Kötött pálya

vasút, városi közlekedés, út, térkép, utazás - erminavet (Tevan Imre)

Magyar vasút ma

1 város, 1 villamos

Utazás Transzibériába

MD, a mi motorvonatunk

Vasutasok dolgoznak

Friss topikok

Naptár

október 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

2008.12.28. 23:00 erminavet

Még zsúfoltabb gyorsok Miskolcról - Visszásságok vasutunk világából 28.

A forgalmas 80-as vonalon is megritkították a vasárnap délutáni gyorsokat.

A MÁV és a Start vezérigazgatója mostanában azt a betanult mondatot ismételgeti a sajtónak, ha az az új menetrendben kihúzott vonatokról érdeklődik, hogy csak kihasználatlan, délelőtti vonatokat szüntettünk meg, szellemvonatokra nincs szükség.

Bemutattunk már több olyan változást is, ahol jól kihasznált járatokat töröltek. Most egy újabb példa, Miskolc, vasárnap este. Tudvalévő, hogy a vasárnap délután, este a távolsági közlekedésben a csúcsot jelenti elsősorban a főváros, másodsorban más nagyobb illetve egyetemi városok felé.

A felsőoktatásban tanulók tipikusan az a réteg, amelynek tagjai hétvégére hazautaznak, aztán vasárnap estére visszamennek Budapestre. (Hazafelé kicsit széthúzódik a forgalom, némileg már csütörtökre, aztán pedig péntek egész napra, szombat reggelre, ezért a vasárnapi csúcs a nagyobb, hasonló okból háromsávos egyébként az M7-es egy szakasza csak Budapest felé.)

Az egyetemisták, főiskolások jelentős része ráadásul árérzékeny, illetve a kedvezményes árú jegyük mellett arányaiban nagyobb az IC-pótjegy ára. Egyszóval sokan inkább nem IC-vel járnak.

Vizsgáljuk meg tehát Miskolcról Budapestre átszállás és pótjegy nélkül a lehetőségeket vasárnap délután, este! Azt látjuk, hogy a minden páratlan óra 34-kor induló gyorsok mellett csak egyetlen plusz, a 18:57-kor induló 15201-es vasárnapi gyorsvonat van.

Vagyis az új menetrendben egyetlen, elég késői fekvésű (fél tíz után a Keletibe érő) kivételtől eltekintve kizárólag a minden nap menő, rendes újhelyi gyorsok vannak. Mivel a december közepéig érvényes régi menetrendben délután jött még egy gyors háromkor, majd öt előtt a Rákóczi, megállapíthatjuk, hogy ebben az időszakban jelentősen csökkent a vonatok száma.

Most az előbb említett két vonat 6-7 illetve 2,5 (másodosztályú) kocsijának kapacitását is a 15:34-es (523) gyorsnak kellene pótolnia. Ezt a korábbi 5-6 helyett a 2009-es menetrendben 7 kocsisra tervezték, de ez a minimális többlet nem elég a kieső kapacitások pótlására.

A mai 15:34-es gyorsra ehhez képest még két kocsit ragasztottak, de ez is csak arra volt elég, hogy a miskolci utasok leülhessenek, a később felszállók közül sokan már állni kényszerültek.

