például mehetne egy kanyart tehervonattal, de arra inkább másik vezért vezényelnek oda.)

Miért szent tehén a MÁV-nál a foglalkoztatottság? Miért az volt az első kritérium, amikor mellékvonalakat zártak be, hogy egyetlen vasutasnak sem szűnhet meg a munkája?

Tudom, hogy a leépített munkavállalók jelentős részéből munkanélküli lenne. Sajnálom is őket a sorsuk miatt, és ami ennél fontosabb, a társadalomnak tenni kell a munkájukat elvesztő emberekért. De a munkaerőpiac akkor is egy piac, amelyet ha nem engedünk működni, többszörösen megfizetjük az árát. Ha a Középrigócon palancsitasütőjével fölöslegesen bohóckodó (négy vagy öt) szolgálattevőt kirúgjuk, lehet, hogy talál magának munkát. Lehet, hogy nem, és mondjuk kényszerből valamilyen vállalkozásba kezd. Legrosszabb esetben munkanélküli lesz, de legalább a fiát már nem veszi föl a vasút a helyére, ha nincs rá szükség.

Ha a MÁV és a leányvállalatai neve mögött a ZRt. megjelölés nem csupán egy rossz vicc volna, a vasút vezetői és állami gazdái a válságra egy költségcsökkentő programmal reagálnának. Azonnal befagyasztanák a jól fizetett (a hasonló beosztású minisztériumi tisztviselők jövedelmének többszörösét kereső) vezetők bérét, törölnék a prémiumokat, létszámcsökkentési programot indítanának. Az azonnal és a fejlesztések nyomán később elküldött alkalmazottak költségének egy részéből pedig emelni lehetne a terepen dolgozó, sokszor tényleg keveset kereső munkavállalók bérét.

Visszásságok vasutunk világából - sorozatunk korábbi részei:
1. Tönkretették a magyar vasutat
2. Kétszer annyi utas lett, ritkították a vonatokat
3. Ajkáról ki se fogy az úúúútas
4. Kisiskolás megoldás
5. A menetrend intelligens, de aki eldönti, hogy mi kerül bele
6. Hogyan vizeljünk a vonaton?
7. Bezárt a cálli resti
8. Az ütemes menetrend a parlamentben
9. Puch államtitkár szerint vonat helyett utazzunk busszal