Forgalmas járatokat kihúztak, de december 24-én késő éjjelig óránként indulnak a szerelvények minden irányban.
Szenteste van, az az egy napszak egész évben, amikor tényleg mindenki igyekszik otthon ülni a családjával. Égnek a gyertyák, ragyognak a csillagszórók, talán még Rákosi elvtárs dolgozószobájának ablaka is sötét az ország házában. Még az Index ügyeletese is otthon írogatja a kevés hírt, tényleg csak az dolgozik, akinek muszáj.
Például szegény vasutasoknak, akik az üres vonatokat vezetik, a kalauzok, akiknek nincs dolguk ezeken a járatokon, mégsem lehetnek otthon a családjukkal. Mert igen, most szenteste, amikor még a BKV-nál is csak az éjszakai járatok mennek már délután óta, a MÁV Start teljes üzemet tart a főváros elővárosi vonalain.
Késő estig, sok helyen jóval éjfél utánig rendületlenül, a legtöbb helyen óránként indítják a járatokat, tudomást sem véve arról, hogy szenteste van. A Szobról 23:04-kor Pestre induló, a Nyugatiba 0:16-kor beérő vonat például a vonal legnagyobb kapacitású szerelvénye, egy hétkocsis, mozdony vontatta vonat lesz a 616 ülőhellyel.
A MÁV és a MÁV Start első embere, meg a többi fővasutas sokszor nyilatkozta mostanában, hogy az új menetrendből csak a kihasználatlan, délelőtti vonatok, az ő szavukkal szellemvonatok hiányoznak. Nem mondanak igazat, hiszen a Kötött pályán számos példát mutattunk arra, hogy itt is, ott is a reggeli csúcsból húztak ki vonatokat, hogy a december 14-e előtti forgalomban kihasznált járatokat töröltek. (És sok konkrét példáról nem írtam még.)
Ha a riporter véletlenül konkrétumokra kérdezett a fővasutasoknál, hamar kiderült, hogy azokról fogalmuk sincs, de a "szellemvonatokról" szóló hazugságot jól megtanulták. Ám az igazi szellemvonatokat senki sem húzta ki a menetrendből, az azok által ma megtett fölös kilométerek senkit sem zavarnak a Startnál.
Visszásságok vasutunk világából - sorozatunk korábbi részei:
1. Tönkretették a magyar vasutat
2. Kétszer annyi utas lett, ritkították a vonatokat
3. Ajkáról ki se fogy az úúúútas
4. Kisiskolás megoldás
5. A menetrend intelligens, de aki eldönti, hogy mi kerül bele
6. Hogyan vizeljünk a vonaton?
7. Bezárt a cálli resti
8. Az ütemes menetrend a parlamentben
9. Puch államtitkár szerint vonat helyett utazzunk busszal
10. Rúgják ki a fölösleges vasutasokat! Most!
11. A MÁV Start nem tudja, miért áll meg a gyorsvonat Csajágon
12. Utasok nélkül futó IC-szerelvénnyel spórol a MÁV
13. Lassabb, zsúfoltabb, kevesebb reggeli vonat jön hétfőtől Székesfehérvárról
14. Az SZDSZ-nek sem tetszik az új menetrend
15. A károkozók okoznak, a hárítók nem hárítanak
16. Ahol hajnali fél 6 után nincs vonat
17. Van, nincs, vagy volt az új menetrend?
18. Elvira nem tudja, hogy mégis megállnak a debreceni IC-k Püspökladányban
19. Miért titkos a közvetlen Miskolc–Pécs-IC?
20. Miért támogatja a Fidesz Gaskóékat?
21. Hiányos, hibás menetrendek a neten
22. Veresiek, vigyázzatok, reggel se lesz meg minden vonatotok!
23. A kiiktatott vonatok helyett utasok nélkül mennek a szerelvények a 71-es vonalon, ez a spórolás a MÁV Startnál
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Narrátor (törölt) 2008.12.24. 23:20:35
is 2008.12.25. 03:19:35
silent76 2008.12.25. 05:17:26
Trancegod 2008.12.25. 09:08:26
Csak annyi a különbség, hogy amíg Svájcban minden szervezet együtt tud működni, addig nálunk egy - ismétlem EGY - járat elindításához a következőkre van szükség:
- mozdonyvezető, a szakszervezettől;
- vonatvezető, szintén egy szakszerevezttől;
- szerelvény és mozdony a MÁV trakciótól;
- járatszám, és menetengedély, a vasútfenntartástól.