Visszásságok vasutunk világából - sorozatunk korábbi részei:
1. Tönkretették a magyar vasutat
2. Kétszer annyi utas lett, ritkították a vonatokat
3. Ajkáról ki se fogy az úúúútas
4. Kisiskolás megoldás
5. A menetrend intelligens, de aki eldönti, hogy mi kerül bele
6. Hogyan vizeljünk a vonaton?
7. Bezárt a cálli resti
8. Az ütemes menetrend a parlamentben
9. Puch államtitkár szerint vonat helyett utazzunk busszal
10. Rúgják ki a fölösleges vasutasokat! Most!
11. A MÁV Start nem tudja, miért áll meg a gyorsvonat Csajágon
12. Utasok nélkül futó IC-szerelvénnyel spórol a MÁV
13. Lassabb, zsúfoltabb, kevesebb reggeli vonat jön hétfőtől Székesfehérvárról
14. Az SZDSZ-nek sem tetszik az új menetrend
15. A károkozók okoznak, a hárítók nem hárítanak
16. Ahol hajnali fél 6 után nincs vonat
17. Van, nincs, vagy volt az új menetrend?
18. Elvira nem tudja, hogy mégis megállnak a debreceni IC-k Püspökladányban
19. Miért titkos a közvetlen Miskolc–Pécs-IC?
20. Miért támogatja a Fidesz Gaskóékat?
21. Hiányos, hibás menetrendek a neten
22. Veresiek, vigyázzatok, reggel se lesz meg minden vonatotok!
23. A kiiktatott vonatok helyett utasok nélkül mennek a szerelvények a 71-es vonalon, ez a spórolás a MÁV Startnál
24. Szenteste bezzeg rendületlenül járnak az üres elővárosi vonatok
25. Nem indult a vonat, mert nem jött rá mozdonyvezető, kalauz
26. Értelmetlenül is maradnak a karámok a budapesti pályaudvarokon
27. A komp nem megy, de a vonat megáll hozzá naponta 11-szer

28 komment

Címkék: r vasút ütemes menetrend utaspanasz észak magyarország vvv vvv hiány


A bejegyzés trackback címe:

https://kotottpalya.blog.hu/api/trackback/id/tr79846475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

veny 2008.12.29. 10:12:53

Ha fontos az ülőhely, ott az IC. Ha nem fontos, akkor meg nem fontos. :-P

Amúgy ettől függetlenül lehetne még egy vas esti vonat, 100% igaz.

Mylady 2008.12.29. 11:06:13

Állni kényszerültek? Hú, szegények!

Én elég sokszor utaztam úgy vasárnap este, hogy örvendeztem, hogy egyáltalán felférek a vonatra. Simán utaztam 200km-t a WC ajtó elé szorulva.

Meg Volánnal úgy, hogy egy busznyi embert otthagytunk, mert egyszerűen nem fértek fel. Vagy úgy, hogy be sem állt a megállóba, mert leszálló nem volt, felszállni meg nem lehetett.

Ettől függetlenül igazad van.

gemby 2008.12.29. 11:17:22

Mylady 2008.12.29. 11:06:13

2008-ban (2009-ben) nehogy már elfogadható legyen egy állami csecsszopótól, hogy a húgyszag, a balkáni wc, a fűtetlenség/túlfűtöttség és a szánalmasan alacsony átlagsebesség mellé még állni se lehessen.

solesz · www.index.hu 2008.12.29. 11:24:09

olyan jó, hogy legalább valaki ért a vasúthoz, ha már a MÁV nem.

Végülis csak pár tízezer ember munkáját hangolja össze, általában el lehet mindenhová jutni vasúttal és egy olyan szervezettel kell szemben racionalizálni a tevékenységét, ahol ha 2 embernél többet bocsátanának el egyszerre, akkor fél magyarország ott szilveszterzik ahol éppen van, mert a vasút nem fog járni. (sztrájk)

örülök, hogy itt a kötöttpálya blogban végre jól megmondják, mit kellene csinálni.
bár a taxisofőrök és a fodrászok is meg tudják mondani, de ott sajnos fizetni is kell, itt meg hála istennek ingyen jutok hozzá a szakértő és adekvát gondolatokhoz.

üdv

abszint86 2008.12.29. 12:00:43

Mylady, igen régen szarabb volt utazni, de az ütemes menetrenddel elértünk egy kényelmi szintet, amitől az ember nem szeretne megválni, és most tessék: teljesen fölöslegesen, és ésszerűtlenül változtatják a menetrendet.

Amúgy ismerősöm mondta, hogy a MÁV-on belül a középvezetők érdeke, hogy megszűnjön sz ütemes menetrend, ugyanis így sokkal többet kell dolgozniuk, nincs a munkaidőben potya idő, a csúcsidőszakok között, mivel az ütemes menetrend velejárója, hogy nincs csúcsidőszak.

Mylady 2008.12.29. 12:33:15

Értem én, oda is írtam, hogy igaza van a posztolónak.
Csak próbáltam rávilágítani arra, hogy szépszámmal vannak esetek, amikor nem a "le tudok-e ülni" a kérdés, hanem a "felférek-e".

Tőlünk 3 busz jár Budapestre. 1 hajnalban, 1 délelőtt, 1 délután.
Ha a délutánira nem férsz fel, úgyjártál.
Mentesítő busz meg csak akkor indul, ha legalább 3 busznyi ember akar Budapestre utazni. Többször elhangzott a mondat: "álljanak lapjával, akkor még két ember felfér".
És elég kellemetlen lehet 100-200 km-t utazni úgy, hogy az ember két másik közé be van szorulva.

Mondjuk ez néhány éve volt rendszeres. Ma nem tudom, mi van, nem járok busszal.

Lambotze 2008.12.29. 13:21:46

solesz

Pont leszarom, hány ember munkáját kell összehangolni.

Ha hugyszagú, koszos, hideg/túlfűtött, zsúfolt, állandóan késő stb stb vonatokon kell az állóhelyekért küzdenie a t. utazóközönségnek, akkor valakik kurva szarul végzik a munkájukat. Ez a blog többek között azért jött létre, h erre rámutasson.

Vityaz 2008.12.29. 13:44:54

Ha úgy vesszük, tök jó a 15201-es vonat, 17:21kor indul Újhelyből, pont egy ütemközben. Ha úgy nézzük, rossz ez a vonat, mert az ütemesen indulónál 26 perccel hamarabb indul és csak 20 perccel hamarabb ér a keletibe, ergo lassabb valamivel, de a lényeg: biztos szükség van arra, hogy Miskolc előtt egy vonat összeszedegesse az utasokat? Vagy ha ez összeszedegeti, akkor az ütemes vonatnak már nincs dolga.

EZT IS NÉZD MEG KISPOFÁM......... (törölt) · http://tudtad.blog.hu 2008.12.29. 14:22:28

ha megveszi a jegyet, hát nyilván le is akar ülni a paraszt. a máv-nak a forgalomhoz kellene igazítani azt a kibaszott kocsi számot. nem?


tudtad.blog.hu/2008/12/28/kozvelemenyt_kutatok_kit_kuldjunk_a_sunyiba

HLaci 2008.12.29. 14:26:18

addig kéne eljutni agyilag, hogy ez a máv nevű xarkupac egy reformálhatatlan, őstohonya szockó mammut...

fel kell számolni az egészet a picsába, a sok léhűtőt hazakergetni, és kiadni pépépébe az egészet...

ócsóbb is lenne, jobb is lenne...

(napersze nem a gaskó féle szarháziaknak... :-)

solesz · www.index.hu 2008.12.29. 14:50:02

@Lambotze:
annyit azért hozzátennék, hogy pont miskolcra utaztam utoljára, méghozzá IC-vel.
nem volt húgyszag, gyönyörű kocsiban ültem, csodálatos út volt.
Megkérték az árát.

(Valószínüleg az aluljárókat tulajdonló önkormányzatokat is bombázod amiatt, mert sok hajléktalan között, nagy húgyszagban és némi félelemérzettel mész rajta keresztül. Pedig Te befizetted az adókat. Más meg nem. De gondolom Te ezt is pont leszarod.)

Még a legjobboldalibb szívben is felébred a szocialista korszak hangulata, ha a MÁV-ra terelődik a szó.

pedig már 20 éve nem mer senki hozzányúlni a MÁV-hoz, ugyanúgy, mint a TB-hez, BKV-hoz stb.