Nem biztos hogy ezekkel a nevekkel üzemelnek ezek a szervezetek, de egy biztos. Nem egyszerű, és még a takarításról, őrzésről, fenntartásról, menesztésről, javításról nem is beszéltünk...ja igen, állami cég ez is, mint már írtam nemrég vala.
Rabbeleben 2008.12.25. 10:29:26
Melyik szaxszervezetnek van vjv-je, vtv-je? Ugyanis vonatvezető már nincs!!!
Milyen szerelvényei vannak a MÁV Trakciónak?
A többi butaságról pedig szót sem érdemes ejteni!
Circus 2008.12.25. 10:40:36
Szerintem meg inkább (minimum kvázi-)magáncég, mint minden Svájcban - lehet, hogy ezért működik? Mert van IGAZI tulajdonosa, aki a sajátjának érzi, és annak megfelelően bánik vele, nem piszkál bele minden jöttment (itt elnézést a nagybetűs Vasutasoktól)?
Ez az egész MÁV egy életre alkalmatlan hatalmas vízfej, képtelen bármi változásra időben reagálni. Tökéltes példája a kötött többlépcsős hierarchikus rendszerek visszamaradottságának... Majd hetek múlva felér ez az infó is a megfelelő helyre, ahol kivizsgálják, modellezik, ... áh
(amúgy további kellemes ünnepeket mindenkinek!)
joungen 2008.12.25. 17:20:59
Tullamore Dew 2008.12.25. 18:03:11
A vasutasok ugyanis nem teljesítménybérért dolgoznak, mert akkor mindenkinek felkopna az álla.
fckyou 2008.12.26. 02:54:36
A magáncég pedig fogja és termelőbe állítja a MÁV-ot, ergo a felesleges embereket szépen meneszti oda ahova valók, az anyjukba. Na akkor már sztrájkolhatnak. És megköszönhetik maguknak.
És akkor talán rájönnek, hogy az egyszeri 250 000 forintos juttatásért nem érte meg eldobni a munkahelyüket.
TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2008.12.26. 07:40:13
Amadeo 2008.12.26. 09:27:50
sztrájk: értelmetlen szemétség, dögöljenek meg.
Erminavet: unalmas, szűklátókörű
A sokat emlegetett itf-hez ez is hozzátartozik. Bizony, nagyon sokan máshol töltik a szentestét, mint ahol élnek, és nincs autójuk / nem akarnak autózni. Fura, hogy itt szidod a rendszert, máshol pedig - ahol részben szintén kihasználatlan vonatokat vesznek ki az ütemből - a rendszer ellen való vétket szidod. Az iskola-időn kívüli délelőtti ritkítás pl. szerintem jogos. Ilyenkor jellemzően nagyon sokan szabadságukat töltik, az egyébként is szűk délelőtti (csúcs utáni) utazási igény tovább csökken (nézd meg Budapest forgalmát nyáron és mondjuk novemberben). //Ettől függetlenül a veres-i reggeli gyorsítottak meg a Veszprém-Ajka-Szfehérvár felvetések jogosak, nagyon jó hogy írtál róluk//
Összességében még mindig jók az írások, de szerintem nem kéne elmenni a BKVFigyelő/MÁVBlog mindent fikázunk irányába.
Szerintem e bejegyzésre: Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.
Ghunner 2008.12.26. 23:55:34
Takika 2008.12.27. 13:26:11
eszterencs 2008.12.28. 01:25:14
Egyébként dec.23-án du. egy db picike piros Bzmotorocska ledöcögött Bobáról Zeg-re az összes gyorsvonatos utassal plusz a még közben felszállókat is, és mindezzel meg se telt - normál karácsonyokon azért zsufolt 4-5 nagykocsis vonat szokott menni...
Dec.27 vissza kb, ugyanigy - 1-2 ember egy-egy fülkében - a korábbi években volt, amikor végig kellett állni az utat Zegtől Bp-ig, mert nem volt ülőhely.
Szóval a sztrájk elérte, hogy mindenki autóba üljön akinek van vagy buszra... de inkább autóba, mert a Bp-Zeg Volán-buszok 50-60 utast hagytak szombat-vas. a buszmegállókban, akik nem fértek fel, pedig 100 utast is vitt a busz... Volt aki csak Nkanizsai kerülővel tudott elbuszozni Egerszegre. Az biztos, hogy akinek egyetemista létére most autója volt, az most könnyen talált utastársat, aki beszállt a benzinktsgbe...
Szerintem si sok vasutas állásába fog kerülni ez a sztrájk.
Egyébként a kalauzok még nem kapták meg a menetrendet, ami azért nekik munkaeszköz. A pénztárakban dec.23-án lehetett először kapni a dec.14-én életbelépett menetrendet.