Egy egyszerű kérdés:
szerinted mitől van húgyszag a vasuton ? A korrupt és hozzá nem értő MÁV vezetőktől, vagy a sarokba hugyozó részeg utastól?

Ez sokkal inkább közügy, hogy ne hugyozza tele a vonatok többségét embertársaid egy része, mintsem az, hogy állni kell-e a vonaton, vagy sem.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2008.12.29. 15:04:02

"Aláírta a 2009. évi bérfejlesztésről és a Kollektív Szerződés módosításáról szóló megállapodásokat a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. és a társaságnál képviselettel rendelkező szakszervezetek - közölte a MÁV Zrt. az MTI-vel hétfőn.

(...)

A Kollektív Szerződésben bekövetkezett változások kompenzálásaként az érintett munkavállalói csoportok tagjai eltérő mértékű egyszeri alapbérfejlesztésben részesülnek - emelte ki a társaság."

Szeretném javasolni, hogy a villanyszámlához hasonlóan ezentúl a menetjegyen is tüntessék fel, hogy a különböző pótlékok és egyszeri emelések mennyibe is fájnak az utasoknak.

qwertzu 2008.12.29. 15:18:53

Na most "az a kérdés felfér-e az ember" egyáltalán nem barokkos túlzás. Egész konkrétan Füzesabonyban Kb 10 másik emberrel együtt nem tudtam fölszállni a vonatra mert NEM volt hely. A WC is foglalt volt. Azt meg hülyeség hogy menjenek IC-vel mivel azok is 100%-ban kihasználtak.

"Egy egyszerű kérdés:
szerinted mitől van húgyszag a vasuton ? A korrupt és hozzá nem értő MÁV vezetőktől, vagy a sarokba hugyozó részeg utastól?"

A helyes válasz az egyes. Minden WC húgyszagú lesz amit nem takarítanak.

Retekbácsi 2008.12.29. 15:41:08

Ez a takarítás dolog érdekes kérdés. Karácsonykor úgy esett, hogy pont egy ilyen kis táblázat mellé kerültem a vonaton, amibe matricákat ragasztottak a vonat takarításakor.
Volt -talán- piros, ami teljes takarítást jelentett, utoljára szeptember közepén, meg -talán- zöld, ami csak söprögetést és szemétszedést, utoljára november elején. És előtte is augusztusig visszamenőleg összesen ha 3-4 darab.
Persze lehet, hogy csak a matrica fogyott el...

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.12.29. 17:05:07

@Fasiszta Magyar:

Mindig vicces, amikor az a hülye, aki fölényesen kioktatni akarja a másikat. Próbáld meg még egyszer átgondolni!

Várjál, segítek picit.

Melyik a helyes? 1. áru, 2. árú. Te azt mondod az 1. a helyes. És ez igaz is. De várj egy picit. Biztos-e, hogy a másik nem? Vagy lehet, hogy az is, csak mást jelent? Na? Most már csak azt döntsd el, tanult barátom, hogy ebben a posztban melyik a jó.

ti

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.12.29. 17:11:25

@solesz:

Én tisztelem a véleményed, hogy szerinted nem értek hozzá.

Na most akkor, ha értelmes ember vagy, az alábbiak valamelyikét kéne tenned:

1. Elmondod, hogy szerinted miben nincs igazam szakmailag, hol érhető tetten hozzá nem értésem.

vagy:

2. Nem olvasod ezt a blogot, hiszen hülyeség.

esetleg:

3. Bevallod, hogy tökre igazam van, de neked mégse tetszik ez a sorozat, mert te az utasellenes vasutasok pártján állsz valamiért.

ti

Lord Lucika 2008.12.29. 20:04:17

Na, sikerült az első kommentemet rossz helyre írni... remélem, ez jó ómen.

Ezekből a kommentekből döbbentem rá, hogy a vonaton van állóhely!
Még az ezredforduló előtt rendszeresen vonatoztam, és sosem láttam álló embert! (Pestre ment a vonat, úgyhogy nem mondhatjuk, hogy jelentéktelen járat lett volna) Ezek után volt elméletileg az a bizonyos 200% növekedés - ha utánagondolok, esetleg a háromszoros utaslétszám mellett lett volna két-három álló ember...

Ma meg üresen konganak a vonatok... a fő probléma, hogy rossz dolgot csinálnak rosszul... ("[Szabó] nem tehet róla, hogy a hülye akaratát még lassan és rosszul is hajtják végre /lehet, h nem szószerinti az idézet/)

A végére egy kis önidézés:
Pedig néha hiányzott a Keleti pu. varázslatos hangulata és zsongása (igen, így éreztem magam ott 4 évesen), ahogy az ember bámul el a messzeségbe, követve a késve elindult vonatok sziluettjét, ameddig azok el nem tűnnek a láthatáron, a nyomasztó (ismétlem, 4 éves voltam!) hang…

"Az ikszedik vágányra szerelvény érkezik. A vágány mellett, kérjük, vigyázzanak."

ez-meg-az-mindenfele.blog.hu/2008/12/29/ma_man_mav_1

- Ma meg? Karám, tömeg, mocsok és zaj. Három pályaudvarunk van, az istenért! Nem lehetne emberi módon megoldani ezt? -

solesz · www.index.hu 2008.12.29. 21:48:52

@erminavet:
úgy emlékszem nem vontam kétségbe az igazadat (de most nem olvasom vissza a kommentjeimet részletesen)

viszont cinikusan ítélem meg az itt folyó véleményalkotást. (persze ez engem minősít)

éppen vezetek egy 40-50 fős kisvállalkoást aminek nem vagyok tulajdonosa. Néha megjelenik a tulajdonos egyik képviselője és a hulladékból kikeres egy darab ép elemet, és felhozza az irodába. Felmutatja, hogy milyen pocsékolás zajlik itt.

természetesen megértem az álláspontját, mert nem szabadna a hulladék között lennie. (pedig az értéke egyébként roppant csekély, 1-2 forintban mérhető)

de alapvetően nincs benne jobbító szándék. ha azt, mondja, hogy legközelebb ne dobjuk ki, azzal pont semmit sem mondott. ha meg szeretné oldani a problémát, ami a véletlenszerű kidobáshoz vezet, akkor legalábbis az egész folyamatot kellene megértenie és döntést hoznia a lehetőségek között.

szóval feljön és sokat sejtetően előadja a tapasztalását.

itt a kötöttpályán egy jóval nagyobb cégben, jóval több anomáliát fedtél már fel.
nem vonom kétségbe azt, hogy a leírt dolgok igazak és azt sem, hogy a MÁV Start elköveti a hibákat.

A posztodat elolvastam még1x. Nem tudok a felvetett probléma megoldására tett javaslatoddal vitatkozni, mert nincs.

üdv

solesz · www.index.hu 2008.12.29. 21:49:44

@erminavet:
apropó, neked mi a véleményed a húgyszagról?

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.12.29. 22:33:43

@solesz:

Próbáltam már célozni arra, hogy nem biztos, hogy te vagy ennek a blognak a célközönsége, hiszen itt "hozzá nem értés" van.

De nem baj, segítek. Tehát a fölvetett, általad sem vitatott probléma (kissé persze leegyszerűsítve), hogy kevés a vonat vasárnap este Miskolcról Pestre.

És tényleg nem neveztem meg a megoldást. De te, aki egy 40-50 fős céget irányít, bizos rájön!

Igen, igen, több vonatot kell indítani!

Nagyon jó, ötös!

És ennek semmi akadálya, hiszen pár hete még így volt.

ti

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.12.29. 22:36:45

@solesz:

Attól tartok, itt sem veled fogok egyetérteni. Ellentétben pl. az aluljárókkal, ahol valóban igaz, hogy valakik odahugyoznak, ahová nem kéne, asszem, a vonatokon tipikusan nem ez van. Hanem oda hugyoznak a népek, ahová kell. A vécébe. Csak nincs korszerű, vákumos vécé, nincs víz lehúzni, nem takarítják, ahogy mások irták már. Igen, minden bizonnyal állíthatjuk, hogy a húgyszag vezetési hiba a vonatokon.

ti

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.12.29. 22:39:52

@erminavet:

"De te, aki egy 40-50 fős céget irányít, bizos rájön!"

Ez a mondat nem sikerült, bocsánat.

irányítasz

ti

Pius 2008.12.30. 09:45:04

Én a 16:50-es Rákóczival jártam az új menetrend bevezetéséig. Mindig tömve volt (csak 3 vagy 4 kocsiból állt a szerelvény), nagyon sokan álltak, de ha az ember időben kiment a pályaudvarra, le tudott ülni. Külön öröm volt, hogy csak kétszer állt meg Pestig, úgyhogy az IC-hez hasonlóan két óra alatt felértünk. Megjegyzem, az a vonat még Kisújhelyről jött, bár nem tudom, ez mennyire lényeges.

Erre fogták és megszüntették. Én is a hajamat téptem a fölösleges kapacitásokat emlegető nyilatkozatokon.
Azóta a 15:34-essel járok.

IC-n nem utazom, mert nem tartom annyival jobbnak (sőt, szerintem szűkös és meleg - ez vonatoknál nem feltétlenül pozitívum :D). Sokan mondják, hogy ha színvonalat akarsz, menj IC-vel, de szerintem nem ez a normális.

solesz · www.index.hu 2008.12.30. 10:32:41

@erminavet:
nem mondtam, hogy nem értesz hozzá, persze a cinizmus nem jó eszköz, mert féreviszi az érzelmeket, ebben hibáztam.

mindesetre a problémafelvetés elég jól megy neked.

lehet, hogy csak amiatt kezdtem el kommentelni pont ezen a cikken, mert nem látom azt, hogy a menetrendszervezés ezen vonalon hogy néz ki, beleértve a gördülőállomány és a vasutas létszám, a vonal terhelhetőség (jelzők, befolyásolórendszerek) összefüggéseit, vagy az esetleg koncepcionális menetrend tervezési szempontokat, mint pl. havaria esetek (baleset, sztrájk, stb.) kezelhetőségét, tartalékvonalak kalkulálását.
valószínüleg a menetrend kialakításánál az általad leírt utasforgalmi adatok a legfontosabbak (mennyiség, összetétel, rászállás, leszállás, stb.)
de talán a többi tényező tud egyszerre úgy hatni, hogy egyes esetekben felülírja a nyilvánvaló utasforgalmi kívánalmakat.

de elbeszélünk egymás mellett.

te problémát vetsz fel, amelyek jogosak, vagy legalábbis a Te szemszögedből annak tűnnek.
nem teszel mellé javaslatot, vagy csak elnagyoltan és a taxis-fodrászos megoldóképletet használod. "Igen, igen, több vonatot kell indítani!".

persze, és legyen olcsóbb a gáz, hiszen előtte is így volt.

p.s. és valószínüleg a fenti, száraz szempontrendszert nem olvastad volna talán el (futottad volna át), ha korábban nem kapod fel a cinikus kommentemen magadat.

üdv

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2008.12.30. 11:41:04

@solesz:

1. De, pontosan azt mondtad, hogy nem értek hozzá. Ez volt az "irónikus" mondatod:

"olyan jó, hogy legalább valaki ért a vasúthoz, ha már a MÁV nem."

De értékelem, hogy megpróbálod utólag letagadni ezt, szinte már olyan, mintha azt mondanád, hogy bocs, elhamarkodtam, nem is gondoltam komolyan.

Ilyesmit persze nehéz elismerni.

De abszolút nem az az érdekes, hogy értek-e hozzá, ez amúgyis relatív.

(És persze soha nem mondtam, hogy szakember vagyok. Érdeklődő amatőr vagyok, szerintem elég értelmes ahhoz, hogy megértem, ha valamit elmagyaráznak, de egy csomó mindent nem tudok. Tehát megpróbálok tanulni a hozzáértőktől. Hidd el, nagyon jó szakemberekkel szoktam konzultálni. Gyakorlatilag minden posztban benne van több szakember véleménye. Szerintem ez fontos. De csak azt írom le, amit én is megértek, amit magam is belátok, ellenőrzöm, amit lehet. Szerintem kb. ennyi kell a jó újságíráshoz.)

2. Ha a többi posztomat megnézed, általában van megoldási javaslat is. De ha azt hiszed, hogy nincs, kérdezzél. Persze a magyar kultúrában az van benne, hogy előbb gyorsan beszólunk mélyebb meggondolás nélkül, aztán jobbik esetben belemegyünk az értelmes vitába. Pláne így van ez a blogkommenteléssel. Te ez a jobbik eset vagy, ami pozitív.

A konkrét ügyben viszont szerintem már fölhagyhatnál a reménytelen utóvédharccal. Hiszen most már te is érted, hogy korábban létező vonatok kiiktatásáról beszélünk. Ha ez hiba, akkor nagyon egyszerű, vissza kell tenni a vonatokat. Ha akarod, írhatok konkrét vonatfekvéseket, de nincs értelme, mert mindegy, hogy a mentesítővonatok 15 vagy 20 perccel korábban vagy később indulnak.

Azt is megmondom őszintén, ha ezt kívánnád, konzultálnom kéne másokkal a percre pontos válasszal. (Persze előbb megnézném a menetrendet azért.) Nem tudom, hogy konkrétan a régi gyorsok menetvonala oda van-e adva mondjuk egy tehervonatnak.

De annyira már értek hozzá, hogy tudom, egészen biztosan megoldható. Ez egy kétvágányú fővonal, viszonylag jó biztosítóberendezéssel, tehát elég nagy a kapacitása. A szűk keresztmetszet Budapest környékén található, a legszűkebb a Keleti bejárata. Általában. De a nagy forgalom az elővárosokban hétköznap reggel és délután van, vasárnap este holt szezon (szerencsére, így az elővárosi kocsik felhasználhatók az ilyenkor jelentkező távolsági csúcsban). Magyarán egy csomó elővárosi személyvonat nem jár, azoknak a menetvonalán behozható lenne az az egy-két gyors.

Látod, nem atomfizika ez, meg lehet érteni némi ismerettel és józan paraszti ésszel.

ti

bovorac 2009.01.01. 22:36:47

Az ország ezen szegletéből a vasárnap este nemcsak az egyetemisták miatt csúcsidőszak: S.A.Újhely körzetéből a Bp.-en dolgozó munkásokat gyűjtik leginkább össze. Ezért is érthetetlen a ritkítás.
Egyébként a diákok mozgását évek óta nem követi sem a MÁV, sem a Volán: Rendre a "szabadnap", a szombat a legkevésbé ellátott, mivel sajnos a közlekedési cégekhez nem jutott el az az alapinformáció, h. a felsőoktatási hallgatók 40%-a levelezős, azaz péntek-szombaton jár iskolába. Ennek is köszönhető, h. egy valamirevaló főiskola parkolója szombaton a legzsúfoltabb.

nati1 (törölt) 2009.01.03. 23:45:22

Vasárnap este elvenni vonatot amikor,mindenki utazik, bárhol is volt,
hiszen hétfőn kezdődik iskola, meló.Ez abszurdum!!!A másik,ha én megveszem a drága jegyet akkor azért ellenszolgáltatást várok!!! Tiszta kocsikat,ülőhelyet,gyors pontos közlekedést.Ez más országban természetes.Nálunk elérhetetlen álom!!!
Majd ha megvalósul,akkor lehet sztrájkolni,követelőzni!!!!!!!
süti beállítások módosítása